Pest Megyi Hírlap, 1972. április (16. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-09 / 83. szám

1972. Április 9.. vasárnap ‘“'Z/Církip 3 A KULTURÁLIS FORRA­DALOM, mint a szocializmus fontos eleme, állandóan hat a társadalmi tudatra. A közgondolkodás és a tudatfor­málás olyan területei társadal­mi életünknek, ahol kötelessé­günk az új módszerek keresé­se. A kultúra, a közművelés nem lehet kizárólagosan fe­lülről szervezett állami feladat és tevékenység. Természetesen az állami irányításra is szük­ség van, és szükséges a kultú­ra felülről jövő állami anyagi támogatása is. Mégis olyan összetett problémáról van szó, mint maga az emberi gondol­kodás, a maga sokszínűségé­vel, bonyolult igényrendszeré­vel. Óriási emelőerőt hagy­nánk figyelmen kívül, ha a kultúrát csak felülről a töme­gekért s nem általunk és velük együtt is formálnánk és ter­jesztenénk. E téren azonban még mindig nagyok a kihasz­nálatlan lehetőségeink. Miről is van szó tulajdon­képpen? Nem másról, mint a kultúra társadalmasításáról. Ez a gondolat fogalmazódik meg a Hazafias Népfront V. kongresszusa elé kerülő tanul­mányban, amely a népfront közreműködését tárgyalja a művelődéspolitikában. EZT A TÉMAKÜKT VI­TATTAK meg (mint arról már i Pest megyei Hírlap április 5-i száma hírt adott) Nagyká- :án a falusi és tanyai népmű­velők, könyvtárosok, pedagó­gusok és tanácselnökök Dar­vas Józsefnek, a Magyar Írók Szövetsége elnökének, a Haza- lias Népfront alelnökének részvételével. Maga a fogalom — a kultúra társadalmasítása — nem új, most mégis újsze­rűén jelentkezik. Olyan sok összetevőből áll, hogy szintetizálni bizony ne­héz dolog. De — s ez a lénye­ges — van honnan és miből ki­indulni. Elsősorban a felsza- oadulásunk óta eltelt huszon­hét évből, apjjter kát tettünk azért, hogy; a. szo­cialista kultúra hazánkban ki­bontakozzék. Nagyon sokat se­gített a gondolatok ébresztésé­ben a kitűnő vitaanyag is. Azt persze nem mondhatjuk, hogy a huszonöt év alatt min­dent a legjobban csináltunk. Hogy nem lehetett volna job­ban is tenni a kultúra dolgait. Bizonyos korábbi módszerek is Elavultak már, újak kellenek. Lényeges az, hogy a felisme­rések megfogalmazódnak. Eljutunk tehát kulturális Életünk újabb fordulópontjá­hoz, amikor tovább kell lép- ii. Most formálódik bennünk hogy milyenek legyenek ezek a lépések. AZ ALAPÁLLÁS VILÁ­GOS: kulturális életünket és munkánkat csak a tömegek te­vékeny részvételével fejleszt­hetjük tovább. Ez társadalmi Érdek. De hogyan és mi mó­don? — Erre keresett választ i nagykátai őszinte beszélge­tés is, a népfrontmunka olda­táról közelítve meg a kérdést. Mit kell tennie a jövőben a népfrontnak, hogy újabb és jóval nagyobb tömegeket von­jon be a kultúra világába? Olyanokat, akik ma még talán csak öntudatlanul áhítoznak műveltségre. A kultúra társa­dalmasítása és tömegesítése, ezek a népfront nagy és alap­vető feladatai. Az új szervezé­si formáknak megfelelően olyan módszerek kidolgozásá­ról van szó, amelyek egyben társadalmi-politikai jelentősé­gűek is. A VITÁBAN részt vevők egyetértettek abban, hogy a legjobb szervezési formák Egyike a „művelődési munka- közösségek" létrehozása, a népfront égisze alatt. Falun, tanyán különösen, de város­ban is. Ez lesz a jövőben a népfront kulturális munkájá­nak legfőbb feladata. Elsősor­ban olyan művelt és érdeklő­dő emberekkel, akik eddig nem vettek részt a közéletben. Másrészt olyanokkal, akik ér­zik, hogy tovább kell képez­niük magukat, s ezért készek munkát befektetni, áldozatot vállalni, önmagukért és szű- kebb pátriájukért. Az eddig ismeretlenek, az „arcnélkü­liek” is legyenek ott minél nagyobb számban ezekben a közösségekben, hogy kiformá­lódjék velük és általuk a la­kóhely színvonalas, érdekes és sokrétű kulturális arculata. Az önművelési formák kis társa­dalmi műhelyei jöjjenek létre az ország falvaiban és városai­ban. Nem önmagukban és ön­célúan, hanem segítve és tá­mogatva a kulturális szolgál­tató intézményeket és segítsé­get és támogatást kapva ezek­től az intézményektől. Nagy társadalmi erők foghatók így össze, amelyek újabb és újabb igényeket hozhatnak felszínre. S ez nagyon hasznos dolog le­het a kulturális állami intéz­mények számára is. KEZDETI LÉPÉSEK már tisztáztak, amikor az ifjú­sági klubokról, művelődési kö­rökről beszélünk. Mindezek és más szervezeti formák is már magukban hordják ezeknek a társadalmi úton létrejövő kul­turális munkaközösségeknek a csíráját. Ez az út, amelyen el kell indulni, amelyet a jövő­ben szélesíteni kell. A társa- dalmasított kultúra útja ez. S ami még fontosabb, meg van ehhez a szándék és a kedv is. Nemcsak ehhez az alapformá­hoz, hanem más egyébhez is, amiről szóltak a kultúra vo­natkozásában, okosan, néha szenvedélyesen. A hátrányos helyzetű és veszélyeztetett gyermekek sorsáról, az általá­nos iskolát be nem fejező fia­talok nagy számáról. A bejá­rók kulturális problémáiról. A könyvtárak helyzetéről és az iskolával való kapcsolataikról. A kulturális alapok célszerűbb és ésszerűbb felhasználásáról. Mindezt és még sok mást azonban belekapcsolták az alapkérdésbe, így közelítettek a kultúra társadalmasításának ügyéhez. Értették és érezték, hogy valahol erre vezet a ki­bontakozás egyik útja. A KÖZMŰVELŐDÉSI TÖR­kultúra társadalmasításának. Persze az embereket nem lehet törvénnyel arra kény­szeríteni, hogy önmagukat mű­veljék. A művelés vágya em­beri, egyéni igény. A feltételek megteremtésében azonban ilyen törvény sokat segíthet. A kilátások ehhez most még kedvezőbbek lettek, hiszen a módosításra kerülő alkotmány új szövege bőségesen tartal­maz közművelődési alkotmá­nyos jogokat is. Indokolt te­hát a közművelődési törvény, bármilyen bonyolult területet kell is szabályoznia. Remélhe­tő, hogy az igény hangot kap majd a népfront V". kongresz- szusán is. FALUSI, TANYAI NEPMU­VELŐK^ pedagógusok, könyv­tárosok, tanácsi vezetők be­szélgettek, vitáztak a járás, kicsit a megye és az ország kulturális gondjairól. Eredmé­nyeiről is, jövőjéről is. Amit mondtak hittel és felelősséggel mondták. A maguk háza táján sokat tettek a kultúráért ed­dig is, s ezután is dolgozni fog­nak érte. Sok jó és új helyi kezdeményezés részesei voltak. Munkájukhoz most új célokat, új kilátásokat kaptak. Mind­annyian egyetértettünk abban, hogy a szocialista kultúrának következő nagy lépése a kul­túra társadalmasítása. Antalfia Jenő VÉNYRŐL is ezziel ösazefüg- ’éésben esett szó. Talán azért is, mért az elmúlt parlamenti ciklusban éppen Pest megyé­ből indult ki e törvény kezde­ményezése. S a népművelők sokat várnak tőle. Persze nem várják és nem is várhatják a törvénytől a megváltást, de nem is erről van szó. A ma­gyar közművelődést mégis jó volna bekapcsolni az állam jogrendszerébe. Pontosan azért, hogy ez a kerettörvény is ösztönözzön és irányt mu­tasson, ha közvetetten is, a Úttörő munkásőrök találkozója Szombaton Pápán véget ért az úttörő munkásőrök négynapos találkozója, ame­lyet a Magyar Úttörők Orszá­gos Szövetsége rendezett. Pápán 1965-ben elsőként ala­kultak úttörő munkásőr ra­jok és az eddigi munkájuk el­ismerését is jelzi, hogy a vá­rosban rendezték meg az első találkozót, amelyen 300 út­törő vett részt hazánk min­den részéből. A négynapos program során a találkozó részvevői fáklyás felvonulást rendeztek. A vendégek meg­ismerkedtek a város neveztes- ségeivel, üzemeivel is, majd bakonyi túrán vettek részt és a döbrentei várnál járőrver­senyt rendeztek. Öntözési kérdőjelek a megyében Esővárás helyett gyorsabb felkészülést Szombaton délelőtt a megye­házán megtartotta alakulása utáni első ülését a Pest megyei öntözési operatív bizottság. Kusza Béla, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezés- ügyi osztályvezetője, a bizott­ság elnöke sorra vette azokat a tennivalókat, amelyeket már az előző ülésen meghatároz­tak. A napirendi pontok közé tartozott a víztársulatok fölké­szülése az öntözésre. Vitát vál­tott ki a Dunakanyar Víztár­sulat szerepe, amelynek nincs elég gépe, hogy a gazdaságok — így a Tahiban működő Kék Duna Szakszövetkezet — igé­nyeit kielégítse. A Galgamenti Víztársulat még nem küldte el intézkedési tervét. Hat társu­lat területén eddig tíz gazda­ság kezdte meg az öntözést: a hévízgyörki, bagi, domonyi, galgamácsai, túrái, vácegresi, gödi, őrbottyáni termelőszö­vetkezet, illetve az Alagi Ál­lami Gazdaság. Márkus István, a Közép- dunavölgyi Vízügyi Igazgató­ság igazgatója elmondta, hogy Pest megyében 30 ezer holdra van öntözési lehetőség, ám a szakemberek elvándorlása, s más okok miatt hozzávetőleg csak 1600 holdat öntöznek. Megítélése szerint most az szükséges, hogy a bizottság tagjai a jövő héten látogassa­nak el a nagyobb gazdaságok­ba, ismérjék meg a gondokat. Sok helyütt bizakodnak: megjön majd a csapadék — a tsz-ek részéről nem eléggé aktív az érdeklődés. A szolno­ki igazgatóság képviselője el­mondta, hogy a Pest megyei területen levő víztársulatok intézkedési terve nem készült el, így a nagykőrösi társulat a jövő hét végére ígérte ezt a munkát. Az igazgatóság talaj­térképeket készít, amelyeket 10 naponként bocsát a gazda- daságok rendelkezésére. A dánszentmiklósi Micsurin Tsz- ben fúrjáfk ß. Hátakat, a szö­vetkezet mintegy 100 hektár­nyi kapásnövényt, 50 hektár­nyi gyümölcsöst öntözött már meg. Néhány víztároló, illetve ön­tözőtelep kihasználásáról is sok szó esett a bizottság ülé­sén. Kusza Béla például el­mondta, hogy a dunabogdányi öntözőtelep tervezése hibás volt, a tsz várja az alkalmat, hogy megkezdődhessen az ön­tözés, amely itt 5S1 holdra ter­jed ki. A gombai víztároló már építése után, 1966-ban meg­Ésszerű eszköz-átcsoportosítás Két gazdaság egyesült erővel Március elsején megkezdte szoros együttműködését Öcsa két közös gazdasága, az Űj Barázda Tsz és a Rákóczi Szakszövetkezet. Addig is kooperáltak már egyben-más- ban, például tavaly erdőgaz­daságaikban közös fafeldolgo­zó üzemet létesítettek. Most azonban erősebb szálak kötik össze a két szövetkezetei: egy­szerű gazdasági együttműkö­désre léptek, vagyis a szak- szövetkezet közös területének megművelését a tsz intézi. A gazdasági egyesülés mind­két szövetkezetre származó előnyeiről Saáry József, a tsz elnöke elmondja: — Ezek után a közös 4800 holdon olyan mezőgazda- sági munkát folytatha­tunk, hogy megtarthatjuk ipari kisegítő üzemeinket. Az új gazdasági szabályozók értelmében az alaptevékeny­ség nem lehet az ipari mel­léktevékenységnél kisebb, és most már biztos, hogy nem is lesz. Egyébként mind a két szövetkezet átszervezte kisegí­tő üzemeit. A Rákóczi meg­szüntette vasipari és szerel­vénygyártó részlegét, illetve átvette annak munkáját, az Űj Barázda hasonló üzeme. Ezzel a belső hatékonyság és a termelékenység is fokozó­dott. Az. Űj Barázda kevés és gyenge minőségű földjével nemcsak ipari üzemei segítsé­gével biztosíthatta tagjai meg­élhetését. Ha tehát alaptevé­kenysége az ipari tevékeny­ség alatt maradna, a mező- gazdasággal foglalkozó tagok életkörülményei romlanának. A Rákóczi Szakszövetkezet­nek Viszont állandóan nagy gondot okozott közös művelé­sű területének megmunkálá­sa. Tagjai nagyrészt idős em­berek, saját gazdaságukban is nehézkesen dolgoznak, közü­lük csak kevesen vettek részt a közös munkában. — Gazdasági együttműkö­désünkre — folytatja a tsz- elnök — szociális meggondo­lások is sarkalltak minket. A szakszövetkezet, az EGE-ből származó jövedelméből, az ed­diginél többet juttathat tag­jainak. Egyébként tagjai so­rából 86, többnyire korosabb ember, belépett hozzánk, az Üj Barázdába, mintegy 600 hold földdel. Egy részük na­gyon idős vagy beteges, nem is bírja a nehéz mezőgazda- sági munkát. De, hogy három év múlva, nyugdíjjogosultak lévén, kaphassanak is nyugdíjat, arról gondoskodunk. Amelyik nem dolgozhat a me­zőgazdaságban, annak otthon elvégezhető munkát juttatunk. roggyant —, most is tisztázat­lan, mikor lehet belőle öntöz­ni. Örbottyánban a szövetkezet pénzügyi helyzete olyan, hogy késlekedik az öntözőtelep ki­használása. Kitűnt az is, hogy meglevő berendezések­hez sem kér vizet néhány gazdaság. A bizottság tenni­valói tehát sürgetőek és sok­rétűek. Sajnos, néhol még azt is meg kell értetni, hogy az esővárással nem sokra me­gyünk: most az a lényeg, hogy az erők összefogásával, min­denfajta bürokráciát száműz­ve, minden csepp víz a csapa­dékért áhítozó növényeket üdítse! k. n. Bedolgozó lesz egyik vagy má­sik ipari üzemünkbe. Az együttműködés különben odáig terjed, hogy a szakszö­vetkezet önálló tevékenységé­nek könyvelését is a termelő- szövetkezet látja el. A két szövetkezet közgyűlése, ter­mészetesen küiön-külön, a gazdasági együttműködés fi­gyel embevételével készült idei tervet már elfogadta. A szak- szövetkezet tagjainak háztáji állattartását és a termények értékesítését is bővíteni szán­dékszik. Az Űj Barázda pedig a megnagyobbodott területen a mezőgazdasági munkát. Idei bruttó termelési érté­két a tavalyi 77 millióval szemben 107 millió forint­ban irányozta elő a tsz, a tiszta nyereséget 7,5 millió­ban, bár tavaly 10 millió nye­reséggel zárta az évet. Na­gyobb bevétel és kevesebb ha­szon? A tsz-elnök ezt is meg­magyarázza: — A Rákóczii a múlt eszten­dőben szőlőjére másfél milliót fizetett rá. Egyáltalán nem va­lószínű, hogy csak azért, mert mi műveljük, ez a ráfizetés csökkenne. Ezért mezőgazda- sági nyereségünket kellett ke­vesebbre előirányozni. Az ará­nyok betartása miatt pedig ipari kisegítő üzemeink ter­melését kell csökkentenünk. Sz. E. Nem ellenfelek ÍVJ egnőtt a gazdasági dön- főbizottságok mun­kája, a vállalatok közötti összetűzések, viták száma nagyobb, mint korábban volt. .Ügy tűnhet, ellenfelek állnak az igazságot tevő bírák elé, s valódi vagy vélt. érdekeik érvényesíté­séért nem sajnálnak sem költséget, sem fáradságot. A változó gazdasági vi­szonyok módosítják a vál­lalati kapcsolatokat is, de valóban ellenfelekké ten­nék őket? Vagy inkább arról van szó, hogy köny- nyebb perre menni, vita tüzét táplálni, mint meg­keresni a kölcsönös elő­nyöket, a jó együttműkö­dés biztosítékait? Négy esztendeje, 1968- ban bátor lépésre szánta el magát a Nagykőrösi Kon­zervgyár. Fölszámolta sa­ját szállítóparkját, s teljes egészében ráhagyatkozott az „idegen” cégre, a Volán 1. számú Vállalatára. Ez utóbbi vállalta, hogy ma­radéktalanul kielégíti a konzervgyár szállítási igé­nyeit — ami nem kicsiség, lévén az évi termelés 10— 11 ezer vagon —, a part­ner viszont kötelezte ma­gát, hogy nem veszi igény­be mások szolgálatait. Minderről szerződés ké­szült, próbaképpen, három esztendőre. Mi történt" ez idő alatt? A szállító válla­lat telepet építtetett köz­vetlenül a gyár szomszéd­ságában, a járműparkot úgy alakította ki, hogy az a legjobban megfeleljen a fuvaroztató igényeinek. A gépkocsivezetők — mivel állandóan ugyanazt a mun­kát végezhették — gyorsan megismerték a szállítás za­vartalan lebonyolításának fogásait, többletjövedelem fejében vállalták a rako­dást, az árukísérést, ami viszont a konzervgyár szá­mára kamatozott haszno­san. S különösen a leg­utóbbi időkben, amikor a gyár jelentősen bővítette kapcsolatait a kiskereske­delemmel, néhány nagy­kereskedelmi vállalat me­rev magatartását ellensú­lyozandó. Három év alatt több ízben készítettek gaz­daságossági számításokat, s kiderült, hogy a kapcso­lat, mint üzlet is bevált, mindkét fél számára nye­reséget hozott. Megújítot­ták tehát a szerződést, most már öt esztendőre, ám — amint azt a konzerv­gyár igazgatója hangsú­lyozta — a jó gazdasági kapcsolat törvényszerűen maga után Vonja a még szorosabb együttműködést — közös üdültetés meg­szervezését például —, a két vállalat közötti szocia­lista viszony minél erő­sebbre való kovácsolását. A z utóbbi mondatrészt aligha lehet kellően hangsúlyozni; két vállalat, s általában a vállalatok közötti szocialista viszony nem újkeletű kívánalom, ám tagadhatatlanul még nem általános jellemzője a gazdasági életnek, ami a gyakorlatot illeti. Elméleti modellként természetesen minden világos. Két vagy több állami termelő egység létesít kapcsolatokat egy­mással, a közös érdekek, a kölcsönös előnyök szem előtt tartásával. A gya­korlatban azonban ez a modell sokféle változáson — nem ritkán torzuláson — megy át, s a rövidlátó vállalatvezetés könnyen sodródik tévutakra. A túl gyors sikerek erőltetése, a nyereség mindenáron való növelése, a haszon megter­melése helyett annak haj­szolása sűrűn teremt olyan helyzetet, amilyenben csak az tűnik fontosnak, ami pénzben mérhető. Márpe­dig nem szükséges bizony­gatni, hogy a szocialista gazdasági egységeknek másféle kötelmeik is van­nak. Vajon azt sugalmaznánk ezzel, hogy mindenfajta vállalati érdekellentét baj, valamennyi vita fölösle­ges? A gazdasági tevé­kenység lényeges jellem­zőit tagadnánk, ha ezt ten­nénk. A termelés, az érté­kesítés bonyolult szerve­zetében napról napra te­remtődnek feszültségek, ellentmondások, létrejön­nek vitás kérdések, tisztá­zandó problémák. A baj nem ez. Sokkal inkább az, hogy széles körben köve­tett gyakorlat szerint a vi­tás esetek szereplői „tár­gyalások” helyett a „hábo­rút” választják. Eszükbe sem jut a közös nevezőket kutatni, a viszonyt a köl­csönösség alapján rendez­ni, hanem kardot rántva, bajvívó állást elfoglalva néznek a másikkal farkas- szemet Nem számít ritka­ságnak ez két — vagy több — olyan vállalat esetében sem, amelyek azonos tár­cához tartoznak, s még sű­rűbb a különböző minisz­tériumok irányítása alatt álló termelőegységeknél. Van-e magyarázat mind­ezekre, vagy valamiféle objektív törvényszerűség érvényesülését kell látni bennük? XT orábban, a közvetlen gazdaságirányítás rendszerében a vállalati kapcsolatok formálisak voltak. A számukra kötele­zően megszabott feladatok alkották a teendők sorát, s ha az előírt tervmutatókat elérték, akkor „jól dolgo­zó” vállalatok voltak, füg­getlenül a felhasználók, a vásárlók véleményétől. Napjainkban, a közvetett gazdaságirányítás rend­szerében, a formális Vál­lalati kapcsolatokat föl­váltják az üzleti együttmű­ködés módozatai. Nem megszabott tervfeladatok, nem kötött tervmutatók diktálják, mit és hogyan cselekedjenek, hanem a partnerekkel kötött szál­lítási szerződések, megál­lapodások. Az új viszony — a korábbitól alapvetően különböző kapcsolat — a vállalatoknál ma még csak egy valamit állított előtér­be: a nyereséget, azaz a pénzt. Ezt vélik egyedüli mércének, s közben, hogy e mércét elérjék, kockára teszik hosszú távú érdekei­ket; partnerek helyett el­lenfeleket szereznek. A gazdasági környezetnek is szerepe van ugyanakkor abban, hogy a vállalatok még nem kényszerülnek hosszabb távra megalkotni stratégiájukat, s így a tak­tika — sőt, a taktikázgatás — foglalja el a fő helyet. Néhány kudarc már fi­gyelmeztet arra, hogy a taktika nem pótolja a stra­tégiát. Néhány példa vi­szont — mint a nagykőrö­si is — arra ad bíztatást, hogy a stratégia formálása közben partnerré válnak, mégpedig szocialista tár­sakká a vélt ellenfelek. Mészáros Ottó A kultúra társadalmasítása

Next

/
Oldalképek
Tartalom