Pest Megyi Hírlap, 1972. május (16. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-27 / 123. szám

Szerződés az iskola és a tsz között A Göd-alsói általános isko­la szocialista szerződést kö­tött a gödi Egyesült Duna- menti Termelőszövetkezettel. A szövetkezet segítséget nyújt az iskola sportpályájának fejlesztéséhez, cserében a nö­vendékek a nagy mezőgazda- sági munkák idején a szövet­kezetben dolgoznak. a szakmaközi bizottság akadémiai sorozata Véget ért a váci szakmaközi bizottság akadémiájának soro­zata. Csütörtökön volt az utol­só előadás. Angyal Józsefné tanár a bizottság és a városi tanács együttműködésének le­hetőségeiről tartott vitaindítót. A hallgatóság sok hasznos ész­revételt tett, elsősorban a vá­rospolitikával kapcsolatban, melyet az előadó — ígérete szerint — eljuttat a városi ta­nács illetékeseihez. Az akadémiai előadások törzsközönsége meleg, baráti hangulatban búcsúzott el az ősszel kezdődő új sorozatig. a. Tavaszi vásár A hagyományos tavaszi or­szágos állat- és kirakodóvá­sárt május 28-án tartják Vá­cott, a Rádi úti nagytéren. Az­nap délelőtt a városban nyitva tart több, iparcikket árusító szaküzlet is. — Váci művészek Veres­egyházon. A váci képzőmű­vészeti alkotócsoport május 28-án, vasárnap kiállítást nyit a veresegyházi mű­velődési házban. A vendég­tárlatot június 15-ig lehet megtekinteni. VÁC I MAPLfl A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Jm XVI. ÉVFOLYAM, 123. SZÁM 1972. MÁJUS 27., SZOMBAT A váci városi tanács vb-üléséről Napirenden: a városrendezés ELSZAPORODTAK AZ ENGEDÉLY NÉLKÜL ÉPÍTŐK LASSÚ AZ ÜGYVITEL, KÉSNEK A TATAROZÁSOK A váci városi tanács pénte­ken délelőtt tartotta májusi ülését. Elsőként a lakosságot leg­közvetlenebbül érintő felada­tokat ellátó műszaiki osztály munkájával foglalkozott a vég­rehajtó bizottság. A műszaki osztály szerteágazó tevékeny­ségét még fölsorolni is hosz- szadalmas lenne. Többek kö­zött a városrendezési tervek megvalósítása, illetve az ilyen munkák összehangolása, a vá­rosi közlekedés rendjének megszervezése, a műemlékek védelme, valamint építésható­sági feladataik vannak. Mun­kájukra jellemző, hogy az idei tanácstagi beszámolókon el­hangzott bejelentések 80 szá­zaléka érintette az osztályt. Ezen a vb-ülésen is sok prob­lémát vetettek fel a tagok. Többek között fölhívták a fi­gyelmet arra, hogy évek óta sikertelenül védekezik az osz­tály az engedély nélküli épít­kezők ellen. Tulajdonképpen az egész Václiget illegális település, lakói mégis felháborodot­tan tiltakoznak minden le­hető hatóságnál, hogy PIACI JELENTES Tovább csökkentek a zöldségárak Meglátszott a pénteki pA- con, hogy vasárnap kirakodó- vásár lesz Vácott. Az ősterme­lők, számítva a vasárnapi ki­sebb forgalomra, nagyon sok és szép árut hoztak a városba. Valamennyit csökkentek az árak is. A zöldhagyma csomó­ja 1 forint 50 fillérbe, a sárga­répáé 3 forint 50-be, a fehér reteké kettő ötvenbe került. Láttunk salátát egy forintért és háromért is, a karalábéért 8 forintot, a karfiolért 16 fo­rintot kértek. Hétnyolcvan volt az új­krumpli, ötven forint a paradicsom kilója. Már egy forinttól lehetett kapni hegyes zöldpaprikát, két forinttól fehér paprikát. A zöldborsó még mindig elég drága: 13 forinttól (ez elég ál­lott volt már) 16 forintig árul­ták. Nagyon sok apró jószágot kínáltak. A kiscsibékért hét forintot, a kacsákért húszat, a kislibákért har­mincat kértek darabon­ként. Egy kosárban láttunk puly­kát huszonnégy forintért és gyöngycsirkét tizennégy forin­tért. Hathetes nyulakat is árultak — és vettek — dara­bonként húsz forintért. S még egy érdekesség. Egy váci lakatos kisiparos árulta cématészta-készítő szerkeze­tét: fogaskerékrendszerrel mű­ködő, kézzel tekerhető kis gép, melynek forgó lemezkései metszik — valóban hajszálvé­konyra — a házilag gyúrt, ki­sodort, s előbb már kétujjnyi csíkokra felszelt tésztát. Száz­húsz forintot kért érte. (b.) A tárgyalóteremből... Botrányt okozott a bíróságon A Váci Járásbíróságon tár­gyalták Raffael Ferencnének és társainak a bűnperét. Az ismerősök nagy számmal meg­jelentek. Bementek a tárgyaló­terembe, ellepték a folyosókat, s még az utcán is maradt egy csoport. Hangoskodtak, botrá­nyos viselkedésükkel zavarták a bíróság munkáját. Egyikük, Németh József 30 éves váci lakos két kispohár pálinkát felhajtott a közeli Vö­rös Tulipán vendéglőben, s csak utána csatlakozott a han- goskodókhoz. A büntetőtanács elnöke a rendőrség segítségét kérte, hogy biztosítsa a munka zavartalanságát. Sokan hallgattak a figyel­meztető szóra, s elmentek, má­sok az erélyesebb felszólítás nyomán hagyták el az épüle­tet. Németh József tovább kö­tekedett, vitát provokált, s megütötte az egyik rendőr sza­kaszvezetőt. Utána sietve tá­vozni akart a tett színhelyéről. Lefogták, előállították a rend­őrségre. A mostani tárgyaláson kide­rült, hogy Némethnek már volt dolga a bírósággal. 1964- ben garázdaság, 1965-ben rab­lás, 1968-ban hivatalos sze­mély elleni erőszak címén ítél­ték el, összesen több mint öt esztendőre. Legutóbbi tettéért visszaesőként elkövetett hiva­talos személy elleni erőszak bűntettében mondták ki bű­nösnek. Egy év és négy hónap szabadságvesztésre ítélték — első fokon —, és két évre el­tiltották a közügyek gyakorlá­sától. Az ügyész fellebbezési óvást nyújtott be. Javasolta, hogy másodfokon a Pest megyei Bí­róság változtassa meg az íté­letet, s mondjon ki hosszabb időtartamú ítéletet. Indok: Né­meth visszaesőként követte ,el tettét, melynek nagyfokú a tár­sadalmi veszélyessége. A ré­gebbi ítéletek és büntetések nem riasztották vissza attól, hogy ismét ne kerüljön össze­ütközésbe — hasonló vétség miatt — a törvényekkel. (P.) nincs megfelelő kommu­nális ellátottság. A további kérdések közül már csak egyet: már tavaly el kellett vol­na készülnie a Széchenyi utca bal oldala tatarozá­sának. Most 1972-t írunk, s még az előkészületek je­leit sem látni. A városi tanács végrehajtó bizottsága két rendeletet ho­zott. Ezek szerint a hosszú ideig tanúsított példamutató, kiemelkedő közéleti, tanácsta­gi munkáért „Tanácstagi Mun­káért” emlékérmet adomá­nyoznak a jövőben. A város tanácsának ez évi 2. számú rendelete arról szól, hogy a tanács „Vác díszpolgá­ra” címet alapít, hogy el­ismerhesse azok érdemeit, akik önzetlenül, kimagasló gazdasági, tudományos, művészeti vagy közéleti tevékenységükkel nagy mértékben elősegítették a város fejlődését. A továbbiakban a tanács végrehajtó bizottsága Vác fennállása 900. évfordulójának megünneplésére tett előkészü­leteket, és más napirendeket vitatott meg. Ezekről később számolunk be. cs. a. PV-SZAKASZPARANCSNUK UK Háromnapos továbbképzésen a verőcei ifjúsági táborban A városi-járási polgári vé- j delmi .egészségügyi szakszolgá- J lat parancsnoksága és a váro­si-járási Vöröskereszt három- 1 napos kiképzést tartott az első- j segélynyújtó és szállító egysé- [ gek parancsnoki állományá­nak, a verőcei ifjúsági tábor­ban. A kiképzésen az orvosi körzetek egészségügyi század­parancsnokai, helyetteseik és a századok politikai megbízottai vettek részt. Több üzem is el­küldte az üzemi szakszolgálat vezetőit: a váci kötöttárugyár, a könnyűipari öntöde és a vá­ci Fonógyár, valamint a duna­keszi Mechanikai Laborató­rium. A százharmincöt hallgató előtt dr. Vida Gyula, a járási hivatal elnöke mondott meg­nyitót, majd Helyi András, a Magyar Vöröskereszt Országos Központjának munkatársa a polgári védelem szervezeti fel­építéséről, feladatairól és irá­nyításáról tartott előadást. Az első nap másik érdekes elő­adását és bemutatóját Honti János, a járás vegyvédelmi szakszolgálatának parancsno­ka tartotta: az egyéni szükség­védő eszközök használatáról. A kiképzés második napján Vitéz Attila őrnagy a nukleáris fegyverek és a sugárzó harci anyagok, valamint az általuk Hét helyett öten Szocialista brigádmozgalom a HAGY-ban A szocialista brigádvezetők országos konferenciáján a Pest megyei küldöttek közül heten Vácot képviselik. Ot't találjuk Lédermayer Lajost, a Híradás- technikai Anyagok Gyárának dolgozóját, az Eötvös Lóránd bronzjelvényes tmk-s szocia­lista brigád vezetőjét is. Lé- dermayer Lajos már elutazott a tanácskozásra, de ez alka­lommal nem is vele akartunk beszélgetni. Inkább arra vol­tunk kíváncsiak, hogyan áll a HAGY-ban a szocialista mun­kaverseny és a brigádmozga­lom ügye, milyen útravalóval indították el küldöttjüket a gyárból? Cseri Imre, a vállalati szak- szervezeti bizottság termelési felelőse válaszol kérdésünkre. — A HAGY-ban valóban az élcsapat szerepét töltik be a szocialista brigádok, jórészt nekik köszönhető, hogy a ne­héz körülmények ellenére is évről évre nyereséges a gyár. Mivel a dolgozók egyharmada szocialista brigád tagja, szá­molni lehet velük a termelés minden területén. Ennek elle­nére az a véleményünk, hogy még koránt sem merítettük ki a mozgalomban rejlő lehetősé­geket. A szocialista munka ver­senyek és a brigádmozgalom irányítása tulajdonképp ket­tős feladat. A szakszervezet feladata a mozgósítás, a gazda­sági vezetőknek a munkaver­seny feltételeit kell biztosíta­ni, fel kell kutatni azokat a te­rületeket, ahol nagyobb „erő­bedobásra” van szükség. Ná­lunk a gyárban a munkaver- seny-felelős egyben a vállalati KISZ-bizottság titkára is, en­nek a két feladatnak egyszer­re sem ő, sem más nem tudna megfelelően eleget tenni. Erre egyébként már fölhívtuk a fi­gyelmet, de minden maradt a régiben. Nem találtuk megfe­lelőnek az értékelés, az irá­nyítás módszereit sem. A bri­gádok munkáját korábban központilag értékeltük, s ez nem vezetett mindig a legtel­jesebb igazsághoz. Most üzemi szintre került az irányítás is, az értékelés is. Az értékelő bizottságokban például helyet kapott az üzem gazdasági ve­zetője, a pártszervezet képvi­selője, az üzemi szakszervezeti bizottság. A KISZ-t és a vál­lalati szakszervezeti bizottsá­got én, a termelési felelős képviselem. Az új módszer be­vált, üzemi szinten jobban látják, melyik brigád milyen munkát végzett, s a gazdasági vezetők is sokkal inkább a sa­ját feladatuknak érzik a bri­gádmunka irányítását. — Az elmúlt hónapokban üzemi szakszervezeti bizottsá­gunk a szocialista brigádmoz­galom országos kérdéseivel is foglalkozott. Többek között a szocialista brigádok munká­jának anyagi elismerésével. A kevésbé nyereséges, esetleg ál­lamilag dotált vállalatoknál is vannak kiváló munkacsapatok, amelyek valóban mindent megtesznek az eredményessé­gért. Rajtuk kívül álló okok miatt (piacváltozások, kötött áras termékek stb.) a gyár még sem ér el nyereséget, s a jutalom elmarad. Ez előbb- utóbb kedvüket szegi. Ezért nagyon helyes volna egy köz­ponti alapot teremteni az ilyen szocialista brigádok jutalma­zására. — Vállalati szakszervezeti bizottságunk foglalkozott az értékelés módszereivel. Az a véleményünk, hogy ma már ez is korszerűsítésre szorul. Példaként most csak egyet említek. Előfordult, hogy a brigádmunka értékelésekor egy díszesen elkészített brigád­napló majdnem annyit jelen­tett, mint a folyamatos jó munka. Tehát egy-egy brigád munkáját pusztán azért érté­keltünk kevésbé jónak, mert nem volt a brigádban egy jó rajzos. Foglalkoztatott ben­nünket két másik — országos­nak nevezhető — gond is. Az egyik az oktatás. Üzemeinkben is kiváló eredményeket érünk el a szakmai továbbképzés terén, azonban nagyon sok azoknak az — egyébként be­csületes munkásembereknek a száma — akik nem végezték el a 8 általánost. S mivel szo- ciálista brigád tagja nem le­het olyan, aki nem végezte el az általános iskolát, inkább be sem lépnek a brigádba. Szer­vezett, intézményes, bizonyos esetekben kötelező oktatásra lenne szükség. Csákvári János, Kovács Ká­roly és Makrai János az or­szágos tanácskozás idejére ve­zető nélkül maradt brigád tagjai. Hogyan látják ők a gyári szocialista brigádok munkáját. Csákvári János: — Szocia­lista brigád tagjának lenni számomra azt jelenti: magun­kénak érezni a gyárat, szeretni azt, amit csinálunk, s látni a miértet is. A munkaköri kö­telességen túl is adni valamit. Gyáron belül is tudok erre jó néhány példát említeni. A Ko­marov szerszámkészítő brigád például a fénycsőfojtók gyár­tásának bevezetésekor elvál­lalta, hogy rajzok nélkül elké­szíteni a keményfémszerszá- mokat, pedig nem lett volna munkaköri kötelessége. Kovács Károly: — Söpör­jünk a saját házunk táján. Mint ahogy söpörtünk is hosz­szú ideig, amíg nem- volt ta­karítónő. Ismeretes, hogy se­gédmunkáshiány van a gyár­ban. A mi feladatunk a kü­lönböző anyagok kiadása, de a kiszállítása már a segédmun­kás dolga lenne. De nem vár­hatunk 2—3 napot, amíg kerül egy, kivisszük magunk. De tovább is sorolhatnánk. Több újításunk van, brigádunkban öt ember hétnek a munkáját végzi el. Makrai János: — Ügy ér­zem, nekünk és más szocialis­ta brigád tagjainak is jogos igénye hogy munkánkra nem­csak egy-egy kampányfeladat elvégzésekor; figyeljenek fel, hanem a fizetések emelésekor is. A HAGY-ban 41 szocialista brigád dolgozik. Küldöttük, Lédermayer Lajos ezeket a véleményeket, javaslatokat és bírálatokat vitte magával útra- valóként. Ha szót kap, lesz mondandója. Csulák András fertőzött területek jellemzőit ismertette, majd a vegyifegy­verekről és a mérgező harci anyagokról beszélt. A biológiai harci anyagokról és az ellenük való védekezésről dr. Kőrös Károly adott tájékoztatót. A tömegpusztító fegyverek hatá­sa elleni védelemről Kuthy Ferenc, a szentendrei járás polgári védelmi törzsparancs­noka tartott előadást. A kiképzés harmadik napjá­nak vendége és egyben előadó­ja volt Balogh László, az MSZMP járási bizottságának első titkára, kinek időszerű bel- és külpolitikai kérdések­ről szóló tájékoztatóját a sza­kaszparancsnokok nagy figye­lemmel kísérték. Ugyancsak nagyon hasznosnak tartották dr. Orosz Zoltán alezredes tá­jékoztatóját Pest megye pol­gári védelmi helyzetéről, s a többi feladatokról, melyből jelentős részt kapnak Vác és a járás polgári védelmi szaka­szai is. A kiképzés, melyet megláto­gatott Német Vera, a Vörös- röskereszt megyei titkára, dr. Puskás József, az Egészségügyi Minisztérium és dr. Hárshegyi György alezredes, a polgári védelem országos parancsnok­ságának munkatársa is, dr. Kollár Lajos kórházigazgató főorvos zárszavával ért véget. — b — KEREKESVERSENY DUNAKESZIN Idén először rendezett ke­rékpár- és motorversenyt a dunakeszi községi KISZ-bi- zottság. A 4 kilométeres útvonalon rendezett férfi kerékpárver­senyt Forgács József (Ház­gyár) nyerte, Szegedi Péter (ktsz) és Kolozs Ferenc (201. ITSK) előtt. A motorversenyt a 250 köbcentiméteres kategóriá­ban Horváth Ferenc nyerte meg, aki a célbaérés után bukott, s a mentők vitték el a versenyről, de szerencsére semmi komoly baja nem tör­tént. A 175-ös kategória győztese Balogh Gyula (Du­nakeszi), a 150-esé Hámori László (Konzervgyár), a 125- ösé Zsivnocki János (Vízmű) lett. A versenyt ősszel ismét megrendezik. S. L. HÉT VÉGI FILMAJÁNLATUNK: A partizánok ifjú segítője A Madách mozi mai és hol­napi filmje, a Támadás, he­gedűszóra a kalandfilm esz­közeivel feldolgozott, fordula­tos cselekményű történet. Hőse, Vasziljek 10 éves, ami­kor a háború kitörésekor el­veszti a szüleit. Hegedűjével járja a megszállt falvakat, hogy fenntartsa magát. A partizánok közé kerül, és ve­szélyes akciók végrehajtásá­ban segíti őket. A háború után, mint ismert művész, ta­lálkozik egykori bajtársaival. A szinkronizált szovjet film bátor kis hőse elsősorban a fiatal mozilátogatók tetszését nyeri majd el, a szerepét Ilja Cukker játssza Felnőtt part­nere Gennagyij Juhtyin, aki Makszimot alakítja. — A va­sárnapi matinéfilm: Menyasz- szony a zsákban. — Hétfőtől szerdáig a John és Mary című színes, szélesvásznú amerikai film következik a műsorban. Mervyn Jones regényét vitték filmvászonra. A történet ele­jén John és Mary együtt éb­red a fiú lakásán. Előző este ismerkedtek meg. A nap az­zal telik el, hogy igyekeznek kiismerni egymást. Kipuha­tolni, hogy vajon futó ka­land-e ami történt, vagy tar­tós kapcsolat lesz belőle? A film rendezője Peter Yates. Az építők mozijában szom­baton és vasárnap a Kocká­zatos akció című, izgalmas szovjet filmet vetítik. Hét­főn, májusi műsorzárásként felújítják a Csigalépcső című magyar filmtörténetet, mely­nek külső felvételeit Vácott forgatták. P. K. A MAGYAR HAJO- ÉS DARUGYÁR VÁCI GYÁREGYSÉGE (Vác, Derecske! dűlő) felvételre keres: esztergályos, asztalos és kőműves szakmunkásokat; valamint női segédmunkásokat. Jelentkezni lehet: a gyáregység személyzeti osztályán. * i

Next

/
Oldalképek
Tartalom