Pest Megyi Hírlap, 1972. május (16. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-18 / 115. szám

6 1972. MÄJUS 18., CSÜTÖRTÖK Harmadszorra sikerült Magyarország-Románia 2:1 Válogatottunk a legjobb négy között A labdarúgó Európa-baj- nokság elődöntőjébe kerülé­sért szerdán este a Belgrád- ban lezajlott Magyarország— Románia harmadik mérkőzés­sel dőlt el a 4. hely sorsa. A Partizán stadionban 50 000 néző volt kíváncsi a két szom­szédos ország döntő küzdel­mére. Magyarország: Rothermel — Fábián, Páncsics, Bálint, Juhász P., Juhász I., Kű, Sző­ke, Kocsis, Bene, Zámbó. Románia: Raducanu —Sat- mareanu, Lupescu, Dinu, De- leanu, Dumitru, Nunveiller, Neagu, Domide, Dobrin, Lu- cescu. Bár a románok kezdtek jobban, mégis a magyar együttes szerzett vezetést a 27. percben. Páncsics tört elő­re, nagyszerű labdája tisztán találta Szőkét, aki elfutott. Beadását Bene fejelte kapura, s a Raducanuról kipattant labdát a jel érkező Kocsis a 16-os tájáról a hálóba vágta. A 32. percben Neagu védelmi hiba segítségevei kiegyenlí­tett. A második félidőben már jobban ment a magyar csa­patnak. Szinte állandóan a román térfélen folyt a játék, a győzelmet jelentő gólt azon­ban csak befejezés előtt négy perccel sikerült megszerezni: Bene átadása után a labdát Szőke küldte a hálóba. Izgalmas, drámai küzdelem­ben vívta ki a magyar csa­pat a továbbjutást, s az elő­döntőben a szovjet csapat lesz az ellenfele június 15-én, minden bizonnyal Antwerpen­ben. Ünnepélyesen megnyílt Gödöllőn az egyetemi és főiskolai bajnokságok országos döntője Keszthelyi labdarúgó győzelem az első napon Zászlódíszbe öltözött a Gödöllői EAC kézilabdapályája, amikor szerda reggel az egyetemi és főiskolai bajnokságok országos döntőjének ünnepélyes megnyitójára felvonultak a sportolók. Ezúttal a labdarúgók és a kézilabdázók, mert a va­sárnapig tartó küzdelemsorozatot sportáganként részletekben rendezik. Dr. Pecznik János, a gödöllői Agrártudományi Egyetem rektorhelyettese köszöntötte a versenyzőket, a vendégeket, így a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sporttanács elnökét, dr. Pet- rich Gézát, valamint a főiskolák képviselőit. A gödöllői Mun­kácsy utcai általános iskola harsonásainak jelére vonultak el a csapatok. résztvevők tiszteletére. Ezen dr. Pethő György rektor és az \egyetem más vezetői fogad­ták a vendégeket. Megjelent Cservenka Ferencné, az MSZMP Központi Bizottságá­nak tagja, a megyei pártbi­zottság első titkára, dr. Beckl Sándor, a Magyar Testneve­lési és Sportszövetség Orszá­gos Tanácsának elnöke, Bar­na József, a Magyar Testne­Minden jegy elkelt A május 21-én, vasárnap 1* órakor a Népstadionban sorra- kerülő hagyományos SZÜR-ra a rendező bizottság közlése szerint minden jegy elkelt. A színész—újságíró labdarúgó­mérkőzésen bíráskodó Bozsik Józsefnek, Grosics Gyula és Mátrai Sándor volt sokszoros válogatott játékosok lesznek a segítőtársai — partjelzői sze­repkörben. Amennyiben vasárnap ked­vezőtlen lenne az időjárás, egy héttel később, május 28-án ke­rülne sor az eseményre. Csütörtöki sportműsor LABDARÚGÁS. Területi bajnok­ság. Halásztelek—Szigethalom (16.30, Vrezgó), Pécel—Veresegy­ház (17, Lukácsi). Barátságos mérkőzés: Vecsés— Péteri (16.30, Horányi). Két nyolcas Megyei totópályázatunk 9. for­dulójára 896 darab szelvény érke­Gelmár tartja előnyét A megyei bajnokság 24. for­dulójában 2000 néző előtt 24 gól esett. Érdekesség, hogy az elmúlt héten a budaörsi Kiss négyszer talált a kapuba — most eredménytelen volt, így a nagykőrösi Kecskés III elő­nye behozhatatlannak látszik. Az NB Ill-ban Gelmár újabb egy góljával biztosan tartja első helyét. Megyei bajnokság 21 gólos: Kecskés III (Nagy­kőrös). 16: Kiss (Budaörs). 14: Papp (Bem SE), Herczog (Bu­daörs). 12: Józsa (Nagykőrös), Farkas (Űjhartyán), Szabó (Nagykőrös). 10: Alapi (Bem SE), Tóth-Ilkó (Kartal), Füleki A kézilabda férfi NB n hatodik fordulójában a listavezető Ceglédi Építők elvesztette veretlenségét a békéscsabai rangadón. A Váci Fo­nó otthonában diadalmaskodott a Szegedi Építők ellen. A nőknél a Váci Forte Gyuláról hozta el a két bajnoki pontot. A megyei férfi­bajnokságban a Váci Spartacus pontot vesztett a Bem SE ellen. NB O férfi Váci Fonó—Szegedi Építők 22:15 (10:4) (Maglód). 9: Halápi (Pilisi KSK), Hajdú, Dobrocsi (Fóti SE), Horváth (Budakalász). 8: Fonódi (Fóti SE), Bene, Zom- bori (Isaszeg), Csápon (Buda­kalász). NB III 14 gólos: Gelmár (Törökbá­lint). 10: Pollák (Dunakeszi Vasutas). 9: Szigetvári (Szi­getújfalu). 8: Gergely (Aszód). 7: Kiss B. (Vecsés), Magyar (Aszód). NB II 12 gólos: Kriska (Váci Hír­adás, Liptai (Ceglédi VSE). 9: Kábák I (Ceglédi VSE), Bu- ronyi (Kossuth KFSE). Solymosi László Vác. V.: Mayer, Ruszina. Váci Fonó: Török S. (1) — Orosz- ky (1), Toldi (4), Lakatos (4), Ba- racsi (7), Török Gábor (1), Da- nyi (3). Csere: Kovács, Veres, Bártfalvl (1), Vuklovszky. Békéscsabai Vízmű—Ceglédi Épí­tők 21:13 (10:5) Békéscsaba. V.: Papp, Szabó S. Cegléd: Szalisznyő — Hörömpö, Jónás (3), Szalkay (2), Bálint (5), Szabó Z. (2), Vass (1). Csere: Bár a hivatalos megnyitó szerdán volt, a küzdelmek már kedden elkezdődtek a labdarúgó-mérkőzésekkel. A keddi két vesztes, a Pécsi EAC és a Miskolci EAFC vívta az előmeccset szerda délelőtt a harmadik helyért. Gólokban bővelkedő mér­kőzésen a rendes játék­idő 4:4 arányú döntetlent hozott. Ezután kétszer tízperces hosz- szabbítás következett, s ek­kor szerezték harmadik he­lyet jelentő góljukat a mis­kolciak, akik végeredmény­ben 5:4-re győztek. Érdekes­ség, hogy 0:2-ről jöttek fel. A miskolci együttes egyébként a Borsod megyei bajnokság­ban játszik, s a mezőnyt egy ponttal vezetik. Szrapkó, Juhász, Godó, Deli, Ma- Iizs. 1. Bes. Vízmű 6 5 — 1 133- 90 10 2. Váczi Fonó 6 5 — 1 105- 86 10 3. HÖDIKÖT 6 5 — 1 113-103 10 4. Bcs. Előre 6 4 1 1 141- 84 9 5. Cegléd 6 4 1 1 109- 79 9 6. Tisza Cipő 6 4 — 2 96- 87 8 7. szegedi Ép. 6 3 — 3 143-139 6 8. BCS. MÁV 6 2 — 4 113-149 4 9. OGSC 6 1—5 121-148 2 10. Kecsk. Ép. 6 1 — 5 97-124 2 11. Tiszaföldv. 6 1 — 5 91-132 2 12. Kiskunhalas 6 ------- 6 81-122 — NB II nöl Váci Forte—Gyulai Harisnyagyár 7:5 (4:4) Gyula. V.: Szűcs. V. Forte: Rúzsai — Forberger (2), Kalla, Barna <2), Magyar, Cse- ií (1), Máthé (2). Csere: Gál, Cj- falusi, Szűcs. Változatos küzdetemben megér­demelten nyert a jól hajrázó For­te. Megyei férfibajnokság GEAC—Domony 20:17, Galgahé- viz—Dunakeszi Spartacus 14:13, Csepel Autó—Gödöllői Vasas 34:18, Abony—Pllisvörösvári SC 41:21, Verőce—Váci Híradás 17:22, Bem SE—Váci Spartacus 16:16, Domony —GEAC 10:15, a második félidő 23. percében félbeszakadt. Megyei női bajnokság Dunai Kőolaj—Ceglédi Építők 13:12, Tápiószele—FENOMAH 4:12, Dunakeszi Spartacus—Nagykőrösi ITSK 8:7, Solymári PEMU—Váci Forte n. 11:2, SZTK—Budaörs 6:12, Nagykőrösi ITSK—Váci Forte II. 8 ‘9. Területi bajnokság Férfi A-csoport: Botond SE—Tö­köl 14:28, Gyömtő—Kakucs 29:19, PEMÜ—Törökbálint 16:12, Dunai Kőolaj—Ceglédi Építők n. 25:15. B-csoport: Zebegény—Váci Kö­tött 12:26, Ácsa—Váci Fonó 10:7, Túra—Nagymaros 18:15, Penc—Lő­rinc SE 14:22, Gödöllői Gépgyár- Esze Tamás SE 8:39. lVök. Göd—Gödöllői Gépgyár 14’2, Pllisszentlván—PENOMAH II. 3:7, Abonyi Gimn.—Gödöllői Spar­tacus 15:1, Ocsa—GEAC 5:4, Gyöm- rő—Váci Fínomfonó 9:3. A GEAC— öcsa visszavágóra a vendégcsapat nem jelent meg. Megyei ifjúsági bajnokság Férfiak. Galgahéviz—Dunakeszi 28:3, Csepel Autó—Gödöllő 12:7, Abony—PSC 36:10, Verőce—Váci Híradás 9:17, Bem SE—Váci Spar­tacus 14:9. Nők. Dunai Kőolaj—Ceglédi Épí­tők 10:8, Tápiószele—PENOMAH 4:5, Dunakeszi—Nagykőrösi ITSK 3:7, PEMÜ—Váci Forte 4:6, SZTK— Budaörs 14:2, Nagykőrösi ITSK— Váci Forte 9:6. Balogh László Nagy érdeklődés kísérte az első hely sorsát eldöntő Keszthely—Szeged találko­zót. A papírforma alapján a három NB I B-s játékost fel­vonultató Tisza-partiak vol­tak az esélyesebbek. A papír­forma azonban felborult, mert a keszthelyiek gyors, ötletes támadásszövéssel már az első félidőben 2:0-ra vezettek, s szünet után növelve előnyü­ket, 3:0-ra győztek. Győzel­mük aránya a helyzetek alap­ján nagyobb is lehetett vol­na. A szegediek az utolsó percben tizenegyest hibáztak. A helyiek — érthetően —, a | keszthelyi, magyaróvári és körmendi NB III-as játéko­sokból összeállított keszthelyi együttesnek szurkoltak, hiszen rokon­szakmabeliek, ők is „ag- rárosok”. A szegedieknél egy régi váci sportoló, Bánfalvi Sándor ját­szott, aki Emödi Attilával egyetemben joghallgató. Ugyancsak az NB I B-s csapat tagja Berkes István negyed­éves orvostanhallgató, aki el­mondta, hazaérve a követke­ző vizsgára, gyógyszertanra készül. A keszthelyiek az MLSZ serlegét kapták, a torna leg­eredményesebb játékosa, Gyu- rovszki Béla, valamint a leg­jobb játékos címet elnyert Galántai Tibor pedig a szent­endrei járási sporttanács ke­rámia plakettjét nyerte. Mindketten a győztes csapat tagjai. A kézilabdázók szerdán el­kezdték szereplésüket. A két délelőtti mérkőzésen a férfiaknál a TF 30:15-re ver­te a Zalka FSE csapatát, a MAFC pedig a miskolciak fe­lett diadalmaskodott. A nők­nél: Nyíregyháza—Pénzügyi és Számviteli Főiskola 25:8, TF—BEAC 13:7. A mezőny­ben a legmagasabb osztályt a Testnevelési Főiskola NB I B-s férfi- és női együttese képviseli. A gödöllőiek a labdajáté­kokban nem jutottak be egy sportágban sem a négyes dön­tőbe. Az asztalitenisz, vala­mint az atlétikai viadalon — amely a legnagyobb mezőnyt vonultatja fel — ők is ott lesznek. Miközben a szerda délelőtti mérkőzések folytak, szorgal­masan gyakorolt kalapácsve­tő reménységünk, Tamás Gá­bor. Elsősorban tőle, valamint a sprinter Gresa Lajostól vár­nak dobogós helyezést a gö- i döllőiek. Délutáni kézilabda-eredmé­nyek. Nők: BEAC—Pénzügyi és Számviteli Főiskola 21:5, TF—Nyíregyháza 15:9. Fér­fiak : TF—Miskolc 29:20. MAFC—Zalka FSE 15:14. A mai műsor. 9: Pénzügyi és Számviteli Főiskola—TF, 10: Nyíregyháza—BEAC (nők), 11: Miskolc—Zalka FSE, 12.10: MAFC—TF. Baráti találkozó az egyetemen Szerda este az egyetemi és főiskolai bajnokságok orszá­gos döntője alkalmából talál­kozót rendezett a gödöllői Ag­rártudományi Egyetem a velési és Sportszövetség Pest megyei Tanácsának elnöke, valamint az országos sport- szövetségek főtitkárai és a bajnokságon szereplő egye­temek képviselői. zett. Nyolcas telitalálatot két pá­lyázónk ért el. Az 50—50 darab szelvényt postán küldjük el cí­mükre : Nyertesek: Katona István, Pécel, Zoltán u. 35. Fazekas János, Kisnémedl, Dó­zsa György u. 24. Kedvezményes boroshordó-vásár A Budapesti Nemzetközi Vásár idején lOVos árengedménnyel árusít 400-600, illetve 1000-2000 literes boroshordókat a KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI (SSikgti NYERSANYAGHASZNOSITO VALLALAT GÖNGYÖLEG-SZAKTELEPE Budapest XIII., Kresz Géza u. 45. (Telefon: 495-581.) Nyitvatartás: 7.30-tól 16 óráig. Használja ki a BNV kedvező utazási lehetőségét! Részletes felvilágosítás a Budapesti Nemzetközi Vásár pavilonjában. Reitter László APRÓHIRDETÉSEK Azonnalra clkalmazunk: matrózokat, uszály­kormányosokat, DUTRA vontató- vezetőket. JELENTKEZÉS: Folyamszabályozó és Kavicskotró V. Főépítés­vezetősége Budapest XIII., Cserhalom u. 2. (Dagály Strand mellett)) NAPONTA — SZOMBAT KIVÉTELÉVEL. VOLÁN 1. sz. Vállalat 12. sz. üzem­egysége Panther autódaru, Vöcsi nehézgép­kezelői vizsgával rendelkezőket, gödöllői és váci telephelyre, valamint portást, telepőrt (nyugdíjast is) azonnali felvételre keres. Jelentkezés: Gödöllő, í Dózsa György u. 65. I Munkaügyi csoport. Pályázat. A Vác és ! Vidéke ÁFÉSZ igazga- * tósága (Vác, Beloian­nisz utca 3.) pályáza­tot hirdet a sződligeti 21-es számú és a göd- felsői 22-es számú önelszámoló zöldség- J gyümölcs bolt vezetesé- re. Pályázhatnak szak­képzett és az egyéb feltételeknek megfe­lelő dolgozók. A pa- lyázatok a fenti cím- re küldendők. ________ Bu dapest környéki ipari vállalat felvesz: gyakorlattal rendelkező, érettségit végzett gyors- és gépírót, kezdő gép- és gyorsírót, gyakorlattal rendelkező szövődéi önálló időelemző­normást. jelentkezéseket: „Lehetőség 312 295’* jeligére a Budapest, Felszabadulás téri hirdetőbe kérjük. A szobi ÁFÉSZ szak­képzett vegyesboltve­zetőket felvesz. Je­lentkezés: Szob ÁFÉSZ telefon: 79. Éles-sarok közelében Budapesti Műbútor­asztalos Ktsz szövet­kezeti tagnak felvesz: asztalost, gyakorlattal rendelkező faipari gépmunkást, férfi és női anyagmozgatókat, anyagiért munkásokat, éjjeliőrt, portásokat. Szakma nélküli fiata­lokat asztalos és gép­munkásnak betaní­tunk. Megközelíthető: 13, 28. 37-es villamos­sal, 32, 61. 62-es autó­busszal. Cím: Bp. X., Maláta u. 31—33. Sülysáp és Vidéke ÁFÉSZ jogászt keres titkárságvezetésre és jogi képviseletre kap­csolt munkakörbe. Pályázatot levélben, vagy a szövetkezet el­nökével telefonon elő­zetesen egyeztetett időpontban személye­sen lehet beadni. Cím: Sülysáp. Malom utca 26. Telefon: 16. Váci kisvendéglő üzemeltetésére szakképzett üzletvezetőt és beosztottakat keresünk sürgősen. Jelentkezés: Pestvidéki Vendéglátó Vállalat Budapest VIII., Visi I. u. 6. sz. Munkaügyi oszt. vez. AZONNALRA FELVESZÜNK: vizen való kutató-fúrási munkálatokhoz erős fizikumú, fiatal férfiakat. JELENTKEZÉS: : Folyamszabályozó és Kavicskotró V. Kutatási csoport. Dr. Mike Károly főgeológusnál. Budapest XIII., Cserhalom u. 2. (Rákospatak mellett.) TELEFON: 201 — 144/904 mellék. (Szombat kivéte­lével — naponta.) Pepsi Cola üzemünkbe azonnali belépéssel üdítőital-töltéshez fér­fi. női betanított mun­kásokat keres a Fővá­rosi Ásványvíz- és Tégipari Vállalat. Je­lentkezés: Budapest VIII.. Népszínház u. 22. szám. Pepsi Cola üzemünkbe azonnali belépéssel felveszünk üzemelő lakatos és hűtőgépesz szakmunkásokat, to­vábbá férfi és női be­tanított munkásokat. Jelentkezés: Budapest XIII., Margitsziget, Termelési Osztály. Fő­városi Ásványvíz- és Jégiparí Vállalat. A Vecsési Vegyes Ktsz felvételre keres 2 fő gyors- és gépírót. Je­lentkezni lehet: Ve­csési Vegyes Ktsz V'e- csés. Somogyi B. u. 2. S órától 15 óráig. Te­lefon: Vecsés 61. Humán Oltóanyagter­melő és Kutató Inté­zet gödöllői gyáregy­sége felvesz: 1 mű­szakra : laboratóriumi munkást, anyagmoz­gatót (férfit), üvegmoz- sogatót (nőt), labora­tóriumi kisállatgondo­zót, takarítónőt. 12 órás folyamatos mun­karendben: kazánházi segédmunkást. Cím: Gödöllő, Táncsics Mi­hály u. 70. Pest megyei Fémipari és Kéziszerszámgyártó Vállalat felvesz ko­vács szakmunkás és kovács segédmunkáso­kat, jó kereseti lehe­tőséggel. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán. Szentendre, Lenin út 144. ADÁS­VÉTEL Szentendre üdülőterü­letén 1 szoba, kom­fortos, állandóan lak­ható hétvégi ház 150 négyszögöl gyümöl­csössel eladó. (Egresi út 40.), Törökvölgyi úttal szemben (Rep- kény utca). Nagykáta és Vidéke ÁFÉSZ felajánl megvételre megegyezés szerinti áron átszervezés miatt igen jó karban levő 1 db Csepel 4 tonnás tehergépkocsit, valamint • 1 db Román TV 51-es zárt típusú, vegyes használatú 0,8 tonnás gépkocsit. Eladási ügyben bővebb felvilágosítást ad Macz 3 Károly gépkocsielőadó, Nagykáta, telefon 204. VEGYES Építkezéshez Taksony­tól 40 km-es körzet­ben mosott bányaka­vicsot megrendelésre helyszínre szállít Egye­sült Erő Mg. Termelő- szövetkezet, Taksony. Telefon: Taksony 6. Építők-vereség a rangadón Pontot vesztett a Váci Spartacus k

Next

/
Oldalképek
Tartalom