Pest Megyi Hírlap, 1972. május (16. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-06 / 105. szám

1972. MÄJUS 6., SZOMBAT ‘N/CtHap A TÁPIÓSZENTMÁRT0N1 CSODA Nem a pénz - inkább az akarat Fővárosi kiállítások A Fudzstjámdtól a Dunáig Bizonyára sokaknak feltűnt, hogy az utóbbi időben lénye­gesen több szó esik a művelő­dési házakról a nagy nyilvá­nosság előtt, mint korábban Nem véletlenül. Művelődési házaink többsége az elmúlt esztendők során nem tudott lépést tartani az élet változá­saival : nemcsak felszereltsé­gükben, munkájuk tartalmá­ban is elmaradnak a gyorsan növekvő igények mögött. Az elmaradás okait vizsgál­va gyakran hallani: kevés a pénz, többre nem telik. Vagy: egy ilyen régi épületben nincs lehetőség a korszerű közmű­velődési igények kielégítésére. Nappal: az öregek Várallyai Béla, a tápiószent- mártoni művelődési központ igazgatója sem ezt, sem azt nem mondja. Pedig évente há­romszázezer forint a költség- vetése, amiből százti zenötezret magának kell előteremtenie. És a művelődési központ épü­lete sem éppen tegnap épült, a korszerű közművelődési igé­nyek követelményei szerint. Mégis a két minden napján, reggel nyolctól este tizenegyig, de gyakran még tovább is élettel teli a ház. Sokatmondó szám: tavaly majd ötvenezer ember fordult meg falai között a hatezerházomszáz lakosú községben. Igen, nem tévedés — már reggel nyolckor hangos a ház. A három modemül berende­zett klubszobát idős emberek veszik birtokukba. Az öregek napköziotthonának lakói. Rá­dióznak, olvasnak, lemezeket hallgatnak, sakkoznak, televí­ziót néznek vagy éppen csak beszélgetnek. Kinek mire van kedve. Az, hogy néhány te­remmel odább muzsikálnak — a zeneiskola növendékei —. nem zavarja őket. Néha maguk is kedvet kapnak a zenéhez: ■háimŐhTRázhák,' énekelnek. Délben átsétálnak a főzőszak­kör helyiségeibe, ahol terített asztal várja őket. Utána, aki­nek kedve van, lepihenhet, szundikálhat egyet. Így élnek ők ma. huszonötén, akiknek korábban csak az egyedüllét és magány volt osztályrészük a faluban. Most újra társas emberek, akiknek van kivel beszélniük. Hogy miből terem­tődött ez a nagyszerű és em­berséges lehetőség? Higgyék el nekem, nem a pénz volt benne a döntő, inkább az akarat: le­hetőséget teremteni arra, hogy huszonöt munkában fáradt em­ber újra megtalálja az odaha­za kihűlt otthon melegét. A művelődési központ klubter­meinek léte kínálta a lehető­séget: ne álljanak nappal se kihasználatlanul. A különböző klubok és szakkörök tagjai — van belőlük vagy tíz a műve­lődési központban — úgyis csak a késő délutáni órákban veszik birtokukba a termeket. Ennyit arról, hogyan lehet nappal is életet teremteni egy művelődési házban. Kapták, szerezték Ami a felszereltséget illeti, ha leírom, tudom, sokan irigy­kednek majd Várallyai Bélára, s mondjak vagy gondolják: biztosan nagyszerű összekötte­tésekkel rendelkezik. Pedig nincsenek összeköttetései. Csak szive van ahhoz, amire az éle­tét föltette. És hallatlan ener­giája, hogy mindent előte­remtsen a tartalmas közműve­lődés biztosításához. Leírom akkor is, ha sokan hitetlenül csóválják a fejüket, mi minden található itt, ebben a házban: 4 televízió, és mű­ködik is mind! Hét magneto­fon, köztük egy sztereomagnó. Nyolc lemezjátszó, ugyanannyi erősítő. Egy nyolc- és egy ti­zenhat milliméteres filmfelve­vő s hozzájuk egy»egy vetítő­gép. Automata diavetítő. Két hangversenyzongora! Hat fényképezőgép. Modem tűzhe­lyek sora beépített konyhával, a sütő-főző szakkör tagjai szá­mára. Villanyautomatákkal leiszerelt játákszoba biliárd­asztallal. És ami talán a leg­csodálatosabb: egy majd száz­ezer forint értékű villanybe- mence a kerámiaszakkör tag­jainak, hozzá természetesen korongozóműhely és minden egyéb, ami a kerámiakészí- [ téshez szükséges, az agyagtól a legkülönfélébb mázakig. Mindez — van. Kapták, sze­rezték, nyerték, megszolgálták. Mit. hogyan sikerült besze­rezniük. A villanykemencét például azzal szolgálták meg. hogy segítettek a szomszédos községben létesült új gyáregy­ség szakmunkásképzésében. A sztereomagnót az ifjúsági klub a kiváló cím elnyeréséért kapta. És sorolhatnám még hosszan, mi hogyan került a házhoz. Foglalt a korongozó Hogy minek van itt pilla­natnyilag a legnagyobb sikere? — Talán a kerámiaszakkör­nek, ahol minden este foglalt a korongozó. Általános iskolá­sok, ipari tanulók, gimnazisták és felnőtték várnak türelmesen arra, hogy ők is a korong mel­lé ülhessenek. Éppen ezért na­pokon belül felállítják a má­sodik korongozót is. A tagdíj — jelképesen — negyedéven­ként húsz forint. A tagok az agyagtól a mázakig mindent ingyen kapnak. Hogy mi a haszna ebből a művelődési központnak? Minden három elkészült tárgyból egy a mű­velődési központ tulajdona. Azok díszítik az épület min­den helyiségét, azt kapják emlékbe az idelátogatók, s vi­szik magukkal nemegyszer még tengerentúlra is. A másik két tárgy, készítője tulajdoná­ban marad és — a falu nagyon sok házában megtalálható. Említettem, a művelődési központ évente háromszázezer forinttal gazdálkodik. Ebből százezret a tanácstól kapnak, további nyolcvanötezret pedig a két helyi termelőszövetkezet, az ÁFÉSZ és a Takarékszövet­kezet ad a művelődési köz­pont fenntartásához. Igaz, nem ajándékképpen, hanem meghatározott céllal, feladat­tal. Például azért, hogy min­den évben hatvan taggal mű­ködhessen a tsz-akadémia. Nem a művelődési központ­ban, hanem a tsz székházában. Mert a művelődési központ, ha kell, házhoz is viszi a kultú­rát. Mikor hogy célszerűbb. Ma még ritka Mindez együttvéve — a tá- piószentmártoni csoda. Mert ma még ritka; még csoda­számba megy az a művelődési ház, amely ilyen gazdag lehe­tőségeket kínál mindazoknak, akik hasznosan, ismeretekben gazdagodva és természetesen derűsen szórakozva is kíván­ják eltölteni szabad idejüket. Prukner Pál Petőfi-pályázat „Szóljatok szép szavak” — Pe­tőfi Sándorról címmel pályázatot hirdet a Művelődésügyi Miniszté­rium, a Népművelési Intézet, a Hazafias Népfront országos titkár­sága, a KISZ Központi Bizottsága, a Szaíkszervezetek Országos Ta­nácsa, a Magyar Rádió és Tele­vízió, valamint a Bács-Kiskun me­gyei Tanács művelődési osztálya. A pályázaton indulhatnak: amatőr színjátszócsoportok, irodalmi szín­padok, valamint a velük társuló egyéni alkotók (irodalomtörténé­szek, dramaturgok, írók, rende­zők) és csoportokhoz kapcsolódó honismereti, helytörténeti körök, könyvtárak, versbarát- és iro­dalombarát körök. A nevezési lapokat 1972. június 15-ig, a műsorok forgatókönyvét 1972. szeptember 1-ig kell eljut­tatni vidéken a megyei művelő­dési központokba, népmüvedési tanácsadóknak, Budapesten a Fő­városi Művelődési Központnak. A rendező szerveik a legjobb for­gatókönyvet díjazzák, valamint az ezek alapján készült műsorokat megyei, illetve területi döntőkre hívják meg. A területi bemutatók legjobbjait a magyar rádió köz­vetíti, s ezek a műsorok jutnak tovább a „Szóljatok szép szavak — Petőfi Sándorról” című ver­senysorozat országos döntőjébe. Az országos döntőn résztvevő együttesek külföldi jutalomutazás­ban részesülnek. A pályázattal és a nevezésekkel kapcsolatban a Népművelési Inté­zet részletes tájékoztatót ad ki. Kántor Andor: Szentendrei háztetők Közös otthonunk a föld. A Fudzsijáma csúcsa ugyanúgy a csodálkozás, a képi megörökí­tés kezdete, mint a szentendrei Duna-part. Nem véletlenül vá­lasztom a világ két pontját, hanem azért, mert az Ernst- múzeumban most szomszé­dok. Komoly érdeklődés kí­séri a Nanga-csoporthoz tar­tozó JAPÁN FESTŐK kiállítását. Számukra a festé­szet elsősorban a rajz — meg­rendüléseiket rizspapíron és selyemfelületen közük a szür­ke árnyalatok gazdagságával. Kontinentális szemlélet jel­lemzi műveiket; élményeiket kiterjesztik Japán mellett In­diára, sőt a Mont Blanc is festői vizsgálódás tárgya. Fel­hős csúcs, a végtelen óceán, görbe szilvafák, szakadékos völgy bővül látomássá. A mű­gond nemcsak a formában je­lentkezik, hanem a tér ki­emelt pontjainak szabatos té­maválasztásában. Vulkán és vízesés, az adzsantai barlang- rendszer mind-mind a föld emberiség-önarcképe, olyan in­tenzív és általános a szerkesztő erő. Megtanítanak e képek ar­FŐVÁROSI SZÍNHÁZI ESTEK Amphytrion, Kényeskedők BEMUTATÓ A NEMZETI SZÍNHÁZBAN ra, hogy a szürke felület is milyen színes, ha avatott kéz munkálja. A vonzóan egyen­letes anyagból is kiemelkedik Kono Shuson, Watese Ryoun és Ito Sankian művészete. A hazai táj szinte minden szöglete már előlépett festé­szetté, Szentendre többszö­rösen is. Az egyik alapvető összefoglalás KANTOR ANDOR jóvoltából valósult meg. Vér­beli kolorista. Színekkel szó­laltatja meg e különös kis­város számtalan intimitását, világát kiterjeszti Dömösig, s képzeletének termő folyamá­val örökíti meg az évszakok, elsősorban a nyár eseményeit. E festői naplójegyzetek a kró­nikaíró hűségével készülnek, biztos ízléssel és elmélyült- séggel. Tárgya: környezete. Csöndes sorakozóban közelít egymáshoz Barna kapu és a Preobrazsenka templom, a domboldali házak hajnal fé­nyeitől tüzesednek, sárga fa­lak villannak elő, tornyok, füles bögrébe helyezett nyári virágok üzenetében tárul fel az élet pompája. Méterekre zsugorodik a távolság ezúttal Hokkaido-szigete és ízbég között, s e varázslat szerzőjé­nek általános neve: művészet. Emberiség-haza épül Kis­kunhalason is, ezúttal csipkék­kel. A Várban rendezett tár­laton a BÁCS-KISKUN MEGYEI NÉPMŰVÉSZET teljességét láthatjuk. Az egy­szerű pásztor mindig talált módot arra, hogy a haszná­lati tárgyak vésett díszeivel — szőlőpréssel, furulyákkal, ékszerekkel alakítson a ro­botba süllyedt élet megfo­gyatkozott örömein, mert Tóth Abonyi Balázs szíjgyártó mes­ter remekei szépségükkel bol­dogítanak. Ezen a tájon azon­ban elsősorban a nők aktívak; a népművészet többlete a ka­locsai hímzésekben, érsekcsa- nádi, bátmonostori asszonyok viseletében, s mindenekelőtt a halasi csipkében jelentkezik. Ez utóbbinál a szecesszió já­tékos ornamentikája is hat a finoman kivitelezett növény­mintákra, (nemcsak a közvet­len környezet. A századfordu­lón új lendületre ébredő kis­kunhalasi csipkeművészetnek indítója Dékáni Árpád, méltó kivitelezője Markovits Mária. A Petőfi Irodalmi Múzeum tudományos műhely, kiállítá­sait is kollektív probléma­köreinek tisztázására szervezi az érdeklődők bevonásával. Egyfelől a nyilvánosság fo­kozására törekszik, másrészt lezárt életművek határait te­szi a vizsgálódás tárgyává. Így kerített sort a múzeumve­zetés SARKADI IMRE gazdag hagyatékának bemuta­tására. Mindezt komplex esz­közökkel kezdeményezte sok­rétűen — ez eredményezte azon felismeréseket, melyek­ről tisztelői eddig nem tud­tak. Forrásai, egész életútja feltárul e méltó összegezés­ben. Műveinek bibliofil anya­gához csatlakoztatja a rende­zés a kéziratok és újságcik­kek jelentős hányadát, sőt prózájához, élményeihez tár­suló tusrajzait is figyelem­mel kísérhetjük írógépe, dol­gozószobájának népművészeti tárgyai, „gondolkodószéke” mellett, melyek mind-mind feltárnak valami fontos rész­letet jelentős életművéből. Az illusztrációs anyagból Borsos Miklós érzékenyen pontos rajzai emelkednek ki és Bor- bereki Kovács Zoltán portréi, melyekkel Sarkadi Imre bo­nyolult lelkületének számta­lan vonását regisztrálja — azt a fiatalon távozó nagy írót és még nagyobb lehetőséget, aki novelláival, drámáival szintén emberiség-házát épí­tett, amíg élt és alkotott. Losonci Miklós Tárlat az étteremben Szokatlan környezetben, a szentendrei Teátrum étterem­ben nyílt meg Törley Mariig, dr. Muzsainé Széchenyi Emi­lia és Pataki Mihály tárlata. A kiállított műveknek, tehát a Pest megyei Vendéglátó­ipari Vállalat ad otthont. A megnyitó beszédet tartó Szíj Rezső művészettörténész külön köszönetét mondott a Teátrum étteremnek és a vállalat il­letékeseinek, amiért lehetősé­get nyújtottak egy valóban új­Felszabadultan nagyokat ne­vettünk a Nemzeti Színház két Moliére-komédiájának rend­kívül mulatságos előadásán. A kitűnő előadások talán egyik titka az volt, hogy nem értel­mezték agyon Moliére-t, ha­nem eljátszották. Felesleges is agyonértelmezni, mert világo­san beszél a háromszáz évvel később élt nézőnek is. Az Amphytrionban például azt mondja el az író, hogy az emberbőrbe bújt istenek sok galibát okoznak. Mert könnyű Jupiternek, aki egyszerűen le­száll az égből — s mivel is­ten mindent lát, hall, tud és főleg elér —, felölti valame­lyik embernek az arcát — például a hős Amphytrionét —, s amíg az távol van, be­fekszik a hitvesi ágyba — Alk- méné ágyába. Tehát könnyű Jupiternek és nehéz a földi halandónak — így Amphyt- rionnak is —, aki még azt sem tudja bebizonyítani, hogy ő Amphytrion, mert ha egy is­ten akarja, akkor senki em­berfia nem bizonyítja be a va­lóságot. No, és ha bebizonyít­ja? Istenem! Érezze magát megtisztelve az az ember — Amphytrion is —, hogy egy igazi isten választotta álruhá­nak habitusát, hogy érdeme­sítette asszonyát a szerelemre. Hogy Amphytrion berzenke­dik, hogy felháborodott, elke­seredett? Megértheti, hogy az istenek ajándékozta szarvakat még kitüntetésnek is felfog­hatja. Hát igen, sokat nem kell ezen értelmezni, önmagát magyarázza ez a komédia há­romszáz évvel később is, s le­het, hogy további háromszáz múlva is, mert istenek min­dig voltak, vannak, főleg itt körülöttünk, a földön, álruhá­ban, igaziban, lelket háborító és szomorító kegyeiket bizony ma is osztogatják. A Kényeskedők egyenesen örökzöld téma, annyira az, hogy zavarban vagyunk: va­jon nem tegnap írta-e —eset­leg éppen ma — Moliére? Ez a darab még csak nem is pél­dabeszéd, hanem eleven, reá­lis valóság, nemcsak XIV. La­jos idejében volt az, hanem az atomkorszakban is. A tudat hamissá vált tartományában — gyakran az egészben — bi­zony gyakran fellelhető a vi­lágnak nevetségesen eltorzult ideája. Ebben a világban a ki­választottak — a pénz, a rang, a szellem kiválasztottjai — „gyémánt ragyogásukkal” el­vakítanak sokakat. A Kényes­kedők két úrhatnám, buta kis­asszonya — ma úgy hívnák, hogy libuskák — a sznobság torz szemüvegén át szemlélve a világot, csapdába ejtik sa­ját magukat. Csúnyán megtré­fálják — inkább: „átverik” — őket gavallérjaik, akik nem tesznek mást, mint a kényes- kedő kisasszonyok óhajának megfelelően tálalják az „éle­tet”. Milyen ez az életforma, életstílus, életszemlélet? Puk- kasztóan nevetséges, naiv, os­toba és embertelen. Itt a szol­gák könnyűszerrel adhatják ki magukat mgrquis-nak, költő­nek, emelkedett, nagy szellem­nek, mert csak ennek a lát­szatát követeli tőlük a hamis tudat, mivel az igazit nem is­meri. A rendező Major Tamás magávalragadó alkotása az újabb Moliére-előadások kö­zül talán a legsikeresebb. Színpada elementáris jókedv, frappáns humor, elmés frics­ka, intellektuális humor forrá­sa. A Kényeskedókben pél­dául a nemesnek álcázott két szolgát mai hippinek öltözteti, i megfricskázva a mqi kényes- kedő kisasszonyok ízlését is, életszemléletét is. Schaffer Ju­dit ruhái és Csányi Árpád díszletei rendkívül egyszerűek, stilizáltak, mégis a realitás erejével és gazdagságával hat­nak. A fordítás nyelvi ereje lenyűgöző — az Amphytriont Kálnoky László, a Kényeske- dőket Major Tamás és Várko- nyi Zoltán fordította. A színészek közűi igiódi István, mindkét darab szolgá­ja, kivételes invencióval mu­lattat. Egyetlen megszokott bohózati sémát sem alkalmaz. Drámát játszik, ragyogó te­hetséggel, a tiszta értelmezés ihletével. Ronyecz Márta Alk- ménéje és egyik kényeskedő kisasszony^ frappáns egyéni színekkel és erővel, intellek­tuális humorral megformált figura. Törőcsik Mari másik kényeskedője és Éj királynője magas színvonalú, finom iró- niájú alakítás. A fiatal Szacs- vay László bírja a versenyt az álszolga szerepében Iglódivql, s ez legnagyobb dicsérete. Szerzsén Gyula férfias Jupite­ré, Horváth József gazdag pol­gár bácsikája színvonalas te- ütalálatok. Madaras József tő­le szokatlan szerepkörben — Amphytrion, hippi szolga — egyéniségének csaknem min­den színészi tulajdonságát át tudta menteni. Berkovits György Népdalok, mesék a gyűjteményben Tíz évvel ezelőtt alakították meg a ráckevei Ady Endre gimnázium honismereti szak­körét. A diákok azóta szor­galmasan járták a ráckevei járás községeit, feldolgozták a települések múltját, s felku­tatták tárgyi, valamint írásos emlékeit. Egy évtized alatt számos ősi munkaeszközt, köztük mángorlót, fafogú ka- rapolót (gereblyét), évszáza­dos edényeket, ivókorsókat gyűjtöttek. Az Írásos emlékek között őrzik egy áporkai neme­si család 1848-ban keltezett le­velezését és okmányait. A szakkör tagjai népdalokat, mondákat, meséket is gyűjtöt­tek. szerű, különleges művészet al­kotásainak közrebocsátásához. Máris számos érdeklődő tekin­tette meg a falakon elhelye­zett műveket. A művészetnek, ilyen, hagyo­mányos formáktól eltérő be­mutatási módjai közül, nyil­ván nem ez volt az első kí­sérlet. Az a törekvés azonban feltétlenül figyelemre méltó, hogy a tárlat valóban modem alkotásokat ismertet meg né­zői veL az egészségügyi amatőrfilmszemle Pénteken délután a nagykő­rösi Arany János művelődési központ tanácstermében Har­sányt András, a városi tanács osztályvezetőjének megnyitó­jával^ megkezdődött a IL egészáégügyi amatőrfilmszem­le. A megnyitó után dr. Vasil Topuzov, a várnai filmfesztivál igazgatója átadta az 1971. évi várnai filmfesztivál diplomáit az ott sikeresen szerepelt ma­gyar amatőr filmeseknek, kö­zöttük a Nagykőrösi Konzerv­gyár amatőrfilmklubjának is. Ezután kezdték meg a 28 ver­senyfilm vetítését, mely a ké­ső esti órákig tartott. / Megkezdődött Nagykőrösön

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom