Pest Megyi Hírlap, 1972. május (16. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-04 / 103. szám
1973. MÁJUS 4., CSÜTÖRTÖK ÚJRA EGYÜTT Még az operáció előtt A színpompás monori május 1-i ünnepségen — amelyről tegnapi lapunkban tájékoztattunk — ott voltak az öregek is, a régi idők, elmúlt májusok tanúi. Részt vettek az eseményeken azok közül többen is, akik 1932-ben tagjai voltak a monori illegális pártsejtnek, s megszervezték, előkészítették azt a pillanatot, amikor a lakosság és a csendőrség legnagyobb ámulatára — ez utóbbiak megdöbbenésére és ijedelmére is — vörös zászló lengett a magasban, a táviródróton. Az ünnepi szónok tisztelettel emlékezett meg erről a régi eseményről, s vasárnapi számunkban riport is jelent meg róla. Ebben többen megszólaltak az akció résztvevői közül, akik most, 1972-ben is részt vettek az ünnepségen. Sajnos, sokan nem élnek már, akiket szívesen ott láttunk volna most is a többiekkel. Őket valamelyik hozzátartozójuk képviselte Monoron, a megye központi ünnepségén. Szétszóródtak, akik egykor szorosan összetartoztak, akik együtt álmodtak a munkáshatalomról, akik nem féltek röpcédulát készíteni és terjeszteni. Most együtt emlékeztek azokra, akik áldozatul estek, felidézték H. Kovács János alakját, aki az illegális pártsejt titkára volt, s akit tizenegy monori kommunistával börtönbe hurcoltak és megkínoztak a csendőrök. Közülük egyesek, mint Dóczi József, Budapesten laknak, de ő is eljött, akárcsak Gyömbér Sándor Pilisről, Oroszi Károly Salgótar jánból, hogy együtt lehessenek a munka ünnepén a többiekkel. Képünkön az idei május elsején részt vett monori veteránok. Balról jobbra: Kalocsay Viktor, Monori F. Dezső, Gyömbér Sándor, Kerekes László, Dóczi József, Németh Gyula, Drapál János, Oroszi Károly és Prohászka Imre. A Német Demokratikus Köztársaságban jelenleg 12 ezer az ott dolgozó magyar fiatalok száma. Az államközi szerződés 13 évre szól, s ez idő alatt körülbelül 40 ezer fiatal szakmunkás dolgozik majd 3—3 évig az NDK különböző ipari üzemeiben. A közeljövőben újabb csoportok indulnak az NDK-ba. Visznek József: a Ganz- MÁVAG-ban tanulta az esztergályos szakmát, a szakmunkásvizsga után ment ki az NDK-ba. Pár hónapja tért vissza, jelenleg a Pest megyei Műanyagipari Vállalatnál dolgozik. Tőle kérdeztük, milyen körülmények között élt és dolgozott NDK-ban. . — Kiutazásom után kéthetes intenzív nyelvtanfolyamon vettem részt, s ezután kerültem egy kis város, Lauen nyomdagépgyárába. Kármán voltunk magyarok egy 25 fős brigádban. Kezdetben — annak ellenére, hogy kedvesen fogadtak bennünket — úgy éreztük, bizonyítanunk kell Nem is annyira a megszokott munkatempónkkal volt probléma, inkább a pontossággal. A német munkások precízebbek, mint a magyarok, kezük alól nem kerül ki selejtes munkadarab. De az alapos és gyors munkát is meg lehet tanulni, hamarosan igen elégedettek voltak velünk. Ezt természetesen a fizetésünk is tükrözte: volt olyan hónap, hogy 1000 márkát is megkerestünk. — Egy háromszobás összkomfortos lakásban laktunk hatan. Anyagi problémánk sohasem volt. — Azt nem állítom, hogy mindenki, aki az NDK-ban dolgozik, tökéletesen megtanul németül. A lehetőség ózonban biztosított: hetente háromszor két óra nyelvtan- folyamon vehettünk részt. Nyelvtanulás szempontjából legalább ilyen hasznosak volKÉT VÉLEMÉNY tak a német ismerősökkel, barátokkal töltött órák. Magyar Gáspár: a pemü fiatal mérnöke 1970-ben fejezte be Drezdában a műszaki egyetemet. Kiutazása .előtt egy évig a miskolci Nehézipari Egyetemen tanult. — NDK-ban sokkai nagyobb önállóságra szoktatják a diákokat. Az előadásokból nincs semmiféle jegyzet, a katalógust nem ismerik. A vizsgákra önállóan készülnek fel a hallgatók. — 1964-ben 65 magyar ösztöndíjas kezdte meg tanulmányait az NDK-ban, tizenöten Drezdában. Néhányunknak sikerült elintézni, hogy ne a külföldiek, hanem német diákok kollégiumába keiüljünk, sőt, már a kezdetben elhatároztuk, egymással sem beszélünk magyarul. Ez nagyon hasznos volt, hamarosan jól beszéltünk németül. Anyagi gondjaink nem voltak: a 280 márka ösztöndíjból még arra is futotta, hogy ketten együtt egy használt motorkerékpárt vegyünk. — A diploma megszerzése után, hogyan került a PEMÜ- höz? — Műanyagipari gépész- mérnök vagyok. Sajnos, hazánkban műanyagépgyártás nincs, valószínűleg nem is lesz. így igyekeztem olyan helyre kerülni, ami legközelebb áll végzettségemhez. — Hány állás várta hazaérkezése után? — Ez nem volt ilyen egyszerű. Leveleket írogattam a nagyobb vállalatoknak, így kerestem állást. Majdnem minden levelemre válaszoltak: 8 állás közül választhattam 1450 forint kezdő fizetéssel vettek fel a PEMÜ-höz. Azóta 300 forint fizetésemelést kaptam. Nem mondható újkeletű fogalomnak a „világjáró mesterlegény” elnevezés. Évszázados hagyományai voltak annak, hogy aki csak tehette, külföldre utazott szakmát és nyelvet tanulni, világot látni. Árokszállási Éva AZ ALKATRÉSZELLÁTÁS TÉMÁJA gyakran szóba kerül. Már-már megszokjuk, hogy amint télre tavasz következik, s az eső általában felülről lefelé hull — az „alkatrészellátás” alanyhoz csak ez az állítmány kapcsolódhat: „akadozó”. Autószerviz a szentendrei járásban. — Minden szép, minden jó, munka van, még munkaerőhiány sincs. Csak hát persze az alkatrészellátás! Az bizony, akadozik, és mégha csak akadozna! Pedig amúgy ügyes az anyagbeszerzőnk, de meg van kötve a keze. Tetszik érteni!?! Értem hát. Egy ismerős tévészerelő mondta: a kis mindentudó noteszába jegyzi fel, melyik kiszolgálónőnek mikor van születés- és névnapja, melyikük szereti a keserű csokoládét, melyikük a tejmogyorósat — így aztán nincs az a „hiánycikk”, amelyből neki ne jutna pult alól. Persze, időnként komolyabb megemlékezés is illő — fűzte hozzá. A „reprezentációs” költséget természetesen kénytelen a vevőre áthárítani. Órás kisiparos a ceglédi járásban. Az alkatrész? Hát, kérem, ez nehéz téma... Nehogy kimaradjunk, hetenként utazunk Pestre, napi fontosságú alkatrészlistánkon még- gis 13 tételt nem kaptunk a feljegyzett 23-ból. A népszerű lengyel és német importórák alkatrészeihez hetekig nem sikerül hozzájutni. Szitakészítő kisiparos a nagykőrösi járásban. A eaAz önállóságnak nemcsak eredményei, hanem gondjai is vannak. E hétköznapi igazság súlyát egyre jobban érzi a tanácsi szakigazgatás. Az elmúlt években megnőtt mind a költségvetési szervek, mind a tanácsi vállalatok önállósága, s a rugalmasabb — a helyi adottságokat erőteljesebben tükröző — tevékenység haszna valóban az egész közösségé. Van, persze, más nézőpont is: mind a költségvetési szerveknél, mind a tanácsi vázlatoknál alaposabban kell ellenőrizni. Azaz hogy egészen pontosak legyünk: kellene. A kívánalom világos. Kevésbé a végrehajtás lehetősége, módja, eszköze. A tapasztalatok — s nemcsak ezen az egy területen — arra intenek, hogy az ellenőrzés rendszere, szervezete még nincs összhangban a megváltozott működési körülményekkel. Négy évben egyszer Rendelkezés nem írja elő, hogy milyen gyakran tartsanak a tanácsok a hatáskörükbe tartozó vállalatoknál felügyeleti, gazdasági ellenőrzést. Ám hiába írna elő a rendelet többet, ha a megyében arra futja az erő, hogy négy évben egyszer kerül sor egy-egy tanácsi vállalat felügyeleti, gazdasági ellenőrzésére. (A megyei tanács vb pénzügyi osztályának vezetője, dr. Békési László: E gyakoriság nem elegendő a vállalatok gazdálkodásának folyamatos figyelemmel kísérésére, a kedvezőtlen tendenciák időbeni felismerésére.) így azután nem tartható szabályt erősítő kivételnek, hogy sokszor már csak az „operáció” segít. Ez történt például a Monori Kefegyár esetében, amikor a nagyfokú eredményromlás szólaltatta meg a vészharangot. A versenyképesség csökkenése, a piaci igényekhez való alkalmazkodás elmulasztása, a termeléssel összhangban nem álló bérpolitika nehéz helyzetet teremtett, s végül is csak az igazgató és a műszaki vezető fölmentése, újak kinevezése kínált a mélypontról való kimozduláshoz lehetőséget A lista csak papír Nincs vita azon, hogy papíron kihez mi tartozik. A megyei tanács, a járási hivata- ‘ rokban porosodó szakadt rostákra mutat: a tsz hatvan vagon mákja szabad ég alatt áll, pedig a rosta sodronyszitájának kicserélése nem nagy munka, szinte szóra sem érdemes. De ha nincs hozzávaló méretű szita — a mák ott áll, a szita meg itt. KÖZSZÁJON FOROGNAK sajátságos történetek. Például. Belföldi és importált gépek alkatrészének pótlására nem tudtak okosabbat kitalálni: néhány vadonatúj gépet szétszedtek — alkatrészraktárként bántak velük. Az ilyen rémmeséket kinyomozni nehéz. Elhinni — sajnos — köny- nyebb. S ami leginkább aggasztó: nemcsak arról van szó, hogy drága gépek állnak kihasználatlanul, magánháztartásokban, kis- és nagyüzemekben, s így a háztartási gépek, gépkocsik s egyéb tartós fogyasztási cikkek gyarapodása nemcsak emeli az életszintet, hanem olykor csökkenti is. Rendkívül káros az is, hogy a kialakult helyzetet sok mindenre felhasználják azok, akik felismerik a zavarosban- halászás leghalványabb lehetőségeit is. Alkatrészhiányra hivatkozva csúsznak el a vállalt terminusok. Ugyanez nyújt alkalmat a burkolt árdrágításra, a „nem kifizetődő” kisebb megrendelések visszautasítására. S a szolgáltatás meny- nyiségi alakulását sem mérhetjük hitelesen, ha elvonatkoztatunk az alkatrészellátás akadozásától. JEGYZET AMI PRIMITÍV? lók, a városi és nagyközségi tanácsok elvben tisztában vannak azzal, hogy miféle kötelmeik állnak fent a társadalmi érdekek érvényesítésében. Azzal is, hogy az ellenőrzésnek nem csupán gazdasági a jelentősége. (Pappert Adám, a megyei tanács számvizsgáló bizottságának elnöke: Az ellenőrzés megítélésünk szerint elsősorban politikai kérdés. A dolgozók széles tömegeinek látniuk kell, hogy az állam ilyen módon is őrzi, óvja érdekeinket, vagyonúnkat, érvényesíti közösen megfogalmazott követelményeinket.) A hatásköri lista azonban mindaddig papír, míg a személyi, szervezeti keretek nem teremtődtek meg. Ez nem az akaraton múlik, s még kevésbé a szándékokon. Az ellenőrzési munkának nincs kellő társadalmi becsülete, s ugyanakkor messzire nyúló tapasztalatok sincsenek. Megváltozott körülmények Arról van szó, hogy az elmúlt években lényegesen — sőt, több tekintetben alapvetően — megváltoztak a gazdálkodás feltételei. Amíg korábban az elosztás és az utasítás volt a jellemző, most ezek helyébe az irányítás és az ellenőrzés lépett. (Antal József, a Pénzügyminisztérium revizori főosztályának vezetője: A mai gazdasági környezet objektíve változtatta alacsony hatásfokúvá az ellenőrzési szervezetet, mivel ez utóbbi még a korábbi állapotokat tükrözi.) Ehhez tisztázott működési és személyi feltételekre van szükség, ám e feltételek eléggé tisztázatlanok. Csupán példát említve: Gödöllő városában az ellenőrző apparátusban egyetlen év alatt hetvenszázalékos volt a cserélődés. Másutt sem sokkal jobb a helyzet. „Revizornak lenni népszerűtlen” — hallani mindenütt. Sugallnánk, hogy több revizorra van szükség, „az íróasztalok számát” szeretnénk gyarapítani? Nos, igen! Meggyőződésünk ugyanis, hogy a tanácsok jelenlegi revizori s ellenőrző apparátusa képtelen megfelelni a megváltozott körülményeknek! Csupán az ér- zékelhetőség kedvéért, s nem a meghökkentés szándékától vezetve írjuk le: 422 költségA panaszkodók többsége névtelenségbe húzódik visz- sza. Fél, hogy megharagusz- nak rá, s akkor még kevésbé csurran-cseppen a drága „hiánycikkből”. Mert az alkatrész-mizéria új típusú hatalmi ál-pozíciókat is kitermelt. Ajánlatos jóban lenni, azaz udvarolni, ajándékozgatni az alkatrész-lelőhely „fejesének”, nehogy kimaradjon az ember (a ksz, az üzem, a kisiparos) az „osztásból”. PEDIG KEVÉSRŐL VAN SZÓ: csupán néhány kiló csavar, maroknyi suszterszög, filléres autóalkatrész. Semmiségek. De olyan semmiségek, amelyek nélkül semmi sem megy: sem a gyalogos cipősarka, sem az autós kocsija, sem a munkás gépe. Sok minden viszont túlságosan is megy, éppen a leghétköznapibb-szükségességű alkatrészek híján. Megy a terminus-odázás, a helyzetkihasználás, a kivételezés, az előnyökkel való láncolás, a munkamorál züllesztése. S mert a szolgáltatásnak nemcsak a mennyisége növekszik, hanem struktúrája is bonyolultabb lesz — csökken az egyszerűbb, növekszik, a komplikáltabb eszközök tulajdona, s ^zzel javításának szükségessége is — az a furcsa helyzet áll elő, hogy a kezdetlegesen ellátott háztartás és kisüzem gördülékenyebben hidalja át az alkatrész-akadozást, tehát az látszik célszerűbbnek, ami primitív. VAGYIS: HIBA CSÚSZOTT az alkatrészellátás gépezetébe, ideje megjavítani, s ha kell, kicserélni a meglazult és korrodált csavarokat. Péreli Gabriella vetési egységnél s 44 tanácsi vállalatnál kellene biztosítani a rendszeres számonkérést. A követelmények és a lehetőségek közötti ellentmondás bizonyítja, hogy évről évre nagyobb a nem ellenőrzött, illetve az ellenőrzés alól mentesített egységek száma. Vezetői kötelesség Súlyosbítja a gondokat, hogy a sokat emlegetett belső ellenőrzés ma még gyermekcipőben is alig jár, s ezért hosszú időn át létezhetnek áttekinthetetlen viszonyok egy-egy szervezeten belül. Ami viszont melegágya a visszaéléseknek, az „ügyes” emberek fölbukkanásánaik, a nyerészkedésnek. Igaz, vezetői kötelesség lenne az ilyen viszonyok fölszámolása — sőt, létrejöttük megakadályozása —, ám tény, hogy sem a személyzeti munka színvonala, sem a rendelkezésre álló személyek* közötti választás lehetősége nem zárja ki a gyenge, képzetlen emberek esetleges kinevezését, vagy a már kinevezettek szemléletének torzulását. (A Pest megyei Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke, Bori Rudolf: Az ellenőrzések során a helyi vezető alapvető kötelessége lenne, hogy partnerként együttműködjék. Általános tapasztalat viszont, hogy sokuk ellenfélként áll szemben az ellenőrzést végzőkkel, annak örül, ha a számonkérés, az elszámoltatás minél alacsonyabb hatékonyságú.) S ezért, hogy legtöbbször a revízió deríti fel azt, aminek fölfedése — és megelőzése! — a helyi vezető feladata lenne. Tetten érhető az a gyakorlat, amelynek művelői a célt szentnek, de a módszert, az utat lényegtelennek tartják. Ami nemcsak hamis, hanem egyenesen tűrhetetlen! Ilyesfajta „indokok” vezettek Ör- bottyán költségvetési üzemének egymillió forintos veszteségéhez, Dunakeszi nagyközség fejlesztési 'alapjának észszerűben kezeléséhez, a Pest megyei Faipari Vállalatnál történt sorozatos szabálytalanságokhoz, csupán hármat említve a lehetséges — s nagy számú — példák közül. Közös felelősség Minden olyan esetben, amikor valamilyen mulasztásra, bajra, hibára, esetleg bűnre derül fény, a közvélemény fölteszi a kérdést: ki vagy kik a felelősek? Éppen azért, mert tisztázatlanok az ellenőrzés keretei, a felelősöket sem lehet egyértelműen megjelölni. A fölmentést tartanánk tehát jogosnak? Szó sincs róla! A feladatokhoz igazodó ellenőrzési, elszámoltatási rendszer és apparátus kialakítását sürgetjük. Vajon ha ez létezik, sor kerül-e — ismét csak példát említünk — bűnvádi feljelentésekre kilenc, különböző vezető beosztású, ember ellen? Fegyelmi eljárások több tucatjára? Vagy sokkal inkább időben, a bajok csírájának ki- bukkanásakor fölfedte volna az ellenőrzés a visszásságokat? S bár a fönti számok csak a múlt esztendőre vonatkoznak, a tapasztalatok évekre visszamenőleg megegyeznek. Vannak, akik azt állítják, hogy megnőtt a szabálytalanságok száma. Mások viszont azt, hogy alaposabb, mélyebb lett egy-egy helyen az ellenőrzés, s így derülnek ki a jogsértő esetek. Ügy véljük, mindkét állításban van igazság. A gazdálkodás kevésbé merev rendszere kelthet olyan képzeteket egyesekben, hogy „mindent szabad”, holott nem erről van szó. Sokkal inkább arról, hogy az önálló gazdálkodást párhuzamosan az elmélyültebb ellenőrzésnek kell kísérnie; megadni a lehetőséget a helyi vezetésnek, s utána számon kérni, hogyan élt azzal. Közös felelősséget kell tehát vállalni minden dologért, de nem úgy, hogy mindenkié, azaz senkié a felelősség. Hanem úgy, hogy működésnek és ellenőrzésnek, gazdálkodásnak és számonkérésnek egymással összehangolt kívánalmai, feltételei és gyakorlati keretei legyenek. Mészáros Ottó Pest megyéből 600-an Magyar fiatalok az NDK-ban
