Pest Megyi Hírlap, 1972. március (16. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-05 / 55. szám
1972. MÁRCIUS 5., VASÁRNAP "‘"^Civlap 9 Pest megyei alkotások Az állatok világa Stílusos, hogy Gödöllőn, a mezőgazdasági szakembereket képző egyetemen a demonstrációs anyag mellett műtárgyakban is találkozunk állatokkal. Mindenekelőtt a Gémek-re gondolok, Turcsányi Árpád szobrára, mely a Nyisztor György kollégium belső udvarában keresi végleges helyét. Elöntött rétek, holtágak türelmes madara a gém, órákig várja zsákmányát a vízparton, költőhelyén konrog, tengerekről, óceánról érkezik hazánkba a levegőég nyitott határain. Kettős szobrán az ő világukat összegezi Turcsányi Árpád, bezárult, kinyíló szárnyuk vitorláiban a fölemelkedés természetes energiáit láttatja, az embertest hiányát, szárnynélküliségünket, melynek nosztalgiáját az értelem sugallta repülőgép szüntette meg. E Gémek otthona tág, hazájuk ég- föld-óceán, mely szüntelen vándorlásra készteti e nyughatatlan gázlómadarakat, melyeknek vonzó szürkeségét, röptéire mindig kész fürgeségét eszményként állítja elénk e madár-tömörítésben Turcsányi Árpád. Egészen más állatot figyelt szoborrá Borics Pál — a Növendék bika-1, mely a Megtermékenyítő Állomás elé került. A haraszti mészkőből faragott plasztikai összegezésben a szerelmi dühre hangolódott állat támadása motoz. Most moccanatlan, konokul megköti magát, teste sértetlen tömb, csak a nyakán gyűrűzik a bőr árkos ráncokká. Állapota átmeneti, tegnap még borjú, holnap tehenek uralkodó király®, ezt jelzi a büszke megtorpanás, a leszegett fej külön törvénye. A szobor Tamási Áron nosztalgiájához vezet, aki Szirom és Boly című regényében megsajnálta a mi időnk bikaborjait, hiszen a kérlelhetetlen fejlődés elorozza örömüket, azt az örömet, melyet az emberi intellektus Megtermékenyítő Állomásra változtatott Előtte áll szoborban a Nönvendék bika — egyszerre jelképezve az állatok világát és az emberi értelem határtalanságát Losonci Miklós TASNÁDI VARGA ÉVA: Cserében Magányomat cserélem szerelemmel, de minden óra pénzként szétgurul, a csend perceit váltom fel szavakra, a magam adom fel — mozdulatlanul. Itt vagyok, láss meg, kutass szemem sarkában. Itt villan Györk, piros gyerekkorom, fűből font nyakék, rozsdás tankok a tájban nyugasznak most is ott a dombokon. Csak én nem nyugszom már soha. Nem érted? Jó magányomba törtél, mint szelek, kést emeltél a hallgatás burkára, s onnan kiszökve mit felelhetek? Magányomat cseréltem szerelemre, következik a hántás, indulat, civódás, béke, s végül egymagámban járom ismét városom utadat. Turcsányi Árpád: Gémek VARNAY DEA: Dunakanyar Békés este van a vízszagú partok felett, elszunnyad az alkony utáni csend, tücsök ciripel a bokrok alján, a sétányon magány kószál... kialudtak a szalonnasütő tüzek, pislákoló pont az átkelő hajó, bogarak koppannak a lámpa falának álmosan ringatózik az elárvult komp az akácok levelén az esőcseppek üldögélnek őszt hoz a parti szél Szentendre felől... SZILÁGYI JUDIT: Diadal Forgószélben találtam egy katicabogarat, elfelejtettem forró délben fázni, az ég hópehely sírását vígan fogadom, az emlék nem éltet — nem félek mint egykor —■ I A hajából szedegette ki a k csavarokat, amikor Pali a 5 konyhából bekiabált: s 6 — Kész vagy? «I ^ — Egyél süteményt. Odaké5: szítettem a kredencre. s $ Szinte látja Palit, amint a ^ süteménynek esik. Ha ő any- $ nyit enne, egy hét alatt kihíz- $ná a ruháit, falu zni se mehet- $ ne a brigáddal. Mit is kérde- ^ zett az előbb Pali? Hja, nehéz & vele beszélgetni. Mindig úgy a hat, mintha unatkozna, olyan $ mereven néz rá, mintha attól | félne, hogy leragad a szeme. ^ Mit lát vajon rajta, amikor így ^ nézi? A bőre épp elég fáradt, ^ de ezt biztosan nem veszi ész- ^ re. Egy kis hormonkrém, egy ^ kis rúzs; persze, nem szabad ^ szembeülni a világossággal. S i a frizuráját is úgy tudja el- S rendezni, hogy nem látszik: ^ ritkul a haja, szélesedik a vá- ^ laszték... — Mesélj valamit. ^ Pali századszor mondja el, ^ mi újság az irodában, ő oda ^ se figyel, viszont szereti halla- |ni a hangját. Palinak nincse- |nek gyöngéd, könnyű szavai, § csak olyan semmilyen szavak. ^ Fantáziája sincs, neki csak az ^ igaz, ami megtörtént vele. S ^ mi történik egy ilyen fiatalemberrel? Akit ő nyomott be ^ a Tükerthez?! Talán ez volt a ^ lenagyobb nőügy számára, ez sa színésznő-barátnő, elhence- 5 gett fele a fiúknak, akik foly- ^ ton faggatják: „Hol játszik a § nőd?” Es Pali minden alka- ^ lommal elmondja, amit tőle ^ trail: hogy most próbál egy § klassz szerepet, s ^ — Egyél, Palikám — mond^ ja gyorsan, mert ellensúlyozni ^ kell, hogy nem játszik, fájda- k lomdíjat kell fizetnie, s ^ — Gyerünk sétálni. | — Ilyenkor sétálni! — S mondja méltatlankodva, s S töpreng, mivel tartsa vissza § Palit. Hülye krapek! Annyi ^ szíve sincs, mint Varró Pistá- $ nak, a rendezőnek. E percben ^ nem tudja, kire haragszik: Pa- ^ lira vagy Varró Pistára, a ke- ^ serűség összegabalyodik benne, ^ s újra érzi elmúlt hónapok cél- ä tálán ácsorgását a titkár elő- S szobájában, amikor a púder § meg az önbizalom kezd leol- ^ vadni róla. A titkár azt mond- ^ ja, várd meg az öreget, s mi- kor végre kipattan az ajtó, és PALOTAt BORIS/ ő azt hiszi, na most! Varró elnyargal mellette, és már lent is van a lépcsőn, s hiába rohan utána, csak a hadonászó kezét látja, mert nyargalászva is magyaráz, de nem neki, sohasem neki! — Magadban beszélsz? — kérdi Pali, és nevet Ismeri ezt a kárörvendő nevetést, amelyhez az üres kék szemei asszisztálnak. Milyen jó lenne megadni magát a nyugalomnak, amelytől annyira fél. Milyen jó lenne bőgni, nem törődve Borics Pál: Növendék bika Matolcsy Zsuzsa rajza azzal, hogy a szemhéja megduzzad; kitaposott szandálban járni és nem nyolccentis sarkokon. Mért nem hagyja futni Palit, akinek sejtelme sincs a színházról, tapsról, arról a masztix-, festék-, varázsszagú világról?... Valaki csenget. Bosszúsan néz az ajtóra. Biztosan a villanyszámlát hozzák. — Donát Angéla művésznő? — mondja egy férfihang, és levelet nyújt át meg egy kézbesítőkönyvet — Tessék aláírni. Fel kéne venni a szemüveget M. Orbán Edit: Hazafelé — Aláírni. Itt ni! — Miféle levelet kaptál? Zsebregyűri a borítékot. Ha egyedül lesz, felveszi a pápa- szemét. Ráér. De Pali máris a levél után nyúl, azzal a mohó mozdulattal, mellyel a vasárnapi ebédeket kapja be. — Te., téged a televízióba hívnak! össze kell szednie magát nehogy az izgalom leverje a lábáról. A szemöldökvanala kivörösödik, s a barackszínú festéken átüt a verejték. — A múlt héten szóltak nekem. — Most már Palival hozatja oda a cipőjét, kurtán, tárgyilagosan rendelkezik: — Rakd el a tányért! A pulóveremet! Aztán ott ül a titkár szobájában, ahol oly gyakran várakozott arcárafagyott mosollyal, sértődésre készen. Cigarettára gyújt, egyetlen Gold Flake-jét szívja el, miközben megdicséri a gépírónőt, hogy milyen ügyes kis orra van! Odahaza majd elhenceg vele a kislány: Donát azt mondta, hogy ügyes kis orrom van! — Tessék, itt a szerepe. Holnap tíz órakor olvasópróba. Ennek a lánynak mondta az előbb, hogy ügyes orra van? — Ez nem szerep. Én, aki... — Tessék letenni az asztalra. — A gépírónő egy papírdarabkára jegyezget. Kint esik. A kalapján ösz- szekunkorodik a szalag. Csak ne várná Pali! De Pali éppen ma várja, amikor ilyen ázott, ilyen üres. — Milyen a szerep? — kérdi Pali. — öreg vagyok... Kiszolgált vén csont. Döbbenten kapja fel a fejét Nem ezt akarta mondani, véletlenül csúszott ki a száján. De most, hogy kibukott belőle, valami megkönnyebbülést is érzett, hogy túl van rajta. Öreg ... Kinek kell egy öregedő színésznő? Ha százéves anyót kellene játszani... az feladat! De ez? Egy nő, aki néha bejön, néha kimegy, senki sem veszi észre. Lehet, hogy nincs is a darabban ... Akkor már az előszobában álltak. Nehezen nyitotta ki az ajtót. A kilincsen motozott a keze, májfoltos, megviselt kéz, lepattogzott piros körmökkel. Pali lehajolt hozzá, átfogta a vállát. — Te nem vagy jó színésznő? Nagy színésznő? Biztos? — Dadogott, kereste a szavakat — Mindig attól féltem, hogy mégsem vagy az, akit kerestem. Hogy egyszer- csak kiderül... úgy derül ki, mint egy sikkasztás... hogy ünnepelt nő vagy... nem olyan árva öregasszony, mint az anyám. — Rendben — mondja és bátorítólag néz a gépírónőre, mintha azt mondaná, te azért hasznos tagja vagy a társadalomnak, elvégre nem lehet mindenki művész! Lent az utcán lapozni kezdi a forgatókönyvet. Egyre gyorsabban lapoz előre, hátra, megint előre, a vékony papír szemrehányóan zizeg, csupa gyűrődés, ahogy ide-ida forgatja. S egyszercsak felszalad a lépcsőkön, berobban a gépírónőhöz. — Biztos, hogy ez az én szerepem? Nem cserélte össze? A gépírónő bólint és tovább kopog. Egy pillanatig riadtan hallgatta. Tiltakozni akart, bizonygatni, hogy ő igenis jó színésznő, s az az öregség sem olyan biztos. Egyáltalán nem biztos. De ahogy Pali arcába nézett, torkán akadt a szó. Egészen már arc volt, mint az eddigi. Mintha valamit kutatott volna benne, és azt a valamit mindjárt meg is kapja, csak figyelni kell. — Dehogy vagyok én nagy nő! — mondta és szebkendő- jével megtörölte a szemealját. Aztán feltette a szemüvegét. Pali a szemüveg régimódi keretére bámult. — Ezután minden hónapban ... Más fiú is ad haza. A szerep
