Pest Megyi Hírlap, 1972. május (16. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-13 / 111. szám
Tiltakozó gyűlések az Egyesült Izzóban Felhívás a váci fiatalokhoz Tegnap, pénteken délután néhány percre leálltak az Egyesült Izzó váci gyárának alkatrészgyártó és tévéképcső- gyártó üzemeiben a futószalagok és a gépek. A gyári KISZ-bizottság néhány órával korábbi fölhívására tiltakozó röp- gyűléseket tartottak az üzemekben. Talpas Károly, a gyári KISZ-bizottság tagja szólt a két üzem munkásaihoz. Elmondta többek között: a VDK minden kikötőjét aknazár borítja. Nixon amerikai elnök rossz emlékű beszédében arra is parancsot adott, hogy a VDK belvizein, vasútvonalain is tegyenek lehetetlenné mindenfajta szállítást, az élelmiszerek, gyógyszerek eljuttatását is. Nixon parancsai a középkor kiéheztetési taktikáját juttatják eszünkbe. Hisszük, hogy a nemzetközi tiltakozásnak van ereje, ezért felhívjuk városunk minden fiatalját és dolgozóját: a béke érdekében vállaljon szolidaritást a vietnami néppel, tiltakozzon az USA szennyes, hadüzenet nélküli indokinai háborúja ellen. Tegnap késő délután az Egyesült Izzó váci fiataljai mintegy 500 aláírással ellátott táviratot küldtek a magyar szolidaritási bizottság címére, amelyben követelik a terror- támadások azonnali beszüntetését. CS. A. PEST MEGYE! HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XVI. ÉVFOLYAM, 111. SZÁM 1972. MÁJUS 13., SZOMBAT Hét végi filmajánlatunk: Kilencven perc izgalom A májusi műsor bővelkedik izgalmas történetekben, külföldi krimikben. Ma és holnap a Mr. Tibbs nyomoz című színes, szinkronizált amerikai bűnügyi film következik e műsorban. Kilencven perc izgalom s emellett a humort is bőven adagolja a rendező. — Vasárnapi matinéfilm: Dákok. — Hétfőtől szerdáig a Mouret abbé vétke lesz a Lenin úti mozi műsora. Emile Zola híres regényének színes francia—olasz filmváltozata. A történet Fel- ső-Provance-ban játszódik. A híveihez végtelenül jóságos fiatal abbé összeütközésbe kerül az erőszakos Archangias- testvérrel, aki merev erkölcsi elveket vall. A rendező, Georges Franju, Az építők mozijában szombaton és vasárnap a Salud Marija című, kétrészes szovjet film pereg. Hétfőn olasz filmet játszanak, Szerelmem, segíts! címmel. P. K. Húsz szocialista szerződés Tízezer szemléltetőeszköz a váci járás iskoláinak Szeptemberre elkészülnek Fekete, fehér, igen, nem Fejér Zoltán: Kőkirály —> beatkirály Szabadon, kötőjelek nélkül idézzük a népszerű tv-vetélke- dő címét, már ezzel is figyelmeztetve, hogy Fejér Zoltán fotókiállításáról szóló beszámolónk nem adhat megnyugtató választ a kérdésre: korszerű, modern, hagyománytisztelő vagy éppen elavult szemléletű képekkel találkoztunk a Vak Bottyán Múzeum kamaratermének (?) falain. A mai fotóművészeti alkotásokról rendszeresen számot adó hazai és külföldi szaklapokat nézegetve, a kiállítások képei között járva, azt láthatjuk, hogy a vérbeli fotóst három tényező avatja fotóművésszé: látásmódja (tematikája), formaérzéke, technikája. Ha ezt a három összetevőt vizsgáljuk Fejér Zoltán képeinek tükrében, elégedetten állapíthatjuk meg, hogy mindhárom jeleit megtaláljuk bennük, így a fiatal Fejér Zoltán arra az útra lépett, amelyen sok-sok munka árán kivívhatja a művészi rangot magának. Miért írjuk ezt feltételes módban? Mert Fejér Zoltán képei ma még nem kiforrott művész alkotásai. Rendkívül rokonszenves, hogy szerényen válogatott felvételei között, s arra törekedve, hogy minden oldalról megmutassa magát, különböző tema'. 'rájú 25 képpel jelentkezett Vácott. Feltűnő azonban vonzódása a holt tárgyak, ax halódó tájrészletek iránt: málló falak, rozsdás kerekek, megdőlt sírkeresztek, időmarta kőszent, torz, rogyadozó kémények jelzik, hogy szívesen fordul az elmúlás témájához. Kifogásainkkal azt szeretnék jelezni, hogy Fejér Zoltán felfogásával van vitánk, s nem művészi értékeit vonjuk kétségbe. Több korszerűséget várunk látásától, technikájától — s hisszük, hogy akkor felhőtlenebb, egyértelműbb örömet okoznak képei is. Végh Ferenc Húsz szocialista szerződést írtak alá tegnap délelőtt a Váci Járási Pártbizottság dísztermében. Baráth Endre, a pártbizottság osztályvezetője mondta el bevezetőjében: fölmérésük szerint mintegy hétmillió forint értékű szemléltetőeszköz hiányzik a járás községeinek iskoláiból. Ezt a hiányt az állami költségvetésből csak nagyon sokára tudnák pótolni, ezért a szocialista brigádok, üzemi kollektívák, szakszervezeti és üzemi pártbizottságok javaslatára a járási pártbizottság, a KISZ-bizottságok, a Hazafias Népfront és a járási hivatal felhívással fordult az üzemekhez, hogy társadalmi munkában, hulladékanyagból vállalják el húszféle iskolai tanuló kísérleti eszköz elkészítését. A felhívást húsz ipari üzemhez, tsz-hez, ktsz-hez küldték el, s a felhívásnak nagy visszhangja támadt. Vállalták, hogy a tanuló kísérleti eszközök közül egyet-egyet ötszáz példányban elkészítenek, s ezeket még az iskolaév megkezdése előtt eljuttatják a járási hivatal művelődési osztályához, ahonnan az iskolákba kerülnek az eszközök. Ilyen módon 10 ezer darab, közel egymillió forint értékű szemléltetőeszközzel segítik az iskolákat. Érdemes fölsorolni a szocialista szerződést megkötő üze- / meket, szövetkezeteket. Dunakesziről hat vállalat kötött szerződést: a Járműjavító, a Mechanikai Labor, a hűtőház, a konzervgyár, a házgyár és a Talajjavító Vállalat. Gödről a tsz, az Országos Villamosvezeték Vállalat, Fótról a Műanyag- és Faipari Ktsz, a Papírfeldolgozó Ktsz képviselője írta alá a szerződést. A továbbiak: a Sződligeti Vas- és Fémipari Ktsz, Dunakanyar Ktsz, a Nagymarosi Vas- és Műszeripari Ktsz, a gépgyár és a galvánüzem, a szobi kőbánya, a vámosmikolai Lavaterm Ktsz, a kemencei ktsz és a Volán váchartyáni javítóüzemének munkáskollektívája. A pedagógusok már elkészítették a mintapéldányokat, a szerződének aláírása után húsz üzemben elkezdődhet a munka. A pedagógusok nevében Csele József, a verőcei általános iskola igazgatója mondott köszönetét: „Nagy öröm számunkra, hogy a váci járásban a fiatalok nevelése, oktatása valóban társadalmi üggyé vált.” A szerződések aláírása után Balogh László, a megyei pártvégrehajtóbizottság tagja, a járási pártbizottság első titkára szólt: „Segítse elő ez az akció, hogy a munkások és parasztok még nagyobb felelősséget érezzenek az ifjúság neveléséért, a fiatalok pedig tanáraik segítségével, követve az idősebbek példáját, maguk is lássanak hozzá az egyszerűbb iskolai szemléltetőeszközök készítéséhez.” A nyáron elkészülő mintegy 10 ezer darab iskolai szemléltetőeszközt a szeptember elsejei tanévnyitó ^ünnepségeken veszik át az iskolák. Cs. A. Szigorúbban bírságolják a szemetelőket A köztisztaság megóvása és a balesetek elkerülése érdekében hulladékot, szennyező anyagot kiönteni, elszórni, vagy eldobni nem szabad — írja elő az egészségügyi és az építési-városfejlesztési miniszter közös rendelete. De rendelet nélkül is ezt diktálja minden jóérzésű ember lelkiismerete. S hogy a rendeletre mégis szükség van, ezt bizonyítja Vác városának néhány notórius, s ráadásul „nagybani” szemetelője. legutóbb O. Ferenc fuvarost kellett 500 forint pénzbüntetésre ítélni, mert fölszólítás ellenére, a váci Kisrét dűlőben szórta le szemétrakományát. A váci KÖJÁL vezetője felhívja a lakosság figyelmét, hogy segítsen a város tisztántartásában, a szemetelőket pedig arra figyelmezteti: ezentúl a KÖJÁL szigorúbban büntet. OLVASÓINK ÍRJÁK: Patyolat & Papírbolt Vác Nem levélcímnek szántam, nem is egy vállalat, de így jó, így helyes, sőt helyesebb volna, ha össze is költözködnének. Ezzel megszűnne a Patyolat papírhiánya. Ma még népvándorlás van a két üzlet között. Jó, hogy egymással szemben nyitották meg a két boltot. Már iskolákban tanítják, szakmai-továbbképző tanfolyamokon külön előadások foglalkoznak a „csomagolás művészetével”. Ipari vállalatok, szövetkezetek iparművészeket bíznak meg annak megtervezésével, hogy termékeiket milyen fajtájú, színű tetszetős dobozba csomagolják. Pályázatot hirdetnek a legszebb csomagolású anyagokból, és kiállításokat rendeznek ezekből. Két éve az USA a budapesti Nemzetközi Vásáron a holdutazási felszerelések mellett csak a csomagolási technikát mutatta be, üvegben, fában, műanyagban, papírban nagy sikerrel. Áruházainkban a tanulóknak meghatározott időt kell eltöltendők a csomagolóban. Külön szakma lett a csomagolás. Van, aki teljes tökélyre vitte: gömbölyű tárgyakat négyszögletesbe, négyszögletes terméket gömbölyűbe tud csomagolni egyszerű, sima íves papírból. Különleges fogantyúk, nylontasakok állnak már rendelkezésünkre. Csak a Patyolat váci fiókja nem A nagy éhségsztrájk... Vas Zoltán visszaemlékezése A Pasaréti úti lakás hatalmas könyvespolcainak árnyékában Vas Zoltán forradalmár kommunista vendége vagyok. Régi emlékeket elevenítek fel kérdéseimmel Sztáron Sándorról és Lőwy Sándorról, akiket a váci fegyház kórházában gyilkolt meg a Horthy-önkény a nagy éhségsztrájk idején. Vas Zoltán a leghitelesebben tud beszélni róluk, haláluk körülményeiről, utolsó óráikról, hiszen Sztáron Sándor cellatársa volt, Lőwy Sándorral pedig együt feküdt a kórteremben, melyet erre az alkalomra ürítettek ki, hogy az éhségsztrájkot folytató, beteg kommunisták senkivel se érintkezhessenek. Merénylet Horthy ellen „1928. május 13-án dr. Rusztek Lajos kir. orsz. fegyintézeti igazgató parancsára — emlékezik Vas Zoltán — átcsoporto- _, ... , , sították a II. osztály lakóit. Az igazgató komisz akart lenni, tryilkOSSág. mégis jól jártam az átcsoportosítással. Az 57-esbe kerültem, ahol csak hárman voltunk. Az egyik cellatársam egy csendes parasztgyerek volt, akit rablógyilkosságért 15 évre ítéltek, a másik pedig Sztáron Sándor politikai elítélt. Az átcsoportosítás előtti napokban jött a Gyűjtőfogházból. Már negyedik éve ült mint anarchista, merényletet követett el Horthy ellen. Tizenöt évi börtönre ítélték. A börtönben kommunistává lett, találkozásunkkor már testestől-lelkestől vallotta az eszmét. Egyébként nagyon csendes, jóravaló ember benyomását tette rám. „Kinn” vasesztergályos volt a foglalkozása. * Éhségsztrájk tunk mi, kommunisták. A szigorú elkülönítés ellenére sem tudták elvágni az összeköttetésünkéi egymástól. Egy velünk érző fegyőr útján tartottuk a kapcsolatot... Értesítést kaptunk, hogy az ország valamenyi fegyházában és fogházában a kommunista elítéltek éhségsztrájkba kezdtek. Kórházban Szomorú hírrel kezdődött az éhségsztrájk első napja: Lovász fegyört, összekötőnket elárulták és letartóztatták. Az éhségsztrájk negyedik napján mesterséges táplálást kaptunk. Vizezett tejet. Általános hasmenés kínozta a kommunista sztráj- kolókat... Valamennyien kórházba kerültünk. Mind az ötünket ugyanabban a kórteremben helyeztek el. A mesterséges táplálással nagyon megkínzott bennünket az orvos. Sztáron és Lőwy különösen rosszul lett. Mindkettőjüknek a gyomor helyett a tüdejére engedte le a tejet dr. Kemény, a kórház orvosa. Gyilkosság! Az orvos az igazgató utasítására ide-oda húzogatta torkunkban a gumicsövet. Kínozott bennünket, hogy az éhségsztrájkot abbahagyjuk. Lőwy és Sztáron szemében ott csillogott már a halál... Egész éjjel ágyuk mellett voltunk. Tehetetlenül néztük halálos kínlódásukat. ismeri ezeket. Ismeri ezzel szemben a váci papírbolt, ahol mo6t már a Patyolatból átsétáló „kedves vevők” kívánságaira különféle színű, nagyságú csomagolópapírokkal, nylontasakokkal rendelkeznek. Néztem az egyik nap a Patyolat munkáját. Kiadják a tisztított ruhát, karjára veszi a vevő, szalad át a papírboltba: ott már — látván, honnét igyekszik hozzájuk az új vevő — készítik ki a nagy csomagolópapírt, műanyag ta- sakot. Volt aki ott becsomagolta ruháját, volt aki szé- gyenlette, és kint az esőben próbálta becsavargatni féltett tulajdonát. Hol a nadrág csúszott ki a kezéből a sárba, hol a kabát. Végűi'eldugta 'a csomagolópapírt, hóna alá csapta öltönyét és vitte visz- sza a Patyolatba. Azóta Budapesten a Nyugati pályaudvar mellett álló Patyolatba viszem tisztíttatni a ruháimat. Ott, mielőtt kiadnák a tisztított ruhát, leszedik róla a sárga jelzőszalagokat, hatalmas árkus papírba csomagolják, gombostűvel ösz- szetűzik, kívánságra nylon- tasakot is adnak. A kiszolgáló mosolygós, udvarias, s mit mondjak: jólesik! Ha javaslatomra nem is lehet összeköltöztetni a váci papírboltot a Patyolattal, legalább a papírbolt személyzetéből kellene valakit oda áthelyezni. Mivel az ott dolgozók készségesek, mosolygósak, udvariasak. M. Gy. Vác — Deákvár Vasárnap délután 5 órakor, az éhségsztrájk hetedik napján, meghalt Lőwy Sándor. Sztáron Sándor néhány órával élte túl. A Budapestről hozatott orvosprofesszor sem tudott már rajta segíteni. Utolsó percéig eszméleténél volt, és szeméből folyt a könny. Egyre csak Lőwyt siratta. Lőwy Sándor igazi hősként halt meg. Jaj szó sem hagyta el az ajkát. A nyolcadik napon, hétfőn hat órakor Sztáron Sándor is elment. Utolsó szavaival is kommunista pártot éltette... Összeszedtem holmijaikat. Lőwy Sándor jegyzetei között volt utolsó írása, egy orosz ifjúmunkás dalnak a szövege: „Előre, harcra, ifjúmunkás!” ... 1929. május 13-án megnövekedett a váci fegyencek száma. Egy pompás fiatal elvtárs került be a jegyházba: Lőwy Sándor, a KIMSZ Központi Bizottságának titkára. Egyszeriben éreztem, hogy nem vagyok egyedül. Milyen nagyok a börtönben a kicsi örömök is. Többen vagyunk, erősebbek vagyunk. Az igazgató azzal állt bosszút rajtunk, hogy mindent megszigorított. Fegyelmiket osztogatott. Az őrséget meg egyenesen uszította a kommunistákra. Tarthatatlan lett a helyzetünk. Ügy látszott, ismét, hamarosan harcra kerül a sor. A szigorított, légmentesen elzárt állapotnak azért volt egy előnye. Napközben együtt volTüntetés a börtön előtt Lőwy Sándor temetésén a fegyház előtt nagy tüntetés volt. Riadóautókon rendőri erősítés jött Budapestről. Tömegesen tartóztatták le a tüntetőket... Sztáron holttestét már éjszaka csempészték ki a fegyházból, és úgy temették el fegyencsír- ba... Tizenöt nap után véget ért az éhségsztrájk. Soha nem fogom elfelejteni a napokat, melyeket a két nagyszerű elvtárssal átéltünk., Lejegyezte: Harmos Jenő Vasárnapi labdarúgóműsor A járási labdarúgó-bajnokság 7. fordulóját május 14-én, vasárnap játsszák. A mérkőzések a megjelölt kivételektől eltekintve, 11 órakor kezdődnek. Kossuth csoport Esze Tamás—örbottyán Barátság, 10 óra (vezeti Szlezák, Csikós), Váci Híradás II—Kis- némedi, háromnegyed 9 (v. Urbán), örbottyán Petőfi— Márianosztra (v. Vigh, Mészáros), Vácrátót—Vácduka (v. Várszegi, Jobbágy), Verőce— Szokolya (v. Zagiba, Brus- nyiczki), Szód—Sződliget (v. Pribéli, Vécsei), Kösd—Ipoly- damásd (v. Kozma, Galbács). Rákóczi csoport Püspökszilágy—Kóspallag (v. Dorozsmai, Petróczki), Csornád —Rád (v. Szűcs L„ Miró), Nagymaros—Bernecebaráti (v. Nagy N„ Baráth), Fóti SE II— Váci MÁV II, 9 óra (v. Kiss E.), Vámosmikola—Perőcsény (v. Hartai, Kunya), Letkés— Fóti Vasutas (v. Lózis, Huszár K.). i