Pest Megyi Hírlap, 1972. április (16. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-02 / 79. szám

1972. ÁPRILIS 2., VASÁRNAP Síi«:-' f-t* "?> &Ji>* | *f­v * A legjobbaknak 50 ezer forint 1971-ben munkavédelmi versenyt szerveztek az Orszá­gos Gumiipari Vállalatnál. A verseny befejezése után érté­kelték a balesetek bekövetke­zését, a munkavédelmi őrmoz­galmat, a gyárak általános biztonságtechnikai munkáját és odaítélték a legjobbaknak a díjakat. 50 ezer forint jutalmazta a verseny győzteseit, a Tranzit, a budapesti, a nyíregyházi Pálma gumigyárakat. Az ötö­dik helyre került az Emergé, és holtverseny alakult ki a gépgyár és a váci Heuréka kö­zött. Az Országos Gumiipari Vál­lalatnál elhatározták, hogy idén tovább folytatják e sike­res mozgalmat. Ötmilliós „aranytartalék" Méltányolva: hat nap 21 és fél millió forint nyere­ségrészesedést fizettek ki az Egyesült Izzó dolgozóinak az 1971-es év eredményeinek alapján, mindezt úgy, hogy 5 millió forint „aranytartalékot” képeztek. A gyárak természe­tesen nem egyenlően részesül­nek a nyereségből, hanem olyan mértékben, ahogyan hozzájárultak a vállalati ered­ményhez. Például az izzólám­pagyár, bár jelentősen túltelje­sítette nyereségtervét, mégis mindössze 6,3 napnak megfe­lelő részesedést fizethet ki, mert erősen túllépte béralap­ját. A váci gyár nagymérték­ben elmaradt nyereségtervé­től, ezért a kollektív szerződés értelmében csupán a minden­kinek kijáró 40 százalékos ré­szesedést fizethetné ki. A 40 százaléknak megfelelő 4,5 na­pos nyereséget, méltányossági alapon, hat napra emelte az igazgatói és a szakszervezeti tanács. Jön a HUNCAHIB Új fajták bölcsőjénél Az Állattenyésztési Kutató Intézet három programja A főépület előtt két pajkosan játszadozó paripa szobra, odébb a tér túlsó felében 3 fe­hér kőkos lapul. Jóllehet sem a ló, sem a juh nem esik ki az intézet látómezejéből, a kuta­tók elfoglaltságát tekintve mégis sokkalta stílusosabb lenne, ha sertés és szarvasmar­ha szobra is a Herceghalomra látogatók szemébe ötlene. — Valahogy úgy vagyunk vele, hogy mindenki mutató- sabb állatnak tartja a lovat, ezért nem csodálható, ha ked­vencebb témája szobrásznak, festőnek... Keserű János, az Állatte­nyésztési Kutató Intézet (AKI) főigazgatója mondja ezt, aki­nek szobáját szintén egy lófej mása díszíti, mégpedig a híres­neves Imié. Az idén 75 eszten­dős az intézet, túl vannak az ünnepségeken; ha emlékeze­tem nem csal, pusztán az el­múlt egy-másfél évtized is meglehetősen mozgalmasnak mondható ebből a történelem­ből. A hatvanas évek táján ele­get cikkeztek a lapok: ugyan miért van ez a tipikusan vi­dékre való intézet a főváros­ban? Miért a huzavona a ki­költözésben, holott már sokad­szor elhatároztatott a Herceg­halomra telepítés? Valóban: a mai főépület váza 1957—1968 között raktárként szolgált, ez önmagában jelzi, hogy bizony, a kutatók sem túlzottan igye­keztek kilépni a fővárosból. Most azonban a Kitaibel Pál utcából, a régi intézet elől mikrobusz indul menetrend­szerűen, s mindössze fél óra alatt megjárható az út Her­ceghalomig. A sertés Ötvenkét kutató dolgozik az intézetben, mégpedig három nagy programot fognak egybe. Hárásó, papa!“ Molnár János tápiógyörgyei lakos, 76 éves, a kucsma a fejébe húzva, makacsul összezárt száj felett szűkre vágott fehér bajusz; fogatlan nevetés, zsemleszínű, összetöredezett arc, mellette Tavasz tévé, amit sohasem néz. „Ősztől apám nem dolgozott. Rügyfakadástól lombhullásig túrta a földet az uradalmi föl­dön, fogához verte a pénzt, hogy télen pihenhessen. 1896- ban születtem, hat hold földbe, egy nádtetős döngölt földes szobába, három gyerek mellé. Tizenhárom éves koromban el­mentem molnárinasnak, ott ta­nultam a szakmát egy évig. Apám annyit dühöngött, hogy ő nem ruház engem azért, mert nem kapok pénzt, ott kel­lett hagynom a tanoncságot, nem lehettem kádár-, aszta­losinas sem. Kivégeztem a hat elemit, minek mehettem volna, mint napszámosnak? Pásztor - kodtam, arattam, amit mond­tak. Nem szerettem én azt, szakma kellett. Felmentem Pestre, tejkihordója lettem a központi tejcsarnoknak. Ez sem volt jobb. Hordtam a te­jet a harmadik, negyedik eme­letekre, öt óra előtt indultam negyven liter tejjel, lehúzta a karom, 11-kor végeztem, utána mentem be a csarnokba, ott dolgoztam, nem úgy, mint most, hogy eriggy lefeküdni! Onnan építkezésre kerültem, kőművesek mellé, kötöztem, cipeltem a vasbetont. Egy kö- teg vas kilencven kiló volt, ketten vittük. Damjanich ut­ca, Pozsonyi út, Horthy kör­út..., amikor szabad időm volt, aludtam, mint a bunda, hamar elfárad az ember a ci- pekedésbe. Minden szombaton hazajártam. Akkoriban már énekelték Pesten a szocialis­ták, hogy „kötelet, a kötelet a Tisza Pista nyakába”, de én nem pártoskodtam, örültem, hogy létezem. Dolgozni, pénzt keresni, családot tartani, há­zat építeni — hogyha meghal, tovább élhessen az ember. Ke­vés bálon jártam, az egyiken megismerkedtem a feleségem­mel. Egy hétig udvaroltam, az­tán úgy gondoltam, elég, mond­tam neki, kap 24 óra gondol­kodási időt, jön-e hozzám vagy nem? 1921-ben nősültem, apró lakodalom volt, egy na­pig tartott, harmincán ha le­hettek. Borjúsültet ettünk, bort ittunk. Látja, 1915-ben ismertem meg a feleségemet, s 1921-ben volt a menyegző. Pedig gyors ember vagyok, nem énem a halogatás. Egy hétig udvarol­tam, a feleségem elmondta az igent, és már vittek is a front­ra, az oroszokhoz, Bukoviná­ba. Húsz hónapig voltam Uk­rajnában. Hullottunk, mint a legyek, nem számolja az em­ber, elveszett ez is, az is, csak látja a halált mindenfelé. 1916 áprilisában megsebesültem, o fene enné meg. A lábamat lőt­ték meg. Kórházban ápoltak, aztán visszaküldték a frontra, az olaszra, a Doberdo-fennsík- hoz, ott estem 1917 májusában olasz fogságba. Eladott minket, az egész vonalat a Zita király­nő, 13 ezer emberen nevettek az olaszok. Harminc hónapig voltam oda. Egy évig Szicíliában is dolgoztam. így van az, hogy tudok pár szót oroszul meg olaszul. A háború tanította ne­kem a nyelveket. 1919. novem­ber 2-án kopogtam apámék há­zába. A feleségem megvárt, így lehetett a feleségem. Az esküvő után egy célom volt, a ház. Budapestre mentem újra az építkezésekhez. Hivatásos vasbetonszerelő lettem. Nehéz munka, de szép is. 1922-ben, 1923-ban, 1925-ben, 1929-ben, 1931-ben, 1935-ben szült az asszony, négy lányt, két fiút, mindegyiket élve. 1929-ben kezdtük építeni ezt a házat, csak a tető volt 1100 pengő. Szoba, konyha, kamra, ezért gürcöltem, meg a hat gye­rekért. 1940-ben újra kaptam behí­vót, a románokkal volt valami területkövetelés, négy és fél hónapig katonáskodtam, meg­kaptuk a területet, mehettem haza, de rá egy évre megint behívtak. Rekvirálócsapatban szolgáltam, fegyverrel szedtem gabonát. Cipeltek minket egyik helyről a másikra, mint a kiscsirkéket, untam én ezt már nagyon, 1944-ben a töb­biek Pomázra mentek, én ha­za, Tápiógyörgyére, elegem volt már a puskapucolásból. A házamba németek voltak be- kvártélyozva, mondtam nekik németül, hazajöttem, de már megyek is vissza, mondták, gut, és tovább kártyáztak az én asztalomnál. Az asszonynak súgtam, készítsen a zsákomba meleg holmit meg ennivalót bujdosni megyek, majd haza­jövök, ha tiszta lesz a levegő, mert akkor már döglött errefe­lé az ég. Az első éjszakát egy ismerős tanyában töltöttem, a jászberényi határban. Éjszaka is hallottam a dübörgést, föld­re tapasztottam a fülemet, hal­lottam, autók voltak, másnap este hazamentem, már magya­rok ették a feleségein főztjét. Aztán november 11-én a szovjetek áttörték a vonalat, hajtották a németeket, szóltak az ágyúk a borongás időben. Szedték a mi katonáink is a sátorfájukat, ment akkor már, ki merre látott. Itt, a házam előtt volt egy kis viskó, annak a folyosóján találtam az, orosz katonát, jajgatott szegény, negyvenévesforma volt, comb­lövést kapott, társai nem vet­ték észre a nagy párbajban. Behoztuk ide, levetkőztettük, etettük három hétig, míg bírta a seb kezelés nélkül, de hát ki kellett azt takarítani, mert na­gyon fájt neki. Akkor már csillagos katonák parancsoltak a faluban, mentem hozzájuk, mutogattam, dadogtam, hogy nézzék már meg a bajtársukat. Eljött hozzám egy parancsnok- féle, megveregette a vállamat, hogy „hárásó, papa”. Mondtam neki, mentsétek meg a szeren­csétlent. Másnap aztán jöttek is érte, úgy tudom, először Abonyba, aztán Ceglédre vit­ték. Nem tudom, mi lehet ve­le. 1949-ig földet műveltem, ás­tam, vetettem, kapáltam a hat holdat, amit összespóroltunk magunknak. Aztán két évig új­ra Pestet választottam, a 21-es Építőipari Vállalatnál szerel­tem a betont, építettem a sta­diont, aztán hazajöttem, fájt a derekam, nem bírta a nagy súlyt. A kukoricát, a búzát, az árpát, a tehenet, a disznódat, a baromfikat az asszony ügyelte, no, 1950-ben hazajöttem, az­tán segítettem neki, rá tíz év­re alakult a „Zöldmező”, be­léptem, az építkezésen dolgoz­tam, de vagy már ót éve újra itthonülő vagyok, mert elde1- formálódott a gerincem, nem bírom a munkát. Hat gyere­kem szétszóródott, egy él csak itt, a többi Budapesten, Gyöm- rön, Zátányszéken, Kanadá­ban, Iváncsán. Ritkán látogat­nak, csak a levél jön. Felesé­gem tavaly hagyott magamra, szívbeteg volt, biztosan az vitte el. A szomszédasszony is özvegy, vele együtt birkózunk a földdel, az övével, meg az enyémmel, ketten nem olyan unalmas. Egyszer ír a vejem Pestről, egy kivágott cikket küld, néz­zem meg, nem én vagyok-e be­leírva, „Magyar házaspárok szovjet kitüntetése”, ott áll Molnár János és Molnár Já­nosáé. Visszaírtam, sok ám az országban a Molnár János, hogyan találtak volna rám, nem szóltam én senkinek sem­mit, a címemet sem tudhatták, különben is ember volt az is, én is, ápolni kellett, hát ápol­tuk.” Molnár János tápiógyörgyei lakos levelet kapott a szovjet nagykövetségtől, melyben értesítik, hogy kitüntették a Hon­védő Háború Érdemrend II. fokozatával és a Harci Érdem­éremmel. Kitüntetéséhez gratulált a Magyar Partizánok Or­szágos Szövetsége. A Magyar Távirati Irodától táviratoztak, mikor fotózhatnák le. Tamás Ervin Az első témakör: „Az iparsze­rű sertéshústermelés komplex rendszere”. 1969-ben kezdődött ez a munka, NSZK-beli gene­tikusokkal együtt — ma _ is használják az ő számítógép- parkjukat a különféle értéke­lésekhez. Viszonylag gyors produktumról beszélhetünk, hiszen már tavaly bemutatták a párt és a kormány vezetői­nek azt a hibrid sertést, amely az említett együttműködésből származik, s amelynek neve: HUNGAHIB. Roppant széles körű hazai erőfeszítések gyümölcse is, persze, ez a hibridfajta, hiszen az AKI irányításával további öt intézet dolgozott — s dolgo­zik változatlanul — érte. Pusz­tán a sokoldalúság érzékelteté­seként érdemes fölsorolni eze­ket a kutatóbázisokat: Agrár- gazdasági Kutató Intézet, Ál­latorvostudományi Egyetem, valamint Mezőgazdasági gép­kísérleti Intézet. — A program egyik célja volt e sertés előállítása, olyan fajtáé, amely jobb tulajdonsá­gokkal rendelkezik a Magyar- országon ismerteknél — ma­gyarázza a főigazgató. — Né­hány e követelmények közül: növekedjék az értékes hús — főleg a sonka és a karaj — aránya, nagy szaporaságú le­gyen az állat, szilárd szerve­zettel, alacsony takarmányfel­használással, gyors súlygyara­podással. Mit „tud" a HUNGAHIB? — A százkilós élősúlyt pél­dául 170—190 nap alatt éri el ez a fajta, ellentétben a mai 220—240 napos átlaggal. A két hátsó sonka súlya 24 kiló — a magyar fehérsertéseknél ez csak 18,7. A karaj keresztmet­szete 30—32 helyett 46 centi­méter, s egy kocától 14 helyett 28 hízósertés nevelhető fel. S valószínűleg még akkor sem vagyunk teljesek, ha Ke­serű János adataihoz hozzá­tesszük a következő, a szak­embernek legalábbis roppant izgalmas számot: az új hibrid sertéstől 11,4 malac származik a szokásos 9—10-zel szemben egyetlen ellésből. A hátszalon­na vastagsága mindössze 2,6 centi, a kitűzött cél 3 centi volt, az eredmény tehát ennél jobb. (összevetésül: a manga­lica még 6—7 centis szalonnát' adott — hol vagyunk már et­től!) A sertésprogram irányítója dr. Csire Lajos kandidátus. Az új hibrid elterjesztésére közös társulás alakult, amely hat ál­lami gazdaságot tömörít. Ezek Herceghalomról kapják az alapanyagot, majd a nagyszü­lőket továbbítják — ez a gya­korlatba átvitel lánca. A fő­igazgató szobájából rálátni a most épülő kísérleti sertéste­lepre: olyan típusú vizsgálatok kezdődnek majd itt, amelyek szerfölött nagy pontosságot igé­nyelnek. A szarvasmarha-program Az intézet második számú, tán az előbbinél is kiterjed­tebb programja: „Az iparszerű tej- és hústermelés komplex rendszere”, vagyis a szarvas­marha-tenyésztésben új impul­zusokat adni az ország mező- gazdaságának. Dr. Czakó Jó­zsef kandidátus, az intézet tu­dományos igazgatója fogja ösz- sze a szarvasmarha-programot, amely négy irányba ágazik el. Az első teendő: olyan fajtát produkálni, amely tejtermelés­re specializálódik; a kitűzött cél az, hogy ötezer liter évi tej hozamra legyen képes ez a tehén. Horn Artur professzor e program egyik irányítója. A másik, a húshasznosítású fajta mérőszáma: átlagos napi súly- gyarapodása legyen minimum 1,3 kilónyi. Magyari András professzor az egyik vezetője ennek a témának. A hús-tej- hasznosttás, vagyis ama har­madik ág összefogója Guba Sándor, a kaposvári Mezőgaz­dasági Felsőfokú Technikum igazgatója, s itt a követel­mény: 3000 liter tej, továbbá maximum 1,3 kilónyi gyarapo­dás. Végül a negyedik téma­kör nem is lehet egyéb, mint a tej-húshasznosítású tenyész- irány, amely elképzelés 3800 liter tejet, valamint 1,1 kiló súlygyarapodást jelöl meg cél­ként. — A szarvasmarha-program csupán 1970-ben, tehát a ser­tésprogramnál később kezdő­dött meg — mondja Keserű János —, szerényebbek az eredményeink is. Bár egy ko­rábban megkezdett tenyésztési munka igazolódik, végül is azonban nagyon figyelemre­méltónak tartom, hogy a dán vöröstarka lapály-fajtát oly­módon keresztezték a magyar­tarkával, hogy az utódok tej­hozama 30 százalékkal na­gyobb a magyartarkáénál, ám ennek a fajtának a kiváló hús­képessége is öröklődött. A Me­zőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumnak javasolni kí­vánjuk e fajta elterjesztését; dr. Sebestyén Gábőr kandidá­tus, az intézet tudományos fő­munkatársa nevéhez fűződik elsősorban ez a produktum. A helyi háttér Bizonyos részeredményeket máris átadnak a gyakorlatnak a kutatók — anélkül, hogy megvárnák a program végét, így kiszámították például, hogy milyen összetételű szarvas­marha-állománnyal lehet a legkedvezőbben elérni a nép- gazdasági tervben kitűzött cé­lokat. Javasolják a kutatók, hogy a háztájiból vágóra kül­dött üszőborjakat az Országos Állattenyésztési Felügyelőség telepein neveljék föl, ilymódon jobban ellensúlyozható az or­szág tehénállományának csök­kenése. Évi 40 ezer üsző meg­mentését jelentené ez, minden­esetre az indítványt elfogad­ták, a telepek építése megkez.- dődik. Ugyanilyen racionális elgondolás, hogy más nagy szarvasmarha-tenyésztő or­szágokhoz hasonlóan a te­nyésztésre szánt bikaborjakat központi telepeken neveljék, vagyis ne ott, ahol megszület­nek. így az összehasonlításra, a legjobbak kiválasztására in­kább nyílna mód. A program keretében sike­rült a világon elsőként előte­remteni a borjak fertőző tüdő- és vakbélgyulladása elleni vakcinát. Dr. Mészáros János professzor szabadalma ez. A legrövidebben az intézet harmadik programjáról, „az iparszerű juhhús és gyapjú­termelés komplex rendszeré­ről” szólunk, lévén ebben a témakörben szinte a legtöbb bizonytalanság, jóllehet két kasfajtát Mersu néven elfoga­dott már a Fajtaminősítő Ta­nács. Miként általában a ma­gyar mezőgazdaságban, így az állattenyésztésben: a juhte­nyésztésben is át kell térni az intenzív módszerekre ám sok előfeltétele van annak, hogy a kutatók ebben az ágazatban is mondjuk a sertéshez hason-, lót produkáljanak. Elmélet és gyakorlat példája Hiányérzete a látogatónak akkor támad azonban Herceg­halmon, ha a kutatás hátteré­re kérdez rá. Hiszen való igaz, nem a fővárosban, hanem vi­déken, sőt egy tízezer holdas gazdaságtól övezetten áll az intézet impozáns székháza. Csakhogy ez a gazdaság nem az intézeté — csupán szerző­déses kapcsolat fűzi egybe őket. Lehet, féltik a rentabili­tást, s a minisztériumban úgy ítélik, hogy nyereségre való tö­rekvés nem fér össze a kuta­tással? Valóban nem hiányolják a kutatók, hogy traktorosok-napi munkáját igazítsák el, ám a most épülő sertéstelep már olyan lesz, hogy a gyakorlat és az elmélet összeforrottságát úgyszólván példáznia kell majd. A mai félmegoldás he­lyett tehát valamilyen mási­kat kellene találni, annál is inkább, mert a gazdaság meg­lehetősen elmarad attól, amit épületekben ideálisnak, jó ku­tató-bázisnak mondhatnánk. Keresztényi Nándor i t „ Tavasz van, gyönyörű'

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom