Pest Megyi Hírlap, 1972. július (16. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-11 / 161. szám

i*m mecyei kJüvIuv* 1972. JÚLIUS 11.. KEDD Fővárosi színházi esték A Csúsíngura a Körszínházban „... járom én is a saját uta­mat, mint megriadt színházi kutató, vissza térben és idő­ben, hogy biztosabban lás­sam a jövő színházi lehetősé­geit”, írja tanulmányában Kazimir Károly, a Thália Színház főrendezője, aki nemrégiben Japánban járt, hogy tanulmányozza a távol­keleti ország mai és régi szín­házi kultúráját. „A távol-ke­leti színház... nincs nagy­mértékben kiszolgáltatva a drámairodalom sok minden­től függő szeszélyes hullám­zásának”, folytatja eszme- futtatását Kazimir, mert .. saját brilliáns eszközeik is képesek halványabb cselek­ményeket is a szakmai töké­letességig emelni”. S hogy miért adatott elő egy ja­pán klasszikus játékot Ka­zimir? íme a válasza: .. hogy megkeressük mind­azt, ami számunkra is kö­vethető és érthető”. Kazimir Károly tehát be- -vallva-bevallatlanul válságos­nak érzi az európai színját­szás mai helyzetét, s másfaj­ta színházi kultúrák felé for­dul, hogy megtermékenyítse az európait és természetesen a magyart. A csak nyáron játszó Körszínház már ti­zennegyedik éve kísérletező műhely. A legérdekesebb kí­sérlete talán az idei, a Csú- singura kabuki-játék előadá­sa. A kabuki, már a nevében egyesíti a három műfajt: a ka ének, a bu tánc, a ki szín­padi játék magyarul. A XVII. században, alakult ki, gazdag díszletek között, dekoratív jelmezekben játszották. Té­mái főleg hősmondák. Kis vándortársulatok adták elő jellegzetesen japán hangsze­rek kíséretével. A kabuki- játék mind a mai napig fennmaradt és népszerű. A szakértők szerint a Csú- singura a legnépszerűbb és a legkedveltebb kabuki-játék, azt mondják, hogy minden új­évkor felújítják. Tizenegy felvonásból áll, az előadás egész nap és egész éjjel tart, s mégis csak százhatvan oldal terjedelmű. Japánban azért tart egy egész nap az elő­adás, mert nagyon lassú rit­musban játsszák, minden apró mozdulatnak nagy jelentősé­ge van. Ne ijedjünk meg, a Körszínházban csak három és fél óra hosszáig tart az előadás. A Csúsíngura a hűbéres lo­vagok, a szamurájok bosszú­járól saóL Az egyik főúr kezet emel egy még nála is hatalma­sabb úrra, a tartomány kor­mányzójára, megsebesíti, de lefogják, így nem ölheti meg. Az uralkodó elkoboztatja a lá­zadó főúr földjeit, minden va­gyonát, és harakiri, vagyis ön- gyilkosság elkövetésére ítéli. A íőúr hűbéresei is földönfu­tókká, vagyontalanokká vál­nak, mert életük és vagyonuk gazdájuk életének és vagyoná­nak függvénye. Elhatározzák, negyvenhetén, hogy bosszút- állnak. összeesküvésük szám­talan epizódon keresztül sike­rül, a kormányzót megölik. Jól tudják, hogy ezzel saját maguk felett is kimondják a halálos ítéletet, mert a haraki­rit nem kerülhetik el. A csú- singura tehát a távol-keleti feudalizmus tükör- és korképe. Ebben a típusú feudalizmus­ban igazi individuum, egyéni­ség csak uralkodó lehet, mert mindenki más tőle, illetve a hierarchia különböző fokán álló hűbéresektől függ, egy hűbéres annál inkább lehet individuum, amennyivel ke­vesebb főúrtól függ. A merev szokások, szertartások az em­ber egyéniségét csupán egy szereppé degradálják, minden­kinek azzal a szereppel kell eggyé válnia, amely szerep a ranglétrának megfelel. Ha va­laki kezet emel urára, öngyil­kosságot kell elkövetnie. Kitű­nően konstruált önvédelmi jel­legű társadalom ez, mert száz­szor tó meggondolja az ember, hogy ellené szegüljön, hiszen az mindenképpen pusztulásá­val jár. A merev társadalom­hoz tartozó szokások, rítusok, mítoszok között az ember nem önmaga, csupán egész életével parancsot teljesít. Jól látja Kazimir, hogy a második vi­egyenes út vezetett ebből a parancsuralmi feudalizmusból. A rendező felhasznál egy új­sághírt a darab keretéhez: nemrégiben Guam szigetén egy huszonhét éve, tehát a háború befejezése óta búj káló japán őrmestert találtak, aki nem tudta, hogy befejeződött a vi­lágháború, s azért nem akarta ezt tudni, mert erre nem ka­pott parancsot. Mégis furcsának látjuk ezt a párhuzamot a japán fa­siszta őrmesterrel, erőltetett aktualizálásnak tűnik, terheli ezt a klasszikus kabuki-játé- kot. S a Csúsíngura előadása sem a magyar színházi élet szerves tartozéka. Ez Kazimir magánügye, vagyis az, hogy tanulni akar a japán klasszi­kus színjátszástól. A magyar színjátszás nem a Csúsingura vagy a hasonló jellegű darabok előadásával fog megújulni, ha­nem azzal, hogy a rendezők, írók, színészek nagyobb kite- kintésüket hogyan tudják hasznosítani napi munkájuk­ban. Kazimir rendezése pontról pontra követte a kabuki-szín- játszás szabályait, csupán a ritmusban tért el tőle. A moz­dulatok, a szertartások, a ru­hák, a díszletek, a táncok, a zene, a testtartás, a fej­tartás, mind „japán”. A jel­meztervező Márk Tivadar, a díszlettervező Rajkai György, a színpadi mozgást (Gaál Éva) és akrobatikát (Pólyák József) megvalósítók, a zenei szer­kesztők — Blum Tamás és Prokópius Imre — mind-mind a japán kabuki szakértőinek vallhatják magukat. Jánosy István fordítása illúziókeltően erőteljes. Nem lehetett egysze­rű dolga, hiszen a három író — Takeda Izumo, Miyosi Sóraku, Namiki Szenrjú — XVIII. szá zadi szövege, a régies japán színjátéki nyelv magyarra ül­tetése bravúrt is jelent. A színészek közül dicséretes módon sokan igyekeztek a ja­pán színjátszás hagyományai­nak megfelelően a mozgást, szertartások aprólékosságát el­sajátítani. Kozák András, Nagy Attila, Szirtes Ádám je­leskedett ebben legjobban, és a nők közül Drahota Andrea, Esztergályos Cecilia és Monon Lili. Bitskey Tibornak Csikós Gábornak ezenfelül még az is feladata volt, hogy egyénisé­get formáljanak, küzdésük a szereppel nem hiábavaló. Vi­szont Rátonyi Róbert, Har­kányi Endre, Horváth Teri most nem tudott kibújni bőré­ből, maradtak Rátonyi, Harká­nyi és Horváth Teri. Mint ahogy az egész előadás sem tudott „kibújni a bőréből”, maradt: a Körszínház kabuki- játékutánzata. Egy izgalmas kísérlet Berkovits György Az Attila a Szigeten Görögtűz, égő feszület, ezüstvértes harcosok és fehér­ruhás szüzek, látványos dísz­let és hatalmas kórusitablók, tengernyi statiszta lóháton és keresztre feszítve, s más eh­hez hasonló — a szabadtéri előadásokhoz tévesen asszo­ciált — kelléktől burjánzott á Margitszigeti Szabadtéri Színpad idei első estéjén Ver­di: Attila című operájának bemutató előadása. A rendező Giancarlo del Monaco (a vi­lághírű tenorista, Mario del Monaco fia) feltehetően nem bízott eléggé a zenei anyag önálló hatásában, ezért díszí­tette agyon a színpadképet, hadd lássa a magyar néző, s a külföldi turista, milyen is az igazi látványos olasz nagyope­ra. A rendezés méginkább se­bezhető pontja a darab befe­jező aktusának valamiféle ma­gyaros érzéstől hajtott meg­változtatása. Talán attól félt a rendező, hogy magyar színpa­don nem tudnák elviselni At­tila halálát? Az Attila nem szerepel a vi­lág operaszínpadainak reper­toárján. Verdi szülőhazájában is igen ritkán hangzott el. A hatalmas előadó-apparátussal alighanem Verdi egyik leg­gyengébb művét sikerült szín­padra vinni. A fiatalkori mű Verdi első alkotóperiódusából való, 1845- ben komponálta, ám ekkor már olyan — ma is időt álló — műveket mondhatott ma­gáénak, mint a Nabucco vagy az Ernani. Művészetét nem­hiába titulálják forradalmi­nak, nemzete eszméinek, haza­fias érzéseinek ékesen szóló híve, a risorgimento, az olasz megújulás harcosa volt. A Na­bucco rabszolgáinak kórusa az elnyomott olasz nép szabad­ságvágyának himnuszává vált, s A lombardok, A legnanói csata és az Ernani előadásai korában nemegyszer hazafias tüntetéssé alakultak.. A törté­nelmi tényeket kissé megmásí­tó, szálait szabadon kezelő műnek, az Attilának is legfőbb értékét — bemutatása idején — ez a gondolat adta. A római hadvezér, Ezio (Aétius) Atti­lához intézett szózata: „Vedd bár az egész világot, de Itáliát hagyd meg nekünk!” — nem tévesztett hatást a hazafias ér­zésű olasz közönségnél. Az előadás zenei megvalósí­tása egyértelműen magas szín- | vonalon történt, ezt szavatol­ta mindenekelőtt a kiváló olasz dirigens, a Verdi muzsi­kája anyanyelvként ismerő Lamberto Gardelli. A címsze­repben Gregor József szép lágháborús japán fasizmushoz énekléssel és vérbő drámai alakítással, Marton Éva kivé­teles feszültségteremtő erő­vel és biztos muzikalitásával ajándékozta meg a közönséget. Korrekt teljesítményt nyújtott a kolozsvári operaénekes, Kó­nya Lajos Ezio szerepében. Kevésbé tetszett a másik ko­lozsvári énekes, Szilágyi Fe­renc. A Leó pápát alakító Bo­ái József, valamint Nagy Já­nos megbízható teljesítmé­nyeikkel járultak hozzá az előadás színvonalas zenei megvalósításához. Korda Ágnes Alkotótárs legyen a hallgató Gondolatok a korszerű TIT-munkáról MEGYESZERTE lezajlottak a járási TIT-közgyűlések, amelyeken értékelték a vég­zett munkát, megválasztották az új vezetőséget. Az elkövet­kező időszakban fokozott fel­adat hárul a nemes hagyomá­nyokkal rendelkező társulat­ra. Tagjai csak korszerű módszerekkel vállalhatják az ismeretterjesztés tudat- és íz­lésfejlesztő hivatását. Miről is van szó tulajdonképpen? Arról, hogy az emberek egy része már elérte az alkotó munkához szükséges színvo­nalat, mások lehetőségeik szintje alatt maradtak, őket felemelni, adottságaik ma­gaslatára: ebben rejlik a TIT kollektív célkitűzése. Hiszen az általános és sajátos mű­veltséget elért és tudásban kibontakozott „emberfők so­kasága” meggyorsítja társa­dalmunk fejlődését. Ilyen értelemben igaz Illyés Gyula óhaja: minél több állam­polgár „költői szintjén" dol­gozzék, azaz teremtő erőinek megsokszorozásával távlatai­nak magaslatát érje el. A TIT feladata, hogy ezt a fo­lyamatot felgyorsítsa és ki­terjessze. Milyen speciális munka vár a TIT Pest megyei szerveze­tére — ez a következő, alap­vető kérdés. Szükséges a mű­szaki-agrár témákhoz értők számát növelni, mert ez ter­melési tényező, mert nap­jainkban az igazi műveltsé­gét a humán és természet- tudományos ismeretek ösz- szessége adja. A módosult koncepcióból az is adódik, hogy a hallgatókat az elő­adások során alkotótárssá szükséges tenni, a többi kö­zött a szemléltető eszközök és a vita segítségével is. Mindez felveti a demonstrá­ció, a bemutatás és a mű­velődési autók mind na­gyobb szerepét. Ne reprezen­táljanak e „kocsik”, hanem kamarazenekart, festménye­ket, írókat, fizikai kísérle­tező tárgyakat vigyenek a kultúrától eddig elszigetelt helyekre is, mert ott külö­nösen fontos hivatást tölt be az ismeretterjesztés. Szüksé­ges, hogy a TIT előadói a jö­vőben többször jussanak el a kisebb falvakba, tanyákba is! KIEMELT KÖTELESSÉ­GÜNK, hogy az ifjúsági tör­törvény szellemében foglal­kozzunk a fiatal nemzedék­kel, fejlesszük szocialista ön­tudatát, korszerűen egyete­mes műveltségét. Ebből adó­dik, hogy az ifjúság köré­ben szervezett előadásoknak nemcsak a számát kell növel­ni, hanem javítani kell az előadások színvonalát is, fő­városi előadóművészek és szakemberek bevonásával. Az igények nagyobb moz­gást követelnek. Az ismeret- terjesztő munka eddig sem szorult csupán az iskolák, a művelődési házak falai közé, s szükséges, hogy a jövőben még inkább ne így legyen. A megyei TIT-program gazdálkodjon még alaposab­ban a főváros adta kultúra­forrásokkal, szervezze inten­zívebben Budapest színhá­zai, múzeumai, könyvtárai és a Pest megyei közönség al­kotó kapcsolatát. Közös gon­dokon is enyhítettünk e ta­lálkozással, hiszen a főváro­si színházak is örömmel lát­nák a távoli Pest megyei falvak irányautóbuszokkal éri kező lakosságát. Ez a lakos­ság mohón várja ezen, mind­máig kielégítetlen kulturá­lis óhajának megvalósulását. A városok és az egyes já­rások TIT-szervezetei akkor tudják maradéktalanul meg­valósítani célkitűzéseiket, ha sikerül az együttműködést megtalálni környezetükkel. A TIT-nek az erjesztő, a fel­gyorsító szerepet kell vállal­nia, azt, hogy a társadalom minden tagjának önképzésé­hez megadja a szükséges mér­tékű, színvonalú, módszerű segítséget. Nem feledhetjük el, hogy a fő teendők az in­dítás, a gondolatébresztés — a tartalmasabb holnap okos szerkesztése —, az összefüg­gések feltárása. Mert ha a TIT akár kis matematikus kört szervez, országjárást vezet, nyelvtanfolyamot indít, ab­ból is a jövő épül. Har­mónia és értelem: közbol­dogság. NAGY SEGÍTSÉGET jelen­tene az is, ha a közeljövőben megvalósulna a régi óhaj, létrejönne a megyei TIT-fo- lyóirat. Az előrehaladáshoz ez ma már nélkülözhetetlen. A Tudományos Ismeretter­jesztő Társulat Pest me­gyei szervezete a vezetőség­választások után korszerű eszközökkel szeretné betölte­ni hivatását, hiánytalanul, minden állampolgár tehet­ségének önkéntes és maxi­mális kibontakoztatásával, mely napjaink közművelődé­sének sarkalatos pontja és legfőbb célkitűzése. Dr. Losonci Miklós, a ráckevei járási TIT- szervezet elnöke Ott állt valaha két falu Tengelic határában különös edény-, cserép- és téglatörme­lékre figyelt fel a napokban Farkas Dénes Tolna megyei fővadász. A leletek a Vaddisz­nó-forrás fölötti dombon he­vertek szanaszét. A vadász összegyűjtött egy tarisznyára valót a cseréptárgyakból, s be­vitte a szekszárdi múzeumba. Dr. Mészáros Gyula múzeum­TV-FIGYELŐ Alattvalók és királyok. Befejeződött a televíziós is­meretterjesztés nagyszabású kísérlete: a hatrészes történel­mi filmsorozat valóban új hangot csendített a műfaj ed­dig sem egynemű kórusában. S ha korábbi fenntartásainkat most is érvényesnek véljük, el kell ismernünk, hogy kitű­nően sikerült a „hajrá”: az utolsó két rész érdekes, válto­zatos volt, lekötötte a néző fi­gyelmét. A beharangozóban is hangsúlyozták: nem tény hal­maz, adattömeg nyújtása volt a cél, hanem a kor levegőjé­nek megérzékítése a legújabb kutatások fényében, a korkép felvázolásával, hangulatterem­tő képi és zenei illusztrációk segítségével. Köszönet érte az itt felsorol- hatatlan tudósgárdának és a művészi közreműködőknek — a nagyon remélt folytatás a részletek pontosabb egybeil- lesztése tekintetében bizony­nyal levonja majd a tanulsá­gokat. Ki, mit tud? Szűkre sza­bott a hely egy mindenre ki­tekintő összefoglalás számára. A jelen helyett ezért inkább a jövőbe igyekszem nézni. Mert nem változott meg a véleményem a Ki mit tud? hasznosságáról és jelentőségé­ről. A „zsűri — versenyzők — közönség” hármasság némileg jelképes: a benevezettek sajá­tos középhelyzetben, művé­szet és műkedvelés között mo­zogtak. Megint lesznek olya­nok, akik tehetségük (s re­mélhetőleg nem akarnoksá- guk) révén alighanem hivatá­sossá érnek. Például Berki Bé­la, Simái Gyula és később Mazsaroff Mária. A magam részéről a harmadszor győztes Bóbita bábegyüttest is ideszá­mítom — színvonal tekinteté­ben. Öröm volt látni néhány kamaraműfaj — mint a pol- beat és a kamarakórusok — fellendülését. Kevésbé örül­tem a versmondási szint vi­szonylagos visszaesésének. Pompásan működött a zsűri, méltán rukkolt előre a népsze­rűségi listán a kitűnő Pernye András. A közönségízlés (néha szavazatokban is megnyilvá­nuló!) fejlődést mutat. (De ha megköveznek is érte: a tánc­dalt kihagynám ebből a játé­kos versengésből...) Végezetül néhány észrevé­tel: a jövőben feltétlenül ke­vesebb műsort kellene szer­vezni, rövidebb időtartamban, mindent elkövetve a gátló kö­rülmények (hőség, szorongás stb.) enyhítésére. Segíthetne ezen a sorozat időbeni széthú­zása. Már a téli szünetben el­kezdhetnék, a tavasziban foly­tathatnák, s a mostanihoz ha­sonlóan fejezhetnék be, de csak a döntőkkel! Engem bi­zony zavart, hogy Megyeri Károly annyiszor megkérdez­te: és hogy áll a vizsgákkal? Mert kedvezmény ide, kedvez­mény oda: amatőröket ne von­junk el tanulmányaiktól... Költészet, grafika, zene Gazdag volt a hétvége kultu­rális műsorokban. A Shelley halálának 150. év­fordulójáról megemlékező ösz- szeállítás — a Shelley-kutató Tóthfálusi Miklós jóvoltából — nem csupán a költőt szólal­tatta meg; világraszóló művét találóan felvillantott részle­tekkel életrajzi keretbe is ágyazta. Kiemelkedett a mű­sorból Latinovits Zoltán vers­mondása: a szöveg szépsége mögött a harcos ember indu­latait, az angyalinak nevezett költőben a haladás elkötele­zettjét is megelevenítette. Kitűnő alkalom volt a Ma­gyar Nemzeti Galériában meg­nyílt kiállítása a nagyszerű grafikusművész, Szalag Lajos megszólaltatására. A távolban élő ember őszinte és töretlen szépségű magyar nyelven el­mondott vallomása a hazá­hoz, a világba küldő falucská­hoz fűződő eltéphetetlen kap­csolatokról, az egyetemes rajz­kultúra legjobb hagyományait folytató művészetének mo­zaikjai erőteljes élménnyel su­gározták be a film húsz per­cét. (író-rendező: B. Farkas Tamás, operatőr: Koltay La­jos.) Félévszázados botrány ár­nyéka suhan át az üres néző­téren. Zenetörténeti fütyülés és lábdobogás képzete idéző­dig föl bennünk, miközben az agg Igor Sztravinszkij mesél a köréje gyűlt párizsi balerina­jelölteknek. A róla készült amerikai film sok mindent megmutatott egy nagy zenei kísérletező, egy örökmozgó szellem játékaiból és életfel­fogásából. A zeneszerző maga is történelemmé vált azóta; annál érdemesebb volt bemu­tatni ezt a közvetlenségében vonzó, a pózokat sem tagadó dokumentumot, melyhez ha­sonlókat mindig szívesen foga­dunk a képernyőn. Lehotay-Horváth György igazgató, helyszíni bejárás so­rán megállapította, hogy az újkőkor, továbbá a római kot emlékeit és két Árpád-kori fa­lu maradványait rejti magá­ban a forrás környéke. A két magyar falu a török hódoltság idején pusztulhatott él. Felfe­dezte egy templom habarcsoa fundamentumának sávjait is, a körülötte levő temető nyomai­val. A termés betakarítása után a szekszárdi múzeum próba- ásatást tart a Vaddisznó-for­rásnál. Fehér eső, fehér jurta A Mongol Népköztársaság nemzeti ünnepén megemlé­kező műsort sugároz a rádió és a televízió. Július 11-én a Kossuth-adón 15 óra 20 perc­kor hangzik el összeállítás „Mongólia nemzeti ünnepe” címmel, amelyben „Fehér eső, fehér jurta” címmel mongol költők versei csendülnek fel, Bella István bevezetőjével éis fordításában. Ugyanezen a napon este 18 óra 50 perckor láthatnak a tévénézők húsz­perces műsort az ázsiai baráti ország életéről. környezelben kellemes pihenést nyújt Szentendrén PAP-SZIGETI STRANDFÜRDŐ nsssssssssssssss Nyitva — kedd kivételével 9-től 19 óráig. i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom