Pest Megyi Hírlap, 1972. május (16. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-19 / 116. szám
A PES? MEGYEI MiftlAP IC 0 t Ö N K I A C Á S A XVI. ÉVFOLYAM, 116. SZÁM 1972. MÁJUS 19., PÉNTEK VÁC, GYAPJUMOSO ÉS SZÖVŐGYÁR Versenyben a szocialista brigádok JOBB MINŐSÉG, CSÖKKENTETT TÚLÓRÁKKAL - A FIATALOK KÉT KOMMUNISTA SZOMBATJA A Gyapjúmosó- és Szövőgyár váci gyáregysége jól kezdte az 1972-es évet, első negyedévi tervét 100,7 százalékra teljesítette. Növeli a tervteljesítés értékét, hogy a minőséget is másfél százalékkal javították. Az év első három hónapjában a túlórafelhasználást ezer órával csökkentették a tavalyihoz képest, így a gyáregység vezetői elmondhatják, hogy az első negyedév eredményesen zárult. A II. negyedévben mindenekelőtt a meglévő létszámmal kellett úgy gazdálkodni, hogy a következő hónapok tervteljesítését is biztosítani tudják. Belső átszervezéssel megoldották, hogy a fonoda megkapja a legszükségesebb létszámot. Amikor a vezetők megismerték a II. negyedéves programot, megbeszélték a társadalmi szervezetek vezetőivel a tennivalókat. A fonoda dolgozóival egyetértésben elindították a több orsós vállalási rendszert, azért, hogy a létszámhiány miatti kiesést részben pótolni tudják. A gyár fiataljai is felajánlották segítségüket. A közelmúltban a gyáregység KISZ- szervezete két szabad szombat alkalmával KlSZ-műsza- kot szervezett. Ez idő alatt 2800 kilogramm fonalat termeltek. Az ezért járó munkabér egy részét a vietnami nép megsegítésére ajánlották fel, másrészt kirándulásra, közös szórakozásra fordítják a pénzt. A Gyapjúm dsó- és Szövőgyár váci gyáregységénél a szocialista brigádok az 1972- es évre is versenyvállalásokat tettek. Példaképük a Komarov- brigád, amely tavalyi munkája alapján elnyerte az aranykoszorút. Sokan szeretnék idén is elnyerni a kiváló dolgozó címet. A gyáregység vezetősége a munka verseny' nyilvánosságát a brigádvállalások negyed- évenkénti értékelésével, valamint az elért eredmények napi ismertetésével segíti elő. (p.) Takarékos dunakesziek Dunakeszin 1958-ban nyílt meg az Országos Takarék- pénztár fiókja három dolgozóval. Vajtó Miklósné .fiókvezető elmondotta: tizennégy éve mindössze 80 ezer forint volt az öTP-fiókban a betétek ösz- szege. Ugyanakkor a postán 1 millió 364 ezer forint volt a betétállomány. Tavaly már az OTP-fiókban 29 millió 690 ezerre, a postán 29 millió 368 ezerre nőtt a takarékbetétben elhelyezett pénz. A betétnövekedés egyik oka, hogy ez alatt az idő alatt jelentősen megnövekedett a nagyközség lakóinak a száma, de jelentősen hozzájárult az is, hogy az emberek rájöttek, hogy érdemes takarékoskodni. Növekedett az OTP hitelforgalma is. Tavaly csak a családi házak építésére 11 millió forint hitelt folyósítottak 194 kérelmezőnek. A dunakeszi fiók nagy forgalmát 13 tagú szocialista briV gád bonyolítja. Munkájuk eredményességét jelzi, hogy a Pest megyei OTP-fiókok versenyében tavaly a második helyet érdemelték ki. ____________ S. L. Szeszmentes bisztró A Nyugati pályaudvar várótermének bisztróját a MÁV és az Utasellátó szeszmentessé alakította át. Az új bisztrót tegnap megnyitották. Ifjúsági „csoda” Kismaroson Nagy fába vágták a fejszéjüket Még ma sem tudja senki sem megmondani, hogy tulajdonképpen miért is szűnt meg Kismaroson 1967-ben a községi KISZ-alapszervezet, s miért is nem sikerültek azóta az éleszgetési próbálVégrehajtó bizottsági tagok fogadóórái A Váci, Városi Tanács végrehajtó bizottságának tagjai újabb üzemi fogadóórákat tartanak. Május 19-én (pénteken) dr. Lukács Ferenc tanácselnök, délután 1-től 3 óráig a Hajógyárban fogadja a választókat. Május 23-án (kedden) Tari Kálmán, a városi tanács efi- nökhelyettese az Izzóban, Nemeskéri Ferenc vb-tag a Könnyűipari Öntödében, Lukács Mária vb-tag a Heuréka Gumigyárban, Weisz György vb-tag a Heuréka Gumigyárban, délután 1 órától 3 óráig tart üzemi fogadóórát. Május 24-én (szerdán), ugyanebben az időpontban Lukács Mária, a tanács végrehajtó bizottságának tagja, a Bélésárugyárban fogadja az érdeklődőket. Sövény utcai házak Vácon, a Sövény utcában az utóbbi években épültek ezek a családi házak. Akármilyen újak is, nagyobb rend is lehetne a környékükön. Akkor bizony, szebb lenne az utc? képe. Foto: Solymár Anyakönyvi hírek Született: Sági József és Bodrogi Rózsa. Tünde, Szalai József és Niegreisz Anna: László, Ulkei István és Molnár Rozália: István, Aranyi József és Takács Margit: Erika, Kiss János és Berecz Margit : Ágnes, Mohácsi Vilmos és Babicska Erzsébet: Gábor, Nyíri László és Viski Ágnes: László, Somodi István és Tóth Ilona: István, Homolya József és Simon Ilona: József, Hu- gyecz István és Mekli Erzsébet: István, Pál Tibor és Imre Ilona: Tibor, Baksza István és Pauliscsák Magdolna: Attila, Mészáros János és Dinka Anes na: Tamás, Elekes Tibor Mohos Katalin: Tibor, Eckhardt Gyula és Lafkó Gizella: Orsolya, Ignáth András és Kozma Ilona: Szilvia, Hu- gyecz Pál és Lajtos Erzsébet: Erika, Balogh István és Osán Katalin: Mónika nevű gyermeke. Házasságot kötött: Franyó Lajos Magyar Irénnel. Vácott hunyt el: Bergmann Béla (Nagymaros), Molnár Fe- rencné szül.: Molnár Ilona (Sződliget), Nánásy György (Vác, Mátyás u. 6.), Fehérvári István (Vác, Dózsa Gy. út 14.), Andróczi István (Örtilos). kozások. A fiatalokban mindig is megvolt a közösségi vágy, a mozgalom sem talált kevesebb visszhangra Kismaroson. Bizonyítja ezt, hogy itt sem volt kevesebb KlSZ-tag, mint máshol, vagy korábban itt a községben. Az okok Az okokat Csadó Jánossal, az egy éve újból megalakult aiapszervezet titkárával kutattuk. — Néhány okot valóban fel lehet sorolni. Először is azt, hogy Kismaros azon községek közé tartozik, ahonnan az emberek szinte kivétel nélkül eljárnak dolgozni, tanulni. A legtöbben Vácra, Budapestre, Dunakeszire. A nyolcórás munka, néhány órás fárasztó utazás után már fáradtak. Aztán 1967-ben azok, akik mozgatták a fiatalokat, elkerültek a faluból, visszavonultak a mozgalomból. Ki katona lett, ki férjhezment,, megnősült. Ugyanebben az időben oszlott föl a sportkör, a labdarúgócsapat is, pedig valamikor szép eredményeket értek el a járási bajnokságban. Adminisztratív okok is voltak. Szerintem helytelenül, a munkahelyeken nem nézték jó szemmel, ha valaki odahaza volt KISZ-tag, úgy hitték, ez csak olyan magyarázkodás, azok mondják, hogy odahaza KISZ-tagok, akik ki akarják húzni magukat a közösségből. Az okok közé sorolhatnánk még az Express tábort is. Itt nyaranta olyan pezsgő az élet, olyan jó műsorok, rendezvények vannak, amelyekkel a községben senki nem tudta fölvenni a versenyt. De egyértelmű magyarázattal nem szolgálhatok.” A változás Csadó János, s még néhány fiatal megelégelte a csendet. Érdeklődtek a fiatalok között, s mindenki lelkesen fogadta a tervet: alakítsák meg a KISZ-alapszervezetet, legyen a község fiatalsága újra baráti közösség. Biztatást kaptak a tanácselnöktől, a párttitkártól is: ha valóban szervezett lesz a kismarosi fiatalság, számíthatnak támogatásra. S a csoda megtörtént. A július vége társadalmi munkában találta a kismarosi fiatalokat. A megalakult KISZ-szervezet 48 tagja 20—20 óra társadalmi munkát végzett az új iskola építésénél. Erre már oda kellett figyelni. Olyannyira odafigyeltek a község vezetői, hogy az egyre gyarapodó KISZ-szervezet novemberben megkapta a régi iskola egyik „viharvert” osztályát. „Hozzátok rendbe magatoknak, akkor klubotok is lesz” —mondta a tanácselnök, s újabb fejenkénti 50 óra társadalmi munkával irigylésre méltóan kellemes klub született. Érdemes a legserényebbek nevét most is felsorolni. A Horváth testvérek cserépkályhát építettek, Burik Ferenc, Flamich Károly a villamosítást csinálta meg, Zengő György, Csadó János, Merész Ferenc, Galambos Mária, Makrai Katalin a festésben, a takarításban jártak az élen. Az ünnepélyes klubavatóra újabb meglepetés érte a KlSZ-szer- vezetet. Mintegy 15 ezer forint értékű bútort kaptak a tanácstól. Jelenleg A klub azóta is a KlSZ-szer- vezet szíve lett. Hetente négyszer találkoznak itt az éppen ráérő fiatalok. Kétszer tánc, társasjátékok szórakoztatják a fiatalokat. Máskor előadásokat hallgatnak. Legszívesebben Balassi István, a váci pártbizottság osztály- vezetője, és Krebsz József tanácselnök előadására emlékeznek. Sorolhatnánk tovább is az eredményeket. Május elsején, annyi év után, labdarúgómérkőzést láthattak Kismaroson. A KISZ hét csapata játszott. A törökmezői béketalálkozón is igen jól szerepeltek. De most ismét nagy fába vágják a fejszéjüket. A tanácselnök javaslatára társadalmi munkában újjá alakítják maguknak a korábban életveszélyessé nyilvánított kultúrházat. Nagy munka, de sikerülni fog. Legalábbis ők bíznak benne. Cs. A. AZ ÜZEMI KÖNYVHÉT ELŐKÉSZÜLETEI íróvendégek Zebegényhen és Foton Ezen a héten is naponta érkeztek a testes csomagok a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat Széchenyi utcai üzletébe. Mint ismeretes, a május 27-től június 2-ig tartó ünnepi könyvhéten közel 100 újdonság várja majd az olvasót. Ez lesz a nemzetközi könyvév első hazai eseménye. Nemcsak a könyvesbolt dolgozói, a kötöttárugyárban, a Fortéban, a DCM-ben, az Izzóban s másutt a helyi bizományosok is készülnek a magyar könyv ünnepére. Föltöl- tik a készleteket, viszik az újdonságokat. Sok helyen már megkezdődött az előjegyzés. A nagy képes magyar enciklopédia első kötete iránt változatlanul nagy az érdeklődés. Vácott nem lesz megnyitó ünnepség, hiszen a közelmúltban rendezett Darvas József - est a Híradástechnikai Anyagok Gyárában bemutatott kiállítással méltó előjelzése volt a küszöbönálló kulturális eseménynek. Tervezik viszont egy állandó jellegű utcai könyvpavilon fölállítását. Vagy a Rókus kápolnával szembeni telek szélére, vagy a Dunakanyar Áruház előtti térség egyik részére kerül majd. Szőke Pálné, a Zalka Máté Könyvesbolt vezetője s munkatársai felkészülten várják a várható ostromot. Előreláthatólag vasárnap délelőtt is nyitva tartanak. Miután a közelmúltban járművet kaptak, nincsen akadálya annak, hogy gyorsan kielégítsék a váci és a járásbeli bizományosok pótigényéit. A váci járás községeiben is megemlékeznek az ünnepi könyvhétről. Június másodikén 18 órakor Zebegényhen, a községi könyvtárban rendednek író-olvasó találkozót. A zebegényiek íróvendége Sánta Ferenc lesz, a Húsz óra, az Isten a szekéren, az Éjszaka s más művek szerzője. Ugyanazon a napon Foton is rendeznek hasonló találkozót. Ott Rónaszegi Miklós író, A nagy játszma, az Indián halál, Az indián hercegnő s más alkotások íróját látják majd vendégül a községi könyvtárban. (p. r.) DUNAKESZI Új klub alakult A társadalmi összefogásnak sok szép példája van Dunakeszin, most is beszámolhatunk egyről. A Spartacus sportkör a Kápolna utcában egy kézilabda- pályán működik. A sportolókon kívül száz pártoló tag is segíti munkáját. De mind ez idáig nem volt egy szobájuk sem, ahol összejöhettek volna. Sokáig törték a fejüket, hogyan segíthetnének a dolgon. Végre alkalom adódott. A vasútállomás mellett felszabadult az egyik élelmiszerbolt négy helyisége. Igaz, a tervek szerint ezekkel bővítik ki a „Pavilon” vendéglőt, de a terv megvalósítása egyelőre még várat magára. Ez adta az ötletet, hogy a négy szobát el kell kérni, és átalakítani klubnak. Az ötletet gyorsan követtea tett. A Spartacus sportkör és a Mechanikai Laboratórium együttműködésével már átadás előtt áll az új klub. A Mechanikai Laboratórium dolgozói, a sportkör tagjai és a községi népfrontbizottság közösen használja majd a nagyközség legújabb klubját. Terveik szerint élsportolókat, újságírókat, üzemi és tanácsi vezetőket hívnak meg előadást tartani. Ezenkívül a klub rendszeres lehetőséget ad kötetlen foglalkozásra, újságolvasásra, egyéb szórakozásra is. B. E. Interdía Show '72 A Dunakanyar Fotoklub vezetősége kiírta az idei audio- vizuál fesztivál pályázatot. Eszerint az Interdia Show ’72 rendezősége július 10-ig fogadja a beérkezett alkotásokat. Július 15—16 az előzsü- rizés napja, s augusztus , 20- tól 22-ig kerülnek a váci nagy- közönség elé az idén bemutatott, hangosított diasorozatok. Pályaavató Nagymaroson A tavalyi év végén nagy elhatározásra jutottak a nagymarosi sportbarátok. Több évi szünet után ismét megalakították a kézilabda-szakosztályt. Mivel a csapatnak nem volt pályája, minden bajnoki mérkőzést — legalábbis eddig — idegenben kellett játszaniuk. Az edzéseket is csak a füves labdarúgó-pályán tudták megtartani. Május 20-a után végre otthonában láthatja csapatát Nagymaros lelkes, kézilabdát szerető szurkolótábora. A pálya építésére ugyanis néhány hónappal ezelőtt társadalmi bizottság alakult. A községi tanács biztosította az építkezéshez az anyagiak jelentős részét, támogatta az építkezést a Vas- és Műszeripari Ktsz. Társadalmi munkát végeztek a pályaépítkezésen a ktsz dolgozóin kívül a labdarúgók. és természetesen a kézilabdások. Külön meg kell említeni Scheffer Ernőt, Hor- nyák Józsefet, Hénap Antalt és Erdei Lajost, akik a legtöbbet dolgoztak a pálya építésén. VÁCI APRÓHIRDETÉSEK Pályázat. A Vác és Vidéke ÁFÉSZ igazgatósága (Vác, Beloiannisz utca 3.) pályázatot hirdet a sződligeti 21-es számú és a göd- f elsői 22-es számú önelszámoló zöldséggyümölcs bolt vezetésére. Pályázhatnak szakképzett és az egyéb feltételeknek megfelelő dolgozók. A pályázatok a fenti címre küldendők. Idős, nem fekvő nő mellé magányos nő személyében gondozót keresek. Lakás biztosítva. Vác, Luxemburg u. ilO. (Pintémé). 250-es MZ és Komar motorkerékpár eladó. Vác, Nagykörút 104. Közgazdasági technikumi végzettséggel és gyakorlattal rendelkező dolgozót keresünk könyvelői, tablóellenőri munkakörbe. Jelentkezni lehet: Vác és Vidéke ÁFÉSZ Központi Irodájában: Vác, Beloiannisz u. 3. HIRDESSEN A VÁCI NAPLÓBAN Végre tehát elkészült Nagymaros vörös salakkal borított, bekerített, labdafogó hálóval felszerelt- pályája. Átadására vasárnap, 21-én 10 órakor a nagymarosi Spartacus—Ácsa bajnoki kézilabda-mérkőzésen kerül sor. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak — különösen a hajógyár és a kötöttárugyár dolgozóinak —, akik szeretett fiam temetésén megjelentek és sírjára virágot helyeztek. Fehérvári Istvánná. Ezúton mondok köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, munkatársaknak, akik szeretett férjem elnyúnyta alkalmával részvétüket nyílvánították. őt utolsó útjára elkísérték, sírjára koszorút, virágot helyeztek. özv. Kovács Sándorné. A MAGYAR HAJÓ- ÉS DARUGYÁR VÁCI GYÁREGYSÉGE (Vác, Derecskéi dűlő) felvételre keres: esztergályos, asztalos és kőműves szakmunkásokat; valamint női segédmunkásokat. Jelentkezni lehet: a gyáregység személyzeti osztályán. i