Pest Megyi Hírlap, 1972. augusztus (16. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-15 / 191. szám
PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA am. ÉVFOLYAM, 191. SZÁM 'ÁRA 80 FILLER 1972. AUGUSZTUS 15., KEDD Waldheim évi beszámolója Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára lényegében pozitív képet adott a világpolitikai helyzetről a közgyűlés elé terjesztendő évi beszámolójában, amelyet vasárnap délután hoztak nyilvánosságra New Yorkban. Rendkívül biztató fejleménynek nevezte a nagyhatalmaknak azt a törekvését, hogy megteremtik a bölcsesség egyensúlyát, csökkentik a konfrontáció veszélyét, s egymás közötti kapcsolataikban háttérbe szorítják a katonai aspektust. A világszervezet főtitkára nyomatékosan követelte, hogy a kis és közepes országok fokozottabban vegyenek részt a béke és a nemzetközi biztonság megteremtésének és fenntartásának politikai folyamatában. „E folyamat szemszögéből bizonyára alapvető jelentősége van annak, hogy a nagyhatalmak kétoldalú diplomáciával javítják egymás közötti kapcsolataikat — állapította meg. — A múlt tapasztalatai azonban azt mutatják, hogy a bilaterális diplomácia eszközeit az egyesült nemzetek multilaterális diplomáciájával kell kiegészíteni és egyensúlyozni. A világszervezet főtitkára 4500 szavas évi beszámolójában a jövő problémái között első helyen említette a leszerelés, a túlnépesedés, a környezetvédelem, s a világ lakosságának zömét sújtó tartós szegénység kérdését. Kissinger ismét Párizsban Nixon új „békejavaslattal” flörtöl? A washingtoni Fehér Ház ismét egyoldalú közleményben jelentette be, hogy Henry Kissinger, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója Párizsba utazott és hétfőn megbeszélést folytat Le Dúc Thóval, a párizsi Vietnam-értekezleten részt vevő VDK-küldöttség különleges tanácsadójával, valamint Xuan Thuyval, a küldöttség vezetőjével. A tanácskozás témájáról Ziegler szóvivő nem volt hajlandó nyilatkozni. A Reuter mindemellett úgy értesült, hogy a „Vietnami háború befejezésének formulájáról” van szó. Az AP amerikai hírügynökség jelentése szerint Kissinger és Le Dúc Tho sorrendben 16. találkozóját hétfőn délutánig már meg is tartották. „Nincs értesülésünk” — válaszolta a Párizsban tárgyaló VDK-küldöttség szóvivője újságíróknak, akik a Kissinger és Le Dúc Tho hétfői párizsi tárgyalásairól kiadott fehér házi közlemény megerősítését szerették volna tőle hallani. A VDK küldöttségéhez közelálló körökben — írja a UPI — a bizalmas jellegű tanácskozások washingtoni bejelentését a választási hadjárat részének tekintik. Kissinger hétfőn este egy Szerdán a budai járásban is befejeződik az aratás VASÁRNAP IS MOZGALMAS VOLT A HATÁR Nem hozott pihenést a legutóbbi vasárnap sem az aratóknak — érkezett a hír a budai járásból. Amint fölszáradt a reggeli harmat, nekiindultak a kombájnok számos gazdaságban, hogy behozzák a júliusi esőzések okozta lemaradást. Több termelőszövetkezetben már az első napokban sikerült végezni a betakarítással: elsőként a tinnyei Űj Élet, majd a toki Egyetértés és a Támok-Sóskút-i Egyesült Tsz kombájnosai lélegezhettek fel. A fellélegzés csupán jelképes volt, mert saját gazdaságaikban ugyan befejezték a munkát, de a kombájnokat átcsoportosították, s a gépek legénysége másutt ismét nyeregbe szállt. A tinnyeiek két masinájukat küldték Pilisvörös- várra, ahová a pátyi Petőfi Tsz is juttatott egy kombájnt; a toki gazdaság gépével a herceghalmi állami gazdaságnak, két masinájával pedig a nagykovácsi Vörös Hajnal Tsz-nek segített; a tárnokiak pedig három gépet bocsátottak az érdi Bentavölgye Tsz rendelkezésére. Mint arról Lelovics József, a Budai fúrási Hivatal aratási ügyeletese beszámolt, számos termelőszövetkezet gabonáját vadkár is érte, az erdei állatok összetúrták az eső miatt megdőlt kalászosokat. A kombájnosok azonban töretlen lendülettel birkóztak a termésért. Ügyességükön múlt, hogy a rendkívüli helyzetben alig-alig adódtak géphibák. Az esetenként kidőlt masinák megjavítására mindig volt kéznél alkatrész is. Így azután vasárnap estére befejezhették az aratást az érdi Bentavölgye Tsz-ben és a Barackvirág szakszövetkezetben, a zsámbéki Űj Élet Termelő- szövetkezetben, a piliscsabai Haladás és a nagykovácsi Vörös Hajnal tsz-ekben. A kedélyek tehát valamelyest megnyugodtak, ám a szakemberek öröme mégsem lehet teljes, hiszen az esők nagyon lerontották a gabona minőségét. S ami még hátra van: Pilis- vörösvár, Üröm és Biatorbágy határát járják a kombájnok. 12 gépre mintegy 200 hold gabona betakarítása vár, de szerdán, az esti harangszóval befejeződik az aratás a budai járásban. családi összejövetelre Svájcba érkezett. A francia fővárosban úgy tudják, hogy néhány napon belül visszatér Párizsba. A Fehér Ház bejelentésével egyidejűleg a Time magazin olyan értesülést közölt, amely szerint „a kormányzat új békejavaslattal flörtöl”. E békejavaslat Nixon elnök május 8-i indítványán alapulva különválasztaná a katonai és a politikai kérdések megoldását. Előtérbe helyezné a katonai rendezést, ezzel párhuzamosan „ideiglenesen” két részre osztaná Dél-Vietnamot oly módon, hogy az egyik részben a jelenlegi saigoni kormány, a másikban „egy másik” dél-vietnami kormány gyakorolná a hatalmat, B—52-es amerikai repülőerődök hétfőre virradóan több mint 2200 tonna bombát szórtak le a két Vietnam területére. A népi erők az elmúlt 24 órában Dél-Vietnam egész területén összesen 67 akciót indítottak. SALT - Genfben A svájci külügy-minisztérium hétfőn közleményt adott ki arról, hogy a Szovjetunió, és az Egyesült Államok közösen felkérte Svájcot, Genf legyen a házigazdája a hadászati fegyvernemek korlát»-, zásáról folyó szovjet—amerikai tárgyalások második, szakaszának. Mint ismeretes, a SALT-tárgyalások színhelye eddig felváltva Bécs és Hel-, sinki volt. Adminisztratív problémák merültek fel azzal kapcsolatban, hogy a tárgyalásokat felváltva Helsinkiben és Bécsben tartották. A tárgyaló felek ezért határozták el ,hogy előnyösebb egyetlen várost kijelölni a tárgyald-’ sok színhelyéül Hivatalos állami kapcsolat az NDK cs Svájc között A Német Demokratikus Köztársaság és Svájc hivatalos állami kapcsolatot létesített egymással. Mint Berlinben hétfőn ismeretessé vált, az NDK Zü richben, Svájc pedig Berlinben konzulátusi hatáskörrel kereskedelmi képviseletet nyit. Az erről szóló megállapodást július 12-én írták alá és augusztus 10-én lépett érvénybe. A konzulátusok kölcsönös felállításáról kiadott közös közlemény rámutat, hogy a kereskedelmi képviseletek tevékenysége „a kereskedelmi, gazdasági, pénzügyi és közlekedési, valamint a hivatalos és kereskedelmi kapcsolatok előmozdítását szolgálja”. A kommüniké egyebek között megállapítja: „kiindulva az NDK kormányának ama készségéből, hogy a diplomáciai kapcsolatok helyreállítása után megbeszéléseket kezd a még függőben levő vagyonjogi kérdések rendezéséről, Svájc és az NDK képviselői megállapodtak abban, hogy előkészítő jellegű szakértői megbeszéléseket tartanak.”. Willy Brandt-interjú a két német állam tárgyalásairól, és ENSZ-be való felvételükről Szerdán: a dokkmunkás-szakszervezetek küldöttközgyűlése Repülőosztagok - Londonból Mától: általános sztrájkháboru Az angol dokkmunkás sztrájk 18. napján a sztrájkolok általános háborút hirdettek a győzelem érdekében. Kedd reggeltől kezdve úgynevezett repülőosztagok indulnak Londonból azokba a kikötőkbe, ahol a sztrájkőrség nem tudta megakadályozni a kirakodást. A hétfői nagygyűlés szónoka — a pentonvillei ötök egyike — hangoztatta, hogy a jelenlegi sztrájkot meg kell nyerni, a dokkmunkásoknak nem jótékonykodásra, hanem helyzetük hosz- szú távú rendezésére van szükségük. A gyűléssel egyidőben Jack Jones, a szállítómunkás-szakszervezet főtitkára Maurice MacMillan munkaügyi miniszterrel tárgyalt ★ A szállítómunkás-szakszervezet székházában bejelentették, hogy szerdára összehívták a dokkmunkás-szakszervezetek küldöttközgyűlését. Ez az egyetlen olyan testület, amely dönthet a sztrájk lefújásáról. Csak a jővő esztendőben képzelhető el Willy Brandt szövetségi kancellár szerint a két német állam felvétele az Egyesült Nemzetek Szervezetébe. A nyugatnémet kormányfő a Neue Rhein-Zeitung hétfői számának interjújában közvetve jelezte, hogy nem vár gyors eredményeket a két német állam tárgyalásaitól, s e tárgyalások eredményes lezárása előtt nem látja megvalósíthatónak az ENSZ- tagság elnyerését. Álláspontját egyrészt azzal indokolta, hogy a két német állam vitájával „nem szabad meg- 1 terhelni másokat”, másrészt — mondotta — a négy nagyhatalom (az Egyesült Államok, a Szovjetunió, Anglia és Franciaország) érintett fél mind a két német állam kapcsolatainak alakulásában, mind pedig az ENSZ-tagság megtörténtében. Az utóbbi nem történhet meg anélkül, hogy ne lenne világos, hogyan is rendeződik az előbbi kérdés. „Gyakorlatilag ez annyit tesz — mondotta Brandt —, hogy az ENSZ-tagság, ha csak valami csoda nem történik, nem lesz az idei -ENSZ-köz- gyűlés témája, hanem csak az 1973. évié.” A Szovjetunióval és Lengyelországgal megkötött szerződések „konkretizálása” a keleti politika másik soron következő feladata — folytatta nyilatkozatát Brandt. Ezen két dolog értendő: Ki kell meríteni a bilaterális lehetőségeket a kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésére. A tudományos és kulturális csereforgalom is jó lehetőségeket kínál. O A bilaterális kapcsolatokon túlmenően a szerződésben foglaltak konkretizálása, a pilitikai kapcsolatok ápolása hat „az európai és a nemzetközi politikára” is, más szavakkal: „a politikai konzultáció magasabb szintje” alakul ki. Igen tartózkodóan szólt a kancellár a nyugatnémet—kínai kapcsolatok kiépítésének lehetőségéről. A jelenlegi szövetségi kormány továbbra is a kapcsolatok megteremtésének a híHÚSZÉVES SZÖVETKEZET Uj gépsorokról, új gépek Húszéves a nagykőrösi Gépjavító és Faipari Ktsz. A szövetkezet 1952 augusztusában alakult, s az első esztendőben termelési értéke mindössze 1 millió forint volt. Egy összehasonlító adat az elmúlt évről: 54 millió forint értékben gyártottak különböző termékeket 1971-ben a nagykőrösi szövetve, de nem csap körülötte csinnadrattát. „Ha majd eljutunk odáig és mindkét fél ésszerűnek tartja, akkor lesznek diplomáciai kapcsola-l tok. Ez azonban nem alter-t natíva (a keleti politikával! szemben) — fejezte be nyilatkozatát a kancellár. kezet dolgozói. Az alakulás idején a gépi berendezések még százezer forintot értek, ma a vagyonuk 25 millió forint értékű. Húsz év alatt korszerű berendezésekkel, új gépsorokkal gyarapodott a jubileumhoz érkező szövetkezet. Datolyaprést exportáltak Irakba, de Moszkvában, Prágában és Libanonban is ismerik a cég nevét. Kubának idén üvegmosó berendezést szállítottak. A szövetkezet elsősorban konzervipari gépeket gyárt, de foglalkozik autójavítással, és háztartási gépek javításával, azaz szolgáltatással is. Kampalai kudarc után Anthony Duff (baloldalt), Nagy-Britannia kenyai főmegbízottja fogadja Nairobi repülőterén Geoffrey Rip- pon tárcanélküli minisztert, Heath személyes megbízottját. Geoffrey Rippon, Nagy-Bri- tannia „Euiopa-miniáztere”, alti afrikai útján kormányfője megbízásából az Uganaáoan éló brit állampolgárságú „ázsiaiak” kiutasításának há- romhónapos batáridejét próbálja enyhíteni, s a kenyszer- exodus körülményeit emberileg eliogadliatóbba tenni, kam- paiai kudarca után vasárnap Nairobiba, Kenya fővárosába érkezett, s innen Dar-es-Sa- laamba utazik tovább. Rippont Idi Amin ugandai elnóK nem volt hajlandó fogadni. Lehetséges viszont, hogy íogadja őt Kenyatta kenyai elnök, habár a brit miniszter Nairobiban — saját közlése szerint —• nem annyira kenyai illetékesekkel, mint inkább brit diplomatákkal kíván tárgyalni. Bárhogy is van, Kenya és Tanzánia állásfoglalása lényeges az „ázsiaiak” ügyében. Valamennyi volt kelet-afrikai brit gyarmatnak, tehát nemcsak Ugandának, hanem e két országnak is megvannak a maga „ázsiai” származású, brit állampolgárságú közösségei: létszámuk megközelítőleg megegyezik az Ugandáival: 80—80 ezer körül jár. Kenya már jó- előre értésére adta, hogy nem kívánja saját „ázsiai” polgárait az Ugandából kitel építettekkel gyarapítani. Valószínű, hogy Dar-es-Salaam álláspontja is hasonló. Ennek ellenére Rippon miniszter még reménykedik, hogy sikerül „ésszerű** keretek között elrendezni az ugandai ügyet, még akkor is, ha a kiutasítás tényén már aligha lehet változtatni. Azt a körülményt, hogy bármely államnak jogában áll a területén élő külföldi honosokat kiutasítani, Rippon sem vonta kétségbe. Eközben — nyilván „ha minden kötél szakad”-a!apon — London azt fontolgatja, ne vigye-e a világszervezet elé a kitelepítésre ítélt ugandaiak ügyét. A sajtó tág teret szentel e kérdésnek és nyitva hagyja ezt a lehetőséget. A külügyminisztérium azonban hivatalos formában nem volt hajlandó megerősíteni a kormány ebbéli szándékát. Szóvivője szerint többféle — két- és többoldalú — eljárási mód kínálkozik, s egyelőre nem döntöttek, melyiket választják. Ehhez előbb meg kell hallgatniok az Afrikából visszatérő Rippon jelentését. Látogatást tettek a Csepel Vas- és Fémművekben a Német Szocialista Egységpárt berlini bizottságának küldöttei, akik Konrad Naumann- nak, az NSZEP Központi Bizottsága tagjanak, a berlini pártbizottság első titkárának vezetésével tartózkodnak Magyarországon. A küldöttséget elkísérte Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Budapesti Párt- bizottság első titkára és Siegfried Balon nagykövetségi tanácsos, ideiglenes ügyvivő. Moszkvába utazott a magyar—szovjet távlati vilia- mosenergia-ipari együttműködési tárgyalásokrá Sziló Géza miniszterhelyettes a magyar delegánehézipari vezetésével ció. Bukarestben megkezdődtek a magyar—román tárgyalások a két ország gazdasági kapcsolatainak időszerű kérdéseiről. A magyar delegációt Veress Péter külkereskedelmi miniszterhelyettes, a román küldöttséget Ion Stoian külkereskedelmi miniszterhelyettes vezeti. Hazánkba érkezett a tanzániai nőszövetség háromtagú küldöttsége, Sophia Kawana- nak, a nőszövetség elnökének vezetésével. A delegáció hétfőn délután látogatást tett Erdei Lászlónknál, a Nőtanács elnökénél.