Pest Megyi Hírlap, 1972. április (16. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-06 / 80. szám

6 MST flCCYBI * 1972. ÁPRILIS 6., CSÜTÖRTÖK Három döntetlen - és Budaörs ötöse Ferencváros— Wolverhampton 2:2 (2:1) Tegnap a Népstadionban 30 ezer néző előtt játszották le a svájci Scheurer vezetése mel­lett az UEFA Kupa elődöntő első mérkőzését. Jó kezdett a Ferencváros, A megyei labdarúgó-bajnok­ság 18. fordulóját három dön- tetlen tarkította, s ennek során Vác megszerezte az első ta­vaszi pontját. Nagy meglepetés Budaörs fölényes, 5:1 arányú győzelme Pilis ellenében. A két bajnokaspiráns, a Bem SE és a Nagykőrösi Kinizsi egy­aránt nyert. Nagykőrösi Kinizsi—Üllő 4:1 (4:0). Nagykőrös, 400 néző. V: Gecse. Az ötletesen játszó Kinizsi a 33. percben már 4:0-ra vezetett. Szünet után azonban lefékezett, s a lelkesen küzdő Üllő szépíteni tudott. G: Józsa (2, egyet ll-es- ből), Abonyi, Kovács, ill. Csorba. Jó: Vass, Szomolányi, Józsa, S. Szabó, ill. Kovács, Dobos, Pénzes, Jámbor. Pécsi Sándor Csepel Autó—Fóti SE 1:1 (1:1). Millennium-telep, 100 néző. V: Fa­ragó. A 20. percben Takács ré­vén szerzett vezetést az Autó, majd nem sokkal később kiegyen­lített Fót. Szünet után az idegesen játszó hazai csatárok többször 3—4 méterről sem találtak be a kapuba. A hazaiak közül Kővári, Takács és Szabó tűnt ki. Bertóti Attila Isaszeg—Pomáz 2:0 (1:0). Isa­szeg, 400 néző. V: Déliéi. A két csapat eddig mindig szoros küz­delmet vívott egymással, most azonban a pomáziak nem késztet­ték nagy megerőltetésre a többet támadó, sok helyzetet teremtő ha­zaiakat. G: Zombori, Hajdú. Jó: Békési, Hajdú, Skribek (a me­zőny legjobbja), illetve Zeglin, Nagy, Szabó. Kiss János Budakalász—Maglód 1:0 (1:0). Budakalász, 200 néző. V: Budai. A 20. percben szerzett hazai gól után kiegyensúlyozott játék kö­vetkezett, bár ekkor is Budaka- lásznak volt több helyzete. G: Horváth. Jó: Kovács, Molnár, Viszt, ill. P. Nagy, Rakita. Bem SE—Kartal 3:0 (0:0). Ceg­léd, 400 néző. V: Tabányi. Végig a Bem SE irányított, de csak az 51. percben tudta először bevenni a szervezettel védekező kartaliak hálóját. G: Raffael P. (2), Be- reczki (öngól). Jó: Bállá, Rafael P., Dormány, ill. Tóth, Jelencsik, Hegyi. Haffner Vladimir Üjhartyán—SZTK 2:2 (2:1). Szi- getszentmiiklós, 200 néző. V: V. Oszáczki. Szabadrúgásból, majd öngóllal a 20. percben már 2:0-ra vezetett Üjhartyán. A hazaiak a 70. percben egyenlítettek ki, s a helyzetek alapján győzelmet érde­meltek volna. Egyébként az SZTK tavasszal már második öngólját ,.szerezte”. G: Schenk, Gere (ön­gól), ill. Varga, Kiss. Jó: Cserna, Svébis, ill. Tálas, Varga, Kiss, Lózsi. Becz András Budaörs—Pilis KSK 5:1 (3:1). Budaörs, 700 néző. V: Hídvégi. A helyzeteit jobban kihasználó Bu­daörs most aratta a legnagyobb arányú győzelmét az idei bajnok­ságban. 3:0-ás vezetésük után két ll-est is ítéltek Pilis javára, de a vendégek csak egyet tudtak ér­tékesíteni, Földvársziki második büntetőjét ugyanis Németh kapus kivédte. G: Kiss (2), Nagy L. (2), Herczog, ill. Földvárszki (ll-es- ből). Jó: Berger (a mezőny leg­jobbja), Németh, Simon, Seffer. A vendégek közül senki sem di­csérhető. Kovács István Tököl—Váci Vasutas 0:0. Tököl, 20G néző. V: Glózik. Hetven per­cen keresztül Tököl támadott, de nem boldogult a jól védekező váciakkal. Jó: Tokics István, Sze- redi, Gabelics, ill. Kiss P., Vég­lesi, Tiszafalvi. Bundies Péter 1. Bem SE 18 13 1 4 47-13 27 2. Nagykőrös 18 13 — 5 53-18 26 3. Isaszeg 18 9 4 5 31-18 22 4. Budaörs 18 8 5 5 28-25 21 5. Pilisi KSK 18 9 2 7 30-26 20 6. Budakalász 18 7 6 5 29-28 20 7. Fóti SE 18 8 3 7 28-23 19 8. Maglód 18 9 1 8 37-40 19 9. SZTK 18 6 5 7 21-22 17 10. Tököl 18 6 5 7 14-23 17 11. Üjhartyán 18 6 3 9 31-54 15 12. Pomáz 18 6 2 10 23-27 14 13. Kartal 18 5 4 9 20-32 14 14. Üllő 18 5 4 9 21-35 14 15. Cs. Autó 18 3 6 9 20-29 12 16. Váci VSE 18 4 3 11 19-39 11 Szentendrén április 4-e tiszteleté­re felszabadulási váltófutást ren­deztek a Határ csárdától a szovjet hősi emlékműig. 11 csapat vett részt a viadalon, s az elsőséget a Kossuth Katonai Főiskola I. sze­rezte meg. mégis a 15. percben az ango­lok jutottak vezetéshez. Szőke 11-esből egyenlített, majd az egyre jobban belelendülő zöld­fehérek Albert révén a veze­tést is megszerezték. Szünet után kiegyenlítettebbé vált a játék, de a Ferencváros táma­dásszövései lassúak, akadozók voltak. Ennek ellenére növel­hettük volna előnyünket, ismét 11-eshez jutottunk. Szőke bün­tetőjét azonban Parkes lábbal tisztázta. A 78. percben nagy nyomás nehezedett a magyar kapura, s egy angol szögletrú­gás után az őrizetlenül ha­gyott Munro közelről kapuba továbbított. Az április 19-i wolverhamp- toni visszavágóra tehát a Fe­rencváros nem tudott előnyt szerezni, és az angolok idegen­ben két gólt rúgtak. Területi helycsere A területi labdarúgó-bajnokság A-csoportjában igen tömör az él­mezőny, szinte hétről hétre válto­zik a helyzet. Most a Gödöllői Vasas került az élre, jobb gól- különbségével felváltva az ugyan­csak 27 pontos Veresegyház együttesét. A-CSOPORT Kiskunlacháza II. kér.—Szob 4:2, Felsőgöd—Tahitótfalu 5:1, Gödöllő —Pécel 5:1, Nagykovácsi—Váchar- tyán 2:2, Szigethalom—Veresegy­ház 4:4, Ráckeve—Kiskunlacháza I. kér. 9:3, Halásztelek—Perbál 1:1, Biatorbágy—Alsógöd 2:0. B-CSOPORT Kistarcsa—Farmos 1:1, öcsa— Tápióság 2:1, Ceglédbercel—Ceg­lédi MEDOSZ 1:2, Iklad—Péteri 0:2, Bugyi KSE—Monor 0:3, Bag— Malinovszkij SE 3:3, Sülysáp— Dabas I. kér. 3:0, Gyömrő—Nagy- káta 1:1. Péteri tartja 4 pontos előnyét. Megyei totóeredmények 1. Budaörs—Pilisi KSK I 2. Csepel A.—Fót x 3. SZTK—Üjhartyán x 4. Budakalász—Maglód 1 5. Szigethalom—Veresegyház x 6. Halásztelek—Perbál x 7. Iklad—Péteri 2 8. Bugyi—Monor 2 Félidős" játék A tavaszi 3. fordulóban nem termett pont a Pest megyei csapa­tok számára, ___ s különösen ke llemetlen meglepetés a Kos­suth KFSE hazai veresége. Csupán, az első félidőben ját­szottak jól csapataink, a má­sodikban felülkerekedett az ellenfél. Északi csoport Kazincbarcika—Kossuth KFSE 2:1 (1:1). Szentendre, 300 néző. V.: Maróti. Kossuth KFSE: Kerekes — Vida, Megyeri, Popelka, Őze, Postás, Bodó, Márkus, Buro- nyi, Pogács, Duschák. Az első félidőiben a Kos­suth KFSE sok jó gólhelyzetet hozott össze, de a csatárok a holtbiztos helyzeteket sorra kihagyták. Szünet után a ve­szélyesen támadó és szervezet­ten védekező vendégcsapat egy szabadrúgásgóllal nyert. A döntetlen igazságosabb lett volna. A játékvezető több hibával vezette a találkozót. G.: Bodó. Jó: Megyeri, Po­pelka, Öze, Bodó (a mezőny legjobbja), Buronyi. ján a második félidőben ke­rültek felül a hazaiak. G.: Ottó. 1. MVSC 18 12 4 2 31-13 28 2. Nagybátony 18 7 8 3 29-16 22 3. Kazincb. 18 8 5 5 27-23 21 4. Lenin város 18 7 7 4 23-21 21 5. Izzó 18 6 8 4 24-19 20 6. KKFSE 18 6 7 5 19-16 19 Nyíregyháza 18 7 5 6 15-12 19 8. BVSC 18 8 2 8 33-30 18 9. Vác 18 3 10 5 17-21 16 10. S.-újhely 18 4 8 6 15-20 16 11. Ikarus 18 5 6 7 22-29 16 12. Kisterenye 18 4 7 7 25-28 15 13. Esztergom 18 5 5 8 24-32 15 14. SKSE 18 3 9 6 18 27 15 15. Rakamaz 18 4 6 8 31-37 14 16. Gyöngyös 18 5 3 10 20-29 13 Keleti csoport K. MEDOSZ—Ceglédi VSE 3:1 (1:0). Kiskunhalas, 2200 néző. V.: Vörös. CVSE: Rétfalvi — Vágó II (Csontos), Czopkó, Vézner, Kresják, Halmi, Sárközi, Kö­kény, Kábák I, Csurgai (Mi­hály), Kobak II. A múlt hetinél lényegesen jobb teljesítményt nyújtott a Vasutas, de ez kevés volt a csoportelsőségre pályázó Kis­kunhalas otthonában. Az első félidőiben még jól tartották magukat a ceglédiek, majd szünet után elhúzott a ME­DOSZ. G.: Sárközi. Jó: Halmi, Sár­közi, Czopkó, Kábák I. Ungureán László Csatár az Ex Ungi Sándor Esztergom—Vác 3:1 (1:0). Esztergom, 1200 néző. V.: Kürti. V. Híradás: Drajkó — Mol­nár I, Néder, Jeszenszky, Ot­tó, Kovács, Dudás, Fedor (Bed- narik), Kriska, Pálinkás, Mol­nár II (Balogh). A két Duna-partl csapat jó iramú, élvezetes találkozó­1. Budafok 18 10 6 2 33-13 26 2. Előre 18 9 7 2 25-12 25 3. Kk.-halas 18 11 3 4 23-15 25 4. KISTEXT 18 10 1 7 27-21 21 5. Gyula 18 7 6 5 30-28 20 H. DEAC 18 8 4 6 26-27 20 7. Sz. Dózsa 18 7 5 6 17-16 19 8. Cegléd 18 6 6 6 25-24 18 9. Bp. Építők 18 4 7 7 19-20 15 10. Láng 18 3 9 6 22-26 15 11. SZVSE 18 6 3 9 21-27 15 12. MGM 18 6 3 9 19-31 15 13. Postás 18 6 3 9 18-33 15 14. Szarvas 18 5 4 9 14-25 14 15. Szóin. MÁV 18 3 7 8 25-29 13 16. Lehel SC 18 4 4 10 17-24 12 Aszód veszélyes helyzetben éSEk w Részletekben játszották a ta­vaszi 3. fordulót, amelyen a Pest megyeiek válta­kozó sikerrel szerepelték. Há­rom csapatunk győzött, három alulmaradt, Vecsés pedig döntet­lenül végzett otthonában. Aszód újabb vereségével veszélyes hely­zetbe került, a 13. helyen áll, s csupán egy pont választja el a sereghajtótól. DUNA MENTI CSOPORT PSC—Telefongyár 1:0 (1:0) Pilisvöirösvár, 400 néző. V.: Vi­ta rius. PSC: Gubán, Mogyorósi, Re­ményi, Mü.'ler II, Stiffter, Peller I, Háber, Müller I (Mannhercz), Juhász I, Sodró, Szauter (Herr). Késés és kényszerszünet tarkí­totta a Vörösvár első tavaszi győ­zelmét jelentő mérkőzést. Mivel a vendégek nem hoztak magukkal szerelést — szerintük ezt már néhány nappal előbb kiküldték — 20 perces késéssel kezdődött a találkozó, s a vendégek is hazai mezben játszottak. A 73. percben a telefongyári Orbán lábtörése miatt, aki egy szögletrúgásnál összecsapott saját kapusával — 40 percig állt a játék, amíg a men­tők megérkeztek. G.: Juhász I. Jó: Reményi (a mezőny legjobbja), Müller II, Stiffter. Kovács Tibor ÉSZAKKÖZÉP CSOPORT Salg. öblösüveggyár—IM Vasas Aszód 4:1 (2:0) Salgótarján, 100 néző. V.: Szi­lágyi. Aszód: Karlovics — Stefkó, Arany (Szászi), Turcsányi, Bata, Raffai, Tukora. Magyar, Babinka (Hrencsár), Gergely, Katonás. Továbbra is gyengélkedik Aszód, erősen megérzi a sérült Huszár hiányát. A csapat most szenvedte el legnagyobb arányú vereségét az 1971/72-es bajnokságban. G.: Szászi. Jó: Stefkó, Tur­csányi. Szatmáry Sándor KÖZÉPCSOPORT Kiskőrös—Vecsés 1:1 (1:1) Vecsés, 800 néző. V.: Hári. VSE: Boda — Szűcs J., Kalmár, Fodor I., Kiss A., Szűcs A., Nagy­marosi (Subert), Fodor n, Nagy, Krausz, Kiss B. A nagy lelkesedéssel játszó kö­rösiek a 23. percben vezetéshez jutottak, de Vecsés 10 perc múlva egyenlített. A 44. percben Krausz tizenegyesét a kapus hárította. Szünet után a hazaiak nagyon rá­kapcsoltak — több jó helyzetük is adódott —, azonban a küzdő- szellemből jelesre vizsgázó vendé­geknek sikerült az egyik pontot hazavinni. Vecsés — különösen az első félidőben — igen gyenge teljesítményt nyújtott. G.: Kiss B. Jó: Kalmár, Boda, Fodor I. Fekete József ÉGSZÖV MEDOSZ—Április 4. Vasas 3:2 (3:0) Kiskunlacháza, 400 néző. V.: Hadarics. ÉGSZÖV: Juhász — Fejes, Maj­sai II, Bárczi II, Varsányi, Mán- doki, Sallai, Szűcs, Korona I, Majsai I, Frida. A fővárosiak győzelmi remé­nyeit hamar eloszlatták a helyiek gyors és ötletes játékukkal. Szü­net után a vendégek gyakran sportszerűtlenkedtek, s a hajrá­ban szépítettek. G.: Korona I, Szűcs, Frida. Jó: Majsai II (mezőny legjobbja), Szűcs, Sallai. Bálint Ferenc * Parádés szerep- osztás: Beszter­czei, Kazimir, Né­meth, Sándor, Szirtes, Komlós András, Suka, Ju­hász Jácint, Buj- tor, Aradszky, Fü- löp, Tahi-Tóth. S az újabb színre- lépök: Koós Já­nos, Kovács Fe­renc, Vogt Károly, Maros Gábor, Gá­ncs János, Sóly­mos Antal. Az utóbbiak között jó néhány az újonc, akik most játszottak először a SZUR-ra készü­lő színész labda­rúgó-válogatott­ban. Közülük első­sorban az Exp­ressz együttes jól ismert tagja, Sóly­mos Antal jeles­kedett. Gyakran húzott el a szé­len, s jó labdákat ívelt középre. Sportmúltjáról megtudtuk: hat éven át jégkoron- gozott a Vörös Meteorban. Hadics László és Garas Dezső civil­ben nézte a két felvonást. Csak szurkolhattak tár­saikért, akik a SZUR-ra készülő­dés jegyében Fel- söpakonyban vív­ták idei első ba­rátságos mérkőzé­süket. A dabasi járási bajnokságban sze­replő helyiek már 3:0-ra elhúztak, majd 3:l-es félidő után 5:3-ra fordí­tottak a színészek. Bogár János, aki korábban Vecsésen vé­dett, s most ped g a pakonyiak hálóját őr­zi, lehúzza a labdát a színészcsatár elől. Végül is 7:6-ra a helyiek nyertek a vízilabda-ered­ményt hozó talál­kozón. A színé­szeken meglát­szott, hogy még a próbák elején vannak. Érdekesség, hogy a hazai együttes mind a hét gól­ját más játékos lőtte: Harsányi, Mag, Dobai, Faze­kas J., Szennai (11-esből), Szalma, Hercberger. A szí­nészeknél most is Bujtor és Juhász jeleskedett három, illetve két góllal. A hatodik Szen­nai öngóljából esett. S ahogy a szí­nészek Pest me­gyei vendégsze­replése alkalmá­val szokásos, most sem hiányzott a nagy közönség, az autógrammkérők ostroma, dr. Hege­dűs János konfe- rálása. A játéktér álla­potáról a leghe­lyesebb Kabos Lászlót idézni: „Olyan ez a pét- lya, mint a ma­gyar nótában, árok is van, gödör is van.’’ (Reitter) állás Takarítónőket kere­sünk napi nyolc-, il­letve négyórás mun­kára. Jelentkezni lehet a Löwy Sándor Gép­ipari Technikum és Szakközépiskola igaz­gatóságán: Vác, Kons­tantin tér 6. _________ Ko rszerű, új Coca- Cola és likőrpalackozó üzemeinkben könnyen betanulható, tiszta munkára felveszünk női dolgozókat, vala­mint targoncavezető­ket és anyagmozgató segédmunkásokat. Két és három műszakos be­osztás. Kőbányai Li­kőrgyár, Bpest. X., Bánya u. 35. Kőbánya alsó és felső pálya­udvartól 5 perc. (Pa- taki tér mellett.) A Vecsési Vegyes Ktsz felvételre keres gyors­és gépírót és kalkulátort. Jelentkezni lehet: Vecsési Vegyes Ktsz Vecsés, Somogyi B. u. 2. 8 órától 15 óráig. Dunszt Bélánénál. A MÁV Gépjavító Üzem felvételre keres azonnali belépéssel: géplakatos, horizont­esztergályos, esztergá­lyos, marós, kovács, villanyszerelő szak­munkásokat, valamint betanított és segéd­munkásokat. Cím: Bu­dapest XIV. kér. Ta- hy út 97—101. Bejá­rai: Tatai út és Fáy út sarokról. ______________ Pe st megyei Fém­ipari és Kéziszerszám­gyártó Vállalat azon­nali belépésre felvesz: érettségivel rendelke­zőt. statisztikai műm kakörbe. Kezdő is je­lentkezhet. Jelentkez­ni lehet a vállalat munkaügyi osztályán, Szentendre, Lenin út 144._______________ Ud vari segédmunká­sokat, műhelysegéd­munkásokat, motor- szerelőket, mezőgazda- sági gépszerelőket, la­katosokat felvesz Ta­lajjavító Vállalat, Szentendre, Római sánc utca 13. Jelent­kezés: Gépészeti veze­tőnél;___________________ Gyakorlattal rendelkező bérelszámolót felveszünk. Jelentkezés Monori Építőipari Szövetkezet, Monor, Vöröshadsereg u. 21. sz. alatt a főkönyvelőnél. Azonnalra felveszünk: úszni tudó hajóslegényeket, uszály­kormányosokat, haj ószakácsnőket, érettségizett és technikumot végzett gépkezelőket. Jelentkezés: Folyamszabályozó és Kavicskotró Vállalat Dunai Kirendeltség. Budapest XIII., Cserhalom u. 2. Telefon: 490—744. (Rákospatak mellett.) Szombat kivételével naponta. Egy hét munka — egy hét pihenés. Villanyhegesztőt, la­katosokat, villanysze­relőket, meo-ellenőrö- ket: éretts, vagy kez­dő vegyésztechn. vég­zettséggel, segéd- ét betanított munkásokat felveszünk. Műszénter- melő V. Bp. X., Ger­gely u. 43. Munka­ügyi osztály. Tel.: 148 —472/17-es mel­lék. Pest megyei Fémipari és Kéziszerszámgyártó Vállalat felvesz kovács szakmunkást és ko­vács segédmunkáso­kat. jó kereseti lehe­tőséggel. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán, Szentendre, Lenin út 144. A Nagykőrösi Kon­zervgyár gyakorlat­tal rendelkező gyors- és gépírót keres fel­vételre. Jelentkezni le­het a vállalat személy­zeti osztályán. Felvételre keresünk gyógyszergyártó munkára vegyész­technikusokat, gyógyszergyártó szakmunkásokat, segédmunkásokat, továbbá villanyszerelő, lakatos, csőszerelő, bádogos, víz- és csőszerelő szakmunkásokat, hűtőgép­és kompresszor­kezelőket, valamint tiszta munkára nőket. Szakmunkás­képzés, továbbtanulás biztosítva. Jelentkezés: Kőbányai Gyógyszerárugyár munkaügyi osztály, Budaoest X., Gyömrői út 19. Telefon: 149—027. Budapesti Műbútorasz­talosok Ktsz. Buda­pest, X., Maláta u. 31—33. műbútoraszta­los szakmára ipari ta­nulókat beiskoláztat. A szakma elsajátításá­ra ' külön jól felszerelt tanműhely áll rendel­kezésükre. Megközelít­hető: 28, 37, 13-as villamossal, 32, 61, 62, 85-ös autóbusszal az Éles-sarokig. _________ Re formátus temetőbe fiatal lányt vagy asz- szonyt sírgondozási munkára felveszek. Nagykőrös. Mikes Ke- lemen u. 3. ___________ Pe st megyei Fémipari és Kézlszerszámgyártó Vállalat felvész ko­vács szakmunkás és kovács segédmunkáso­kat. Jelentkezés a vál­lalat munkaügyi osz­tályán. Szentendre, Lenin út 144. Budapesti munkaalka­lom : májustól folya­matos belépéssel fel­veszünk időszakos munkára: csomagolót, áruösszeállítót, áruát­vevőt, raktári segéd­munkást. Fizetés a kollektiv szerint. Je­lentkezéseket szemé­lyesen vagy levélben kérjük a „Csepel” Jármű és Műszaki Ke­reskedelmi Vállalat­hoz, Budapest VI., Bajcsy-Zs. út 53. II. 10. ügyintéző: Vár- nagyné. A Híradó­technikai Vállalat Budapest, XI., Daróci út il—3. azonnali felvételre keres: esztergályosokat, marósokat, mechanikai műszerészeket, lakatosokat, takarítónőket. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán. Megközelíthető: 12-es autóbusszal, 61-es villamossal. A Kőbányai Sörgyár Váci Kirendeltsége az alábbi munkakörökben felvesz dolgozókat: géplakatos, kazánfűtő (olaj égésű), sörf ej tőben dolgozói női munkaerőket, férfi segédmunkásokat, adminisztratív dolgozókat. Fizetések a vállalati kollektív szerződés szerint. Jelentkezni lehet: Vác, Balassagyarmati út 26. Sörkirendeltség. SZIM Fejlesztő Intézete felvesz felsőfokú orosz nyelvvizsgával rendel­kező műszaki doku- mentátort, esztergá­lyos, horizontális, kö­szörűs, marós, lakatos szakmunkásokat, va­lamint portást és éj­jeliőrt. Ez utóbbi két munkakörbe nyugdíja­sok is számításba jö­hetnek. Cím: SZIM Fejlesztő Intézet, Ha­lásztelek Kisgyár u. Pest m. Érdeklődni le­het 478—922 telefo­non, vagy személyesen az Intézet Személyzeti Osztályán. Az Intézet megközelíthető Csepel Tanácsház térről a 38, vagy 138-as autóbu­szokkal^ _________________ Él es-sarok közelében Budapesti Műbútor­asztalosok Ktsz szö­vetkezeti tagnak fel­vesz: asztalost, faipari gépmunkást, férfi és női anyagmozgatókat, kazánfűtőt és salako- zót, udvari munkáso­kat. Szakma nélküli fiatalokat asztalos és gépmunkásnak betaní­tunk. Megközelíthető: 28, 37-es villamossal, 32, 61, 62-es autó­busszal. Cím: Bp. X., Maláta u. 31 — 33. A Lőrinci Fonó felvé­telt hirdet 16 éven fe­lüli lányok részére. A betanulási idő 1 hó­nap. Vidéki lányok ré­szére szállást adunk korszerű leányottho­nunkban, havi 100 Ft térítésért. Cím: PI V Lőrinci Fonó, Buda­pest XVIII., Gyömrői út 85—91. ADÁS-; VÉTEL Egyéves törzskönyve­zett puli szuka, ugyan­ott fajnyulak eladók. Mende, Csemetekert. Érd, tervezett központ­jában, VI., Diósdi út 56—58. alatt 2 és 3 szobás lakásból álló társasház épül. Érdek­lődni: 143 — 9211. Te- lefonon: 10 — 20 óráig. Mély ikergyermekko­csi eladó. Nagykőrös, VI. kér. Bakos A. u. 1. A Tápiószecső és Vi­déke ÁFÉSZ felajánl megvételre 2 db. ve*» gyes tüzelésű három­sütős cukrászkemencét megegyezéses áron. Érdeklődni lehet: Tá- piószecső Központi Iroda 22. telefon 8-tól H6-ig. _________________ 16 0 négyszögöl telek Nagykőrös központjá­ban eladó. Érdeklődni: Nagykőrös, I., Dózsa György u. 16. du. 4— 6-ig. Szalaynál. óriás gyümölcsű szent­endrei egres és nagy gyümölcsű hollandi pi­ros és fekete ribizke- tövek kaphatók, dara­bonként 8,— Ft-ért. Toronyi kertésznél. Békéscsaba, Sztraka u. 27._____________________ A KIOSZ Pest megyei Kisiparosok Adóközössége április hó 17-én, hétfőn de. 10 órakor tartja 1970—19711. évi rendes közgyűlését a KIOSZ Villanyszerelő Szakosztály nagytermében (Budapest V., Vadász u. 6. n. em.) Napirendi pontok: 1. Elnöki megnyitó. 2. A megyei titkár beszámolója. 3. Beszámoló az Adóközösség 1970 — 71. évi munkájáról. 4. Hozzászólások. 5. Felmentések megadása. 6. Vezetőség­választás. 7. Indítványok (az indítványo­kat három nap­pal a közgyűlés előtt írásban kell benyújta­ni.) A közgyűlés a megje­lent tagok számától függetlenül határozat- képes. Szavazati jogu­kat az adóközösségi tagok küldött útján is gyakorolhatj ák. Pontos megjelenést ké­rünk. KIOSZ Pest megyei Kisiparosok Adóközössége Hirdessen a Pest megyei Hírlapban!

Next

/
Oldalképek
Tartalom