Pest Megyi Hírlap, 1972. május (16. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-18 / 115. szám

i'i.yi éI EG 1972. MÁJUS 18., CSÜTÖRTÖK A bumlestagi szavazás margójára Pontot tettek a múltra A részletes tudósítást meg- [ előzve, természetesen gyors- j hírben jelentette a. MTI bon- j ni munkatársa szerdán kora ! délután: a bonni Bundestag ratifikálta a szovjet—nyugat­német és a lengyel—nyugatné­met szerződést. Nyilvánva­lóan gyorshíre volt ez a világ minden jelentősebb hírügy­nökségének. Feltehető, hogy sok rádióállomás műsorát m igszakítva, azonnal bemond­ta az eseményt, mert vitathatatlan, hogy egyike ez a második világháború óta eltelt több mint ne­gyedszázad legjelentő­sebb eseményeinek. A „porondharcoknak’’, az alkudozásoknak, a huzavoná­nak, a sokszor késhegyig me­nő politikai küzdelemnek, amely a szerződések körül Bonnban az elmúlt három hét­ben lezajlott, tanúja, sőt: a televízió révén szemtanúja volt az égés- világ. Érdekes lenne tudni, persze, a porond, a kulisszák mögött lezajlott e-eményeket is. Ezeknek jó­részét, a titkos tárgyalások, a bizalmas alkudozások, a füg­göny mögötti belföldi és kül­földi intervenciók igaz törté­netét valószínűleg már csak a következő nemzedék tudja meg, amikor a történészeket beengedik a kincstári levél­tárak „zárt” osztályaira, s elő­kerülnek a ma még hétpecsé­tes titokként őrzött doku­mentumok. Magukat a szerződéseket azonban, azok gyümölcsöző, pozitív következményeit nem­csak a következő nemzedék fogja élvezni, hanem mi ma­gunk is, akik most élünk, dol­gozunk itt a földön, különö­sen Európában. Igaz, mi har­coltuk is ki, és ezen a többes szám első személyen elsősor­ban a Szovjetuniónak és szö­vetségeseinek következetes, szívós és türelmes békepoliti­kája értendő. Elismerés illeti természetesen a partnert is: noha Willy Brandt és kormá­nya új keleti politikájával, az Cstpolitikkal, csupán a törté­nelem parancsoló szükséges­ségének útjára lépett, tehát azt tette, ami természetes, de jól tudjuk, hogv az NSZK-ban két évtizeden át mennyire ir­tóztak a hatalmon lévők a po­litikai realitások, szükségsze­rűségek, a természetes út el­fogadásától. Nem volt tehát könnyű harca Brandtéknak sem, hogy elfogadtassák az egyedüli helyes utat, hogy megértessék: nemcsak a volt ellenfe­leknek, de magának a Né­met szövetség. Köztársa­ságnak éppen úgy érdeke az európai enyhülést je­lentő keleti szerződések ratifikálása. „Pontot kell tenni a múlt lezáratlan kérdéseire és meg kell alapozni a biztosabb jö­vőt” — mondotta a ratifiká­ciós szavazás előtt Walter Scheel borni külügyminiszter. Fűzzük hozzá: a biztosabb jö­vő következő, úgyszintén ki­kerülhetetlen állomása, az eu­rópai biztonsági konferencia megrendezése. Ennek megva­lósulásához jelentősen hozzá­járul a szovjet—nyugatnémet és a lengyel—nyugatnémet szerződések NSZK-beli tör­vényerőre emelése. Alexandria Erecsko marsai! hazautazott Négynapos egyiptomi láto­gatását befejezve, Grecsko marsall, szovjet honvédelmi miniszter és a kíséretében le­vő szovjet katonai vezetők Alexandriábái hazautaztak Moszkvába. Castro Szófiába érkezett Fidel Castro, a Kubai Kom­munista Párt első titkára, a forradalmi kormány miniszter- elnöke szerdán befejezte algé­riai hivatalos, baráti látogatá­sát és Algírból elutazott Szó­fiába. Castro több országot érintő körutazás keretében töltötte az elmúlt napokat Algériában, Huari Bumedien államfő ven­dégeként. Szerdán délután ereszkedett le a bolgár főváros repülőte­rére az „1L—62”-es különrepü- lőgép, mellyel megérkezett Szófiába a Kubai Köztársaság párt- és kormányküldöttsége. Fidel Castro üdvözlésére a repülőtéren megjelent Todor Zsivkov, a BKP Központi Bi­zottságának első titkára, a bol­gár államtanács elnöke, Sztan- ko Todorov, a BKP Politikai Bizottságának tagja, az ország minisztertanácsának elnöke, továbbá a párt, az államtanács és a kormány számos más ve­zető képviselői, a diplomáciai testület tagjai, valamint a bol­gár főváros több ezer dolgozó­ja. Szófia utcáin a dolgozók tíz­ezrei köszöntötték a kubai forradalom legendás vezetőjét és harcostársait, éltették a bolgár—kubai barátságot. Rakétatámadás Kontum repülőtere ellen A saigoni hadsereg főpa­rancsnoksága szerdán bejelen­tette, hogy a „kommunista erők” a legutóbbi 24 órában Dél-Vietnam egész területén fokozták harci tevékenységü­ket. Dél-vietnami szabadsághar­cosok szerdán a belföldi PZei- ku közelében óriási lőszerrak­tárát robbantottak fel. A rak­tárban 105 milliméteres ágyú­lövedékeket és aknákat tárol­tak. A detonáció kisebb-na- gyobb robbanások sorozatát idézte elő. Mint a UPI közlé­séből kitűnik: tizenkét óra alatt a népi erőknek két hadi- anyagüzem-raktárat sikerült felrobbantaniuk. Kedden a Cam Ranh támaszpont lőszer- raktára semmisült meg. Az amerikai hadvezetőség B—52-es repülőgépek rajait irányította Pleiku és Kontum térségébe. A dél-vietnami népi erők tüzérségi egységei szerdán nagyerejű rakétatámadást in­téztek a felföldi Kontum re­pülőtere ellen. Az első jelentések beszámol­nak arról, hogy az Egyesült Államok egyik C—130-as óriá­si szállítógépe találatot kapott. A repülőgép hétfőnyi személy­zete életét vesztette. Az északi fronton a népi erők egyik különleges alaku­lata Da Nang és Hűé között kettévágta az 1. számú főútvo­nalat. A szabadságharcosok egysége ágyú- és aknatűz vé­delme alatt hatolt előre, és Hűétől 42 kilométerrel délke­letre egy hidat felrobbantott. A magyar—NDK barátsági szerződés ötödik évfordulóján A magyar—NDK barátsági, együttműködési és köl­csönös segítségnyújtási szerződés megkötésének ötö­dik évfordulója alkalmából hazánk vezetői: Kádár Já­nos, az MSZMP KB első titkára, Losonczi Pál, a Ma­gyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és Fock Jenő, a magyar forradalmi munkás-paraszt kor­mány elnöke, valamint az NDK vezetői: Erich Honec- ker, a NSZEP KB első titkára, Walter Ulbricht, az NDK államtanácsának elnöke és Willi Stoph, az NDK minisztertanácsának elnöke üdvözlő táviratot váltot­tak. „Országaink egységének és összeforrottságának de- mostrációja döntő hozzájá­rulás a demokratikus és bé­kés erők egyesítéséhez egész Európában, azokhoz az akciókhoz, amelyektől nagyban függ, hogy megfé­kezik-e az agresszív impe­rialista erőket és megaka­dályozzák-e az új világhá­borút”. Ezek a szavak öt éve hangzottak el azon a foga­dáson, amelyet Kádár Já­nos, a magyar—NDK ba­rátsági együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződés aláírása után adott. S e szavakat ma nyugodtan megismételhet­jük. Fontos, Európa békéje szempontjából is döntő mozzanata volt a háború utáni európai fejlődésnek a szocialista német állam lét­rejötte. Hazánk pedig — ezeresztendős európai tör­ténelme során — először te­kinthette magát egy való­ban békeszerető német ál­lam szövetségesének. A magyar történelem legalább kétharmad rész­ben a magyar—német kap­csolatok históriája. Orszá­gaink kapcsolatát sajátos kettősség jellemezte. A né­met birodalom: a Hohens- taufok, a Habsburgok, a Hohenzollernek császársá­ga vagy a barnaingesek Harmadik Birodalma min­dig ősellenségnek számí­tott. Ugyanakkor a szorgal­mas és tehetséges német nép, amely egyetemes láng­elmék, Goethe, Schiller, Gauss, Marx, Hegel. Bee­thoven és mások egész so­rát adta a világnak, szövet­ségesünk és fegyvertár sunk volt. A német kultúrán ke­resztül jutottak el legtöbb­ször hozzánk az európai művelődés áramlási, a/for­radalom eszméi. E kettős­ség az NDK megszületésé­vel szűnt meg. Mert ennek megszületéséhez arra volt szükség, hogy Németor­szágban — legalábbis an­nak egy részén — a béke, a haladás erői kerekedjenek felül. Magyarország és az NDK kapcsolatait az utóbbi két évtizedben az együvé tar­tozás tudata jellemzete. A szerződés ilyen értelemben realizálása volt két or­szág, két nép tényleges ba­rátságának az élet minden oldalát átfogó együttmű­ködésnek. A szerződés óta öt eszten­dő telt el. Ez az öt év az NDK gazdasági és politikai megerősödésének. a ma­gyar—NDK együttműködés kiteljesedésének fél évtize­de volt. A szocialista Né­metországban 1966 és 70 között a nemzeti jövedelem évente 5,2 százalékkal nőtt, az ipartermelés 37 száza­lékkal lett nagyobb, 360 ezer új otthon épült. Eze­ken a gazdasági adatokon, amelyek a világ 9 ipari ál­lamát jellemzik, Nyugaton is mérik az NDK fejlődését. S ha most megemlékező cikkünk elején azt a mon­datot idéztük, amely kap­csolatot teremtett a ma­gyar—NDK viszony és Eu­rópa biztonsága között, ak­kor ez azért különösen ak­tuális, mert napjainkban éles a küzdelem a békéért a hidegháború erői ellen. Ebben a feszült világhely­zetben ünnepeljük barát­sági szerződésünk ötödik évfordulóját. Ez a szerző­dés, nyugodtan mondhat­juk, külpolitikánk egyik legfontosabb, meghatározó tényezője. Mert azt a vi­szonyt is kifejezni, amely országunkat Európához, a világhoz fűzi, része annak az állásfoglalásnak, amely- lyel a világ nagy kérdései­hez szólunk. A szovjet-amerikai kapcsolatok történetéből ///. BESZÉLGETÉSEK A KANDALLÓ MELLETT ■2 f[§kusz A védelem következik A REUTER HÍRÜGYNÖK­SÉG jelentése szerint valószí­nűleg ma újabb fejezet kez­dődik San Jóséban Angela Davis perének tárgyalásán. A védelem ekkor kezdi meg bi­zonyító eljárását, s a tervek szerint ez csaknem egy hóna­pot vesz majd igénybe. AZ ELMÚLT HETEKBEN a per során a vád 95 tanút vo­nultatott fel, és 200 tárgyi bi­zonyítékot mutatott be az es­küdteknek. E HÉT ELEJÉN a vád kép­viselői felolvasták utolsó „bi­zonyítékukat”, egy szerelmes­levelet, amelyet állítólag a kommunista filozófusnő írt volna George Jacksonnak, a San Quentin börtönben meg­gyilkolt néger polgárjogi har­cosnak. Az ügyész a levéllel a vád azon állítását próbálta megerősíteni, hogy Angela Da­vis személyes érzelmeitől in­díttatva szőtt összeesküvést 1970-ben Jackson kiszabadítá­sára, amely kísérlet során — mint ismeretes — az akkori per bírája és Jackson öccse életét vesztette. A VÉDELEM ugyanakkor ki­jelentette: a levél, amelyet ál­lítólag Jackson San Quentin-i börtöncellájában találtak, már csak azért sem bizonyíthat semmit, mert a vád tárgyát képező összeesküvés után kö­zel egy évvel íródott. A LEGFRISSEBB JELEN­TÉSEK szerint Angela Davis védőügyvédje, Leo Branton most azt kérte a bíróságtól, hogy szüntessék be az eljárást a néger filozófusnő ellen in­dított perben. Mint mondotta, a bizonyítási eljárás során az államügyész semmiféle bizo­nyítékot sem tudott felhozni Angela Davis bűnösségét il­letően ... A. B. T. Kozmosz—490 A Szovjetunió szerdán fel­bocsátotta a Kozmosz-sorozat 490. műholdját. A szputnyik tudományos berendezése foly­tatja a kozmikus térség kuta­tását. CSAK RÖVIDEN A FRANCIAORSZÁGI NANTES-BAN baráti látoga­táson tartózkodó szovjet ten­gerészek kedden megkoszorúz­ták az ország felszabadításáért elesett hősök emlékművét. GEORGE WALLACE ala- bamai kormányzó az ellene el­követett revolveres merénylet másnapján, a várakozások­nak megfelelően nagyarányú győzelmet aratott a michigani és a marylandi elnökjelölő próbaválasztásokon. A Wa­shington Post szerdán, megbíz­ható orvosi véleményre hi­vatkozva, első oldalas főcím­ben jelentette, hogy a gerinc­oszlopon megakadt revolver­golyó átvágta a gerincagyat és a kormányzó altesti bénu­lása állandó jellegű. A MAGYAR HAJÓ- ÉS DARUGYÁR VÁCI GYÁREGYSÉGE (Vác, Derecskéi dűlő) FEL VÉTELRE KERES esztergályos, asztalos és kőműves szakmunkásokat, valamint női segéd­munkásokat. Jelentkezni lehet: a gyáregység személyzeti osztályán. 1957 októberében, egy szombat es­tén Dulles amerikai külügyminisz­ter lakásán négyórás bizalmas be­szélgetés folyt az amerikai külügyek intézője és Gromiko szovjet külügy­miniszter között. A Le Monde New York-i tudósítója azt írta, a találko­zó azért történt Dulles lakásán, hogy „ebben a légkörben a két államfér­fi nyíltabban és természetesebben tárgyalhasson, mint a külügyminisz­térium irodáinak személytelen leve­gőjében”. De a találkozó helyszínén kívül sokkal többet foglalkozott a világsajtó azzal, hogy azon a bizo­nyos szombat délutánon a washing­toni kandalló fölött kilencszáz kilo­méternyire, a szinte már levegőtlen magasságban egy szovjet mestersé­ges hold keringett, a bolygóközi kor­szak első hírnöke. A két vezető vi­lághatalom külügyminiszterének ta­nácskozására tehát különleges tör­ténelmi körülmények között került sor. Ez az, amit Nehru, a nagy In­diai államférfi így fejezett ki: „A „mesterséges hold a nemzetközi fe­szültség enyhülése felé nyitja meg az utat, mert rádöbbenti az embe­riséget arra a feneketlen szakadék­ra, amely a tudományos haladás és a jelenlegi gondolkodás archaikus módja között tátong.” A big stick a sarokban Dulles külügyminiszter a Nehru által emlegetett „archaikus gondol­kodásmód” valóságos megtestesítője is, a jelek szerint arra kényszerült, hogy bizonyos mértékig a sarokba tegye az általa megfogalmazott hí­res „big stick” (bunkósbot) diplo­máját. Ezekre a módszerekre vi­lági ;erte az ébredező józanság egy­re nagyobb nyomása nehezedett. A me erséges hold felbocsátása is ar­ra hívta fel a figyelmet, hogy a nemzetközi és stratégiai helyzet {já­ratlan alkalmat — és egyben párat­lan kényszert is — jelent a vitás kérdésiek békés rendezésére. A bé­kés holdbébi látványos csapást mért az enyhülés ellenfeleire, és szembe­tűnően bizonyította, hogy az erővi­szonyok döntően megváltoztak a világon. A mesterséges hold felbocsátásá­val egy id őben a Szovjetunió annak bizonyítékaként, hogy nem törek­szik egyoldalú előnyökre, hogy vál­tozatlanul ellenez mindenfajta há­borús politikát, felhívást bocsátott ki: tartsanak az Egyesült Államok és a Szovjetunió képviselői béke­megbeszéléseket. A nyilatkozat ki­jelentette, hogy a szovjet kormány eddigi leszerelési javaslatait pedig kiegészíti a rakétakilövő állomások ellenőrzésével. Nixon először Moszkvában A kandalló melletti beszélgetések sorozata — amelyek ugyan még nem csúcstalálkozók, de mégis magas­szintű érintkezést jelentettek a két világhatalom között — az ötvenes évek legvégén folytatódott. A való­ság kényszere, a szovjet diplomácia aktivitása arra szorította az ameri­kai kormányt, hogy ne térjen ki azok elől a konzultációk elől, ame­lyek bevezetői voltak a magasabb szintű tárgyalásoknak. 1958 végén Mikojan, a Szovjetunió Miniszterta­nácsának első elnökhelyettese ma­gánjellegű látogatást tett az Egye­sült Államokban. Találkozott Eisen­hower elnökkel, Nixon alelnökkel, Dulles külügyminiszterrel. A Prav­da azt írta: „Az Egyesült Államok kormánykörei világosan megismer­hették a Szovjetunió álláspontját a két ország kapcsolatáról és a leg­fontosabb nemzetközi kérdések megoldásának módozatairól. Ezek a megbeszélések tehát hozzájárulhat­tak a Szovjetunió által következete­sen és állandóan javasolt csúcsta­lálkozó bizonyos fokú előkészítésé­hez is.” Mikojan amerikai üzletemberek­kel is találkozott, és tapasztalhatta, hogy az Egyesült Államokban az üzleti körök igen érdeklődnek a kereskedelmi kapcsolatok fejleszté­se iránt. Már akkor szóba került, hogy igen érdekes és hasznos len­ne, ha az Egyesült Államok alel- nöke, Nixon is felkereshetné ma­gánemberként a Szovjetuniót. Az angol sajtó akkor — nem egészen gúnymentesen — azt írta. hogy ame­rikai politikusnak évek óta nem tá­madt olyan jó ötlete, mint Nixon- nak, amikor kitalálta, hogy elnök- választási hadjáratát nem az Egye­sült Államok valamelyik városában, hanem Moszkvában kell elindítania. Nixon tizenhárom éve, 1959 júliu- sában-augusztusában járt első ízben a Szovjetunióban. Valóban úgy tűnt akkor, választási útról van szó, az akkori alelnök jó előre gondosko­dott arról, hogy minden szava, ami látogatása során elhangzik, megfele­lő hangerősítőn át jusson el az ame­rikai közvéleményhez. Nixont elkí­sérte James Reston, a New York Times vezető riportere és Harrison Salisbury, a lap legtekintélyesebb szovjet-szakértője. Kiállítás és ellengőz Az utazás, amely arra lett volna hivatott, hogy bizonyítsa az elnök­jelölt talpraesettségét, politikai te­hetségét, inkább azt bizonyította be, milyen reménytelen minden kísér­let, amelyet egyes amerikai politi­kusok fűztek a Szovjetunió „fellazí­tásához”, a szovjet emberek ameri­kai típusú „felszabadításához”. A tudósítások arról számoltak be, hogy az Egyesült Államok alelnöke mi­nél többet látott a szovjet életből, annál többet volt kénytelen elhagy­ni azokból az előítéletekből és tév­eszmékből, amelyeket hazulról ho­zott magával. A Nixon-úttal egyidőben azon­ban elnöki hozzájárulással, Ameri­kában megrendezték az úgynevezett „rab nemzetek hetét”, azzal a szán­dékkal, hogy némi „ellengőzt” ad­janak. Eisenhower maga, is elismer­te sajtóértekezletén, e rendezvény célja az volt: hogy helyrebillentse az egyensúlyt. Mindenesetre az, hogy egy amerikai alelnök (éppen az a Nixon, aki most az Egyesült Államok elnöke) szükségesnek tar­totta úgy szerezni választókat, hogy a Szovjetuniót keresi fel, mutatta: az amerikaiak túlnyomó része a két ország kapcsolatának megjavítását kívánta. Helyeselte a békés ver­senyt, amely a két nagyhatalom kö­zött kialakulóban volt, s amelynek kezdő lépése is megtörtént: Newl Yorkban szovjet. Moszkvában ame­rikai kiállítást rendeztek. Kereszthy András (Következik: Camp David, Bécs, Glassboro)

Next

/
Oldalképek
Tartalom