Pest Megyi Hírlap, 1972. július (16. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-26 / 174. szám

1S72. .TŰLIIJS 26., SZERDA PEST »IECYE K-/ús‘lap \ Pulykahúsgyár Hajdúböszörményben a Zója és a II. Kongresszus termelő- szövetkezet társulásával 35 millió forint beruházással fel­építették az ország egyik leg­nagyobb és legkorszerűbb ..pulykahúsgyárát”. A Kanadá­ból származó és a nádudvari Vörös Csillag Tsz-ben kelte­tett, úgynevezett „fehér gyé­mánt” pulykákat nevelik és hizlalják itt. A casco érvényes Spanyolországra is Az Állami Biztosító megál­lapodott az Auxiliär Finan- ciera de Créditosy Seguros S. A. madridi biztosító intézet­tel, hogy a külföldi casco biz­tosítással rendelkező magyar autósoknak 14 ezer peseta ösz- szeghatárig segítséget nyújt­son, ha Spanyolországban bal­eset éri kocsijukat. Aki ren­delkezik belföldi casco bizto­sítással, az kiegészítheti azt a külföldi útra, akinek pedig nincs, az csak a túra idejére is megkötheti ezt a biztosítást. Négyezer jelentkező Van már járda, de nincs jó ivóvíz Nagykovácsiban az idén mintegy kilométernyi szaka­szon építettek járdát, s ez­által a község egész terüle­tén, a legkisebb mellékutcákat is beleértve, legalább az egyik oldalon sármentes a közle­kedés. Legsúlyosabb gondjuk: a ve­zetékes ivóvíz. Tizenöt esz­tendeje létesítették törpe víz­müvüket, akkor egyetlen kúttal, s a mini fejlesztés a kutak számát néggyel gya­rapította ugyan, de ez nem elég az állandó lakosság el­látásához sem. S az utóbbi években vagy ezerötszáz tel­ket parcellázott a tanács, hét­végi, kiskertes művelésre; ezek tulajdonosai, meg az építkezők közül sokan, lajttal, egyéb ideiglenes, Emlékeim a régi szentmiklósi szokásokról Gyermekkoromban egészen; íz első világháborúig, a 18i éven felüli legények nem tűr­ték el, hogy a náluk fiatalab­bak dohányozzanak. Ha az ut­cán, vagy bárhol dohányzó kiskorúval találkoztak, kivet­ték a szájából a szívni valót. Kocsmába, vendéglőbe, se jár­hatott az ilyen fiatal. Ha a fiú nagyon erős volt, ha tizenhat évesen is elbírta a rakott zsá­kot, szemet hunytak a dohány­zása vagy a mulatozása felett. A tilalom nem vonatkozott az iparostanoncra, akinek nagy tekintélye volt a faluban. Ha a mestere engedte, dohányoz­hatott kedvére. A szigorú szabályok rrtiátt a kisebbek aztán elbújtak a nádtetős padlásokon, a szal­makazlakba vagy a kocsiszí­nek mögé, s ott szívták. Szám­talan tűz keletkezett ily mó­don, sok gyerek kapott hatal­mas atyai pofonokat. Horváth Józsiék kertje vé­gében termett a nyuszalag. Ha ezt a növényt szívták, akkor sem jártak sokkal jobban, mert a szagát ugyan nem le­hetett észrevenni, de maró füstje úgy tönkretette a szá­jat, hogy napokig nem lehetett utána rendesen enni. A kocsmázás örömében az akkori „tinédzserek” úgy ve­hették ki a részüket, hogy az ablakon át lesték, mi folyik odabenn: a táncot és az elég gyakori verekedést. A magas növésű 16—17 éves fiúk kivé­teles helyzetben voltak. Űk hívták be a kocsmával szem­ben lévő ház kapuja alatt vá­rakozó-beszélgető, sétáló lá­nyokat. Ugyanis az akkori szokás szerint a felnőtt legény annak a lánynak a családjával, aki­nek udvarolt, szombat dél­után megbeszélte, melyik kocsmába viszi táncba a leányt. A lányokat oda elen­gedték, de tehénfejésre haza kellett érniük. Még annak is, ahol nem volt otthon fejnivaló jószág. Amelyik lány tovább maradt, azt — bevett szokás szerint — áztatott kötéllel megverték. A muzsika megkezdésekor az idősebb fiúk megkérték vala­melyik fiatalabbat, hogy „húz­zák” be a kedvesét. Megmutat­ták melyik lány az, akkor a fiatal fiú odament hozzá, és előadta megbízója kívánságát. A leány odaadta hímzett zseb­kendője sarkát, a fiú megfogta, úgy húzta be a várakozó ud­variéhoz a kocsmába. Persze, ilyenkor a leánybehúzó fiatal’ is ottmaradhatott egy-egy for­dulóra. Bonyodalmak is támadtak néha. Ha a felkért lány visz- szautasította a behúzást, de mással mégis bement, a kiko­sarazott legény félbehagyatta a zenészekkel a nótát, és a Rá- kóczi-indulót rendelte. A lány szégyenkezve kiszaladt, a ki- muzsikáltató legény pedig rá­kezdett a híres verekedést jel­ző nótára: „Édesanyám, vere­kedni akarok, nem bánom, ha tíz órára meghalok. Kilenc he­lyen varrta be a fejemet a fő­orvos, egy kislányért vereked­ni de bajos”. A vetélytárs ko­máival a másik verekedődalt fújta: „Ha beverik az én árva fejemet, ki mossa ki az én vé­res ingemet. Majd kimossa az én babám tiszta fehérre, úgy megyek el a vármegye elé­be”. Közben rendeződött a két verekedőcsoport, s a kocsmá- ros már szalajtott valakit a Simonsits doktorért. Kincse József Minőségi kifogás palackos borok ellen Az Országos Borminősítő Intézet szakemberei ellenőrző körúton jártak a Badacsony- vidéki Állami Gazdaság szom­bathelyi pincészetében. Azt vizsgálták, milyen a palackozott borok minősége, íze, színe. Munkájuk során 4800 üveg palackozott bor minőségét ki­fogásolták. A szentgyörgyhe­gyi rizlinget például fátyo losnak, opálosnak találták, a badacsonyvidéki rizlingben és a móri ezerjóban pedi mechanikai szennyeződést ész­leltek. A minőségileg kifogá­solt palackokat, amelyeket a győri és a badacsonyvidéki palackozó töltött, visszakül­dik az üzemnek. Békalencse-áradat a Tiszán Egjí héten keresztül szokat­lan arányú békalencse-áradat vonult végig a Tisza alsó sza­kaszán. Az üdezöld növényi tömeg némely folyórész húsz­huszonöt százalékát borította el. Érdekes szép látványt nyújtott a Tiszán ritka jelen­ség, különösen a Maros-torko­latban, ahol a két folyó talál­kozásánál nagy mennyiségű túlhaladott módszerekkel szerzik a vizet. A községfejlesztési alapból tavaly is, az idén is két-két- millió forintot tartalékolt a község vezetősége. A jelenlegi, négy tantermes iskolát ugyanis nyolc tantermessé, tornater­messé akarják bővíteni, kor­szerűsíteni. Sajnos, a május­ban elkészült terv szerinti ki­vitelezés összköltsége a meg­levő összeg kétszerese lenne. Elkelne a segítség, azonban a megye ötéves tervében nem szerepel a , nagykovácsi is­kola bővítése. Megpróbálják hát a hétvégi telkek árából fedezni a hiányzó összeget. Csakhogy itt a telkek ára nem olyan magas, mint a frekventált dunakanyari ré­szeken, az itteni telkeket nem üdülőtelkekként, hanem kiskertefi művelésre adják el. Mégis remélik, hogy sike­rül összehozni a hiányzó pénzt: még 200—250 par­cellát értékesítenek a jö­vőben. Most folyik a telkek karó- zása, s hogy egykettőre el­fogy, az kétségtelen: jelenleg négyezer igénylőt tartanak nyilván a kétszáz telekre. P. G. Tájak és növények védelme Csongrád megye bővelkedik olyan tájakban, amelyek meg­őrizték ősi jellegüket, szép­ségüket. A Szegedhez közeli Fehér-tó, a pusztaszeri Szikes­tó és a Sándorfalva melletti Sasér ritka madarak fészkelő, illetve átvonuló helye. Ezeken a védett terüle­teken tudományos kutató­munkát folytatnak, őrzik háborítatlanságukat. A Fehér-tó szigetére például a sirályok költési időszakában senkit nem engednek belép­ni. Olyan területek i,s van­nak a megyében, amelyek rendszeres látogatása megen­gedett, mint a növénytani- lag értékes szentesi Szé­chenyi-liget, vagy az ásotthal­mi fehér nyárerdő. Ezenkívül ritka természeti érték a Ma­ros partján a több mint 200 éves vetyeháti óriás nyárfa és megtalálható a megyében a jégkorszak utáni időkből fennmaradt úgynevezett Volga menti hérics, amelyet azon­ban a kipusztulás veszélye fe­nyeget. Ezeknek és az ezekhez ha­sonló természeti tájaknak, nö­vényeknek védelmét határoz­ták el Csongrád megye nép­frontvezetői. A természetvé­delem jelentőségére hívják fel a lakosság figyelmét. Aranyat érő pók Pillangó, amelyből csak egy van a világon Az elmúlt hetekben á Bu­dapesti Állatkert több gyűjtő­expedíciója tért vissza külföl­di útjáról. Az expedíciók el­sősorban a rovarház lakóinak számát növelték. Ilyen ritkaság az a tíz, erő­sen izmos és szőrös, tenyér­nagyságú tanzániai madárpók, amely valóságos fészket sző magának, és gyíkokkal, ege­rekkel táplálkozik. A rovaro­kat tenyésztésbe veszik, és — mivel áruk igen magas — egy-egy pók annyi ara­nyat ér, mint amennyi a súlya — az utódokat külföldön érté­kesítik majd. Kevés — a világon csupán három-négy — helyen látha­tók a kameruni és dél-európai tarisznyarákok. Ezekből az édesvízi állatokból két külön­böző fajtát hozott az afrikai expedíció. Afrikai gyászbogarakat, af­rikai skorpiókat, dél-afrikai ezerlábúakat eddig csak vásá­rolt az Állatkert — most az expedíciók hoztak e ritkasá­gokból, sőt, egy olyan trópusi pillangóval is gazdagították a gyűjte­ményt, amelyből a világon csak egyetlenegy van. (Maguk kereszteztek két faj­tát.) TÖBBSÉGBEN A NŐK A zsámboki Petőfi Tsz tag­létszámának kétharmada nő. A 210 szorgos asszony jól meg­állja a helyét minden munka­helyen. A tsz-vezetésben is fontos szerepet töltenek be a nők. Közülük való a főköny­velő, a főkönyvelő-helyettes, brigádvezető, raktáros, magtá­ros, munkacsoport-vezető, az ellenőrző bizottság elnöke is. Megérkeznek a munkahely re a kertészeti brigád tagjai. Merkur-tervek Legkeresettebb a Zsiguli Mintegy 60 ezer új személy- gépkocsit hoz forgalomba az idén a Merkur. Az 1972-es beszerzések zöme szovjet im­port (Zsiguli, Moszkvics, Vol­ga) összesen mintegy 30 ezer, az NDK-ból 14 500, Csehszlo­vákiából 6 és fél ezer, Len­gyelországból 5 ezer kocsit küldenek hozzánk. A tőkés országokból vi­szont jóval kisebb szállít­mányok érkeznek mint az előző években. A leg­nagyobb tételt a mind nép­szerűbb Zsiguli jelenti. 21 500 érkezik a Szovjetunióból. Tra­bantból a tavalyi 6 ezerrel szemben az idén 9 ezerre szá­míthatunk. Sajnos, azonban erre a keresett típusra ugyanúgy mint a Wartburgra fogadhat el előjegyzést újabb a vállalat, mert már az egész ötéves tervidőszakra esedékes importot lekötötték a vevők. A Merkur egyébként felké­szült a második félévtől ese­dékes feladatra: a közületi személygépkocsi-állomány kö­telező csökkentéséből adódóan a használt személyautók adás­vételének nagybani lebonyolí­tására. Augusztusban: aprítópróba A mohácsi Farostlemezgyár két évvel ezelőtt megkezdett és együttesen több mint fél- milliárd forintot igénylő bő­vítésén nagy ütemben dolgoz­nak az építők és szerelők. A legelőrehaladottabb a munka a fatéren, ahol az új aprító első gépsorának próbáit már augusztus második felében meg akarják kezdeni. Ez a lé­tesítmény az egész gyár szem­pontjából nagy jelentőségű változást, korszerűsítést jelent. Az új technológia ugyanis megszünteti a legnehezebb fi­zikai muníkát a Farostlemez- gyárban. tavi növényzet sodródott ösz- sze. Az úszó békalencsék a hár­mas Körösön keresztül jutot­tak el a Tiszába, a Körösbe vi­szont részben a Berettyó szál­lította, feltehetően a lecsapolt rizsföldekről. A laboratóriumi vizsgálatok kiderítették, hogy a folyók vízének minősége egyáltalán nem károsodott, nem keletkezett szennyeződés. levegő balett-táncosai ők, ezek a lendületes repülésű, hajlékony tes­tű madarak. Vannak a madárvi­lágban náluk fürgébbek, vannak légiesebb szárnyalásúak, de egyiknek a mozdulataiban sincs ez a táncra emlé­keztető, különös lejtés, az ereszkedés- nek-emelkedésnek, lassúlásnak-gyorsu- lásnak ez a szemünket ingerlő ritmusa. A madárnemzet művészei a sirályok. Sokáig csak, a nevüket ismertem. Könyvekből. Már ekkor vonzódtam hoz­zájuk — nem is tudom, miért. Talán mert valahogy már a nevükben valami költői varázs áradt. Vagy inkább nép­meséi? Sirály — úgy hangzik, mint a király, csak a csúnya, koppanó k betű helyett van a szó elején süvítő, szár­nyaló s. A levegő királya a sirály. S már nevében benne van méltósággal teljes szárnyalása, lejtése-feltörése, tollazatá­nak ezüstszürke színe. Sokáig csak könyvből ismertem a ne­vüket. Es talán tudat alatt sajnáltam is az öreg Ungot, amelynek partján születtem, hogy sirálytalanul csordogál végig köves-ripacsos medrében, hogy mikor a vorocsói éles kanyarnál a szik­lához csapódik a víz, süvítésébe nem vijjog bele az a csapogó madár, hogy a partokon száguldó villamos mozdo­nyok füttyébe nem kacag bele a levegő királya, hogy a sarkantyú alakú félszi­get, a Kalap fölött nem írja a levegőbe talányos hieroglifáit. Először Odesszában láttam sirályokat. Talán azért, hogy a régen vágyott, ré­gen megálmodott madár azonnal teljes pompájában röppenjen előttem az égre. Ahogy megérkeztem akkor — két és fél évtizede — a városba, mindjárt sür­gős munkák kellős közepébe csöppen­tem, és csak a második vagy a harma­dik napon tudtam kimenni a tengerhez (pedig ez volt vele első találkozásom), akkor is csak úgy estefelé. Épp az a néhány perc volt ez, amikor a nap már Sirályok eltűnőiéiben van a hatalmas vízfelület mögött. A tenger ilyenkor — ki tudja, miért — pár percre fehérré változik, és az eltompuló világításban még furcsább ez a tejszínű víztömeg. A napsugarak már csak a magasabb régiókba jutnak el a tenger görbülete mögül, a fénytelen, fehér víz, a homályba burkolózó partok fölött csak épp a sirályok úsznak rőt­arany ragyogásban. Mintha valami óriá­si, földöntúli reflektort állított volna rá­juk valaki, s mintha az egész éjszakába induló természet villámgyors, mégis fi­noman komoly, komolyan elegáns, ele­gánsan kecses cikázásukat figyelné most visszatartott lélegzettel. így láttam először a sirályokat. Nem hittem a szememnek, amikor — egy hét-nyolc évvel ezelőtti tavaszon — hirtelen feltűntek az én folyómnál is. Az első évben csak egy pár. A követ­kező tavaszon négy vagy öt. Azután né­hány tucat. S az idén heteket töltött itt egy egész raj — néhány száz, de az is lehet, hogy néhány ezer madár. Talán ornitológusok, talán meteoroló­gusok tudnák megállapítani, mi lehet az oka, hogy egy madárraj megváltoztatta vonulásának évezredes útját, és új pihe­nőhelyet választott egy halban nem is túlságosan gazdag, sekély folyó partján. Én nem tudom. A turistákat vonzzák a folyók völgyének szépségei, azok a kü­lönös megvilágítási effektusok, amelyek a magashegyi vidék monumentális zord­ságát valami csöndes, lágy lírával ve­gyítik. De mi húzza ide a sirályokat? Azt meg csak a geológusok tudják, azok is csak hozzávetőlegesen, hogy mióta folyik itt ez a nyugtalan, zöldes­kék víz. Évezredek, évmilliók suhantak végig bársonyos hullámain. Egy időre megállt partjain az élet. A vidék csillo­gó szépségét emberek szörnyű nyomora árnyékolta be, a kúp alakú csúcsok kö­zül éles sávokban kilövellő napsugarak komor középkori állapotokat világítot­tak meg még fél évszázaddal ezelőtt is. Aztán néhány esztendő alatt megválto­zott minden. Nagy, bölcs, homlokukat napsugárban fürdető szanatóriumok, iz­mos, zömök gyárépületek, szigorú szem­öldök alól jóságosán mosolygó iskolák, nyugodt biztonsággal a földbe kapasz­kodó családi házak (mindegyik egy- egy miniatűr kastély!) ringatóznak tü­körképükkel a hullámokon, bontják meg a partok áradó, gomolygó zöldjét. Meny­nyivel derűsebb, mennyivel meggyőzőbb az egymást keresztül-kasul szeldeső völ- gyek-katlanok fényjátéka is ... Talán csak a sirályok hiányoztak ahhoz, hogy teljes legyen a folyó partjain a har­mónia. Lehet, hogy évezredekig róluk álmo­dott az éles köveken porrá zúzódó víz. És most, késő öregkorban az élet más ajándékaihoz pár tavaszi hétre a vágyó­dó folyó a sirályokat is megkapta. Gyönyörködve nézem őket, amint ott vitorláznak gyermekkorom pajtásának, ifjúkori nekilendüléseim biztatójának, férfikori problémáim türelmes meghall- gatójának partjain. Magasba suhanva- alábukva szelik a levegőt, ezüstös vízi akrobaták, égi mutatványosok. S én va­lami furcsa jövőbe látással, valami tere­bélyesedő bizakodással nézek a nyo­mukba. Kenyerem javát megettem, pályám el­lipsziséből, ki tudja, mekkora ív ma­radt még .. És eddig de sokkal marad­tunk még adósai egymásnak — az élet nekem, én az életnek ... Hanem most nem töprengek ezen. Még csak ezután jönnek majd a si­rályok ... Bállá László

Next

/
Oldalképek
Tartalom