Pest Megyi Hírlap, 1972. július (16. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-25 / 173. szám

1973. JÜLTTTS 35., KEDD "r/úHap 3 Szerdán temetik Csatorday Károlyt Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Csatorday Károly elvtárs, külügyminiszter-helyettes 46 éves korában egy vitor­lázó sportrepülő versenyen elszenvedett súlyos szerencsétlenség következtében július 33-án elhunyt. Csatorday Károly temeté­se július 36-án, szerdán 15.30 órakor lesz a Farkasréti temető­ben. Barátai, tisztelői, munkatársai negyed 4-től róhatják le ke­gyeletüket a ravatalnál. A Magyar Népköztársaság Külügyminisztériuma, a Külügyminisztérium MSZMP és Szakszervezeti Bizottsága A magyar diplomácia kiváló képviselőjétől búcsúzunk. Csa­torday Károly elvtárs 1926. jú­lius 3-án született. Végigjárta a felszabadulás előtti munkás­gyerekek gyötrelmekkel teli útját. Budapest felszabadítása még nem fejeződött be, amikor a Magyar Kommunista Párt tagjainak sorába lépett. Ott ta­láljuk az ifjúsági és szakszer­vezeti mozgalom aktivistái kö­zött. 1948 júliusában a párt dip­lomáciai munkára küldte. Dip­lomataként dolgozott Hágában, Pekingben és Hanoiban. 1960- ban a Magyar Népköztársaság tokiói követévé nevezték ki. Nagy felelősséggel, sok elfog­laltsággal járó munkája köz­ben egyetemi tanulmányokat folytatott, s megtanult több idegen nyelvet. 1962-ben a Magyar Népköz- társaság állandó képviselője lett az ENSZ-ben. A világszer­vezetben töltött, eredmények­ben gazdag évek után, 1971- ben nevezték ki külügyminisz­ter-helyettessé. Tevékenysége elismeréséül több alkalómmal részesült magas kormányki­tüntetésben. Csatorday Károly elvtárs pályafutása a dolgozó nép hű fiának életútja, aki egész éle­tében pártunk, szocialista ha­zánk javára gyümölcsöztette kivételes tehetségét. Munkaerőforrás otthon Falunap Tápiószecsőn Seregszemle — dallal, tánccal Csendesek voltak vasárnap a Tápió menti falvak, a rekke- nő hőségben, aki csak tehette, árnyas kertekben vagy a pata­kok alkalmi strandján keresett enyhülést. Nem így Tápiósze­csőn, amelynek forgalmas ut­cáin nemcsak a helybeliekkel, hanem közelről és távolról ér­kezett vendégekkel is találkoz­hatott a látogató. A „Tápió menti Nyár, 1972” programso­rozat keretében, a műkedvelők hetének záróeseményére, népi együttesek találkozójával egy­bekötött falunapra szólt a meghívó. A hagyományhoz híven T A művelődési házban reggel r„munkával” kezdődött a nap: termelési eredményeikről ta­nácskoztak a budapesti Épü­letkerámia Ipari Vállalat tápió- szecsői dolgozói. Mintegy 80 helybeli jár be a pesti üzem­be, s a község és a vállalat kapcsolatának hagyományos eseménye a falunapon tartott termelési tanácskozás. Az érte­kezleten képviseltette magát az ugyancsak szecsői dolgozó­kat is foglalkoztató Fővárosi Szerelőipari Vállalat, amellyel a község szintén szorosabbra szeretné fűzni kapcsolatát. A sokrétű együttműködésre iga­zán jó példa az Épületkerá­mia Ipari Vállalat, amely a falunapra irodalmi színpadát és futballcsapatát is elhozta. A falunap ünnepi eseményé­nek, a kulturális műsornak szereplői már kora délután megérkeztek Tápiószecsőre, a művelődési házba, ahol Ofella Sándor igazgató, a szervező­rendező házigazda fogadta az együtteseket. — A falunap immár tízéves hagyomány Tápiószecsőn, s a mostanit egyben kis kulturális seregszemlének is szántuk — mondta. — A műkedvelők he­tének alkalmából olyan együt­teseket is meghívtunk, ame­lyek a község és a járás hatá­rain túl még nem léptek fel, mi azonban szeretnénk, ha többen is megismernék őket. A hét programjának keretében olyan emlékezetes műsorok is szerepeltek, mint a Magdolna- telepi, idős tsz-tagok számára tartott ajándékműsorunk, , va­lamint Szirtes Ádám felejthe­tetlenül szép előadói estje. Ismertek és bemutatkozók A tápiósülyi Röpülj páva­kor hímzett mellényeket vise­lő, „féketös” (azaz főkötős) asszonyai virágokkal díszített fogaton érkeztek. A dalosked­vű asszonyok műsorukat már útközben megkezdték, s nagy sikerrel folytatták a művelő­dési ház színpadán. Itt ismer­kedhetett meg először a kö­zönség a kákái asszonykórus­sal is. Vezetőjük, Katona Gá­bor pedagógus elmondta: 1970 őszén alakultak, s heti összejö­veteleiken tanulják a szép népdalokat, melyek közül ter­mészetesen nem hiányoznak a régi kókai énekek sem. Mun­ka után, szabad idejükben ápolják a népdaléneklés ha­gyományait, a szentmártonká- tai együttes fiatal és idősebb tagjai is (a képen), akik töb­bek között betyárdalokkal, s három szólóénekesük számai­val mutatkoztak be a közön­ségnek. Ecser újjá alakult nép­táncegyüttese nem kis remény­re jogosíthatja fel vezetőjüket, a kiváló szakemberként ismert Koczkás Lászlót, aki fél év alatt lelkes híveket szerzett a néptáncnak. A 24 tizenéves szereplő nagy tapsot aratott a „Cseresznyelopás”, „Farsangi adagoló” és „Húsvéti locsolás” című műsorral. Dé!utántól kora estig Az Épületkerámia Ipari Vál­lalat Heltai Jenő „Nagy nő” című vígjátékával, a szereplők felszabadult, jókedvű játéká­val nevettette meg a közönsé­get. A fiatal amatőr színészek vezetője, Spitz János elmond­ta : pesti munkásszállásokon játszanak elsősorban, s a sze­csői volt az első — nagy öröm­mel vállalt — vidéki fellépé­sük. Tápiószecső a házigazdá­hoz méltó színvonalas műsor­ral képviseltette magát a se­regszemlén: irodalmi színpa­duk a Dózsa-ünnepség alkal­mából készített irodalmi ösz- szeállítást mutatta be. Leg­utóbb Szarvason, a falusi szín­játszók találkozóján szerepel­tek, < Délutántól kora estig pergett a műsora művelődési házban, s akik eljöttek megtekinteni a falunap látványos, élményt nyújtó eseményeit, nem bán­ták meg, hogy a vasárnapot itt töltötték. S a program este folytatódott: a vendégek és vendéglátók az aratási bálon szórakoztak együtt. Sz. J. A szakemberek rejtett mun­kaerőforrásnak tartják. Ma­gam inkább mellékesen ke- zeltnek. Holott a bedolgozói rendszer — az otthon dolgozás, ahogyan újabban jelölik — vi­lágszerte terjedőben, erősödő­ben van. Hazánkban viszont csupán a szociálpolitika egyik eszközét, s nem az iparfejlesz­tés sajátos tartalékát látják benne. Ami hiba, mert veszte­ségek szülője. A kihasználat­lan lehetőséget két számadat jól érzékelteti. A megyében 25 ezer körül van azok száma, akik a kellő körülmények megteremtése esetén bedolgo­zói munkát vállalnának. Ugyanakkor a ténylegesen foglalkoztatottak csoportja a hétezer főt sem éri el — igaz, ez az országosnak még min­dig több mint tíz százaléka —, s ami még nagyobb baj: évek óta zsugorodik. Kölcsönös érdek — lenne A csökkenés azt sejteti, hogy nem sikerül érvényesíteni a kölcsönös érdekeket. (A me­gyei tanács ipari osztályának vezetője: a bedolgozók száma egy év alatt négyszázzal csök­kent, holott az üzemek mun­kaerőhiánnyal küzdenek.) Pe­dig erre nagy szükség lenne. A szőnyegszövés, a kosárfonás, a kötés, a tekercselés, az ön­tött, préselt termékek sorj ázá­sa, ezer más dolog mellett, nemcsak kenyérkereset, hanem könnyítés a gyár, a vállalat, a szövetkezet gondjain is. Ami­kor mindenütt munkaerőhi­ányról hallani, meghökkentő nagyvonalúság veszni hagyni e munkaerőforrást. Aligha hihető ugyanis, hogy a megyében levő minisztériu­mi vállalatok közül csupán né­hány — így a Telefongyár Bu­gyi községbeli üzeme, a Me­chanikai Művek — tud bedol­gozóknak munkát adni. Hol­ott ez a helyzet, hiszen a mi­nisztériumi iparban mindössze 300 bedolgozó talál kenyeret. S elgondolkoztató az is, hogy tíz évre visszamenőleg a me­gyében összesen 1500 új bedol­gozónak adtak munkalehetősé­get, de az 1968. évi csúcs után táboruk egyre kisebb lesz, s ma már a teljes munkóslét- számnak nem éri el a 0,7 szá­zalékát sem! Valamivel jobb a helyzet a szövetkezeti iparban, ahol öt és fél ezer körül jár az otthon levő sereg, ám a kisipari szövetkezetek megyei szövetségének elnöke joggal mutatott rá: számuk csökken, a gazdasági ösztönzés a köz­ponti műhelyekben foglalkoz­tatottak csoportjának gyarapí­tását serkenti. Sok a magyarázkodás Erős hullámzás figyelhető meg, s látszatra ezek véletlen­szerűen mennek végbe. Bizo­nyos fokig érthető az a sor­rend, hogy a szövetkezeti iparban a teljes munkáslét­szám felét a bedolgozók alkot­ják. A tanácsi iparban már csak tíz százalékát, a miniszté­riumi iparban pedig — ahogy föntebb említettük — arányuk mindössze 0,7 százalék. Az azonban már érthetetlen, hogy ez utóbbi két területen még számottevő próbálkozások sin­csenek. Kevés lenne a munka? Ugyan! A gyárak, a vállalatok nem törődnek e lehetőséggel, nem vesznek gondot a nya­kukba, sokkal szívesebben ötölnek ki magyarázatokat, miért ragad kátyúba az ügy szekere. Vannak, akik úgy vélik, hogy maguk a bedolgozók sem kapkodnak a munka után, mert filléreket látnak csak ér­te. Tény: jó néhány termék esetében — mint ezt számítá­sok igazolják — csupán 2,80— 3 forintos órabért érhet el a bedolgozó. Ugyanazért az üze­men belül legkevesebb hat fo­rintot fizetnek ki, s ehhez még hozzá kell tenni a szociális •juttatásokat, a különböző ked­vezményeket, amiket az otthon dolgozó nem élvez. Hiányzik a szervezettség Igaz, a munkaügyi minisz­ter 16/1967. sz. rendelete tisz­tázta sok tekintetben a bedol­gozók helyzetét, így a többi között kimondotta, hogyha az otthon dolgozó produktuma eléri a rendes munkaviszony­ban levők teljesítményének öt­ven százalékát, akkor a mun­kakönyves alkalmazottként já­ró jogok illetik meg, óm a központi szándék és a helyi gyakorlat nem jutott közös ne­vezőre. A nehézkességnek vannak más okai is. így az, hogy meg kellene szervezni a bedolgozói hálózatot, márpedig itt a szer­vezettség a minimális szintet sem éri el. Sűrűn még a mun­ka kiadása körül is arcpirító huzavonák mennek végbe, nemhogy eszközt, technológiát stb. bocsátana a megrendelő a munkát vállaló rendelkezésé­re, ami például jó néhány iparilag fejlett országban a legtermészetesebb. Kényelme­sebb hagyni az egészet, mint­sem létrehozni a munka ki­adásának, az anyag elszállítá­sának, a technológia elsajátít­tatásának, a kész termék ösz- szegyűjtésének rendszerét. Eb­ben lelhető a magyarázata an­nak, hogy olyan, a bedolgozás­ra sokféle módot kínáló terüle­ten — s ezt nemzetközi példák sokasága húzza alá —, mint a híradás- és vákuumtechnikai ipar, a műszeripar, még muta­tóba sem lehet otthon dolgozót találni a megyében, s orszá­gosan is mindössze 200—300 ilyen akad. Mint ahogy aligha merítette ki a fémtömegcikk­ipar is az otthoni foglalkozta­tás lehetőségeit, holott a mun­kaerőgondokról ezen a terüle­ten szintén sokat hallani. Marad a helybenjárás ? Ne vitassuk: a megye szö­vetkezeti iparának termelési adottságai valóban tágabb te­ret nyitnak az otthoni foglal­koztatás megszervezésére, fönntartására. Azt azonban már erősen vitatni kell, hogy a bedolgozók túlnyomó többsége — mind az állami, mind a szövetkezeti iparban — csak textilipari, kézmű- és házi­ipari munkákkal bízható meg. A létszám kétharmada ugyan­is ezzel foglalkozik! Elgondolkoztató az is, hogy szembetűnő különbségek lel­hetők a kereseteknél, néhány iparterületen indokolatlanul magas, másutt érthetetlenül alacsony a bedolgozóknak kifi­zetett összeg. Ez megintcsak ar­ra figyelmeztet, hogy sok a tisztázatlan kérdés, az ellent­mondás. A helyben topogást sejteti az átlagkereset alaku­lása is, mivel 1960-ban 530, 1970-ben 756 forint volt az ál­lami iparban. A szövetkezeti iparban ennél alacsonyabb, 639 forint, s végül is így kerekedik ki az átlag 660 forintra, ami a munkás átlagkereset — 2028 forint — egyharmada. Gábor Viktor felvétele Megfordítandó folyamat Nagy hiba lenne ennek az egyharmadnak a jelentőségét lebecsülni, hiszen hétezer em­ber számára ez is, vagy ez volt a kenyér! Ezért kell fönnakad­ni azon, hogy csökken a be­dolgozók száma, s hogy szán­dékok — szociálpolitikai és termelésfejlesztési szándékok — és szabályozók, érdekek és gyakorlati eljárások nincse­nek összhangban. Az ellentmondások föloldá­sa nemcsak lehetséges, hanem szükségszerű. Közös haszon származik abból, ha megfor­dul az eddigi folyamat. Egyén­nek és társadalomnak, válla­latnak és népgazdaságnak egy­aránt előnyös, ha az otthon dolgozókkal bővül a munka- erőforrás, ha ésszerűen erősö­dik e sajátos munkamegosztás, s ha ilyen módon is növeked­het azoknak az egyedülállók­nak és szerényen élő családok­nak a jövedelme, akiknél minden forintnak nagy a be­csülete. Mészáros Ottó Köszöntés Salgó Erzsébetet, a munkás- mozgalomban kifejtett több évtizedes tevékenysége elis­meréséül a Magyar Szocialis­ta Munkáspárt Központi Bi­zottsága nevében köszöntöt­te Nyers Rezső, a Politikai Bi­zottság tagja, a KB titkára és átadta a Központi Bizottság ajándékát. Jelen volt Sándor József, a Központi Bizottság tagja, a KB osztályvezetője. FOLYAMATOS ÜZEM Megmondja a számítógép Miközben erőteljes ütemben kibontakozik a Dunai Kőolaj­ipari Vállalat beruházásának második szakasza — amely hatmálliárd forint ellenében nemcsak a finomító, hanem a továbbfeldolgozó kapacitáso­kat is jelentős mértékben bő­víti —, az első szakaszban létesült egységek folyamatosan ter­melnek. Az évente hárommillió tonna nyersolajat különböző készter­mékekké feldolgozó olajváros­ban bonyolult technológiai fo­lyamatok sokaságát kell a leg­pontosabban egyeztetni, s ezt már mind nehezebben oldották meg a hagyományos keretek között Végül is döntés szüle­tett arról, hogy korszerű esz­közre, elektronikus számító­gépre kell bízni ezt a munkát, s így került sor a múlt eszten­dő utolsó napjaiban az IBM 360—40 típusú számítógép le­szállítására. A néhány hónapja már ren­deltetésszerűen működő be­rendezés érdekessége, hogy lemeztárolóiban 87 millió adategység fér el, s ezzel a legnagyobb kapacitá­sú mágneses lemeztároló nem­csak hazánkban, hanem a szo­cialista országokban is. A va­lamennyi kiegészítő egység­gel — így a többi között a percenként 600 sort kinyomta­tó sorkiíróval —, fölszerelt gép ún. lineáris program alap­ján biztosítja, hogy a Dunai Kőolajipari Vállalat termelése mindenkor optimalizált le­gyen, s ugyanakkor módot te­remt arra is, hogy az egyéb adatfeldolgozást fokozatosan gépesítsék. Vitatábor A KISZ Központi Bizottsá­ga, valamint a Kossuth La­jos Tudományegyetem KISZ- bizottsága ez évben is meg­rendezte Debrecenben a nem­zetközi diákvitatábort, amely­nek megnyitóját hétfőn tar­tották. Tizenkilenc országból több mint harminc fiatal ér­kezett kéthetes debreceni tartózkodásra. A tábor lakói megismerkednek a város, va­lamint a Hajdúság neveze­tességeivel, találkoznak a KISZ-szervezetek képviselői­vel. Távolodás A z üzemeket, termelőszövetkezeteket, intézményeket jár­ván, jo tapasztalni a szocialista demokratizmust és az egészséges emberi kapcsolatokat. A veterán szakmunkás, az iíju technikus, a mérnök és igazgató együtt izgul a tervért, és örül a közösen élért sikernek. Am, ha elvétve is, mast is lehet tapasztalni. Ezt is szükséges szóvá tenni Nemely tisztségviselő - kinevezése vagy megválasztása után — lassan vagy gyorsabban elérkezik oda, hogy nem tartja Y ° taJSn;ak ^osztottan. Hetek, hónapok elmúlnak f ii, ,1’ *h uy e jutna az üzemi. irodai dolgozók közé. Mindig talal okot, hogy a beosztott segédmunkás, szakmunkás, mérnök ügyes-bajos dolgai elől kitérjen. És — miközben beosztottainak ci nagy elfoglaltságról panaszkodik —, a felsőbb szervek veze- tőivel való kapcsolat ápolására bőségesen jut ideje. Előfordul ez a magukat kommunistáknak vallók körében is. Mi tagadás, egyik-másik párttag-tisztségviselő is megteszi, hogy a magasabb fórumokon végzendő társadalmi munkájára hivatkozva, szinte kérkedve hanyagolja el saját alapszerveze­tét. Természetesnek tartja, hogy amikor munkahelyi elvtársai a szervezeti szabályok alapján gyüléseznek, ő főhatósági ven­dégeit kalauzolja. Furcsa, de mégis arra lehet gondolni, hogy némelyik gaz­dasági, állami vagy mozgalmi tisztségviselő éppen azoktól sza­kad el, akiknek előrelépését és nagyobb megbecsülését köszön­heti. Kialakul az a meghökkentően ellentmondásos helyzet, hogy az üzemi, szövetkezeti, intézményi tisztségviselő nem te­kinti partnerének a saját párt-, szakszervezeti és KlSZ-alap- szervezeti vezetőségét, valamint beosztott munkatársait. Bizonyos, hogy amikor a saját osztályos munkatársaitól el­forduló tisztségviselő magatartását, tevékenységét elemzik, ak­kor megvilágosodik azoknak a felelőssége is, akik akarva, nem akarva, részesei, táplálói az egyik legsúlyosabb vezetői tévedés­nek. De a valóban létező legkülönbözőbb hatások elismerése sem leplezheti le azt a kérlelhetetlen tényt, hogy minden em­ber önmagában is felelős saját tetteiért. És, ha ez igaz általá­ban, úgy sokszorosan valós a tisztségviselők cselekedeteinek megítélésekor. Számos epizóddal lehet példázni: sajnos, rend­szerünkben is fellelhető az úrhatnámság és az újratermelődő kispolgáriság. A saját munkatársaitól, elvtársaitól elszakadtat a pártszer­vezet tagjai elvtársi megértéssel igyekszenek segítőén bírálni, majd, ha ez nem használ, akkor különböző fegyelmezést, bün­tetést alkalmaznak. Alig lehet szánalmasabbat látni, mint amikor a fellegek­ben járó gazdasági, állami, mozgalmi tisztségviselő leesik a földre. Szidja azokat, akiknek barátságát túlértékelte, és akik, amikor bajba jutott, hátat fordítottak neki. Pedig ez természe­tes, hiszen a fehérasztal mellett, a közös tulajdon könnyelmű ajándékozása alkalmával általában elvtelen kapcsolat és nem őszinte egyenlőségen alapuló elvtársi barátság szokott szö­vődni. A lelepleződött tisztségviselő bírálja egykori munkatársait: miért engedték letérni az emberség útjáról. Es jó, ha hosszas töprengés után rádöbben arra, hogy erkölcsi megsemmisülését egyedül saját magának köszönheti. Pártszervezeteink a kommunista erkölcs alapján gyakorta hangoztatják az egyszerűséget, szerénységet, és azt, hogy a ve­zető, különösen ha párttag, köteles a dolgozó emberek mel­lett kiállni. Az eltávolodás hosszú ideig tarthat, de a „dicső­ség lépcsője” mindenképpen olyan, hogy ha a tisztségviselő nem vigyáz, előbb vagy később nagyot zuhan lefelé. Lányai Sándor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom