Pest Megyi Hírlap, 1972. június (16. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-13 / 137. szám

1973. JÚNIUS 13., KEDD 5 “‘^/Círlap Bemegy a csirke — kijön a konzerv „Baromfigyár” épül Hernádon KEVÉS A MUNKÁSKÉZ POMÁZON Csillám fosztás tói exportszervezésig A bedolgozók háromnegyede már törzsgárdatag Á hernádi Március 15 Ter­melőszövetkezet rövid idő alatt országos hírnévre tett szert a saját szabadalma alap­ján gyártott Hunnia könnyű­szerkezetes paneljeivel. Ezek­ből a panelekből épül a ter­melőszövetkezetben az a ba- romfihúskonzerv- üzem, amely — bizonyára — az országha­táron túl is elviszi majd a kö­zös gazdaság hírét. A 80 millió forintos beru­házás építését tavaly szeptemberben kezdték, s ez év októberére tervezik a próbaüzemet. Az üzem évente 7 millió da­rab csirkét és 1—1,5 millió tyúkot dolgoz fel; ebből 800 vagon csomagolt csirke, 150 vagon tömbhús — kicsonto­zott comb- és mellhús 5 ki­logrammos tömbökbe présel­ve — 100 vagon húsliszt és nagy mennyiségű levespor- sűrítmény készül. A tömbhús iránt a nyugati országokban nagy az ér­deklődés. a húsliszt előál­lításával pedig csökkent- hetik az importot. A kombinát építését gondos gazdaságossági számítások előzték meg, amelyek során kiderült, hogy üzembe helye­zésével két műszakban 800— 850 munkásmőnek nyújthatnak kereseti lehetőséget: Hemádon kívül Táborfalva, Pusztavacs és Űjhartyán leányai, asszo­nyai juthatnak megélhetés­hez. A „baromfigyár” egyébként csak első szakasza lesz a ter­vezett nagyberuházásnak. A most épülő 360 köbméteres hidroglóbust, a 150 vagonos hűtőházat, az energiaközpon­tot és a szennyvízberendezést ugyanis úgy méretezték, hogy azok egy, évi 30 ezer darab ser­tés és 5000 darab marha feldolgozására alkalmas húsüzemet is kiszolgálja­nak. Ezeknek építését a jövő évben kezdik meg. Az üzem működéséhez szük­séges nyersanyagot, a hétmil­lió pecsenyecsirkét azokból a naposcsibékből nevelik a ter­melőszövetkezetek és az álla­mi gazdaságok, amelyeknek szülőpárjait a felsőbabádi Hunmia-hybrid telep keltette. E telepnek — amely több ter­melőszövetkezet összefogásá­val egyszerű gazdasági együtt­működésként alakult — a her­nádi tsz is társtulajdonosa. A tenyésztésre már alkal­matlanná vált tyúkok ér­tékesítése ma még gyak­ran gondot okoz a terme­lőszövetkezeteknek. A hernádi húsüzem ezt a gon­dot is orvosolni fogja: a napi felvásárlási árnál magasabb Összegért veszi majd át az ilyen tyúkokat, s jó részüket tömbhúsnak feldolgozva ex­A lakosság jobb ellátásáért Május második felétől jú­nius 19-ig tartják meg a KIOSZ harminckét Pest me­gyei helyi csoportjának félévi taggyűléseit. A helyi vezetősé­gek beszámolnak az elmúlt félév alatt végzett munkáról. Az egyik fő téma: mit tettek és mit tehetnek a jövőben a lakosság jobb ellátása érdeké­ben. Az erre irányuló javas­latokat is megvitatják. A Pomáz és Környéke Há­ziipari Szövetkezet húsz évvel ezelőtt csillámíosztással kezd­I te. A Ganz Villamossági Gyár volt az egyetlen megrendelő- | je. Most szövetkezeti társulás­ként 25 szövetkezet exportját iraté- ik. Tavaly 100 millió fo­rintot forgalmaztak ily mó­don. Az idén, az államközi szer­ződés keretében, csupán a Szovjetunióval kétmillió rubel értékű szerződést kötöttek. Javarészt női fehérneműt, kesztyűt exportálnak oda. Akkor kétszáz pomázi asz- szonynaik nyújtottak kenye­ret, ma a környék falvaira kí­vül Leányvártól Dorogig, de még messzebbre is. hordják- viszik a félkészterméikeket. A korábbi éveikben a nők cipe- ked'tek, zsákokban., bőröndök­ben szállították a kiszabott anyagot, amit otthon feldol­goztak. Ma hetenként kétszer ál meg házuk előtt a szövet­kezet teherautója. Igaz, a jö­vedelmük szerény, viszont azt is tekintetbe kell ven­ni, hogy gyerek és házi­munka mellett érik el a bedolgozók a havi 1100 fo­rintos átlagot. A műhelymunkások fizetése 1600 forint körüli. Bán Antal elnök sok más mellett két dologgal elégedett. Azzal, hogy a nagy létszámú szövetkezet műszaki-admi­nisztratív vezetősége nem több harmincöt főnél, és, hogy a bedolgozók háromnegyede már törzsgárdatag. Még több­re mennének — mondta —, ha neru lenne olyan nagy a rnurakáshiány. A szentendrei járásból a jó erők, a munka­képes fiatalok vagy ingáznak, vagy az idegenforgalom, a vendéglátás vonzza őket. Kü­lönösen a jelenleg 10ü fős kon­fekcióüzemben kevés a mun­káskéz, ide kétszeres létszám kellene. Az utóbbi években különö­sen megnőtt termékeik iránt az érdeklődés. Ennek egy a titka: nagyon érzékenyen, gyorsan reagálnak a divat vál­tozásaira. Állandóan szem­mel tartják a piacot, mi a ke­lendő és főleg, mi keli hol­nap? Járják a divatbemutató­kat. de maguk is rendez­nek ilyet a megye városai­ban, a nagyüzemekben. A budapesti Divatáru Nagyke­reskedelmi Vállalattól a Nép- művészeti és Háziipari Szö­vetkezeten át a győri és a szombathelyi nagykereskedel­mi vállalatokig terjed azok­nak a sikálája, akiknek rend­szeresen szállítanak. A kötő- üzemiben negyedévenként új formákra állnak át. Ilyenkor ki választanak 15—20 fazont, amelynek a gyártása a legelő­nyösebbnek mutatkozik, s ar­ra kötnek szerződést, leg­alább tízezer darabra. Rende­lésre azonban — a most ked­velt butikoknak — 15—20 da­rabos miiraiszériákat is leköt­nek, szinte az egyik napról a másikra. Terveikről sok szó esett. A IV. ötéves terv során a könnyűipar rekonstrukció­ja keretében üzemüket kö­zépüzemi szintre kívánják emelni. Mindezt hárommillió forintos ráfordítással érik el, részben a saját fejlesztési alapjuk, részben állami kölcsön fel- használásával. A sima műve­letek elvégzésére a kötődében például — amely megerőlte-v tő testi munka — könnyítésül 10 darab olasz félautomata kö­tőgépet állítanak be. Pomá- zon megfelelő üzemházat épí­tenek a műhelyekhez tartozó szociális berendezésekkel együtt. Az építkezést még eb­ben az évben megkezdik. K. M. 100 lakókocsival Száz lakókocsis személyau­tóval 200 osztrák, illetve nyu­gatnémet turista érkezett ha­zánkba, akik a COOPTURIST Szövetkezeti Utazási Iroda szervezésében megtekintik Budapest, Eger, Debrecen, a Hortobágy és a Balaton neve­zetességeit. Az osztrák, illetve nyugatnémet autóklub tagjai 10 napot töltenek Magyaror­szágon. Megújul a fogaskerekű Két esztendő múlva lesz 100 éves a budapesti fogaskerekű vasút. Már jelenleg is csak fél- útig közlekedik a fogaskerekű, a szakasz második felén autó­buszok szállítják az utasokat. Június 16-tól pedig egyáltalán nem utazhatunk a hegyi jár­műveken, mivel végig felsze­dik a síneket, ezzel kezdetét veszi a vonal rekonstrukciója. A Budapesti Közlekedési Vállalat nagy összegért hét új fogaskerekű szerelvényt vásá­rolt Ausztriából, melyet a kö­vetkező év nyarára szállítanak hazánkba. A vágányok között haladó fogasléc is új lesz, mo­dernebb szerkesztésű, ezt 3 Diósgyőri Gépgyár készíti. A két végállomást is újjá varázsolják, a Széchenyi-he- gyen eggyel több kitérőt épí­tenek, így váltakozva lehet majd elindítani a járatokat. A rekonstrukció a következő esz­tendő végére fejeződik be. Szentendrei látkép... portálja külföldre. Ny. É. ... a város új ipari negyedéről. Előtérben a Betonelemgyár, mögötte a Papírgyár és a PEVD1 munkacsarnokai. Foto: Urbán JURIJ JAKOVLEV: Sündisznó — Nézzétek! Sündisznó! Ritka példány! Eladóóó! — Teknősbékát nem árulsz? — Csak ez a sündisznóm van. — És mivel kell etetni? — Hogy-hogy mivel? Kígyóval, békával. — Én megvenném, de honnan szerzek kígyót? — Mi az ára? — Egy rubel. — 63 kopekért nem adod? — Nevetséges. Egy rubel az ára ... Sokhangú alkudozás a hatalmas bérház kapujában. A szomszéd ud­varban lakó nyurga legény a falnak támaszkodva állt, két kezével a melléhez szorítva tartotta a sapká­ját. Ebben aludt a kis sün, akár az odújában. Egészen összehúzta ma­gát. Tüskéi csábítóan meredtek a jelenlevőkre. — Ne bántsd! Ha megveszed, annyit babrálhatod, amennyit jól­esik. — Viszitek, nem? — Viszem! A nyurga legény körül tolongó gyermekseregből a legkisebbik mondta ezt. Keskeny, sápadt arcú kisfiú. Két szeme majdnem az orra- tövénél feküdt, egész közel egymás­hoz. Kiálló felső fogától kissé eiőre- nyúlt az ajka. Sovány és berzenke­dő volt, s egész lényében valahogy a sapkában lapuló kis sünre hason­lított. — Pénzed van? — kérdezte a nyurga. A sápadt arcú zsebébe süllyesz­tette a kezét. — Gyerünk azzal a rubellal, és máris viheted — mondta a nyurga türelmetlenül. — Elrohanok pénzért — motyogta bátortalanul a kisfiú. — Addig ne add senkinek. — Rendben — mondta a másik vállveregetően —, de igyekezz! A kisfiú rohanni kezdett. A hato­dik emeleten laktak. Megvárhatta volna a liftet, de félt, hogy elkésik és a süni nélkül marad. Nagyokat lihegve csengetett be. — Mama — hadarta az ajtóban állva —, nem kell a dob ... Adjál •gy, egy rubelt sünre. — Milyen sünre? • Jurij Jakovlev népszerű szovjet novellista másfél évtizede tűnt fel ifjúsági regényeivel. Művei mindig könyvsikerek, s rendszeresen publi­kál az irodalmi folyóiratokban. Ma is szívesen ír gyermekekről — fel­nőtteknek. — Ott árulják... Csak hamar, mert elmegy ... — Ki megy el? — Aki a sünnel... A mama nem sokat értett az egészből, de látva kisfia elszánt ar­cát, tárcájába nyúlt. Mint a szél­vész, úgy rohant a kisfiú lefelé a lépcsőkön. A nyurga legény türel­metlenségében egyik lábáról a má­sikra állt, s az orrát vakarta. A kis sün nyugodtan aludt tüskés papla­néban, s egyáltalán nem érdeklődött az iránt, hogy kinek a tulajdona lesz hamarosan. — Itt a rubel... A nyurga zsebébe gyűrte a pénzt és kigurította sapkájából a tüskést új gazdája kezébe. — Nesze! Élj boldogan! A kisfiú levetette a zakóját, abba tette az állatot. Föléje hajolva sut­togta : — Jaj, te, sünike... Úgy vitte keresztül az udvaron, mintha kincse vékony üvegből len­ne, s egy vigyázatlan mozdulatra darabokra törne. — Milyen unalmas egymagám­ban; a sünnel, ó, egészen más — gondolta a kapualjban lépdelve. Egeret persze, és különösen kí­gyót nem talált a lakásban. A sün így a megszokott eledele helyett ke­nyeret és tejet fogyasztott. Kivá­lasztott magának egy eldugott he­lyet az ágy alatt, ahonnan éjjelen­ként kisétált. Ilyenkor a kisfiú fel­ébredt és hallgatta, hogyan kopog­nak a parkettán a kemény karmok. A homályban az apró lábakat nem láthatta, és ilyenkor úgy tűnt, hogy az állatkát valami ügyes kattogás­sal működő szerkezet hozza mozgás­ba. A kisfiú kihajolt az ágyából, próbálta megfigyelni, hogyan mo­zog. Lehet, hogy az ablakon beszű­rődő holdfényben a parkett a vastag avarral borított erdei utakra emlé­keztette a sünt, ahol egerekre, kí­gyókra szokott vadászni? Reggel ismeretlen kékköpenyes hölgy csengetett be. Fertőtlenítő szagot árasztott. — Van nálatok egér? — kérdezte a kisfiút. — Nincs — felelte amaz. — És a néninél? — Ostobaság — mondta harago­san a hölgy, aztán elment. Bizonyá­ra ő is egereket keresett a saját sündisznója számára. — Hogyan tenyésztik az egere­ket? — kérdezte a kisfiú mamájától. A mama nem értette a kérdést, és azt mondta: — Az egerek ott szaporodnak el, ahol szétdobálják a kenyérmorzsá­kat. A kisfiú még aznap teledobálta a szobáját kenyérhéjjal és morzsával, de egereknek nyomuk sem volt. A sün pedig tejet ivott, kenyeret evett és éjszakánként bolyongott a szobá­ban; talán abban reménykedett, hogy egérre, kígyóra akad? Idővel megbátorodott, s hagyta magát kéz­be venni. Szaga a napon száradó szalmára emlékeztetett. Tüskéi ke­mények voltak, szúrósak és idegen- szerűek. Ezért a kisfiú azt gondolta, hogy nem is tartoznak hozzá, ha­nem csupán felöltötte őket, mint középkori lovag a páncélt. Ha ezt a páncélt levetné, alatta szürke, sely­mes bőröcskéje lenne és kicsi farka. De ha a kígyó megcsípi a puha, me­leg gyomrocskáját? A mamához rohant. — Mondd, mitől halnak meg az emberek? — Megöregszenek. — És még mitől? — Ha megbetegszenek. — De aki fiatal és egészséges? — Az nem hal meg. — És a háborúban? — A háborúban?... Ott igen... — És hogyan jobb meghalni, be­tegségben vagy háborúban? — Csináld inkább a leckédet... — A sün fiatal vagy öreg? — Nem tudom ... — Nem beteg? Az osztályban, a tanító néni ja­vaslatára, egy napra állatkertet ren- ' deztek be. Volt aki tengeri malacot hozott, teknősbékát, madarat. Az egyik kislány, egyéb híján, a macs­káját hozta el. A kisfiú táskájából emelte ki a sünt. Nagy sikere volt. — És mit eszik? — kérdezték a gyerekek. — Kígyót — felelte komolyan a kisfiú. A jelenlevők még nagyobb tiszte­lettel nézték a sünt. — Hol talál kígyót? ;— Az erdőben. Azért hordja ma­gán ezeket az éles tüskéket, nehogy megmarja a kígyó. A tüskék alatt meg szürke és selymes a bőre. — Ki mondta ezt neked? — avat­kozott a beszélgetésbe a tanító néni. — Én jól tudom. Pontosan tu­dom ... Szürke bőröcskéje van, meg kicsi farka. Két kézzel fogva értékes terhű táskáját, lépdelt hazafelé az esőtől csillogó nedves utcán. A lámpák sárgás körében csillámlottak az eső­cseppek. Amikor az égő alá ért, lát­szott, hogy az ő szeme is fényes. Egészen váratlanul mellette termett a nyurga legény. — Mi van a táskádban — kérdez­te rekedtes hangon, és megérintette a táskát. — A süni. A nyurga fenyegetően ránézett. — Add vissza! A kisfiú még jobban magához szo­rította a táskáját. — Miért? — Két rubelt Is kaphatok érte. Te csak egyet fizettél — magyarázta hadarva. — Csak egyet kértél... — Nem tudtam még akkor, hogy kettőt is kaphatok. Fizetsz vagy ide vele... Meg sem várva a választ, megra­gadta a táskát és nagyot rántott raj­ta. A táska teteje féírebillent, s a sün kipottyant a járdára. Tüskéi, mint a rugók, enyhítették az ütődés fájdalmát. Az állat csak egy pilla­natig maradt mozdulatlan. Szaporán mozgó lábaival gyorsan kiszaladt a sárgás fénypászmából, s beleveszeti a hídfeljáró sötétjébe. — Sünike! Sünike! A kisfiú kiabálva eredt barátja után. A következő pillanatban vala­ki a vállába markolt és félrerántot­ta. Egészen közelről meleg benzin­gőz csapódott az arcába, és fülsike­títő dübörgést hallott. A feljáró jobb oldalát, amerre a sün elmene­kült, a sötét árnyék befedte. A kis­fiú behunyta a szemét. Amikor újra kinyitotta, szemüveges férfi állt előtte, feltűrt kabátgallérral. Az ut­cán gyorsan távolodott az autóda­ru, amely telefröcskölte mindkettő­jüket sárral, de a férfi még mindig szorította a kisfiú vállát. — Örült — mondta nehezen léle­gezve. — Még egy lépés és már nem élnél. — Miért? — kérdezte ártatlan arccal a kisfiú. Ajka alól elővillan­tak kiálló fogai. — Miért, miért? Egyenesen a ko­csi alá rohantál! — Én a süni után szaladtam. — Milyen süni után? — Az enyém... Hol van? Indulni akart, de visszarántották. — Várjál, együtt megyünk. Egymás mellett lépdelve figyelték a hídfeljáró kockaköveit? Néhány lépés után, egy tócsában ráakadtak a szétlapított állatra. Csak a bőre látszott, meg a merede- ző tüskéi. — Hol a süni? — kérdezte a kis­fiú. — Elszaladt — mondta nem he- lyénvalóan a férfi. — És a tüskéit miért hagyta itt? — Inkább köszönd meg, hogy élet­ben vagy — mondta a másik a szemüvegét törölgetve. A kisfiú azonban nem figyelt rá. — Velem a tüskéi nélkül is éléit volna — suttogta halkan. Én vi­gyáztam volna rá. Tessék mondani — nézett fel a szemüvegesre —, a tüskék újra kinőnek? A férfi nem felelt. Megigazította szemüvegét, kabátját szorosabbra húzta és elindult a túlsó oldal felé. A kisfiú lehajolt, felemelte a tás­káját. Mindenesetre belenézett, hát­ha a sarokba búit a kis sün. De a táska üres volt. Csak a kis állat tes­tétől felmelegedett szalma illata áradt belőle... (KOVÁI IVÁN fordítása) t

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom