Pest Megyi Hírlap, 1972. május (16. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-18 / 115. szám

4 ■TÄ'/rfflD 1972. MÁJUS 18., CSÜTÖRTÖK Jegyzetek a szigetszentmik'ósi kiállításról Duna, buckák, gyár, emberek A városiasodó Szigetszent- miklós gazdag képzőművészeti hagyománnyal rendelkezik. Itt festett lsztrebszky Ferenc, aki Kossuth katonája volt, s a környék számtalan gyermek­kori élménnyel ajándékozta meg Kumari Amrita Sher- Gilt, századunk Indiájának egyik legnagyobb, magyar származású festőjét. A Duna- part szigetekre osztódó benső- ségéről Uhrig Zsigmond, Bartl József, Székács Zoltán, Bakal- lár József akvarelljei valla­nak, a Tebe folyócska száraz medréről Gacs Gábor és Ko­csis László készített grafikai jegyzetet. Lakihegyen született a Szolnokra elszármazott Meggyes László, akinek első képei szintén szigetszentmik- lósi „illetőségűek”. A temető­ben szív alakú sírkövek ta­lálhatók, ez látható Molnár Sándor egyik festményén. For­rásanyaga e táj Galambos Ta­más és Szilágyi Ildikó több művének. Prokop Gyula a fo­lyópart érzékeny képi króni­kása, a fiatalok közül Gere Zsuzsa és Jánosy Éva ígéretes tehetség. A szigetszentmiklósi kultu­rális napok három kiállító festője három nemzedéket képvisel. NÁDASDY JÄNOS narratív művész, az öreg falu látványértékeinek megörökí- tője. Rajzokká alakítja az Al­sópáskomot, zilált naprafor­gókkal formálja festménnyé a Bába-kutat, a Békásgödör vonzóan egyéni báját. Vízi folyosókat jegyez fel, csonka ujjú öklös fűzfáiban emberi karaktert láttat, tusrajzokkal eleveníti fel a hajdani ci­gánysort. Nádasdy János mun­kásságának tiszteletre méltó vonása, hogy nyugdíjas kor­ban volt ereje festőileg újjá­születni, és vasszorgalommal megörökíteni a szűkebb pát­riát. Hókonyt fest, Lózsy-ko- polyát, matató öregeket, Kö­dös Dunát, révet, lóúsztatót. Gondja van arra, hogy fáktól, haranglábi iskolától, vízpart­tól kapott élményeit, a csodál­kozást és a megrendülést ké­peinek üzenetével visszaadja. KOCSIS LÁSZLÓ nem elégszik meg az ábrázo­lással. Számára házak, lovak, emberi figurák jelentik azt a lokális ízt, melyet erős elvo­natkoztatásokkal fejleszt kép­felületté. Szűri a táj adta mo­tívumokat, személyiségének hullámhosszára hangolja a Madarak búvóhelyét, a ta­vaszként nyíló arcokat, Hold alatt várakozó csónakost, a nádas buzogányvégződéseit. A buckái dombringást, növé­nyek boldog neszezését érzé­keli, gyűjti képekké Kocsis László, fák függőleges lelkese­dése indítja festményeit, ahol érzéklődik a táj gyors halom- völgy váltása. Tündéri kör­nyezetnek, bozsgó természeti halmaznak láttatja a Gyár-tó vidékét, melyet a népi szó- használat sóderbányának ne- vsz. SOMOGYI GYÖRGY a tárlat legfiatalabb festője, aki egyaránt számba veszi a látvány és az elvonatkoztatás indítékait. Mérlegel, s miköz­ben készülődik, portrékkal, la­Az Országos Ifjúságpoliti­kai és Oktatási Tanács szer­dán Ilku Pál művelődésügyi miniszter elnökletével ülést tartott. Megvitatta az ifjúság kulturális íellátottságának hely­zetével foglalkozó előterjesz­tést, és úgy határozott, hogy azt — az ülésen elhangzott javaslatok figyelembevételé­vel — a kormány elé ter­jeszti. A Munkaügyi Minisztérium előterjesztésében megvitatta az ifjúsági törvény végrehaj­tását szolgáló munkajogi in­tézkedések tervezetét, köztük a KISZ és az Űttörőszövet- ség választott tisztségviselői­nek munkajogi védelméről. kótelepl szimultánlátomással érleli lehetőségeit. A festmények szomszédsá­gában láthatók P. SZABÓ JÓZSEF fotói. Képvilága vonzó, mert nem elégszik meg az egyre tö­kéletesebb technikai megoldá­sokkal, hanem emberi töpren­géseit is belerejti a bonyolult valóság képi feltárásába. A tárgyak és jelenségek sűrítő csoportosításában érződik mű­veinek gondolatébresztő ereje, mely felismeréseket, derűt és tapasztalatokat tartalmaz. A kiállítók a szigetszent­miklósi miliő mellett a hazai táj számtalan központját idé­zik a képzőművészet közegé­ben. E célkitűzés és elhatáro­zás nyomán válik egyre in­kább országos fontosságúvá az a közös munkásságuk, mely művészetté alakítja és végle­gesíti azt a Szigetszentmiklóst, mely képzeletünkben egyszer­re rögzíti a Dunát a lakihegyi rádióadót és a klasszikus ipari tájat, ahogy Tornai József a Csepel Autógyárat nevezte egyik versében. Losonci Miklós Az ÉVM előterjesztésére a tanács megvizsgálta: hogyan lehetne az eddiginél megfele­lőbben érvényesíteni az if­júság érdekeit a településfej­lesztésben. Végezetül a Művelődésügyi Minisztérium előterjesztése alapján megtárgyalta és el­fogadta, hogy a miskolci Ne­hézipari Műszaki Egyetem 1972. szeptember elsejével gépészmérnöki karának esti és levelező tagozatán egymás­ra épülő üzemmérnök- és ok­leveles mérnökképzést vezes­sen be. Ülést tartott az Országos Ifjúságpolitikai és Oktatási Tanács HETI FILMJEGYZET Csoda olasz Meztelen vagy módra Tulajdonképpen mindennek rendben kellene lennie ebben az új magyar filmben, Gyön- gyössy Imre alkotásában (ő ír­ta, Kabay Barna társaságában a forgatókönyvet is). Adva van ugyanis egy beérkezett fiatal festő, Gera, aki cigány szár­mazású, s azt példázza, hogy ebből a gyakran lenézett, fél­relökött, kitagadott népcso­portból is kiemelkedhet a te­hetség. Mígnem aztán egy na­pon Gera ráún dísz-cigánysá­gára, és barátjával, Lénárttal — ő nem cigány — visszatér hajdani testvérei közé, a fo­lyóparti cigánytelepre, azzal a határozott szándékkal, hogy szavak után végre tettekkel segíti őket egy emberibb, jobb, tisztább és tartalmasabb élet megteremtéséihez. Csakhogy a cigányközösség egyáltalán nem lelkesedik Gera elképzelé­seiért, sőt, az a lány, aki a be­olvadást elősegíthetné, a cu­korbeteg Dina, végsősoron Ge­ra és barátja, Lénárt miatt hal meg. A lány temetésén Gerät olyan érzelmi sokk éri, hogy értelmetlen rombolásba kezd, majd víziókat lát: saját meg- vádoltatását, elítéltetésiát, Lé­nárt halálát a meszesgödörben stb. Végül az édesanyja és a cigányasszonyok — ’ mintegy folytatva a víziót és a mesét — életre keltik a csalódott, a jóra nem hajló cigányok miatt elpusztult két fiút. Mindez tehát, a realitásból az irrealitásba átjátszó, furcsa­misztikus stílus révén is, igen alkalmas lenne arra, hogy a cigányok valóban létező prob­lémáiról nagy művészi erővel szóljon. Mindenki tudja, hogy ez a népcsoport mennyi zak­latásnak van kitéve, mennyi előítélet munkálkodik velük szemben. Faji megkülönbözte­tés, ellenszenv, düh, — sokat írtak-beszáltek már erről, s tíz éve már született egy nagyszerű film is (Sára Sándor Cigányokja), amely nemcsak őszinte és hiteles, hanem le­nyűgöző, művészi erejű pro­dukció is volt. Gyöngyössy most megkísérelte, hogy Sára dokumentum-remeklése után játékfilmben beszéljen a té­máról, méghozzá úgy, hogy a cigányok saját felelősségét is megmutassa, azt a tagadnatat- lan ellenállást, amelyet ók ma­guk is tanúsítanak a velük szemben jóindulatú segítő szándékkal szemben is. Hogy a helyes szándékból, a tárgyis­meret tiszteletreméltó alapos­ságából, a biztosfeezűen meg­oldott rendezői stílusból még­sem állt össze igazán hatásos, hiteles és meggyőző erejű film, az mindenek előtt azon múlott, hogy a forgatókönyvíró Gyön­gy össy Imre jóval alatta ma­radt a rendező Gyöngyössy Imre színvonalának. Már a fő­hős, Gera alakját is elhibázta, Sok esetben mesterkélt és naív a barát, Lénárt fi­gurája is, a film dialó­gusaiból pedig sugárzik a gyakorlatlan íróra jellemző hiba: túl szépen akar fogal­mazná, de ehelyett édeskések, csináltak, papírosízűek, szé- pelgőek lesznek a mondatok. A Meztelen vagy-ból így az­tán csak az derül ki egyértel­műen, hogy Gyöngy össynek határozott tehetsége van a misztikummal kevert, stilizált filmstílushoz, meg, hogy Ken­de János operatőr szépen ad­ja vissza az egzotikus cigány­telepi világot. A főszereplő, Oszter Sándor ezúttal sem győzött meg arról, hogy mást is el tud játszani, mint ami tö­kéletesen egybevág fizikai, „ci­vil” alkatával. Igen, ezt a film úgyszólván első kockáitól kezdve tudjuk. Sőt, azt is tudjuk hamarosan, hogy, aki sorozatban három gyilkosságot követ el, Paul, a tizenéves kamasz, zaklatott idegzetű fiú. Ami a filmben a nagy „bukfenc”, az éppen az, hogy Paul ugyan effektive gyilkos, hiszen szemünk lát­tára végez három (mellesleg roppant csinos, fiatal) nővel, de a bűnös nem ő, hanem... valaki más, akire a film végéig nem gyanakszunk, sőt. így te­hát a sokféle krimi-variáció egyikét kapjuk ebben a cseh­Rejtély, hogyan lett a film­ben foglaltakat illetően töké­letesen félrevezető Csoda olasz módra ennek a filmnek a ma­gyar címe, mikor eredetileg az ugyancsak nem túl szeren­csés, de a lényeghez mégis kö­zelebb álló Per grazia ricevu- ta, azaz A kapott kegyelemért volt a címe Nino Manfredi el­ső, rendezőként jegyzett alko­tásának. A filmben ugyanis — melynek forgatókonyvírója is Manfredi, s a főszerepet is ő játssza — szó sincs holmi tár­sadalomszatíráról, amit pedig az „... olasz módra” szavak­ra végződő című olasz filmek esetén már megszoktunk. Ehelyett meglehetősen terjen­gős, ezen felül roppant vonta­tott és eseménytelen történe­tet láthatunk egy valamikor csodával határos módon sér­tetlenül megmenekült, vásott kisfiúról, akit későbbi életében is kísér a csoda, vagy inkább a véletlenek sorozata. A konklúzió: Nino Manfredi, akit számtalan filmben láttunk már kitűnő színészként, rende­zőnek még igen kezdő, s nem sokat tud kezdeni a színész Manfredivel sem a kamera előtt. szlovák filmben, és ez nem is baj. A baj az, hogy Petr Schulhof (akit nem előnytele­nül ismertünk meg egy régeb­bi filmje, A tettes elrejti ar­cát alapján), az egész filmet olyan öreguras kényelmesség­gel, körülményes lassúsággal rendezte meg, hogy időnként csaknem elszundítunk. S ebből a langyos unalomból még ma­guk a gyilkosságok sem tudnak igazán felrázni, sőt, az eléggé méghökkentő utolsó fordulat kellő lereagálására sem marad figyelmünk, annyira elfáradunk közben az üresjáratokon. Takács István KÖNYVESPOLC Csehszlovák, szovjet, amerikai regény A távoli ködbe rejtőző jövő minden korban foglalkoztatta az írókat. „Utópia” országának gazdag, változatos irodalma van. Egyrészt, mert könnyebb a sok-sok évszázad messzesé­gében kalandozni, mint a közeli jövő táján — másrészt mert az izgató hipotézisek csábítá­sának nehéz ellenállni. Ilyen mű a jBoldogkor Jifi Marek csehszlovák író alkotása, amely egyike a legérdekesebb és legfigyelemremél­tóbb jövőkutató regényeknek. A cselekmény világos vonalú — néhány ember és ember­automata között játszódik le. Mondanivalója tiszta, elgondolkoztató. Sőt, valljuk be — meg­döbbentő. Egy elembertelenedett, a végsőkig gépesített világot mutat be (színhelye valahol Bufallo tájékán található), amelynek vezető- hatalma személytelen és megközelíthetetlen. Már nem lehet tudni, hogy a százfelől ellen­őrzött, az államhatalommal való egyetértés mértékét vizsgáló gépekkel csontjuk velejéig feltérképezett élőlények közül ki az igazi em­ber és ki a távirányított automata. Maximus professzor csodálatos találmánya tette lehető­vé az emberformájú automaták sorozatgyártá­sát, amely titokban, a lakosság tudta nélkül folyik. És éppen Maximus fez, aki a teljes elemberteienedéstől való félelmében fel akar­ja fedni a titkot. Tudóstársai közül senki nem áll mellé (félnek? Vagy már ők is automa­ták?) — így ő és mindazok, akiknek szép lá­zadása el akarja törölni az automaták ural­mát — elmegyógyintézetbe kerülnek. Az író csupán a remény egy vékony suga­rával deríti fel a komor befejezést. Azzal, hogy talán mégis csak születnek újabb lázadók, akik megértik, hogy „... az igazi Boldogkor ott valósul meg, ahol az ember önmagával száll harcba ...” A csehszlovák—magyar közös könyvkiadási egyezmény keretében a pozsonyi Madách Könyvkiadó és a budapesti Európa Könyvki­adó gondozásában megjelent figyelemre méltó művet Moyzes Ilona jó fordításában élvez­heti az olvasó. A követ halála címmel a „Századok — emberek”-sorozatban (Európa) jelent meg Jurij Tinyanov műve, amely méltán sorakozik a „Kell a jó könyv” olvasópályázat kötetei közé. Ez a terjedelmes alkptás voltaképpen Gri- bojedov, „Az ész bajjal jár” című hires szati­rikus komédia szerzőjének életregénye. A könyv utolsó lapjain fekete köpenyes lo­vas szólítja meg a Tiflisz felé vezető úton egy deszkaládával megterhelt szekér utasait. „Mit visztek?” S azok felelnek a maguk ázsiai nyelvjárása szerint: „Gribojédot”. A lovas Puskin volt, a deszkaládában utazó halott pe­dig Gribojedov, aki Teheránban a perzsa— orosz összecsapások áldozata lett. Miért is került a híres mű híres szerzője Perzsiába? Talán környezettanulmány céljá­ból? Nem. Gribojedov immár világhírű komé­diáját saját korában tilos volt előadni. A le­vert dekabrista mozgalom hívei viszont szel­lemi ösztönzőjüknek tekintették, s minden­felé kéziratban terjesztették. íróját az értő és haladó gondolkodású olvasók tisztelete övezte. Ám „Az ész bajjal jár” nem kerülhe­tett színre, mert a cenzúra nem adott ehhez engedélyt. A szerző azonban „engedélyezte” önmagát olyan mértékben, hogy a kormány­zat mint diplomatát igen fontos posztra állí­totta, és nagy jelentőségű tárgyalások lefoly­tatásával, s az orosz—perzsa béke feltételei­nek megállapításával bízta meg. Gribojedov kedvvel vállalta a nehéz feladatokat. Éppen azért, mert politikai téren nem volt egyéni becsvágya — egyszerűen szórakoztatta a ve­szélyes játék. Játszott — így élte ki drámai helyzeteket szerkesztő-szervező és kombinatív képességét, felszikrázó ötletességét. Mindig az igazságot s hazája javát tartotta szem előtt. Nem tudta, hogy a cári miniszterek és tá­bornokok magánérdekei és magánüzletei az ő kitűnő gazdasági tervei előtt ugyanúgy elvág­ják az érvényesülés útját, mint híres darabja előtt a színpadi élet lehetőségét. Tinyanov részletesen (néha túlzásba menő aprólékossággal is) ábrázolja a dekabristák leverése után következő nehéz kort és az at­moszférát, amelyben Gribojedov nevezetes kortársai élnek. Apró villanásokkal, jellemük egy-egy vonásával, a közönség szeme láttára portretizáló gyors, hatásos módon ábrázolja őket. így ötvöződik jellegzetessé stílusa: a szé­les, epikus lassúság, benne az állandó, ideges vibrálás a félig kimondott gondolatok és je­lentős elhallgatások talányaival. Leginkább ez emeli ki művét a szabályos életregények so­rából. Radó György értő fordítása az eredeti szín­skála minden árnyalatát kitűnően adja visz- sza. A finomhatású, egykorú metszettel díszí- tet védőborító és kötésterv Görög Júlia mun­kája. Most és mindörökké James Jones 'amerikai író nagyformátumú, kétkötetes műve, háborús regény. Annak el­lenére, hogy Amerika, a regény történéseinek idején, 1941-ben, még lábhoz tett fegyverrel, várakozott. Mégis harcról számol be az író. Nem csupán azért, mert a Haway-szigetek körül, ahol a cselekmény játszódik, fokozato­san és gyorsan fellobog gyilkos tüzeivel az Európára, Ázsiára, Afrikára kiterjedő hábo­rú, hanem mert küzdelem dúl a Honolulu környékén állomásozó amerikai egység kato­nái között is. A szélesen hömpölygő, ezernyi epizód mo­zaikjából egységessé olvadó regény áradata azt a drámai küzdelmet mutatja be, amelyet a rangnélküliek folytatnak a kemény katonai drill ellen; a tisztek és közkatonák közé ha­sadt távolság, a kasztszellem ellen — s hogy megőrizzék egyéni arculatukat. Ebben a küz­delemben az erőt nemcsak az a keserűség táplálja, hogy a tisztek a saját előmenetelük érdekében használják fel még a legénység sportteljesítményeit is, s ha kell, erőszakkal késztetik őket boxolásra, baseball játékra —, másféle keserűségnek is része van benne. So­kuk számára — különösen a munkásfiúkra áll ez — a katonáskodás az egyetlen lehetőség, az egyetlen létforma. A háborút megelőző eszten­dőkben Amerikában is nagy volt a munkanél­küliség. Így sokan kényszerűségből aláírták a harmincéves szolgálatra kötelező szerződést. James Jones kiváló megfigyelő és nagyszerű emberismerő. Úgyszólván egy egész századot mutat be folytonos mozgásban, indulatban. Az idegen földön, a végletes éghajlat alatt, ahol a szórakozást az ital, a szerencsejáték s a bor­dély jelenti, erőteljesen mutatja meg a szét­hulló, s keménnyé edződő jellemeket. Mind­össze a szigorúbb ökonómiát és a feszesebb szerkezetet kérhetjük számon ’a kitűnő írótól. Az Európa Könyvkiadó szép kiállításában megjelent regény kitűnő fordításáért Szíjgyár­tó Lászlót illeti dicséret. Barát Endre A Nyolcak festészete Képzőművészetünk fordulóponthoz érkezett a századfordulón. Vállalnia kellett a felzárkó­zást irodalmunk és az európai festészet leg­főbb értékeihez. E nagy feladatot csak a fej­lődés felgyorsulásával és a teendők munka- megosztásával valósíthatta meg. Mindez első­sorban azért sikerült, mert az egyes hazai műhelyek maradéktalanul megoldották a szá­munkra adott feladatot, nem egymás ellen, hanem a magyar képzőművészet egyetemes kibontakozásáért dolgoztak. Nagybánya az impresszionizmus és a Szinyei Merse Pál örökségét ápolta, az alföldi művészek Munká­csy Mihály hagyományait folytatták. Az 1911- től Nyolcak néven kiállító festők — Berény Róbert, Czigány Dezső, Czóbel Béla, Kernstok Károly, Márffy Ödön, Orbán Dezső, Pór Ber­talan, Tihanyi Lajos — modern törekvései a Cézanne és a postimpresszionizmus feltárta le­hetőségekhez, továbbá Ady lírai forradalmá­hoz kapcsolódtak. Passuth Krisztina a Nyolcakról írott köny­vében — melyet a Corvina méltóan gondozott — ezt a termő folyamatot kíséri végig. Fő értéke a teljes látóhatár korrekt vizsgálata, mely egyaránt elemzi a Nyolcak jelentkezését, helyüket a magyar és európai művészek sod­rában. A mértéktartóan pontos szöveg feltár­ja a festők látványforrásait és intellektuális elképzeléseit, s a történeti leírás mellett érinti azon konstruktív kísérletezőket is, akik a cso­port szövetségesei voltak az első világháború­ban. Külön fejezet szól a Tanácsköztársaság idejéről, amikor a leghangosabb képzőművé­szeti műfajban, a plakát közegében érték el a világszínvonalat a Nyolcak festői, főként Berény Róbert és Pór Bertalan. Pompás képi anyagot hív meg Passuth Krisztina szövegének bizonyításául. E de­monstráció ügyel arra, hogy az indító művek ne hiányozzanak, s Ady—Bartók portréjának invitálásával jelzi azt a tényt, hogy a Nyol­cak e két nagy géniusz művészi tetteit folytat­ták. Igen sikerült az a képi összehasonlítás, ahol az európai kultúrkör belső áramlását vá­zolja fel Matisse és Orbán Dezső azonos idő­ben készült Tánc-kompozíciója kapcsán. A legjobb könyv sem birtokolja a teljessé­get, így e mű koncepciójának is vannak hiá­nyai. Nem foglalkozik eléggé behatóan a Nyol­cak murális elgondolásaival, pedig a mexikói festészet építészethez kapcsolt monumentális méret-problémát már ők is felvetették, csak a megrendelő és az ilyen karakterű magyar épület hiányzott munkásságuk idején. Remél­hetően a következő kiadásban a szerző ilyen irányban is kiegészíti gondolatait, és sort ke­rít arra is, hogy a Nyolcak művészetünkre gyakorolt hatását egészen napjainkig felku­tassa. L.M. Tudom, te vagy a gyilkos

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom