Pest Megyi Hírlap, 1972. július (16. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-06 / 157. szám

4 1972. JÜLIUS 6.. CSÜTÖRTÖK KÖNYVESPOLC Világirodalmi kitekintés A legutóbbi hetek könyvtermésében szélesre táruló ablakon nyílt világirodalmi kitekintés, különösen hangsúlyosan a kor­társ irodalomra. Az Európa Könyvkiadónál megjelent művek között olvashatjuk a lengyel Jácek Bochenski A száműzött Ovidius (Naso poéta) című regényét Kerényi Grácia fordítá­sában. A szerző a máig megoldatlan rejtélyt kutatja: miért is száműzte Augustus császár az addig oly közkedvelt költőt. S eközben kitűnő megjelenítő erővel tárul elénk az időszámítá­sunk kezdete körüli korszak Rómája és Ovidius egyénisége. Fiatal albán íróval is megismerkedhetünk: Ismail Kadaré A halott hadsereg tábornoka című regénye (Schütz István for­dítása) húsz évvel a második világháború után játszódik ugyan, de a harcos múlt éled fel benne, olasz katonák és albán partizá­nok emléke támad fel, miközben ironikus fényt vet azokra, akik napjainkban sem tanultak a múltból, a háború, a fasiz­mus rettenetéből. Ízléses, kedves kötet az Emlékvirágzás, amely amerikai szerelmes versek kis antológiáját nyújtja át: Walt Whitmantól napjaink költőnemzedékéig, Gary Sinderig vagy Leroi Jonesig. Két évszázad vall a lapokon, koroknak és egyéniségeknek meg­felelő legkülönfélébb stílusirányzatokban, a műfaj legnevesebb magyar művelőinek — Illyés Gyulának, Vas Istvánnak, De- vecseri Gábornak, Weöres Sándornak és másaknak — tolmá­csolásában. Négy mai, különösen figyelemre méltó világirodalmi al­kotást részletesebben is megismertetünk olvasóinkkal az Euró­pa új kiadványaiból. HETI FILMJEGYZET Halál Velencében Dirk Bogarde (Aschenbach) és Bjom Andersen (Tadzio) a Halál Velencében egyik jelenetében. AZ ERŐD ÉS FOGLYA Két értelmetlen, néppusz­tító háború között játszódik le Selimovic Az erőd foglya című regénye. A cím romanti­kus meseszövést, kalandos szö­késeket, titkos szerelmekkel színesített történetet sejtet. Pedig másról és többről van szó. A jugoszláv író a XVIII. századbeli Boszniába viszi el az olvasót. Zsarnoki hatalmú effendik, szerdárok, bégek és nyomorultul szegény ta­nítók, papucskészítők, borbé­lyok, árusok közé. Terje­delmes műve minden lapján a kiszolgáltatottak lelki el- nyomorodását és a hatalom­mal visszaélők félelmetes el­torzulását mutatja meg. Azt, hogy az önkény gyakorlása kegyetlenné, az ettől való ret­tegés pedig megalkuvóvá, rej­tőzködővé és alázatossá teszi az embereket. Így válik tes­tének „erődjében” fogollyá az ember, ahonnan nem tud, nem mer kitörni, hogy ta­lálkozzék a többi „erőd” fog­lyával. Selimovic elemző, boncol­gató, gondolkodó író. Sokat tud az emberről, megalázta­tásának, megalkuvásának szo­morú tüneteiről. Sokféle ér­dekes típust vonultat fel és ábrázol biztos vonásokkal, erőteljesen, mégis finoman: sok okos megállapítás, konk­lúzió közepette, s néhol köl­tőien, s itt-ott felvillantva a remény fényét. Csuka Zoltán nagyszerű for­dítása tolmácsolja a magyar olvasóknak az érdekes, fi­gyelemre méltó regényt. A jó kötésterv és borítólap Szi- ráki Endre munkája. Allatemberrém A három szóból összetett cím nemcsak mint nyelvtani furcsaság ijeszti meg az em­bert. Hátborzongatóan ijesz­tő a jelentése is. Tadeusz Konwicki könyve azonban — s ez a harmadik meglepetés: nem rémregény, és nem de­tektív történet. A lengyel író regényének hőse egy kis ka­maszfiú, aki nagyon unatko­zik, mert úgy véli: már min­dent tud, ami megtanulható. Egy napon aztán becsönget az ajtón egy hatalmas, Se­bastian nevű kutya, aki em­beri hangon beszél, emberi ér­telemmel gondolkodik, s át­viszi Piotrt egy másik világba, egy másik dimenzióba. Itt, az „aranyló udvarházban” ta­lálkozik Ewuanával, a rab­ságban tartott lánnyal, s Troippal, a rabtartóval. A puskával lövöldöző, kegyetlen fiúban saját hasonmását fe­dezi fel. S ahányszor Se- bastiannal átrándul a furcsa álomvilágba, mindannyiszor másik énjével kél bírókra. Vé­gül legyőzi, de hiába. A meg­mentett Ewuana Sebastian- nal együtt örökre eltűnik Piotr elől. És az Állatember- rém? Piotr nyomatékkai ugyan, de ritkán ejt szót ró­la. Ó a mindenki lelkében- idegzetében jelt adó, lappan­gó, de egészen soha el nem múló szorongás és félelem a végső emberi kiszolgáltatott­ságtól, a tudott, de ismeret­len és elkerülhetetlen em­beri végtől. Furcsa könyv — a Babits „Gólyakalifá”-jára emlékez­tető — Allatemberrém. Mind­az, amire a nem túl szeren­csés cím utal, hiányzik belőle. Ezzel szemben nemcsak a hős különös kalandjai álom­szernek, hanem valóságos élményei is. Nemcsak az a ta­laj bizonytalan és ködös, ahová a beszélő kutya elve­zeti a hőst, hanem az életé­nek, otthonának színtere is. Felnőtteknek íródott a könyv? Vagy a Piotrral egykorúak- nak? Eldöntetlen. Ez is, az is elképzelhető. Biztos csak az, hogy Konwicki tehetsé­ges író. S benyomásnak egy regény elolvasása után ez sem kevés. Engel Tevan István stílusos rajzai díszítik a Sebők Éva jó fordításában megjelent kö­tetet AZ ÜLDÖZŐ Latin-amerikai kisregé­nyeket olvashatunk a Világ- irodalom Remekei- sorozat e kötetében. A Benyhe János válogatósában közölt művek szerzői — argentin, kubai, brazil, mexikói, kolumbiai és perui írók —, ha más és más aspektusból, különböző indu­lattal, megjelenítő erővel, s mesterségbeli felkészültséggel is — valamennyien egy tró­pusi világrész földrengéssze­rű, gyors ütemű változásai­nak, a közelmúlt és a ma tár­sadalmi forrongásának átélői, vallomástevői, ábrázolói. Joao Guimaraes Rosa drá­mai lendülettel beszéli el egy zsarnoki brazil kisbirtokos sorsát, akinek duhaj és ke­gyetlen életmódját megtörik a nála is vadabb és elvetemül- tebb társai: aki szörnyű meg­aláztatása és veresége után hosszú évekig a vallás kábu­latában s mély alázatában tengődik, majd értelmének és büszkeségének hirtelen fellán­golásában s egy igaz ügy vé­delmében hal meg. Jorge Amado a bahiai né­ger nép életének egy derűs epizódját meséli el a „Keresz­telő vagy Ogun keresztlako­mája” című népi hangvételű, folklorisztikus elemekkel szí­nezett nagy elbeszélésében. Julio Cortázár egy zseniális színész, egy szaxofonos fékte­len életét, művészetének ví­vódásait tárja fel a kötet cím­adó írásában, az Üldöző-ben. A többiek is, mint Juan Rulfo, Mario Vargas Llosa, Alejo Carpentier és Lino No- vás Calvo, lélekelemző, vagy kalandos, misztikus vagy szo­rongásos írásaikban az egyé­ni, újszerű írói módszerek út­törőiként lépnek fel. A kötet legkiemelkedőbb alkotása Gabriel Garcia Már- quez kolumbiai író (eddig a „Száz év magány” című nagy regénye jelent meg magya­rul) „Az ezredes úrnak nincs, aki írjon” című műve lenyű­göző írásművészettel mutatja be egy, a „cifra nyomorúság” mélységeiben vergődő ember­vár reménytelen küzdelmét a lélektelen bürokrácia, az em­beri kapzsiság s a puszta éle­tüket fenyegető éhség ellen. A kötet fordítói — Lengyel Péter, Scholz László. Kesz­tyűs Erzsébet, s különösen Benyhe János és Hargitai György — elismerésre méltó munkát végeztek, s hasznos kiegészítőül életrajzi jegyze­teket is kanunk a nálunk még kevésbé ismert szerzőkről. FAKÖ LÓ FAKÓ LOVASA Természetes, hogy a világsi- Kerű regény, A bolondok hajó­ja írónőjének, Katherine Anne Porternek most kiadott újabb .könyvét a legigényesebb olva­só is nagy érdeklődéssel veszi a kezébe. A kisregényeket és elbeszéléseket tartalmazó kö­tet nemcsak I hogy csalódást nem okoz, de a vártnál is többet ad. A nyolcvanadik életévéhez közeledő amerikai írónő az írások legtöbbjében elmélyülten ábrázolja hőseit, konfliktusai érdekesek és drá­maiak. Mindjárt az első novel­la, a „Maria Concepcion” meg­rázó erővel állítja elénk ennek a szerelmi történetnek a hős­nőjét, a vetélytársnőt meggyil­koló fiatal indián asszonyt, aki betölti az évszázados törvényt, s aki elé védőpajzsként állnak a falusiak, s tulajdon férje is, a vallató csendőrökkel szem­ben, mert valamennyinket köti a hagyomány törvénye. Ugyan­ilyen dráma feszül a haldokló öregasszony látomásaiban is, aki utolsó órájában lánykorá­nak feltámadó, nagy szégyené­vel viaskodik. A repedt tükör bonyolult, életteli, s egyben álmaiban és álmodozásaiban elmerült, babonás hősnőjét is egy meghökkentő élmény köti véglegesen öreg férjéhez. Az írónő drámai ereje a címadó és a „Hacienda” című kisregényekben emelkedik csúcspontra. A „Fakó ló fakó lovasa” mai értelemben mo­dem írás. Az első világháború idején élő fiatal hősei az ért­hetetlen pusztulás, az el nem érhető öregkor hangulatában csapódnak egymáshoz, a fiatal tiszt szabadságának néhány napja alatt. De ezt az időt is elrabolja tőlük a háború ijesz­tő járuléka, a járvány. Amíg a lány döbbenetes vízióival küzd a kórházi ágyon, a fakó ló fakó lovasa, a hálál elra­gadja a fiút a soha el nem ér­hető messzeségbe. Kár, hogy ilyen sokáig kel­lett vámunk arra, hogy Anne Porter mély, drámai, s egy alig ismert világot, tájat, népet erőteljes vonásokkal ábrázoló, érett művészetét a kötetbe gyűjtött kis remekeken keresz­tül megismerjük. Kitűnő fordí­tói gárda (Róna Ilona, Bor- bás Mária, Lászlóffy Kata, Szőllőssy Klára, Zachár Zsófia) és grafikus (Uray Erika) mun­kája emeli a kötet értékét. Barát Endre CORVINA Vayer Lajos: A rajzművé­szet mesterei. XIV—XVIII. század. A Szépművészeti Mú­zeum régi külföldi rajzgyűj­teményének legszebb lapjai. EURÓPA Bradford: Lángoló hajnali ég. Regény. Eposzok. Szemelvények a világirodalom nagy eposzai­ból. Gorkij: Az Artamanovok. Regény. GONDOLAT Adrieu, Effel: Képes fran­cia történelem. A népfront­tól napjainkig. Bromley: Az emberi örege­dés pszichológiája. KOSSUTH Ardanatszkij: Megtorlás. Történelmi regény. Derkovits Gyula: Dózsa. Fa­metszetsorozat. Havas Gábor: Beruházás és hitelezés Kádár János: Híven a for­radalomért. (— — beszéde a párt megalakulásának 50. és hazánk felszabadulásának 25. évfordulóján.) Lavallée: A marxista prog­nosztikáért. Nemeskürty István: Króni­ka Dózsa György tetteiről. Híradás a Mohács előtti idők­ről. KÖZGAZDASÄGI Műszaki fejlődés és világ­gazdaság. Tanulmányok. Nógy msgye vezetőinek tanácskozása az állami oktatás helyzetéről Négy megye — Heves, Nógrád, Pest és Komárom — tanácsi vezetőinek négy­napos tanácskozása kezdő­dött szerdán Esztergomban. A megyei tanácsok képvise­lői, a járási és városi taná­csok művelődésügyi osztály- vezetői vitatják meg az ál­lami oktatás helyzetét és fej­lesztésének feladatait. Elő­adások hangzanak el az ifjúságpolitika időszerű kér­déseiről, a tanácsi irányítás új rendszeréről és az okta­tási intézmények szakszerve­zeti életéről. A tanácskozás résztvevői­nek bemutatják a jövőre ez­redik évfordulóját ünneplő Esztergom műemléki, művé­szettörténeti kincseit. Hangjáték­pályázat A Magyar Rádió dramatur­giája ez év tavaszán pályáza­tot hirdetett rövid hangjáték írására. A beérkezett több mint 30 pályamű elbírálásá­ban a dramaturgia munkatár­sain kívül neves rádiókritiku­sok vettek részt. Az első díjat Kamarás István nyerte, a két második díjjal Kopányi Györ­gyöt és Szántó Erikát tüntet­ték ki, a három harmadik díj nyertese: Jókai Anna, Rákosy Gergely és Vámos Miklós. Hazaérkezett az Opera társulata Az Állami Operaház társu­lata nagy sikerű vendégsze­replése után hazaérkezett Bulgáriából. Szereplésük megfelelt a fel­fokozott várakozásnak, fel­lépéseiket a közönség lelkes ünneplése, és elismerő sajtó­kritikák övezték. A szakírók Hacsaturján Spartacus című balettjének előadásából — amelyet Seregi László ko­reográfiájában adtak elő — különösen a Flaviát táncoló Kun Zsuzsát és a Spartacust alakító Róna Viktort emelték ki. EMLÉKPARK Endrődi Sándor költő egy­kori alsőörsi lakóházának he­lyén emlékparkot hoztak lét­re. A szép környezetű parkba helyezik át a költőnek a Ba­laton alsóörsi partján álló szobrát is. MAGVETŐ Székely János: Kísértés. Regény. MAGYAR HELIKON Homérosz: Iliász. MEDICINA Irányi Jenő: Küzdelem a reuma ellen. MÓRA Csíky Antal: Zebra. MŰSZAKI Bodonyi Ferenc: Kémiai összefoglaló. Lohberg—Lutz: Hogyan gondolkodik az elektronikus számítógép? PANORAMA Papp Antal: Magyarországi útikönyv. SZÉPIRODALMI Eötvös József: A falu jegy­zője. Greene: Titkos megbízatás. Regény. Jókai Mór: Az aranyember. Buda és Pest egyesítésének 100., és Székesfehérvár alapításának 1000. évfordulója alkalmából a Ma­gyar Építőművészek Szövetsége és a Magyar Fotóművészek Szövetsé­ge építészeti fénykép-pályázatot hirdetett. A pályázóknak olyan képsorozatot kell beküldeniük, amelyek Budapest 100 éves és Szé­kesfehérvár 1000 éves fejlődését, városképének változásait mutatják be. A pályázó legfeljebb hat pá­lyaművet adhat be, tetszése sze­Szomorú, pasztellszínű kö­dökbe burkolódzó hajnalon komor, öreg, fekete hajó úszik Velence felé.. Fedélzetén, or­ráig húzott kabátgallérja mö­gül, puha velúrkalapja kari­mája alól, szorongó tekintet­tel nézi a hajnali tengert, a közeledő partot egy férfi. Drótkeretes pápaszeme mögött ide-oda jár a szeme, szem­ügyre veszi útitársait, s meg­akad a pillantása egy riasz­tóan kifestett, magát fiatalnak álcázó, nyűtt és kiélt öreg em­beren. Ekkor megszólal a ze­ne, baljós, sejtelmes, tragédiát idéző-sejtető muzsika. Az öreg, fekete hajó, vastag füst- felhőket bodorítva, úgy úszik Velence felé, mintha a Pár- kák hajója lenne, magával ci­pelve a Végzetet is. így, ilyen azonnal légkört teremtő képsorokkal indul Luchino Visconti filmje, a Thomas Mann novellájából készített Halál Velencében. S ez a szuggesztív légkörterem­tés végig uralkodik a filmen. Ha nem látóik volna alig né­hány hónapja Huszárik Zol­tán Szindbád-íilmjében az at­moszféra-alkotásnak legalább ilyen megragadó példáit, ak­kor Viscontit úgy üdvözölhet­nénk, mint áki nem annyira a szavakkal, mint inkább a helyszínek, a berendezések, a ruhák, a világítás, a színek és a mozgások meg a hangeffék- tusok és zenék segítségével idézi egy írói alkotás világát — s ezt felfedezésszámba is vennénk. De a Szindbád után ez a módszer és technika szá­munkra majdhogynem ismét­lésnek hat, s ez egy kicsit za­varó. Persze, egy film értékeit nem az határozza meg, ha- sonlit-e valami más filmalko­tásra. A Halál Velencében is úgy ismerős megvalósítása eszközeiben, hogy — akár­csak Krúdy világa — Thomas Manné is nagyon nehezen vi­hető ^ át egy eredendően más művészet közegébe. Visconti- nak meg kellett küzdenie az­zal a nehézséggel is, hogy ezt a novellát mindenki ismeri, s mindenkinek vannak bizonyos képzetei főhőseiről, még azok fizikai milyenségéről is. Ám a rendező van annyira önálló művész, hogy mást kívánt filmre vinni, mint a Mann-no- vella egyszerű illusztrációját. És ebben a másban kell iga­zán felfedezni a film értékeit és vitatható pontjait egyaránt. Thomas Mann írásának hő­se, Gustav von Aschenbach, író. Megfáradt, önmagával is meghasonlott, egy felkavaro­dott és talmi értékek után futó világban a tiszta szépsé­get, a makulátlan esztétiku­mot kereső művész, aki eddig azt hitte: a józan ész, az al­kotó értelem a legfontosabb és az egyetlen az életben és a művészetben. Betegen, ösz- szetörten érkezik Velencébe, és ott döbben rá, hogy egész élete és művészete holt, me­rev, élettelen és mesterkélt volt, mert a spontán és szin­te öntudatlan szépség az ér- I rinti arányban Budapest és Szé­kesfehérvár fejlődéséről, fekete-fe­hér vagy színes kivitelben egy­aránt. A képeket legkésőbb november 24-ig kell elküldeni a Magyar Épí­tőművészek Szövetségének. A legjobb alkotások díjazására ösz- szesen 20 ezer forintot irányoztak elő. A bíráló bizottság ez év de­cemberében teszi közzé a pályá­zat eredményét. zékekből is megteremhet, sőt, ez az igazán elsöprő, felemelő és megtisztító. Aschenbach számára ezt a felismerést egy angyali szépségű fiúval, Tad- zióval való találkozása hozza meg, akibe — mintegy saját racionalizmusa és elvont esz- tétizálása cáfolatául, sőt, megcsúfolásaként — belesze­ret. Nem a ferde hajlamú vágy lényegében banális szenvedélye vonzza Tadzió- hoz, hanem az a csoda, ame­lyet egy önmagában tökéle­tes műalkotásnak tekinthető ifjú ember magából sugároz. Aschenbach abba hal bele, hogy csak megpillanthatta ezt a csodát, ezt a természetes és lenyűgöző költeményt, de ré­szese, birtokosa nem lehetett — nem Tadzio szerelmének alantassá fajuló beteljesedé­sét sóvárogja, hanem mind­annak megélését, amit ez a fiú jelent és jelképez. Visconti viszont, ézésem. szerint túllépve a hűség kö­telező határain is, Mann hő­séből (legalábbis a film má­sodik felében) csaknem ne­vetséges bohócot formál, akit nem a mesterkéletlen, s szá­mára már elérhetetlen szép­ség utáni vágy, hanem az en­nél sokkal szimplább és mél­tatlanabb, felébredő homo- szekszualitás sodor az an­gyali szépségű Tadzio felé. Ehhez az átformáláshoz ké­pest már jelentéktelen, hogy az író Aschen bachból zene­szerző lesz — bár ki tudja, talán éppen emiatt billen fel a film hűsége az eredeti novellához. Köztudott, hogy Mann a kiváló (és állítólag a nőkkel szemben érzéketlen) zeneszerzőről, Gustav Mahler­ről mintázta hősét. De éppen mert többet akart elmonda­ni, mint Mahler személyes tragédiáját, változtatta meg a művészetet, melyet hőse képvisel. Itt általában a mű­vészet kérdéseiről van szó, s hiába applikálja bele Vis­conti a filmbe Mahler (egyébként lenyűgöző hatású) zenéjét, meg néhány esz­mefuttatást a zeneesztétiká­ról, ettől az ő hőse — bár valószínűleg sokkal jobban hasonlít Mahlerra, mint Mann figurája — igazabb nem lesz, mint a novella Aschenbachja. Visconti, akiről nagyon jól tudjuk, milyen kitűnő és értő rendezője az irodalmi alkotásoknak (elég a Párduc filmváltozatára gondolnunk), ezúttal kevésbé tudta meg­ragadni a választott író vi­lágát, mint Lampedusa ese­tében tette. Azért-e, mert az egy olasz író műve volt, ez még egy eredendően német szellemiség produktuma, s mint ilyen, távolabb áll tőle? Lehet. A Visconti-féle Halál Velencében így igen érdekes, megkapó légkörű alkotás lett. kiváló színészi alakítással (Aschenbach: Dirk Boqarde) a főszereoben — de Thomas Mann máig érvényes monda­nivalójának maradéktalan fel­idézésével adós maradt. A ZEPPELIN Egy sereg sztár — Elke Sommer, Michael York, Ma­rius Goring, Rupert Davies — sem elegendő hozzá, hogy eb­ből az első világháborús, ér­zelmes kém- és kalandtörté­netből igazán élvezhető fil­met kreáljon. A naiv sztori fordulatai előre ismertek, jelentős részük pedig a lehe­tetlen és a hihetetlen házas­ságból született. Takács István A HÉT KÖNYVEI Fotopályázat

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom