Pest Megyi Hírlap, 1972. április (16. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-02 / 79. szám
0 12 "‘zMírlap 1973. ÁPRILIS 3.. VASÁRNAP Város Foton „Ha meglesz a tégla” ,,A Jelszabadulás előtt a gyermekvédelem a veszélyeztetett gyermekeknek az uralkodó osztálytól való elszigetelésére törekedett. A gondozottaknak csupán az élethez szükséges Jeltételeket biztosították, általában jótékonykodás útján. Ki ne emlékezne az Országos Stefánia Szövetségre, az Országos Gyermekvédő Ligára, a Vöröskeresztre, az Országos Iskolaszanatórium Egyesületre? A 77 árvaház és szeretetház közül 15-öt tartottak Jenn állami költségvetésből.” — írja a Művelődés- ügyi Minisztérium gyermekes ifjúságvédelemmel foglalkozó jelentése. A nevelőotthonok száma ma: 139. Az állam 1967-ben 443 millió forintot kiütött az intézmények fenntartására. Az 1957. április 7-i Népakaratban vastagbetűs szalagcím: „A Pénzügyminisztérium engedélyezte az országos gyűjtést a gyermekvárosért. A csekkszámla 211 666.” Novemberben egy fotó: Király Annus és Kiszlinger Laci átveszi az első száz gyerek nevében a fóti gyermekváros kulcsát. „Elsőosztályos koromlbam én voltam a télapó az egyes óvodában. Már az ünnepséget megelőző napok is izgalmasan teltek, járkáltam az óvoda kö- rüL Amikor végre elérkezett a várva-várt nap, felvettem a téLapóruhát. Az elsőosztályos lányok műsort adtak, aztán becsengettem. A gyerekek Ujjongtak örömükben, amikor behúztam a szánkót, melyen rajta volt a sok-sok ajándék. Elővettem a nagykönyvemet, és felolvastam, sorjában kiszállítva a gyerekeket, hogy szép legyen a szekrényed, szépen egyél, ne forogj az asztalnál ... Ez a délután nekem örökre emlékezetes marad. Láttam örülni a gyerekeket.” Gutt Éva mondatait jegyeztem. „Figyeljük a gyerekeket karácsony, húsvét előtt, Mikuláskor. Beszélgetünk velük, minek örülnének. Soha nem jutott vatna eszünkbe például, hogy az egyik kissrác egy saját klottnadrágnak örülne a legjobban. Egy kék, egyszerű vászonnadrágnak. Mikor megkapta, elsírta magát. A többiek asztalifocitól kezdve kerékpárig mindent kértek, de ő egy világoskék klottnadrágnak örült a legjobban. Figyeljük a gyerekeket karácsony, húsvét előtt, Mikuláskor.” Darai Imre otthonvezető Szavai. (A fóti gyermekváros 66 holdon terül el, 900 állami gondozott él itt, az intézet fenntartási költsége 20 millió forint évente. Aki Fótra kerül hároméves korában, 18 éves koráig lakója a gyermekvárosnak.) „A legkedvesebb élményemnek ideérkezésemet tartom, 1970. augusztus 25-én nevelőszülőmmel j ottünik a gyermek- városba. Nagyon féltem az itteni élettől. Amikor beléptem, megláttam az út kellős közepén két pávát, s nem tudom miért, de megnyugodtam. Mivel itt mindenki idegen volt, és én nem vagyok túl barátkozó, nem szóltam senkihez, kipakoltam a holmimat és kész. A kollégiumban az ágyra feküdtem, és úgy tettem, mintha aludnék. Hallottam, mit beszélnek rólam. Mindig szomorú voltam, egy lány pedig állandóan jött, karomfo- gott és hívott sétálni. Eleinte nem akartam menni. Később mégis elmentem vele, megnéztük a tavat. Nem beszélgettünk, nem vagyok beszédes, jobban szeretek hallgatni. A lány mindig megkérdezte, miért vagyok szamarú. Mindenki kedves volt velem.” Kosdi Katalin dolgozata. A Pest megyei Hírlap melléklete (A 350 gyermekvárosi dolgozó évi fizetése összesen 9 millió 500 ezer forint. Tankönyvre, tanszerre 102 ezer forintot költenek. A gyerekek évi zsebpénze 225 ezer forint. Sporteszközöket, játékokat 46 ezer forintért vesznek évente.) „1968 nyarán gyermekvárosunk és a Berlinben levő gyermekotthon csereüdülést szervezett A résztvevők számát már nem tudom. Engem is kiválasztottak, én voltam a legkisebb. Az elindulás előtti hetekben közösen dolgozni jártunk a gyermekváros tangazdaságába. Keresetünket beváltották márkára, és a Német Demokratikus Köztársaságban ebből gazdálkodhattunk. Hosszú vonatozás után, késő -este érkeztünk Berlinibe. De nemcsak a fővárosba, hanem kisebb városokba, sőt a tengerpartra is ellátogattunk. Őszinte könnyekkel hagytuk ott az ismerősöket, barátainkat. Mi könnyebben sírunk, mint mások.” Jakab Katalin emléksorai. „Az országban külön élő testvéreket gyűjtöttük egybe. Minden ideérkezőtől megkérdeztük, van-e testvére, hol van... Ha nem tudta, hol, kinyomoztuk, és Fótra hozattuk. A családi nevelésit csak így lehet valamiképpen pótolni. Sokat jelentenek a patronálá- sok is, üzemek, gyárak, gyermektelen házaspárok járnak a gyermekvárosba, minden hónapban elvisznek néhány gyereket kirándulni, a Vidám Parkba, színházba, s játékokat hoznak. Minden hat gyermeknek van magnetofonja, rádiója. Temérdek játék. Saját maguk rendezik be szobájukat. A szülőket azonban semmivel nem lehet pótolni. Csak időnként élfeledtetni.” Darai Imre otthonvezető szavat (Kulturális szolgáltatásokra egy évben 384 ezer forintot költenek a gyermekvárosban, szakkörre 15 ezret, könyvtári könyvek beszerzésére újabb 15-öt, ebédlői edények pótlására évente 50 ezer forintot. A gyerekek tisztálkodószerci 20 ezer forintba kerülnek.) „1958 május 28-án kerültem Fótra, 16 éves vagyok. így telik el egy napom: reggél fél hatkor van az ébresztő. Retg- gieb torna, mosdás, takarítás után reggelizünk, utána iskolába megyünk. Legkedvesebb tantárgyam a torna, ötéves koromban voltaim először tornaversenyen. Harmadik lettem a járásban. Hatodikban első, nyolcadikban is. Nemcsak tornázom, atléttzálok, kézilabdázók is. Tavalyelőtt voltam Tatán, edzőtáborban. Iskola után két órakob van ebéd. Azután szabadfoglalkozás. Én edzésre vagy zeneórára megyek. A gyermekváros fúvószenekarának vagyok a tagja. Két éve tanulok zenélni, vadászkürtön játszom. Négy órakor tanulni kezdek. Hét órakor magvacsorázom, aztán fürdők, tévét nézek, vagy lefekszem aludni.” Mados Mária sorai. „Nekünk mindenképpen biztosítanunk kell azt, hogy valaki személyesen is foglalkozzék a gyerekekkel. Ezt úgy oldjuk meg, hogy az idősebbek vigyáznak a kisebbekre. Gyermekfelügyelői szakközépiskola is működik nálunk. A fiatalabb és az idősebb között olyan viszony alakul ki, mely sokszor szülő-gyerek kapcsolattá mélyül.” Így mondja Darui Imre otthonvezető. (A gyermekváros élelmezése 5 millió 48 ezer forintot tesz ki egy évben. Kerékpárjavításra 15 ezer forintot költenek, 1 millió 563 ezer forintért vásárolnak ruhát, mosásra 100 ezer forintot fordítanak, s 13 ezer forintért kölcsönöznek filmeket. Egy lakóra évenként 24 ezer forintot költ az állam.) .4 két legutolsó írás, mely megjelent a lapokban, és a fóti gyermekvárossal foglalkozik: Hétfői Hírek: „Franciaországban táncolnak. A fóti gyermek vá ros tánccsoportja Franciaországba kapott meghívást kéthetes vendégszereplésre.” Petőfi Népe: „Gyerekek az ólban. Részlet a jegyzőkönyvből: 1967. május 15-én kislányuk született, de ez mit sem változtatott életmódjukon. Szabó Ferenc továbbra is ivott, pénzt egyáltalán nem adott haza. Emiatt a gyerek gondozatlan volt, táplálékot is alig kaipott. 1969. júL 7-én Ferenc nevű gyerekük is megszületett Ügy bántak vele, mint a kislánnyal. — A szülők ikielégítőnek tartották a gyerekekkel való törődésit, a következményekért a bíróság előtt a másikat okolták. A kislány és a kisfiú a fóti gyermekvárosba került” Sabjánék támogatása valóságos mozgalom lett Solymáron, a Pest megyei Műanyag- ipari Vállalatnál. Turián Lajos szb-titkár mondja: Sabján József és felesége itt dolgoztak nálunk, munkatársaink, barátaink voltak. Nem hagyhatjuk magunkra őket, amikor bajban vannak. Egy év alatt nagy veszteség érte a családot: az anya meghalt, az apát leszázalékolták. A három gyerek közül kettő már nagyobb, de valamennyien tanulnak. Egy éve Sabjánék azt tervezték: kis szoba-konyhás lakásuk helyett modern, kényelmes, háromszobás házat építenek. Az apa szépen keresett, az anyát is becsülték, a gyerekek — tervezgették — hamarosan hozzák a pénzt. Terveztek — elkezdték az építkezést „...megyünk” Pótolni nem lehet a pótolhatatlant. A gyár csak segíteni akar, hogy meglegyen a ház. — Sabján József — mondja Rövid mondat két brigádnaplóban; y^abjánéknál együtt dolgozott az egész kollektíva. ” Álló János brigádvezető — ma is tagja a fröccs I. üzem November 7. szocialista brigádjának. Meghívjuk a brigádgyűlésre, meglátogatjuk; ahogy mondani szokták, tartjuk a kapcsolatot. Tulajdonképpen nem végleg ment el, csak ideiglenesen százalékol- ták le. Mi visszavárjuk, hiszen a gyárban törzstagnak számít. Régi műanyagos szakember, itt dolgozott Solymáron a vállalat elődjénél, a ktsz- ben is. A ház alapozásánál egyébként nemcsak a November 7. brigád dolgozott, hanem a Petőfi is, vagyis az egész műszak, amelyet egy kör Sabján József irányított. A napokban szállították a betonelemeket Pilisvörösvárról, s ha meglesz a tégla, húzzák a falakat. — Ha Józsi bácsi megveszi az anyagot — mondja Richter József, a műhelybizottság titkára —, és fogad egy szakembert, aki irányít minket, a többire nem lesz gondja. Mi komolyan vesszük, hogy egy mindenkiért és mindenki egyért. A TMK-műhely * brigádjai például minden építkezőnek társadalmi munkában beszerelik a vízvezetéket és a villanyt. Ilyenkor a vezető éppúgy dolgozik, mint a beosztott. Nincs különbség. A 19 éves Fekete István, a Petőfi-brigád tagja, nem ismerte Sabján Józsefet, mert azóta jött a vállalathoz. Mégis négy-öt alkalommal dolgozott már nála. — Hallottam, hogy bajban van, segédmunkásnak én is jó vagyok... — Mind dolgozunk az alapozáson — mondja Rákosfalvi Rudolf, a Petőfi-brigád vezetője. — Még azok is, akik nem brigádtagok. Ha elkezdjük a falazást, műszak után vagy előtte újra megyünk. Az szb-titkártól tudom: azt is felajánlották a többi üzemből, hogyha Sabjánéknak anyagi segítségre lesz szükségük, szabad szombaton bejönnek dolgozni és a munkafbSrüket odaadják. Mert tudják, hogy a vállalattól kapott lakásépítési kölcsön még a tervezés időszakában látszott elegendőnek. to~.nincs rend.-.'* Solymár, József Attila utcai Sabján József széttárja a karját: — Nincs asszony, nincs rend... A gyerekekről kérdezem.' — A nagyfiam harmadéves ipari tanuló: 250 forint társadalmi ösztöndíjra szerződött a vállalattal. Egyébként február 1-től már órabért kap. Betti, a lányom, a laboratóriumban dolgozik, este vegyipari technikumba jár, másodéves. A legkisebb, Laci, 11 éves, most éppen napköziben van. — Mikorra szeretné a házat? — Mielőbb, mert ez a lakás életveszélyes. A téglára megvan a pénzem, de a többihez már OTP-kölcsön kell. Most intézik a leszázalékolásom. Egy évig betegállományban vagyok, január óta pedig szabadságon vagyok, illetve a felmondási időm töltöm, mintha nyugdíjba mennék. Persze, szeretném remélni, hogy azért ez nem az. Gyors számvetést csinálok: a nagylány 1400 forintot keres, a fiú ösztöndíjjal együtt 1250-et, az apa rokkantnyugdíja 1850 forint lesz, ez összesen 4500. Négyen vannak, építkeznek — ha megkapják az OTP-kölcsönt, minden fillért be kell osztani „Szigorú főnök voltam” — Én, sajnos, nem tudok fizikai munkát végezni. Ha nem lennének a munkatársaim ... A munkatársak... A vállalatnál Sabján Józsefnek tekintélye volt. Négyszeres kiváló dolgozó, több miniszteri kitüntetés tulajdonosa. — Szigorú főnök voltam. Nálam dolgozni kellett. ...Volt a műszakomban két fiatalember. Kicsit komolytalanok, könnyelműek. Velük még szigorúbb voltam. ... ök is itt voltak a többiekkel. Rövid mondat a November 7. és a Petőfi-brigád naplójában: „Sahjánéknál együtt dolgozott az egész kollektíva.” Soós Ibolya Tamás Ervin Vonalak (MTI fotó) KÉTSZÁZHÚSZEZREN Az átalakuló életforma és a valóság Pest megye munkásai Széles körű szociológiai felmérést végeztek Pest megyében, jaz adatok 220 ezer munkás életéről, munkájáról, jövedelméről, társadalmi aktivitásáról, művelődéséről adnak hírt. Mielőtt a vizsgálat néhány érdekes számát és ösz- szefüggését közölnénk, idézzük a tanulmány szerzőinek összegezését: „Pest megye munkásainak életformája átalakulóban van. Átmenetiek a házak, amelyekben laknak: már nem parasztházak, de még nem is jól megtervezett, szép, városi lakások. Átmeneti a fogyasztás, mert háttérbe szorulnak a paraszti források, de még nincs meg a városi ellátottság. Átmeneti a családi élet, mert a régi patriarchális formák felbomlottak, de az újak még nem kristályosodtak ki. Átmeneti a barátkozás, a szerelem, a társadalmi érintkezés, mert a régi alkalmak és formák háttérbe szorulnak, újak alakulnak, de ezeket még nem kezelik biztonsággal...” A FELMÉRÉS A Pest megyei pártbizottság felkérésére az MSZMP Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézetének munkásosztály kutatócsoportja végezte el a szociológiai felmérést. A vizsgálatba bekapcsolódtak ’a péceli pártiskola hallgatói, akik a kérdezésben, a kérdőívek kódolásában vetitek részt — s bizonyára e munka közben hasznos tapasztalatokat szereztek. A kutatás eredményeit a Pest megye munkásai című tanulmányban rögzítették. 220 ezer munkás — óriási szám, ehhez képest az adatgyűjtés sokkal szűk- körűbb volt. Hitelesek-e a táblázatok? — a tanulmány olvasójának ez az első kérdése. Bonyolult szakmai magyarázat helyett leírhatjuk, hogy ma a szociológia rendelkezik azokkal a matematikai törvényszerűségekkel, amelyek a vizsgálandó minta kiválasztását, s az innen szerzett ismeretek kiterjesztésének határait megszabják. Az adatok hitelességét a vizsgálat menete is szemlélteti. A kérdőívek adatait a Csepel Autógyár számítógépébe programozták, az óriási mennyiségű táblázatot ellenőrizték, például a kapott számokat a korábbi vizsgálatokkal, munkaügyi, iparstatisztikákkal vetették egybe. Lényegi eltéréseket nem találtak. Aztán a nagy mennyiségű táblázatot ismét áttekintették, s csak utána következhetett a számok ténymegállapítássá változtatása s az értékítéletek megfogalmazása. A MUNKÁSOK Mielőtt Pest megye 220 ezer munkásának formálódó életével ismerkednénk, bemutatjuk a felmérés alanyait, a kikérdezetteket. Pest megyében kevés az öreg és sok a fiatal a munkások és az alkalmazottak között. Különösen nagy 'a fiatalok aránya a textiliparban, ahol 25 éven aluli a munkások 47 százaléka. A megyében a munkások 29,2 százaléka nő, s míg a férfiak 44 százaléka szakmunkás, addig a nők között ez az arány csak 14,7. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a női szakmunkások egytől egyig a textil-, 'a ruházati, a cipő-, az élelmiszeriparban helyezkednek el, vagyis olyan területen, ahol a kereset az átlagosnál jóval alacsonyabb. A nők között aránylag sok a családfenntartó. A Pest megyei munkások között kevesebb az egyedül élő, mint a budapesti, vagy akár az ország többi munkásainak körében, viszont sokkal többen élnek népes, öt vagy annál is több tagú háztartásban. Nagyon durva leegyszerűsítéssel: 'a megyei munkáscsaládok egynegyedénél két nemzedék él együtt, és legalább két százalékánál három. AZ INGÁZÁS A megyére oly jellemző ingázás nem egyszerűen jelenség, hanem a munkásság életének egyik lényegi tükrözője, több ok és okozat forrása. Nézzük az ingázás tényeit. Pest megye munkásainak 60 százaléka Budapestre jár dolgozni. A 220 ezer ipari, építőipari és közlekedési fizikai munkás közül 130 ezer naponta (kis töredéke hetente vagy annál ritkábban) felül a vonatra, az autóbuszra vagy a HÉV-re, hogy a fővárosba menjen. Rajtuk kívül további 40—50 ezer a megye területén belül utazik egyik helyről a másikra. A ceglédiek, az aszódiák, a monoriak, a nagykőrösiek, a dabasiak, a szentendreiek és a váciak saját lakóhelyükön találnak munkát, sőt, ezeknek a településeknek még vonzásuk is van közvetlen környezetükre. A válaszadók 25 százaléka utazott naponta három óránál többet, 26 százaléka két-három órát, 25 százaléka egy-két órát, és csak 26 százaléka utazott egy óránál kevesebbet. Az ingázás időt rabló volta már némi 1
