Pest Megyi Hírlap, 1972. május (16. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-13 / 111. szám
Kocséri virágok Rendtartás, társadalmi munkában Kőcseren, ahol a lakosság olyan sok gondot fordít az utcák rendjére, a porták tisztaságára, már nyílik a virág a ház előtti kiskertekben. A kora tavasziak után újabbak bontanak szirmot, mert a gondos gazdák már kiültették, a következő időszakiak palántáit is. Választékért elutaznak a nagykőrösi meg a ceglédi piacra is, de a helyi tsz is segít a község szépítésében, vi- rágpalánta-nevéléss'el. A ko- csériak különös gondot fordítanak a szilárd burkolatú járdák tisztán tartására. Az utóbbi években több kilométer hosszúságban megjavították, befedték a járdákat. Társadalmi munkájukkal nevet és helyezést szereztek maguknak a járás tizenegy községe sorában. Kocsér a tiszta, rendezett és virágos települések közé tartozik. Közös legelő a háztáji állatoknak Márciusban 35 tsz-tag ellen kellett eljárást indítani az abo- nyi József Attila Tsz-ben, mert jószágaikat meg nem engedett területen legeltették. A tsz vezetősége most a Vörös Csepel üzemegységben közös legelőterületet jelölt ki, melyen a háztájiban nevelődő teheneket legeltethetik a tsz-tagok. PEST MEGYEI hIrLAP KÜLÖNKIADÁSA A CEGLÉDI JÁRÁS XVI. ÉVFOLYAM, 111. SZÁM CE6LÉD VAROS RfeSZ.t ■■■■! .1 '..I- . t. Ii '■—« 1972. MÁJUS 13., SZOMBAT Élelmezés és higiénia Komplex ellenőrzés Cegléden • A körülményeken javítani kell Ruhagyári vásár Tavaszi és őszi kedvezményes vásárával mindig nagy örömet szerez dolgozóinak, s azok családtagjainak a Május 1. Ruhagyár ceglédi üzeme. Sok kabát, kosztüm, ruhadarab talált így gazdára, s mivel a ceglédi üzemben több mint hatszázan dolgoznak, a városban sokakat érintett ez a lehetőség. Az időszaki, házi vásárt most május 18-án és 19-én tartják meg, a Körösi úti gyárterületen. Ez alkalommal nem kész ruhadarabokat, hanem maradék méterárut adnak el: szoknyának, kabátnak, mellénynek, pantallónak valót A városi Közegészség- és Járványügyi Hivatal vezető főorvosától, dr. Kőszegi Máriától a legutóbbi ellenőrzések tapasztalatairól kértünk tájékoztatást. — Az elmúlt hetekben a Fest megyei KÖJÁL-lal, az OKI-val, az OÉT-tel, valamint az állategészségügyi szolgálat ellenőreivel közösen komplex ellenőrzést tartottunk Cegléden az élelmezéssel, közétkeztetéssel foglalkozó boltokban és munkahelyeken — mondotta dr. Kőszegi Mária. — Általános tapasztalat volt, hogy egy-két üzemi konyha kivételével a helyiségek, raktárak szinte mindenütt túlzsúfoltak. Néhol a legjobb szándék ellenére sem tudják megtartani vagy megtartatni még az alapvető higiéniai követelményeket, szabályokat sem. — A húsipari vállalat üzemrészeiben a személyi higiénia hiánya volt igen szembetűnő. Ennek pótlására sokat tesz a gyár vezetősége, de az emberék gyakori cserélődése miatt szinte hiábavaló az erőfeszítés. Mire a dolgozókat rászoktatják a gyakori kézmosásra, ruhájuk tisztántartására, továbbállnak, s az újabban jelentkezőkkel kezdődik minden elölről. A bajt még tetézik az elhanyagolt, zsúfolt szociális helyiségek. Mint megtudtuk, még az idén átadják a most épülő, korszerű szociális helyiségeket. — Mostohák az állapotok a város egyetlen cukrász termelőüzemében is. Kicsik a helyiségek, zsúfoltságuk miatt nehezen tarthatók tisztán. A termékek előállításának technológiája sem felel meg a szabályoknak. A fagylalt készítéséhez például több helyiségre lenne szükség. Ez a műhely megérett a lebontásra. — Sok panasz érkezett hozzánk a közelmúltban a sütőipari termékek, főleg a kenyér küllemére. A panaszok nem ismeretlenek a vállalatnál. Azért „nyomottak” a kenyerek, mert sokszor ömlesztve kerülnek a szállítóautókra, gépkocsi és műanyag rekesz hiánya miatt. Legutóbb a ceglédber- celi boltok panaszkodtak a péksüteményekre, amelyek néha eladhatatlan állapotban kerülnek hozzájuk. Nem találtuk megfelelőnek a szállítást szolgáló ládák tisztántartásának körülményeit a helyszíni vizsgálaton. Az udvaron, egy gumicső segítségével mossák a ládákat, s ez semmiképpen sem elfogadható módszer. ígéretet kaptunk, hogy a közeljövőben a szabályoknak megfelelő körülményeket teremtenek. — A Kossuth Étterem étel- mintavizsgálata érzékszervi eltérést mutatott. Oka: hetenként csak kétszer kapnak friss húst, amelynek hűtése bizonyos százalékot lecsökkent a táp- és ízértékből. Az Alföldi Étteremben az elmosogatott edények között zsírfoltos poharakat, evőeszközöket találtunk. Ott a mosogatás körülményein kell sürgősen változtatni. Drága a ceglédi piac Nem kielégítő a ruházati cikkek választéka «-Jövőre: új üzletek nyílnak A város kereskedelmi hálózatának fejlesztéséről, a lakosság ellátásának helyzetéről kértünk tájékoztatást Revuczky Gyulától, a városi tanács kereskedelmi osztályának felügyelőjétől. — A IV. ötéves terv első szakaszában, 1973. év végén, egy élelmiszerbolttal, bisztróval' és egy lakberendezési üzlettel gazdagodik Cegléd. Az önkiszolgáló rendszerű élelmiszerbolt a Szövetség utcában épülő több szintes ház földszintjén kap helyet, ugyanitt nyílik a korszerűen berendezett bisztró. A 420 négyzetméter alapterületű létesítményt, amely csaknem négymillió forintba kerül, az év harmadik negyedévében kezdik építeni. A lakberendezési üzlet a Marx Károly utcában épüHídraulíkus szabászgép A Ceglédi Cipőipari Vállalat felsőrészszabászatában egy- egy dolgozó műszakonként csaknem kétszáz pár cipőfelsőrészt szab ki a hidraulikus szabászgéppel. A felsőrészszabászaton a Május 1. szocialista brigád tagjai dolgoznak. Foto: Apáti-Tóth Sándor lő nyolcemeletes háztömb földszintjén lesz. A 700 négyzetméter alapterületű üzlet átadását 1973. év végére tervezik. — A terveknek megfelelő tempóban haladnak a Rákóczi úton épülő ÁBC-áruház építésével a kivitelezők. Az áruházát augusztus 20-án nyitják meg. — A lakosság élelmiszer- és egyéb áruellátását több mint kétszáz bolt biztosítja — mondotta a kereskedelmi felügyelő. — Az élelmiszerellátás, az ellenőrzések tapasztalatai szerint kielégítő. Nem lehet azonban dicsekedni a ruházati boltok választékával, hasonlóan a cipő-, főleg a gyermekcipő-ellátással, mely mennyiségben és minőségben, illetve fazonválasz- tékban hullámzó. — Köztudott, hogy a fővárosi piacárakkal összehasonlítva, drága a ceglédi piac. Oka, és ez nyomja rá bélyegét a kifogásolható minőségre is, hogy a ceglédi zöldségtermesztők árujuk nagy részét a fővárosba és a közeli nagyobb városokba viszik, ott értékesítik. Nemegyszer előfordul, hogy Budapestről érkezik zöldségféle a ceglédi piacra. A tavalyinál jóval gyengébb a primőr zöldségfélékből is az ellátás. Az évszakhoz képest egyébként minőségben és mennyiségben egyaránt gyenge a ceglédi piac áruellátása, az árak pedig, sajnos, elég magasak — mondotta a kereskedelmi felügyelő. Cs. I. — A piacon tartott ellenőrzések tapasztalatai: a tejtermékek mellett — szigorú szabály írja elő — nem szabad tojást árulni! A gyakorlat más képet mutat. A szabály megtartására ezentúl még szigorúbb ellenőrzéseket tartunk. A piactéren levő asztalok tisztasága megfelelő. — A Tőzegkitermelő Vállalathoz és hozzánk is több panasz érkezik szinte naponta. A panaszosok között akad olyan is, aki két évvel ezelőtt jelentette be igényét udvari illemhelyének, illetve szennyaknájának tisztítására, de kérése még mindig teljesítetlen. A vállalatnak mindössze két saervestrágyagyűjtő autója van, s a kettő közül egyet állandóan javítani kell. Súlyos gond náluk a munkaerőhiány. Sürgős intézkedést kértünk — mondotta dr. Kőszegi Mária. Csatári Ilona Munkahelyi krónika készül a kocséri Új Élet Tsz-ről Kedves házi ünnepség színhelye volt a kocséri Űj Élet Tsz irodája a napókban. Zsemlye János, a Hazafias Népfront járási népfronttitkára köszöntötte a megjelenteket, Mucsányi Józsefnét, a járási pártbizottság munkatársát, Bodor Zoltánt, a HNF Pest megyei bizottsága munkatársát, Demeter László községi tanácselnököt és más meghívottakat. A népfront célul tűzte ki a nemzeti hagyományok ápolását, a községi és munkahelyi krónikák megírását. Az Új Élet Tsz krónikáját Antal Domokosáé készítette el, csaknem másfél évi kutatómunka és adatgyűjtés után. Két hónap kellett a fényképekkel illusztrált anyag összeállításához, megírásához. A tsz vezetősége nevében Barhács János tsz-elnök vette át a krónikát, majd elmondotta, hogy csak olyan ember írhatta meg e történetet, aki itt él és szereti a községet. A tsz vezetősége nevében további sikeres munkát kívánt a krónikaírónak. Antal Domokosnénak gratulált Demeter László tanácselnök és Ragó István iskola- igazgató is. Antalné megha- tódottan köszönte meg a kedves szavakat, majd krónikaíró munkájáról beszélt. Nehéz dologra vállalkozott, amikor hozzáfogott a tsz történetének megírásához. Sokáig tartott a szükséges adatok, dokumentumok gyűjtése, csoportosítása, szakszerű leírása, de segítséget kapott a levéltáraktól, tanácsoktól, különböző szervektől, a tsz szakembereitől. Zsemlye János, a népfrontelnökség, Barhács János, a tsz Milyen legyen az értelmiségi klub? T öbbszöri sikertelen kísér- let után, most ismét értelmiségi klub alakításán fáradozik a ceglédi kultúrház. A korábbi kudarcokból okulva, megfelelően tartalmas klubprogramot állít össze. A szellemi foglalkozásúak- nak is kevés a szabad idejük, és — jogos igény —, szeretnék azt a keveset kedvük szerint eltölteni. Valahogy úgy fogalmazódott ez meg az első ösz- szejövetelen, amikor a jövendő műsorokat latolgatták, hogy egyszer-egyszer megelégednek a kötetlen eszmecserével, egy ártatlan kártyapartival vagy társasjátékkal, de fűszerezze azokat időnként színvonalas tudományos előadás, máskor valamely közérdekű témáról kerekedjék vita. Bár az értelmiség egyes rétegei nem jelentek meg az első összejövetelen, megfogalmazódott egy figyelemre méltó igény. A jelenlevő tanárok, jogászok elsősorban humán érdeklődésű emberek, ma viszont a korszerű műveltség megkívánja a természettudományok iránti érdeklődést is. Joggal vetődött fel: az előadások szervezésekor erről sem szabad megfeledkezni. Színesebbé, gazdagabbá tehetik a tervezett hetenkénti összejöveteleket útibeszámolókkal, színes diaképek vetítésével, alkalmasint kirándulással, közös színházlátogatással. Hasznossá tehetik klubjukat, ha megvitatják a város fejlesztési terveit, elmondják véleményüket a következő évad kulturális programjáról, általában, ha közéleti kérdéseket vitatnak meg. Szóba került a különféle folyóiratok megrendelése is. A kultúrház, amely gazdája és anyagi támogatója az új klubnak, vállalja a lapok beszerzését, annál is inkább, mivel — a tervek szerint — ebben az évben átalakítják a büfét újságolvasó presszóvá. T. T. A szolnoki rádió műsora MÁJUS 15-TOL 21-IG Hétfő: Alföldi krónika. Üzemi lapszemle. Fúvószene. Nyereségfoaxások. Sport. Fiatal törökszentmiklósi tehetségek nyilvános hangversenye a stúdióban. Kedd: Alföldi krónika. Régi vagy új? Népdalok. Morál és fegyelem. Gigli lemezeiből. Harmincévesen ... Szerkesztik a hallgatók. Szerda: Alföldi krónika. Operettrészletek. A tanácselnök egy napja. Kisszótár Mezei szőttes. Fiatalok mesélik ... Beatparádé. Csütörtök: Alföldi krónika. Pár perc jazz. Harmincmillió nyomában. Cigánynóták. Gyors tisztítás — csigalassúsággal. Sporthíralá Koncz Zsuzsa énekel. Péntek: Alföldi krónika. A BNV-ről jelentjük. Nótacsokor. A víz „sorsa” korunkban. A TIT és a rádió közös műsora. Operaikedvelőknek. Magyarázatok. Ritmusturmiix. Szombat: Hétvégi kaleidoszkóp. A BNV-ről jelentjük, könnyű hangszerszólók. Ahogy én látom. A friss ÉS-ről. Szerkesztik a hallgatók. Vasárnap: Vasárnapi magazin.. Az adások mindennap, 18 órától, a 222 méteres középhullámon hangzanak el. vezetősége nevében nyyjtott át ajándékot Antal Domokos1-' nénak, aki kijelentette, hogy a jövőben is részt kíván venni az ilyen és ehhez hasonló munkákban. Már korábban megírta, Kocsér felszabadul lásának 25. évfordulójára, a községi krónikát. Munkáját, mint pedagógus, szintén jól végzi, osztálya a járási szaktárgyi versenyen első lett. Sziráki Péter Újjáalakul a baráti kör A CVSE lalbdarúgó-szak- osztályának vezetője Junó Ferenc lett. A szakosztály mellett működő baráti kör újjáalakításáról tanácskoznak május 14-én, vasárnap délelőtt 10 órakor, a sportcsarnokban. Minden ceglédi sport* barátot szívesen látnak. Teke NB II Új babák voltak A Ceglédi Építők a Csavarárugyár csapatával mérkőzött, és 6:2-es eredményt ért el (2389 — 2360). A csapateredmény mindkét fél részére gyenge volt, noha a ceglédiek, a hazai pálya előnyét élvezve, biztosabban szerepeltek. Némi mentségül szolgálhat, hogy új babákkal játszottak, és ez rontott a teljesítményen. Jók: Rónaszéki, Pákozdi R., Raffai. Az NB II tartalékbajnokságon az Építők B-csapata az EMTK B-vel játszott. Eredményük: 6:2 (2432 — 2418). BIRKÓZÁS KEVÉS INDULÓ Szigetszentmiklóson II—IV. osztályú felnőttversenyt rendeztek birkózó kötöttfogásban. Gyér volt a mezőny: mindösz- sze öt egyesület indította el birkózóit. A CVSE-t öten képviselték. Eredmény: 52 kg-ban 1. Nagy Miklós, 74 kg-ban 3. Dér Ferenc. HÉT VÉGI MŰSOR A Kossuth Művelődési Házban ma este, 8 órától, táncest. Játszik a Plútó együttes. Moziműsor Kossuth: ma és holnap: Hekus lettem (magyar). Abony: ma és1 holnap: Osceola (NDK). Albertirsa: holnap: Spartacus I—II. (amerikai). Jászkarajenő: ma és holnap: Ragyogj, ragyogj, csillagom (szovjet). Ceglédbercel: holnap: Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében (olasz). Törtei: ma és holnap: Kísért a múlt (szovjet). SPORTMŰSOR Szombat: Teke: Az Építők négyes te1 kepályáján 15 órakor NB Tartalékbaj nokságbain Ceglédi Építők „B”—Csavargyár „B” mérkőzés. Vízilabda: A városi uszodában 13 órakor Ceglédi VSE— Egri Vízmű OB II/B-s találkozó. Vasárnap: Kézilabda: A Bem SE gerjei sporttelepén 11 órakor Bem SE—Váci Spartacus megyebajnoki férfitalálkozó. A Bem SE az első öt fordulóban 8 pontot szerzett, legutóbb a csapat szereplését nem kísérte siker, Vácon a Híradástól vereséget szenvedett. A Váci Spartacus nyerte tavaly a bajnokságot, így nagy mérkőzésre van kilátás. Tíz órától ifjúsági mérkőzés. Vízilabda: A városi uszodában 11 órakor újabb OB II/B-s összecsapásra kerül sor: most a Kecskeméti Vízmű lesz a Vasutas ellenfele. Labdarúgás: A Vasutassporttelepen fél kettőkor Ceglédi VSE—MGM Debrecen NB Il-es mérkőzés. A CVSE a tavaszi idényben váltakozó sikerrel szerepel. A hazái győzelmeket idegenben vereségeik követik. Sőt, Gyulán 6:l-re kapott ki a csapat — igaz balszerencsés gólokkal. Az MGM a kiesés ellen harcol. Kemény harcra és minimális ceglédi győzelemre számíthatunk.