Pest Megyi Hírlap, 1972. május (16. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-09 / 107. szám
Pest megyébe látogatott dr. Horgos Gyula Hétfőn Pest megyébe látogatott dr. Horgos Gyula kohó- és gépipari miniszter, s az Ipari Szerelvény- és Gépgyárat kereste fel. Látogatására elkísérte Cser- venka Ferencné, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Pest megyei pártbizottság első titkára, dr. Mondok Pál, a Pest megyei tanács elnöke, dr. Bíró Ferenc, a Pest megyei pártbizottság titkára és Novák Béla, az MSZMP budai járási bizottságának első titkára. Az üzemlátogatás alkalmával megtekintették a gyár munkahelyeit, s Nagy József igazgatónak, Kovács József párttitkárnak, valamint a gyár más vezetőinek tájékoztatója alapján ismerkedtek az ott folyó munkával, az időszerű feladatokkal. Az ezt követő tanácskozáson áttekintették Pest megye gépipari vállalatainak, a KGM-hez tartozó megyei üzemeknek a helyzetét és néhány megoldásra váró problémáját is. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XVI. ÉVFOLYAM, 107. SZÄM ARA 80 FILLER 1972. MÁJUS 9., KEDD VÉGEREDMÉNY: MA DÉLBEN Itália az urnák előtt A szavazásban való részvétel felülmúlt minden eddigit Vasárnap, az olasz általános parlamenti választások első napján este tíz őrsikor zárták be Olaszország 67 670 szavazóhelyiségét. Vasárnap estig a 37 039 769 szavazójogosult több mint háromnegyede, 78,9 százaléka adta le szavazatát — közölte az vazás lezárásakor meghaladta a 92,8 százalékot, ami a legutóbbi, 1968-as parlamenti választás adata. A választások egyébként mindenütt nyugodtan, különösebb incidensek nélkül zajlottak le. Enrico Berlinguer (fent), az Olasz Kommunista Párt főtitkára és Giovanni Leone (lent) olasz államelnök a szavazó- urnánál. olasz belügyminisztérium. A választási részvétel aránya meghaladta az 1968. május 19-i választásokét. Hétfő reggel hét órakor ismét megnyíltak a vasárnap este bezárt szavazóhelyiségek Olaszországban. 14 óráig a választásra jogosultak 21,1 százalékának kellett volna még szavaznia. Hétfő délután két órakor befejeződött a szavazás Olaszország egész területén. Az urnákat lepecsételték, és azonnal megkezdődött a szavazatok összeszámlálása, ami folyamatosan kedd délelőttig tart. Először a szenátusi szavazás eredménye válik ismeretessé, utána számolják össze a képviselőházi szavazatokat. A római belügyminisztérium központi termében felállított elektronikus számítógép egymás után dolgozza fel és ösz- szesíti a befutó adatokat. Az egész parlamenti választás végeredményét déltájban jelenti be a sajtóközpontban ösz- szegyűlt több száz újságírónak Rumor belügyminiszter. Ami a szavazásban való részvételt illeti, ez felülmúlt minden eddigit. A részvételi arány néhány órával a szavazás befejezése előtt már 90 százalék fölött járt országosan, és a szaDr. Wild Frigyes, a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetségének főtitkára, Pest megyei országgyűlési képviselő, Szigetbecsén, a járási békenapon és nemzetiségi találkozón, a népi táncosok körében. (Tudósításunk a 3. oldalon.) Foto: Gábor Indira Gandhi hazánkba látogat A Times of India hétfői száma nem hivatalos tájékoztatást közölt arról, hogy 1972. júniusának közepén Indira Gandhi miniszterelnök Svédországba, Csehszlovákiába és Magyarországra látogat, eleget téve ezen országok kormányai régóta érvényben levő meghívásának. A látogatást összesen 12—13 napra tervezi. Ez lesz a miniszterelnökasszony első külföldi útjá a Bangla Desh megalakulása óta. Tisztelgés a szovjet hősöknek JÁRÁSI BÉKENAP ÉS NEMZETISÉGI TALÁLKOZÓ SZIGETBECSÉN Országszerte sok helyen megemlékeznek a községekben, városokban a győzelem napjáról: ünnepségeket rendeznek, megkoszorúzzák a szovjet hősi emlékműveket, sírokat. Az ünnepségek néhány helyen már vasárnap lezajlottak. A békehónap Pest megyei eseményeinek sorában a győzelem napja tiszteletére rendezték meg Piliscsabán a budai járás központi ünnepségét. Az ünnepi beszéd után a részvevők megkoszorúzták a szovjet hősi emlékművet. A váci járás ünnepségét Törökmezőn tartották meg, ezen részt vetr tek szovjet katonák és vietnámi diákok is. Tökölön vasárnap koszorúzási ünnepséget rendeztek. A megemlékezések zömét ma, az ünnep napján tartják.-----------------------------------------------------------------------------------. A győzelem napja Immár huszonhét éve, hogy Európában elhallgattak a fegyverek, összeomlott a hitleri birodalom, az antifasiszta koalíció győzelmével véget ért a második világháború. A győzelem napja a világ népeinek nagy nemzetközi ünnepe: a nácizmus megsemmisítése Európa szinte valamennyi országának a szabadságot hozta el, beleértve a német népet is, amely a Reich bukásával felszabadult a hitleri lidércnyomás alól. Ma már könyvtárakat kitevő irodalma van a második világháborúnak, hozzáférhetővé váltak a levéltárak, a korabeli titkos dokumentumok. Sok kísérlet történt arra is, hogy meghamisítsák a történelmet, s Hitler katonai vereségét másod-, harmadrendű tényezőknek tulajdonítsák. Ám semmiféle ilyen kísérlet nem változtathat a tényeken, mindenekelőtt azon, hogy az antifasiszta felszabadító háború azért végződött győzelemmel, mert résztvevői igaz ügyet, a népek önállósági és függetlenségi jogát, a legalapvetőbb emberi jogokat védelmezték, s ez a katonai erő mellett legyőzhetetlen erkölcsi-politikai fölényüket is biztosította. A győzelem óta huszonhét esztendő telt el: ritka hosszú periódus földrészünk történelmében, amikor hallgattak a fegyverek. S hogy ma is békében emlékezhetünk meg a győzelem napjáról, az elsősorban a Szovjetunió, a szocialista tábor, a békeszerető európai népek érdeme. Európában a szocialista országok tömbjének kialakulásával kedvező viszonyok alakultak ki a béke megőrzésére. De évek múltán alapvető változások mentek végbe Nyugat- Európában is. Számunkra ez a legfontosabb kérdés, s ezért valamennyi politikai probléma között első helyen áll Európa új biztonsági és együttműködési rendszerének megteremtése. A szocialista országoknak az a kezdeményezése, hogy a kontinens békéjét és biztonságát a fegyveres erők labilis „egyensúlya” helyett a népek egymás iránti megbecsülésére, a kölcsönös bizalomra, együttműködésre, a háború után kialakult helyzet realitásaira kell alapozni —, a népek és a kormányok többségének helyeslésével találkozott. A második világháború soha nem látott borzalmakat zúdított a világra. A századunkat megelőző háromszáz év egymást követő háborúi kontinensünkön 13.5 millió ember halálát okozták. Az első világháborúban tízmilliónyian haltak meg. A második világháborúban 54 millió ember pusztult el. A világméretű küzdelemben 72 állam vett részt és 40 ország területén folytak hadműveletek. Az elpusztult anyagi javak értéke 4 ezer milliárd dollár. Szörnyű adatok ezek, de csekélyek lesznek, ha egy termonukleáris háború fe-, nyegető pusztításaival vetjük össze őket. Éppen ezért a győzelem napjának évfordulóján nemcsak a fasizmus leveréséről emlékezünk meg, hanem kifejezzük erőteljes követelésünket: az imperialista kormányokat rá kell kényszeríteni a népek békéjének tiszteletben tartására C. Tóth Béla Mint megírtuk, a_ békehónap Pest megyei rendezvénysoro- ■a.,sz<?n3Í>.ílton kezdődött meg a nagykőrösi Arany János Művelődési Központban. A hivatalos rész után a szovjet déli hadseregcsoport Nyírfácska együttese adott műsort. Megkoszorúzzák a szovjet hősi emlékműveket a községek, városok, párt, állami és gazdasági szerveinek képviselői. Ma este Sóskúton magyar— szlovák baráti találkozót rendez a Hazafias Népfront Csehszlovákia felszabadulásának évfordulója tiszteletére. Nagy- kátán, a járási pártbizottság nagytermében ugyancsak ma délelőtt 9 órai kezdettel békegyűlés lesz. Ma délelőtt tart ünnepi ülést Törteién a Hazafias Népfront ceglédi járási bizottsága, a járás községei párt- és tanácsi vezetőinek részvételével. Fehér György, a községi népfrontbizottság elnöke mond megemlékezést, majd dr. Dutkai Lorándné tanácselnök mond beszédet. Az európai béke és biztonsági hét, valamint a fasizmus felett aratott győzelem 27. évfordulója alkalmából hétfőn ifjúsági nagygyűlést rendeztek a Székesfehérvári Könnyűfémműben. A gyár ezerötszáz dolgozója, ifjúkommunisták előtt dr. Gombár József, a KISZ központi bizottságának titkára méltatta a Szovjetunió és a többi szocialista ország következetes bé- kepolitikáját. KÖZÉLET Dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter meghívásért május 7-én és 8-án Budapesten járt Alberto Jimenez de Lucio admirális, perui kereskedelmi és iparügyi miniszter. Győzelemre emlékezve * MÉRLEG AZ I. NEGYEDÉVRŐL Hét százalékkal nőtt az ipari termelés A Központi Statisztikai Hivatal Pest megyei Igazgatóságának az év első negyedének fő jellemzőit összegező jelentéséből megállapítható, hogy tovább folytatódott a megye gazdaságának egyenletes növekedése, fokozódott az építőipari szervezetek produktuma, s bővült, mégpedig jelentős mértékben a kiskereskedelmi forgalom. Az egyes főbb területek leglényegesebb vonásai az év első három hónapjában az alábbiakban ösz- szegezhetők. Ipar, építőipar 1972. I. negyedében a megye szocialista iparának termelése átlagosan hét százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. A termelésnövekedés üteme valamelyest mérséklődött. A termelés bővülésének 96 százalékát a termelékenység emelkedése fedezte. Így az egy foglalkoztatottra jutó termelés indexe az év első negyedében 6,7 százalékkal volt nagyobb, mint a múlt esztendő hasonló időszakában. A minisztériumi ipar cementből 32 százalékkal, égetett téglából 31, gyümölcs- konzervből 45, főzelékkonzerv- bő 11 százalékkal növelte termelését. Az iparvállalatok rendelés- állománya lényegében megfelel az értékesitési tervben szereplő összegnek. Pozitívum, hogy a tavalyról áthúzódó rendelésállomány kisebb, mint volt egy évvel korábban, ugyanakkor még mindig nem sikerült az igények egy részét kielégíteni anyag- és alkatrészellátási problémák miatt. A szocialista építőipar saját építési-szerelési tevékenységének értéke 1972 első három hónapjában 413 millió forint volt, míg egy évvel korábban 318 millió forintot tett ki. Kedvező, hogy a szövetkezeti építőipar produktumának nagyobb mértékű növekedése mellett a minisztériumi építőipar termelése is —- az előző évi stagnálás után — fokozódik. A teljesítmény bővülése ellenére még mindig jelentős az elutasított építési igények aránya, s így jó néhány, ez évre tervezett építkezés munkáit nem kezdhették meg. A termelés növekedésének forrása az állami építőiparban főként a létszám növekedéséből, a szövetkezeti szektorban a termelékenység tokozódásából származott. Mezőgazdaság Kitűnik a megyei igazgató Ság jelentéséből, hogy a szarvasmarha-állomány 1968 óta tartó csökkenése folytatódott. 1972. március 31-én az állomány néhány százalékkal volt kisebb, mint 1971-ben. Az állomány mérséklődése elsősorban a kisüzemi, háztáji gazdaságoknál tapasztalható. A sertésállomány a három évente ismétlődő sertésciklus visszaeső szakaszában van, s ehhez mérten ugyan csökkent, de még így is több, mint 1971 előtt bármikor. Kedvezőnek ítélhető az abraktakarmány- készlet, mert a termelőszövetkezetekben hat százalékkal, az állami gazdaságokban 20 százalékkal nagyobb, mint volt 1971 elején. Jövedelmek, kiadások A megye lakosságának kész- pénzbevétele az év első három hónapjában 14 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban. A növekedés mértéke az országosnál nagyobb, de tendenciájában azonos azzal. A növekvő készpénzbevételek mellett számottevően több a lakosság által igénybe vett hitelek összege, s különösen igaz ez az építési, lakás- építési hitelek esetében. Továbbra is jelentősen bővült a kiskereskedelmi forgalom. Növekedése a múlt év hasonló időszakához mérten, az első negyedévben 11 százalék volt. Jelentős mértékben emelkedett a bolti élelmiszerek, a ruházati cikkek és a vendéglátás forgalma, míg a vegyes iparcikkek értékesítése ugyan nőtt, de elmaradt az országos átlagtól. Az idénycikkek ára a megyében januárban öt, februárban nyolc, márciusban két százalékkal volt nagyobb az előző év megfelelő hónapjánál, ezen belül azonban a gyümölcsfélék áremelkedése ennél magasabbra rúgott. A növekvő pénzbevételekkel az év első három hónapjában, csakúgy, mint korábban, lépést tartott a taka- 1 rékbetét-állomány emelkedése. A megye lakosságának betétei 15 százalékkal haladják ■ meg az egy évvel korábbi szintet, s 1972. március 31-én 2 milliárd 363 millió forintot tettek ki. A tanácsi fejlesztési alap felhasználásáról összegezett l tapasztalatok szerint az év [ végi pénzmaradvány kevesebb , volt, mint az előző években. Ennek ellenére több területen, így például a célcsoportos fejlesztésekre nyújtott állami támogatások felhasználása esetében a tervezettől számítva i elmaradás mutatkozik.