Pest Megyi Hírlap, 1972. május (16. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-11 / 109. szám

1972. MÁJUS 11., CSÜTÖRTÖK PESt HEGYEI 'xMívhxp Tananyag nélkül a kombájnosok Törökbálinti Esett éppen, hát behúzódtak a fedél alá, meghallgatni Páz- mándi Imrének a szavait, aki meglehetősen régen, a — mondhatni — „hőskorszakban” végzett kombájniskolát, vagy­is akkor, midőn éppen csak bevonult a magyar búzame­zőkre ez a gép. Az persze hat­hónapos iskola volt, amelyet követően minden nyáron nye­regbe szállt, csupán három esztendeje hagyta abba ezt a munkát. Azóta szerelőként végzi dolgát, ám elképzelhető, mennyire kisujjában van mindenfajta tudnivaló a kom­bájnról. Most épp az egyik legkorszerűbbet, az E—512-es NDK-kombájnt oktatja — mit tud ez a gép, mennyivel kü­lönb a korábbiaknál? — Nagyobb a teljesítőké­pessége, mint az Szk—4-es- nek, tehát többet arat le, to­vábbá tiszta, rendes munkát végez, szemet nem hagy. A tavalyi nyarat már itt, a tö­rökbálinti gazdaságban dol­gozta át egy E—512-es, nem volt vele baj, igaz, az Szk— 4-essel sem. Csik Pál, a műhelyfőnök eh­hez hozzáteszi: — Egyazon színvonalon áll ez a Nyiva nevű szovjettel; nem igényel például különö­sebb karbantartást, de szak- képzettebb szerelő kell hozzá. Gépesített gazdaság Akik most a tudnivalókkal megismerkednek: kombájnve- zetöi tanfolyam résztvevői a Kertészeti Kutatóintézet tö­rökbálinti gazdaságában. Miért éppen itt gyűltek össze a Pest megyei szövetkezetekből kül­dött leendő, vagy részben máris annak mondható szak­emberek? — Mert jók itt a feltételek — mondja Takács Erzsébet ag­rármérnök, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezés- ügyi osztályának munkatársa. Ez a kedvező feltétel a töb­bi között azért van meg Tö­rökbálinton, mert az utóbbi években meglehetősen szépen fölszerelték gépekkel ezt a gazdaságot. Így az ezerholdas őszibarack termesztésében gé­pek dolga a talajművelés, a permetezés, sőt szerkesztettek egy olyan, úgynevezett olda­lazó talajmarót, amellyel a fakoronák alatti, eddig kézi művelést gépesítették. A kéthetes tanfolyam részt­vevői mind termelőszövetke­zetből jöttek — megtalálható köztük az egészen fiatal, szin­te gyerekképű kombájnosj elölt épp úgy, miként a több nya­rat már a gép nyergében le­töltött, vagyis csupán tovább­képzésen megjelent férfi is. — Mi akadályozza tanulá­sukat? — kérdem az asztalokat körülülő hallgatóktól. Van is mindjárt, ki kezét fölnyújtja. — Nincs tananyag, könyv, amiben leírnák számunkra a gépet, a működést. Hegedűs József, az Örkényi gépészeti szakmunkásképző iskola tanára, aki egész Pest megyében a mezőgazdasági felnőttoktatás egyik irányító­ja, s most e tanfolyam veze­tője, nem tud a jogosnak tű­nő aggályra mást mondani, mint hogy ilyen könyvet bi­zony aligha képesek a hallga­tók kezébe adni, lévén „hi­ánycikk”. Oj pedig nem író­dott még; hogy miért nem, az persze itt el nem dől, de tán egy csöppet hozzájárulunk a megoldáshoz, ha — hangsú­lyozottan, aláhúzottan — leír­juk: nemigen lehet így tan­folyamot szervezni, sürgető lenne az a könyv! Ha az idén már nem is lehet számítani rá, legalább jövőre legyen. Kevés a két hét Arra viszont már keresve se találok magyarázatot, hogy vajon miként adhatnak el olyan mezőgazdasági gépet, amelyhez nem mellékelnek használati utasítást! — Vettünk két darab NDK- kombájnt, de nincs hozzá ma­gyar nyelvű magyarázat — mondja a felsőpakonyi Búza­kalász Termelőszövetkezet kombájnosa. — De hát csak nem fognak állni ezért a gépek? — Azt azért nem! Van any - nyi tapasztalatom, meg most is ez a tanfolyam... Mégis, az efféle gyakorlat százszor is érthetetlen. Hi­báztathatnék a gyártó céget is, hiszen tudja, melyik pia­con adja el termékét, készít­sen hozzá azon a nyelven el­igazító szakszöveget; de to­vábbmegyek: lehet-e anélkül átvenni a kombájnt? S ha már — úgy látszik — lehet, vajon miért nem gondosko­dik a magyarázatról a honi forgalmazó?! Nem csoda, hogy így aztán kiváltképpen kevés az a két hét,, amit a tanfolyamra szán­tak, jóllehet Hegedűs József szerint is értelmes, tanulé­kony embereket választottak ki, küldtek Törökbálintra a tsz-ek. — Nagy gond, hogy sem irodalom, sem szemléltető anyag nincsen — mondja a vezető —, végül is azonban úgy érzem, hasznos volt ez a tanfolyam a tsz-ek számára. Ötszáz új traktoros Megragadván az alkalmat, Hegedűs Józseftől a megyei mezőgazdasági felnőttoktatás egyéb aktualitásait kérdezem. — Az idén hétszáz új beta­nított és szakmunkás képzése fejeződött be október és ápri­lis vége között, jóllehet igaz, hogy ebből pusztán a trakto­rosok száma ötszázra rúg. A kérdések kérdése megítélésem szerint ez: mi lesz a már szak­munkássá vált emberek to­vábbképzésével? Jártomban- keltemben azt tapasztalom, hogy a szövetkezetekben ke­vés a villamossági szakem­ber, a hegesztő sem elég — de hogyan és hol fogjuk ide kiképezni, ha van rá egyálta­lán jelentkező? Messzire vivő dilemmák ezek, maradjunk ezúttal csu­pán a kombájnosoknál. Akik persze, illő figyelemmel kí­sérik nyári kenyerük adóját, a határt. Egységesen vallják, hogy szépek a gabonák, lesz mit learatni. Az ám, legfőbb ideje volt e tanfolyamnak: jó hónap múltán beérik az őszi árpa, utána gyorsan a búza — kemény hetek várnak a kombájnosra akkortól. Keresztényi Nándor Az MSZBT főtitkárának nyilatkozata Május 22-én kezdődnek a szibériai hetek Pest megye bemutatja as omszki területet Május 22-én, hétfőn, kezdő­dik az MSZBT idei egyik leg­jelentősebb akciója a szibé­riai hetek rendezvénysoroza­ta. Az ország valamennyi vi­dékét átfogó gazdag prog­ramról Nagy Mária, a Magyar —Szovjet Baráti Társaság fő­titkára nyilatkozott. — November végéig szer­te az országban élmény- beszámolók, előadások, filmvetítések, irodalmi es­tek és fotókiállítások segítségével állítjuk az ér­deklődés előterébe a Szovjet­uniónak e rendkívül érdekes és sokoldalú területét. — A változatos eseményso­rozat nyitányaként május 22-én a Lenin Kohászati Mű­vek rendez ünnepi műsort. Hetventablós fotókiállításon Ülésezik a négyoldalú együttműködési bizottság Fock Jenő fogadta a delegációvezetőket Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke szerdán hivatalában fo­gadta a négyoldalú együttmű­ködési közös bizottság május 10—11-1 értekezletére érkezett delegációk vezetőit. A fogadá­son megjelent V. V. Macke­Munka és szabad idő EGY RIPORTALANYOM így mutatta be életrendjét: — Reggel fél négykor ke­lek, beutazom Pestre, itt le­dolgozom a nyolc órát, fél órát várok a pályaudvaron, fél ötre otthon vagyok, teszek- veszek a kertben, megvacso­rázom, egy kicsit nézem a tévét, de nyolckor már lefek­szem, mert hajnalban indulni kell. Szabad szombaton el­végzem a férfimunkát, fát vá­gok, behordom a tüzelőt, meg­javítom a vízcsapot, vagy megélezem az ásót. Vasárnap beszélgetek a gyerekekkel, jót ebédelek, szundítok egy na­gyot, nézem egy kicsit a té­vét és lefekszem... Beszélgessünk most a sza­bad időről. Többen legyinthet- nek, minek sorokat fecsérelni a munka utáni piszmogásra, lustálkodásra, kikapcsolódás­ra. Azért érdemes a szabad időről beszélgetni, vitatkozni, mert napjainkban ez az embe­ri életnek legalább olyan fon­tos része, mint maga a mun­ka. A marxizmus klasszikusai a növekvő szabad időben lát­ták az emberi kiteljesedés, a szabadság egyik zálogát Nem is kereshették másutt hiszen a történelmi munkamegosztás megfosztotta az embert, hogy munkájában egésszé váljon, a szétszabdalt munkafogások el­orozták tőle az alkotás teljes­ségét, s a távol messzeségbe repítették a szabadság biro­dalmát Mi maradt az ember­nek? Hogy részmunkájában találjon részkielégülést, s szabad idejében megszüntesse hiányérzetét, úgy tevékeny­kedjen, éljen, hogy harmóniá­ra találjon, érezze egész-teljes voltát A szabad idő ezért az emberi kiteljesedés, a szabad­ság egyik lehetősége. A MUNKA ÉS A SZABAD IDŐ több okból is elválaszt­hatatlan egymástól. A munka tartalmából következhet a szabad idő tartalmassága, s a szabad időt munkával is tölt­hetjük. Első tételmondatnak írjuk le a következő megálla­pítást: a szabad idő és a mun­ka világa szorosan együvé tar­tozik, ezért lehetetlen mélyre­ható változásokat elérni az egyik szférában, a másik érin­tetlenül hagyása mellett! A munka frontján már sokat tettünk, egyre több a modern, jó gépünk, automatánk, keve­sebb a fizikai erőlködés. Igaz, a nekiveselkedés helyébe a szalag, a monotónia lépett, de: a munkában történő változá­sokat nem követte a szabad idő forradalma. Véleményem szerint, a mai munkaszínvo­nalnak nem ilyen szabadidő­kultúrával kellene párosulnia. A pesszimisták ellenvethetik, hogy munkánk és szabad időnk egyezik egymással. Ha ez Igaz lenne, akkor is a té­telmondat mindkét tagja vál­tozhat: a tartalmasabb sza­bad idő visszahathat a mun­kára, egyik fejlesztőjévé vál­hat. A MUNKÁN KÍVÜLI IDŐ NÖVEKEDÉSE egymagában még nem alakítja át az em­berek életmódját, legfeljebb lehetőséget teremt a legerő­sebb szükségletek kielégítésé­re. Melyek ezek? A kulturális éhség, a mozgásvágy, az alko­tás? Nem. Ma a legerősebb szük­séglet: a forint! A szociológu­sok adatai szerint nő a hiva­talos munkaidőn kívül a pénzszerzésre fordított idő, leginkább a fiataloknál. Vagy­is nő a szabad idő, de ezt egy­re inkább munkával töltik, tehát csökken a személyiség- fejlesztő szabad idő. Vajon hogyan veszi fel a piac az így „felszabaduló” munkaerőt? A szolgáltatás ez a „varázsterület”, hiszen az állami és a szövetkezeti vál­lalatok ma még nem tudják teljesen kielégíteni a lakosság szolgáltatások iránti igényeit. E tény következménye az is, hogy az utóbbi években a munkaerő szabadpiaci ára gyorsabban növekedett, mint ahogy általában a bérek emel­kedtek, s ma már sok szak­mában több mint kétszerese a hivatalos fizetésnek — per­sze ezt motiválja a munka­időn belüli közismerten ala­csony intenzitás is. Maguk a vállalatok is fellépnek a dol­gozók szabad idejének vásár­lóiként — a gyakori túlórázta­tással. E tények ismeretében kimondhatjuk: a munkások egy része ma nem több, ha­nem minőségében kevesebb „szabad” idővel rendelkezik! Korábban leírtuk, hogy a munkamegosztás mai rendsze­rében az embereket általában csak részben elégítheti ki el­végzett részmunkájuk. A sza­badidőbeli „forinthajsza’’ — látszólagos gazdasági eredmé­nyei ellenére is — nyomorítja az embert, még akkor is, ha ő úgy érzi, hogy gazdagodik. A pluszforintok ugyanis a szemé­lyiség mínuszaivá válnak, olyan anyagi, tárgyiasult „bő­ség” forrásai lesznek, amelye­ket a munkás igazából nem él­vez, csak hiszi, hogy ezek az ő ,.teljességének” bizonyítékai. Azok a tárgyak, amelyekhez önmaga kizsákmányolásával jut — legyen ez például soha­sem olvasott, szép kötésű könyv, bár ez a ritkább eset, s ne szóljunk most az üzleti be­fektetésnek vett telekről, vagy a ritkán használt, kent-fent, fé­nyezett autóról — nem telje­sítik ki az embert. Ez is igazol­ja, hogy nem szabad gazdasá­gi szükségszerűségnek elfogad­ni az olyan jelenséget, amely­nek látszat gazdasági hasznos­ságát nagyfokú szociológiai, pszichikai kár követi! A SZABAD IDŐ AZ ÖNKI­EEJLESZTES LEHETŐSÉGE, vagyis a tudatformálás időtar­tama, színtere. A szabad idő egy részének csekély értékű elfecsőrelése — s ne vonjuk e körbe az életfeltételekért küz­dő munkásrétegeket, nagy csa­ládokat stb. — éppen a gondol­kozás, a művelődés, az alkotás lehetőségét csökkenti. És, ha a fennmaradó időt is tartalmat­lanul ütjük agyon? A végered­mény kétségbeejtő! A rövid „kikapcsolódásra” szánt időt sokaknál az ital, a kártya, a meccs foglalja el. A statisztikák árulkodnak a könnyű szórakozásokról, pél­dául a Pest megyei szociológiai vizsgálat adatai: a felmérés előtti hónapban a szakmunká­sok 57, a betanított munkások 72, a segédmunkások 69 száza­léka egyáltalán nem olvasott könyvet, legtöbbjük egyszer sem volt színházban. A langyos, belenyugvásra hajlamos, köz­kedvelt „bölcsek” érveit ne fo­gadjuk el, miszerint nem be­kapcsolódni akarunk, hanem végre kikapcsolódni. E lát- szatmegórtés mögött nagyfokú kényelmesség húzódik: marad­junk csak mindnyájan a „ke­nyeret és cirkuszt!” évezredes elnyomorításában. A SZABAD IDŐ FORRA- DALMA VARAT MAGARA, vies, a Szovjetunió mezőgaz­dasági minisztere; G. Ewald, a Német Szocialista Egységpárt politikai bizottságának póttag­ja, mező-, erdő- és élelmiszer­gazdasági miniszter; V. Sopov bolgár földművelési és élelmi- szeripari miniszter, valamint dr. Dimény Imre mezőgazda- sági és élelmezésügyi minisz­ter. Ott volt A. A. Ezsevszkij, a „Szojuzszelhoztechnika” össiz-szövetségi egyesülés elnö­ke és dr. Gergely István me­zőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes. A fogadáson szóba kerültek a négyoldalú együttműködési bizottság eddigi működésével kapcsolatos tapasztalatok. A bizottság a Gellért Szál­lóban megkezdte tanácskozá­sát. tárják a közönség elé a szír bériai tájak, városok életét. A következő hónapokban szerte az országban, hasonló módon, változatos progra­mokat szervez az MSZBT több mint 650 tagcsoportja. A munkahelyeken, iskolákban sok ezren ismerkednek meg majd a hetventablós vándor­kiállítás képeivel. Az MSZBT országos elnöksége hamaro­san kiadja a „Mit olvassunk Szibériáról” című bibliográ­fiát, valamint a ,JSzibéria és a szovjet Távol-Kelet” című is­mertető füzetet is. A Szibériával való ismer­kedés sajátos állomása lesz Pest és Nógrád me­gye, ahol elsősorban a szibériai testvérmegyék, Omszk és Ke­merovo bemutatása kap nagy súlyt. Nógrádiban szeptember­ben kemerovói heteket ren­deznek. Barátsági nagygyűlé­sen, baráti találkozókon ele­venítik fel a két testvérmegye nagy múltú kapcsolatát, szo­ros barátságát. Az év végéig elkészül a nógrádi és kemero­vói költők kétnyelvű atoló- giája is. Nem kevésbé mozgalmas Pest megyének az omszki terület bemutatására ösz- szeállított programja. Így például a megyei mozik szibériai tájakról, emberek­ről szóló filmeket tűznek mű­sorukra. A megyei könyvtár szibériai írók, költők alko­tásaiból rendez könyvkiállítá- sokat, irodalmi esteket a munka utáni kikapcsolódást egyre jobban a zártkörűség, a befeléfordulás jellemzi. A tévé — több értékes produkciója el­lenére — a passzivitás „sugár­zója”, készen kínálja a tétlen, gondolkodás-asszQciálás nélkü­li szemlélődést, s középszerű kispolgárt életideálok terjesz­tőjévé vállhat. Kevés a beszél­getés a szabad időben, de a társalgások is a kész gondolati klisék „párbajai” s nem kíván­csi tudakolózások, viták, gon­dolatcserék. Pedig éppen a jó színház, a jó film, a jó könyv, az értéíkes beszélgetés csök­kentené az ember hiányérze­tét. Es persze az alkotás. Hát igen, a szabad idő alkotásra is való: elekor tevékenykedhe­tünk úgy, ahogy egész nap sze­retnénk. Az esztergályos gya­lulhat, a mérnök cserepezheti a tetőt, az orvos zongorázhat, a zongoraművész kapálhatja a kertet, az asztalos verset ír­hat — vagyis rövid időre megszűnik a szorító történel­mi munkamegosztás! Csak­hogy a szabad időben végzett munka még nagyon ritkán a személyiség hiányérzetéből fa­kadó szükséglet, lassan válik az emberi'teljesség részévé! A szabad idő forradalma el­odázhatatlan! Fóti Péter A tekintély T ársadalmunk erejének, szilárdságának min­dig kifejezője a veze­tők és vezetettek kö­zötti viszony. Hazánkban is nagy jelentőségű, hogy a tisztségviselők hogyan lát­ják el vezető tevékenységü­ket. A szocialista társadalom­ban a vezetésben fent és lent a marxizmus—leniniz- mus tudományának fontos irányító hatása van. A marxizmus—leninizmus azonban bármennyire is sokoldalú és értékes tudo­mány, szerepe a vezetésben automatikusan nem érvé­nyesül. A Magyar Szocialista Munkáspárt általános poli­tikája, az ipari, a mezőgaz­dasági, a kulturális élet számára adott jól átgondolt útmutatásokból származó sikerek beszédesen igazol­ják a marxizmus—leniniz­mus tudományának nagy- szerűségét. Ám az a körül­mény, hogy a szocializmus építése közben is a szó és a tett nem mindig találkozik, és előfordulnak meggondo­latlan cselekedetek, bizo­nyltja azt, hogy a marxiz­mus—leninizmus a társa­dalom fejlődését feltáró tu­domány egymagában csak lehetőség. A marxizmus—leniniz­mus magas fokú eszmeisé­gét az is bizonyítja, hogy önmaga felismeri érvénye­sülésének szubjektív aka­dályait, és ezért is hang­súlyozza a társadalmi kri­tika szükségszerűségét. A vezetésben tapasztal­ható fogyatékosság meg­szüntetését mindenképpen segíti az önkritika, de gyakorta a bírálatra is nagy szükség van. A tisztségvi­selő akaratereje az önkriti­ka alkalmazásában és a mástól kapott bírálat reá­lis értékelése, a szocializ­musban távolról sem ma­gánügy. A vezetői és irányítói te­vékenységet ért jóindulatú kritikának az esetleges visszautasításából rendkí­vül káros konfliktusok ke­letkezhetnek. Tapasztalha­tó, hogy egyes párt-, állami és gazdasági vezetők az őket ért, de helytálló bírá­latot úgy igyekeznek beál­lítani, mintha a bíráló, rendszerünket akarná lejá­ratni. Ezen az alapon kere­sik a bírálóval szembeni „fellépés” lehetőségeit. Saj­nos, nem is ritkán siker­rel. A dolog lényegénél ma­radva mai életünkben a kritikai légkörnek azért is rendkívül nagy a jelentő­sége, mert a magyar törté­nelem úgy alakult, hogy a társadalom formálása egy- pártrendszerben fejlődik. E helyzetben a kritikáról szó­ló marxista tanításnak, a szocializmus építése köz­ben előforduló hibák ön­magunk általi felismerésé­nek különösen nagy a tár­sadalomformáló jelentősé­ge. Ezt a felszabadulás utáni történelmünk gazda­sági és politikai sikerei, de az előfordult hibák is éke­sen tanúsítják. Nem az kifogásolható, hogy a marxizmus—leni­nizmus gyakorlati alkalma­zása közben vita keletke­zik. Ez nemcsak elkerülhe­tetlen, hanem szükségsze­rűen szolgálja a fejlődést. A káros magatartás abban mutatkozik, ha valaki ön­magát összetéveszti a dol­gozók hatalmával. Ahol ez megtörténik, ott a vezető’ könnyen azt hiszi, hogy ő mindig, feltétlenül helyesen cselekszik. Kísérletet tesz arra, hogy a marxizmus— leninizmust önmaga elgon­dolásához alakítsa. Ez ide- ig-óráig sikerülhet is. Természetesen a mar­xizmus—leninizmus igazsá­ga és a dolgozók hatalma van olyan nagy erő, hogy meg tud küzdeni e káros törekvésekkel. Am amíg ez kisebb-nagyobb mértékben egyáltalában megvalósítha­tó, sok kár keletkezhet, sok tisztességes ember hite rendülhet meg abban, ami életünk értelmét adja. Lányai Sándor 4

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom