Pest Megyi Hírlap, 1972. április (16. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-22 / 94. szám

1972. ÁPRILIS 22., SZOMBAT ^'^Mirktp Nehéz útkeresés Nincs még egy olyan ipar- terület, ahol olyan gyorsan cserélődnének a termékek, mint a híradás- és vákuum­technikai iparban. Évente a teljes termelés 13—15 százalé­ka új termék, s a hároméves vagy annál fiatalabb árucik­kek aránya ötven százalék fö­lött van. (A hasonlíthatóság kedvéért: ugyanez a villamos­ipari készülékek és gépek gyártásában 26—28, a gépek és gépi berendezések gyártásában 36—38 százalék.) Érthető és kényszerű gyorsaság ez. A vi­lágszerte megfigyelhető dina­mizmus nem kíméli a ma­gyar híradástechnikai ipart sem; vagy győzi az iramot, vagy menthetetlenül lemarad. Az új vajúdás közepette szü­letik, a vajúdás fájdalommal jár. A vajúdás, a fájdalom nem ismeretlen tehát a Hír­adástechnikai Anyagok Gyára közössége számára sem. Többet, másként A hatvanas években minden esztendőben előre lépett a vá­ci gyár, bővítette termelését, növelte exportját — érzékel­tetésül: a tőkésexport egy-egy évben egymillió dollárral emelkedett —, s ez sokakban azt a hiedelmet keltette, hogy minden a legnagyobb rendben van. A túlzott biztonságérzet s a belőle származó kényel­messég nagy veszélyeket rejt magában, s ennek kezdeti je­liéi a hatvanas évek végén ta­pasztalhatóak is voltak a gyár­ban. Igaz, a termelési érték látványosan növekedett, hi­szen míg 1965-ben 330 millió forint értékű produktumot nyújtottak 1450 fővel, addig 1970-ben már 530 millió forin­tot tett ki a termelési érték, holott a létszám csupán het­ven fővel emelkedett. Az ösz- szefoglaló számadat azonban elrejti a buktatókat — több termék esetében a kereslet erőteljes csökkenését, más ter­mékcsoportnál a gyors műsza­ki elavulást —, s ezért lénye­ges, hogy 'a gyár legfőbb gaz­dasági vezetői, illetve párt­végrehajtóbizottsága időben fölismerte a legfontosabbat: a többet másként kell előterem­teni. Másként, de — hogyan? Sokféle nézet, álláspont csa­pott össze, voltak, akik óva­kodtak a bátor útkereséstől, mások azt vitatták, vajon a kohászati vagy híradástechni­kai cikkek termelését érde­mes-e szorgalmazni, s akad­tak, akik megelégedtek volna az extenzív bővítéssel; új épü­letek emelésével, gépek beállí­tásával, munkaerő keresésével. Napjaink gazdasági folyama­tai kétségtelenül bonyolultab­bak, mint a tíz esztendővel ko­rábbiak. Bonyolultabbak tehát a döntési folyamatok is. Az­előtt elég lett volna elrendel­ni bizonyos változásokat a gyárban, ma — és helyesen — a gazdasági és pártvezetés azt látta célravezetőnek, ha a kö­zösség egésze részt vesz a ter­vek készítésében, a fejleszté­si irányok meghatározásában. Így történt, s bár a gondok nem tűntek el egy csapásra, a szkepticizmust a nyíltság el­oszlatta. Az emberek választ kaptak ugyanis a legfontosabb kérdésre. Arra, hogy mit miért kell megtennie a gyárnak, s vele nekik. Egy úton járva? Változások, fejlesztések ide­jén sokan vélekednek úgy, hogy „na, most erre koncent­ráljunk”, s kiragadnak egy va­lamit a folyamatból, amit ugyan megoldanak, de mit sem érnek vele, éppen az összefüg­gések elhanyagolása miatt. A Híradástechnikai Anyagok Gyárában elkerülték ezt, föl- és elismerve, hogy mindenütt lépni kell, ha haladni akarnak, így került sor — a többi kö­zött — osztrák licenc megvá­sárlására, s annak segítségé­vel fénycső-előtétek s higany- gőzlámpa-fojtók új típusának gyártására, saját fejlesztési munkájuk eredményeként az autó-gyújtótekercsek termelé­sének megkezdésére, a zseb­lámpaelem-hüvelyek készíté­sére, korszerű, hidegfolyató automata berendezéssel. Természetesen csupán pél­dákat említettünk — mert en­nél jóval kiterjedtebb és szé­lesebb körű volt a gyártás- és gyártmányfejlesztés —, de e néhány tény is érzékelteti, hogy napjainkban lehetetlen­ség csupán egy utat járni. A fejlesztés összetett folyamata megköveteli, hogy a vállalati stratégia ne „dupla vagy sem­mi” alapon jelölje meg a teen­dőket, hanem kiegyesúlyozott, kockázatot és biztonságot, egészségesen elegyítő haladást tagyen lehetővé. Vácott ezt az utat választották, s bár nehéz­ségeik így sem kicsinyek — mert például világszerte és meglepetésszerűen csökkent a tv-ferritek, azaz az eltérítő gyűrűk, az U- és UI-magok iránti kereslet, s vele az ár —, ez teremtett lehetőséget arra, hogy a válságot elkerüljék. Nem túlzás ezt a kifejezést használná? Beismerjük vagy tagadjuk, a tény tény marad: az iparvállalatok egy része válságban van, mert termelése fönntartását az állami támoga­tások és visszatérítések széles körű — a kívánatosnál jóval szélesebb körű — rendszere biztosítja csupán. Ahogy erő­södik a piaci ítélet, e válság úgy lesz nyilvánvalóbbá. A Híradástechnikai Anyagok Gyára termékeinek egy része fölött is meghúzta a lélekha­rangot az idő. A korábbi fénycsőfojtók, a töltetes for­rasztóónok kifogásolható mi­nősége, a nyomtatott áramkö­röknél eddig alkalmazott tech­nológia — adalék a figyelmez­tető jelek sorához. Ám azt, hogy ezekből nem kerekedett válság, a tudatos termékfej­lesztés tette lehetővé. Mire megkondult a lélekharang, addigra megkezdődhetett a li­cenc alapján gyártott fojtok nagy sorozatú termelése, ki­dolgozták a háromeres for- fasztóónok minőségjavításá­nak intézkedési tervét, elké­szült a nyomtatott áramkör üzemrekonstrukciós program­ja... Ember és technika Mindez nem ment és ma sem megy könnyen. A dönté­sek, elhatározások lánca itt-ott még gyenge — különösen a középszintű gazdasági vezetők némelyikénél —, föl-fölbukkan az a nézet, amely az emberrel szemben a technikának ad el­sőbbséget. A vita persze régen eldőlt, de érvényt szerezni a gyakorlatban annak, hogy mindig az ember van élőbb, nehéz. A változások ugyanis nemcsak a különböző vezetők­ben, de a dolgozókban is — sűrűn ösztönös — ellenállást keltenek. A megszokott fölvál­tása az ismeretlennel többlet­teher, s zokszó nélkül ezt csak akkor vállalják, ha tudják az értelmét. Ennek igazát nem­csak az év elején tartott párt­aktíva — s az azt követő üze­mi, műhelyi gyűlések — bizo­nyította, hanem például az is, hogy napjainkban több meg­értésre talál a termelés meg­kívánta átcsoportosítás, mint korábban. Ma már akadnak önként jelentkezők, azelőtt nem volt ritka eset, hogy in­kább kiléptek az emberek ... Nehéz útkeresés tehát a ter­mékváltás. Ügy kell végrehaj­tani, hogy a gazdaságosságon ne essék csorba, de ne essék sérelem a termelő ember ér­dekein sem. Csakis e kettős­ség mindenkori szem előtt tar­tása teremthet alapot hosszú távon fejlődésre, s igazolja ennek igazát az idei esztendő is. Az év elején ugyanis a ren­delés-visszamaradások, a kül­kereskedelmi vállalatok ne­hézkességei miatt telj esi the tét­lennek látszott az 590 millió forint értékű termelés. A ru­galmasabbá vált belső szerve­zet, az átcsoportosítható tech­nikai kapacitások, s nem utol­sósorban a közösség ereje ma már nemcsak reményt kínál­nak, hanem annál többet, megoldást. A nehéz útkeresés közben hozott áldozatok első kamataiként. Mészáros Ottó Lenin-plaketteket adományoztak a kiváló propagandistáknak Ünnepség az MSZMP Pest megyei Bizottságán Vlagyimir lljics Lenin szü­letésének 102. évfordulója al­kalmából ünnepi megemléke­zést rendezett tegnap délután a Magyar Szocialista Munkás­párt Pest megyei Bizottsága. Az ünnepségen megjelent Ba- rinkai Oszkárné, a Pest me­gyei Pártbizottság titkára. Göndics Zoltánnak, a műve­lődési-propaganda osztály ve­zetőjének megnyitó szavai után Keres Emil Kossuth-dí- jas, kiváló művész tolmácsol­ta V. Majakovszkij: Beszélge­tés Lenin elvtárssal, és L. Martinov: Euráziai Ballada című versét. Lenin elméleti munkásságát, forradalmi ta­nításainak hatását Radios Fe­renc, a marxizmus—leniniz- mus esti egyetemének igaz­gatója méltatta ünnepi beszé­dében. — Születésének évforduló­ján Lenint idézzük, hogy az ő szellemében szólhassunk az előttünk álló ideológiai és propagandafeladatokról — mondotta bevezetőben, majd hangsúlyozta: — Lenin elméleti öröksége ma is a korszerű politikai ok­tatás legfőbb forrása. Művei nemcsak ahhoz adnak szá­munkra útmutatást, mit ta­nuljunk és tanítsunk, hanem ahhoz is; hogyan? Hadd idéz­zem a Komszomol III. kong­resszusán elhangzott szavait: „Önök előtt az építés felada­ta áll, s ezt a feladatot csak úgy oldhatják meg, ha elsa­játítanak minden korszerű is­A LENINI STÍLUS A XX. SZÁZAD EMBERE, éljen bárhol is a földkereksé­gen, ha meghallja Lenin ne­vét, anélkül hogy látná a ké­pét, emlékezetében határo­zottan és világosan megjele­nik zömök alakja, kopaszodó szókratészi koponyája, apró, élénk villogású szemei, a töm­zsi orr, a tömött bajusz és a reá annyira jellemző kis sza­káll. Hatalmas életművét jó- szerint minden nyelvre lefor­dították, s napjainkban ő ve­zeti a legolvasottabbak rang­listáját a világon. Lenint nemcsak a maga ide­jén és saját hazájában tisz­telték és szerették, hanem bíz­vást állíthatjuk, hogy az iránta tanúsított tisztelet és csodálat ma nagyobb, mint va­laha. Nem véletlen ez, hiszen korszakunk sorsdöntő kérdé­seit a lenini gondolat, a lenini tanítások ismerete nélkül nem lehet megérteni, nem lehet megközelíteni. A lenini módszer mindmáig a legnagyszerűbb példa. Le­nin, a kitűnő tudós, a forra­dalmár népvezér és állam­férfi egyik rendkívül fon­tos jellemzője, hogy nagy­szerűen tudott bánni az idő­vel, akinek nemcsak a nagy- horderejű problémákra, ha­nem az apró, hétköznapinak tűnő kis kérdésekre is volt mindig ideje. Mennyire rokon­szenves, és szeretetre méltó az a tulajdonsága, ahogy a leg­egyszerűbb emberek ügyes­bajos dolgaival, sérelmeivel foglalkozott. Ezáltal mint cseppben a tengert látta és tudta lemérni a szovjetor­szágon belüli viszonyokat és a szovjethatalom rendeletéi­nek hatását. AZ IGAZÁN NAGY FOR­MÁTUM!) EMBEREK SA­JÁTJA, hogy a törvényt, a rendet és a fegyelmet egészen a látszólag leg jelentéktele­nebb dolgokig önmagára néz­ve is ugyanúgy kötelezőnek tartotta, mint bárki másra. Egyenesen sértésnek vette, ha valaki, vagy valakik megpró­báltak vele akár a legegysze­rűbb, leghétköznapibb kér­désekben is kivételt tenni. Soha nem törődött bele a hibákba és rendelkezett az­zal a tulajdonsággal, hogy ne csak a hiányosságokat lássa, ugyanakkor mindig megszív­lelte a hibákat bíráló észre­vételeket, hangozzék is el bárkitől. Gyűlölte az öntelt­séget, tűzzel-vassal üldözte az önkényeskedést, a hata­lommal való visszaélést, ame­lyek a legnagyobb kárt okoz­zák a forradalomnak. Szinte hihetetlenül sokat dolgozott. Sokirányú tevé­kenysége nemcsak kortársait ejtette bámulatba. Mindez azzal magyarázható, hogy munkájára a rendszeresség volt a jellemző. Megvetette a pontatlanságot. Idejével úgy tudott gazdálkodni, hogy a nagy jelentőségű kérdések mellett a sokszor talán jelen­téktelennek tűnő részfelada­tokra is maradjon elegendő ideje. NEM A HANGULATOK embere volt, noha a szenve­délyesség épp úgy jellemezte, mint a józan mérlegelés és logika. Szerette a tréfát, s vi­dáman tudott nevetni. Csak az igazán nagy emberekre jellemző, amilyen egyszerű ő volt, majdhogynem puritán, aki szívből megvet minden külsőséget. Mennyire rokon­szenves, ahogy tengernyi fel­adata mellett törődik család­jával, s az a nagyfokú figyel­messég, ahogy a munkatársai­val foglalkozik. Lenin nemcsak sokat dol­gozott, de pihenni is tudott. Kedvelte a vizet, a jó leve­gőt és a mozgást, szerette az ismeretlen tájakat, vidáman tudott játszani. Tisztában volt azzal, hogy az egyszerű pihe­nés életszükséglet. Ilyen nagy­szerű tulajdonságokkal csak az rendelkezhet, aki szereti az embereket, aki együtt tud érezni azok örömeivel és bá­nataival. MA LENNE 102 ÉVES. Szü­letésétől ugyan már két em­beröltő választ el bennünket, de a lenini stílus még ma is a legmodernebb, a legkövetésre- méltóbb. (b) mereteket, ha képesek lesznek a kommunizmust készen ka­pott, betanult formulákból, ta­nácsokból, receptekből, előírá­sokból, programokból olyan eleven erővé változtatni, amely egységbe foglalja az önök közvetlen munkáját, ha képesek lesznek a kommuniz­must gyakorlati munkájuk ve­zérfonalává tenni”. A. R. Williams amerikai ha­ditudósító: Leninről és az ok­tóberi forradalomról című könyvéből Tatay Éva adott elő részleteket, majd Barin- kai Oszkárné, a pártbizottság titkára 73 Pest megyei pro­pagandistának jó munkája el­ismeréséül átadta a Lenin- emlékplakettet. A mi eszményünk M egfigyelhető, szinte az élet minden terüle­tén, hogy munkájuk­ra, magatartásukra pedáns emberek környezetében ke­vesebb és kisebb a társa­dalmilag, erkölcsileg elíté­lendő eseteknek a száma és a köre. S ez nem beosztás, munkakör függvénye csu­pán; általános érvényű em­beri vonásról van szó. Vannak emberek, millió- számra, akiknél fontos ön­mérce, hogy munkájukat, feladatukat a legjobban, s a legpontosabban elvégez­zék. Ez abból az életfelfo­gásból ered, amit a szocia­lizmus áraszt magából: ren­desen dolgozzak, éljek, le­gyek becsületes ember! Ha megnézzük a társadalom bármely rétegét, mindenütt ez az alapállás a domináló. De vannak másfajta em­berek is, tíz- és tízezrével, akiknél ez az egészséges alaptulajdonság elhalvá­nyul, s helyét inkább a könnyedség, a felelősségtől való elzárkózás, s a „kevés munka — sok pénz” szem­lélete és gyakorlata foglalta el. Beláthatatlan politikai és erkölcsi zavar forrása ez a kettősség, amely persze, nem istencsapásként sza­kadt ránk, hanem társadal­munk átmenetiségéből, múltunk szellemi, lelki és erkölcsi szatyrából táplál­kozik. Miben áll ennek a hely­zetnek a veszélyessége? Abban, hogy a becsületes alapállású, a tisztességesen elvégzett munka után élő emberek fejében szöget üt: érdemes-e így élni és dol­gozni? Jobb lenne tán sef- telni, ügyeskedni, munka­helyeket és szakmát cserél­ni, lakást adni, venni; mindent csinálni, csak ne a munkapad mellett állni! D e a még nagyobb ve­szély abban van, hogy ifjúságunk előtt e kettős alapállásból „le­het” választani és nem biz­tos, hogy a munkájára ké­nyes, becsületére, önérze­tére vigyázó, az élettől csak munka árán szerzett ja­vaknak örülő típust vá­lasztja. Hiszen ez nem is olyan látványos életmód, mint azé, aki azt nézi; hon­nan és hogyan lehet még kiügyeskedni valamit? Le­hetőség szerint — minél kevesebb munkával. Vannak, persze, igen fi­nom megnyilatkozásai a fe­lelőtlen, könnyű életnek; nem csinálják meg jól a televíziót, az autót, a szi­font, a jégszekrényt, ha nem adok borravalót, leg­alább annyit, mint ameny- nyi a javítási díj. Feléba­ráti hálám jeléül adok bo­rítékot az orvosnak, mert anyámat meggyógyította (nem minden orvos fogadja el). Kis és nagy összekötte­téseket keresek, mert más­képpen nem jutok szövet­kezeti lakáshoz, vagy eay telekhez, napközihez, böl­csődéhez stb. Anélkül, hogy idealizál­nék a szocializmus eszmé­jét, erkölcsiségét, s benne a teremtő, alkotó vagy téblá- boló embert, minden ellen­kező megjegyzéssel szem­ben állítjuk: ezek nem a szocialista embereszmény megnyilatkozásai! Ha vall­juk, hogy nem a „kaparj kurta” szemléletűeké az it­teni világ (s nem azoké!), akkor nem a kispolgári élet- és magatartásforma a követendő, üdvözítő élet­ideál. Amit mi 1945. után elkezdtünk — hibákkal, botlásokkal —, az minden mozzanatában: a szellemi és gyakorlati szférában egy­aránt becsületes és tisztes­séges. Az ma is. V oltaképpen ez a ne­gyedszázad teremtet­te meg: a munkájá­ból és munkájáért élő mil­liók eszmei és politikai tar­tását; ez az ereje és alapja szocialista létezésünknek. S csak ez az egyetlen helyes, követendő életeszmény. De ezt szavakban és tet­tekben hirdetni egyaránt, csak úgy lehet eredmé­nyesen, ha egyidejűleg (mindenütt, ahol jelentke­zik) rámutatunk konkrét módon a kispolgári életfor­mára és magatartásra. Nemcsak enyhe fejcsóvá- lással, hanem tesztességünk erejével, céljaink igazságá- vál, s szocialista törvé­nyeink, rendeleteink esz­közeivel lépjünk fel az élősdi ingyen élés jelensé­geivel szemben. Kik tegyék ezt? A szocia­lista szemléletű és életvi­telt folytató milliók tábora! A kommunisták, a szak- szervezetek vezetői, tiszt­ségviselői, a népfrontakti­visták. Az a hatalmas poli­tikai erő, amely reprezen­tálja és meg is határozza mai és holnapi életünket. Nem elég az elvek han­goztatása, mindenhol kerül­jön szóba a rossz, a szá­munkra ártó eset és maga­tartás. Mert azzal nem me­gyünk sokra, hogy ki-ki a barátjának, vagy a szom­szédjának siránkozik, s közben a környezetében nem emel kifogást. Nekünk kell lenni annyi erőnknek, erkölcsi és politikai bátor­ságunknak, hogy az antj- szocialista hatásokat, té­nyezőket leküzdjük. Ezek­nek körét és káros voltát szűkítsük. De ezt nem le­het csak fentről várni és nem is lehet mindig má­soktól kívánni. A mi életeszményünk szép, tartalmas, hu­mánus. Epa megha­tározója, formálója az egyes embernek, s a társa­dalomnak. Szocialista gaz­daságunk, államunk ezt az eszményt és erőt sugároz­za. S ezt árnyékolhatja be ügyeskedők, lébolók, a tár­sadalomtól mindig csak el­venni akarók hamis élet- szemlélete és magatartása. Ezért mi vagyunk felelősek, mai felnőttek: leküzdésü­kért mi tehetünk, mert mi vagyunk ott az élet min­den területén. S. L. 4 ( Éljen korunk legyőzhetetlen eszméje, a marxizmus—-Ienínízmus!

Next

/
Oldalképek
Tartalom