Pest Megyi Hírlap, 1972. május (16. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-14 / 112. szám

1972. MÁJUS 14., VASÄRNAP hírlap 9 PEST MEGYEI ALKOTÁSOK Végvári vitézek Vácott, a Géza király gim­názium előtt láthatók a Vég­vári vitézek. A két oldalas, hét-hét négyzetméteres rács­domborítás tardosi vörös­márványból készült, alkotója Kiss István, akinek köztéri szoborcsoportjait másutt is el­ismeréssel fogadta a közvéle­mény. Történelmünknek egyik döntő korszaka volt a XVI. század, amikor nem először és nem utoljára harcoltunk a fenn­maradásért, s hogy ez sikerült, azt a folyamatos helytállás­nak köszönhetjük, Balassi Bá­lint költői szavait kölcsönözve, annak, hogy „vitéz próbálni indul”-t. Ez maradt meg a nemzeti sors szempontjából oly fontos időből: a test ereje, a szív elszántsága, a hazáért vállalkozó hősiesség, melyet | CSANÁDY JÁNOS: | Nyár Itáliában MUZSIKUS — Rékassy Csaba rézkarca-„SSSSSS/SSSSSSSSS/S/SSS/SSSSSSSSSSSS//SSSSS//SSSS/SSSSSSS/S/SSSSSSSSSSSSS/SSSSSSS/S/S/SSS/SSSSSSSSSSSS//SSSSSSSSS/SSS///SSSSSSSS/SSS. 1 Az első találkozó ILLUSZTRÄCIÖ RADNÓTI VERSÉHEZ t > Sima sikátorok, göthös kövek, ^ szűk közök, széles ég fent; $ felhővel int a lengő > vásznak angyal-hadának. % Szalad az ég Itália felett ^ tengertől tengerig. A csizma talpa trópusi vizekben ázik. A Pó | síkság felett száraz szelek ^ örvénylenek. Ö, ismerős ^ ez a szél itt, az ősz apó $ tálján hajfürtjei még göndörek; % Lajos Johannát büntetni ^ indul ^ zörgő sereggel — köztük ^ Toldi is — ^ Mátyás Velencét fenyíti, | a félelmetes Nagytanácsot. | S míg Bákócz keresztes ^ hadjáratra gyűjti a póri § hadakat — így fújja | a szél Dózsa ingét is a ^ Vérmezőn, k | : Szalad az ég Itália felett ^ | seregét összegyűjti, | s kiadós, meleg záporát ^ zuhintja ^ I a kicserzett-börű \ hun-ivadékra. ^ Kiss István pajzzsal, kardok­kal ábrázol oly erővel, mint­ha a szigeti hős szózatát hal­lanánk a költő Zrínyi Miklós tolmácsolásában: „Mint az mikor fölszél Késmárkbul ki­szakad ... / támad nagy zön- dülés ereikbe ...”. Karddal és igazsággal vértezettek e vég­vári katonák, a spártai sír- vers rájuk is vonatkozik: „Megcselekedtük, amit meg­követelt a haza”. Kiss István drámai hang­vételű szoborepikája Zrínyi, Dobó, Szondy, Jurisics kard­fogó népét összegezi, arról a 15—20 ezer bátor férfiúról szól e plasztikai szózat, akik vállalták a „martaléksorsot”, hogy megálljon a dúlás, hogy népeknek, nemzeteknek le­gyen jövője. Kiss István monumentális méretű domborításán a karok kulcsolódása, a markáns te­kintet, a pajzsragadó készen­léti állapot ezt az eszmét szolgálja, utal a végváriak tettekben megnyilvánuló ha­zaszeretetére. Kilenc férfi, kilenc igaz hazafi: ezrek és ezrek szimbóluma; öreg, fia­tal, bajszos és hosszú hajúkét szinten helyezkedik el, drá­maian betöltve a teret. Losonci Miklós HUNY ADY ISTVÁN: Szabálytalan világvég Hangafű: nem növök. Szarkaláb: nem nyitok. Szél: többé nem hajtok szoknyát, se firhangot. Béka: nem ümmögök. Kémény: meghasadok. Kemence: nem sütök. Parázs: lelappadok. Lopó: több bort nem lopok. Kopó: vadra nem kapok. Sármány se zöngicsél, nem kiált: pipitér! Ló se vonszol igát, hintót, se taligát. Ajtók: nem csikorgunk. Kerekek: nem forgunk. Kutak: elapadunk. Vödrök: leszakadunk. Kakasok: nem dicsekszünk. Tyúkokért sem verekszünk! Lányok: nem énekelünk. Legényre se lesekszünk! Ami mégis maradna: nagy csöndesség lenne! Ha a költő morogna és nem énekelne! heverövel szemközti üres fal­felületen hirtelen megjelent egy lovagterem, aztán hegyről le­vezető ösvények, később egy lány, amint belép egy utcai vécébe. Szinte pontosan ugyan­az, amire B. T. gondolt. Bé- nultan bámulta a falat, majd odament, megtapogatta, aztán a fejét kezdte masszírozni, há­tul a tarkójánál, jó erősen, hogy fájdalmában még a sze­mét is behunyta. Amikor felnézett, már sem­mit sem látott. Kis idő múl­tán megint a lovagtermekre és az utcai vécékre gondolt, és újra csak megjelentek a falon, mintha odavetítették volna őket. Néhány nap múlva rájött, hogy csak odanéz egy üres fal­felületre, és azt látja, amire gondol. Később arra is rájött, csupán addig, amíg nem pis­log, vagy nem hunyja be a szemét. Ez a rettenetes bioló­giai változás nagyon felkavar­ta. Órákon keresztül az üres falat nézte, időnként hango­san röhögött, néha meg keser­vesen, reménytelenül meredt maga elé. Olykor festett is. Furcsa módon azonban natu­ralista precizitású képeket pin- gált. Ugyanis — mint mond­tam — csak ránézett a falra, és rögtön megjelent előtte, ami­re gondolt. Nem volt szíve ezt az ingyen modell-lehetőséget elmulasztani. Viszont az érzé­sei és gondolatai meglehető­sen szokványos módon, nem körökben, vonalakban és fol­tokban jelentkeztek, hanem valóságos alakzatokban, mint teszem azt: emberek, házak, szobák, mozdulatok. Végül is szobája faláról min­den képet leakasztott. Fehérre meztelenített üres falfelületek vették körül. Középre húzta a heverőjét, mögötte meg felál­lította a festőállványát. Akár fekve, akár munka közben a legtökéletesebb cinemascope­film vette körül. Már ott tartott, hogy az ut­cán sem bírt magával. Ha a másik oldalon egy csinos nő ment, addig követte, amíg egy világos falfelület elé ért. Ak­kor csak arra gondolt, hogy nézhet ki ruha nélkül, és már­is ott sétált az illető hölgy a falon lemeztelenítve. Ö meg csak állt, mosolyogva nézett át a túloldalra. A járókelők rend­szerint elhúzódtak tőle; így szokás kikerülni feltűnés nél­kül a bolondokat. A gépírólánnyal szakított. Nem akarta senkivel megosz­tani a titkát. Egy idő múlva már nem is festett. Tökélete­sen kielégítette az a narkomá­niás szenvedély, hogy csak el­képzel valamit, és már fest­hetné is. Mondom, festhetné. Néhány hónap múlva, közel a teljes fizikai leromláshoz, igen komoly depressziós álla­potba került. Egyik este ugyanis újságot olvasott. „KÉT HALÁLOS ÁLDOZA­TA VAN A MEXIKÓI DIÁK­TÜNTETÉSNEK. Hétfő este véres összeütközések színhe­lye volt a műszaki egyetem környéke. Este 22 óra tájban a diákok szokásos taktikájuk szerint autóbuszokkal bariká­dokat emeltek. A helyszínre érkező rendőrkocsikat rendkí­vül heves ellenállással fogad­ták. Egy diák meghalt, ké­sőbb egy járókelő is belehalt sérüléseibe. A diákok benzint öntöttek az utcára, és meg­gyújtották, hogy megakadá­lyozzák a rendőrkocsik to­vábbhaladását. A rendőrség meddő kísérletet tett, könny­fakasztó bombákkal próbálta visszatartani a diákokat. Ami­kor végre sikerült a bariká­dok közelébe jutniuk, és hoz­záláttak lebontásukhoz, a szomszédos épületek ablakai­ból lövések érték őket.” A szoba falán körben öklök emelkedtek, könnyfakasztó bombák füstje mart a sze­mekbe, egy fiatal fiú mellé­ből sugárban fröccsent a vér, gépkocsik lobbantak lángra, karok és lábak tekeregtek esetlenül a kőkockák felett, emberfalka tolódott előre-hát- ra, betört orrok és tátogó szá­jak villantak az égő benzin­folton túl. Értelmetlennek tű­nő fanatikus tömeg, hangta­lanul. B. T. két héttel később vi­dékre utazott, és — nyár lé­vén — dinnyecsőszi állást vállalt egy tsz-ben. Akadt is­merőse, aki elintézte, hogy ne sokat fagassák. Nádból font, dróttal megerősített ka­lyibában ült egész nap. A lábánál könyvek, újságok he­vertek, hogy unalmában ol­vashasson. Kijelöltek számára éjszakai szállást is. Az istállók közelé­ben, egy volt raktárt. Amikor e meglátta a fehérre meszelt- falakat, úgy határozott, elég- melegek az éjszakák ahhoz,- hogy kint aludjék a dinnye- t föld szélén álló kalyibában, t Ott is maradt egész nyáron.- Az út menti poros szederfák,- a földeket keresztül-kasul- szeldelő gyalogutak, a papri- g ka-, paradicsom- és dinnye- i- földek között. A faluba is a csak azért ment be, hogy élel- i- met és újságot vásároljon ma- .- gának. A szövetkezeti bolt- kiszolgálója úgy adta kezébe a a konzervdobozokat, szalon­- nát, kenyeret, mintha gye­reknek, vagy tehetetlenül bot­fc ladozó öregnek adná. Lassan ó azért megszokták az emberek,- hogy ott kódorog közöttük.- Már a félig nyitott, akácvesz- ■, székből font kerítések kapu- i, jában őrködő kutyák sem k ugatták meg. Néha elment a í, paphoz, aki a templom mel­- lett lakott, szentképekkel és- régi szúette bútorokkal zsú­- foó, szobában. Beszélgettek,- könnyű halványpiros sillert- ittak, de beszélgetés közben megesett, hogy a pap feje- mellett a fáira bámult, és- olyankor gyorsan búcsúzott, t Ha néha betért a kocsmába,- és véletlenül a mennyezetre y vagy a rozoga asztalok mel- il lett a nyiladozó meszelésre- nézett, úgy viselkedett, hogy 1 tényleg bolondnak hitték. így- aztán, nem az embereket ke­- rülte, hanem a falakat. Éppen ezért egyre ritkábban ment i be a házakba, hiába hívták- új ismerősei. Bár ősz felé se­r gített fuvarozni, zsákolni, diót verni, de nem ment be a lakásokba. Hasztalan hívták, mert már tudta, nem mehet ő a falak közé. Szeles, esős napok következ­tek. Fázva kuporgott órák hosszat egy l&pokróc alatt. Néha viharkabátban, fejére húzva a kapucnit, ott capla- tott a falu körül, és csak rö­vid negyedórákra húzódott be valakinek a konyhájára. A nyári és őszi munkák be­fejeződtek, őt el akarták kül­deni, de ismerőse megint el­intézte, hogy állatgondozó le­hessen. A régi raktárban kel­lett aludnia, rozsdásodó gépek és szerszámok mellett, fehér­re meszelt falak között. Nem is bírta egy hónapnál tovább. Hazaszökött. Senki sem látta, amikor hónapok óta bezárt lakásába megérkezett. Csak a házmes­ter figyelt fel rá pár nappal később; mosta a léposőházat, és meghallotta az ajtó mögötti cipőkopogást. Az elmaradt lakbérért, no, meg kíváncsi-: ságától is ösztökélve, este be- j csöngetett hozzá. Senki nem \ nyitott ajtót. A következő na- j pon megint csöngetett. Most j se jött ki senki. Harmadnap i sem. Akkor a házbizalmival j együtt betörték az ajtót. B. T. j ott feküdt a szoba közepén. A \ falról megszaggatott lepedő-\ nyi, kék csomagolópapírok \ lógtak alá, a padlón szerte- \ szórva töméntelen mennyi- \ ségű újság. — Körülbelül két napja ha- \ lőtt — mondta később arend-\ őrorvos. — Éhenhalt. AZ ÜDÜLŐ EBÉDLŐJÉBEN négy házaspár ült az asztal­nál. Két hét alatt reggelinél, ebédnél, vacsoránál negyven- kétszer étkeztek együtt, ezen­kívül kiránduláson, kártyánál, a vízben, a pingpongnál min­dig együtt voltak. Ha valame­lyikük nem volt közöttük, már hiányérzetük támadt. A két­hetes együttlét lelkileg is ösz- szehozta őket. Az utolsó napon Szepezdi pezsgőt bontatott, és javasla­tára megfogadták, hogy ezen­túl minden hónap első kedd­jén találkoznak, mindig vala­melyikük lakásán. — Ilyen nagy barátságot, amely itt, az üdülőben szüle­tett, ápolni kell — fejezte be tósztját Szepezdi. — Nemcsak ápolni, hanem elmélyíteni is! — harsogta a lelkes Bogiári. — Először hoz­zánk jöttök el! Szóval hat hét múlva, kedden hétkor nálunk, Strucc utca 8/c. NEM EGÉSZEN HAT HÉT MÚLVA, szombaton, Bogiári telefonált Szepezdinek: — Nagyon elszomorít, de pont kedden szerelik fel ná­lunk a fürdőszobában az autó- gejzírt. Rettentő rumli lesz a lakásban, Vigasztalhatatlan vagyok. Nem tudtuk elhalasz­tani a szerelést. Nem lehetne először nálatok? — Na hallod, miért ne le­hetne? Úgyis haragudtam, hogy ti kaparintottátok el az első összejövetelt. Várj, beszé­lek Irénnel. Egy pillanat! A pillanat két percig tartott Irén dühös lett: — Pont nálunk? Amikor most eresztették be a padlót? Olyan, mint a tükör. Képzel­heted, milyen lenne utána! Ez a Bogiári mindent telehamuz- na a lakásban. Menjünk in­kább Csokmányiékhoz! Szepezdi erre közölte Bog- lárival, hogy Csokmányit nem szabad megfosztani az első együttlét rendezésének jogától. — Már az üdülőben is mor- gott, amikor te gyorsan elvál­laltad az első keddet. Majd én beszélek vele, és visszahívlak. AZ ELSŐ TALÄLKOZO rendezését Csokmányi lelke­sen elvállalta. — Ez nagyszerű — mondta —, végre újra együtt! Folyta­tódnak a szép balatonrékási napok. — De várjál csak egy pillanatra ... Kedd, kedd ... Hopp, kedd este szerelik fel az új csillárunkat. Sötétben mégsem ülhetünk. Talán Kis­$ sékhez menjünk. Kissék bol­$ dogok lesznek. Majd én tele­í fonálok nekik, s s Kiss nagyon örült. $ — Rendben van! Szeretettel ^ várunk benneteket. ^ — Sóval semmi akadály ... ^ — Már miért lenne? ^ — Autogejzír-felszerelés $ vagy padlóbeeresztés ... Vil- $ lány ... 5 — Semmi, semmi, este hét­5 kor várunk benneteket. Ma- J radj a telefonnál! Közlöm a $ jó hírt Rózsival is! j Csakhamar visszajött, és ! lelkendezve mondta: > 5 — Rózsival madarat lehetne ! fogatni örömében. Szóval szer- $ dán hétkor'! Pontosak legye- § tek! ; — De hiszen kedden beszél­; tűk meg! Szerdán nekünk tíz ! év óta mindig bridzspartink ; van! ; — Tévedsz, öregem! Kedd­! ről szó sem volt. Sajnos, ked- ! den mi sohasem érünk rá. Na- ! gyón sajnáljuk ... Majd egy- | szer hívjál fel ... j CSOKMÄNYI KÖZÖLTE a i hírt a többiekkel is. Amikor : Bogláriné tudomására jutott a ! legfrissebb lemondás, elisme- | rően mondta a férjének: — Le a kalappal a Kiss-féle trükk előtt! A szerda jobb, mint az autogejzír! Palásti László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom