Pest Megyi Hírlap, 1972. augusztus (16. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-15 / 191. szám
«31 aECYEI 4 <J£trlfW 1972. AUGUSZTUS 15., KEDD Élő múlt — a változás fényében A szentendrei régi művésztelep a közelmúltban megújult. (Köztudott, hogy új művésztelep is van a városban.) A lebontott, öreg épületek helyén új műtermeket, lakrészeket adtak át. A művésztelep s a város itt egy kiállítóhellyel is gazdagodott. „Ott ragadjanak, mint a lótuszevők" „Szentendre városát kies fekvése, festői környéke, ódon épületei hegyre futó girbe- görbe sikátorai szinte predesztinálják arra, épp úgy, mint Nagybányát, hogy a képzőművészek beleszeressenek, ott ragadjanak benne, mint a lótuszevők. A telepet egy ódon, földszintes, többlakásos épület jelenti, még két másik különálló épülettel együtt. Az udvar pázsitjára százados, gyönyörű terebélyek vetnek árnyékot.” — írta le Tersánsz- ky Józsi Jenő az. 1928-ban alakult régi művésztelepet, s a várost, érzékeltetvén, miért éppen Szentendrére költözött, immár több mint negyven évvel ezelőtt, a fiatal festők egy csoportja. „A szentendrei művésztelep nem körülményes tervezgetes- böl született, nanem körülbelül magatói lett. Kis csapat fiatal festő szemelte ki mun- kálkoaasa színhelyéül, és hamarosan kiderült, hogy választásuk kitűnő volt. mert a város vonzó festoisegét, ódon szabású házsorait még nem kezdte ki a modem vasbeton- építészet ridegsége, a környék egymást követő dombjait hol kertek festik színesre, hol szántóföldek barna, majd aranyló szőnyege borítja, és érdekes tajplasztikai képét kínál” — fejtegette a Szentendrére eső sikeres választást Lyka Károly. A modern művész szemével A modern vasbeton nagyváros elöl kisvárosi idillbe menekültek? Ha modern vasbe- tonépítészet alatt azt értjük, amit az annak legigazabb megvalósítására a két háború között törekvő magyar, építészek értettek, akkor ez elől nem menekülhettek, mert a modern vasbeton város nem épült fel, a modern vasbeton építészet városainkban még nem valósult meg, az illető építészek törekvéseit a két háború között elsikkasztották. A nagyvárosban leginkább jelenlevő építészeti s más megalkuvásról, zűrzavarról beszélhetünk csak — ez elől is kereshetett s talált, nem idillt, de tiszta menedéket azon kis csapat fiatal festő. Mestereiknek, tudatosan vállalt elődeiknek, a nagybányai festőknek hagyományát követve, természetet és természetes emberi-tárgyi környezetet kerestek Szentendrén, s még eredeti kisvárosi életformát, élő hagyományokat is találtak ott. Még jókor érkeztek. De a látványba — nyilvánvaló múlandósága fölé emelkedve — a modern művész szemével hatoltak, ki-ki a maga tekintetével. Szentendrén a kor festője, a ma embere alkotott műveket. Pedagógiai munkával is A régi művésztelepiek festészete nem volt soha zárt. 3efogadott és kisugárzott, kor- ársakat vonzott, fiatalokat, ajakat hívott. A telep tagjai eredményeiket pedagógiai nunkával is széthintették. (E orok írója nem tudja megellni, hogy el ne mondja: mint i fővárosi, képző- és iparmű- észeti gimnázium növendéke, a szentendrei régi művésztelep több tagjának, ottani talároknak környezetében nevelkedett. Az ötvenes évek elején, mikor oly sok frázis 'arsogott a művészetről is, töndes, folyamatos, állhatatos, daadó művészi s tanári munkájuk megéreztette, hogy az élet, a munka és a művészet mennyivel nehezebb, mint 'a frázisok sejtetik, de mennyivel szebb is, mint ahogy frázisok ígérik!) A művésztelepen a százéves épületeket az emlékezetes árvíz nagyon megrongálta: a telepet mindenképpen újjá kellett építeni. A Művészeti Alap bőkezű finanszírozásából, a modern műtermek s lakrészek mellett a telep s a város úy kiállítóhellyel gazdagodott. A régi, omladozó házak helyén, a „hatalmas terebélyek’’ alatt ma: modern vasbeton ... Nagyon sok kép örökíti meg a régi művésztelep egykori épületeit. S a régi művésztelep képe az emlékezetekben is él. De nem hatja át nosztalgia az emlékezést. Hiszen az idő, a változás problémája nemcsak a művészeknek, a művészetnek, de az életnek, mindannyiunknak is kérdése. Egyképp lehet felelni rá: alkotással! Az alkotás hevével Szentendrén sem csak a művésztelep épült újjá, maga a város, a környezet is — óhajtva, óhatatlanul, de — változik. így van rendjén: ne kívánjunk kedélyes, szentimentális rezervátumot. A házak egy — nagy — része bontásra ítéltetett. Üj üzemek települtek. (S mily szép egyik-másik a maga nemében.) Változott a gazdálkodás a mezőn, változott vele a táj. És a városban mind több épület emelkedik acélból, üvegből, modern vasbetonból. A változás törvényszerűsége azonban a felelősségtől nem mentesít. S nincsenek már további Szentendrék, ahová odébb mehetnének — legalább a művészek — a természet, a természetes, az egyszerű a tisztaság után. Ott kell megteremteni, Szentendrén s más városokban, üvegből, acélból és vasbetonból — a „terebélyeket” meghagyva, ültetve, mert fák nélkül nem élhetünk, a műemlékeket becsülve, mert emlékek és hagyományok nélkül sem élhetünk, — természetes, modern holnapi környezetünket. A régi művésztelep alkotóinak műve is erre bátorít: legyünk bátran modernek. Képeik ezt mondják: mai ember nem rideg. Ahogy a kő, a cserép és a tégla sem, a vasbeton, acél, üveg sem az. Csak át kell forrósítani az alkotás hevével. Padányi Anna Megjelent a Párttörténeti Közlemények új száma A nagjkátai néptáncegyüttes fesztiválelső A „Velencei nyár ’72” elnevezésű kulturális rendezvény- sorozat vasárnap, a kápolnás- nyéki Vörösmarty művelődési központban rendezett velencei-tavi néptáncfesztivállal befejeződött. Három héten át több képzőművészeti kiállításra, számos irodalmi estre és a nyaralóépítkezésről rendezett konferenciára került sor a tó körül, kellemes programot adva a nyaralók ezreinek. A hagyományos velencei-tavi néptáncfesztiválon négy megye nyolc együttese szerepelt. A színvonalas verseny első díját a székesfehérvári, úttörőház, valamint a nagykátai néptáncegyüttes megosztva nyerte el. PEST MEGYEI KEZDEMÉNYEZES: A Röpülj pá va "-körök országos bemutatója A Pest megyei Tanács kezdeményezésére rendezik meg augusztus 19-én és 20-án az Erkel Színházban a „Röpülj p áva!”-körök országos bemutatóját. Másfél évvel ezelőtt Született meg az ötlet, hogy az öntevékeny művészeti csoportok továbbfejlődése érdekében megrendezzék ezt az országos bemutatót, amely egyenes folytatása a rendkívül népszerű televíziós Röpülj páva! népdalversenynek. A „Röpülj. páva!”-körök fejlődését most lemérhetjük az országos bemutatón. Az Erkel Színházban Zalán kívül valamennyi megye „Röpülj páva!”-köreinek legjobbjai lépnek fel. Pest megyét a Galga menti egyesített pávakor, Tóth L. Mihályné és Szaszkó József szólistákkal, az i érdi művelődési otthon bukovinai székely együttese, a jász- karajenöi művelődési ház ci- teraegyüttese — okarinával és köcsögdudával — és a tápió- szecsői pávakör Gál Károlyné szólistával képviseli. Augusztus 19-én, szombaton 4 órakor kezdődik az országos bemutató, a megnyitót Arany István, a Pest megyei Tanács vb-titkára tartja, majd másnap a díjakat Hargitai károly, a Pest megyei Tanács művelődési osztályának vezetője adja át. A televízió is közvetíti ezt a nagyszabású országos vetélkedőt. T V-FIGYELŐ Az MSZMP Központi Bizottsága Párttörténeti Intézete folyóiratának most megjelent — ez évi második — száma tematikus módon három olyan terjedelmes tanulmányt is közöl, amelyek ugyanazon problémakör egyes részleteit taglalják. Pándi Pál munkája Révai József Petőfi-képéhez fűzött magyarázataival nemcsak rendkívül érdekes adalékokat szolgáltat a nagy nevű marxista gondolkodó tevékenységének idetartozó jellemzőihez, hanem választ keres arra a kérdésre is, hogy miért éppen Petőfi került a kommunista párt művelődési politikájának megkülönböztetett helyére. K. Nagy Magda dolgozata — Irodalmi hagyományaink az 1920-as évek kommunista publicisztikájában — elsősorban a feldolgozott anyag gazdagságával lepi meg az olvasót, míg Szabolcsi Miklós műve — Irodalomtörténet és munkásmozgalom-történet —, a két kutatási terület viszonyáról mond el fontos tapasztalatokat. A Tanulmányok rovatban közölt negyedik anyag Csatári Dánielé. Felszabadulás és hazafiság címmel olyan téma — korántsem kimerítő, de gondolatébresztő — feldolgozására vállalkozott, amilyet aktuális elvek és gyakorlati tapasztalatok összevetése miatt örömmel fogadhat a folyóirat forgatója. A Párttörténeti Közlemények egyéb anyagai közül említést érdemel Jemnitz János írása Georgi Dimitrov korai munkásságáról, valamint a Szemle-rovat, amelyben öt könyvről találunk kritikát. Tragédia a telepen A pesti Színházban éjszakai előadásokon játszották Reginald Rose ismert drámáját, a Tizenkét dühös embert, a belőle készült filmet (Henry Fonda emlékezetes alakításával) moziban, tévében is vetítették, mindkettőt megérdemelt sikerrel. A szerző ebben a művében a szűk térre, viszonylag rövid időbe szorított drámai feszültség, a klasszikus dramaturgia ügyes kezű, gyakorlott művelőjének bizonyult, aki a krimiktől elvárható izgalmat a társadalmi mondanivaló szolgálatába állította. Most bemutatott darabja is a kisemberben rejlő rossz feszültségeket, előítéleteket mutatja, de a szerző egyben a sikertényezőknek is tökéletes ismerője. Sajnos, túlságosain is tökéletes ismerője. Mintha egy drámaadagoló gépet kezelne, mely méretre szállítja az előre betáplált konfliktusokat, hogy véres események, tragikusnak ígérkező összecsapások után végül a néző heppi- endigényét is kielégítse. A tragédia lehetősége nem válik valósággá; a félreértésből, elfojtott bosszúszom jból megFél évszázaddal ezelőtt indult gyűjtő útjaira Szűcs Sándor, a Nagykunság és a Sárrét neves néprajztudósa, a karcagi Győrffy István Nagykun Múzeum tíz év óta nyugalmazott igazgatója. Azóta széltében, hosszában végigbarangolta a kiterjedt Menyecskekórus Mindössze egy éve alakult Bemecebarátiban a menyecskekórus, és máris sok sikert arattak. A 12 tagú együttes a helyi népdalokat, népszokásokat eleveníti fel. Fellépéseikre rendszeresen elkíséri őket Molnár János furulyás és Lőrincz Lóránt citerás. kunföldet. Kevés olyan „varjúrúgta”, füstös óltanya volt a karcagi, madarasi, újszállási és a kevi határban, amelyeknek kémény alatti padkáján ne pihent volna meg egy kis beszélgetésre a ház lakóival. Sok időt töltött az akkor még szép számban levő pásztorszállásokon is. Rendkívül gazdag, termékeny kőrútjain a legidősebb kunsági adatközlők vallomásaiból szerzett anyagokat tucatnyi értékes néprajztörténeti műben és megszámlálhatatlan sok tanulmányban adta közre. A Magvető gondozásában nemrég jelent meg a „Betyárok, pandúrok és egyéb régi hírességek" című könyve. Három műve most van készülőben. Ezekben a Sárrét és a Nagykunság nép- mesekincseit, történelmi népmondáit dolgozza fék Szűcs Sándor néprajztudós lakóhelye, Biharnagybajom társadalmi életében is tevékenyen részt vese. Termékeny munkásságáért nemrég a Munka Érdemrend bronz fokozatával tüntették ki. A 925 éves fennállását tavaly ünneplő Szeghalom, a község első díszpolgárává választotta. lincselt portoricói fiú nem hal meg. Senkit sem kívánunk bántani, aki a boldog véget igényli, de itt a tragédiának — a darab címében is megidézett! — szelleme bujdokolt el megbántódva: a tragédia törvénye? ugyanis halált kívánt volna (a mondanivaló is így válik teljessé), ehelyett egér- utat nyert a békülékenység. Nem a kritikus vérszomja „kiált halált” egy ártatlan szereplőre, hanem a társadalmi törvények — feltéve, hogy valódi arcukat kívánjuk bemutatni. Ettől eltekintve Rose szinte leckefelmondásszerű pontossággal bonyolította a cselekményt, ábrázolja a jellemeket; a tapasztaltabb nézőt a túlságosan előrelátható fordulatok is elcsüggesztik. A teljesen steril, mesterségesen zárt környezetet teremtő, minden meglepetést kizáró dramaturgiából hiányzik az emberi természet bonyolultsága — jellemek helyett jellemképletek bontakoznak ki előttünk, ami végsősoron a politikai tartalom hitelét is csorbítja. Horváth Tibor rendező korrektül közvetítette a drámai anyagot; arról nem tehetett, hogy az események figyelése közben nemesebb indulatok helyett inkább valami viszont- gyülölködésféle ébredt a nézőben. Haumann Péter kidolgozott eszközökkel jelenítette meg a lincshangulat ébresztőjét, a többiek is pontosan vezették le a ^Irámai egyenlet rájuk eső tételét. Az édes élet Federico Fellini — akinek művei most, Andrzej Wajda után sorozatban kerülnek a képernyőre — dühödt erkölcsbírája korának. Mintha arra figyelmeztetné a mai Rómát: a tőkés civilizáció haszonélvezői hasonló válságba jutottak, mint két évezrede a császárkori Róma. (A Satyriconban azóta ennek kísértetét is feltámasztotta.) Művészi „ravaszsága” abban rejlik, hogy filmjeit túlhalmozza csillogó, csábító, látványban dúskáló külsőségekkel eladdig, míg csömört nem támaszt a nézőben. Nem szikár, puritán prófétaként szónokol, hanem valósággal belefojt az élvezetekbe — így teremt nyugtalan elvágyódást bennünk. Máig is klasszikus fogalmazása a tömegben fellépő magányérzetnek, a sokat emlegetett elidegenedésnek, a főhős hideglelős álmában ábrázolt autócsorda, az üvegessé merevedett forgalom tehetett len rémületet keltő látványa. Ez a művész egyszerre végez nyilvános gyónást és teremt cirkuszi varázslatot, s ha nem is velünk azonos világnézeti alapról, de megrendítően kiált egy emberibb életért. Az ön- vallomásos főszerepben Marcello Mastroianni egyik legnagyobb alakítását nyújtja, magyar hangja, Latinovics Zoltán nemcsak egyenrangú partner — saját vívódása színeivel is feltölti az újságíró alakját. Casanova kontra Kékszakáll Köztudott, mennyire képernyőre termett a bábművészet, a stilizáltam mozgó figurák milyen alkalmasak csípősen korszerű mondanivaló közvetítésére. Ez a magyar bábsorozat éppen a lehetőségek szerény kihasználása miatt okoz bizonyos csalódást. Szűk körben mozog, ^előrelátható végkifejlettel: Casanova minden alkalommal rászedi a képtelenül ostoba Kékszakállú sokszorosan ismert anekdoták felelevenítésével. Ha Kékszakáll csak egyszer is olvasta vagy hallotta volna Boccac- ciót, aligha megy lépre —> legfeljebb a néző mulatsága kedvéért. Foky Ottó bábjai különben kedvesek, a színészek vidáman komédiáznak, a történetek gyermeteg sikamlós- sága azonban nyugodalmas jóéjszakát biztosít a felnőtteknek. Lehotay-Horváth György A várpincében nyit a Nemzeti VENDÉGMŰVÉSZEK A SZÍNHÁZAKBAN Néhány hét múlva megkezdődik az új színházi évad. A budapesti színházak közül formabontó környezetben nyit ezúttal a Nemzeti Színház — a budai Vár királypincetermé- ben —, s formabontó darabbal, George Tábori Pinkville című musicaljével, amelyet Görgey Gábor ültetett át magyarra. Az újszerű játékot Márton Endre rendezi. A mű — amelyet nagy sikerrel adtak elő Európa több városában is — a Mi Lay-i vérengzés problémájához nyúl. A Pinkville 9 előadás után állandó otthonába, a Katona József - Színházba „költözik”. Augusztus 28-án érkezik Budapestre G. A. Tovsztonogov, a világhírű leningrádi Gorkij Színház művészeti vezetője és főrendezője, s néhány nappal később irányításával megkezdődik Gogol A revizor című színművének próbája ugyancsak a Nemzeti Színházban. Leningrádi vendég: Kuvarin — tervezi ezúttal a díszleteket és jelmezeket is. Premier november 3-án. Felújítják az ország első színházában a régebbi nagy sikert aratott, Peter Weiss: Marat halála című drámáját is. Varjúrúgta óltanyák között „ßetgdrol?, pandáról? éá eg gél régi liíreáóégel
