Pest Megyi Hírlap, 1972. június (16. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-13 / 137. szám

1972. JÚNIUS 13.. KEDD "T/f/r/ap Mi újság a tanácsházán? Kétezerrel kevesebb ügyirat A szerkesztő Emlékezés Rózsa Ferenc mártírhalálának 30. évfordulóján Ma harminc éve, hogy a Horthy fasiszták bör­tönében az agyonkínzott Ró­zsa Ferenc mártírhalált halt. Rózsa Ferenc életútját egy kegyetlen korszak határoz­ta meg. Mint forradalmár, maga választotta ezt az utat. Miután leérettségizett, 1926-ban, a karlsruhei egyetemen kezdte meg tanulmányait, majd Drezdában folytatta, és ott is szerezte meg mérnöki oklevelét. Még mint fiatalember, bátyja, Richárd révén ismerkedik meg a munkásmozgalommal. Egyetemi évei alatt bal­oldali ifjúsági csoportot szervez, és szerkesztője a szo­cialista diákszövetség lapjának. 1931 végén már mint mérnök tér haza Magyarországra. Idehaza is Richárd bátyja életútját követi, aki hét esztendőt töltött a Horthy-rendszer börtöneiben, majd a második világháború idején, mint partizán halt hősi halált. Bátyja bevonta őt a Kommunista című lap szer­kesztőbizottságába, 1935-ben pedig részt vesz az ifjú­munkás egységfront megteremtésében. Közben össze­kötő a KIMSZ és a KMP között. Hivatásos forradal­már lesz, és mind nehezebb feladatokat kap. Részt vesz •a nagy építőmunkás sztrájkokban, s úgy járja ki az illegális munka iskoláját, hogy idős színei nem is sej­tik, milyen veszélyes az út, amelyen fiuk jár. 1940-ben már a Központi Bizottság és a Titkárság tagja, majd a Szovjetunió elleni támadás után illega­litásba vonul, és a magyar függetlenségi mozgalom egyik irányítója lesz. Rózsa Ferenc elvtársnak orosz­lánrésze volt a Népszava 1941 karácsonyi számának szervezésében, amely jelentős állomása volt a magyar népfrontmozgalom kialakulásának. Amikor a párt megbízza az illegális Szabad Nép szervezésével, éppen azért esik rá a választás, mert tudják, hogy csak egy ilyen kiváló adottságokkal és tapasztalatokkal rendel­kező férfi képes megbirkózni az akadályokkal, ame­lyek a fasiszta terror esztendejében egy illegális lap megjelenése előtt állnak. Rózsa elvtárs munkatársai­val együtt teljesíti a párt megbízatását, és 1942. feb­ruár 1-én a gyárakban, üzemekben és másutt, az ille­gális párt lapterjesztői által továbbítva, megjelenik az illegális Szabad Nép első száma.--------------- Központi Bizottsága Rózsa Ferenc elv­| A KMP | társ személyében nagyszerű szerkesztőt -------------- állított illegális lapja élére. Rózsa Fe­renc nagy műveltségű, hatalmas munkabírású ember volt. Nagy fokú érdeklődés és optimizmus sugárzott belőle. Rendkívül fogékony az élet új kérdései iránt. 1935-ben az Internacionale VII. kongresszusa után nagy hatást gyakorolt nézeteire a népfront, a fasizmus ellen harcolni kívánó erők összefogásának gondolata. Nemcsak magáévá tette ezeket a gondolatokat, de cse­lekedeteinek is ez volt rúgója, amikor a második világ­háború időszakában a pártmunka céljának tekinti a politikai munka kibontakoztatását. A pártvezetésben sokat tesz a baloldali szociáldemokratákká^ való együttmunkálkodás megteremtéséért, szorgalmazza a kapcsolatfelvételt a radikális értelmiséggel, különösen pedig a Szabad Szó körül tömörülő paraszt írókkal és paraszt politikusokkal. A Szabad Népben megjelent írásai kommunista helytállásra nevelték a párt tagjait, elemző cikkei he­lyes útmutatást adtak a háború és a fasizmus elleni harcban. Az illegális kommunista újságot sok szál fűz­te a munkásokhoz és a dolgozókhoz. ------------------------------- letartóztatják és az András­| 1942. június 1-én | sy-laktanyában kétheti ke­------------------------------ gyetlen kínzás után, anélkül, ho gy egy szó vallomást tudtak volna kicsikarni belőle, gálád módon meggyilkolták. Rózsa Ferenc számára a leírt szó és az eleven tett szoros egységet jelentett. Hű maradt ahhoz, amit maga írt a Szabad Nép hasábjain: „Ha vallatnak, inkább válaszd a halált, minthogy áru­lóvá legyél. Ütni fognak, villanyozni, csontjaidat össze fogják törni, de te gondolj közben arra, a pártnak ki kell vezetnie Magyarországot a háborúból”. Mikor őrá került sor, egy betűvel sem tért el attól, mint amit le­írt. Egy nagyszerű emberre, egy hős forradalmárra em­lékezünk ma mártírhalálának harmincadik évforduló­ján. Rózsa Ferenc elvtárs élete napjaink emberének is például szolgálhat. (sb) Megnyílt a KGST-országok vezetőképző intézeteinek budapesti tanácskozása Ülést tartott az országgyűlés mentelmi és összeférhetetlenségi bizottsága Sándor József elnökletével hétfőn a Parlamentben ülést tartott az országgyűlés men­telmi és összeférhetetlensé­gi bizottsága. A képviselőket dr. Gonda György, a jogi, igazgatási és igazságügyi bi­zottság elnöke tájékoztatta az országgyűlés ügyrendmódosí­tásának előkészületeiről, majd a bizottság az országgyűlés következő ülésszakának tenni­valóival foglalkozott. Az ülé­sen felszólalt Fegyveres Ist­ván, dr. Fekszi István. Frank Ferenc, dr. Mátay Pál, Milo­ván Ildikó és Varga Zsigmond országgyűlési képviselő. Vízügyi értekezlet Befejezte munkáját a KGST vízügyi vezetők értekezletének 18. ülése, amelyet június 5. és 11. között Budapesten tartot­tak. A tanácskozáson meghí­vottként jelen volt az Egész­ségügyi Világszervezet, vala­mint a Meteorológiai Világ- szervezet képviselője is. A tanácskozás résztvevői a KGST 25. ülése határozatai­nak, és a komplex program­ban a vízgazdálkodási együtt­működés fejlesztésére elő­irányzott feladatoknak megfe­lelően konkrét intézkedési tervet fogadtak el a KGST- tagországok együttműködé­sének, a szocialista gazdasági integráció irányelveinek meg­felelően. 1. „A reklámköltségek fele több­nyire alighanem pocsékolás. Csak éppen senki sem tudja, melyik fele!” (I-urd Loverhulme) „F” mint fontos, „a”, mint arckrém, „b”, mint bioaktív, „u” mint utolérhetetlen, „1” mint Lollobrigida, „o” mint orvosság a bőrnek, „n” mint nélkülözhetetlen: FABULON. így hallani a rádió reklám- műsdrában. Üj fejezet a bőr­ápolásban — bioaktív koz­metikumok, Fabulon — hir­detik az újságokban. Fabu­lon, a bőre őre! — kiált rám a hirdetőoszlop plakátja. A csinos nő ismerős: láttam a moziban és a televízióban is, ahogy szeme sarkából rám hunyorít és csábosán az arc­krémre mutat. Krémcsalád Kőbányáról A Fabulont a Richter Ge­deon Vegyészeti Gyár, hazai nevén, a Kőbányai Gyógy- szerárugyár hozta forgalom­ba tavaly októberben. (A Richter Gedeon Vegyészeti Gyár a külföldön bevezetett név, a Fabulon-készítménye- ken későbbi exportlehetősé­gekre számítva szerepel ez a cégjei, hiszen a Kőbányai Gyógyszerárugyárat így is­merik világszerte.) Hazai viszonylatban ritka az ilyen jól sikerült reklám- kampány. A gyár erre e. cél­ra két és fél millió forintot költött. Propagandataktika A reklámkampányt gondos propagandataktika előzte meg. Az új krémek népszerűsíté­sével a Kőbányai Gyógy- szerárugyár a Magyar Hirde­tőt bízta meg. A nagyszabású kampány az alábbi fázisok­ból tevődött össze: A bevezető propaganda, melynek tartama három hó­nap, feladata egyrészt a már­kanév, másrészt az arckrém népszerűsítése. Fenntartó propaganda, mely szintén három hónapig tart, célja a már bevezetett már­kanév ismeretének ébrentar­tása és további új, vagy is­mételt vásárlásra való ösz­tönzés. A járási hivatal tevékenysé- I géről, a munkájában bekö­vetkezett változásokról, a köz­ségi tanácsok tevékenységéről beszélgettünk Boros András­sal, a dabasi járási hivatal el­nökével, és Raffai Bélával, a hivatal elnökhelyettesével. — Az elmúlt egy-másfél év alatt mintegy százhatvan ha­táskör került a községekhez — kezdte a beszélgetésünket Raf­fai Béla —, ilyenek, mint a szabálysértési ügyek, a gyám- hatósági ügyek, az állami gon­dozásba vétel, az iparhatósági jogkör stb. Helyben — Az egyes hatáskörök fo­lyamatosan kerültek a közsé­gekhez, s ehhez igyekeztünk a feltételeket megteremteni. Az építési hatáskör gyakorlásá­hoz, az építési engedélyek ki­adásához például nyilvánva­lóan elengedhetetlen műszaki ügyintéző alkalmazása. Né­hány területen, így az építési hatósági ügyintézés terén is körzetesítéssel teremtettük, te­remtjük meg a feltételeket — mondja Boros András. Az átszervezés, a hatáskör­leadás előnye kézenfekvő: egy sereg kérdésben ott döntenek, ahol az ügyek keletkeznek, ahol leginkább ismerik a té­mát, tehát helyben. A százhatvan hatáskör túl­nyomó többsége a járási taná­csoktól került a községekhez. Mint olyan, megszűnt a járási A belépő újabb készítmény intenzív népszerűsítésé, a ko­rábbi termékek változatlan propagálásával. Az új napolaj bevezetése, szintén a négyféle arckrém és bőrápoló szer reklámozásával párhuzamosan. A reklámkampányt egyéves felkészülés előzte meg. Nevet adtak a készítményeknek. A szerencsésen megválasztott, jó hangzású „Fabulon” a majdani külföldi propagálásra is al­kalmas, mivel könnyen kiejt­hető, és az idegen nyelvi ki­fejezésekkel összecseng. A csomagolóanyagokat is meg­terveztették. Kiválasztottak két „alapszlogent” a krémek bioaktív védő- és gyógyító ha tásának kihangsúlyozásával. A népszerűbb: Fabulon a bőre őre! —fülbemászó szöveg, az olvasó akaratlanul is ismétel­geti. A szakszerűbb: a Fabulon bioaktív krémek biztosítják a bőr egészségét és szépségét. Olyan grafikai elemeket ter­veztettek, melyek alkalmasak arra, hogy visszatérjenek a kü­lönböző reklámeszközökön, és a legegyszerűbb sokszorosító el­járás technikai követelményei­nek megfeleljenek: egyszerűen rajzolt női fej, textilminta ha­tású virágos ornamentika. Nagy körültekintéssel, több fo­tóművész és fotómodell bevo­násával kiválasztották a leg­megfelelőbb alanyt a reklámfo­tóhoz: bájos, ápolt, élénk arc- játékú, fiatal nőt. A helyi ke­reskedelmi vállalatok és bolt­vezetők. valamint a sajtó rész­vételével Budapesten és a vi­déki városokban tájékoztató előadásokat tartottak bőrgyó­gyászok közreműködésével, a krémek bőrtápláló és bőrvédő tulajdonságainak ismertetésé­re. Elkészítették a reklámkam­pány ütemtervét. Röplaptól a golyóstollig Négyoldalas prospektus ké­szült százezer példányban. Röplap 300 ezer darab. Plakát három méretben, több rajzos, fotós megoldással, változó szö­veggel. Tablók kerültek az il­latszerboltokba, fényképekkel, arany Fabulon felirattal. Saj­tóhirdetéseket tettek közzé öt napilaban három-három alka­lommal, utána csökkenő ütem­ben, valamennyi jelentős heti­lapban. kéthetenként elosztva negyed, illetve egész oldalon. tanács, járási hivatalként mű­ködik, megszűnt a járási vég­rehajtó bizottság, nincsenek állandó bizottságok. Ezzel együtt mintegy tizenöttel csökkent az apparátus létszá­ma, de még így is rengeteg felszabadult energiáról be­szélhetünk. Mivel foglalkozik tehát most a járási hivatal? — Legfőbb feladatunk a „törvényességi felügyelet, a szakigazgatási ellenőrzés”, te­hát a szabálytalanságok meg­előzése, kiküszöbölése. Segí­tünk a községeknek új felada­taik végrehajtásában. Jelentős szerepünk volt tavaly a közsé­gi tanácsok szervezeti, műkö­dési szabályzatának elkészíté­sénél, jelenleg pedig a községi tanácsok ügyrendjének össze­állításánál van szerepük. Tapasztalatok Tegyük mindehhez hozzá, hogy a dabasi járási hivatal feladatait magas szinten tud­ja ellátni, hiszen valamennyi osztályvezetője egyetemet, fő­iskolát végzett, illetve diplo­mát szerez a közeljövőben. Az osztályvezetők és a csoportve­zetők több mint tíz éve, az ügyintézők több mint öt éve dolgoznak jelenlegi munkahe­lyükön. De térjünk vissza a községek konstruktív támoga­tásához. Milyen módszereket alkalmaznak ebben a munká­ban? — A járási hivatal képvise­lői részt vesznek a tanácsülé­Egy pesti és egy budai- ház tűzfalát befestették, hirdetve a Fabulont, a közeljövőben egy neonreklámot helyeznek el a November 7 téren és ter­veik szerint nagyobb táblákat állítanak fel a sportstadionok- ban. A rádióreklámot kétféle variációban, fél- és egyperces­ként készítették el, az első két héten hetenként hatszor, a to­vábbiakban ritkábban volt műsoron. Kilencféle szöveggel hallhattuk: kezdetben a kré­mek szükségességét és előnyös biológiai tulajdonságait ma­gyarázták, majd könnyedebb hangvételű reklámok követ­keztek. A mozikban és a tele­vízióban öt színes és öt fekete­fehér egyperces reklámfilmet mutattak be, s ezek a filmek valamennyi réteghez, vala­mennyi korosztályhoz szóltak. Rajzfilmet láthattunk alvó fi­gurával, a hold-nap ötletet ki­használva, mondták, hogy a nőnek száz arca van, de mind­egyiknek szüksége van a Fa- bulonra. Izgulhattunk egy fes­tőért, akinek sehogyan sem sikerül modelljét lefestenie, mire az megunván a sikerte­lenséget, Fabulont ad piktora kezébe, aki azt keni fel a vá­szonra, s a festmény így gyö­nyörű, életszerű lesz. A hang kedvesen tudtunkra adja, hogy a Fabulon visszaadja a bőr üdeségét és szépségét. Elme­renghettünk művészi repro­dukciókon, melyek végigvezet­tek a különböző korok szép­ségideáljain, a szöveg: a szép­ségideái állandóan változik, a bőr szépsége azonban változat­lanul fontos! Készültek még reklámtárgyak, kisebb-na- gyobb reklámtasakok, zseb-, kézi és borotválkozótükrök arany Fabulon felirattal, go­lyóstollak, kulcskarikák, me­lyek természetesen a vevőkig már nem jutottak el. Hiánycikk Tavaly októberben a gyár ötvenezer tubus Fabulont adott el a nagykereskedelem­nek. Karácsonyig 160 ezer ilyen krémet adtak el a bol­tokban. Az ünnepekre terve­zett „Fabulon, mint ajándék- csomag” reklámkampányt le­állították, a gyár nem bírt megbirkózni a kereslettel. Tamás Ervin seken, javaslatokat tesznek, hozzászólásaikkal támogatják a legjobb elgondolásokat. A járási hivatal segít a tanácsi dolgozók szakmai továbbkép­zésében is. Szervezzük és tá­mogatjuk például a tanácsel­nökök és a vb-titkárok rend­szeres közös tanácskozásait. A tapasztalatok azt mutatják, hogy rendkívül hasznosak a kölcsönös tájékozódások, a ta­pasztalatcserék. A községi ta­nácsok az ügyrendet például együttesen, munkaközösségek­ben dolgozzák ki, ügyelve ar­ra, hogy azok a helyi sajátos­ságoknak is megfeleljenek. A tanácsoknál dolgozó különbö­ző szakembereknek, egy-egy szakterületet ellátó dolgozók­nak konzultációs értekezlete­ket szervezünk, amelyeken já­rási szakemberek is részt vesz­nek. — A segítségnyújtásnál, a javaslattételeknél nagyon vi­gyázunk a demokratikus for­mák betartására, hogy ne sértsük a helyi önállóságot. A járási hivatal azokban a ha­táskörökben, amelyek a köz­ségekre tartoznak, nem köte­lez, nem ír elő semmit. Nem utasít, nem istápol, de nem is végzi el a községek helyett a munkát. Persze, itt is folya­matról van szó, az önállóság teljes egészében csak akkor érvényesülhet, ha a tanácsok megerősödnek, felnőnek fel­adataikhoz. Ez érdeke a járá­si hivatalnak is, hiszen jó hi­vatal — jó helyi tanácsok, a kettő feltételezi egymást — mondja Boros András. Várakozás — Várható-e és mitől a köz­ségi tanácsok további megerő­södése? — örvendetes már az is, hogy az összevonások, átszer­vezések után a tanácsi appa­rátus java megmaradt. Nem elhanyagolható tény az sem, hogy az összevonások révén bizonyos fokig emelkedett a tanácsi dolgozók bérszínvona­la. Növelte a helyi tanácsok tekintélyét, hogy a többi kö­zött hozzájuk került az egész­ségügyi és művelődési mun­káltatói jogkör is. A tekintély növelését, a munka színvona­lának további emelését szol­gálná, ha az anyagi források nagyobb hányada maradna a községekben, ha a társadalom anyagilag is méginkább meg­becsülné a helyi tanácsi veze­tőket. A tanácsok erősödése az új feladatoktól is várható ... Az új feladatoktól és az új igényekkel való találkozástól. Az igények nap mint nap nő­nek. A lakosság például tíz év alatt megkétszereződött a já­rási székhelyen, sőt Gyálon is. Növekszik a családok jövedel­me. A lakosság a helyi taná­csoktól magasabb igényeinek kielégítését várja. Általában megnőtt az érdeklődés a köz­ügyek iránt, a lakosság bízik kiszélesedett, demokratikus jo­gaiban, nagy várakozással te­kint a helyi tanácsok tevé­kenységére. A választások ide­jén például a dabasi járásban az összes választók 36 százalé­ka vett részt a jelölőgyűlése­ken és kétszer annyi javas­lat hangzott el, mint 1967-ben. Ha a tanácsokról beszélünk, óhatatlanul szót kell ejtenünk az adminisztrációról is. — A dabasi — akkor még — járási tanácsnál 1969 első fél­évében hat és fél ezer, a köz­ségeknél 13,5 ezer, az egész já­rásban összesen 20 ezer ügy­iratot iktattak. Ez tavaly az első félévben csak a járási hi­vatalnál 3900-ra, a hivatalban és a községeknél összesen 18 ezerre esett vissza, az ügyira­tok száma tehát együttesen kétezerrel csökkent, s ez ör­vendetes. P. A. Tanácskoznak a védjegy-szakértők Budapesten hétfőn megkez­dődött a KGST-tagországok találmányi hivatalainak véd­jegy-szakértői értekezlete. A péntekig tartó tanácskozáson a védjegyek, az ipari minták, az eredetmegjelölések kérdé­seiről tárgyalnak. A vezetőképzés hatékony­ságának fokozása érdekében végzett kutatások eredmé­nyeinek ismertetését, az erre vonatkozó kezdeményezések, javaslatok leitárását, vala­mint a tapasztalatcsere ki- terjesztését tűzte ki céljául a KGST-országok vezetőkép­ző intézeteinek hétfőn a Gel- lért szálló különtermében megkezdődött ötnapos kon­ferenciája. Az A. H. Bardascsuk első osztályú kapitány vezetésé­vel hazánkban tartózkodó szovjet haditengerészek hét­főn ellátogattak az Egyesült Izzóba, majd a szovjet hajó­egységek parancsnokait a Ba­rátság Házában fogadta Nagy Mária, a Magyar—Szovjet Ba­ráti Társaság főtitkára. A ta­lálkozón — amelyen A. A. Zsuk ezreies, a budapesti szovjet nagykövetség katonai és légügyi attaséja is jelen volt —, a vendégek baráti be­szélgetést folytattak az Dr. Bérei Gyulának, az OVK főigazgatójának elnök­letével kezdődött tanácsko­záson í. tagországok küldöt­teinek beszámolói után, került sor a naoirenden szereplő té­mák részletes taglalására, megvitatásara, a két-, illetve több oldalú együttműködés részletkérdéseinek kötetlen megbeszélésére. MSZBT országos elnökségé­nek tagjaival. V. J. Pavlov, a Szovjetunió budapesti nagykövete a nagy- követségen adott fogadást a dunai hajóraj parancsnokai­nak tiszteletére. A hétfői program befejezé­seként a Magyar Néphadsereg Központi Klubjában a szov­jet haditengerészek műsoros ifjúsági összejövetelen talál­koztak az Egyesült Izzó KISZ- istáirak és a magyar katona­fiataloknak egy csoportjával. REKLÁM NÉLKÜL Szovjet haditengerészek az Egyesült Izzóban

Next

/
Oldalképek
Tartalom