Pest Megyi Hírlap, 1972. június (16. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-15 / 139. szám

rfcSl MEC vet 1972. JÚNIUS 15., CSÜTÖRTÖK FÖ&ÍKUSZ A tudomány felelőssége „A TUDÓSOKNAK nincs joguk közömbösséget tanú­sítani tudományos munkájuk következményei iránt. Az atomfizikusok pedig semmi­képpen sem lehetnek sem­legesek. Ránk különös fele­lősség hárul a világgal szem­ben” — mondta a Komszo- molszkaja Pravda londoni tudósítójának Eric Burhop, londoni fizikaprofesszor (Uni­versity College) a tudomá­nyos dolgozók világszövetsé­gének elnöke, nemzetközi Le- nin-békedíjas. AZ EMBERISÉGRE nézve továbbra is a fegyverkezési hajsza, a militarizmus, a nukleáris háború jelenti a legfőbb veszélyt — folytatta a professzor. — A világ tudó­sainak éppen ezzel a veszély- lyel szemben kell tanúsítani a legnagyobb éberséget. Bur­hop véleménye szerint a fegyverkezési hajsza problé­máját igen gyorsan meg le­hetne oldani, csak meg kell kezdeni a leszerelést. A SZERENCSÉTLENSÉG az, hogy sok nyugati ország­ban a megvásárolt propa­gandaszervek, az elvtelen saj­tó szítja a gyanakvást, a bi­zalmatlanságot, a félelmet. A tudósoknak meg kell győzni a kapitalista országok lakossá­gát arról, hogy a leszerelés nem idéz majd elő gazdasági pangást — mondotta. „A MOSZKVÁBAN aláírt szovjet—amerikai egyezmé­nyek, mindenekelőtt a straté­giai fegyverzet korlátozására vonatkozó megállapodás alig­hanem az utóbbi évtizedek legfontosabb nemzetközi ese­ménye. Óriási pozitív lépés ez előre, a békepolitika nagy eredménye; az eszkaláció megállítása ez. Feltárulnak a lehetőségek, hogy to­vábbi lépések történjenek a fegyverzet csökkentésének irányába, a nukleáris fegy­verkísérletek teljes megszün­tetéséhez és a leszereléshez.” FONTOS DOLOG az is — folytatta a tudós —, hogy ez az esemény időben csaknem egybeesett a szovjet—nyugat­német és a lengyel—nyugat­német szerződés ratifikálásá­val. Burhop véleménye sze­rint „a legjobb perspektívái” mutatkoznak az európai biz­tonsági értekezletnek, amely tovább kell hogy javítsa a nemzetközi légkört. VÁLASZUL azoknak, akik minden emberi szerencsétlen­ségért a tudományt vádolják, Burhop kijelentette: a tu­domány haladó társadalmi erők kezében a társadalmi fejlődés hatalmas erejű fegy­vere. A reakció kezében vi­szont agresszív és fejlődésel­lenes célokat szolgálnak a tu­dományos felfedezések. Kü­lönösen nagy veszélyt jelent az emberiségre nézve az, ha a tudományt alárendelik a hadiipari komplexumnak ... CSAK RÖVIDEN WASHINGTONBAN ÉS PEKINGBEN szerdán egyide­jűleg bejelentették, hogy Hen­ry Kissinger, Nixon elnök nemzetbizottsági főtanácsadó­ja június 19-től 23-ig látoga­tást tesz a kínai fővárosban. Ötnapos pekingi tartózkodása idején Kissinger „konkrét ta­nácskozásokat” tart majd a kínai vezetőkkel a két ország közötti kapcsolatok normali­zálásáról, valamint egyéb, kölcsönös érdeklődésre szá­mot tartó, az időszerű nemzet­közi helyzettel kapcsolatos kérdésekről. INDIA hozzájárult ahhoz, hogy kiad a Bangla Deshnek népirtással vádolt 150 pakisz táni hadifoglyot. AZ AMERIKAI SZENÁTUS szerdán határozatot fogadott el, amely megtiltja, hogy a kormány fegyvereket adjon el Dél-Ázsiában. A tilalom Pakisztánra, Indiára, Bangla Deshre, Nepálra, Ceylonra, a Maldive-szigetekre és Bhu­tánra vonatkozik. Ugyanak­kor 100 millió dollárt szavaz­tak meg Bangla Desh segé­lyezésére. Párizs: vietnam-értekezlet Hatodszor is nm! Az amerikai és a saigoni delegáció szerdán ismét eluta­sította a VDK és a DIFK kül­döttségeinek javaslatát, hogy csütörtökön tartsák meg a pá­rizsi négyes értekezlet soron következő ülését. Az ameri­kaiak és saigoni csatlósaik ez­úttal már sorrendben hatod­szor szabotálják a konferen­ciát. Az amerikai parancsnokság szerdán délelőtt azt jelentet­te, hogy a légierődök hat nap óta először nem repültek be Észak-Vietnam fölé, s csak Dél-Vietnam területét támad­ták. Kedden délután és szerdára virradó éjszaka Dél-Vietnam egész területén nagyarányú támadó akcióba indultak a népi felszabadító erők. Egy saigoni közlemény szerint ez alatt az idő alatt összesen 110 ponton támadták a saigoni csapatok állásait. A gyalogsági összecsapások súlypontja most az országrész nvugati vidékein, Laosz és Kambodzsa határvidékén van. továbbá változatlanul nyomás nehezedik a Saigontól mintegy 100 kilométerre északra levő An Loc tartományi székhely­re, ami körül mindmáig nem tudták áttörni az ostromgyű­rűt a saigoni csapatok. A har­ci tevékenység súlypontjának délebbre helyeződését jelzi az is, hogy az amerikai B—52-es légierődök bombázásaik zö­mét erre a két térségre össz­pontosították, sőt három hul­lámban Saigontól mindössze 48 kilométerre is bombáztak. ZASTRANIE Pilótatemetés A szlovákiai Zsolna járás | Zastranie falucskájában el- j temették Jaan Micica pilótát, akit az L—410-es típusú csehszlovák utasszállító re­pülőgép Nyugat-Németor- szágban történt elrablása köz­ben június 8-án meggyilkolt egy tíztagú gengszterbanda. Micicát, három gyermek apját, aki éppen két hét­tel ezelőtt kapta meg a kiváló pilóta kitüntetést, hatalmas tömeg kísérte utolsó útjára. Koporsójánál dísizőrséget áll­tak a csehszlovák polgári lé­giközlekedés dolgozói. A bú­csúztatáson jelen volt S. Sutka közlekedésügyi minisz - tér is. Csehszlovákiában ország­szerte rendkívüli felháboro­dást keltett a példátlan pi­lótagyilkosság. A hivatalos kiadatási kérelmen kívül közlekedési dolgozók, jogász­közösségek. tudósok, köz­életi személyiségek és művé­szek is erélyes hangon kö­vetelik a lapokban közzétett nyilatkozataikban a gyilkos Lubos Adamica és társai ki­adatását, elítélését. A Rudé Právo „Politikai menedék gyilkosoknak?” cí­mű kommentárjában megüt­közésének ad kifejezést a bonni rádió bejelentésének hallatára, amely szerint, a Né­met Szövetségi Köztársaság csak abban az esetben hajlan­dó a gyilkosokat kiszolgál­tatni, ha nem szabják ki rá­juk a legsúlyosabb büntetést. A lap megállapítja: „Jó lenne, ha a nyugatnémet kor­mány ismét mérlegelné az ügyet, s eleget tenne a kiada­tási kérelemnek, mivel — ezt nyomatékosan hangsú­lyozzuk — ez alkalommal nemcsak géprablásról van szó, hanem olyan álnok gyil­kosságról, amelyet csehszlo­vák állampolgáron, csehszlo­vák felségterület felett kö­vettek el”. a nyugatnémet sajtó egyik része aznban. mindenek­előtt a reakciós Sprin- ger-konszem lapjai, a gyilkos géprablókat va­lamiféle ..politikai terror áldozatainak” igyekszik feltüntetni. Vajon milyen kampányt bon­takoztatna ki a Springer-saj- tó, de még az úgynevezett li­berális nyugatnémet sajtó is. ha néhány szocialista or­szág menedéket biztosítana a Baader—Meinhof-féle terro­rista csoport tagjainak, akik valóban politikai motívu­mok alapján ragadtatták ma­gukat kétséges terrorcselek­ményekre, amelyeket most a reakciós körök az összes balol­dali gondolkodású emberek ellen indítandó hadjáratra szeretnének felhasználni? A nyugatnémet közvéleményben ez aligha találna megértés­re — állapítja meg a Rudé Právo. A FUCIK PARKBÓL JELENTIK... Ezerhatszáz kül­dött, a szocialis­ta testvérszak­szervezetek képvi­selői, a Szakszer­vezeti Világszö­vetség vezetői je­lenlétében folytat­ja hétfő óta mun­káját a Csehszlo­vák Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom (R OH) Vili. ' országos kongresszusa. A prágai Julius Fu- cik park impozáns kongresszusi pa­lotájában rende­zett- tanácskozáson ott vannak a csehszlovák párt és kormány vezetői is. Bátran mondhatni: törté­nelmi időszakot elemzett Ka­réi Hoffmann, a CSKP KB elnökségének tagja, a ROH elnöke a beszámolójában. Nem kisebb jelentőségű pe­riódus magyarázatát adta, mint a válságét és az azt kö­vető konszolidációt. Jóleső érzéssel és őszinte örömmel vehetjük tudomásul szavaiból, hogy a csehszlovák dolgozók létfenntartási költségeinek színvonala a néhány évvel ez­előttihez képest stabilizáló­MATOL Előzetes német véleménycsere Szerdád este nyolctagú'kül­döttség utazott Egon Bahr ál­lamtitkár vezetésével Nyugat- Berlinbe és ma az NDK fővá­rosában előzetes vélemény- cserét kezd a ■két német állam viszonyának általános rende­zéséről. Ha majd az előzetes véle­ménycsere eredményesen zá­rul, akkor megkezdődhetnek az érdemi tárgyalások is egy általános szerződésnek, Vagy a részmegállapodások sorozatá­nak megkötéséről. A két német állam párbe­'d.:. szódén eh alapjairól Egon Franke szövetségi miniszter tartott a kormány szerdai ülé­sén beszámolót, amelyet a ka­binet jóvá is hagyott. Ennek értelmében az NSZK kormá­nya a maga részéről G a kasseli húsz pontot és „A nemzet helyzetéről” 1971-ben és 1972-ben el­hangzott kormánynyilatkoza­tot tekinti a véleménycsere alapjául. Az NDK már 1969-ben is­mertette tárgyalási alapelveit. Romes Csendre (Folytatás az 1. oldalról.) szervesen beleilleszkedő, nép- ir1,ó módszer. Az eléggé el nem ítélhető háborús bűncse­lekmények megakadályozá­sának egyetlen eszköze: a bé­ke erőinek még szervezettebb összefogása az agresszorok megfékezésére. Ezzel össze-, függésben jelentős az a kez­deményezés, hogy a nemzet­közi szervezetek képviselői üljenek össze Géniben — azok, akik részt vettek az in­dokínai népek békéjével és függetlenségével foglalkozó Versailles-i világkonferen­cián, de más nemzetközi szer­vezetek küldöttei is —, s vi­tassák meg a nemzetközi szo­lidaritással kapcsolatos fel­adatokat. Ezt a kezdeménye­zést a szocialista országok helyeslik, támogatják. Romes Csandra elmondta azt is, hogy a budapesti érte­kezleten megvitatták a Béke­világtanács elnöksége soron következő ülésének előkészü­leteit és a nemzetközi béke­mozgalom előtt álló időszerű feladatokat Erre az ülésre Santiágó de Chilében, ez év októberében kerül sor. Amint Romes Csandra el­mondta, ugyancsak a chilei ülésen vitatják meg azokat a programokat is, amelyekkel a béke-világmozgalom kibonta­kozásának negyedszázados év­fordulóját Í974-beh —■ Va­lamennyi földrészen megün- neplik. A Csehszlovák Forradalmi Szakszerve­zeti Mozgalom Y1H. országos kongresszu­sán felszólalt Gáspár Sándor, az MSZMP PB tagja, a SZOT főtitkára is. dott, s a figyelemre méltó szo­ciális intézkedések révén az életkörülmények jelentős mér­tékben javultak. Megnyugvással töltheti el a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság minden igaz barátját az a bizakodó légkör, az alko­tó vitának az a derülátó han­gulata, amely a kongresszust jellemzi: aligha szükséges utalni arra, négy évvel ezelőtt milyen nehéz helyzetbe került Csehszlovákia. Szép számban akadtak barátai között is. akik a válságból kivezető utat, a konszolidáció idősza­kát hosszadalmasnak találták. Nem a türelmetleneknek, ha­nem azoknak lett igazuk — bizonyság rá a csehszlovák szakszervezeti kongresszus —, akik a stabilizáció politikai és gazdasági feltételeit gondosan mérlegelve, lehetőséget adtak a hibák következetes és gyö­keres felszámolására, a ko­rábbi tévedések felülbírálatá­EDWARD KENNEDY sze­nátor szerdán nyilatkozott a Boston Globe munkatársának. Ebben a többi között kijelen­tette, „nem zárja ki annak lehetőségét, hogy elvállalja az alelnökjelöltséget, ha George McGovern erre őt felkéri. Hozzáfűzte, hogy az alelnök- jelöltség kérdéséről még nem tanácskozott a dél-dakotai sze­nátor. Három időszerű probléma Nemes Dezső felszólalása Szófiában Szerdán délelőtt Szófiában folytatta munkáját a Georgi Dimitrov elméleti és gyakorlati munkásságával s e munkásság időszerű­ségének felmérésével foglalkozó nemzetközi konferencia, ame­lyet a bolgár párt központi bizottsága, a bolgár szakszerveze­tek központi tanácsa és a hazafias népfront országos tanácsa hívott össze Dimitrov 90. születési évfordulója alkalmából. Az ülésen elnöklő Kosztadin Gyaurov, a BKP Politikai Bizottsá­gának póttagja elsőként a magyar küldöttség vezetőjének adta meg a szót. Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a pártfőiskola rektora örömét fejezte ki a magyar dele­gációnak az értekezletre történt meghívásáért, majd ezeket mondotta: Dimitrov neve és alakja Magyarországon is, mint világszerte, az emlékezetes lipcsei per kapcsán vált ismertté — a Reichstag- gyújtogatók elvetemült vádja, amelyet ellene is emeltek, az ő személyében a komintern képviselőjét vette célba. A Kom­munisták Németországi Pártja elleni rágalomhadjáratot így akarták jobban egybekapcsolni a komintern rágalmazásával... Közismert, hogy Dimitrov elsőrendű szerepet játszott a náci provokáció leleplezésében, tehát abban is, hogy a nyil­vános bírósági tárgyalás — amelvet antikommunista propa­ganda céljából rendeztek —, a náci uralom súlyos erkölcsi és politikai vereségével végződött. Nemes Dezső ezután a referátumhoz, illetve Dimitrov elmé­leti és gyakorlati munkásságának jelentőségéhez kapcsolódva, e munkásság három, ma is időszerű problémáját vette elemzés alá. Mint rámutatott, Dimitrov már a maga idejében nyomaté­kosan figyelmeztetett arra, hogy a hitlerista totális fasizmus a fasiszta diktatúrának csupán egyetlen válfaja. Azért uta­lok most erre — mondotta a szónok —, mert ma is aktuális, s nagyon is élő kérdésről van szó. A korhadó kapitalizmus a fasiszta uralomnak többféle válfaját hozta és hozhatja még létre. S ennek kellő megvilágítása fontos része a mai ideoló­giai osztályharcnak az egyes országokban és a nemzetközi küzdőtéren egyaránt. Hiszen ma is tanúi vagyunk annak, hogy a fasizmus (mint ahogy más reakciós irányzatok is) a körül­mények kényszerítő hatására álcázza önmagát és céljait. Ezt az álcázást akaratlanul is az olyan nézetek tükrözik, amelyek csak a totális fasizmust tekintik tényleges fasiszta diktatúrá­nak. Másik kérdésként Nemes Dezső, az antifasiszta egységfront kormány problémáját vetette fel. „Történelmi tény — mon­Todor Zsivkov, a Bolgár KP KB első titkára, a bolgár ál- kiRvtanács elnöke nyitotta meg Szófiában a nemzetközi Dimit- ro v -értekezletet. dotta —, hogy az antifasisztá egységfront-politika, melynek Dimitrov oly kimagasló képviselője volt, túlélte a világesemé­nyek szövevényes fordulatait és viharait, a nemzeti és társa­dalmi felszabadulásért folyó küzdelem rendkívül jelentős eszmei-politikai fegyverének bizonyult. Ennek igen nagy sze­repe volt a fasizmus feletti győzelemben, és természetesen ab­ban is, hogy a fasiszta tömb szétverése új lehetőséget nyújtott a népek számára. Antifasiszta nemzeti kormányok létesültek, amelyek a népi demokratikussá vált országokban, a munkás- osztály vezetésével, mindenfajta reakció elleni harc kormá­nyaként, a népi demokratikus hatalom kormányaiként a pro­letárforradalomhoz átmenet kormányaivá fejlődtek.” Harmadik kérdésként a munkásság politikai egységének meg­teremtését említette meg a magyar küldött. Ez a kérdés szin­tén fontos része az egységfront-politika távlati fejlődésének, különösképpen a proletárforradalomhoz való átmenet problé­májaként. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett a kommunista és szociáldemokrata pártoknak a népi demokratikus országokban történt egyesítésére, majd rámutatott, hogy a nyugati orszá­gokban levő helyzetet illetően úgy látszik, mintha elavultak volna az ilyenfajta munkásegység kialakulásának lehetőségei. Felszólalása befejező részében Nemes Dezső azokról a kap­csolatokról beszélt, amelyek Magyarországot már a felsza­badulás után kötötték össze Dimitrowal — a felszabadult Bulgária vezetőjével. Nemes Dezső emlékeztetett arra, hogy 1948 júliusában, amikor aláírták az első magyar—bolgár ba­rátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerző­dést, ezt bolgár részről Dimitrov írta alá, akinek haláláig nagy szerepe volt az országaink közötti szoros együttműködés fej­lesztésében. Nagy jelentőségű — elsősor­ban külpolitikai vonatkozású — beszédében Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára a szak- szervezeti kongresszus fóru­máról jelentette be. hogy még júniusban folytatódnak Prá­gában a korábban megkezdett csehszlovák.—nyugatnémet megbeszélések. Nagy vissz­hangot váltott ki óz d ^kije­lentése, amely szerint Cseh­szlovákia hajlandó szerződést kötni az NSZK-val a két or­szág kapcsolatában még fenn­álló problémák rendezéséről, mert a jószomszédi viszony megteremtéséhez érdeke fűző­dik. Csehszlovákia nyugati ha­tára ezzel a béke határává ■változnék — állapította meg Gustáv Husák. Rámutatott emellett arra a korábbi állás­pontra, amelyet a csehszlovák —nyugatnémet tárgyalásokon Prága mindig is hangoztatott: a szégyenletes müncheni dik­tátum kérdését semmiképpen sem lehet megkerülni, mivel ez az aktus indította el a Csehszlovák Köztársaság álla­mi létének felszámolását, né­pének mérhetetlen háborús szenvedéseinek sorozatát. Csehszlovákia barátai és el­lenségei egyaránt figyelemmel kísérik a Julius Fucik park­ban épült palotában rendezett kongresszust. A szakszerveze­ti tanácskozásról érkező je­lentések az örvendetes stabi­lizációt, a csehszlovák nép újabb magára találását hir­detik. Ami ff a készlet tart! Ismét kaphatók szállítás közben megsérült, szépséghibás importált bútorok mélyen leszállított áron a SZ0 VÁRU telepén Nyitva: munkanapokon 9-től 17 óráig. Cim: Bp. XIII., Dózsa György út 120. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom