Pest Megyi Hírlap, 1972. július (16. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-30 / 178. szám

1972. JÜLIUS 30., VASÁRNAP ***** HEGYEI xMurhxp Erdő mélyén - neonfényben Verébfej betűkkel írott, hosz- fezú levél invitált a minap Mo- nori-erdőre. írója — „Egy régi olvasójuk” — páratlan lát­ványt ígért: általános iskolai napközi otthont — ablak nél­kül, központi főzőkonyhát — folyó víz, ventillátor, szenny­vízemésztő, mosogató- és tá­lalóhelyiség nélkül. régi napközi otthont a tanács tavaly eladta egy ká­téesznek, azzal, hogy majd újat, szebbet épít. Idén őszre kellett volna átadni, de még el sem kezdték az építkezést. Nem sokat értek az ilyesmihez, éppen ezért kérdezem: nem lett volna helyesebb előbb fel­építeni az újat, aztán adni el a régit? A ,,gyermekintézmény” r Kissé nehezen találom meg á Béke-közt, ami nem csoda, hiszen semmiféle utcatábla nem jelzi. Kopott, terjedelmes épület a keresett ház, amolyan „Noé bárkája”: van ebben minden, postahivatal és taná­cs kirendeltség, egészségügyi gondozókor és központi főző­konyha, napközis terem és csak a jó ég tudja, hány la­kásban összesen hány lakó. A „gyermekintézmény” tata­rozás miatt zárva, de szó sze­rint: egy lelket sem látok, aki tatarozna. Az ablakon belesek a konyhába. Olyan, amilyen­nek a levélíró lefesti: kicsi, zsúfolt, korszerűtlen. A sarok­ban hatalmas, vegyes tüzelésű sparherd terpeszkedik, csak­nem elfoglalja a fél konyhát. Ventillátor sehol, finom dolog lehet órákig állni mellette, ká­nikulában! Nincs vízcsap, nincs hűtőszekrény, semmi, ami 'az itt dolgozók munkáját megkönnyítené, a higiéniát szolgálná Egy ablakkal odább az irodába látok. Egyik sarkát függöny rekeszti el: az az elő­készítő. A rozzant épület másik ol­dalán, jókora pocsolyát kerül­getve, egy zöldre festett fészer­ajtót találok. Két korhadt szár­nyát lakat fogja össze közé­pen: ez a napközis terem be­járata. Ablaka tényleg nincs, belesni nem tudok, de a körém gyűlt lakók egyhangúan állít­ják, hogy nem is érdemes. „Sö­tét, barátságtalan terem, ál­landóan égetni kell benne a neont.” ★ Zimányi Gyula, a Monori Járási Hivatal elnökhelyettese kérdésemre — mit tud a nap­közi ügyéről — így válaszol: — Ismerjük és helyeseltük a nagyközségi tanács elképzelé­sét a régi épület eladásáról és új, korszerű napközi otthon, központi főzőkonyha építésé­ről. A régi napközi messze esett az új iskolától, s ’a gye­rekeknek útközben keresztez­niük kellett a nagy forgalmú főközlekedési utat. Ez joggal nyugtalanította a szülőket, más megoldást sürgettek. A régi épületre — rendes körülmé­nyek között — igen nehéz lett volna vevőt találni, hiszen tá­vol esik a sűrűbben lakott te­lepüléstől, kapóra jött tehát a kisipari szövetkezet ajánlata, a tanács nem szalaszthatta el. ★ A főzőkonyha dolgozóit az új iskolában találom: a nyári csinosításban, takarításban se­gédkeznek. Gecser Jánosné fő­szakács, Bicskei Jánosné és Pe­te Lászlóné konyhalányok a munkakörülményekre panasz­kodnak. — Ha begyújtunk a spar- herdba, megfulladunk a hőség­től. Kereszthuzatot csak a nap­közis termen át tudunk csinál­ni, de ha ott vannak a gyere­kek, erről szó sem lehet. A szenet az udvar távoli végében levő pincéből cipeljük, a vizet jó száz méterről, a tejcsarnok kút járói. KÖJÁL kontra tanács Dr. Bihari Agnes közegész­ségügyi-járványügyi felügyelő minden szavát aktákkal illuszt­rálja: — Amikor a nagyközségi ta­nács tavaly eladta a régi nap­közit, ideiglenes működési en­gedélyt kért a mostanira. Az erről szóló — 1971. augusztus 22-én kelt — határozatban pontokba szedtük az egészség­ügyi-higiéniás feltételeket. No­vemberben tartott ellenőrzé­sem során megállapítottam, hogy a feltételek egy részét nem teljesítették. A konyha kapacitásának megfelelően maximált, napi hatvan helyett 100—115 adag ételt főznek; máig is egy gödörbe öntik a szennyvizet; nem gondoskod­tak a kézmosáshoz szükséges folyó vízről és így tovább. Ész­revételeimet beírtam az ellen­őrző naplóba, majd november 19-én átiratban közöltem a ta­nács elnökével. Űjabb ellenőr­zésünket december 17-én újabb átirat követte. Miután választ nem kaptunk, 1972. január 11- én megsürgettem. Nyolc nap­pal később ez a válasz érke­zett: Egy iratot mutat, amely klasszikus példája a „legjobb védekezés a támadás" elvének. Szerzője, a nagyközségi tanács tisztviselőnője, mindenekelőtt kioktatja a KÖJÁL járási ve­zetőjét, hogy ellenőrzéseinek eredményéről köteles értesíte­ni _ az iskola igazgatóját. „Ez már két vizsgálatot követően nem történt meg” — hangzik a rendreutasítás. Ami már csak azért is jogtalan, mert az is­kolaigazgató minden külön ér­tesítés nélkül is köteles rend­szeresen figyelemmel kísérni a vezetése alatt álló intézmény ellenőrző naplóit, és megtenni a szükséges intézkedéseket. A továbbiakban a tanács képvi­selője tömören közli, hogy „épületbővítést, egyéb fejlesz­tést nem szándékozunk eszkö­zölni, mivel 1972-ben új, mo­dem napközit kap a település”. Hiszen, ha így lenne! — Mi történt a működési en­gedély lejárta után? Bihari doktornő: — Üjabb egy esztendőre meghosszabbítottuk, a tanács kérésére. A konyha jelenlegi működését ugyan közegészség- ügyi szempontból csak megtűrt állapotként tudjuk elfogadni, de a gyerekek érdekében fenn kell tartani. Talán augusztus végén Dr. Vecserek Lajos, a nagy­községi tanács elnöke az ügy hallatán kicsit ingerült lesz. Szerinte a levél írója nem le­het más, mint... Vagy ha nem ő, akkor felbiztatott valakit. Közbevetem, hogy talán nem ez a lényeg, hanem... — És mi az, hogy nincs meg az anyagi fedezet? Honnan ve­szi ezt a doktornő? Egymillió­kétszázezer forint van a fej­lesztési alapunkban erre a cél­ra, és már rég elkezdtük vol­na az építkezést, ha a tervek készen lennének. — A doktornő szerint a ter­vek gyönyörűek — vetem is­mét közbe. — Nem is az a baj, hogy nincsenek készen, hanem az aláírás hiányzik róluk. — Milyen aláírás? — A felelős tervezőé. Május elsejére kellett volna elkészí­tenie a terveket a Monori Épí­tőipari Szövetkezet tervező­részlegének. A határidő letelte előtt kaptunk egy akadályköz­lést, amely szerint a tervező­részleg vezetője több hónapra külföldre utazik, emiatt a ter­veket nem tudják határidőre szállítani. Nem akarok hinni a fülem­nek: — Ezen múlik az egész?! Ezért zsúfolódik két műszak­ban hetven gyerek egy ablak­talan hodályban? Ezért kínló­dik a konyhaszemélyzet olyan munkakörülmények között, amilyenekben nem lenne sza­bad embereket dolgoztatni? Az elnök meg akar nyugtat­ni: — Ügy tudom, augusztus vé­gén hazajön a tervező. Amint aláírja a terveket, másnap megkezdjük az építkezést. Bizonyára bennem van a hi­ba: nem tudott megnyugtatni. Nyíri Éva Mit tud a Hybro? Jó „madarak" az ócsai határban Pest megyei tsz egy országos vállalkozás gazdája A kerítés kivülrekeszt mindenfajta tülekedést, lármát, — még a műúton vágtató százfajta autótípus berregése is meghalványul, mire ideér az egyforma ólak birodalmába, hiszen az üdvösen árnyas fák is segítenek letompítani a zajt. Nem írhatom le az el­koptatott fordulatot: „keresve sem találhattak volna jobb helyet”, — nem, mert hiszen nyilván keresték, úgy akadjak rá, erre a nyugodalmas, erdőcskeövezte föld­darabra, itt, Ócsa határában. Bízvást lehetne itt nyári kemping, dehát csak: állattenyésztő telep. Csak?! Repü!őn jön a naposcsibe — Pillanatnyilag 16 ezer tyúk és 1600 kakas van együtt itt, s még 8800 növendék-nagy­szülő, amelyek tehát még nem tojók. Ez utóbbiak 14 hetesek, viszont a 21 ezer szülőpár-nö­vendék csak 3 hetes, augusz­tusban jön a következő tur­nus. Repülővel, Hollandiából... Rokonszenves fiatalember Popovics László, magyarázza el az állomány összetételét; ő a telep vezetője, egyben a her­nádi Március 15 Termelőszö­vetkezet alkalmazottja, aki felsőfokú technikumot vég­zett, s ■— most legalábbis úgy tűnik — a baromfiszakmának- nevelésnek szánja életét. A „nagyszülők” és „szülőpárok” kifejezés ugyan szokatlan a laikusnak, jóllehet mindkettő logikus meghatározás. Ez az ócsai telep a HUNNIAHIBRID elnevezésű termelőszövetkezeti közös vállalkozás amolyan „alapbázisa”, ahonnan szerte­röppennek a megye és az or­szág megannnyi szövetkezeté­be a „madarak”. (A bázis, a beruházás 30 millió forintot emésztett fel 3 év alatt: 11 ól és a keltető ára ez, minden­fajta állami támogatás nélkül építették a hernádi tsz tervei alapján, egyszersmind saját ki­vitelezésben.) Holland cég a szállító Madaraknak mondja a csi­bét, a baromfit Duriskovics Attila, a vállalkozás vezető szaktanácsadója, aki, mielőtt bevonult volna a pesti irodába, itt, Öcsán volt telepvezető. Aligha tévedek, midőn az el­nevezésben valami gyöngéd kötődést vélek felfedezni: a szaktanácsadók irányítója is rátette éltét a baromfi, helye­sebben — szavajárásával — a „madarak” tenyésztésére. — Hogyan is repülnek elő­ször ide, majd innen a téeszek- be? — firtatom a menetren­det. — Tudni kell, hogy ez a ki­tűnő madár, a Hybro elnevezé­sű húshibrid egy világcég, az Euribrid cég produktuma, amelynek titkát érthetően Hol­landiában őrzik. Műhelytitok, ipari titok, mindegy, minek mondjuk, elég az hozzá, hogy az úgynevezett nagyszülők Hollandiából, az év előre meg­határozott napjain — decem­ber, április, augusztus egy-egy napján — repülővel érkeznek Magyarországra. A „nagyszü­lő” nem más, mint egy gene­tikai fázis megjelölése: a to­jásból kikelt csibéket még az­nap teszik repülőre, s még ugyancsak aznap érkeznek meg Ferihegyre. A további „titkokat” természetesen a cég rendelkezésünkre bocsátja, nem is lehetne másként, ha eredményt akarunk. Mit tud a Hybro? Erre a leglényegesebb kérdésre Ki­rály Ernő, a HUNNIAHIBRID főmérnöke válaszol: — Rövidebb idő alatt na­gyobb súlyt ér el, mint az or­szágban ismert egyéb hibridek. Kevesebb takarmányt eszik meg, ami azért fontos, mert a költségek többségét éppen a takarmány teszi ki. Vagyis 2,30 Isiló tápból 1 kiló élőhúst produkál ez a hibrid, amely hét hét alatt általosan eléri az 1,35—1,50 kilót. S ez nem hol­mi laboratóriumi eredmény, hanem több milliós széria gya­korlati tapasztalata. Fele a belföldi forgalomnak Csinálni kell valamit, aminek látszatja van...----------------r egyszerű dolgozók, akik egyál­I Vannak | talán nem azonosak az unalomig-----------------hangoztatott frázisok „egyszerű do lgozó”-ival — éppen mert igazán egysze­rűek, és igazán, a szó teljes értelmében, dol­goznak, magáért a jól végzett munka örö­méért. Az ilyen ember nem is olyan minden­napos. A riportalany ez esetben inkább kamerára termett: napon cserzett, mozgékony arca, ma­gatartása, egyéni, humorban sem szűkölködő, olykor körmönfont beszédstílusa, közvetlen természetessége — úgy, ahogy van, az egész ember „audio-vizuális” megörökítésre alkal­mas. De nem írni róla — vétek lenne. Mert: — Ha Zsemberi' Lajos nem lenne, nem áll­na a tanács! — mondja a kismar ősi tanács el­nökhelyettese. — Zsemberi bácsi nélkül nem működne az iskola! — hangoztatja az általános iskola igaz­gatónője. A községbeli közvélemény szerint örökös ténykedés nélkül Zsemberi nem Zsemberi — és sok minden sose készülne el.----------------------: az iskola napsütötte lépcső­I L etelepszünk | jére, s fél perccel a találko- ------------------------ zás után úgy filozofálga­tunk a világ folyásáról meg egyéb fontos dol­gokról, mintha régen ismernénk egymást. Többször is el kell hárítanom az igazgatónő kedves, restellkedő invitálását; igazán jóízű itt a csevegés, annál inkább, mert Zsemberi bá­csi úgy beszél a fegyvertényeiről, az anyagbe­szerzés nehézségeinek legyőzésére kimódolt megoldásokról s egyebekről, mintha csak a k'spadon társalogna. M i ndenki ismeri, ö is ismer mindenkit, de ő Kismaroson, sőt, a járáson túl is. — Negyvenkét év és huszonöt napot szol­gáltam; voltam MÁV-térmester, anyagbeszer­ző, minden olyan, akinek sokhoz kell értenie. Hatvankilencben nyugdíjaztak, de nem nagy időt prédáltam tétlenül. Sebtiben elkapott az én tisztelt főnököm, mármint a Krebs tanács­elnök, mert akkor kezdték építeni az új, óvo­dát. Azt mondja: most az anyagbeszerzés kö­vetkezik, kell villany, vízvezeték, központi fű­tés, minden. Ez rád vár! No, ha rám vár, ak­kor nincs hiba. Annak idején a MÁV-nál is hányszor fohászkodtak, hogy itt már csak a „Kaszappista” segít, pedig dehogy, mindig a Zsemberi segített. Ha úgy vesszük, ez volt az én ténykedésem a babona leküzdésére is egy kalap alatt.---------------------------- hogy ha, mondjuk, negy­I Mindenki tudja, | venes csavar kell, csak-----------------------------hatvanas van, és fordítva. De nem nekem! Mert én minden forrást úgy ismerek, mint ahogy a tenyeremet ismerném, ha nézegetném ahelyett, hogy melózok. Ve­gyünk egy példát. Helyszín a Váci úti Csa­varárugyár. Az igazgató húsz éve ismer. Meg­van a barátság, megvan a csavar. Engem csak Landlernek hívnak, mert ott dolgoztam va­lamikor. Vagy: ismerni kell az embereket. Sokszor csak lusták. De mint a lajhár. Regge­lenként feljön a téma a rádióban, hogy ez és ez kapható, vegyék. Odamegyek. Sehol sem­mi, csak a nagy fanyalgás. Meg a „hiánycikk”. Ha ezt hallom, begorombulok. Mert sokszor csak a készség a hiánycikk. Az eladónak izom­lázas a nyaka. Hátra se néz, én mondom neki, hogy szakikám, ott van, amit kérek, a háta mögött a polcon! Nálam az ilyen, ha kereske­dő lennék, a hideg vizet se keresné meg. De én nem hagyom annyiban. Nincs? Menjen át a raktárba, a pincébe! Azért fizetik! Aztán még ő dühöng. A kazánokat a Gyömrői úti EVIG-ből ástam elő. Tudni kell, mi hol található, akkor is, ha sehol. Mert ha rám bízzák, hogy: ezt és ezt teremtsd elő, nekem az a tendenciám, hogy tőlem hiába ne várjanak semmit. Én, kérem, ezeregyszázat kapok a tanács­tól. Mindegy. Nem erről van szó. Visszaper­getem a filmet. Melóztam annyit, hogy sok. De ha hatvanhárom évesen én még abban a kondiban vagyok, hogy bírom, üljek otthon, és kivárjam a végét? Mondjuk, van egy szen­vedélyem, a horgászat. De csinálni is kell va­lamit, aminek látszatja van.-------------------------­- Kismarosra? Amikor a I Hogy kerültem | Matuska-ügy volt, Vác— --------------------------- Verőce körzetbe ellenőr­nek nevezett ki a MÁV. Az egyik fiunk gyen­ge szervezetű volt, az orvos jó levegőjű, he­gyes vidéket ajánlott. Váci az egész családom, de ideköltöztünk a gyerekekkel. Én már itt lettem bennszülött. Meggyőződés szerint. Most már elmentek a gyerekek, megnősültek, uno­kák is vannak. Az asszony meg itthagyott: meghalt. Egyedül lakom egy kis házban, élde­gélek, ahogy lehet. H a akarja, ezt is leírhatja: 'a kismarosi ró­zsák atyja, az is Zsemberi. Kezelési szempont­ból enyém az egész falu. Ha kell, kazánt szer­zek, ha kell, rózsatövet. Szóljanak, hogy má­soljam le ezt a lépcsőt, amin ülünk, veszem a collstokot, ceruzát, holnapután kész. Amit akar. Parkőrnek vagyok felvéve, de nem szá­mít a státusom, helyettesítem a hivatalsegé­det is, gondozom a rózsákat is, mindent az ég­világon. Azt a negyvenkét éves mozgási lehe­tőséget, amit végigcsináltam, folytatni kell, mert azt nem nekem találták ki, hogy ücsö­rögjek. Az az én elgondolásom, hogy a hirte­len leállás: a halál. Vágok magának egy csokrot, vigye el emlé­kül. A kismarosi rózsák atyjától, szeretettel. Péreli Gabriella Most már összeáll az a me­netrend, ily módon: Hollandiá­ból tehát megérkezik a napos­csibe, mégpedig rögvest „nagy­szülőként”; az ócsai telepen „szülőpárokká” alakulnak, amelyeket 34 termelőszövetke­zet, illetve — kis részben — állami gazdaság nevel fel. A folyamat következő láncszeme: e 34-ből 370 gazdaságba to­vábbjutva, 32 millió hízott ba­romfi kerül piacra évente. A feldolgozást a Baromfiipari Vállalatok Trösztjének gyárai végzik — a jobb minőség az iparnak is kedvez, hiszen nö­veli nyereségét De az idén már 34 millió naposcsibét for­galmaz a HUNNIAHIBRID — ez hozzávetőleg 50 százaléka majdnem a belföldi broyler- csirkének. JL A szakemberek előtt isi tes, hogy Magyarországon a világot meghódító broylert el­sőként a Bábolnai Állami Gaz­daság honosította meg, amely így monopolhelyzetbe került. A monopólium azonban ném­ákkor támaszt gondokat, ha állami vállalaté — elképzelhe­tő, hogy valamely gazdaság jut birtokába, s ugyanúgy visz- szaélhet vele, tehát olyan árat szabhat termékeiért, amilyent csak óhajt. Nos, Bábolna mo­nopóliumát éppen a HUN­NIAHIBRID törte meg, ver­senyt támasztván, mégpedig mindannyiunk, a fogyasztó ja­vára. Ma három versenytárs van a piacon broylerből: az említett gazdaság, valamint a hat termelőszövetkezetet s két keltetőállomást magába ölelő közös vállalkozás, illetve a gödöllői Kisállattenyésztési Kutató Intézet. Közülük azon­ban egyedül a termelőszövet­kezeti vállalkozás nem tá­maszkodik állami támogatás­ra, így részben hátrányosabb pozícióból indul, jóllehet az összefogás sikeres, mégpedig éppen a Hybro előnyei, „tudá­sa” révén. Az ország legnagyobb ter­melőszövetkezete, a nádudvari Vörös Csillag Tsz volt a kez­deményező, pontosabban, an­nak elnöke, Szabó István, aki egyben a Termelőszövetkeze­tek Országos Tanácsának is az elnöke. Most így fogalmaz: „Nálunk 60 ezer szülőpár van. Mi keltetjük a tojásokat, s évente 5,5—6 millió naposcsi­bét szállítunk más tsz-eknek. Az átlagos évi tojáshozam tyú­konként 160—170, a kelési szá­zalék jó. Elégedettek vagyunk a Hybróval.” Mit mond a hernádi tsz-elnök? Másfél éve egy Pest megyei termelőszövetkezet, a hernádi Március 15 Tsz az úgynevezett Gesztor, a vállalkozás össze­fogója: a HUNNIAHIBRID egész szakgárdája a hernádi tsz alkalmazottja. Miként ítéli meg a vállalkozást Cserháti Pál, az idén minisztertanácsi vándorzászlót nyert szövet­kezet elnöke? — Mindenekelőtt azt mon­danám, hogy a vállalkozás szakembergárdája jó, viszont a baromfitenyésztésiben bár­miféle monopolhelyzet — nem jó. Az a kívánatos, hogy le­gyenek versenyben a fajták! Aligha túlzók, ha a HUNNIA- HIBRID-et a termelőszövetke­zetek első versenyképes társu­lásának nevezem. A fajta ál­landó tökéletesítése, a tenyész­tői munka javítása ellensú­lyozhatja csak a nyereségráta szűkülését... E két utóbbi szakszó lefor­dítása: az idén csökkent a hús­csirke termelői ára, nőtt vi­szont a takarmánytápok < ára — ugyanekkor a baromfite­nyésztés épületei mindinkább elhasználódnak. Az állatte­nyésztésnek ez az ága hozzá­vetőleg négy éve „lefutott”, szépen jövedelmezett — azóta folyton-folyvást szigorodnak a közgazdasági hatóerők, ami­nek egyik látványos — egyben sajnálatos — következménye, hogy több termelőszövetkezet is bérbeadásra kínálja barom­fitelepét, sőt keltetők állnak kihasználatlanul. A dollárt maguk produkálják Még egy kérdésem maradt: — Miként szerzik meg a tőkés cégnek adandó dollárokat? — A tenyésztojásókból tud­juk megszerezni a Hollandiá­ból jövő naposcsibék árát, il­letve a licenc díját. Az Eurib­rid ugyanis legalább akkora összegű nyugati exportlehető­séget teremt számunkra tojás­vagy broylerértékesítésre, mint amennyit mi fizetünk a cég­nek. Ez a feltételünk eddig teljesedett, sőt bizonyos több­letet mutat — javunkra — az egyenleg. Az idén például 5 exportá­millió tenyésztojást lünk Ausztriába. A hernádi tsz-ben az ősszel adják át rendeltetésének azt a 88 millió forintba kerülő ba­romfifeldolgozót, amely lezár­ja a vertikumot, s növeli majd a bevételt: a feldolgozói árrés, haszon nem a baromfiiparé lesz, mint ma, hanem megma­rad a tsz-nek. Értékesítési szerződést azonban kötöttek az országos nagyvállalattal, nem szűnik meg a kapcsolat. Keresztényi Nándor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom