Pest Megyi Hírlap, 1972. június (16. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-25 / 148. szám
8 1972. JÚNIUS 25., VASÁRNAP Kr/k tf* Peil meauel oarcmgoíáóoL 27. építették újjá, közeljövőben Az ócsai láp tudósa Szentendre I. Ülök a Görög Kancsó sarokteraszán, iszom a feketémet. Gyorsán szoktam lehör- pinteni, de most kihűl, mire észreveszem magam, any- nyira belefeledkeztem a Somogyi—Bacsó part forgatagába. Pedig annyiszor láttam már az autók suhanását, a parkolók gyors be- fordulásátaz eszpresszó és az Idegenforgalmi Hivatal elé, láttam a parti védmű sétányának padjain sütkérező kirándulókat, csivltelő, csacsogó — uram bocsáss! — csóko- lózó fiatalokat, s a védmű hosszú íve mögött a kagylószín fényben hömpölygő Dunát, hogy akár csodálkoznom is lehetne, hogy mit bámulok még rajta. Csakhogy nem csodálkozom, nagyon is értem magamat, és értettem, értek mindenkit, akit először és mindig újra meg újra elbűvöl Szentendre varázsa. Sokszor kísértem messzi országokból jött vendégeket Szentendrére, gyönyörű, dús kultúrájú városok ieányait-fiait, lappangott is bennem néha egy kis szorongás: nem vagyok-e elfogult, nem ragadt-e rám valamiféle szentendrei lokálpatriotizmus? De még sosem sültem fel, nem vallottam szégyent a „Dunakanyar ékszerdobozával”, s hadd áruljam el, hogy bár a nemesmívű „ékszerdoboz” elhelyezése a Dunakanyar nagy szabadtáji panorámájában a megismerkedés első pillanatától kezdve, lépésről lépésre ienyűgöz, vonzásának legfrappánsabb, legritkább elemei azok. amiket a mai élet, a mai emberek telepítettek az ódon barokk városka falai és házai közé. Ügy érzem, erről kell most először beszélnem. Erről a sok múltba gyökeresített máról, amit a jól kiérlelt történelmi érzékenység, a cselekvésre indító képzelet teremtett, s ami Szentendre jelenének és jövőjének ritka szerencséje. Hiszen hány, hagyományokban és hagyatékokban százszor gazdagabb városa a világnak maradt emlékeiben vagy romjaiban megkövesedve, anélkül, hogy életét a változó korral és önmagával összhangban folytatni tudta volna...! A műemlékrestaurálás remekeivel mind gyakrabban találkozhatunk világszerte, a hagyományrestaurálás és a hagyo- mányutánképzés elég ritkán jár sikerrel. A hely géniusza vagy az emberi géniusz teszi-e, ki tudja, Szentendre hagyományossá váló új sajátosságai manapság szinte túlnőttek már régi hagyományain. Nevezzük múzeumok városának? Bízvást nevezhetjük, aminthogy nevezhetjük a művészetek városának is, hiszen a konzervált és az eleven művészet egy rangon, egy szinten foglal helyet benne. A hajdani „rác” Szentendre arannyal ékes, színpompás pravoszláv templomi kincseit őrzi a múltba visszamutató Szerb Egyházművészeti Gyűjtemény. Négy termet töltenek már a páratlanul szép, s európai hírnévre jutott ötvösművészeti munkák, ikonok, hímzett miseköntösök, bőrkötéses óhitű misszálék, régi török fermánok — a XVI—XIX. századi képzőművészet és műipar remekei. Ez a múzeum 1964- ben nyílt meg, tizenhárom évvel a már két világháború között tervezgetett, de csak a fel- szabadulás után megvalósult Ferenczy Károly Múzeum 1951. (évi felavatása után. A Feren- ‘czy Múzeumot most bővítették, adják át, és hamarosan a látogatók elé tárják nemcsak Szentendre történetét bemutató állandó kiállítását, hanem képtárának rendkívül értékes, friss szerzeményeit is. Pest megye tanácsa ugyanis megvásárolta a Ferenczy-család hagyatékát — Ferenczy Károly nagynevű festőnk éveken át élt és alkotott Szentendrén, művész ikergyermekei: Noémi és Béni itt születtek — s így a múzeum régészeti anyagához a jövőben a Ferenczy-család műveinek kiállítása és a szentendrei festők rendszeres tárlata is csatlakozik. A város egyik legszebb copf stílusú műemlék épületében megújuló múzeummal teljesen ellentétes jellegű az 1928-ban alapított Szentendrei Festők Társaságának hagyományait korszerűsítő művésztelep. Tizenkét modem szerkezetű, világos műteremotthonba költözhetnek be Szentendre meghonosodott vagy meghonosodó művészlaDiósí András a DCM-ben’ dolgozik, általános mérnök és váci lakos. Előző munkahelye a Public Works Department és előző lakhelye a Ghánái Köztársaság fővárosa, Accra volt. öt évet töltött itt családjával, mint a ghanai állami tervező intézet hidrológiai központjának tervező mérnöke. — Gyermekkorom álmai váltak valóra, amikor 1965-ben a TESCO Nemzetközi Műszaki Tudományos Együttműködési Iroda révén repülőgépre szálltunk feleségemmel és elindultunk egy távoli országba, az ismeretlenbe. Mindig vágytam délre és ezerszer is elképzeltem utazásaimat, kalandjaimat. Éreztem, ennek sikerülnie kell. Ezért is tanultam szorgalmasan és nagy-nagy kedvvel nyelveket, úgy is fogalmazhatnék: ez volt a hobbym. Indiai, lengyel, ceyloni — A nyelvtanulás előnyeit Ghánában is éreztem, ugyanis egy nemzetközi társaságba kerültem, lengyel, indiai, Fülöp- szigeti kollégákkal dolgoztam együtt, a főnököm pedig ceyloni vollt. Ghana szakember- hiánnyal küzd. Annak ellenére, hogy sok az ásványi kincse, — köztük nemesfémek is — szegény ország. 1957-ben nyerte el nemzeti függetlenségét, de továbbra is a Brit Nemzetközösség tagja maradt. Kinntartózkodásom alatt a szennyvíztisztítás megoldásával foglalkoztam. Ez a legnavésztelepi galéria, amely valamennyi szentendrei képzőművésznek rendelkezésre áll, a közeljövőben a Szentendrei Festők retrospektív kiállításával nyitja meg kapuit. S alig néhány lépést kell tennünk az alkotók házától, máris az alkotások kertjébe: a Szentendrei Parkmúzeumba jutunk. Hét- esztendös kezdeményezés eredménye az a mintegy félszáz szoborból álló gyűjtemény, amely a szépen ápolt park sajátos hangulatú környezetében az utóbbi évtizedek magyar szobrászművészetének keresztmetszetét mutatja be. S hogy sem a régi emlékek, sem az új műalkotások nem véletlenül kerülnek Szentendre hagyományt teremtő környezeté- De, azt még két példa igazolja. Készül a már-már eltűnő, hajdan-volt magyar paraszti élet jellegzetes építkezési formáit megőrző szentendrei skanzen, s a Görög utca egyik műemlék házában néhány hónap múlva Kovács Margit keramikusművésznőnk világszerte megcsodált és magasra értékelt alkotásainak gyűjteményes múzeuma kap állandó otthont. S mi még a mai Szentendre? Az üdülés, pihenés városa, a papszigeti kempingjével, bungalóival és strandfürdőjével, vagy a horgászok városa, akik a Duna teljes városi szakaszát teletűzdelik pe- cáikkal. A híres lángos, a jó vendéglők, borozók városa, ahol ízes falatok, zamatos italok derítenek jókedvre, vagy a Szentendrei Teátrumé, amely csak az idén lesz négyesztendős, de mintha máris ősi hagyomány lenne. Lehet, hogy a Szentendrei nyár művészeti, tudományos, kulturális és zenei eseménysorozata formálja jellegzetessé arculatát. Szentendre nem csendes már. Zsong, zubog benne az élet — s ez a zsongás, ez a zu- bogás, ez a cselekvés, ez a mozgás a város legigazibb hagyománya. És ennek az alkotó hagyománynak folytatásáról is kell majd beszélnünk. gyobb gondja az országnak, ugyanis még a főváros csatornázása sem teljes. A közlekedés is sok gondot okoz Accra kétszázezer lakójának: villamos nincs, az autóbuszjáratokra pedig aligha számíthatnak a munkába sietők, kétórán- ként járnak a buszok. Maszek fuvarosok járják teherautóval az utcákat és mindenütt, minden initegetőnek megállnak. Modern törzsfő~ö’(ök — A trópusi éghajlatot nem volt túlságosan nehéz megszokni. A legnagyobb hőség novemberben kezdődik és március—áprilisig tart. Aztán jön az esős évszak, de az évi középhőmérséklet ezzel együtt is 26 fok. — A ghanaiak szeretetre méltó emberek. Vidámak, közvetlenek, barátságosak. Csak egyetlen példát említenék: egyszer egy kisebb közlekedési szabálysértést követtem el, az útkereszteződésnél megállított egy rendőr. Nem büntetett meg, beszélgetni kezdtünk. Attól kezdve mindig leállította a forgalmat, ha meglátta a kis Fiatomat és magához intett. Érdeklődött családom, Magyarország iránt. Később kisebb ajándékokat is cseréltünk az utcán, anélkül, hogy egyszer is leültünk volna beszélgetni. Azt hiszem, másutt ez el sem képzelhető. Az acc- rai utcát pedig látni kell! Az emberek kedvelik a vidám színeket és a fiatalok is őrzik a népi öltözék tekintélyét. UnneBudán, a Rózsadomb enyhén lejtő oldalán, az Áldás utcában, a villa beüvegezett verandáján ülünk az emeleten, és az ócsai lápról beszélgetünk. A Nagyerdőről meg az öregturjánról. — Turjány — javít ki házigazdám, és megcseréli a pápaszemét. Nyakán függő lánc fűzi egybe a kettőt, az olvasáshoz valót meg a másikat, amit most, félretolva maga elől egy könyvet, orra nyergére tesz. — Turjány — ismétli meg a szót. — Így ejtik ki ezen a vidéken, ahol a lápot nevezik ekként. Először 53 éve Sűrű, ősz haj, ősz szakáll keretezi arcát, szeme az üveg mögül fiatalos hévvel ragyog, mialatt a lápról, a lápi növényekről és általában fákról, bokrokról, füvekről, virágokról beszél. Akik minap Öcsán jártak a láp dolgában, tőlük hallottam, hogy meghívott tagja volt a bizottságnak dr. Boros Adám, a biológiai tudományok doktora, az ócsai turjány legjobb ismerője. Ezért kerestem fel, és elsőnek azt tudakolom tőle, ugyan mikor járt először ezen a tájon? — Régen, nagyon régen — és számol magában: — 1919- ben, tehát 53 éve. Csakhogy akkor még hatalmas volt a turjány. Alsónémedi alatt kezdődött, és megszakítás nélkül lenyúlt a kecskeméti vasútvonal mentén Ócsa, Felső- és Alsóbabád, Sári, Felső- és Al- só-Dabas meg Gyón határába, egészen Pusztapeszérig, a mai Kunpeszér bácskai községig. De fellelhető volt Sarlósámál, Tatárszentgyörgynél és ör- kénytábornál is. A peszéri homokháton megszakadt, utána azonban néhol Kecskemétig jelentkezett. Ifjú fővel bejárta a nagy lápot, gyűjtött és rendszerezett növényeket, azután a harmincas években kiadta az ócsai— dabasi lápon otthonos növények felsorolását a Botanikai Közleményekben. „A Duna— Tisza köze kőriserdői és zsom- békosai” — ez volt a dolgozata címe. — Én még lényegében érintetlen, ősi állapotában láttam. Meg tudtam közelíteni keresz- tül-kasul. Vigyázva, persze, mert nagyon süppedékes a talaj, még ahol járható, ott is több helyen csizmaszárig merül a láb. pélyes alkalmakon kizárólag kézzel szövött népviseletben jelennek meg. A nők hétköznap hat yardnyi színes anyagot tekernek magukra, a kislányok haját pedig felparcellázzák és a sok-sok kis fonás ba színes szalagokat kötnek. — A ghanaiak egyébként is kedvelik a pompát. Kinntartózkodásom alatt rendezték meg az accrai nemzetközi ipari vásárt. Rendkívül nagy élmény volt számomra az ashanti törzs azóta elhunyt királyának bevonulását látni. Aranyozott hordszéken, selyembe burkolva, aranykoronával, aranyjogarral érkezett. Az ashanti egyébként a legerősebb törzs Ghánában; náluk ma is uralkodik a törzsi hierarchia. — Érdekes a kisebb-na- gyobb, s az egészen kis törzsek főnökeinek tevékenységét megvizsgálni. Munkájuk a kis településeken legjobban egy tanácsi kirendeltség szerepéhez hasonlítható. Érdekes, hogy a törzsfőnökség nem öröklődik, legalábbis nem egyenes ágon. Sok helyütt művelt, külföldön tanult embert választanak meg törzsfőnöknek. Az új ashanti király például Angliában tanult ügyvéd. Magam is beszélgettem modern törzsfőnökökkel. A kibi törzsfőnök például alapos műszaki felkészültségről tett tanúságot beszélgetésünk során. — Ghánában még engedélyezett a többnejűség. Egy — tekintélyére valamit adó — férfinak két-három felesége | Elmagyarázza, hogy a Duna réges-régen sok ágon foly- dogált, ez a lápvilág is egyik, ki tudja, hány ezer esztendeje feltöltődött ága volt, és meghonosodtak rajta a vizenyős talajhoz alkalmazkodó fák, az éger meg a kőris. Mégpedig a magyar kőris, egykor az Alföld hatalmas lápjain óriási erdőket alkotó, speciális fajtája a kőrisnek. Folyók, más apróbb lápok mentén az országban néhol magányosan, vagy kisebb csoportokban még ma is nő, de ilyen nagy erdőt, mint Öcsa mellett, már sehol nem képez. S hogy itt megmaradt, az is talán csupán a véletlen műve. Mert 1928-ban megkezdték a vidék lecsapolását. Akkortól fogva rohamosan tűntek el a zsombékosok, növényzetükkel együtt. Ezt nagyon sajnálja. Mintha csak azt szeretné, hogy a mostani szántók helyén mindenütt megmaradt volna a turján. Szóba hozom, hogy az inárcsi szőlők mellett, aztán Ócsa meg Da- bas 'alatt, az egykori láp helyén most tőzeget bányásznak. — Kell is! A tőzeg kitűnő talajjavító — mondja lelkendezve, és hogy így szól, azon sem kell eltűnődni, hiszen a mezőgazdasági kultúrnövények szintén a botanikai tudomány körébe tartoznak, és dr. Boros hivatásszerűen foglalkozott velük hosszú esztendőkön át az Agrobotanikai Intézetben, Tápiószelén. Hétfőn hajnalban indult otthonából, és szombat este tért meg Szeléről hatvanéves koráig, 1960-ig, amikor nyugalomba vonult. — De most is kapcsolatban vagyok az intézettel, dolgozgatom tovább. Tegnapelőtt is velük voltam Bugacon, és egy olyan helyet láttam, amiről addig csak hallottam. Pedig ami természeti emlék csak van az országban, azt úgyszólván egytől egyig mind személyesen ismerem. Egyedül csak Pest megyében Hogy mi van még Pest megyében ritkaságszámba menő természeti emlék? Hát például Csévharaszt mellett a pótharaszti erdő. „Érdekes homokerdő” — azt mondja. Egykor jellemző erdeje volt a Duna— Tisza közi tájnak, ma már ilyen tömegben egyedül itt található Pest megyében a fehér nyárfa. van. Az ősi törvények értelmében, ha meghal a férj, akkor a férj fivére köteles feleségül venni az özvegyet. Ez a törvény még ma is a nők és a gyermekeit érdekeit hivatott védeni. Ghánában ugyanis nagy a munkanélküliség, s a nőket nem szívesen alkalmazzák az iparban. No nem azért, mert meg altarják őket kímélni, hiszen rájuk vár a földművelés. Ebben legfeljebb csak a gyerekek segítenek nekik, akik már 4—5 éves korukban megkezdik a munkát. Természetesen akadnak felvilágosult, modern nők is. Gépírónőnk például, férje halála után nem ment férjhez, maga neveli gyermekét. Sok-sok előítélettel kell megküzdenie. — Kisfiam és kislányom Accrában született. Fiamnak a Tamás nevet adtuk, s a ghanai szokások szerint a Kodzso nevet is bejegyezték anyakönyvébe. Ez azt jelenti, hétfőn született. Ghánában ugyanis elvileg hét férfi és hét női név használatos, a hét napjainak megfelelően. így a vezetéknévből — amely a törzsre utal — és a keresztnévből mindenki megtudja, hogy melyik törzsnek, milyen napon született fiával áll szemben. „Visszamennék" — Fiam és lányom óvodába jártak. Mindketten folyékonyan beszéltek angolul és soksok kis barátjuk volt az acc- raiak között. Remélik, még találkoznak. Magam is szívesen visszamennék Ghánába még néhány évre, és bízom benne, hogy ez a tervem is valóra válik. Árokszállási Éva — Növénytani és talajtani szempontból állandóan tanulmányozzák. Tüneményes szépsége megragadja, aki ilyen erdőt még nem látott és ezt mondhatom az ócsai láperdőre is. Szerencsére mind a kettő védett. Azt viszont elhallgatja, szerepe volt abban, hogy az ócsai erdő védett terület lett és most a Természetvédelmi Hivatal az eddiginél nagyobb gondot akar fordítani rá. — Ősi eredetiségében fenn kell tartani egy-egy darabját az átalakuló tájnak. Meg kell óvni szépségét, jellegzetességét annak, ami évezredeken át változatlan maradt. Ne pusztuljon ki véglegesen semmi a növény- és az állatvilágból. A szikes földet persze meg kell javítani, termővé kell tenni, de valahol meg kellene védeni annak is egy darabját, különleges növényeit. A turján virágai Magyar növényi ritkaságokról beszél. Pest megyében Pl- lisszentiván felett, a Kisszénáson van a dolomitlakó len egyetlen termőhelye a világon, aztán a Keszthelyi hegységtől kezdve a budai hegyeken át a váci Naszályig dolomit sziklák füves lejtőin a földkerekségen egyedül található a magyar burgolya. A Budai hegységben másik hasonlóan magyar unikum egy berkenyefajta. Sorbus semiincisa, mondja a tudományos nevét. Magyarul hogyan hívják, azt viszont könyvben keresgéli. Meglátom közben és rábökök két berkenyeféle nevére: Sorbus borosina és Sorbus adamiana. — Igen, a rendszerezőik engem tiszteltek meg — jegyzi meg mosolyogva, tudniillik dr. Boros írta le először ezt a két növényt. Ami a Budai hegységben termő, annyira ritka berkenyét illeti, nincs magyar neve. Félig bevágott berkenyének mondhatnánk szószerinti fordításban. Levelét mintha késsel félig metszették volna be. Az ócsai erdő növényi ritkaságai közül említ néhányat. A lápi csalánt például. Tudományos neve: Urtica kiovensis, vagyis, kievi csalán, mert ott fedezték fel először. Minálunk most már jóformán csak Ócsán fordul elő, tőlünk nyugatra pedig sehol. Azután itt és még legfeljebb két-három helyen virít az országban a harangvirág unokatestvére, a kék csengetyűvirág. S a vízben élő békakorsó, amely júniusban csak hófehér virágját dugja ki a víz fölé. — Kevés helyen lelhető másutt és az ócsai erdőben is kevés a halvány rózsaszínű bug- lyos szegfű. Micsoda bájos illata van! — szavai nyomán minha virágillat lengene a verandán. Elárul egy titkot: — Aki halványkék enciánt vásárol a virágüzletben, nem is tudja, hogy a gyönyörű tárnics az ócsai láperdő tisztásain terem, ott szedik, onnan viszik az üzletekbe. A villa kapuján, a lakás ajtaján pecsétes írás hirdeti, hogy értékes növénygyűjtemény van a házban. Az egyik szobában körös-körül meny- nyezetig érő polcokon nem élükre, hanem lapjukra fektetett nagy fóliák halmozódnak. Elővesz egy vaskos köteget. Kibont három borítékot, lepréselt, zöld színű moszat van bennük. Az ócsai turján vízéből szedte a huszas, meg a harmincas években. — Ugyan, mennyi növénymúmiát tartalmaz gyűjteménye? — Legalább kétszázezret — feleli és összezsinegezi, helyére csúsztatja a moszatos köteget. Mire e sorok megjelennek, Erdélyben jár, az Erdős-Kárpátokban botanizál. Hajladozva, görnyedezve keres és gyűjt növényeket, 72 évesen. Csodálatos a szép természet, de aki szerelemmel szereti, az ember is az. S fiatal marad. Szokoly Endre Kis Kovács Gyula: Éneklők. Szoborcsoport a Parkmúzeumban. Dollinger Erhard felvétele kói, s a Ferenczy Múzeum gondozásában működő műBékés István ÖT ÉV GHÁNÁBAN Kodzso: hétfőn született » A i