Pest Megyi Hírlap, 1972. április (16. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-18 / 90. szám
\ 1972. ÁPRILIS 18., KEDD í-ui tetei KERÉKASZTAL-TANÁCSKOZÁS TAKSONYBAN Gyötörjük egymást Az összefogással mindenki jól jár... Sajtótájékoztató az egészségügyi törvényjavaslatról Hétfőn az Országház delegáció»' termében tájékoztatót tartottak a hazai és a külföldi sajtó képviselőinek. Dr. Szabó Zoltán egészség- ügyi miniszter ismertette az országgyűlés soron következő ülésszakán napirendre kerülő új egészségügyi törvény tervezetét, majd válaszolt a tudósítók kérdéseire. (A DCM-ben 1960-tól kitűnő, idős szakemberek dolgoztak. Róth Ferencre, Talabér elvtársra vagy Gábor Pista bácsira ma is szeretettel emlékeznek Vácott. A „Zöld utat..." korszak irányítói most is fontos posztokat töltenek bé a cementiparban, kutatóintézetet vezetnek, a 76 éves Róth Ferenc a beremendi beruházás műszaki tanácsadója. A hatvanas években sok friss diplomás érkezett a DCM-be.) Dokumentáció nélkül Ördög Dénes, termelési osztályvezetőnek Beke Béla professzor ajánlotta ezt az iparágat: „Poros, koszos, de szép, gyorsan lehet karriert csinálni, nemcsak elhalálozás szerint lehet előrejutni”. A fiatal szakember 1960 augusztusában került Vácra: — Mint gyakornok, a tűzálló falazat műszaki ellenőrzését végeztem, egy év múlva a szerkesztési csoport vezetőjévé neveztek ki, 1968-ig főmechanikus, 1970-ig az üzem- fenntartás vezetője voltam. — Hogyan érezte magát tizenkét éven át? — Az üzembe helyezés után nem sokkal maradtunk el az akkori követelményektől. Találtunk magyarázatot a vártnál kisebb eredményekre. Tudtuk, hogy valami nem stimmel, ki kell javítani az üzemet, de kétségbe nem estünk. 1967-ig a pénzüket is megkeresték az emberek, . én például tavaly sem értem el az 1967-es 85 ezer forintos évi fizetésemet, 71-ben 63 ezret kaptam. 1968-ban gyötörtük a gyárat, ekkor romlott el a hangulat. Az embert otthon telefonon ébresztgették. — A gépek már a próba- üzemeléskor sem adták a garantált teljesítményt. Ez akkor nem tűnt fel? — Az az igazság, hogy egyszerre szakadt ránk a felismerés és a javítás. Az első években sok mindenre gondoltunk: nincs értelme egy berendezést ötven évre méretezni, mert tíz-húsz év múlva úgyis elavul. A gyártó cég a gépek élettartamára paramétereket nem közöl, a megrendelő számára csak a bizalom marad. A berendezések műszaki számításait a szállító nem adja ki, nem szeretné, ha valaki „lekoppintaná” azokat. — A beruházó tehát bekötött szemmel vár? — Nem, a vásárló előírja a teljesítményt, meghatározza a technológiát —*a gyártó megteszi ajánlatát. A berendezéseket meg lehet nézni, csakhogy az ilyen „mintaüzemben” nem biztos, hogy őszinte véleményeket hall a „vendég”... A szállító megadja a főbb számokat, de műszaki abszurdum ilyen tájékoztatás alapján hibákat felfedezni. — ‘ ön hosszú éveken át az üzemfenntartásért, a karbantartásért felelt. Hogyan dolgozott, hiszen nem kapta meg a gépek műszaki dokumentációját? — A kezdet kezdetén megHa nem a résztvevőktől hallom, el sem hiszem talán, hogy a taksonyi csúcspártve- zetőség jóvoltából első ízben volt alkalmuk véleményt és tapasztalatokat cserélni egymással az időszerű országos és helyi gazdaságpolitikai kérdésekről. Kik voltak a résztvevők? A nagyközség különböző gazdasági egységeinek, intézményeinek vezetői, valamint az alapszervezeti titkárok. Már a vitaindító — Góbéi Károly tanácselnök kitűnő tudtuk, hogy nem kapjuk meg a dokumentációt, mert rengeteg pénzbe kerül, s az NDK gyártócég ki sem akarja adni, ígéri: majd szállítja a tartalékalkatrészeket. így javítáni, karbantartani nagyon nehéz, az ember azt sem tudja, hogy mi van a berendezésben, csak szétszereléskor ismertük meg az alkatrészeket. — Nem okozott ez önnek szakmai konfliktust? — Én akkor úgy tudtam, hogy a dokumentációt megkapjuk, amikor ez nem történt meg, elkezdtük lerajzolni az alkatrészeket, de a szerkesztésünk ma sem győzi ezt. Az Iparterv is rajzolt, de az ezek alapján elkészült alkatrészeket nem lehetett beépíteni. Gyűjtöttük a tapasztalatokat, ha a tapasztalatot alkatrészre válthattuk volna, nem is lett volna ennyi probléma ... — Mi köti ma a gyárhoz? — Megszerettem a DCM-et, minden ideköt, különösen az a vágy, hogy munkám gyümölcsét élvezzem. Rengeteg munkát áldoztam a gyárra. Volt, amikor elkeseredtem, de ilyenkor is dolgoztam. Meggyőződésem, hogy ez az állapot csak ideig-óráig tarthat, aztán megint minden helyreáll. Én kivárom, ezért dolgozom. A termelési osztályvezető szobájának falát jelszó díszíti. „A termelés nem virtus, hanem tudatos tevékenység.” „Mint Bálám szamara“ (Koltai Imre 1971-ben a DCM igazgatója volt, áprilisban keltezett jelentésében ez olvasható: „Ismeretes, hogy gyárunk vezetői rendkívül fiatalok, művezetőtől az igazgatóig. Minden ■bizonnyal rendelkezünk a fiatalság előnyével és hátrányával egyaránt. A tapasztalatlanság, az adott helyzet megítélésbeni bizonytalanság többször érezhető.”) Beszélgetés Kapos Mihály beruházási osztályvezetővel és Ecsődi András műszaki tanácsadóval: — Fiatal szakember beleszólhat műszaki döntésekbe? — Jól farba rúgták volna, ha kevés tapasztalatával ugrál. Az egyetem után álltunk; mint Bálám szamara. Nem tanultuk meg az emberekkel való foglalkozást. A munkalap kitöltését egy adminisztrátor magyarázta el nekem. Sokkal magasabb beosztású emberek sem tudtak itt beleszólni. — A kis mozgásterület nem okozott szakmai válságot? — Néha magam is éreztem, hogy nem bírom már. A szakmai válság lehetősége csökken, ahogy az embernek egzisztenciális, családi problémái vannak. — Egy fiatal mérnök felfedezhet .műszaki hibát? — Azt képes megállapítani, hogy 100 helyett 1000-es léptékkel szerkesztettek, de hogy a gép jó lesz-e vagy nem, azt lehetetlen előrelátni. Csak blőd műhibát szúrhatunk ki. Egy tervet matematikai alapon végigkövetni abszurd um, ugyanis egy ponton belép a közgazdasági felkészültségről tanúskodó gazdaságpolitikai elemzése — sejtetni engedte, hogy régi mulasztást pótolt a csúcspártvezetőség e tanácskozás megrendezésével. Még inkább ez derült ki a vita során. Kiderült egyrészt abból a tájékozatlanságból, amelyet az egyes felszólalók árultak el a többi gazdasági egység működését, eredményeit, gondjait illetően, másrészt azokból a bejelentésekből, amelyek konstruktőr szubjektuma. Egyébként is én nem érzem magam műszaki embernek, ügyintézővé váltam, rohanok egyik hatóságtól a másikhoz, s hivatalnok módjára megszer- zem az engedélyeket ... (Idézet Koltai Imre 1971-es jelentéséből: „Az évek óta tartó sikertelenség, a balesetektől való félelem néhány vezetőnél kedvetlenséget okozott. Ehhez járul az általános rossz hangulat is, ámely nem ritkán okoz vezetők és vezetők, valamint a beosztottak között felesleges és néha elfogult vitát, szemrehányást. Őszintén és önkritikusan meg kell mondani, hogy úgy érzem, nincs a gyárban egyetlen olyan vezető sem, aki ebben a rendkívül nehéz és bonyolult helyzetben mindenben eleget tudna tenni a vele szemben támasztott követelményeknek.”) Feloldódott a szorongás Beszélgetés Koltai Imre főmérnökkel, aki 1961 óta segédműszaki ellenőrtől igazgatóig sokféle funkciót töltött be a DCM-ben: — Milyeh volt a hangulat a gyárban? — Az 1971 szeptemberi miniszteri látogatás előtt feszes volt a légkör, anyagi és erkölcsi elismerés nélkül dolgoztunk, csak jelentéseket írtunk ide-oda. A miniszter látogatása megteremtette anyu- godtabb hangulat feltételeit, a terv, a követelmény csökkentésével a szorongás feloldódott, felcsillant a sikerélmény lehetősége. — Hogyan hozhattak változást a termeléssel csak részben összefüggő intézkedések? — A sikerélmény elmaradása jelentős lelki torzulásokat okoz. Ha az ember értelmét látja a munkájának, jobb a közérzete, figyelmesebb, nem kapkod, s ezért kevesebb az üzemzavar. A kisebb követelmény így nagyobb eredményeket hozhat. — Melyik pillanatban dőlt el a DCM további sorsa? — A bővítési program tette be a kaput. Egy, még ki sem javított üzemben kezdtek építkezni, alapvetően megzavarták a termelést, nem láthattunk tisztán. Az isten sem tudott tanácsot adni, mert senki sem ismerte ezt a munkát, magunkra maradtunk. — Mi valósult meg tizenegy évvel ezelőtti terveiből? — Nagyért sok idegeskedéssel telt el az évtized, de egzisztenciális vágyaim túlteljesültek. Harmincegy évesen igazgató lettem. Nem vagyok tudóstípus, a gyakorlatot szeretem, s itt aztán volt részem gyakorlatban. Elég sokat jártam külföldön, sokat tapasztaltam. A nyelvtanulásban nem jutottam úgy előbbre, mint szerettem volna. (Az 1971 szeptemberi miniszteri utasításiban egy mondat foglalkozik a vezetéssel: „Felül kell vizsgálni a gyár vezető apparátusának alkalmasságát, és intézkedni kell a szükséges személyi változások végrehajtására, Határidő: 1971. X. 31.” — A Cement- és Műszművek vezérigazgatóhelyettesét megbízták a váci gyár vezetésével.) Fóti Péter (Folytatjuk.) az azonos célokat szolgáló kezdeményezések — az anyagi és szellemi erők — szétaprózottságáról tanúskodtak. Meggyőződéssel állíthatom, nemcsak nekem volt újdonság az Egyesült Erő Tsz elnökének, Grimm Antalnak az a közlése, hogy — mindössze 9 aranykorona értékű földjeikről — tavaly 26 mázsás átlagtermést takarítottak be búzából, hanem a helybeliek egy részének is! A vitaindító részletesen foglalkozott a gazdaságirányítás rendszerének a termelésre és értékesítésre gyakorolt hatásával, a gazdaságtalan termelés problémáival. Mindezt kiegészítette a Taksony és Vidéke ÁFÉSZ igazgatósági elnöke, Kovács Endre felszólalása, amelyben elmondotta: 1968 előtt az ÁFÉSZ — a tervgazdálkodás "különböző megkötöttségei és egyéb okok miatt — sok gazdaságtalan cikket termelt, persze veszteségesen. Élve az új mechanizmus lehetőségeivel, a veszteséges ipari tevékenységet fokozatosan felszámolták. Egyebek között ennek is köszönhető, hogy 1968. január elseje óta az ÁFÉSZ forgalma megkétszereződött, nyeresége pedig négyszeresére emelkedett. Kovács Endre volt az első egyébként, aki örömmel üdvözölte ezt a tanácskozást, mert — mint mondotta — a község különböző gazdasági vezetői eddig csak akkor keresték meg egymást, ha kérni valójuk volt. Esetleg még akkor sem — erre kellett következtetnünk Csákvári Sándcfrnénak, a Kosárfonó Háziipari Szövetkezet elnökének szavaiból. A háziipari szövetkezet 1968-ig egy fillért sem kapott beruházásokra; a telephely kialakulásától a gépek beszerzéséig és a raktárak építéséig, mindent saját erejéből kellett megoldania. Az idén 400 000 forintot kapnának a HISZÖV kölcsönös fejlesztési alapjából, a régen hiányolt szociális helyiségek építésére. Csakhogy a munkákra mind a mai napig nem találtak kivitelezőt, pedig félő, hogy a pénz jövőre már nem áll rendelkezésükre! Csákvári Sándorod most meglepetéssel értesült róla, hogy a • helyi tsz két építőbrigáddal — és szabad kapacitással — rendelkezik ... Dósa György, a Hazafias Népfront községi elnöke figyelemre méltó javaslatot tett az erők, lehetőségek koordinációjára. Mint mondotta, Taksonyban is nagy probléma a szűkös építőipari kapacitás és az építőanyagok beszerzése. A termelőszövetkezetnek vannak építőbrigádjai, ám a gazdaság ahhoz nem elég tőkeerős, hogy saját építőanyagtelepet létesítsen. Az ÁFÉSZ évek óta foglalkozik építőanyag árusítással, viszont "'nincs szabad építőkapacitása. Meg kellene keresni a módját —•' mondotta Dósa György — a két szocialista szektor együttműködésének a magán- építtetők érdekében. Gőbel Károly tanácselnök szerint a javaslat megvalósítása egyaránt szolgálná a termelőszövetkezet, az ÁFÉSZ és a lakosság érdekeit. A véleménycserének, a gazdasági és pártvezetők időnkénti tanácskozásának szükségességét végül olyan — apróságnak tűnő — példa is alátámasztotta, mint a helytörténeti krónikaírás esete. Alig jelentette be az ÁFÉSZ igazgatósági elnöke, hogy felkérték a KISZ-szervezetet a föíd- művesszövetkezet történetének megírására, Grimm Antal tsz-elnök közölte, hogy náluk is készül a község, illetve a termelőszövetkezet monográfiája. Ha erről korábban szereznek tudomást, a krónikaírók — megosztva egymás között az adatgyűjtés, a kutatómunka feladatait — talán már jóval előbbre járnának! Nyíri Éva DCM + V _ 5. E s mit csináltak a vezetők? — másodszor--------------------------- vasár| Tegnapelőtti, | napiszá- --------------------------inunkban jelent meg fenti című jegyzetem, s máris meg kellett írnom a folytatást, pedig valójában semmi kedvem ezekhez a témákhoz. Jó néhány esztendeje már, hogy ha időm engedi, s kellően fogékony vagyok az íráshoz, regényben, novellában, tanulmányban, de még az újságírás műfajaiban; riportban, jegyzetben, publicisztikában is elkerülöm az efféle bagatellnek látszó, kis dolgokat. D e hát most is kiderült, mégsem bagatell az sem, hogy az ember, ha vasárnapi ebédje után megkíván Valami gyümölcskonzervfélét (mert az van kéznél, a spájzban), milyen az az eperdzsem, amelyet megízlelhet. Lehetséges, hogy nem ilyen fogyasztó a konzervgyáraink által elképzelt ideális vásárló, aki személyes élményekből tudja, milyen is igazában a csipke íze, s milyen a szamócáé, a földieperé, a fáról, frissen szedett kajszibaracké, cseresznyéé. Nekem a földiepernek nem csupán a látványa, de pusztán a fogalom is gyerekkorom éveit asszociálja, fülledt meleg, búzaszalma szagú nyarakat, a száradó széna és a vele együtt szikkadó kakukkfű illatát, a kis bükki falu határának dűlőit, a Kispa- takot, Medefőt, Bárnevánát, Gerendást, a Kenderföldet, Melegoldalt és a bennünket köröskörül övező Bükköt, ahová nyaranta kikísértem a bányából facetelistára tett, erdei napszámos édesapámat, ahol a Dobrica réten és a Ma- hócai-farakodó tisztásain földiepret és szamócát szedhettem. És a csipkelekvár nekem azt a felséges aromájú gyümölcskészítményt jelenti, ahogyan édesanyám télire eltette a mező és az erdő finom gyümölcsét. És talán a kimérhe- tetlem-tenger gyermek- és ifjúkori élmény, a természeti környezetben való élés és a természet, a gyümölcsök szere- tete is az oka, hogy már-már túlzó elfogultsággal szeretem a magyar táj gyümölcseit, hogy a kajszibarackot, a jonatánalmát, a császárkörtét, a muskotály besztercei szilvát nem adnám én semmiféle, messziről és drága pénzen hozott déligyümölcsért. Talán fsak az ananászbefőtt az egyetlen kivétel, melynek zamatát nyár- melegben-fényben, s az általuk fakasztott bőségben közel éreztem nyelvem ízlelőbimbóinak emlékeiben a mi gyümölcseinkhez.-------------------- hát ezek után, | Megértik | ha elmondom,------------------- milyen csalócjps é rt tegnapelőtt, a vasárnapi ebéd után, megízlelve az eperdzsemet, s hirtelen menynyire fölháborított, hogy ilyen szemérmetlenül megcsaltak engem a dzsem készítői, s még sok vásárlót, akik hozzám hasonlóan kötődnek az édes, hazai tájak gyümölcseihez, s igényük változatlanul az, hogy a konzervgyári készítményekben is az eredeti gyümölcsök ízeit, s az otthon készített befőttek, dzsemek zamatát keresik. Ettem néhány kis kanálkával az eperdzsemből, gyorsan lelohadó kedvvel, s növekvő bosszúsággal, mert ennek a nem tudom mivel fölhígított, megszaporított dzsemnek az íze csak halványan emlékeztet a földieperre, benne egyetlen szem epret sem találtam egészben, de még foszlányokban is alig. És a dzsem kóstolgatása közben eszembe jutott a néhány hete vásárolt, egyliteres csipkeíz, ami bizony ott maradt félig kikanalazva, mert sem nekem, sem leányomnak, családunk két nagy gyümölcs- konzerv fogyasztójának, nem kellett. Az a csipkelekvár ugyanis az eperdzsemnél is élvezhetetlenebb, annak aztán sem íze, sem szaga (nem illata!), sem színe nem a csipkéé, alig idézi az alapgyümölcsöt. lgy gyötörjük hát egymást a tegnapelőtti jegyzetemben említett ördögi körben tipródva, szinte már abbahagyhatatla- nul járva ezt az egyre csúnyább és igen költséges táncot, melyben egyik a másikat gyöt- ri, károsítja meg. Például azzal, hogy a munkahelyén rosz- szul végzi el a rá kirótt feladatot, mert nem ért a dolgához, vagy mert kényelmes, lusta, felelőtlen, vagy mert túlságosan mohó a költségszámításnál, a nyereség, a mindenáron igényelt prémium megtervezésében. — Dehát ennyire mohónak, hanyagnak lenni szemérmetlenség!------------------ dzsemes üveg I Az eper | hátsó oldalán,--------------- a másik címkén ezt olvashatom: „Gyümölcs- és fözelékkonzervgyár Dunakeszi, 1971. júl. Minőség I. o szt. Fogy ár 17.20 Ft. Töltősúly 820 gr.” A csipkeíz és üveg címkéjén pedig ez áll: „Nagykőrösi konzervgyár, I. o. Ts. 1020 g. Msz. 1827. Gyártva 1971. márc. Fogyasztói ár 13.20 Ft üveggel". Sok mindent megértő ember vagyok már, tudom tehát, hogy nem mondhatom drágának egyik készítményt sem. Csakhogy sem az eper-, sem a csipkekonzerv nem igazi: meghamisították, a csipkeízt szinte az élvezhetetlenségig fölhígították valarűi töltő masszával. Vagyis d két gyár e két árucikkében nem azt adja a vásárlónak, amit a címkén kínál. Kész vagyok elhinni, hogy fenti összegekért nem lehet olyan súlyban adni e finom gyümölcssűrítményeket. Annak azonban nem a hígítás a módja. Föl kell emelni a készítmény árát, ha már a gyárak műszaki vezető gárdája nem képes a munkafolyamat más • ■ tényezőinek korszerűbb megszervezésével megtartani a régi árszíntet, noha mindenekelőtt e más területeket kellene nekik is megvizsgálhiok, lehet még ott javítani bőven. Továbbá: ha már mindenképpen megengedhet magának egy vállalatunk ilyen eljárást, akkor nem illik még azt is ráírni, hogy I. ősz- * 1 tályú áru, mert ez egyszerűen nem igaz. Ha osztályoznom kellene nevezett készítményeket, akkor az eperdzsemet III. osztályúnak elfogadnám, a csipkeíz azonban mindenképpen osztályon aluli, nem is volna szabad engedélyezni forgalomba hozatalát. És ha igazán nagy választékban találhatnánk üzleteinkben fenti és hasonló készítményeket, akkor most arra inteném vásárló állampolgártársaimat, hogy e két gyü- mölcskonzervet, legalábbis a jelzett időpontban csomagolta- kat, ne vegyék meg, helyettük ennek meg annak a vállalatunknak a gyümölcskonzerveit keressék, mert az sokkal finomabb. Sem kedvem, sem türelmem azonban, hogy vasárnapi bosszúságom után még több időmet vesztegessem, kézenfekvő, bárki által ellenőrizhető evidenciák igazolására. 7— --------------: által gyár| A vállalatok | tott áruk------------------------ minőségének ellenőrzése és osztályozása különben sem a vásárló elsőrendű dolga és kötelessége. Jelen esetben is illetékesebb talán a kereskedelmi felügyelőség vagy a NEB. A vásárló ember legtermészetesebb igénye, hogy a. pénzéért jó, a címkén ígért osztályú árut kívánja megkapni. An nyit még * megjegyeznék: ha a két vállalat helyreigazító nyilatkozatra vagy hitelrontásért sajtóperre gondolna, arra az esetre itt található nálam a két készítmény, félig elfogyasztva, celofánpapírral lekötve. Remélem, minden illetékes helyen elegendő lesz tárgyi bizonyítéknak. Gergely Mihály 4
