Pest Megyi Hírlap, 1972. április (16. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-29 / 100. szám

HßCVEI kJCLSm> 1972. április w., sbowbat A magyar nyelv hete A hivatali stílusról A Pest megyei Tanács aszó­di továbbképző iskolájából ja­nuárban figyelemre méltó hír érkezett. A vb-titkárok há­romhetes tanfolyamának szak-1 mai tárgyú előadásai közé be­iktattok néhány nyelvtani, nyelvészeti előadást. A Ta­nácsakadémiáról kértek fel nyelvészt az előadások meg­tartására. A rokonszenves kezdemé­nyezés azonban mindjárt a kezdet kezdetén elhalt A vb- titkárok hangos, felháboro­dott tiltakozására az első két- három előadás után a továb­biak megtartásától el kellett tekinteni. Mi történt? Az előadó nyelvtani kérdésekről kezdett beszélni, majd végeérhetetle- nül sorolta a tanácsi admi­nisztráció élő és írott nyelvé­ben előforduló hibákat. Egye­bet sem tett — indokolták a titkárok tiltakozásukat —, mint pellengérezett. Mindezt a hallgatók sértőnek érezték. És' bosszantotta őket. Túl­nyomó többségük ugyanis érezte és érzi, hogy valami nincs egészen rendben a ma­gyar nyelv hivatali használa­tánál. Azt várták, hogy vá­laszt, tanácsokat kapnak: ho­gyan lehetne a hibákat kikü­szöbölni, a követendő jó pél­dák bemutatását várták. Nem ezt kapták, ezért tiltakoztak. Ám mégis igaza volt az is­kola igazgatóságának és a Pest megyei Tanács illetékes vezetőinek, amikor a nyelv­tani-nyelvészeti előadások gondolatát felvetették. Vala­mi valóban nincs rendben a hivatali stílussal, s ez a feb­ruári falugyűléseken is ki­tűnt. Ezeken ugyanis felszó­laltak a tanácsok vezetői is, többnyire a községfejlesztési terveket, elkéijzeléseket is­mertették. Némely ismertető azonban mintha — nem ma­gyar nyelven szólt volna. Né­mely — nagyon is szép — ter­vet a lakosság mintha nem ér­tett volna meg. Vagy: csak úgy körülbelül megsejtett. Közbevetőleg tisztázzunk valamit. Naiv elképzelés azt várni, hogy a hivatal nyelve teljes egészében megegyezzék a köznyelwel. Ha kissé mé­lyebben elgondolkozunk, a laikus is megérti azt, amit a nyelvtudomány tényként könyvel el. Nevezetesen: a kü­lönböző szakmáknak, szakte­rületeknek saját stílusuk van. Egymástól eltérő, saját 'rótt és beszélt stílusa van minden egyes tudományágnak, az új­ságírásnak, a szépirodalom­nak, a társalgásnak, a szó­noklatnak és a — hivatalnak. Idézzük A magyar statisztika vázlata című nyelvészeti szak­könyv tudományos stílusról írott néhány megállapítását: „Sajátos vonása az értelmi jellegű kifejezésmód túlsúlya, az érzelmi és festői hatású nyelvi elemeknek takarékos felhasználása. Szigorúan egy­értelmű terminológiát hasz­nál, különben veszélyeztetné a megértést. Nagy számmal használ műszavakat, viszont a szemléletesség, képszerűség nyelvi eszközeivel takaréko­san bánik. Világos, áttekint­hető szórendet követ”. Lényegében mindez köve­telményként érvényes a hiva­tali stílusra, a tanácsok nyel­vezetére is. Nem véletlenül írtuk a követelmény kifeje­zést. A hivatali stílus ugyanis napjainkban hajlamos arra, hogy átessen a ló másik olda­lára. Pedig a nyelvtudomány már amúgyis eléggé elnéző vele szemben. Tudomásul ve­szi, mintegy szentesíti, hogy „sok benne a sajátos műszó és kifejezés: foganatosítás vé­gett, folytán, javaslatba hoz, jóváhagyást kíván, minek­utána, megerősítést igényel stb”. A hivatali stílusra elis­merten jellemző „bizonyos konzervativizmus, avult for­mák, fordulatok megőrzése. Mondatszerkesztésében tuda­tos körülményességre váló tö­rekvés figyelhető meg”. Mindez rendben is lenne addig, amíg az egyik hivatal érintkezik a másikkal. A cél- csoportos beruházás a hivata­lok, a tanácsok egymás közötti levelezésében érthető és in­dokolt, mert végül is tömö­ren fejezi ki a lényeget, mind­össze két szóval. Köznyelvre lefordítva hosszúvá, dagá- lyossá tenné a nemegyszer amúgyis dagályos hivatalos levelet, üzenetet Hiba azon­ban, ha a legtöményebb hiva­tali stílusban szólal meg a tanácselnök, a vto-titkár a fa­lugyűlésen, amikor az „egy­szerű” állampolgárhoz szól. Mint ahogy hiba, ha az egész­ségügyi felvilágosító előadá­son az orvos szövegében hem­zseg a latin szó, vagy, ha a pedagógus a gyermekneve­lésről a szülőknek játéktartal­mat, dialógusformát, ego- centrizmus-koefficienst em­leget. Nem egy falugyűlésén hall­hattunk az előadó szájából ilyen kifejezéseket: ennyi és ennyi óvodai férőhelyet (!) lé­tesítünk (!), az utakra ennyi és ennyi forintot fordítunk, szociális létesítményt épí­tünk, s ezek még „szelíd” pél­dák! Lassanként, persze, ért­hető mindez már így is', hi­szen mindinkább kezdenek köznyelvivé válni a hivatali stílus kifejezései, s ez a hiba. Mennyivel egyszerűbb, tisz­tább, érthetőbb lenne, ha így hangzottak volna el a fentiek: felépítünk az óvodához egy termet, s azután újabb hu­szonöt kisgyermek járhat óvo­dába (mellesleg szólva: férő­hely az istállókban van); öt­venezerért meg javíttatunk két gidres-gödrös, sáros utcát; fürdőt vagy üzemi konyhát és étkezdét építünk. (Mert szo­ciális „létesítmény” sokféle lehet. Lehet egy közönséges vízcsap is.) Felnőtt emberekhez szólunk, nevezzük nevén — magyar nyelven, köznyelven — a gye­reket. Az őszinte, egyenes szó: politika. Az. országos tanács­kozások, kongresszusok — akár a párt X. kongresszusa is — jó példák erre. Ha röviden is, de talán ér­zékeltetni tudtuk, helyesen ítélték meg a Pest megyei Ta­nács, az aszódi tanácsi iskola vezetői a kérdést, amikor nyelvészeti előadásokat iktat­tak a programba. Azokon az előadásokon lenne miről be­szélni. Nem az állítmányról, alanyról, hanem a többi kö­zött talán a fent vázolt prob­lémákról is. A jó kezdeményezés—meg­felelő formában, tartalommal — ne maradjon folytatás nél­kül. Deregán Gábor Kiosztották a SZOT-díjakat Pénteken délelőtt a SZOT Szállóban kiosztották a SZOT elnökségének 1972. évi irodal­mi és művészeti díjait. A díjátadó ünnepségen meg­jelent Aczél György, az MSZMP Központi Bizottsá­gának titkára, Gáspár Sán­dor. a SZOT főtitkára, a Poli­tikai Bizottság tagjai; Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács he­lyettes elnöke, Brutyó János, az MSZMP Központi Ellenőr­ző Bizottságának elnöke, Or­bán László, a művelődésügyi miniszter első helyettese és Nagy Miklós, a Központi Bi­zottság osztályvezetője. Ünne­pi beszédet Virizlay Gyula, a SZOT titkára mondott, majd Gáspár Sándor nyújtotta át a díjakat. A SZOT elnöksége irodal­mi és művészeti díját kapta: Balázs Anna író, társadalmi fejlődésünket, a dolgo­zók életét szocialista igénnyel áb­rázoló prózai életművéért; Benjámin László költő, életművéért, a munkás életérzés magas színvonalú lírai kifejezé­séért; Mezei András költő, a „CsillagQk tábora” című verses­kötetéért, szocialista elkötelezett­ségű költői és publicisztikai mun­kásságáért; Nádass József író, prózaírói és költői életművéért, a szocialista irodalom fejlesztése ér­dekében kifejtett alkotói és iro­dalomszervezői tevékenységéért; Raffai Sarolta író, a Rugósoron c. válogatott elbeszé­léskötetéért és az író—olvasó kap­csolatok ápolásáért; Balogh Mária riporter, a Magyar Televízió főmunkatársa, a dolgozó ember életét elmélyült szakmai tudással és felelősséggel feldolgozó tudósításaiért; Ranódy László filmrendező, a magyar irodalmi művek magas színvonalú filmbeli megjeleníté­séért, a filmszínészi játék tovább­fejlesztésében elén eredményeiért Rendezik a Dózsa-kíáIlítást A Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében rendezik a má­jus 5-én megnyíló Dózsa-emlékkiállítást. „...nyugtot Revi népe adott vala néki...” Emlékezés Szegedi Kis Istvánra MÁJUS 2-AN LESZ 400 ÉVE, hogy a török dúlta Ráckeve mezőváros pol­gársága utolsó útjára kísérte a kor szellemi életének reprezentáns tudó­sát, az európai műveltségű reformá­tort, a ráckevei superintendánst, Sze­gedi Kis Istvánt. Az évforduló kapcsán ez év szeptem­berében a ráckevei tudományos napok keretében a XVI. század mezővárosai­nak fejlődését vizsgálva emlékeznek a nagyközség állami és társadalmi szer­vei a két ellenség között őrlődő ma­gyar szellemi élet kiemelkedő képvise­lőjére. Ha Janus Pannoniusban a latin nyel­vű magyar humanista költőt ünnepel­jük, úgy Szegedi Kis Istvánban a ma­gyar nyelv megőrzésének végekre le­szállt apostolát kell tisztelnünk, aki­nek — a magyarországi reformáció más személyiségeivel együtt — jelen­tős része volt abban, hogy török— német között a Duna—Tisza közén nem veszett el a magyar szó. 1505-BEN SZÜLETETT Szegedre te­lepült kiskun család leszármazottja­ként. Gyulai és lippai iskolaévei után külföldön folytatta tanulmányait. Bécs, Krakkó, majd wittenbergi tanulóévek következtek. Tanulmányai befejezté­vel az ígéretes karrier előtt álló tudós 1542-ben hátat fordított a fényes lehe­tőségeknek: hazatért tanítani. Mohács, illetve Buda eleste után a két király civódása felett már a török félhold volt az úr. Az elárvult, három ellenség között őrlődő országban először Gyulán, Lip- pán, majd Csanádon és Cegléden vál­lalt tanítói, illetve prédikátori állást. A váradi püspök elűzette. Német zsoldo­sok, török janicsárok elől menekülve bebarangolta az országot. Bujdosása során bevádolták a töröknél, hogy a végvárakba nem prédikálni, hanem kémkedni jár. Megismerte Kaposvár, Pécs és Szolnok török börtöneit, ahon­nan Mező Ferencné, Baranyai Ilona ráckevei tőzsér felesége áldozatkészsé­ge folytán szabadult másfél évi rabos- kodás után. Az 1200 forint váltságdíj­ból (kb. 900 hold föld ára!) 400 forin­tot a ráckevei Mező Ferenc fizetett ki. SZABADULÁSA UTÁN, 1563-ban Mező Ferenc városában, Ráckevén vál­lalt tanítói, prédikátori állást. Itt élt haláláig, s ez az időszak élete legnyu­godtabb, legtermékenyebb korszaka. Ekkor önti végleges formába teológiai munkáit, és az első egyetemi tan­könyvnek tekinthető Tabulae Analiticae című szöveggyűjteményét. Ráckevei háza a hódoltság korsza­kában sűrűn látogatott szellemi köz­pontja lett. A kor haladó gondolkodá­sú szellemi vezetői mellett maga köré vonta Ráckeve szellemi körét: a lati­nos műveltségű Mező Ferencet, Lite­ratus Pált, Dezső Gáspárt, Kádas Já­nost, a város verses történetét magyar nyelven megíró Skaricza Mátét és a Ráckevén görög nyelvet tanító filozó­fust, Szebeni Jánost. Ráckevéról szólt Európához, onnan küldte a kor feltörekvő polgárságának ideológusaként (szükségszerűen vallási köntösben) a reformáció alapelveit, va­lamint a pápaságot bíráló antikleriká­lis művét (Speculum Romanorum pon- tificum). Gazdag tárgyi tudása, világos érve­lése, szép magyar, gördülékeny stílusa hamarosan nagy népszerűséget szerzett számára, művei pedig Európa-szerte hirdették, hogy a sivataggá lett Ma­gyarországon azért még virágzik a mű­velődés néhány oázisa. MAGYAR NYELVŰ VERSEIT a szenvedély hangja és az ellenség irán­ti gyűlölete forrósítja át. Lenyűgöző az a küzdelem, melyet a magyar nyelv megmentéséért, a történelem vihará­ban a nemzet-születés biztosításáért vívtak a XVI. század nagyjai. Szegedi Kis István ennek a harcnak volt tevékeny részese. Progresszív né­zetei, melyek szükségszerűen a refor­máció szellemi szférájában csapódtak le és konkretizálódtak, Szegedi Kis Istvánt a kor nagy gondolkodói sorába emelik. Az alkotás nyugalmát a gazdag rác­kevei tőzsérek biztosították számára, mint ahogy Skaricza Máté által írt sír­verse is utal erre: ,„.. Míg tör előre, meg a míg buzgón hinti az új tant Tűre sokat békén s szenvede kínokat is. Végre szelíd nyugtot Kevi népe adott vala néki, és épült az öreg bölcs tanítása nyomán...” MA AZ UTÓKOR kegyelettel emlé­kezik a két ellenség között is a Magyar- ország megmaradásáért küzdő Szegedi Kis Istvánra. Fegyó János és a filmművészeti közéletben végzett tevékenységéért; Deák Sándor színművész, kiemelkedő művészi alakításaiért és a színművészet fejlesztése érde­kében kifejtett sokoldalú társa­dalmi tevékenységéért; Huszti Péter színművész, a színművekben és a filmekben nyújtott emlékezetes művészi ala­kításaiért, a fiatal művészek és a művészeti mozgalom ügyében vég­zett felelősségteljes munkájáért; Tolnay Klári színművész, a színművészeiben és a filmművé­szetben egyaránt kimagasló ha­tású alakításaiért, megbecsülést te­remtő művészi munkájáért és ér­tékes közéleti tevékenységéért; Dr. Üjfalussy József zeneesztéta, a zeneművészet értékeinek terjesz­tésében elért kritikai, oktatási és előadói tevékenységéért, a zenei műveltség gyarapodását célzó sok­oldalú munkásságáért; Jámbor László operaénekes, a lírai, drámai és oratórium! sze­repekben nyújtott emlékezetes alakításaiért, a művészeti szak- szervezeti munkához nyújtott ér­tékes segítségéért; Farkas Aladár szobrászművész, egész életműve megbecsüléséért, művészetének szocialista eszmei­J Kling György festőművész, a dolgozók képzőművészeti aktivi­tásának és Ismereteinek elősegí­tésében elért sikereiért, a Vasutas Szakszervezetben kifejtett szakmai munkájáért, a munkás—művész kapcsolatok több évtizedes ápo­lásáért; A Medicor Művek iparművészeti tervezői kollektívája, az orvosi segédeszközök és egész­ségügyi szakberendezések eszté­tikai Igényű megoldásáért, az ipari formatervezést művészi tartalom­mal elősegítő értékes tevékeny­ségéért. A kollektíva tagjai; Dell Sándor, Heinz Bogdán és Tóth Ferenc; Redő Ferenc képzőművész, a társadalmi érdekű és elkötele­zettségű műveiért, a szocialista kultúra terjesztéséért végzett aktív tevékenységéért; Szalay Ferenc festőművész, sajátos légkörű paraszti életképek festéséért, eredményes pedagógiai és népművelési munkájáért; Jász Dezső, a munkásmozgalom régi harcosa, a forradalmi munkásmozgalomnak hiteles emléket állító visszaemlé­kezéseiért, pártos publicisztikai tevékenységéért és közéleti érdé- meiért. Május 1-től Rézkarc dísztávirat A posta újabb rézkarc dísz­táviratot hozott forgalomba. A rózsát ábrázoló dísztáviraton május 1-től adhatók fel a jó­kívánságok. A rézkarc dísz­távirat ára — a táviratszódí­jon. kívül — 25 forint. A tizenkilencedik MÍZIIIMAVATASRA i A mi szinte tegnap történt a verőcei domboldalba épült nagy, sárga ház­ban, az ma már csak a múlt. Nehéz ezt meghatódottság nél­kül tudomásul venni. Hogy ab­ban a meghitt sarokban, ahol majd két évtizeden át olyan gyakran cseréltünk gondola­tot, legutóbb nem egészen egy esztendeje, már csak művészi öröksége fogad a múzeumok hagyományos rendszerébe fog­lalva. A kedves, meghitt búto­rok helyét tárlók váltották fel, az otthon melegét a múzeum tárgyilagos ünnepélyessége. Itt már nem illik felszabadultan nevetni a házigazda jóízű tör­ténetein — íratlan kötelesség a visszafogott beszéd, a komoly­ság. Nem hullik fél árnyék az arcokra, tárgyakra — diszkrét reflektorok fénye világít be mindent. A ház, ahol Gorka Géza majd fél évszázadon át élt és alkotott, alig fél esztendővel halála után új rendeltetést kapott: kerámiamúzeumként tárja ország-világ elé egy nagy művész életútját a gölön­csérműhelytől a Kossuth-dí- jig. A ház, nekifeszülve a Duna felől a Börzsönyt ostromló vad szeleknek, festői szépségű táj­ra tekint, mintegy szimbólu­maként a gazdag Gorka-élet- műnek: látni, felszippantani és művészi élménnyé sűríteni mindazt a szépséget, ami itt, ezen a tájon fogant. Ezt a szép­séget adta tovább Gorka Géza az egész világnak. Művésze­tét — egy darabka Magyaror­szágot. Közel fél évszázados mun­kássága egyet jelentett a ma­gyar kerámia megújhodásával — elválaszthatatlanná vált at­tól. Művészete nemcsak anya­gában, de jellegében is tiszta volt és egyszerűségében is ne­mes. P lkotásai híven őrzik, hogy egykor Badár Balázs, a híres mezőtúri gölöncsérmes­ter tanítványa volt, nála ta­nulta meg az ősi fazekassá­got. ( Ezek a régi cserepek —mű­vészetének kiindulópontjai és inspirálói — ma három szobát töltenek meg a ház alsó trak­tusában. Ezekről, a tájak sze­rinti népi motívumokkal dí­szített tálakról, vázákról és tányérokról mindig úgy be­szélt találkozásaink alkalmá­val, mint kis házi múzeumá­nak legértékesebb, féltve őr­zött kincseiről. „Ezeken a né­pi cserepeken keresztül az egész világ megérti a mi nyel­vünket. Magyarul beszélni az egész világnak; tolmács nél­kül megértetni az emberekkel azt, amit itt, ezen a tájon megálmodunk, ez benne a legcsodálatosabb” — hallom vissza még ma is értékítéletét. Pedig abban a házi múzeum­ban Picasso-kerámiák zártak a sort! Alkotásaiban a népi voná­sok mellett biztos kézzel al- kalmazta a kérániiiaművészét egyetemes vonásait, amely nem csupán magyarrá, egy­szersmind nemzetközivé is tet­te művészetét. Erről győződ­hetünk meg a ház középső traktusának négy szobájában kiállított több mint kétszáz kerámia megtekintésekor. Ezek a vázák, tálak, faliké­pek és figurák híven követik a rajtuk ábrázolt díszítő mo­tívum karakterisztikus vona­lait, hozzáadva a művész al- kotó-teremtő képzeletét. De a természet ősi formáit őrzik azok a kerámia tárgyak is, amelyek képi elemet nem tar­talmaznak, csupán bravúros színkezelésükkel, az alapszí­nek hihetetlenül széles skálá­jával vagy különleges mázfe­lületükkel ejtik ámulatba a szemlélőt. A kiállított tárgyak többsé­gére ez utóbbi tulajdonság a jellemző — Gorka Géza éle­tének utóbbi két évtizedében a hangsúly egyre inkább a zo­mánc szépségére, színhatására tevődött át. Finom pasztellszí­neket használt hajszálerezés- sel, csurgatással, repedezett- séggel vagy ugrógöbözéssel. Virtuóza volt az agyagnak és máznak, de anyag és technika nála szoros egységbe forrt a tartalommal, a tárgyak ren­deltetésével. Művészetének alapelve: megszépíteni a hét­köznapok szürkeségét, szebbé, derűsebbé tenni az otthon meghittségét. A ház manzardszobájából még egy kiállítótermet alakí­tottak ki, bizonyságául annak, hogy halála után is tovább él művészete. Jtt, ebben a te­remben kaptak helyet leányá­nak, Gorka Líviának modern kerámia tárgyai, amelyek új útkeresésük mellett is őrzik és hirdetik a gazdag apai örök­séget. Gorka Géza nemcsak mű­vészként alkotott nagyot — emberként is a legderekabbak közé tartozott. Ennek a ma, a májusi ünnep előtt, megnyíló múzeumnak is maga volt a kezdeményezője (öt esztendő­vel ezelőtt, a zebegényi Szőnyi Emlékmúzeum avatásán mondta el először ötletét), s a betetőző je is azzal, hogy az államra hagyta életművének ezerkétszáz darabos kerámia­gyűjteményét. M a, amikor megnyílik Pest megye tizenkilencedik múzeuma, ne csak gaz­dagodásunkat nyugtázzuk örömmel, adózzunk tisztelettel egy nagy művész emlékének is. Prukner Pál

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom