Pest Megyi Hírlap, 1972. július (16. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-26 / 174. szám

Szolgáltatás vagy szívesség? Az embert naponta érő apró bosszúságok egyik okozója a tehertaxi, mely állítólag a la­kosság szolgálatában áll, szám­talan fuvart elvégez, többségét a vállalatoknak, s csak akkor nincs, amikor keresik. A bútort percek alatt meg­vettem, tehertaxit egy napig lestem, mire találtam. Igaz, a ceglédi Kossuth Ferenc utcai bútorbolt előtt van egy teher- taxi-állomás, de ott legfeljebb nyugdíjas kap kocsit akit nem köt a munkaideje, s ki tudja várni, amíg az áhított szállító jármű odagördül Még akkor is előfordulhat, hogy csalódik, mert, ha reggel hétkor elcsíp egy kockás kisautót, közli a ve­zetője: „Uram, én nyolc órára Szolnokra megyek, vállalati fu­varba, majd jön a kollégám”. Az az érzése az embernek, a tehertaxi-szolgálat nem szol­gáltat, hanem szívességet tesz. Miért nem lehet a Volán me­netirányítójánál vagy akár egy másik irodában megszervezni a telefonszolgálatot, ahol fel­veszik a fuvarmegrendelést? Lehet, hogy azért, mert túl egyszerű lenne? T. T. ELSŐ DÍJAT nyert az asz- szisztensnőjelöltek házi ver­senyén, melyet A szakma ki­váló tanulója címért rendez­tek, a ceglédi Törőcsik Irén. PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A CEGLÉDI JÁRÁS ÉS CE6U&D V XVI. ÉVFOLYAM, 174. SZÁM 1972. JÜLIUS 26., SZERDA Korszerűsít a vasút Magas peron, aluljáró épül a Ceglédbercel-Cserő állomáson Megszűnik a balesetveszély Meddig tart még ez az álla­pot?! — méltatlankodik egy idősebb utas, aki éppen a sze­mélyvonat magas lépcsőjére igyekszik fellépni, miután a hepehupás peronon keresztül­jutott. Napjában többször is hang­zanak el ilyen és hasonló meg­jegyzések. Van, aki k if álcád, van, aki csendben tűri el a cegléd- bercel-cserői állomás feldúlt EVIG-emblémás padok Buszforduló a gyár előtt Épül a fedett váróterem Két férfi szorgoskodik az EVXG-gel szemközti területen: Zakar János, az üzem kertésze és Klément Sándor segédmun­kás. A nemrég elkészült busz­fordulót csinosítják, teszik mindenki számára tetszetőssé. Egyszóval, parkosítanak. — Mindennek megvan a ma­ga története. Mit tudnának mondani a buszfordulóról a gyáriak? — Nagy gondot okozott, hogy a munkásokat szállító járműveknek nem volt hol megfordulniuk. A keskeny, s méghozzá igen forgalmas or­szágút egyáltalán nem felelt meg erre a célra. Az üzem egy szomszédos intézményhez fo­lyamodott segítségért: az érke­ző buszok a gyárkapuig hozták a dolgozókat, majd tovább mentek, úgy kanyarodtak vissza. Most teljes egészében megoldódott a probléma. A tangazdaság a saját területéből átadott egy akkora részt, amely elegendő volt a buszfor­duló létesítéséhez. A betonozást a Vörös Csillag Termelőszövetkezet vállalta. Már épül a váróhelyiség is. Ez körülbelül akkora lesz, mint­ha az utak mentén látható, műanyag borítású buszvárók­ból ötöt egymás mellé helyez­nének. — A dolgozók kényelme ér­dekében padokat szereltünk fel. Természetesen mindegyi­ken ott látható az ÉVIG jel­zése. Elkezdődött a parkosítás is. A fűmag már a földben. Az ágyásokba árvácska és török­szegfű kerül. Ha ezzel is ké­szen vagyunk, fákat és dísz­cserjéket ültetünk — mondta a kertész. Gy. M. állapotát. Mi történik itt? Erre a kérdésre kerestem választ. Először Simon Ferenc felügye­lőhöz, az állomás főnökéhez kopogtattam be. Szerencsém volt, nemcsak őt, hanem Ri- móczi Józsefet, a MÁV Buda­pesti Építési Főnökség 7-es számú építésvezetőségének fő- intézőjét is az állomásfőnöki irodában találtam, ök ketten, a legilletékesebbek, elégítették ki kíváncsiságom. A helyszí­nen magyarázták él a munká­latok lényegét. — A Budapest—Záhony közötti vasútvonal re­konstrukciós munkái so­rán ebben az évben a ceglédbercel-cserői állo­más teljes al- és felépít­ményét kicserélik. — Mii jelent ez a gyakorlat­ban? — Az állomás vágányai új, korszerű felépítményre cseré­lődnek ki, a teljes ágyazattal' együtt. Az öt vágány helyett az átépített állomáson csak négy vágány lesz, és két fősínpálya között he­lyezkedik majd el a ma­gas peron, melyet a kiépí­tendő- aluljárón érhetnek el az utasok. — Határidő? — A négy új vágány átadá­sának határideje augusztus 28. Ezen a napon az új sínpályá­kat teljes egészében át kell ad­nunk a forgalomnak. Ezután kerülhet sor a magas peron, valamint az aluljáró megépíté­sére. Ehhez még ebben az év­ben hozzáfogunk. — Tudják-e tartani a határ­időt? — Erre megvan a biztosíték. Mint a falat kenyér VOLT OLYAN IDŐ, ami­kor egy falatunk se volt. Én ínég csak valahogy elviseltem volna ezt a nagy szegénységet, ha anyám nem betegeskedik annyit; beteg volt akkor már hosszú hónapok óta! Miután hazamentem az iskolából, baracklekvár és egy darab ke­nyér volt az ebéd. Anyám csak mosolygott a párnák kö­zül: egyél, fiam, én már ettem. Aztán megint evésre biztatott, s ekkor én is bizonygatni kezdtem: hidd el, anyu, nem vagyok éhes! Pedig éhes vol­tam. Vagy inkább szomorú. Könny szökött a szemébe, vi­gasztalni próbáltam, de sej­tettem, aligha ehetett, hiszen minden kölcsönt föléltünk, tudtam én, hogy semmink sincs az életünkön kívül. Apám külföldön, rokonaim szerteszét. A barátok meg? Megalázó volt a szívélyes ebédre invitálás egyik-másik osztálytársam, vagy barátom családjához, bár hívtak, csa­logattak. Egyszer Gyuri édes­anyja, másfél kiló zsírral, krumplival. szalonnával és lekvárral fölpakolva, betop­pant hozzánk. Szabódtam, irultam, pirultam, amíg kirá­molta a szatyrot, és megnyug­tatott: sajnálná, ha megrom- lana náluk a sok fölösleges étel... Akkor eszembe sem jutott, hogy egyik sem rom­landó! CSAKNEM KÉT HÉTIG abból éltünk. A zsírra máig- lan emlékszem, pecsenyét sü­töttek benne, és a kenyéren ez a legfinomabb. S a krumpli? Héjában megfőzve, karikára szeletelve, hagymászsírral le­öntve — fejedelmi étel! A sza­lonna, a lekvár az étrendet tette változatossá. S amikor a teljes csőd szélére értünk, a vakáció elején sikerült elin­tézni, hogy bekerüljek a MÁV-hoz, fűszedőnek. Al- ■bertirsától Budapestig négyfo­rintos órabérért irtottuk a ■gyomot, szedtük a füvet, nyestük a líceumbokrokat a vasúti töltésen, vagy amellett, egyébként rettentő öntudattal és büszkeséggel. Estére pedig friss gyümölcs, vöröshagyma, zöldség, paprika, paradicsom került a táskámba — vittem •hazafelé minden lelkiismeret- furdalás nélkül. Eszembe se jutott, hogy én ezeket egysze­rűen loptam. örültem, hogy ■tehetek valamit, hogy dolgoz­hatok, hogy kalózkodhatok a határban. MINT AZ IGAZI munká­soknak, nekem is „húszas- jegyem” volt, az első fizetési ■napomon azt mondták, előle­get kapok. Szinte röpültem hazafelé a pénzzel: mellette a „fizetési szalag”. Már a sze­génységünk miatt sem szé­gyenkeztem annyira, mert rá­jöttem akkor és ott valamire, ■amit azóta is tudok: csak ■akarni, csak tenni kell! Az •első fizetésemből részint a tartozásainkat törlesztettük, részint élelemre költöttük, a paprikából és a paradicsom­ból remek lecsó készült, és vártam a következő fizetési napot. Így dolgoztam én át az eeész nyarat, végig! REMEGETT, IZZOTT a töltésen a levegő, átforrósod­tak a sínek, a talpfák; cipőn át is érezni lehetett a megol­vadt kátrány forróságát, s mint valami felnőtt, én is az eget kémleltem és remény­kedtem: eső kellene már! Az első esők után aztán soha töb­bet, hiszen nagymértékben megnehezítette a munkánkat, nyakig sárosak, lucskosak let­tünk, a gyomok csúszósakká, megfoghatatlanokká váltak, nem is beszélve arról, hogy az alig egy hete gyönyörűen ki­tisztított területünk újra kizöldellt, mehettünk vissza. Visszatérni az elvégzettnek hitt munkához, eleve lehan­goló volt. Leginkább a kezün­ket használtuk. Az éles kövek, kavicsok néhány nap után mind a tíz körmömet lerág­ták, ujjaim fölsebesedtek. Ek­kor a határban már learatták a gabonát, közelgett a kenyér ünnepe! Ez volt az első fize­tett munkaszüneti nap az éle­temben: igazi munkásnak éreztem magam! Véletlen lenne, vagy így törvényszerű? ANYÁM MA IS, most is úgy vár haza, minit azon a ré­gi nyáron. Elkészítve a tiszta mosdóvíz, törülköző. A terí­tett asztalon tányér, kanál, kés és villa. Fonott kosárká­ban pedig ott a vékonyan sze­letelt kenyér... Bár néha ké­sek, másfelé visz az utam, anyám nem bont asztalt, meg­vár, S amikor leülök az asz­talhoz, olyan ez a biztonság, mint a visszaszorított sírás, mint egy falat kenyér, ott áll mögöttem, nem hagy el. Major János A 7-es építésvezetőség mun­kásgárdája és a vasúti szakki­képzésre vezényelt alakulatok igyekeznek. A munkába állított célgé­pek több száz ember mun­káját helyettesítik. — Hogyan szolgálja majd a korszerűsítés az utazóközönsé­get? — Kisebb lesz a balesetve­szély, hiszen nem kell a beálló személyvonatokhoz az utasok­nak a sínek között odabotor­kálniuk. (illés) Albertirsai esték Csillagfényes égbolt borul Albertirsa fölé. Csendes már a nagyközség, csak a művelő­dési házból szűrődik zene, és fény az utcára, a 4-es orszá­gos főútvonalra. Nem messze a művelődési háztól, ahol a falu belsejébe bekötő út visz, a nagy étterem és italbolt ven­dégserege özönlik. Meleg nap volt, meleg az este is, ráfér az emberre a frissítő korsónyi sör, pohárnyi ital. Autók- sora húz át az úton hosszú egymásutánban, jobb­ról is, balról is. Azt jelenti: sorompó volt Ceglédbercelen és Monori-erdőnél. A jármű vek előtt, mint a szöcskék, ug­rálnak meggondolatlanul az emberek. Nem tudni, hová igyekeznek a forgatagban, mintha másodpercre kiszámí­tott, sietős útjuk lenne. Átló­san és cikkben-cakkban, egye­nesen az úttesten: ezer sze­rencse, hogy a járművek fékje és a vezetők reflexe jó. Albertirsa amúgy is útka- nyarokkal teli település. Nem ártana, ha a veszélyesebb he­lyeken, mint például ezen az italboltos, áruházas, művelő­dési házas szakaszon, zebrát festenének. GyümölcsszáLítmány, kiskertekből Jó a baracktermés — Sok szilvára számíthatnak Bár az utóbbi évtizedekben a gyümölcsfa-telepítés Ceglé­den és környékén sem tartott lépést az öreg gyümölcsfák pusztulásával, a ceglédi piac felhozatala azt bizonyítja, hogy számottevő teljesítményt nyújt a ceglédi és a környékbeli gyümölcskultúra. Nemcsak a helyi fogyasztást biztosítja, hanem vidéki, belföldi piacok­ra és exportra is jut belőle. Ezt láttuk a napokban a Cegléd és Vidéke ÁFÉSZ gyü­mölcs- és zöldségfelvásárló te­lepén, ahová ellátogattunk. — Hogy alakult az idei gyü­mölcsfelvásárlás? — kérdez­tük Pusztai János telepvezetőt. — Az első gyümölcsből, a szamócából igen kevés érke­zett — mondotta —, a meggy­termés is csak 40 százaléka volt a többéves átlagnak, de azért exportra is küldtünk be­lőle. — Hát a barack? — A barackfák elég jó ter­mést adtak. A kajszi felét, jó áron exportáltuk, főleg az NDK-ba. — Mire számítanak még? — Most a rózsabarack átvé­telével dolgozunk, s nyári al­mát és körtét is kapunk. Szil­vából jobb termés ígérkezik, de a téli alma a termelők sze­rint kevesebb lesz a tavalyinál. Reméljük, hogy idei forgal­munk eléri, vagy erősen meg­közelíti a múlt évi 200 vagonos forgalmat. Végignéztük a gyümölcsát­vételt. Nagy rátermettséggel és sok jóindulattal veszi át a gyümölcsöt Molnár Istvánná, Ilonka néni, aki 15 éve dolgo­zik az ÁFÉSZ-nál. Beszélgettünk a termelőkkel is, akik általában elégedettek az idei árakkal. Negyedi Benőné az Öregsző­lőben levő gyümölcsösükből vitt rózsabarackot. — Kajszi is volt, 6 mázsa — mondta —, kilójáért 6—8 fo­rintot kaptam. Jankovics Mihály nyugdíjas vasutas, a feleségével, újvárosi kertjéből szállított be mandu­labarackot, melyet Ilonka néni 5 forintosnak értékelt. A ceglédi telepre legtöbb gyümölcsöt a Budai út ko­nyákéról s a járásból, Cégié'1 bércéiről, Tápiószeléről és Új­szilvásról hoznak. K. L. Szép a ceglédi határ. Nagykőrös felé menet, az út menti aranyló ga­bonatáblát gép­monstrum tünteti el a föld felszíné­ről. Jól gondozott, olyan a gép, mint­ha az aratásra frissen festették volna. Kombájno- sát nap barnította, fején szinte lán­gol a piros svájci­sapka. A teherre váró gépkocsira félmeztelen, izmos emberek rakod­nak. Kerékpáros ka­Pillanatkép rikázik a dűlő- úton errefelé. A kétkerekű kormá­nyán két vizes­kanna hintázik. Félbemarad a munka, sóvárgó tekintetek tapad­nak a kannára. Egy pillanat, s csordul a viz a kanna födelébe, az alkalmi pohárba. A csöppeken arany gömböt vet a napsugár. Körbe jár a kanna fede­le, újra meg újra töltik. A kombáj- nos fél kézzel itat­ja magát, másik kezével a kor­mánykereket fog­ja. Az aratás* szemlélő, út szé­lén álldogáló gép­kocsi utasai a szemtanúi ennek a festő vásznára kínálkozó képnek. Pillanat, s egyi­kük kezében fény­képezőgép kattan. Emlék készült: igazi alföldi pilla­natkép, a nyárról, az aratásról. ÖKÖLVÍVÁS Magas színvonalú, jó mérkőzések A Ceglédi VSE ökölvívói barátságos mérkőzésen fogad­ták az Újpesti Dózsa együtte­sét. A sportcsarnok mintegy 400 nézője nem csalódott az előzetes várakozásban: az ifjúsági és felnőtt korcso­portokban igen jó összecsapá­sokat láthattak. A serdülők közül Vass győ­zött, ellenfele feladásra kény­szerült. Erős pontozással, ROMAI KORI VILLA Topái Judit régész, a ceglédi Kossuth Múzeum munkatár­sa, római kori villa és temető ásatását vezeti Százhalombat­tán. A villa az eddig Ismertek közül a legjelentősebb római ko­ri épületnek ígérkezik Pest megye területén. A képen a most feltárt rom egy része látható. Apáti-Tóth Sándor felvétele Mellák és Szlovák I. vereséget szevedett. Az ifjúságiaknál: Kellner— Kőműves találkozójánál az első két menet Kellneré volt. A hajrá a ceglédi fiúnak si­került jabban, ellenfelét egy­szer meg is intették, de mégis a technikás.abb budapesti versenyzőt látta a bíró győz­tesnek. Juhász—Fatykó: a ceg­lédi Fatykó jól kezdett, de a harmadik menetben feladta a mérkőzést. Ekkor már 10:2- re vezetett az Újpesti Dózsa, s öt pár volt még hátra, fel­nőtt korcsoportban. Hörömpő—Kisnémeth, első menetében Hörömpő egyik nagy ütése megrendítette az 1970. évi junior Európa-baj- nokot, akit edzője a szünet­ben visszaléptetett. A ceg­lédi versenyző remek győzel­met aratott. A Robi—Rechert mérkőzésen Rabi pontozás­sal győzött. Szabó—Csada: Szabó hazai közönség előtt is bizonyította, hogy leg­utóbbi eredményei nem vol­tak véletlenek. Végig kitűnő erőben ütött. Ellenfelét két­szer megintették, egyszer rá­számoltak, végül leléptették. 10:8-ra alakult az állás, a két utolsó mérkőzés döntötte el, ki lesz a győztes. A hajrá a Dózsának sikerült jobban. Pákozdi II—Felber: a bíró döntetlent hirdetett ki, ez meg is felelt a látottaknaik. Végig naay küzdelmet vívott a két játékos. Nehézsúlyban a magyar baj­nokság második helyezettjé­nek (Edőcs) ellenfele Pákozdi I. volt, aki katona és éppen szabadságát tölti. Végig kitű­nő mérkőzést hozott össze­csapásuk, Edőcs irányított, győzelmét nagy tapssal fogad­ta a ceglédi közönség. Pá­kozdi I. nem tudott kellően kibontakozni gyors és mozgé­kony ellenfele ellen. Végeredményben az Új­pesti Dózsa 13:9 arányban győzött. U. L.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom