Pest Megyi Hírlap, 1972. június (16. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-02 / 128. szám
PEST MEGYEI HÍRIAP KÜLÖNKIADÁSA XVI. ÉVFOLYAM, 128. SZÁM 1972. JÚNIUS 2., PÉNTEK Forte-labor a fővárosban A Mérleg utcai Forte bemutatóterem után most újabb Forte-bolt nyílt Budapesten. A József körúton korszerű laboratóriumot nyitott a gyár, ahol színes filmjeit kitűnően képzett szakemberei hívják elő és dolgozzák ki. Tunéziai hét Vácott A tunéziai hét keretében ma, június 2-án, délután 5 órakor, tunéziai fotóművészeti kiállítás nyílik Vácott, a Madách Imre Művelődési Központ földszinti termeiben. A távoli ország életét, művészetét száz nagy méretű művészi fotóról ismerhetik meg a látogatók. A megnyitó ünnepség után — Vácott először — egy tunéziai dokumentum- és játékfilmet vetítenek, a művelődési központ filmszínházában. A CSOMADI SZÍNJÁTSZÓK SIKERE Nagy sikerű bemutatót tartott az elmúlt hét végén a cso- mádi színjátszó csoport. Az őrbottyáni 1. számú művelődési házban Szigligeti Ede „A cigány” című háromfelvoná- sos színművét adták elő. Szén, koksz, tűzifa Gazdag készlet, bő választék Megszűnik a Köztársaság úti TÜZÉP-iroda 3-10-ig Kiállítás a tanácstagok klubjában Június 3-tól 10-ig látható a váci Madách Imre Művelődési Központ képzőművészeti szakkörének kiállítása a városi tanács klubtermében. Szerda délután összesítette Paluska Ferenc, a Honvéd utcai TÜZÉP-telep vezetője a január-május havi forgalom adatait. — öt éve vezetem a telepet — mondta —, de még ilyen gazdag készlet, ilyen nagy választék nem volt ebben az időszakban. 130 ezer mázsa tüzelő. Eny- nyit szállítottak el a telepről öt hónap alatt. Részletesebben: 54 ezer mázsa szenet, 42 ezer mázsa brikettet, hétezer mázsa kokszot és 27 ezer mázsa tűzifát. Május végéig 2200 utalványt váltottak be. Április elején kezdődött meg az utalványos akció. Azóta sorra hozzák az utalványokat, üzemiek, nyugdíjasok. A telep állja az ostromot. Naponta 60—100 rendelő megkapja a tüzelőadagját. Ottlétünkkor 29 ezer mázsa tüzelőt tároltak a vasútvonal menti telepen. A központ ütemes szállítást, állandó utánpótlást biztosít. Január eleje óta brigádba tömörültek a telep dolgozói. Céljuk: a szocialista cím elnyerése. Vállalásukban szerepel a forgalmi terv teljesítésén túl, az Önköltség 2—3 százalékos csökkentése, a munkafegyelem javítása, a munkavédelmi szabályok megtartása és a pontos, udvarias közönségszolgálat. A TÜZÉP megyei központja segítségül két új szállítószalagot biztosított, s egy kettős rakodógéppel könnyítette a legnehezebb fizikai munkát. Felújították az irodahelyiségeket, s szociális létesítményeket építenek. Hozzuk rendbe a 48-as honvéd síremléket Nagy Sándor budapesti lakostól levelet hozott a posta a Hazafias Népfront városi bizottsága címére, melyben a következőket írta: „Megnéztem a váci honvédemlékművet, amely megújítva áll a zöld halmon. Bejártam az országút másik oldalán levő temetőt, ahol borostyántól szinte teljesen befutva, elhanyagolt környezetben leltem egy magas kőoszlopot. Alig látható a felírása: Honvédek MDCCCXLIX. Nem sok pénzzel, munkával megint méltósággal hirdetné a szabadságért meghalt hősök emlékezetét. Az oszlopot szabaddá kell tenni a mindent eltakaró kúszónövénytől.” A levélíró Götz osztrák tábornok sírjára is javasol több nyelvű feliratot az idelátogató külföldiek miatt. Ami Cri.'tian von Götz sírjára vonatkozik, talán nem is olyan sürgős dolog, de a honvédsírokat valóban nagyobb gonddal kellene ápolni. Ha jól emlékszem, egyszer már volt az iskolák között megállapodás a 48-as sírok, a Lan- derer-sír, a szovjet sírok és a hétkápolnai 19-es emlékmű gondozására. Esetleg a sír mellett elhelyezett kis táblácskára rákerülhetne, hogy melyik iskola gondozza Arany János pesti sírjánál levő tábláról például mindenki megtudhatja, hogy az 533 számú Petőfi Sándor úttörőcsapat Robinson őrse gondozza Ha ezt nálunk is így csinálnák, akkor talán nem feledkezne meg egy iskola ifjúsága sem vállalásáról. Az ifjúsági szervezetek helyi irányítói biztosan segítenek a szép feladatok elosztásában és teljesítésében. Előre köszönjük. Galambos Ferenc, a váci HNF elnöke A nagyközönséget bizonyára érdekli Paluska telepvezető híradása, amely szerint június 15-én megszűnik a Köztársaság úti TÜZÉP-iroda, mert két kilométerre van a teleptől, a vevő nem látta az árut, s ez sok vitára, reklamációra adott alkalmat. A Honvéd utcai nagykapun belépve, jobb oldalon lesz az új befizetőiroda. Hatvan méter hosszú járdát építenek, korláttal, s műanyag esővédő tetőt húznak a közönségszolgálati épületrész fölé. P. R. Szob: TÜDŰSZÍÍRÉS A járási tüdőgondozó intézet mozgó szűrőállomása június 12-ig Szobon szűri a nagyközség lakosságát, szombat és vasárnap kivételével, minden délelőtt és délután. A szűrés mindenkinek kötelező. Az Arany-rokon „Nem késik azonban a jó háziasszony, / Illő, hogy urának ennivalót hozzon, I Kiteszi középre a nagy asztalszéket, / Arra tálalja fel az egyszerű étket... Ezeket a sorokat idézi Arany János Családi kör-éből Dunakeszin, a Kálmán utcai kis házban Patkós Jánosné Bodnár Mária, az Arany család egyik utolsó leszármazottja. — Két testvér, Arany György és Arany János, egyszer elhatározta, ha házasságukból fiúgyermek születik, nagybátyja keresztnevét kapja utónévül. Így lett Györgynek _•/ ’ János (a költőről) és Jánosnak György nevű fia. A második Arany Györgynek — az uno- kaöccsnek — is fia született, Mihály, ennek pedig leánya, akit Zsuzsanna néven jegyeztek be az anyakönyvbe. Zsuzsanna Bodnár Ferenchez ment feleségül, s ebből a házasságból 1899. szeptember 16-án született egy kislány, Mária, azaz én — idézi Patkós néni a családfát. — Arany Jánosnak, a költőnek veje volt — Juliska lányának férje — Széli Kálmán református lelkész, ő keresztelt engem nyolcnapos koromban. Mária néni friss emlékezettel meséli a családi történeteket, melyekből egy budapesti iskola tanulói után a dunakeszi 3. számú iskola úttörőinek is elmondott néhányat, a nagy asztál mellett, mely családi örökség. s. L. Ki akar az NDK-ban dobozni? Idén is lehetőség van rá, hogy Vácról és a járásból néhány fiatal három évig munkát vállalhasson a Német Demokratikus Köztársaság valamelyik gyárában. Az érdeklődők a Pest megyei tanács munkaügyi osztályán jelentkezhetnek, minden hétfőn, szerdán és szombaton, a következő szakmákra: lakatos, esztergályos, köszörűs, marós, fúrós, forgácsoló, műszerész, alkatrészkészítő, mélynyomó, könyvkötő. Nemcsak szakképzett fiatalok jelentkezhetnek, hanem olyanok is, akik az NDK-ban szeretnének szakmát tanulni. A jelentkezés feltétele a nagykorúság, a kifogástalan magatartás, ép egészség, s hogy a jelentkező független legyen, hajadon, illetve nőtlen. Vállalnia kell, hogy kinttartózkodása alatt nyelvtanfolyamot végez, illetve megtanul németül. E. Anyakönyvi hírek Született: Karakas Lajos és Jámbor Erzsébet: Andrea, Czeglédi Lajos és Ócskái Margit: Adrienn, Csernus István és Hadnagy Mária: Rita, Molnár Gyula és Viola Róza: Rózsa, Bokros Imre és Lázár Mária: Zoltán, Kosecz János és Sztranyan Erzsébet: János. Kovács János és Gregus Zsuzsanna: Erzsébet, Szirota Géza és Cseri Etelka: Géza, Do- mán Lajos és Tóth Irén: Krisztina, Szekeres János és Oszaczki Márta: Gábor, Gas- parek Ferenc és Farkas Mária: Ferenc, Sándor János és FrisBefejeződött a kosdi tsz szanálása Tiszta lappal, összefogással Nem marad el a felelősségre vonás A kosdi termelőszövetkezeti tagok egy része már ismerősként üdvözli a szanálási közgyűlésre igyekvő újságírót. Már kétszer is találkoztunk hasonló okból. S közben is jó néhányszor. Sokadmagunkkal együtt vigyázó szemmel néztünk Kosdra: Mikor és hogyan sikerül kilábalni a bajból? Tavaly nem sikerült végérvényesen. Mint a szanálási bizottság jelentése leszögezi: a szövetkezet a korábbi évek gazdálkodása miatt került ismét szanálásra. Megdöbbentő adat: a szövetkezet három évi vesztesége megközelíti a 18 millió forintot. Az alapvető okok mindenki előtt ismertek. A veszteségek túlnyomó részét a helytelen vezetés és a megalapozatlan gazdasági döntések okozták. Az elmúlt év közepén megválasztott új elnök és munkatársai lényegesen már nem tudtak változtatni a helyzeten. A szanálási jelentés foglalkozik a felelősség kérdésével is, s leszögezi: „Az 1971-ben bekövetkező veszteség túlnyomó része az előző év — bizonylati rend és fegyelem nélküli — szervezetlenség, megalapozatlan gazdasági döntések következménye. Felelősök: Sívó Antal volt termelőszövetkezeti elnök, Szabadhegyi Lajos volt főkönyvelő. Mindkét vezető — a bizonyítékok szerint — alaposan gyanúsítható a társadalmi tulajdon hűtlen kezelésével. Ezért a bizottság javasolja, hogy az ellenük folyó büntető eljárást az újonnan feltárt cselekményeikre is terjesszék ki. Pertella Béla, Nérnedi Lajos, Irmai Géza, K, Fehér Sámuel — a kiegészítő tevékenység volt vezetői, ill. raktárosa ellen — ugyancsak büntető eljárás indul. A felelősségrevonás valóban szükséges, hogy a Naszály- h egy aljában és más termelő- szövetkezetekben dolgozó becsületes emberek lássák: a sáfárkodás „jutalma” nem maradhat el. Ettől azonban még nem jöhet rendibe a gazdaság szénája. A szövetkezet olyan nagy támogatást kapott az államtól, hogy most már valóban csak rajtuk múlik, milyen eredménnyel zárják az idei évet. A Pest megyei Tanács végrehajtó bizottsága 5 és fél milliós dotációt szavazott meg a termelőszövetkezetnek, ezenkívül félmilliós szanálási hitelt is kaptak. A szanálási bizottság pedig javaslatokat dolgozott ki a gazdaságos tevékenység megteremtésére. Ugyancsak figyelemre méltó az a segítség, amelyet a megyei tanács és a járási hivatal mezőgazdasági és pénzügyi szakemberei nyújtanak a szövetkezetnek. Mindehhez már csak egy szükséges: a szövetkezet tagjainak, alkalmazottainak, a dolgozóinak jó munkája. A' termelőszövetkezet elnöke, Fábián Albert, a szanálási határozatokat ismertető közgyűlés után így fogalmazott. „Most valóban tiszta lappal, idegesség nélkül tudunk dolgozni. Rövid idő alatt rendet teszünk a portánkon, azután minden figyelmünket a munkára tudjuk fordítani. A határ gyönyörű, úgy mondják évtizedek óta nem volt ilyen. Figyelje meg, az idén másféle meglepetéssel szolgálunk mint eddig. Néhány év múlva már senki sem fog emlékezni arra, hogy valamikor milyen híre volt a kosdi termelőszövetkezetnek”. cs. a. táczki Borbála: János és Katalin, Szűcs István és Baltin- ger Anna: Annamária, Burda Mihály és Czverovszki Zsuzsanna: Árpád, Tuskó László és Kovács Piroska: László, Bodolai József és Lakati Ibolya: Hona, Tüske László és Takács Lujza: Hedvig, Rúzsai Pál és Béresé Erika: Erika, Komlódi László és Bucsányi Júlianna: Hajnalka nevű gyermeke. Házasságot kötött: Gyurik Tamás Varga Máriával. Németh János Gulyás Erzsébettel, Balázs János Gergely Ágnessel, Szabó Mihály Üveges Erzsébettel, Szamkó László Balázs Klárával, Szűcs Ferenc Szabónya Klárával, Márton Pál Szíjjártó Ágnessal, Jakab Lajos Lövész Mártával, Luter József Burai Ilonával és Horváth Lajos Héregi Máriával. Vácott hunyt el: Garai Ferenc (Vác, Horváth M. u. 19.), Antalik István (Vámosmikola), Jeszenszky Sándor (Vác, Géza király tér 5.), Mészáros József (Vác, Bácska dűlő 5/b), Her- czeg Jánosné szül. Ferczel Ilona (Rád), Mihály Jánosné szül. Berde Mária (Szentendre), Bencz József (Göd), Krebsz Pál (Zebegény), Emmer Antal- né szül. Dabi Klára (Kismaros), Hegedűs Istvánná szül. Csepregi Anna (Vác, Árpád u. 19.), Bossányi Ferenc (Vác, Tabán u. 48.). Köszönetnyilvánítás. Köszöne- temet fejezem ki mindazoknak, különösen a Hajógyár és a Fi- nomfonó dolgozóinak, akik szeretett férjem temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és fájdalmamat enyhíteni kívánták, özv. Jeszenszky Sándor- né szül. Cseszár Teréz. VÁCI APRÓHIRDETÉSEK Sződligeten családi ház lakottan, esetleg lakáscserével olcsón eladó. Magyar Gyulá- né, Budapest IX. kér. Üllői út 121. Vácott megvételre keresek beköltözhető szoba konyhás kis családi házat, lehet házrész is. Farkas József, Göd, Terv u. 29. 2 szoba, összkomfortos családi ház Deákváron, azonnal beköltözhetően eladó. Vác, Április 4. tér 14. sz. Barla. Házhely (kertből) eladó. Vác, Nógrádi u. 25. (Deákvár). Alkalmilag átvennék 60 literes „Lehel” hűtőszekrényt. Vác, Báthory utca 20. Bajtay. Az OGV HEURÉKA GUMIGYÁR, VÁC felvételre keres felsőfokú munkavédelmi tanfolyammal rendelkező munkavédelmi előadót, portást. Jelentkezés: a munkaügyi osztályon. Lucerna lábról eladó. Vác, Rákóczi u. 32. Május 24-én elveszett egy fehér 10 hetes kocamalac, megtalálója vagy nyomravezetője értesítsen jutalom ellenében. Balázs, Vác, Kárász utca 39. (ABC-áruház felett). Elcserélném budapesti szoba konyhás, spej- zos lakásomat (Rákóczi út közelében) váci szoba, komfortosra. Hajósné. Bp. VIII., Kiss József utca 5. sz. fszt. 8/a. Vác város központjában 2 szoba, előszoba* konyha, kamra, alápincézve, azonnali be- költözhetőséggel (üzlethelyiséggel), 10 éves adómentességgel eladó. Érdeklődés: Al- sógöd, Kodály Zoltán u. 5. Révész. Amíg a készlet tart \ NYÁRI SEL YEMVÁSÁR 20-30?o-OS ÁRENGEDMÉNY a Pest megyei Ru hdzati Kiskereskedelmi Vállalat méteráru szaküzletében: Vác, Március 15. tér 17. #