Pest Megyi Hírlap, 1972. június (16. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-25 / 148. szám
fMT NEC tel íMflVfap • • DÓZSA GYÖRGY 1472-1972 „A parasztháború a középkori Magyarország legnagyobb méretű és visszhangot keltő forradalmi megmozdulása volt. A fegyvert fogott parasztok súlyos csapásokat mértek a földesurak államára. Céljaik - amelyeket Dózsa György híres ceglédi beszédében fogalmazott meg - objektíve a parasztság támadását jelentették a fennálló feudális osztályrend ellen”. (A dózsa-emlékbizottság irányelveiből) 'SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSa'SSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSS/SS/SSSSS/SSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSS* Dózsa György ceglédi beszéde H alljátok, magyarok! Meg van írva a Szentírás könyveiben, hogy a jóságos Űristen megszánta hajdan a zsidók sanyarú szolgaságát, s kiragadta az egyiptomi zsarnokságból, a király jármából és teméntelen keserűségből ezt a népet. De nemcsak szabadságát adta vissza, hanem győzelemre vezérelte az ország lakosai ellen, és úrrá tette ellenségei felett. És méltán. Mert mi sem utálatosabb Isten előtt, ki mindeneknek legjobb atyja és ura, mint ha a gőgös ember hatalmaskodik embertársai felett. Nem is a természet, de igaztalan szerencse és emberi kapzsiság teremtette a szolgaságot. Nincsen nagyobb emberi bűn, minit ha emberek kegyetlenül, durván szolgaságban tartják önnön nemzetük tagjait. Mindegy, hogy rabszolga-e a neved, vagy rabszolgamunkára szorítanak; pénzen szereznek, vagy hadban fognak el! Egyazon sors, bárhogy nevezzék is. L ám, a magyar nemesség jobbágyul tart titeket, pedig polgártársai vagytok. De haddal tör rá hogy szolgaságban tartson, akár igazsága van ehhez, akár csak erőhatalma. Egyformán süt a nap emberre, baromra; de jó, ha a nemesség megengedi, hogy a nap rátok süssön. Mert irgalmatlanul magának követel a nemesség minden egyebet, amihez éppen annyi jogotok van, mint neki. A gőgös népség még a lelketeket is csak azért hagyja meg, mert hasznára van, hogy éltek. Földjüket a ti fáradságotok és szorgalmatok műveli; barmaitokat ők eszik meg: minden a nemesség prédája. Nekik szántjátok az ugart, nekik ültettetek szőlőt, nekik neveltek nyájat és csordát. Nektek csak szolgaság és ínség marad. S annál keservesebb elviselni ezt, mert a legnagyobb szükség azoknak jut, akik minden jószágot szereztek. A nemesség fösvénysége mindenből kiforgat. Minden ember tudja Magyarországon, minő nyomorúság minden napotok. Bármit tett bármikor a nemesség, ha nagy mű, ha csekélység, a ti fáradságotokkal készült, a ti költségetekkel. Ha a nemes házat épít, ha nősül, ha leányát adja férjhez, ha vendéget vár, ha meghal, ha a királyhoz megy a maga dolgában: titeket fejnek. Bármit tesz, a ti rovásotokra megy a dolog. V an-e emberség abban, aki így cselekszik? Bármi éri a nemest: jószérencse, balszerencse: nektek mindig kár. Ha ünnepet ül, nektek gyászotokra lesz, mert adóztat érte. Innen van pénze, amit tékozol. Ha gyásza van, ha temet: ti fizetitek torát. Ti akkor őszintén sírtok. Ha bőkezű, ha nagylelkű, ha a legszebb erényekkel fényesedik: nektek mindig romiástokra cselekszik. Bűnösök! Pénzetekre törne, erre legsóvárabb az ember. Tőletek rabolják, hogy kincsesházukat gyarapítsák, titeket kopasztanak, hogy nagyra töltekezzenek. De még kérkednek is egymás közt, ki szorít ki többet igaz- talanul jobbágyaiból. Meddig tűritek még ezt a gyalázatot, magyarok? Nagy király, Ekele, Európa meghódítója azért hozott ide messze-messze tájakról, hogy néhány gőgös ember játékszere legyetek? Hogy szolgaságtokból, keserves romlástokból másoknak kincse, nemessége legyen? Nektek azonban reményetek sincs a szabadulásra, emelkedésre! Kövessétek tehát Istent, szabadságotok teremtőjét, ki megbénította ellenségeiteket, összegyűjtött titeket, és fegyvert adott kezetekbe! Mert Isten akarata, hogy fegyvert ragadjatok, ösz- szegyűljetek, s a nemesség ezt meg ne akadályozza. Rajta hát, míg megzsibbasztja őket a félelem, támadjatok ellenségeitekre, öljétek meg, kergessétek el valamennyit! Nem élhetnek tovább pompában a gonoszok, ha bátran levetitek a szolgaság jármát. Tanítsátok meg az esztelen fenevadat, hogy ugyanolyan módon éljenek, mint jobbágyaik, polgáraik, és ne uralkodjanak rajtuk tűrhetetlen gőggel, féktelenül és igaztalanul! El ne sza- lasszátok ezt az alkalmat, vívjátok ki szabadságtokat! Elszáll a kedvező pillanat, és nem tér vissza soha többé, ha azonnal meg nem ragadjátok. Követi az okos a kínálkozó szerencsét, s ha magától jön, el nem szalasztja. Vigyázzatok tehát, meg ne haragítsátok Istent, el ne mulasszátok ezt a lehetőséget! O ktalan félelem ne csökkentse bátorságtokat! Meg ne szédítse lelketeket a hívságos remény, hogy majd irgalmat nyerhettek. Ne higgyétek, hogy bocsánatot kérhettek, s ellenségeitek meglágyulnak. Ha szándékotok és seregetek hiábavaló: jövőtökben nincs remény. Tudni fogja a nemesség, hogy lelketekben ez a boldogító cél forr, és Isten sugallta nektek ezt a szent összefogást. És bűnhődni fogtok, mintha bűnt követtetek volna el, már csak azért is, mert a nemesség ellen tanakodtatok. Nincsen hát középút! Vagy ki kell irtani a nemességet, vagy véretekkel és örök súlyos szolgasággal kell a gőgös ellenségnél vezekelnetek. Nem viselhetitek el a nemesség zsarnokságát most, mikor ártatlanok vagytok és kötelességtudók. Gondoljátok meg, hogyan viselhetnének majd, ha vétettetek ellenük. Márpedig őszerintük vétkeztetek azzal, hogy visszakövetelitek szabadságtokat és jogaitokat. _* n megosztom sorsotokat, veszedelmeteket. Ha kivívtuk nek- Lj tek a szabadságot, hadd legyek vezéretek. Esküszöm, Isten 11J engem úgy segéljen, bajban, veszedelemben bátor leszek és hűséges! S ha oltalmazótokul vezérré tesztek, a hatalmat javatokra használom és ellenségeink megtörésére. JEGYZET. Tubero (Cervlnus) Lajos (1459—1527) dalmát származású humanista. Megírta Magyarország történetét is Mátyástól 1522-ig. Ebben a müvében közU Dózsa beszédét. Bizonyára nem pontosan úgy, ahogy elmondta, hanem hatásosabban, kerekebbre formálva, de tartalnía, hangja mindenesetre jellemző a parasztvezérre. Tubero latin nyelven írt szövegét Geréb László ültette át mai magyar nyelvre. Derkovits Gyula DÖZSA-SOROZAT (ÖTÖDIK LAP) Illyés Gyula: Dózsa György (DRÁMA-RÉSZLET) (A sátor függönye felcsapódik, Dózsa kibocsátja Mészárost és Gergelyt.) MÉSZÁROS: Hibáztatom, hibáztatom! DÖZSA: Hiába (Gergelyhez és a bandavezetőkhöz.) Várunk vele még; te, Gergely öcsém, és ti is, csititsátok a hadat — de tartsátok készen az indulásra. GERGELY: Ügy lesz. No vége, emberek. Gyerünk. (Elmennek) MÉSZÁROS: így odavetni nekik már Budát is. A gyilkosnak adtad vissza a tőrt, hogy: „Tessék! Most nincs időm; a számadásra!” Várhatod őket! S ha tán jönnek is... _ én nem így várnám őket... Mi, vagy ők! DÖZSA: Nándorban mind a „teljes'nemzetet” mondtad .. .És most „paraszt, csak a paraszt?” MÉSZÁROS: Mert pusztán vélünk erősebb az ország, mint velük is; a nyűgökkel, akiknek irtását maga isten rendeli. DÓZSA: Isten? MÉSZÁROS: Az! Mert (körülnéz) hisz már kimondhatom, tudod, mi isten? DÓZSA: »Mi” ? S nem „ki” ? MÉSZÁROS: Az igazság. DÖZSA: Ez nem nagy újság! MÉSZÁROS: Nem-e? Ide hallgass. Amikor én a pápás babonákból józanulva magam kerestem Öt, s unszoltam: Szólalj meg már bennem is! — ' megszólalt. DÓZSA: (kétkedőén) Hallhatóan ? MÉSZÁROS: Ügy- S miképp Mert ismer-e különb gyönyört a lélek, mint mikor azit érzi, igaza lett: hozzászállt, benne lakik az igazság? Érezted? No ládd! S honnan ez a kínt s halált feledtető kegy? Ö tekint rád, ö szól! DÓZSA: (józanul) Mit? MÉSZÁROS: Hogy nem lustán, térden ülve, nem imával jutsz el Hozzá, s nem „égbe”, hanem igazságtevéssel e földön, mert itt jövend el Ország és Dicsőség. DÓZSA: Mikor, szerinte? MÉSZÁROS: Mikor Mérleg és Kard az igazság-szomjazók seregének adatik, midőn megérted, te is, hogy a Rosszat kímélve a Jót ölöd. DÓZSA: Én azt teszem, amit a perc parancsol, azt, amit a legközelibb — „igazság”, ami a legégetőbb! Aljasok? Lenyelem. Csak tegyék meg, aljasan bár, mit tenni kell s mit majd mi jóra hajtunk. Megígérték, hogy minden ide jön királyi s főúri bandérium ... MÉSZÁROS: Megígérték, már Rákosra is ezt. Mi megindultunk, Cegléden vagyunk. Dehogy jönnek, a sok gazembere! DÓZSA: (kíséri kifelé) Kérdheti harc közben a katona, ki-mi a társa? Itt az az igazság, hogy nincs élelmünk, tisztünk, fegyverünk, hogy a török félelmesen erős, hogy mindenkit baj társul kell fogadnunk! MÉSZÁROS: Míg külön-külön mind ki nem mutatja, a mi bőrünkre is, milyen gazember? DÓZSA: Mi is ott leszünk. De most, a te dolgod: magyarázd meg mindenkinek, miért kell harcba mennünk — a te Urad szerint is! Ady Endre: Dózsa György lakomáján Sebő pajtás, mit szól a gyomrod? Pajtás, ebeké a vérünk: Fejünk fölött varjak kárognak, Pajtás, meghalt a vezérünk. Különb volt, mint nyolcvan apátúr, Szentebb úr nem vala itten, Ügy trónolt ott, a tüzes trónon, Mint az egekben az Isten. Tréfás gyilkosok csiklandozták S meghalt komoly, büszke fővel. Háta mögött egy püspök állott Szentelt vízzel és füstölővel. Sebő pajtás, jóllaktunk egyszer, Holt ember varjaknak étkük. Pajtás, mi voltunk a rossz varjak, Mi éhesen széjjeltéptük. Gyomrunkban az élet s az átok, Hajh, gyomor, hajh, kutya bendő, Ti vagytok Magyarország sírja S ti lesztek majd a jövendő. Lesz böjtje a nagy lakomának, Lesz új vezér és új Dózsa. Sebő pajtás, ne köpködj: megvált Bennünket a Dózsa trónja. Asperján György: Dózsa gondolatai Amikor a szívben már az iszonyat szövődményévé válik az igazság, szétfeszíti az ujjakat és kezedbe nyomja a bunkót, a hideg baltát, a halálig hajszoló félelmet, és örömeidben, szálkás fájdalmadban egyaránt csak ordítani-sírni tudsz: akkor indul a forradalom magadban. És elindul a kaszáló mindenség: öklök erdeje, szívek kegyetlensége, a jóságra hajlamos félelem, hogy a történelmet tetten érje. Az öldöklés, harapó düh, végző felismerés felcsap az értelemig. Aki nem bírja, kicsit pihenni az időből durván odébb vezetik. Mert elevenen rohaszt, értelmet, önérzetet mállaszt a fattyú-forradalom, melyben tohonyák vagy piperkőcök dobolnak igazságot az asztalon. Ó, ne lehessen kárpótlás az elnézőbb szó, a kisebb fenyíték, a megérdemelt nagyobb darab kenyér az emberség aranyaiért, amire a létezés nevel. Ne lehessen igaza a kibicnék, ha kiárusítja a történelmet: az iszonyú leckék egész sora nyújtson egyszer már nekünk védelmet. A múlt is semmi lesz, ha nem sikerül megállni értelemmel konokon; perünk, mert: testünk, életünk, egyetlen létezésünk, nem tárgyalható másodfokon. Baka István : Temesvár, Dózsa tábora Holnap — szügyig húsunkban gázolnak úri mének. Egy éj — s a virradat tüzes billoggal csontig éget. De ma — ma győztesek vagyunk, jövőtlenek, de bátrak. Hazudj hát még szebben, papunk! Erjedj borrá, gyalázat! Holnapra elvégeztetett: bakó, bilincsek, börtön. Hadd higgyük hát — ma még lehet — országunk volt e földön. Ha győzünk — tán a győzelem fordul majd ellenünk. S ha nem — kitépett nyelvemen dadog tovább hitünk. Ha győzünk — vértől részegen királlyá tesszük Dózsát. S ha nem — hát egy marad velem, holtunkig osztva sorsát. Vetéseket arat a tűz, erdőn karóvá ég a fa... Egedből nézz le ránk s utolszor hazudj nekünk, Isten Fia! 4 *
