Pest Megyi Hírlap, 1972. július (16. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-01 / 153. szám

1972. JÜLIITS 1.. SZOMBAT "“JrÄ’/rlflD 5 Új és új lakások Gödöllő város fejlődését napról napra figyelemmel ki' sérhetjük. Már ebben az esz­tendőben is tetszetős és mo­dem lakóépületeket adtak át, s nemrégiben készült el az uni­verzálisan felszerelt SZTK- fendelőintézet. A városi lakásépítési prog­ram folytatódik: a Ka­zinczy lakótelepen éppen most adnak át 4 új épüle­tet, összesen 52 lakást. A lakótelep építése tovább fo­lyik, a tervek szerint a követ­kező évben újabb három épü­letet hoznak tető alá. A lakó­telep 1974-ben készül el, 10 épület és 154 lakás lesz itt. A programban óvoda építése is szerepel. Az építkezések másik köz­pontja az Alsópark, ahol az új, francia alagútzsalus eljárással építkeznek, itt összesen: 24 la­kás lesz, ebből 184 OTP örök­lakás. A tizenegy tízszintes to­ronyház építése jövőre kezdődik, s előreláthatólag 1975-rc fejeződik be. Egy-egy toronyban 40 lakás lesz. A harmadik terület a János utca környéke, ahol a Munká­csy lakótelep épül. Itt még eb­ben az ötéVes tervben szeret­nének négy újabb épületet át­adni, 141 lakással. A János utca környékén szanálni is fognak, le­bontják majd például a regi óvoda épületeit, újabb lakóházak kedvéért. A lakótelep teljes felépülésére csak az ötödik ötéves tervben Serül sor. Űj óvodát kap egyébként a Munkácsy lakóte­lep is. A Lumniczer lakóte­lepre másfél és egyszobás la­kásokból álló téglaépületet terveznek, melynek kivitelező­je a gödöllői városgazdálko­dási vállalat lesz. Az építkezések oroszlánré­szét a Pest megyei Állami Épí­tőipari Vállalat végzi. Az alsóparki építkezések befejezése után még egy munka vár majd rájuk, a Szabadság tér beépítése. Itt egy lakótelep munkálatait kezdik meg egy 160 lakásos garzoniházzal. Ennek tervei most készülnek. (f. b.) Új piac, út, járda Aluljáróval vagy felüljáróval? Kétszáz méteres körzetben Gondok persze mindenütt vannak. Akadnak jó és rossz megoldások is. A gödöllői ta­nács vezetői mindennek tuda­tában ültek össze és vitatták meg ötéves tervüket, különö­sen az idei esztendő feladatait. A „sorsdöntő" gyalogút Sajnos, még Gödöllőn sem köztudott, hogy a Munkácsy lakótelepen egy minden te­kintetben tökéletesen ellátott, a követelményeket is fölülmú- lóan modern húsbolt működik. Hatalmas hűtőberendezés és feldolgozó részleg is tartozik hozzá. De miután a bolt elké­szült, kiderült, hogy forgalma a semmivel egyenlő. Csak a lakótelep lakói vásárolnak ott, ami természetes is, a húsbolt kiesik a forgalomból, ha vala­ki a központból szeretné meg­közelíteni, nagy kerülőt kell tennie. Ezek tudatában született meg a döntés; a járdaépítési akció keretében egy átszelő gyalogúttal kötik össze a hús­boltot, illetve a lakótelepet a város központjával. Ezzel a százméteres szakasszal, úgy tűnik, minden nehézség meg­oldódik. Nos, így függ össze a kereskedelem a járdaépítéssel. Kereskedelmi miniközpont A tanács egyébként még egy nagyon jó kezdeményezésbe fogott. Mivel tapasztalataik szerint a kereskedelmi szer­vek az utóbbi időben erősen elzárkóztak a különböző fej­lesztésektől, magukra marad­tak és saját erőből kiképeztet- tek egy piacteret. Erre is azért volt szükség, mert a jelenlegi piac eldugott helyen van, mint a már említett húsbolt — ke­vesen tudnak róla. Az új piac­térre fémvázas, beépített stan­dokat építettek az őstermelők részére, a Vác és környéke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat és az ÁFÉSZ pedig pavilonokat emelt. Ez utóbbi­ban már árusítják a zöldség­féleségeket, a váciak faháza viszont még ki sem nyitott. A piac egyik határa a volt Erdész kultúrház. Most ugyan­csak raktár és egy Patyolat­fiók van benne, de a tanács tervei szerint ide üzletsort te­lepítenek. Tervbe vették, hogy a piacról ugyancsak kiépíte­nek egy járdát az új SZTK- hoz. A munkálatokat már megkezdték. Helyén a buszpályaudvar Annak idején lapunk is fog­lalkozott az elkallódott gödöl­lői autóbuszpályaudvarral. Most jelenthetjük; megkerült. Készül a város közlekedési tervtanulmánya. Eldöntött kérdés, hogy a buszpályaud­varnak a városközpont kétszáz méteres sugarában kell lennie. Fontos szempont az is, hogy a legkisebb áldozatokkal szanál­ható épületeket kell lebontani, így aztán maradt az eredeti — egy darabig ugyancsak kalló­dó — elképzelés, hogy a Pál­ma cukrászda és a környező épületek helyére lehet majd építkezni. Az ide vezető út az Ady Endre útról ágazik majd le. Az építési munkálatokat előreláthatólag 1974-ben kez­dik meg. A tanács dolga a tereprendezés és az útépítés Az eredeti terv szerint felül­járó kötötte volna össze az új buszpályaudvart a városköz­ponttal. Újabban viszont alul­járót gondolnak ide. Ha ennek elkészítésére nem lesz mód az első ütemben, akkor ideigle­nesen jelzőlámpákat helyez­nek el az átkelőhelyre, ami helyes is; a gyalogosok védel­me elsőrendű. lehetséges, hogy az aluljáró építésére az Hétszázötven felvételiző az Agrártudományi Egyetemen Háromnapos előkészítő Országszerte ezen a héten rendezték meg az egyetemeken és a főiskolákon a felvételi vizsgákat. Meleg napok voltak ezek a 18—20 éveseknek, nemcsak azért, mert a hőmérsék­let 30 fok körül mozgott, hanem azért is, mert sokuknak a sikeres érettségi vizsga után né­hány nappal újra bizonyítaniuk kellett. Gödöllőn, az Agrártudományi Egyetemen június 29-én került sor az írásbeli, 30-án pe­dig a szóbeli felvételi vizsgákra. A mezőgaz­daságtudományi karra 372-en jelentkeztek, kö­zülük 145-en nyerhetnek felvételt, A zsámbéki üzemgazdász szakra 108 fiatal adta be felvételi kérelmét, ide hetvenen jutnak be. A mező- gazdasági gépészmérnöki kar nappali tagoza­tára 272-en jelentkeztek, itt 150 hallgatót vár­nak ősszel. A „konkurrencia” nagy, alapos felkészültség, biztos tudás kell ahhoz, hogy valaki felvételt nyerjen az egyetemre. A felkészülés megkönnyítésére az egyetem 200 jelöltet (elsősorban fizikai dolgozók gyer­mekeit) ingyenes előkészítő tanfolyamra hí­vott meg. Egy-két kivétellel valamennyien el­jöttek, és oktatóik irányításával a felvételi vizsgát megelőző három napot intenzív tanu­lással töltötték. KOVÁCS JOLÁN Pátyról érkezett az előkészítőre. Neki különösen jól jött ez a három nap, felfrissítette ismereteit. Tavaly érettségizett a dolgozók esti gimnáziumában. A pátyi tsz-ben adminisztrátor, itt sze­rette meg a szakmát, a mező- gazdaságtudományi karra je­lentkezett. HADFI TAMÁS a Baranya megyei Boly községből jött. Mezőgazdasági gépész szakkö­zépiskolában érettségizett, ki­váló eredménnyel. Szerinte is hasznos volt az előkészítő: „Rendszereztük a középiskolá­ban tanultakat” — mondta. Hadfi Tamás úgy tervezi: ha elvégezte az egyetemet, vissza­megy a falujába dolgozni. KUDELICH FERENC ugyan­csak az idén érettségizett a ceglédi Kossuth Gimnázium­ban. Egy kicsit tart a kémia­felvételitől, de azért ő is opti­mista. Érettségi bizonyítványa jó, a szakma Iránti szeretetét pedig otthonról hozta, a szülei is tsz-tagok. Gábor Viktor felvételei M—3-as út munkálataival egyidőben kerül majd sor. Megnövekedett keret A tanácsnak évenként 4,5 millió forint áll rendelkezésé re útjavításra. Az idén ez az összeg majdnem duplájára nö­vekedett. Ennek tudatában ké. szítették el a járda- és útépí­tési ötéves tervük ez évi prog­ramozását. Egyik legfontosabb teendő a Haraszti lakótelében áthúzódó út burkolása. Ugyan csak portalanított felületet kap a Táncsics Mihály út, amely a Humán intézethez ve­zet. Meg szeretnék javítani a Gödöllőt átszelő utakat is, hogy tehermentesítsék a na gyón forgalmas Dózsa György utat. Sőt, az átmenő forgal­mat ezen le is akarják tilta. ni. Ügy néz ki, hogy a Szabad­ság téri járda is végig meg­épül ebben az esztendőben. Már a lakosság körében Is ismeretes az a rendelet, amely kimondja, őket is érdekeltté kell tenni a járda, csatorna és vízvezeték építésében. A tanács vezetői féltek, hogy az embereket kellemetlenül fogja érinteni az új adó kive­tése, ezért szellemes megoldást találtak ki. A kifizetendő ősz- szeget a tulajdonos telkére terhelték. (Végső soron nö' vékszik is a telek értéke, ha járda övezi, vagy közművesít- ve van.) A tulajdonosnak akkor kell kifizetni az előirányzott ősz- szeget, ha telkét eladja. Legenda a vízről A város vízgondjairól már sokat írtunk. Ez talán Gödöllő legnagyobb kilátástalansága, annyira, hogy a járható út körvonalai sem bontakoztak még ki. A kétmillió forintos beruházással elvégzett 600 mé­teres fúrás nem hozott bizta­tó eredményt. A fúrás tanúsá­ga szerint nincsenek jó vízadó rétegek. Kering viszont a vá­rosban egy hiedelem, egy le­genda, amely viszont megle­het, hogy igaz. Nevezetesen arról van szó: az öregek tud­ni vélik, hogy a babati terü­letek végén, túl a tiszai víz­választón, vízben gazdag a ta­laj. Ezt a szóbeszédet még senki nem ellenőrizte, azon a vidéken még soha nem végez­tek kutató fúrásokat. A te­rület egyébként a szolnoki vízügyhöz tartozik. Fehér Béla • • • • ** GODOLLO VENTILLÁT ORPRÓB A A szellőzőmotorok ventillátorait az ikladi Ipari Műszergyárban. próbagépen vizsgálják Urbán Tamás felvétele VONAT HELYETT BUSZ Jönnek a környékből és Budapestről is Két éve, 1970. július 1-re virradóra szűnt meg Gödöllő— Veresegyház között a vasúti Szovjet, bolgár vendégek Három munkahelyen 260 egyetemi hallgató A tábor vezetősége már ar­ra is gondolt, hogy a táborozó fiatalok szabad idejüket kel­lemesen és hasznosan töltsék el. Az egyetem filmklubja — az elmúlt évek hagyományai­hoz híven — filmet forgat a táborról, amelyet a zárás nap­ján mutatnak be a film „fő­szereplőinek”, a táborozóknak. Ez idő alatt készül az egyetem méltán híres Csárdás néptáncegyüttese az augusztusi, franciaor­szági vendégszereplésére. Üj műsoruk első közönsé­ge és kritikusai a tábor lakói lesznek. A cseretáborozásra Gödöllő­re érkező külföldi diákok a tá­borzárás után még 10 napot töltenek itt, ismerkednek hazánk szép tájaival és pi­hennek. Július 24-én nyitja meg ka­puit a gödöllői Agrártudomá­nyi Egyetem ifjúsági építőtá­bora. A kéthetes táborba idén 200 gödöllői, valamint csak­nem 60 külföldi — szovjet, bolgár — egyetemistát várnak. Mint Molnár József táborve- zető-helyettes elmondta: idén Gödöllő nem tudott munkát biztosítani a tábo­rozóknak, illetve mind­össze 30 egyetemista dol­gozik a város két épülő lakótelepén. Ezért százan Vácott, az AFIT—AKÖV lakótelepen, a többiek pedig Budapesten, az Amerikai úti pártfőiskola épít­kezésén segédkeznek. A tábor vezetőitől előrelátó, gondos szervezést igényel, hogy a gö­döllői egyetem kollégiumában elhelyezett diákokat naponta a munkahelyekre szállítsák. közlekedés. A füstokádó moz­dony, zakatoló kocsik helyett Volán-buszok futnak korsze­rű, aszfaltozott úton. A festői környezetben levő gödöllői nyári strand, mely Blaha Luj­za nevét viseli, ezáltal kedve­ző helyzetbe került. A város- központtal teljes közelségbe hozták a jó közlekedési felté­telek. A kifogástalan úton az idegenforgalom egyre nő, és sokan vannak, akik Pestről is kijárnak ide. Mi kell a kirán­dulóknak? Csenden, szolid hely, jó konyha, udvarias ki­szolgálás, ahol, ha kedve szoty- tyan, a pihenés mellett, ehes- sen-ihasson, szórakozhasson. Mindez biztosított. Sőt, a Vá­rosgazdálkodási Vállalat szé­pen parkosította a területet. Felvetődik a gondolat: e gyönyörű, nagy kiterjedésű he­lyen — a több holdas szom­széd terület is tanácsi — ifjú­sági tábort kellene építeni. Valószínű, hogy ebben a mun­kában fiataljaink a tervezés­től a kivitelezésig részt vállal­nának. A blahal részen egymás után épülnek a nyaralóik. A fővárosból és a környékből mind többen jönnek, hogy a hétvégeken pihenjenek. Csiba József

Next

/
Oldalképek
Tartalom