Pest Megyi Hírlap, 1972. április (16. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-15 / 88. szám
VÁC I NAPLÓ «hi A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XVI. ÉVFOLYAM, 88. SZÁM 1972. ÁPRILIS 15., SZOMBAT Nagyarányú műszaki fejlesztés az autójavítóban ÚJ GÉPEK EGYMILLIÓÉRT Á hét derekán Budapesten járt Szabó Márton, a Váci Autójavító és Fémipari Vállalat műszaki vezetője. — Állandóan figyelnünk kell a> piacot. A tanácsvállalat rugalmasabb egy minisztériumi üzemnél, hamarabb át tudunk állni új alkatrész készítésére. Elmondta, hogy a Budapesti Hűtőgépgyár vezetőivel tárgyalt a fővárosi útja során. Sikerült jelentős munkát szerezni tőlük. Mélyhűtőpult-testeket Készítenek a hűtőgépgyár részére, s így közvetve bekapcsolódnak az NDK részére történő exportszállításokba is. Együttműködnek más üzemmel is. A Gázkészülék Gyár hat és 12 literes autogeyzerei- nek gyártását veszély fenyegette, mert nem tudták a szükséges alkatrészeket előállítani. A váci üzem vállalta. A próbadarabok jól sikerültek, s erre az évre biztos a 90 ezer darabos megrendelés. Jó az együttműködés a Híradástechnikai Anyagok Gyárával is. Transzformátormag- lapot gyártanak a HAGY-nak — a sződligeti telepen évi 400 tonnás mennyiséget. Tavaly külön épületrészt húztak azoknak az automata présgépeknek, amiket a megrendelő adott. Az első negyedév eredményei, eseményei felől érdeklődöm. Szabó Márton elmondta, hogy tavaly 26 százalék volt a nyereségük, s jó nyereség- részesedést fizettek. Idén is tartani szeretnék ezt a szintet. A magas nyereségből jelentős fejlesztési alapot képezhettek. így január—március hónapokban egymillió forint értékben vásároltak gépet. Ez jelentős tétel egy helyiipari vállalat életében. A műszaki vezető megmutatja az üzemrészeket. Vác kapott néhány univerzális marógépet és két új esztergapadot. Még a műhelyt is na- gyobbítani kellett az új gépek beállításakor. Sződligeten viszont még 1970-ben felépült az új üzemrész. Most szállították oda a hidraulikus élhajlítót. Mindez megkönnyíti a végzett nehéz munkát, növeli a termelékenységet. A forgácsoló fejlesztése után az eddigi hatmilliós értékkel szemben nyole- milliós tervet vállaltak. Vállalati szinten éves 25 milliós tervüket 28 millióra növelik. Nem képzelhető ez a nagyarányú fejlesztés el a műszaki gárda jó helytállása nélkül. Technológiailag előkészítik az új gyártmányokat, készül a kalkuláció, a megnyugtató norma és a szabásterv. Mindezek birtokában elkezdi a 0 szériák gyártását, s az esetleges hibák kijavítása után térnek át a szalagszerű gyártásra. A vállalat dolgozói a jól végzett munka tudatával készülnek május elsejére. Ez a nap lesz egyben fennállásuk 2Ó. évfordulója is, amiről megemlékeznek majd az ünnepség keretében. P. R. Érettségi bankett a múzeumban Május elsejétől egészen szeptember végéig kétnapos kirándulásokat szervez diákok számára a zebegényi Szőnyi István emlékmúzeum igazgatósága. A fiatalok kirándulást tesznek Vácra, a verőcei Gorka múzeumba. Zebegényben a múzeum megtekintése mellett filmvetítéseket, „Ki nyer ma?” típusú zenés játékokat, irodalmi tábortüzeket rendeznek számukra. Formabontó érettségi bankettek rendezésére is vállalkozott a múzeum. A festői környezet, a kényelmes kemping, s bizonyára a jó érettségi bizonyítvány biztosítja a jó hangulatot. Németh Kálmán szobrászművész a pedagógusklubban. A váci városi és járási pedagógusklub április 19-én, szerda délután 5 órakor a Madách Imre Művelődési Központban Németh Kálmán Foton élő szobrászművészt látja vendégül. Bogyósgyümölcs-szedő gép. Az Egyesült Államokban új bogyósgyümölcs-szedő gépet kísérleteztek ki. A gépet Massey Ferguson traktor mögé építik. A rugós pálcákkal ellátott tárcsákat hidromotor hajtja. A gyümölcsöt lerázó pálcák rezgésszáma percenként 1 ezer. A gép kiszolgálásához 3 emberre van szükség. Állítólagos teljesítménye óránként 1 tonna. (Kézi szedéssel óránként 5 kilogramm gyümölcsöt szed le egy munkás.) Jó lenne, ha hazai kutatóintézeteink is találnának hasonló megoldást. Jó néhány váci járási termelőszövetkezet nagy hasznát venné. Forró siker Forró sikert aratott csütörtök este a váci zeneiskola hangversenytermében a budapesti MÁV Szimfonikusok Zenekara és a váci Vox Humana kórus. A vastaps részese volt Werner Mária, Barlay Zsuzsa, Bartha Alfonz és Kováts Kolos opera- és oratóriuménekes, a Filharmónia szólistája is. Gyimesi felv. Úttörők kulturális versenye a költészet ünnepén Véletlen, de igen szerencsés találkozásként járásunkban az úttörő kulturális szemlének az a bemutatója, amelyen a vers- és prózamondók, valamint a színjátszó csoportok adtak számot tudásukról, felkészültségükről, a költészet napjának ünnepségeivel esett egybe. A verőcei klubkönyvtárban megrendezett járási döntőre igen sok iskola jelentkezett. A nagyon jó színvonalú verseny után végül is a következő eredmény alakult ki: A színjátszó csoportok, irodalmi színpadok, szavalókórusok versenyében a kisdobosElnökválasztás Kisnémedin A Váci Autójavító és Fémipari Vállalat műhelyében esztergálják a tengelycsonkokat a Csepeli Csőgyárnak. Foto: Gábor HÉT VÉGI FILMAJÁNLATUNK: Küzdelem az igazságért A Madách moziban ma és holnap színes, szélesvásznú szovjet—grúz filmet játszanak. Csermen a címe. Egy fatörzsre céltáblát erősítenek s cél- badobnak a film indulásakor. Aki a legpontosabban talál, elnyeri a szépséges Azau kezét. Kések repülnek a levegőben, s egy távoli penge a középpontba csapódik. Minden tekintet a messziről jött emberre szegeződik. Ez a grúz fiatalember igazi népmeséi hős. Igazságtalanul elűzték a szülőfalujából, megfosztották jogaitól. Visszatér, és nemcsak önmagáért, hanem szörnyű elnyomatásban sínylődő társaiéit is küzd. Izgalmas, kalandokban bővelkedő film. — Matinéfilm, vasárnap: A kém nyomában. — Hétfőtől szerdáig az Osceola című NDK—bolgár— kubai film lesz a Lenin úti mozi műsora. A történet Floridában játszódik, a múlt században. Az ott élő seminol törzs békés indiánjainak a települését veszélyeztetik a rabszolgatartó fehér gyapotültetvényesek, akik mindenáron újabb területhez akarnak jutni. A filmet Konrad Petzold rendezte. Egyik szereplője: Bus Kati. Az építők filmszínháza szombaton és vasárnap A kar- bonárik című olasz—francia filmet vetíti. Hétfőn, ugyanott Az igazgató című szovjet filmet játsszák. (P. K.) A két jelölt, a mostani elnök és a főmezőgazdász nincs idehaza. A szövetkezet valamelyik ügyes-bajos dolgát intézik Pesten. Együtt mentek el a főmezőgazdász kocsiján. De a szövetkezet portája is kihalt. Sehol sem látni őgyelgő embert, még a lóistálló is teljesen üres. Ilyen szép időben, délelőtt mindenkinek a földeken a helye. Mert Kisnémedin úgy tartják, lehet akármilyen is az elnök, ha az emberek nem dolgoznak, „megette a fene az egész gazdaságot”. A faluban szorgalmas, dolgos emberek laknak, így aztán hiába nem vált be a szövetkezet előző két elnöke, gazdagodott, fejlődött a gazdaság, nem volt vékony a boríték. Ki legyen? A termelőszövetkezet párttitkárával, Gulyás Miklóssal beszélgetünk. — Tény, hogy az előző két elnök nem váltotta be a reményeket, a pártszervezet is egyetértett távozásukkal. A szövetkezeti törvény értelmében a közgyűlés elnökjelölő bizottságot választott. — Közben a pártvezetőség tagjai is sokat törték a fejüket a legjobb megoldáson. Akkor az volt a véleményünk, hogy a környéken egy fiatal, tettre kész agrármérnököt kellene keresni. Körülnéztünk, jó néhány fiatalemberrel beszélgettünk. A gödi termelőszövetkezetben többször is jártunk, ott van a legtöbb jól képzett fiatal szakember. Közben a kis iroda megtelik a-kérésemre idehívott emberekkel, szövetkezeti tagokkal. Rie2 József fogatos 65 éves aktív munkása a ísz-nek. A jelölő bizottság tagja volt. Papp András főállattenyésztő elnöke volt a jelölő bizottságnak. Szottfried István raktáros s végül Ribai Istvánná, aki szintén alapító tagja a szövetkezetnek. Az arány egy* kicsit fordított, hiszen a tagság 70— 80 százaléka nő, de hát most őket nagyon nehéz fölkutatni a mezőn. Csak helybeli Papp András kezdi a beszélgetést. < — A jelölő bizottság tagjai szinte mindenkivel beszéltek. Először senki sem mondott nevet, de az volt az egyhangú vélemény, hogy csak helybeli lehet az elnök, olyan ember, aki eddig is a szövetkezetben dolgozott. Aztán nevek is kikerekedtek a beszélgetésekből. Legtöbbször a gyümölcstermesztő női brigádnál jártunk a határban, munka közben beszélgettünk velük. Legelőször Paulik Gábort javasolták. Rögtön többen ellent is mondtak. „Arról szó sem lehet, hogy a Gabi legyen az elnök, ilyen rendes embert nem találunk gyümölcstermesztő ag- ronómusnak!” Muka Pál főmezőgazdász nevét inkább a férfiak szájából hallottuk, de azok az asszonyok is inkább az ő nevét mondták. Kit, miért? Riez István fogatos. — Amikor beszélgettünk az emberekkel, arra is rákérdeztünk, miért tartják az egyiket vagy a másikat alkalmasnak elnöknek. Mindkettő megtette a magáét a szövetkezetben. A Pali már az apjától is sokat tanult, jó gazdának ismerték. Itt, a szövetkezetben már jó néhány éve főmezőgazdász, s neki is sok része van abban, hogy ilyen szépen haladunk előre. Szereti az újításokat, ha valahol meglát valami ügyes szerkezetet, biztos, hogy nálunk is megcsinálja. Igaz, egy kicsit kemény ember. — A Gabinak is megvannak az érdemei. Az ő javaslatára telepítette a szövetkezet az 50 hold barackosát, nemsokára a málna is termőre fordul. Eddig töbnyire asszonyok dolgoztak a keze alatt, mégse’ volt soha veszekedés. A Gabi sose’ parancsol, csak kér, mégis mindent megcsinálnak neki. A párttitkár: — Miközben jelöltet keresgettünk, mi is csináltunk afféle házi közvélemény-kutatást a párttagok között. Kissé meglepődve tapasztaltuk, hogy a párttagok nagy része is helyi elnököt akar, így mi is abbahagytuk a keresgélést, s mérlegre téve a szakmai és az emberi tulajdonságokat, Paulik Gábor jelölését támogattuk. Ribai Istvánná: — Itt az emberek úgy vannak vele, hogy három ok miatt se szeretik a máshonnan jött vezetőt. Először is azt mondják, ahhoz, hogy valaki itt tudjon gazdálkodni, ismernie kell a- földet. Másodszor ismernie kell az embereket is. Ha helybeli ül az irodában, nyugodtan rányitják az ajtót, elmondják, mi bajuk van, nem rágódnak rajta. Harmadszor meg azért is helyi embert akarnak, mert az idegen köny- nyebben itthagyja a szövetkezetét, a fizetésén kívül nem sok minden fűzi a földhöz. A döntés Szottfried István mondja el, hogyan történt a szavazás. — Száz-egynéhány szavazócédulát osztottak ki. A nyugdíjasok és az alkalmazottak nem szavazhattak. Azonkívül nem volt szavazati joga a jelölő bizottság tagjainak sem. A színpadon, függöny mögött volt a két szavazóláda. Mielőtt a szavazás elkezdődött, Muka Pál kért szót. Azt mondta, hogy kéri a tagokat, ne szavazzanak rá, mert ő szívesebben marad főmezőgazdász, alkalmasabbnak tartja erre a feladatra Paulikot. Ez aztán lényegében el is döntötte a szavazást. Paulikra 94-en, Muka Pálra hatan szavaztak. Hatan nem dobták be a cédulát, tartózkodtak a szavazástól. Riez István: — Szorosabb lett volna az eredmény, ha a Pali nem szólal fel, de a végeredmény szerintem akkor sem lett volna más. Az asszonyok — úgy gondolom — mind egy 3zálig a Paulikot támogatták, a férfiak pedig ki így, ki úgy. A szavazáskor úgyis az asszonyok szava dönt, ők sokkal többen dolgoznak a tsz-ben. Papp András: — Jól jár a szövetkezet. Paulik és Muka már régen dolgoznak együtt, jó barátok, de ha arról van szó, meg is mondják egymásnak a véleményüket. Az elnök tud bánni az emberekkel, a szavának súlya van, nem engedi ki a kezéből a gyeplőt. Remélem, jól választottunk. Csulák András csoportok közül ezüst fokozatot ért el: a fót-kisalagi 3. sz., a gödi 1. sz. és a vácdukai iskola, bronz fokozattal jutalmazták a dunakeszi 3. sz. iskola csoportjának a teljesítményét. Az úttörőcsoportok versenyében arany fokozatot ért el a kisnémedi iskola csoportja. Ezüst fokozatot a zsűri nem adott ki. Bronz fokozatúra értékelték a verőcei úttörők által bemutatott jelenetet. A vers- és prózamondók versenyében nagy gondot jelentett a zsűrinek a szereplők teljesítményének értékelése, hiszen sok kimagasló teljesítményt nyújtó kisdobos és úttörő jelentkezett a versenyen. A kisdobosok versenyében arany fokozatot ért el: Szandai Judit és Bella Attila (őrboty- tyán), ezüst fokozattal dnaz- ták: Kollár Ca5£Ti5f'“(FoF-Kis- alag), míg bronz fokozatot’ értek el a következők: Bezeczky Szilvia (Vámosmikola), Kiss Anna (Göd), Szabó Ágnes (Szokolya) és Bozsik Mária (Dunakeszi). Az úttörők versenyében arany fokozatot ért el: Szku- bán Judit (Dunakeszi 1.), ezüst fokozatot ért el: Feren- czy Júlia (Fót-Kisalag), Batta Éva (Fót-Kisalag), Varga Erzsébet (Főt 1.), Bajnógel József (Göd), míg bronz fokozatú jelvénnyel jutalmazták Nagy Ildikó, Zsibita Olga, Béres Olga (Verőce) és Fábi Erika (Fót 1.) teljesítményét. A verseny végén Rudolf Ot- tóné, a zsűri elnöke adta át a helyezetteknek a díjakat. —k. —e. Labdarúgás A járási labdarúgó-bajnokság tavaszi 4. fordulóját április 16-án délután 16 órakor játsz- szák a csapatok az alábbi párosításban : Kossuth csoport: Szokolya—Váci Híradás 14.30, Vácduka—Örbottyán Barátság, Márianosztra—Kisnémedi, Kösd—Verőce, Ipolydamásd—Vácrátót, Sződliget—Örbottyán Petőfi. Rákóczi csoport: D.-keszi SE—Letkés, Püspökszilágy—N agymaros, Rád—Kóspallag elmarad, Váci MÁV II—Vámosmikola 10.30, Fóti Vasutasi—Csornád, Fóti SE II—Perőcsény 10.00. BELSŐ ELLENŐRT ALKALMAZUNK Mérlegképes könyvelői képesítés és kereskedelmi szakmai gyakorlat szükséges. Jelentkezés: a Vác és környéke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat személyzeti osztályán: Vác, Április 4. tér 12.