Pest Megyi Hírlap, 1972. június (16. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-06 / 131. szám
A gazda jogán “KÜLÖNBÖZŐ FELMÉRÉSEK, összehasonlítások bizonyítják, hogy Vácon gyorsabb az urbanizációs fejlődés, mint Pest megye többi városában. A gyors építkezésekkel azonban egyre több a gond is. Az egymástól jóval nagyobb távolságra épülő házak között az új lakótelepeken parkosítani kell. Gyepet, fákat nevelni. Nem kis pénz, amit erre költ a város. Mégis jogos a panasz, hogy még mindig nagyon kevés a park, lassú a telepítés üteme. Gyorsabb is lehetne. Ez csak rajtunk, a város lakóin múlik. Mert a számok azt is bizonyítják — hadd ne idézzem őket —, hogy nem becsüljük eléggé a meglevő zöldterületeket. A Földvári téren újonftan parkosított részt hónapok alatt tönkretették a lakók, pedig mindössze néhány métert kellett volna kerülniük. Bizonyára nem mindenki jeleskedett a fűtaposásban, olyanról azonban mégsem hallottunk, hogy valaki vé-, delmére kelt volna a parkvak. HEURÉKÁT ZENGTÜNK, amikor a városi tanács emberei szinte egy nap alatt nagyon kedves parkot varázsoltak az új ruházati áruház elé. Annak rendje és módja szerint kinőtt a fű, a szem azonban nem sokáig gyönyörködhetett benne. Keresztül-kasul szabdalták, pedig két méterrel odébb ott a széles járda. Ki érti ezt? A többit már ne is soroljuk. Szinte mindenki tudna hasonló példákat mondani a város más-más pontjáról. S a védekezés finomabb módjai nem váltak be. Próbálkoztak már azzal is a parképítők, hogy lekerekítették a fűtáblákat. Semmit sem ért. Pár centivel arrébb újra letaposták az emberek. AHOL A SZÉP SZÓ NEM HASZNÄL, más, hatásosabb módszert kell védekezésül keresni. Amíg ezt megtaláljuk, jó volna, ha a város lakói gazdának éreznék magukat. Elsősorban magára vigyázna mindenki, de a gazda jogán másra is rászólna, ha rongálja közös vagyonúnkat, a város parkjait. cs. a. KITÜNTETÉS Tizennégy év munkájáért Kollégák, tanulók és szülők egyaránt örömmel fogadták a hírt Kisvácon, az Árpád úti általános iskolában: eredményes munkája elismeréséül az Oktatásügy kiváló dolgozója kitüntetésben részesült Rudolf Ottóné, a felsővárosi iskola tanára. Tizennégy éves lelkiismeretes pedagógusmunkát jutalmazott a Művelődésügyi Minisztérium elismerése. Ebből nyolc Vácra esik; kezdetben a Kőkapu melletti, hiányos felszerelésű, régi épületben, majd az Árpád úton felépült, korszerű tanintézetben. Rudolf Ottóné magyart és történelmet tanít a felső tagozatban. Életcéljának vallja a tanítást, a gyermekek oktatását. Bátran alkalmaz új módszereket. Egyik úttörője volt a csoportos foglalkozás bevezetésének s ma újabb izgalmas kísérlettel, a feladatlapos megoldással igyekszik nagyobb önállóságra, szélesebb látókörre nevelni a gondjára bízott tanulókat. Az elismerés elsősorban a szaktanárnak szólt, de nevének említésekor arra is kell gondolnunk, hogy évek óta milyen értő szeretettel, odaadással vezeti a kisváci iskola irodalmi színpadát. Többször lett aranyérmes a csoport; tagjaival találkoztunk iskolai és városi ünnepségeken. Műsoruk mindig új és időszerű. Férje is — hasonló szakos — pedagógus. Mint elmondta, sokat beszélgetnek és még többet vitáznak szakmai kérdésekről, nevelési módszerekről. Az állandó tanulás, az új figyelése és alkalmazása tette lehetővé Rudolf Ottóné — most kitüntetés formájában is elismert — eredményeinek az elérését. VÁC I NAPLÓ I A PEST MEGY ff ff f If t AP KÜLÖNKIADÁSA ■h XVI. ÉVFOLYAM, 131. SZÁM 1972. JÚNIUS 6., KEDD hét múlva aratás Jó termést ígérnek a gabonatáblák A múlt héten tartották Kos- don az elmúlt év eredménytelen gazdálkodásának okait kutató szanálási közgyűlést. Mint lapunkban arról beszámoltunk, elsősorban a korábbi évek hibái okozták a hiányt, Mindezek ellenére a szövetkezet új vezetősége nagyon optimista, s erőseit állítják, az idei év fordulópont lesz a szövetkezet történetében. Mire alapozzák a derűlátást? A több milliós állami támogatáson kívül elsősorban arra, hogy minden korábbinál szebb képet mutat a határ. Hogy csak vázlatosan soroljuk: Fesztivé!kórus Sett a váci KSSZ-kórus (p. r.) Szép és hasznos vetélkedés Versenyo/vasók A járási úttörőelnökség és a járási hivatal művelődésügyi osztálya szaktárgyi versenyt rendez a járás összes iskoláinak részvételével a 4. osztályosok számára, olvasásból. A járási versenyt a helyi versenyek előzték meg, melynek alapján minden iskola 4. osztályosait két tanuló képviseli a három körzeti versenyen. Május 31-én Nagymaroson gyűltek össze az északi terület iskoláinak képviselői. Ber- necebarátitól Kosdig 36 tanuló vett részt a vetélkedőn. A teljesítményt 7 tagú zsűri értékelte, melynek elnöke Pólis Győzőné vámosmikolai tanítónő volt. A versenyzők néma és hangos olvasását, vázlatírását, vers- és szövegmondását, valamint olvasottságát mérték össze. Az izgalmas versenyen a győztesek oklevelet kaptak, emellett emléklap, könyvjelző, könyvborító őrzi a versenyzőknél a szép és hasznos vetélkedés emlékét. Az egyéni versenyben a legjobb eredményt Pálinkás Marika kemencéi, Niegreisz Marika nagymarosi és Wéber Zoli vámosmikolai tanuló érte el. A csapatversenyben a vámosmikolai, a nagymarosi és a szobi gyerekek szerepeltek legeredményesebben. A második körzet csütörtökön Foton, a harmadik körzet pénteken Dunakeszin rendezte meg az olvasói versenyt. A fóti területi versenyen is sokan indultak. Közülük Lán- fi Ilona (Kisalag), Sziráki Ildikó (Fót, 2. számú iskola) és Szeghalmi István (Ácsa) bizonyult a legjobbnak. A dunakeszi verseny győztesei: Varga Zsuzsa (Dunakeszi 2. számú iskola) Papp Edit (D.-keszi 3. sz. iskola) és Sle- zák Gabriella (D.-keszi 1. sz. Iskola). A verseny siker: nyomán a rendezők elhatározták, hogy ezentúl minden esztendőben megrendezik az elemisták olvasóversenyét. B. E. Vác városi KISZ-kórusa országos minőségi hangversenyen vett részt Százhalombattán. A tét nagy volt: a már eddig „aranykoszorús diplomával” minősített kórus feljebb lép-e egy fokozatta] vagy megvédi eddigi rangját. Csak alig remélve, óvatos bizakodással mertük egymásnak is bevallani, hogy a kórus becsvágya: szeretné kiérdemelni és elnyerni azt az új, még magasabb szintű minősítést, melyet ez évben hoztak létre: a fesztiválkórus kategóriát. Örömmel számolhatunk be arról: a minősítésen részt vevő 8 kórus közül egyedül a váci nyerte el ezt a legmagasabb fokozatot — elsőként Pest megyében. A zsűri elismerő minősítését változtatás nélkül adjuk közre: Olyan élmény volt számunkra a. kórus teljesítménye — kezdte a zsűri elnöke —, hogy nem is jegyzeteltünk, csak megadtuk magunkat a gyönyörűségnek. Megérdemelten kaptátok a „fesztiválkórus” fokozatot, a kórus gyönyörű hangszíne, a csengő forték, a remek, leheletfi- nomságú pianissimók, a végig hibátlan, kristálytiszta intoná- lás olyan teljesítmény volt, mely minden elismerést és dicséretet megérdemel. Ezt az óriási műsort így megformálni, a maga sokszínűségében, s minden árnyalatában elejétől végig azonos színvonalon teljesíteni, a legremekebb munka volt. s a kórus a legtökéletesebben oldotta meg. A karakterformálásban is kifogástalan s hajlékonyságában tökéletes kórusművet hallottunk. Nagy elismeréssel illeti a zsűri a zongorakíséretet ellátó Laczhegyi Mária „remeke- iését” — a mértéktartó kíséret érzékenyen simult a kórus dinamikai árnyalataihoz. A szólista, F. Nagy Mária, abszolút tisztán csengő, szárnyaló szopránja a solotételekben méltó része volt a kórus teljesítményének. Elragadott bennünket az énekkar teljesítménye mellett, a kórus tagjainak derűje, az a spontán lelkesedés, az éneklés élvezete, mely áz arcokról sugárzott A kórus nagy erénye gyanánt említette a zsűri, hogy mindent eredeti nyelven adtak elő, s hogy ezt is mintaszerű prozódiai teljesítménnyel oldották meg. Nagy Károly, a Géza kir. téri gimn, tanára Félmilliós ö Szombat délelőtt. A Váci Városi Tanács kommunális és költségvetési üzemének deákvári fasori székházában az igazgatóval beszélgetünk a város szépítéséről, rendezéséről. Szóba jön a társadalmi munka is, melynek értéke — mint ismeretes — évről évre növekszik. — Menjünk ki a Hanusz utcába — javasolja. — Ami Ott látható, arra kevés példa van a városban, de még más helységben sem nagyon találhatunk hozzá hasonlót. Más gépkocsi híján, a narancssárga színű, fürge, konténeres teherautó halad velünk felfelé, a deákvári oldalon. Utunk célja: a Hanusz utca. A TANÁCSTAG VEZETÉSÉVEL A városrész egyik legmagasabb pontján vagyunk. Két sorban szépen tatarozott, földszintes családi házak. S ami érdekes látnivaló, a kialakuló új kocsiút, két oldalán cementlapos járdasorokkal. — Félmillió forint értékű társadalmi munkát végeznek a Hanusz utca lakói —mondja Honti igazgató. Nem kis feladatot jelentett a merész ívben magasodó, majd ismét visszasüllyedő gödrös, földes úttest megrend- szabályozása. Guba János, a 64-es körzet tanácstagja — aki maga is a Hanusz utca 20. számú házban lakik —, szervezte a társadalmi munkát mozgósította a lakosságot. Nagy András nyugdíjas postás s a többi utcabeliek szívesen részt kértek a közös érdeket jelentő akcióból. SEGÍTSÉG A kommunális és költség- vetési üzem segített. Elkészítették az utcarendezés tervét, anyagot biztosítottak, járművet adtak a több ezer köbméter föld mozgatásához. A környékbeli öntöde is segített járművel, fuvarral. Fényképfelvételek sora örökítette meg a Hanusz utcai „csodát” az első csákányvágástól. Ma már készen van a váratlan oldalon a járda, lassan kialakul az úttest végleges formája. Minden ház előtt virágos ágy, bevetve fűmaggal. Az utca hajlását követik a kőszegélyek, ügyesek a gépkocsifeljárók. SZÉP PÉLDA Az utca végén újabb meglepetés vár. Itt semmi sem zavarja a kilátást, pompásan kibontakozik a hosszan elnyúló város képe. Parkosított kis teret varázsoltak ide padokkal, gondozott utakkal. A város szeretetének, s a tettre serkentő társadalmi összefogásnak szép példája a Hanusz utcai útépítés. P. R. Kézilabda Váci Spartacus—Gödöllői EAC 27:15 (16:4). Vác, 300 néző. Váci Spartacus: Seres — Pálinkás (2 — Sasvári (6) — Berczelly (11) — Tóth (2) — Együd (1) — Modrócky. Csere: Arany — Adamcsek (1) — Rácz (4). Már az első félidőben eldőlt a mérkőzés sorsa. A listavezető Spartacus nagyszerű harminc perccel lepte meg hazai közönségét, tetszés szerint lőtte góljait a szétesően védekező, fáradt egyetemisták ellen. Seres az első félidőben ragyogó védések sorozatát produkálta, a támadójátékban pedig rendre bejöttek az előre begyakorolt figurák. A második játékrészben izzóit a salak, a napon 35 fokot mértek, s ez rányomta bélyegét a csapat játékára. A Spartacus kicsit visszaesett, de így is tartották tízgólos előnyüket. Sportszerű mérkőzésen (egyik csapatból sem kellett senkit kiállítani) a váciak biztosan győzték le a második helyen álló gödöllőieket. Jók: Seres, Sasvári, Tóth, Pálinkás. Budakeszi visszalépése miatt most szabad vasárnap következik. Június 18-án újra hazai pályán szerepel a csapat. (—iy) a gabonafélék még a tavalyi rekordtermésnél is szebb aratást ígérnek. De tulajdonképpen minden növényre igaz a jóslat, kivéve talán a kukoricára, amely a hosszú esőzés és a napfény hiánya miatt kicsit visszaesett a fejlődésben. A hosszú, esős időjárás ellenére is nagyon szépen haladnak a mezőgazdasági munkákkal. A lucerna és a vöröshere betakarítása már a befejezéshez közeledik. Igaz, már ideje is, hiszen három hét múlva kezdődik az aratás és nemsokára a málnaszedés is. Az aratási előkészületeket lényegében már be is fejezték. A szövetkezet 3 kombájnja közül kettő már bevetésre készen áll, s nemsokára teljesen elkészül a harmadik is. Ezenkívül még bálázó és rendrevágó gépek segítik az aratást, kézi kaszásokra nem lesz szükség. Négy hétig tart majd az aratás, de közben már a 100 hold málna szedését is elkezdik. cs. a. Megvitatják a választók javaslatait Pénteken ülést tart a Hazafias Népfront járási bizottságának elnöksége. A tagok megbeszélik az idei munkaterv következő feladatokat, majd megvitatják azokat a hasznos és megvalósítható javaslatokat, melyeket a községi HNF-bi- zottságok választási gyűlésein mondtak el a hozzászólók. Menetrend várostérképpel « A Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium MÁV menetrendszerkesztési főosztálya és a Magyar Hirdető váci kirendeltsége közös gondozásában megjelent a Vácról induló és oda érkező 12 vonatjárat 1972 —73. évi menetrendje. A kiadványt Galambos Ferenc tanár várostérképe egészíti ki. Csütörtök: SzűMd pártnap A váci területi II. pártszervezet június 8-án, csütörtökön délután 4 órakor szabad párt- napot tart a pártház földszinti nagytermében. 'Jr. Kenéz Tibor, a Pest megyei Ügyvédi Kamara elnöke tart előadást az alkotmány módosításáról és az új egészségügyi törvényről. 15 éve igazgató A váci közgazdasági szak- középiskolában, a pedagógusnapi megemlékezés keretében a tantestület köszöntötte dr. Molnár Mihály igazgatót, aki 15 évvel ezelőtt vette át az Ifjúság féri tanintézet vezetését. Tunéziai fotókiállítás Vácott, a Madách Imre Művelődési Központban Pelczé- der Tibor igazgató nyitotta meg a Tunéziai Kulturális Hét keretében azt a fotókiállítást, melyen 100 felvételen ismerkedhetnek a látogatók az északafrikai köztársaság múltjával és jelenével. Az igazgató mellett Ridha Zili, a kiállítás fotóművész rendezője áll, aki hazája kulturális minisztériumának munkatársa. Foto: Gyímesi RENDKÍVÜLI OLAJKÁLYHA-VÁSÁRLÁSI AKCIÓ június 1-től június 30-ig A VÁC ÉS KORNYÉKE ÉLELMISZER KISKERESKEDELMI VALLALAT AJÁNLATA: Bármilyen típusú, nagyméretű olajkályha vásárlása után 300 Ft-os, mini-olajkályha vásárlása után 150 Ft-os ÉLELMISZER-VÁSÁRLÁSI UTALVÁNYT AD Használja ki rendkívüli nyári áruajánlatunkat: most vásároljon olajkályhát, most érdemes! Keresse fel Vácott a Deákvári ÁBC-áruházat vagy vidéki nagyboltjainkat. k i