Pest Megyi Hírlap, 1972. május (16. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-28 / 124. szám

1#7*. MÁJUS 28., VASÁRNAP PEST MEGYtl yíiWap Gáspár Sándor összefoglalója a szocialista brigádvezetők tanácskozásán — Másfél napos tanácskozá­sunk, úgy vélem, elvégezte mindazt, amire vállalkozott — mondotta összefoglalójában Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT főtitkára. Nagy se­gítséget adott a brigádmozga- lom további fejlesztéséhez, most az a legfontosabb, hogy az itt elhangzott jó javaslato­kat, kezdeményezéseket vala­mennyi érdekelt közreműkö­désével realizáljuk. E munka megkívánja, hogy minden szinten foglalkozzanak a szo­cialista brigádmozgalom to­vábbfejlesztésének kérdései­vel, a fejlődést még gátló akadályok elhárításának mód­jaival. A már régebben kiala­kult gyakorlatnak megfelelően foglalkozni fognak ezzel a párt, a szakszervezetek, a KISZ vezető szervei, a legfon­tosabb teendők azonban az üzemekre, a vállalati kollek­tívákra hárulnak. A vállala­tok gazdasági vezetésének, mozgalmi szerveinek és szo­cialista brigádjainak közös feladata, hogy a szocialista brigádmozgalom minél szer­vesebben beépüljön az üzemi demokrácia rendszerébe. Hisz ma már nem egyszerű munka­mozgalomról van szó, szo­cialista brigádjaink az üzemi demokráciának fontos fórumai, mert itt fejlődtek ki a legin­tenzívebben a demokratikus munkamódszerek. — A szocialista brigádveze­tők, brigádtagok gyakran te­szik szóvá, hogy a gazdasági vezetőktől nem kapják meg a kellő segítséget a mozgalom kibontalioztatásához. Ilyen je­lenségek nyilvánvalóan lé­teznek, de ezek felszámolásá­hoz sem nélkülözhető a brigá­dok kezdeményezése. Gazda­sági vezetőink a dolgozók leg­rátermettebbjeiből kerülnek ki, nem feltételezhetjük tehát, ha segítségüket igénylik, azt megtagadnák. A brigádoknak tehát öntevékenyebbeknek kell lenniük, ne várjanak pana­szaikkal egy-egy iparági vagy országos tanácskozásig, hanem ha problémájuk van, arra hívják fel azonnal a gazda­sági vezetők figyelmét. Le­gyenek tudatában annak, hogy valamennyi szocialista bri­Arany fokozat — 26 évesen „Törődünk egymással...“ j Ha rejtjeles, hajnali há­romnegyed háromkor éb­red. Azt mondja, még nyáron is sötét az ég alja, mikor az állomásra megy. Tíz éve dol­gozik a Budapesti Konzerv­gyárban Somogyi Erzsébet. Tápiószelén él, testvérei csa­ládosak, ő tartja el özvegy édesanyját. — Elvégeztem a nyolc álta­lánost, a nővérem ajánlotta, jöjjek ide, itt lehet pénzt ke­resni, megtalálom a számítá­som, ha szorgos vagyok. A le­mezraktárban dolgozom, a le­mezeket mérjük, osztályozzuk, melyikből milyen doboz ké­szüljön. Tíz éve a lemezraktár­ban vagyok. Hat éve brigád­vezető. A Dobó Katalin nevét viselő Szocialista brigád 1963-ban alakult. Akkor a raktárban ez volt az első közösség, felaján­lást nem tettek, pénzt, juta­lomszabadságot jó munkáju­kért nem kaptak, mindössze azt gondolták, jobb együtt. 1966-ban a régi brigádvezető kilépett a gyárból. Somogyi Erzsébet meglepődött és egy kicsit félt is, mikor egyhangú­lag őt választották meg a Do­bó Katalin brigád vezetőjének. A gyárban akkor először indí­tottak munkavérsenyt: egy­más között — a lemezraktár­ban. Lelkesedtek, 1967-ben a raktárban három testvérbrigád alakult. Később már pénzt, ju­talomszabadságot is kaptak. Ebből az üzemrészből senki sem lépett ki pár forint miatt, senki sem hagyta itt a gyárat, pedig a munka nehéz, nem nő­nek való.-------——;----- ideges va­I - Sokszor gyök. Ilyen­-------------------- kor fél órát vá rok, míg lecsillapodom, s csak ahhoz szólok, akihez aka­rok. A brigádvezetőnek na­gyon kell vigyáznia, hogyan beszél az emberekkel. Én tár­saimat tisztelem, szeretem és nem tűröm a hangos szót. Tö­rődünk egymással. Elmondja mindenki, mi a baja, megpró­bálunk őszinték lenni. Somogyi Erzsébet azt mond­ja, nehéz a brigádot összetar­tani, közöttünk csak három lakik Pesten, tizenegyen hat- van-hetven kilométerről jár­nak a gyárba. Nagykátáról, Tápiószecsőről, Szalkszentmár- tonból. Szerencsére fiatalok, az átlagéletkor: 22 év. — A társadalmi munkában kivesszük a részünket, a rak­tárban példás rendet tartunk, csökkentjük a selejtet, vállal­tuk, hogy mindegyikünk sze­mináriumra jár, KlSZ-oktatás- ra, szakszervezeti tanfolyamra. Az új munkásoknak segítünk, betanítjuk őket. Két öreg néni — a gyártól nem messze — kórházban fekszik, hozzájuk szoktunk ellátogatni, csomago­kat viszünk nekik. Elmondani nem lehet, mennyire örülnek. Havonta egyszer színházba, vagy moziba megy a brigád, s mikor az ember jó előre szól, majd mindenki jelentkezik, je­gyet kér. Csak azt tudom mondani — törődünk egymás­sal, ez határoz meg mindent, ami a brigáddal kapcsolatos. Somogyi Erzsébet először 1964-ben lett kiváló dolgozó. Ügy emlékszik, akkoriban so­kat túlórázott. Másodszor há­rom éve kapta meg a jelvényt és az oklevelet. Sokat foglal­kozott az újonnan jöttékkel, segített nekik a beilleszkedés­ben. A harmadik „kiváló” jel­vényt 1970-ben érdemelte ki, különösebb indoka nincs, mondja, csak a lelkiismeret. Hat év alatt politikailag fejlő­dött a legtöbbet, s ennek örül, mert ha hallja a híreket, vagy nézi a televíziót, mindent meg­ért, és egy hírről számtalan más dolog is eszébe jut. — A brigád névadójáról, Dobó Katalinról, sajnos keve­set tudunk. Kerestük nevét a könyvtárakban, de bizony csak az egri várig jutottunk el. huszon­hat éves. Szőke, hosszú a haja. A szocialista brigádvezetők országos tanács­kozása alkalmából tüntették ki negyedszer életében. Most a Munka Érdemrend arany fo­kozatát kapta. Tamás Ervin Somogyi Erzsébet gádnak, valamennyi brigád­tagnak mindahhoz köze van ami az üzemben történik, hisz elsősorban a vállalat rá­juk számíthat, ha az üzemben rosszul mennek a dolgok, ha valamiben segítségre van szükség. A dolgozók kezdemé­nyezései, gondolatai az üzem előrehaladásának igen fontos tényezői. — Mindehhez elengedhetet­len, hogy továbbfejlődjék a szocialista brigádmozgalom emberformáló ereje, s ami en­nek fontos feltétele, növeked­jék minden egyes dolgozó szakmai ismerete, műveltsége. Ugyanígy szükséges, hogy a munkásság kulturális igényei­ben is egy fokkal előbbre lép­jen. A szellemi gazdagodáshoz rendkívül megfelelő keret a szocialista brigád, amelyben a dolgozók egymással vitatkoz­va vagy egyetértve ki tudják választani a számukra leg­megfelelőbb kulturális ’ehető­ségeket. Szívesen segítenek a brigádoknak a kulturális élet élenjáró képviselői is, szívesen közreműködnek a dolgozókat érdeklő, a munkásság életé­vel foglalkozó alkotások létre­hozásában. Gáspár Sándor végül rámu­tatott, hogy a feltételek adot­tak a szocialista brigádmozga­lom további fejlődéséhez, a legfontosabb, hogy a lehető­ségekkel élve az egyénék, a kollektívák, az egész társada­lom még gyorsabban haladjon előre a boldogulás útján. BUDAPEST Magyar-algériai munkatervet írtak alá Szombaton a Kulturális Kapcsolatok Intézetében Nagy Miklós, a Kulturális Kapcso­latok Intézetének elnökhelyet­tese és Abdelghani Kesri, az Algériai Demokratikus és Né­pi Köztársaság külügyminisz­tériuma kulturális és szociá­lis főosztályának vezetője alá­írta a két ország 1972—1974-re vonatkozó tudományos-kultu­rális munkatervét. A munkaterv aláírásánál je­len volt Zsigmond Zoltán, ha­zánk algériai nagykövete, to­vábbá a Külügyminisztérium, a Kulturális Kapcsolatok In­tézetének több munkatársa, kulturális életünk számos kép­viselője. AKTIVA a budai jarasban A téma: az orvosetika A budai járási egészségügyi aktíván — amelyet a járási pártbizottság, valamint az Or­vos-Egészségügyi Szakszerve­zet, a Hazafias Népfront, a Vö­röskereszt és a TIT járási ve­zetősége rendezett szombaton délelőtt a budapesti Kossuth klubban — dr. Tengelyi Vil­mos megyei főorvos tartott be­vezető előadást. A július else­jén életbe lépő új egészség- ügyi törvénynek az orvosi eti­kát érintő részével foglalko­zott — Kimondja a törvény — idézte a megyei főorvos —, hogy az orvos az állami egészségügyi ellátás keretében köteles az állampolgárt egész­ségi állapotának megfelelően lelkiismeretesen, a rendelke­zésre álló legkorszerűbb mó­don, ellenszolgáltatás nélkül ellátni. Az állampolgár meg­különböztetett egészségügyi ellátása érdekében anyagi vagy egyéb előnyt nem nyújt­hat az orvosnak és az orvos azt el sem fogadhatja. — Kétségtelen, hogy az DK-GÉPSORRAL 'I ' &■■■■', 'S"Jj r*r.t t «V. ííss-sssísísísísíwfl: A zsámboki Petőfi Tsz a lucerna betakarításához DK-gépsort vásárolt. Idén kezdte meg működését a lucernaszárító berendezés is amellyel naponta 3 vagon takarmánynövényt dolgoznak fel lisztté. A tsz az idén 120 vagon f lisztet állít elő. A saját szükségleten felüli lucernalisztet értékesítik. Kádár János elvtárs köszöneté a születésnapi jókívánságokért Kádár János elvtárs az alábbiak közlésére kérte fel a Magyar Távirati Irodát: „Ezúton mondok őszinte köszönetét a párt-, állami és tár­sadalmi szervezeteknek, a gyárak, a vállalatok, a termelőszö­vetkezetek, a kulturális, az oktatási és más intézmények dol­gozóinak, mindazoknak, akik 60. születésnapom alkalmából csoportos vagy egyéni jókívánságaikkal megtiszteltek. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára.*! Ehesiett forintok Magyar-jemeni megállapodás A Jemeni Népi Demokra­tikus Köztársaság hazánkban tartózkodó delegációjával foly­tatott tárgyalások eredménye­képpen megállapodást írtak alá a Külkereskedelmi Minisz­tériumban. A megállapodás ér­telmében Magyarország jármű­vek, orvosi műszerek, kórházi berendezések, szerszámgépek, víztisztító berendezések és kis­üzemek szállításával, továbbá szakemberek képzésével járul hozzá a jemeni népgazdaság fejlesztéséhez. A megállapo­dást magyar részről Veress Pé­ter miniszterhelyettes, jemeni részről Mahmood Madhi ál­lamtitkár írta alá. egészségügyi dolgozók bérezé­se évtizedeken át nem volt ki­elégítő. Lakásellátásuk sem volt megoldott, de ma is van­nak még problémák. Például el kell ismerni, hogy az orvos számára, különösen vidéken, a gépkocsi munkaeszköz. Egy­oldalú felfogás lenne azonban a szocialista munkaerkölcs ki­alakítását csak öntudatra épí­teni, vagy csak jogi alapon be­folyásolni. — Napjainkban nem kizáró­lag az egészségügyi dolgozók körében tűnt fel az anyagias­ság, a kispolgári önzés. Bizo­nyos rétegeknél megszokottá vált a szolgáltatások igénybe­vétele során a borravaló. Az orvos esetében azonban ez sú­lyosan megzavarja az orvos— beteg közti meghitt kapcsola­tot, amit humanista ember­szeretetnek, hivatásszeretetnek és szakmai tudásnak kell át­itatni. — Szükség van arra, hogy az egyén közvetlenül is érde­kelt legyen a jobb munkában. Társadalmi igény tehát, hogy az orvosi munka megfelelő anyagi és erkölcsi megbecsü­lésben részesüljön, de semmi esetre sem a beteg részéről. M inden fillérnek helye van — mondják azok, akiknek szigorú ta­karékosságot, aprólékos be­osztást diktál a szerényebb jövedelem. Minden forint­nak helye van — folytatjuk, bővítjük a szólást magunk, mert ésszerű takarékossá­got, felelősségteljes beosz­tást követel a köz pénzével való sáfárkodás. A saját pénzünkből — ha futja be­lőle — könnyelműsködhe- tünk, adhatjuk erre, arra, akár nagyvonalúak is lehe­tünk, ám miféle ostoba jog­nak bizonyulna, ha valaki ugyanezt tehetné a köz — az állam vagy a kisebb cso­port — javaival? Ostoba jognak bizonyulna, s éppen ezért nem is ruháztak sen­kire ilyet. Mégis, úgy tű­nik, sok a tágra nyitott ma­rok, az erre meg amarra guruló forint > Az építkező anyagot vesz, megszámolja a téglahalmo­kat, a cserepek százait, ügyel arra, nehogy lába keljék a csempének, a konyhát borító mozaiklap­nak, helyére kerüljön min­den, amiért fizetett. Az anyag pénzbe kerül, s ha a köz pénzéből vették, akkor szabályok, előírások hatá­rozzák meg, miként kell el­számolni azzal. Törökbálin­ton kétszázezer forintért vásárolt a nagyközségi ta­nács anyagot fejlesztési alapjából, de sem a nyil­vántartásba nem került ez be, sem a fölhasználást nem kísérték az előírt papírok. S hogy nemcsak a baj, ha­nem a hiba sem jár magá­ban, azt bizonyítja, ugyan­ebben a községben három éven át nem állapították meg a körzeti orvos laká­sának bérét, a bevételi hát­ralékok behajtásáról nem gondoskodtak. Ha csupán arról lenne szó, hogy egyik vagy másik törökbálinti il­letékes mulasztott, akkor elegendőnek bizonyulna ve­lük szemben eljárni, s az ügy rendben is lenne. Ám több ez, mint egy-egy he­lyen nagyritkán föllelhető • gyakorlat! Sajnos, széles körben tartja magát az a nézet, amelynek vallói ga­rasoskodást látnak a köz pénzével való gazdálkodás szigorú megkötöttségeiben, s akik úgy értelmezik az önállóságot, hogy tetszésük szerint cselekedhetnek. V an-e magyarázat arra, hogy — a példákat folytatva — Vácott, a véradó állomáson a múlt esztendőben néhány vezető beosztású ember jogtalanul különböző pénzösszegeket vett fel? Mivel indokolható, hogy Dunakeszin, a nagy­községi tanács egy tervező­nek kifizet 94 ezer forintot, jogtalanul?! Magyarázat, indok minden bizonnyal akad azok tarsolyában, akik az említett dolgokban érintettek, ám semmiféle magyarázat, indok nem te­szi menthetővé — még az esetleges jóhiszeműség sem —, a menthetetlent. A fe­lületességet, a köz pénzéből való nagyvonalúskodást. Pedig csak három példát említettünk, holott tapasz­talataink sokkal szélesebb körből, jó néhány területről származnak. Mert említhe­tünk eseteket az iparból, ahol szintén nem akadnak fenn az „apróságokon”, a termelőszövetkezetek gaz­dálkodásából ... az élet minden területéről. Sajnos. Már-már leírnánk, hogy a pénznek nincs becsülete, ám a józan ész megálljt mond. Mi az, hogy nincs becsülete ? Hiszen milyen kitartóan tudnak hadakoz­ni emberek a fizetés emelé­séért, a nagyobb jövedele­mért, mennyi indokot képe­sek elsorolni, amikor na­gyobb költségvetési jutta­tásra, állami támogatásra, bankhitelre számítanak. Különös változásokon megy át a pénz, ugyanaz a pénz. Egészen más a súlya, ami­kor adják, s amikor kiad­ják. Ahogy a saját zsebünk­ből kihalászott forint is többet érőnek, értékesebb­nek látszik, mint az, amely­nek kifizetéséhez aláírás, stempli kell. Miféle csodá­latos metamorfózis ez? Mi­ért gurul olyan könnyen a köz forintja, ha a magun­kénak még a kiadását is többszörösen meggondol­juk, nemhogy szórnánk? Miért nem érezzük a ma­gunk pénzének azt, ami va­lójában o magunk pénze, hiszen köztulajdon? Akad, aki azt feleli erre, hogy nem ezek az igazán nagy veszteségek, hanem ... Valóban, vannak elfuserált befektetések, fölösnek bizo­nyult fejlesztések, ahogy akadnak harácsolok, ügyes­kedők, újgazdagok is. Ki­zárják ezek a másikat? Nem! Sőt, még jobban alá­húzzák, hogy a köz pénze nem mindig azt szolgálja, amit kell, hogy a köz pénze eljut rossz sáfárok kezébe is. Ám rögtön tegyük hoz­zá: harácsolókkal, ügyeske­dőkkel, vagy a köz pénzét ugyan nem a maguk javá­ra, de felelőtlenül felhasz­nálókkal elsősorban nem nekünk, hanem az adóható­ságoknak, a revizoroknak, a népi ellenőröknek, s ha kell, az ügyészségnek, a bí­róságnak van dolga. Mon­dandónk éppen az, hogy míg a közfigyelem érzéke­nyen reagál a kirívó ese­tekre, közönyösen siklik el, szinte már természetesként véve, az „apróságok” mel­lett. Azaz nemcsak azok fölfogásával van baj, akik lehetővé teszik — akár hozzá nem értésükkel, akár hivatali felületességükkel — a köz pénzének elcsepeg- tetését, hanem a közgondol­kozással is, mert nem há- borog miatta, nem tartja vétkesnek azt, aki így cse­lekedett. A vállalatnak, a köz­ségnek akart jót — így hangzik a ment­ség, s senkinek nem ötlik eszébe, hogy a jót lehet rosszul is akarni, tenni. Mert az itt az alapkérdés, hogy az elgurult forint he­lyébe nem kerül új, az el- tékozolt jószág nem gyara­pítja a közösséget. Amikor mindenütt pénzt kérnek, követelnek, amikor minde­nütt annyi a kívánság, a terv, akkor arra is terjed­jen ki a közösség figyelme, hogy a meglevővel mi tör­ténik! Mert minden közös forintnak helye van, ren­deltetése, célja, értelme. Ezért a guruló forintokkal valamennyiünket szegé­nyebbé tesznek. Mészáros Ottó / A k V

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom