Pest Megyi Hírlap, 1972. május (16. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-10 / 108. szám
im MÁJUS I«., SZERDA *eir arccrei '^CSriap ÖTEZER MAGÁNLAKÁS ÉVENTE A célszerű tervezés eredménye az otthon , Figyelemre méltó tanulmány jelent meg az ÉVM Építészeti és Építésfelügyeleti Főosztályának gondozásában. A kiadvány összefoglaló munka a magánlakás-építés tervezési színvonalának helyzetéről. Az előszó hangsúlyozza: „Több száz lelkes és hozzáértő szakember felmérő, elemző munkája tette lehetővé, hogy országos áttekintést nyerjünk q magánlakás-építés tervezési színvonalának helyzetéről.” Egyike e lelkes szakembereknek Wächter Roland, a Pest megyed Tanács építési osztályának főmérnöke, aki megyei vizsgálódásai alapján készítette el tanulmányát, majd nyújtotta be segítségül a fentebb említett összefoglaló kiadványhoz. .Vagy jó, vagy rossz • — Milyen színvonalon áll * magánlakás-építés és tervezés? — Ma még csak részben felel meg azoknak a követelményeknek, amelyeket a lakással, a tervezéssel, az x építéssel szemben támasztunk.' A lakás, gz életforma egyik megnyilvánulása, ezenkívül az adott település legfontosabb alkotóeleme. Ezért kell harcolni a tervezői és építtetői igénytelenség, a megszokotthoz való ragaszkodás ellen. Nem lehet elfogadni az építtetők egyik kedvelt érvelését, hogy a pénzéből olyat épít, amit és amilyet akar, hiszen az egyéni célokon túl társadalmi érdek is van. Nem figyelhetjük közömbösen a magánépítők tevékenységét azért sem, mert az erre az ötéves tervre előirányzott 400 ezer lakás 55 százaléka magánerőből épül (38 százalék családi ház, 17 százalék társasház). Ez bizonyítja: sem az egyén, sem a család szempontjából nem lehet közömbös, hogy jó tervek alapján épült, jó házban, jó lakásban éljenek. • — Pest megyében milyen a magánlakás-tervezés? — Le kell szögezni, nálunk is nagyon fontos rászorítani a tervezőket a helyes munkára. Több ankétot tartottunk már megyeszerte, ahol ismeretterjesztő előadások hangzottak el, sőt kiállításokat is rendeztünk. Fényképek, tervrajzok segítségével ábrázoltuk a jó és rossz tervek közötti különbségeket. A tervező és a megrendelő közötti viszonynak anyagi háttere is van. A tervező minden tekintetben szolgai módon próbálja kielégíteni a megrendelő kívánságait, kritika nélkül fogadja el megbízója igényeit, a legritkább esetben veszi a fáradságot, hogy a jövendő lakástulajdonost meggyőzze ennek vagy annak a helytelenségéről. Ez a bajok egyik forrása. A másik: egy-egy tervező kőműves például kialakít magának egy formát, s azt csinálja meg mindig, mert ez a legegyszerűbb. Ez a forma vagy jó, vagy rossz. Sokszor meg sem próbálnak igényesebb megoldásokra törekedni. Megfigyelhetjük, ha egy falusi utcán új ház épül, bizonyos idő eltelte után valamelyik szomszédja, esetleg mind a keUő épít egy ugyanolyat, sőt előfordul, hogy utcaszerte viszontlátjuk a „prototípust”. Ha ez jó volt, nagy szerencséje van a többieknek. Megemlítendő az is, hogy a tervezők alig fordítanak gondot a ház külső díszítésére, ezt másodrangú kérdésnek tartják. • — Készült valamilyen felmérés a megyei magántervezők képzettségéről? — Igen. 25 százalékuk rendelkezik felsőfokú képzettséggel, 44 százalék birtokában van a technikusi képesítés, míg 31 százalékuk kőműves. Ez a statisztika határozza meg Pest megyében a tervezés színvonalát. • — A következő lépés a terv elbírálása, az építési engedély kiváltása. — 1969-ig dolgoztak a ma- gántervezési szakértői bizottságok, melyeknek hatósági jogkörük nem volt ugyan, de ftz engedélyezési eljárás előtt megbírálták a tervrajzokat, felfedték hibáit, s ezzel kiegyenlítették a tervezők képzettségéből származó feltűnő színvonalbeli különbségeket. A bizottságok jól dolgoztak, hatással voltak az építtetői közízlésre, a hatékony ellenőrzés sokszor meghozta gyümölcsét. Nos, ezek a bizottságok megszűntek, de hagyatékként maradt egy statisztika, amely arról árulkodik, hogy 1969-ben a tervrajzok több mint 57 százalékán kellett módosítani, kiegészíteni, további húsz százalékát egyáltalán nem lehetett engedélyezni, s mindössze a tervek alig több mint egyötöde volt elfogadható. • — A felépített lakás a nemzeti vagyon része, nem mindegy, mennyi a használati értéke. A tervezés nagyban befolyásolhatja a felhasználandó építőanyagok mennyiségét. — Bizony, nem mindegy, hogy az egyszer felépült lakás évekre, évtizedekre, vagy sok generáción át befolyásolja-e a benne lakók életkörülményeit. A tervezők lelkiismeretes munkája ezen a téren is kulcskérdés. A célszerű anyagfelhasználás népgazdasági kérdés. Nézzük meg például a Galga menti házakat. Sok közöttük a kétszintes. Azonban az alsó részben garázs, mo6ókonyha, s egyéb hasonló helyiségek találhatók. Ezeket lakás szempontjából nem tudják használni, a család a felső szinten zsúfolódik. Az épületben három lakáshoz is elegendő építőanyag van, mégis egy lakás van benne, az is rossz elrendezéssel. Megjegyzendő, hogy a magánlakás-építkezések még hagyományosak, a tégla, a vályog, a rakott fecskefal a divat. A nagy, emeletes épületek technológiája folyamatosan fejlődik. A magánépítőknek természetesen és érthetően a legolcsóbb ha maga épít, karöltve a rokonsággal, jó ismerősökkel. A túlzott anyagfelhasználás befolyásolja az építmény külsejét is. Milyen csúnya egy magas, kétszeresen megtört manzárdtető! És mennyivel több fa és cserép kell hozzá. Holott a padlásteret korántsem használják ki. Néhol várfalaknak is beillő közfalakat építenek. De legyünk tárgyilagosak, ahol a tervrajz szabta épület meghaladja az építtető pénztárcáját, ott minden papírvékony, hajszál tartja az egész házat. Megszokták • — Melyek a leggyakoribb lakáselrendezési hibák, s vajon csak a lakáskultúra helytelen értelmezéséből erednek-e? — A gyakori hibák a meg- szokottságból erednek. Üj ház kell a családnak, de az új lakást már nem használják új módon. A lakó- és kiszolgáló helyiségek aránya sokszor nem jó. Az már a lakáshasználat elavult módja, hogy hatalmas konyhát, és két szobányi alapterületű előszobát terveztetnek. Az emberek vidéken kevésbé használják a szobákat, mondhatnánk, a konyhában laknak, sokszor még ott is alszanak. A nappali lakószoba fogalmát kellene elterjeszteni. Az idősebbek féltik az újat, ez érthető, de nem helyes. Viszont már megfigyelhető, hogy a fiatalok másképpen laknak, nem hajlandók idejüket a konyhában tölteni, emiatt nézeteltérések is támadnak a családokban. Volt példa arra, hogy egy fiatalember jött be ide segítséget kérni az építkezés előtt, szerinte egyáltalán nem volt jó az a lakáselrendezés, amit az apja akart. Tiltják az építési szabályok, hogy a lakóhelyiségek a konyhából nyíljanak. Sokfelé találhatunk olyan lakásokat, ahol a két meglevő szoba bizony csak a konyhából közelíthető meg, holott egyszerű közlekedő folyosó beiktatásával ezt is meg lehetett volna oldani. Véleményem szerint általános iskolában környezet- ismereti órán, de akár gimnáziumban is, a sok valóban hasznos tudnivaló mellett egy-két órában el lehetne magyarázni a gyerekeknek, milyen a jó lakás, hogyan tudják használni, s egyáltalán, mi is a lakáskultúra? • — Segítik-e a magánlakás- építőket? — Igyekszünk minél több jó tervrajzot elterjeszteni. Megcsináltuk az úgynevezett „Ajánlott terveket” — jelenleg 36 van belőlük —, ezek készítésénél figyelembe vettük az általános igényeket. Erre szükség volt, mert a megyében hozzávetőlegesen 5000 magánlakás épül évente. Az általunk terjesztett típustervekhez az OTP-fiókokban, vagy a helyi tanácsok építési osztályán lehet hozzájutni. Jelenleg is készülőben vannak újabb típustervek, melyeket az előbbi módon ugyancsak eljuttatunk az építőkhöz. Határozott fejlődés Idézet a Magánlakásépítés tervezési színvonalának helyzete című tanulmánygyűjteményből: „A felszabadulás után épült lakások több mint kétharmad része magánla- kásépítés keretében, társas- és családiház kivitelben épült... Az országos kép — bár korántsem egységes — a magánlakásépítés tervezési színvonalában határozott fejlődést mutat.” Fehér Béla Kétezer vagonnal több áru A zöldség- és gyümölcskereskedelmi vállalatok tavalyi tevékenységéről, az idei felvásárlási és értékesítési tervről tárgyalt tegnap a Zöldség- Gyümölcs Kereskedelmi Egyesülés igazgató tanácsa. Deák István, a tanács elnöke elmondotta, hogy jelenleg 1028 tsz, 456 ÁFÉSZ és 45 szakszövetkezet tagja a MÉK-vállalatoknak. A tapasztalatok szerint igen hasznos volt a MÉK-ek átszervezése: az áru gyorsabban és kisebb költséggel jutott el az üzletekbe, s választékban és minőségben is jobban ki tudták elégíteni az igényeket. Dr. Pintér György, az egyesülés vezérigazgató-helyettese ismertette az idei terveket. Ebben az esztendőben 131 400 vagonnyi burgonyát, zöldséget, gyümölcsöt vásárolnak fel, s így 2000 vagonnal több áru kerül a lakosság „asztalára”, mint tavaly. Összefogás az iskolákért A korszerű oktatás egyik alapvető feltétele a szemléie- tesség. Amiről a diák nemcsak hall és olvas, hanem látja, sőt maga is megcsinálhatja. Az eredményesebb oktatás egyik módja tehát látszólag egyszerű: több kísérleti és szemléltető eszközt kell biztosítani az iskolák számára. Igenám, de ez gyakran pénzügyi nehézségekbe ütközik. Egyediül a váci járás iskoláiban hétmillió forint kellene erre a célra! És, ha csupán ez lenne az egyetlen, ami nagyon hiányzik! De még iskolaépületekben sem állunk valami jól. Építeni kellene. Vagyis bármennyire fontos és szükséges is az oktatás szemléltetése, a megye és a járás rendelkezésére álló pénzt elsősorban építkezésekre kell fordítani. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy ne keressük a lehetőségét annak, hogyan lehetne mégis előbbre jutni ebben a dologban is. Felhívás A vád járásban megtalálták a módját. Az ötletet a Televíziót minden iskolának mozgalom sikere adta. Most ehhez hasonlóan társadalmi akciót indítottak az iskolai kísérleti és szemléltető eszközök biztosítására. A járási pártbizottság és a járási hivatal kezdeményezésére a szak- felügyelők és szaktanárok meghatározták azoknak a kísérleti és szemléltető eszközöknek a körét, amelyek a legszükségesebbek a matematika—fizika és a kémia oktatásához, majd elkészítették a rajzokat és mintapéldányokat is. Ezt követte az a felhívás, amelyet a járás minden üzeme, termelő egysége megkapott. Húsz üzem vállalta A felhívásra húsz üzem jelentkezett, amelyek részt kívánnak venni az akcióban. Pontosabban: hulladékanyagból, társadalmi munkában ötszáz példányt készítenek egy- egy kísérleti eszközből. Azaz összesen tízezer darabot. S mindezt augusztus 25-ig, hogy a következő tanév ünnepélyes megnyitóján az akcióban részt vevő üzemek képviselői átadhassák az iskolák tanárainak és diákjainak a húszfajta kísérleti és szemléltető eszközből összeállított készletet. Hogy kik vesznek részt e példamutató, hasznos társadalmi akcióban? Dunakeszin például öt üzem: a Járműjavító, a Házgyár, a Kefegyár, a MechaniNEPFRONTTANACSKOZAS kezdeményezett Tegnap délután ülést tartott Budapesten, a Hazafias Népfront Pest megyei Bizottságának székházóiban a népfrontválasztásokat előkészítő Pest megyei operatív bizottság. A tanácskozást Arató András, az MSZMP Pest megyei Bizottságának osztályvezetője, az operatív bizottság elnöke nyitotta meg, majd Kovács Antalné, a Hazafias Népfront Pest megyei Bizottságának titkára összegezte a népfrontválasztások tapasztalatait. Emlékeztetett az operatív bizottság választásokat megelőző első ülésén elhangzott célkitűzésekre — Rendkívül népes, pezsgő légkörű falugyűléseket szeretnénk szervezni, hangoztattuk az indulásnál. Olyan új bizottságokat szeretnénk létrehozni, amelyek hűen tükrözik a lakosság összetételét, és aktívabbak az előzőknél. Szeretnénk, ha több fiatal, nő és munkás venne részt munkájukban. Most. a választások összegezésekor elmondhatjuk, hogy elképzeléseinket közös összefogással sikerült megvalósítani. A továbbiakban részletesen szó’t a bizottságok kedvező összetételéről, majd harugsú lyozta: a falugyűléseken felvetett javaslatokat a népfrontbizottságok mindenütt továbbítják az illetékesekhez, s azokra minden javaslattevő választ fog kapni. Ugyanígy továbbítja a Hazafias Népfront Pest megyei Bizottsága is azokat a javaslatokat észrevételeket, amelyek a megyei küldöttértekezleten, illetve a szekciób’zottságok ülésein hangzottak éL — A népfrontbizotiságak első tevékenységei biztatóak — mondotta a megyei népfront- titkár, majd figyelemre méltó példaként említette meg az ferdőkertesi kezdeményezést. Itt a helyi népfrontbizottság a közelmúltban fórumon tárta a gödöllői járás és a község vezetői elé a falu gyűlési javaslatokat, s a fórum mintegy 160 részvevője elégedetten vette tudomásul a válaszokat. A beszámoló után az operatív bizottság tagjai a többi között méltatták a népfrontbizottságoknak és a tanácsoknak a választások során is megnyilvánult együttműködését, s a megfiatalodott bizottságokban rejlő lehetőségeket. Végezetül Arató András köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik a népfrontválasztások sikerében közreműködtek. kai Labor és a Hűtőház. Gödről az Egyesült Dunámén ti Termelőszövetkezet és az Országos Villamos-távvezeték Vállalat És jelentkeztek fóti, nagymarosi, sződligeti, vác- hartyáni, szobi, vámosmikolai és kemencei üzemek is. A példát érdemes követni Az akcióban részt vevő vállalatok szocialista szerződést kötöttek — ez is egyik biztosítéka annak, hogy vállalásukat határidőre teljesítik, és a következő tanévben tízezer új kísérleti és szemléltetőeszköz segítheti a váci járás iskoláiban az eredményesebb oktatást. Jó lenne, ha mielőbb követőkre találna a váci járás dicséretes kezdeményezése. Prukner Pál Tanult és - elment H osszú évek óta hét- száz-nyolcszáz között van a szakmunkás- tanulók száma a Pest megyei Állami Építőipari Vállalatnál. A szakítják jövendő mestereinek e népes tábora segít a vállalatnak, s ugyanakkor sokféle támogatásban is részesül, hogy csak a legkézenfekvőbbet említsük, ösztöndíjat kap. A viszony nem rossz, az oktatói gárda megfelelő, a gyerekek nagy többsége szereti választott szakmáját, igyekezettel sajátítja el tehát a tudnivalókat. Mégis, minden esztendőben, így tavasz táján a végzősökre •gondolván, elhangzik: kik mennek, kik maradnak? Ugyancsak hosszú évek óta érvényes tapasztalat, hogy a szakmunkás-oklevelet megíkapott kőművesek, ácsállványozók, fűtésszerelők s más szakmát szerzett ifjú emberek közül a nagy többség marad a vállalatnál. Itt tanult, itt kapott szakmát — s szakmaszerzés közben sokféle segítséget —, törleszti hát a tőle remélt kamatokat; munkába áll, a Pest megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozója lesz. Holnapot látni annyi, mint ma készülni rá — mondják, s ebben, legalábbis a gazdasági életet nézve, sok az igazság. Ahol tehát a holnapot a szakmunkásigény teljesítése szemszögéből is látni akarják, ott már ma áldoznak a képzésre. Igenám, de például mit tegyenek az olyan helyen, mint a Papíripari Vállalat szentendrei gyára, ahol három esztendeje nem képesek jelentkezőt lelni, aki vállalná a papíripari szakmák valamelyikének elsajátítását. Sőt, az sem tartozik a ritka esetek közé náluk, hogy a frissen végzett szakmunkás elmegy. Segédmunkásnak. Azon egyszerű oknál fogva, hogy segédmunkásként jóval több lesz a bére. S mit tegyenek ott — tágítva a kört, ahol hegesztő, villany- szerelő, öntő, forgácsoló kellene? Mert az említett szakmákban — de persze nemcsak ezekben — évről évre több az üresen maradt tantermi, tanműhelyi hely. A most záruló tanévben például a megyében szerettek volna negyven hegesztőt bevonni a képzésbe, s sikeredett belőle mindössze tizenhét. Ahogy évről évre kevesebb az öntőta- nulónak jelentkező, a forgácsoló — a mostani tanévben a tervezett 282 elsőéves helyett csak 154 kezdte meg tanulmányait —, s bizonyos szakmákat az elnéptelenedés veszélye fenyegeti. L ehet ezen a helyzeten sopánkodni, s lehet sok okosat is elsorolni, mi mindennel kívánatos és szükséges javítani, változtatni a helyzeten. Ám valahogy mindig elfelejtődik az, hogy a szakma vonzóbbá tétele, egy-egy mesterség nagyobb megbecsül- tetése nem kizárólag a pénzen múlik, s hogy e dolgokban a vállalatoknak — a jövendő munkáltatóknak — ezer és egy teendője lenne. Sok helyen azonban azzal, hogy közük az igényeket, elintézettnek vélik az ügyet. Igények... A hatvanas évek közepén a megyében a szakmunkás- képzés még az üzemek, vállalatok által jelzett igények 80—81 százalékát fedezte, a most folyó tanévben már csak 45—46 százalékát! Aminek oka, hogy kevesebb gyerek választja a szakmunkás pályát, de oka az is, hogy a vállalatok igényei irreálisak, hogy „kész" szakembereket akarnak, de a képzésért keveset tesznek. S ami még el- gondolkoztatóbb: egy-két év után azoknak az ifjú szakmunkásoknak is jelentős hányada vándorbotot fog, akik az oklevél megszerzését követően maradtak ott, ahol taníttatták őket. S ezért aligha lehet csupán e fiatal embereket megróni. Miről van szó? Arról a nagyon egyszerűen hangzó, de a gyakorlatban alig föllelhető tényről, hogy az embereknek — de főként az ifjú embereknek — távlatot, jövőt kell kínálni. Ezzel szemben az történik, hogy az ifjú szakmunkás — akivel végzéskor így-úgy valamennyit foglalkoztak, hogy maradjon, ne hagyja el a gyárat, vállalatot — elsüllyed, eltűnik a taposómalomban, s közvetlen főnökén kívül a kutya sem törődik vele. A főnök is csak annyit, hogy kiadja az elvégzendő munkát... Hányódik hónapról hónapra, teszi a dolgát, de nemhogy gyökeret .nem. ereszt*. ha-„ nem még csírázni sem kezd benne az a tudat, hogy rá itt szükség van. Ki sem alakulhat benne az az érzés, hogy a termelési szervezetnek ő alkotó eleme, olyan része, amilyenre két meg három év múlva is számítanak; fontossága tudatának híján persze, hogy szerencsét próbál, őt nem köti gyerek, feleség gondja, mint az idősebbeket, nem sugall maradást a megszokás, s számára a szép érzés, a hűség is ismeretlen, hiszen mihez legyen hű? A bérlistához? Mert személyisége a termelési szervezetben csak ott öltött alakot, sehol másutt nem volt jelentősége és szerepe annak, hogy ő most kezdte a munkát, az életet, hogy gyerekből ember, eltartottból kereső lett T anult és — elment, írtuk címként a gyárakban, vállalatoknál sűrűn hallható méltatlankodást Nem furcsa, hogy annyit hajtogatják, s nem jut senkinek eszébe, hogy hozzátegyék a miért szócskát? Furcsa bizony, sőt több annál: nagy hiba. A pályakezdők, az ifjú emberek beilleszkedését, s annak elősegítését az ifjúságról szóló törvény is rögzíti. Ám ezt a paragrafusok nem oldják, nem oldhatják meg; nem önthető minden jogszabályokba. Mi történnék, ha a sopánkodás, az ifjú, kezdő szakmunkások örökös áztatása helyett minden gyárban, minden vállalatnál egy-egy pelyhes állú legény mellé odaállna az idősebb, a tapasztaltabb, a szó igaz értelmében vett mester? Aki segítene, beszélgetne, magyarázna. Mi történne, ha esztendőnként egyszer a gyár, a vállalat venné a fáradságot, s ösz- szehívná az egy éve, két éve végzett ifjú szakmunkásokat, hogy vezetők és ők beszélgessenek? Mi történne, ha hagynák, hogy a létszámigények mögül fölbukkanjon az ember? Akkor is elmennének ezek a gyerekek? Mészáros Ottó * 4
