Pest Megyi Hírlap, 1972. július (16. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-12 / 162. szám
1972. JÜUUS 12., SZERDA tr.sr tlECYfl BORSOSZÜRET A püspökhatvani Űj Barázda Termelőszövetkezetben betakarították a takarmányborsó-termést. A szövetkezet majorjában dolgozik a cséplőgép. SZOMBATHELY Szegedi papucstól, holland facipőig Bőr- és cipőmúzeum nyílt Szombathelyen, a Savária Cipőgyárban. Ez az egyetlen ilyen jellegű intézmény hazánkban. 1931-ben, Budapesten létesült elődje a második világháborúban teljesen elpusztult. Evekkel ezelőtt a fővárosban a Bőripari Tudományos Egyesület égisze alatt egy szakembercsoport újból múzeumi anyagokat kezdett gyűjteni. Köztük Vermes Lászlóné, az Európa-szerte ismert bőrvegyész. Nagy érdemeket szerzett ennek során Várnai Inire régi cipős szakember, a gyűjtemény őre is. Az anyagnak a Savária cipőgyár adott otthont. A vitrinekben a világ minden tájáról járatú és különböző rendeltetésű lábbelik láthatók, van kö zöttük 200 éves japán cipő, kínai, török, indiai és szegedi papucs, holland facipő, mongol csizma, galvanizált fémcipő, gyöngyházbetétes arab papucs. Az egyik legszebb példány I. Erzsébet angol királynő kecses, fekete, finom bőrből készült, bojtos fűzőjü, - száras cipője, amely egykori budapesti származású udvarhölgye révén került a gyűjteménybe. Bőrkötéses könyvek, bőrködmö- nök, csikóbőrös kulacs, bőröv, suszter céhláda és üveg, valamint porcelán csizma egészíti ki az anyagot. Az utóbbiból itták ki söradagjukat a céhlegények — mesterré avatásuk kor. A múzeumban látható í zilahi csizmadia céh által kivaló idősebb és fiatalabb év A adott mesterlevél is. Új kereskedelmi szolgáltatás Megrendeléses - elöleges vásárlás Nemrégiben jelent meg a Belkereskedelmi Minisztérium új rendelete, amely lehetővé teszi, hogy az állami és szövetkezeti boltokban (raktárakban) nem lévő — a vállalat által meghatározott — árukra a vásárlóktól megrendelést fogadhatnak el. Ezekről a rendelésekről az üzletben nyilvántartást vezetnek, amelyben feltüntetik a várható szállítás időpontját. A vevő a megállapodást aláírásával hitelesíti. Az áru beérkeztéről a bolt értesíti a megrendelőt, aki az értesítő kézhez vételétől számított nyolc napon belül köteles a cikket átvenni. Eddig az r ioőpontig a megrendelt áru másnak nem adható el. Ha a vevő nyolc napig nem jelentkezik, utána a megrendelt árut másnak eladhatják. A vevő bármikor elállha* vásárlási szándékától. Előlegként a várható vételár 30 százalékát kell nyugta ellenében kifizetni. Ha az üzlet valamely oknál fogva nem jön létre, az előleget visszautalják. Szünidős diákok a Csepel Autógyárban Unatkozni nincs idő Nemegyszer tettem már fel középiskolás fiúknak, lányoknak a kérdést: dolgoztál-e a nyáron? Az igenlő válaszra az újabb kérdés: és mit kellett csinálnod? „Semmit. Ha valakinek cigaretta kellett, hát kiszaladtam a közértbe.” Ilyenkor nem faggatom tovább riportalanyomat, hisz magam is jól emlékszem azokra a gyöt- relmesen unalmas órákra, amikor egyik nyáron még diákkoromban „dolgozni” mentem egy nagy gyár irodaépületébe. Néha átküldték egy-egy irattal a másik szobába, de lehet, hogy csak azért, hogy ne zaklassam a felnőtteket az örökös „és most mit csináljak” kérdésemmel. Az ilyen és ehhez hasonló élmények hatására a Csepel Autógyárban először az irodaépületben kerestem a szünidős diákokat. Egy kissé meglepett, hogy a folyosókon nem találkoztam egyetlen csellengő kék iskolaköpenyes kislánnyal sem, s mint később a KISZ- bizottságon megtudtam, ez nem a véletlen műve volt. Tudatosan nem hoztak az irodákba I diákokat „hozd-ide, vidd oda” munkákra, kávéfőzésre. Egyrészt pedagógiai megfontolásból tették, másrészt minden munkáskézre szükség van a termelő üzemrészekben. „Itt dolgozni kell" Jelenleg 115 diák dolgozik a Csepel Autógyárban, a nyár folyamán 400—500-ra számítanak, de ennél sokkal többet is tudnának foglalkoztatni. Pedig már márciusban megkezdték a munkaerő-toborzást. A gyári faliújságokon, hirdetőtáblákon hívták fel a szülők figyelmét, hol, mit és mennyiért dolgozhatnak nyáron a gyerekek. Better László egy a sok diák közül, akit édesapja hozott a gyárba, a járműgyáregységben dolgozik,- Az udvaron munka közben találtam, anyagot1 raktak. Csak néhány percre szakítottam meg a munkáját, amíg megtudtam, hogy Better Laci az Eötvös Ix>ránd szakközépiskola tanulója és érettségi után egész biztosan a Csepel Autógyárba jön dolgozni. Egyik idősebb munkatársa, akivel együtt rakták a farostlemezeket, mosolyogva hozzánk lépett és félig tréfásan azt mondta: „Itt nem lehet ám beszélgetni, itt dolgozni kell." Laci elnézést kért, aztán jókedvűen folytatta a félbehagyott munkát. A raktárba nem is olyan egyszerű bejutni, az ajtó kulcsra zárva, és nagy betűkkel hirdetik: Idegeneknek belépni tilos! Az anyagot egy pultnál adják ki. A kiadók között szorgoskodik Hoffer Marika is, aki idén végezte el a nyolcadik osztályt. — Anyagokat adok ki, közben sokat kell számolnom, aztán meg mindent fel kell vezetni a kartonra. Unatkozni nincs időm, mert mindig jön valaki anyagért. Jó, hogy idekerültem, mert jövőre már közgazdasági szakközépiskolába járok és így először gyakorlatban megismerem azt, amit majd az iskolában tanulok. A Hajtóműgyáregység KISZKapituláciő Hídvégi János rajza Szúnyogfelhők A Dráva mente lápos, ligetes tájain óriási szúnyogfelhők vándorolnak esténként. A mostani esőtlen, meleg időjárás különösen kedvez a ful- lánkos had szaporodásának, terjedésének, alkonyat táján néhol olyan tömegben verődnek össze, hogy messzebbről úgy tűnik, mintha kavargó fekete füstoszlop szállna a levegőben. Ember és állat riadtan menekül 'ezekről a helyekről. Az' országúti gépjárművek és a vasúti szerelvények helyenként valóságos „alagutat fúrnak” a rovarbolyban. Ilyenkor elég egy nyitva hagyott ablak és az utasok napokig ápolgathat- ják a felhólyagzott bőrüket. A Dráva mentén más — üdülésre, strandolásra szolgáló — vízpartoktól eltérően, nem folyik szervezett szúnyogirtás, ezért is szaporodtak el ekkora tömegben. A madarak számára viszont valóságos terített asztal ' egy-két óriás szúnyograj. A kellemetlen invázió, persze, nem tart soká, az első kiadós nyári esőzés nagyrészt elsöpri a Dráva menti „szúnyogországot”. titkárát, Stiebel Lászlót hat gyerek között találtam. Éppen egy gépet mutatott be a gyerekeknek, akik érdeklődéssel figyelték, majd egyenként kipróbálták, hogyan is működik a gép. A gyerekek a Kossuth Lajos Gépipari Szakközépiskola tanulói — nyári gyakorlaton. Ügyesek, kedvesek — Nagyon ügyesek, kedvesek — mondta róluk Stiebel László. — Hálásak, ha valaki foglalkozik velük. Fáj a szívem, ha azt látom, hogy szériamunkát bíznak rájuk, ahelyett, hogy szakmai ismereteiket gyarapítanák. Szerintem melléjük kellene állítani valakit, akinek csak az lenne a feladata, hogy velük törődjön. Ha egy kevés szabad időm van, akkor legszívesebben közöttük vagyok. A környékbeli gyerekek kerültek hozzánk üzemi gyakorlatra, így valószínű, többségük hozzánk jön majd dolgozni. Szeretnék mindent megmutatni nekik, hogy minél jobban megismerjék a gyárat. Megéri A Csepel Autógyárban törődnek a szünidős diákokkal és ők jól érzik magukat. Érzik, hogy szükség van rájuk, számítanak munkájukra. Az is előfordulhat, hogy a gondoskodás nem itt, hanem másutt fog kamatozni, de akkor is megéri a fáradságot. Árokszállási Éva Gyakorlaton a gödöllői egyetemisták A gödöllői Agrártudományi Egyetem hallgatóinak egy része június végén megkezdte nyári gyakorlatát hazánk különböző állami gazdaságaiban és termelőszövetkezeteiben. A szerencsésebbek — a mező- gazdaságtudományi karról például 94-en — külföldi cseregyakorlatra utaztak: a Szovjetunió, az NDK, Bulgária, Románia, Lengyelország és Csehszlovákia mezőgazdasági üzemeiben bővíthetik szakmai ismereteiket. A másodéves gépészhallgatók idén négyhetes aratási gyakorlaton vesznek részt. A másodévesek kéthetes gépgyári, a negyedévesek pedig háromhetes üzemvezetői gyakorlaton egészíthetik ki eddigi tanulmányaikat. A trolimegállóban látta meg a nőt. Olyan volt a várakozók gyűrűjében, mint egy jegenye a cseresznyefák között. Oda- sündörgött mellé. A válláig éri. — Micsoda példány! — gondolta, és nézte, akár egy szobrot Aztán megszólította. — Ne haragudjon, de megtudhatnám, milyen magas? A nő lenézett rá, a cekkert áttette a másik kezébe. ' — 186 — felelte mosolyogva. — Ez igen — biccentett elismerően. — Maga aztán lenézheti a férfiakat. — Már amelyiket — nevetett a nő —, nem minden férfi mélynövésű, — Ezt vegyem célzásnak? — kérdezte dr. Sáry Kálmán, és magában bosszankodott, hogy kalap van a fején. Ügy hatott, mintha a nő állandóan a kalap tetejét nézné. A nő nem felelt. Megigazította a retket a cekkerben. Most az uborka került felül. Sáry Kálmán nézte az uborkát, és elbizonytalankodva toporgott a „szobor” tövében. De aztán a trolira, kis gondolkozás után, mégis felpréselte magát. Odafurakodott a nő mellé, és szerencséjére a cekkerbe akadt a ka- bátgombja. — Most megfogott! — harsogta diadalmasan és kiszabadította a gombot. — Nem volt szándékomban — jegyezte meg a nő —, maga tolakodott. . — Nyomtak — védekezett Sáry Kálmán —, de őszintén szólva nem bánom, mert így ,legalább megkérdezhetem, hogy mit sportol ? Mert ilyen ragyogó alakkal biztosan sportol. Szerintem kosarazik. — Szerintem röplabdázom — mondta a nő. — És még mire kíváncsi? — Mindenre. Egy csinos nőnél mindenre kíváncsi az ember. Természetesen* arra is, hogy férjnél van-e? — Még nem vagyok. Sáry fellélegzett. Az óriás, akit eddig a nő mellé képzelt, semmivé foszlott. — De vőlegényem lehet. Az óriás visszajött. — De az sincs. Az óriás most már végleg eltűnt, és ettől Sárynak egész jó kedve kerekedett. Gyorsan előráncigált még néhány közhelyet talajpuhí- tásnak, majd bemutatkozott — Orvos? — kérdezte a nő. — Irodalomtörténész. Irodalmi doktorátusom van. — Igyekezett ezt nagyon szerényen mondani, de nem sikerült. Ügy dobta fel, mint a győzelmet jelentő tromfot egy kártyapartiban. A hatás váratlan volt. A nő szinte meg se hallotta. — Nem baj tornyocskám — gondolta Sáry —, majd elkápráztatlak. Bámulni fogsz, kit szedtél fel a trolin. — Berzsenyiről írok most tanulmányt — jegyezte meg mintegy mellékesen —, megpróbálom a „niklai remetét” közel hozni a ma emberéhez. Ami pedig a szakmát illeti, gondolom, sikerül majd ezzel az írással követ dobnom az állóvízbe. Berzsenyiről ugyanis... — Ne haragudjon — szólt közbe a nő —, nincs véletlenül egy kárpitos ismerőse? Aki nem dolgozik drágán! Sáry nem hitt a fülének. Mindenesetre visz- szakérdezett. — Kárpitos? — Az. Van ugyan egy részeges az utcánkban, de azzal nem akarok dolgoztatni. Az anyámnak szívügye két régi fotel, amolyan családi ereklyék, azt szeretnénk újra húzat’ni. Ugye nem haragszik, hoáy megkérdeztem? — Ugyan. Majd utánanézek. Leszálltak a troliról. — Meghívhatom egy kávéra? — Sietek — tétovázott a nő. — Csak egy rövid időre. — De igazán csak egy rövid időre. A presszóban azt mondta Sár/: — Maguknak a régi fotel, nekem a régi költő a szívügyem. És, hogy a példánál maradjak, látja, most én is újra szeretném „hú- zatni” Berzsenyit. Higgye el, megérdemli. Hallgassa meg csak azt a két sort: „Hervad már ligetünk, díszei hullanak, tarlott bokrai közt sárga levél zörög...” Figyelje a ritmusát! Üjra elmondta, skandálva. — Ugye szép? — Szép — bólintott a nő, és az egyik kockacukrot kosztümkabátja zsebébe tette. — A kutyámnak viszem! Dzsoninak hívják, boxer. — Igen — dünnyögte szórakozottan Sáry, A NAGYSÁG ÁTKA és behörpin tette az utolsó korty kávét. — Mondja, Linácska... ugye jól értettem a bemutatkozásnál? — Nem Linácska, csak Lina — helyesbített a nő. — Lina, drága, szereti maga az irodalmat? — Hogyne. Mindenki szereti az irodalmat, nem? — Hát... igen ..., de talán ... Itt van mindjárt az előbb idézett költő! Ki olvassa ma a verseit? — Maga — nevetett a nő. — Igen, de nekem ez a szakmám. Pedig higgye el, méltatlanul porosodik. Olyan erő van a költészetében, ha egy kicsit archaikus nyelven írt is, ami ma is hatni tudna. De hát hogyan hasson, amikor nem olvassák. Mert nem ismerik eléggé. Ne haragudjon, de hát mit tud maga is róla? — Nem sokat — ismerte be Lina —, de nincs időm mindenre. Délelőtt a munka, délután az edzések, vasárnaponként meccsek... És, ha akad néhány szabad percem, már megbocsásson, de azt nem a maga Berzsenyijének szánom! — nevetett, és eltette Sárv kockacukrait is. — Dzsoni előre is köszöni! — mondta. — Tudja mit — fogta meg a nő nagy kezét Sáry —, beszélek magának egy kicsit Berzsenyiről. — Már mondtam, hogy sietek — húzta el a kezét Lina, és az órájára pillantott. — Talán majd máskor... I — Berzsenyi Dániel — kezdte gyorsan Sáry, kezével újra a nő keze felé evezve — 1776. május 7-én Egyházashetyén született, és 1836. február 24-én halt meg Niklán. Az ódákon kívül elégiákat, epigrammákat, episztolákat írt, majd később kitérek ezekre a versformákra is, most inkább arról, hogy a legnagyobb hatással Horatius volt rá! Horatiusról talán csak annyit, hogy... Sáry_ Kálmán akadémiai székfoglalónak beillő előadást vágott ki. Közben megittak három üveg sört, négy fél konyakot, és Lina megevett hat krémest meg egy sarokházat. Mikor kimentek a presszóból, Sáry a taxiállomás felé intett. — Ügy gondoltam, Lina, nálam folytathatnánk a beszélgetést. Akad néhány érdekes könyvem Berzsenyiről, és felolvasnék magának egy-két versét. Mondjuk azt, amit Kodály is megzenésített. Biztosan ismeri. Az én diákkoromban a legnépszerűbb kórus volt. Dúdolom. Figyelje csak! „Forr a világ bús tengere, óh magyar, ádáz Erinnys lelke uralkodik...” Ugye szép? — Szép — mondta Lina. — De én nem megyek fel magához, se most, se máskor, semmikor. És nem is találkozom többet magával. — De hát miért?! hűlt el Sáry Kálmán. — Megbántottam valamivel? — Semmivel. — Akkor? A nő Sáry Kálmán kalapját nézte. A szív alakú vájatot a tetején. — Nem akarom megsérteni — kezdte vontatottan —, de maga okos ember, biztosan megérti amit mondok. — Igyekszem megérteni. — Akkor beláthatja, nekem fontos, hogy felnézzek arra a férfira, akivel járok. Ugye nem haragszik, de maga... maga olyan kicsi. Milyen magas is ön? — kérdezte a kalapra tekintve. — 170 — hazudott öt centivel többet Sáry, bár már tudta, hogy vesztett mérkőzés után áll. De azért szépített az eredményen. — Istenem — sóhajtott a nő —, látja, ilyen az én formám. Mindig sokkal kisebb férfiakkal akadok össze, pedig úgy szeretnék már végre felnézni valakire, úgy igazán, hiszen tudja! De hát... a nagyság átka, ahogy mondani szokás. Ugye nem haragszik? És köszönöm, hogy elszórakoztatott. Ígérem, ezután majd többet olvasok. Felemelte a cekkerét, meghintáztatta, aztán magára hagyta az elképedt Sáryt, aki még egy ideig nézett a távolodó nő után, majd elindult az ellenkező irányba. — A nagyság átka — dünnyögte keserű iróniával, mégegyszer hátrapillantva a nő után, és talán engesztelésül a „niklai remetének”, .amiért bevonta egy ilyen kalandba, hazáig skandálta a verseit. Tóth-Máthé Miklós J \
