Pest Megyi Hírlap, 1972. március (16. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-04 / 54. szám

M» Htcr« hírlap 1972. MÁRCIUS 4., SZOMBAT Rózsa Sándor új szerepben TV-FIGYELŐ Tersánszky Józisi Jenő „Vi­szontlátásra, kedves” című drámáját mutatja be március közepén a Pesti Színház. Ren­dező: Martern László. A ké­pen a női főszereplő, Venczel Vera és Oszter Sándor, akit a Rózsa Sándor című tv-sorozat- 5ól ismer a nagyközönség. Munkások, vezetők egymásközt. A Csepel Művek és a debreceni Gördü­lőcsapágygyár, rövidített ne­vén: GÖCS, volt a színhelye annak a kapcsolásos közvetí­tésnek, melyben szocialista brigádok tagjai beszéltek-vi- tatkaznak napi gondjaikról, a brigádmozgalom értelméről, bérkérdésekről, erkölcsi meg­becsülésről. Az effajta riport­műsoroknak legfontosabb moz­zanata nem egyszerűen az üzemlátogatás, a bepillantás a műhelyekbe — sokkal inkább a helyzetjelentés a közérzetről, az eltérő munkakörülmények­ről. Mert ha Debrecenben megtudják, hogy Csepelen — anyagilag is — mennyivel job­ban megbecsülik a törzsgárdát, a közlés hatása intézkedések­ben is továbbgyűrűzik majd. Ha azt mondja egy munkás­asszony, hogy a szocialista bri­gádmozgalom lényege a mun­kateljesítmény és a megfelelő munkahelyi „éghajlat”, a ma­gánéletben való találkozás már nem várható el feltétlenül — meggondolkodtató, vitára ingerlő megállapítás. Balogh Mária és Bán János riporter­kettőse nem hibátlanul, de lendülettel, erélyesen terelte a nyilatkozókat a legfontosabb kérdések irányába, mindenkit nyíltságra sarkallva, ha kellett, az elharapott szavakat is to­I vábbfolytatva. A képernyő I ilyenkor milliók tapasztalat- cseréjének színhelye és orszá­gos szószék, később pedig hi­vatkozási alap bármely üzem­ben: miképp lehet javítani a helyi nehézségeken. A folyta­tást is ilyen „hangszerelésben” várjuk. Hatalmasságok - maszk nélkül. Ma fejeződik be az ismert szovjet történész publi­cista, Valentyin Zorin négy­részes sorozata, mely a század amerikai politikájának felszí­nét képekkel, kommentárokkal köti a háttérhez, a nagy hatal­mú tőkés „bábmozgatókhoz”. Bámulatra méltóan gazdag (és nemegyszer furfangosan meg­szerzett) archív anyag vonul fel tárgyi bizonyítékként: a po­litikai pódiumon ágálókat épp­úgy láthatjuk, mint az irodá­jukból ritkán a nyilvánosság elé lépő „nagy családok” tag­jait. S bár a vágások merészek, pillanatonként száguldunk fél­múltból a jelenbe s ismét visz- sza, mégis világosak az össze­függések. A felvillantott port­rék, persze, vázlatosak, nem­egyszer csak a kemény monda­nivaló csattanójául szolgálnak, de a történelmi publicisztika nem tűri a hosszasan érvelő, ráérős kifejezésmódot. Zorin „kulisszaeltologató” eljárása szigorú elkötelezettséggel, ha­KÉT HÁZBÓL Kultúra a község felének Dunakeszin két művelődési ftáí van, pontosabban másfél, mert az egyiknek a fele élet- veszélyes, használhatatlan. Van ugyan itt is élet — a le­hetőségekhez képest még moz­galmasnak is nevezhető —, de össze sem lehet hasonlítani a Járműjavító József Attila mű­velődési központjával. Az igények szerint A vasutasok művelődési há­ta, magától értetődően elsősor­ban az üzem dolgozóit, s a la­kótelepieket szolgálja. A prog­ram nagy részét a gyáriak ké­rései alapján, a társadalmi ve­zetőség állítja össze, melynek tagjai folyamatosan mérik fel a különböző igényeket. A gyár vezetőségének konk­rét kérései is vannak, ebből alakul ki a legtöbb előadás- sorozat, amely a művelődési központ műsorának egyik legfontosabb összetevője. A szocialista brigádvezetők klub­ja, a munkásakadémia, a nők akadémiája és a többi sorozat programja már az ősszel elké­szült, ennek alapján jelentkez­tek az állandó hallgatók. — Elégedettek lehetünk — mondja Szabó László, a műve­lődési központ munkatársa —, például a brigádvezetők ja­nuári összejövetelén 36-an vet­tek részt, a februárin pedig 48-an. A több mint 30 száza­lékos emelkedés mindenek­előtt az érdekes előadás, s a jól felkészült előadó érdeme. A Tudományos Ismeretter­jesztő Társulat országos fel­mérései szerint mindenütt nagy sikere van az ilyen és az ehhez hasonló előadássoroza­toknak. Ez alól Dunakeszi sem kivétel, van azonban olyan te­rület, ahol más a helyzet. — A kabaréműsorok, a ma­gyarnóta- és népdalestek láto­gatottsága — mert gyengék — elmarad a várakozástól. Van­nak azért könnyűműfaj-igé- nyek, amelyeket ki kell elégí­teni, ezért rendeztük — a gyár költségén — a nyugdíjasna­pot, amikor ismert és kevésbé ismert színészek, előadók lép­tek színpadra. A legsikeresebb vidám műsorunk, amely min­den esztendőben telt házat hoz, a szakszervezet munkavé­delmi kabaréja. Ennek nem­csak a komédiázás a célja, ha­nem a nevelés is, a jelek sze­rint ez a műsor igen hatásos. Fiatalok otthona A leggazdagabb program, mint általában mindenütt, itt is a fiatalokat várja. A sláger a beat, erre még a község má­sik végéről, sőt Fótról, Gödről is eljönnek, amin nem is kell csodálkozni, ugyanis majdnem minden hónapban fellép itt egyik-másik igazán neves ze­nekar. A művelődési ház pince­klubja még nagyon fiatal, első összejövetelét decemberben tartotta. A 25 tag maga ren­dezte be a művelődési ház se­gítségével „föld alatti” otthon­ná. Nem alakult még ki a klub profilja, de a program­füzet tanúsága szerint változa­tos a műsor: tartott már elő­adást Schalk Gyula, az Uránia Csillagvizsgáló Intézet munka­társa, volt sakkverseny és szellemi totó, színházlátogatás. Karinthy-est — és természete­sen táncdélután is. — A MŰM 201. számú Ipa­ritanuló Intézet szintén sok­szor veszi igénybe áz általunk felkínált lehetőségeket. Már­ciusban az ő kedvükért jön Dunakeszire a Déryné Színház, közülük kerül ki az ifjúsági filmklub tagsága, de nekik rendezünk más, fiataloknak szóló vetítéseket (legutóbb a Felszabadítás és az Eper és vér volt műsoron). A telepen levő 3. számú ál­talános iskola is itt rendezi meg ünnepségei többségét. Az itt tanuló diákok alapították meg az úttörőklubot, a 100 tagból álló természettudomá­nyi klubot és a sikeresen mű­ködő képzőművészeti szakkört. Nappal — szakkörök — Eddig azokról az állandó jellegű programokról esett szó, amelynek részvevői a Jár­műjavítóban dolgoznak, vagy a hozzátartozó lakótelepen lak­nak. A művelődési központ ezek szerint Dunakeszi másik felére egyáltalán nem gondol? — Sajnos, nem tehetjük, nincsen rá lehetőségünk. Ná­lunk legtöbbször nap közben is telt ház van, sok időt és ter­met foglalnak le azok az ösz- szejövetelek, amelyekről eddig még nem esett szó, mint pél­dául az óvodások mesedél- előttjei, a bélyegszakkör, a ga- lambászkör, a méhész-szak­kör és más társaság program­ja. Néhány tanfolyamunk azért akad, amely általános jellegű. Ezek többnyire olyanok, ame­lyek meghozzák a fenntartá­sukhoz szükséges pénzt. Ilyen például a szabás-varrás tan­folyam, amelynek még fóti részvevője is van. Erről a tan­folyamról annyit, hogy sikeré­re jellemző, miszerint idén már haladó osztályt is indít­hattunk. A József Attila művelődési központ lehetőségei a tervek szerint már ősszel bővülnek. A könyvtár fölött új emelet épül, amelyben hét terem lesz — ennek segítségével persze nemcsak a zsúfoltság csökken, hanem a programok száma is nő. Vasárnap zárva Dunakeszi másik művelődé­si háza — a községi — 1970 októbere óta, mint erről már szó esett, félig használhatat­lan. Az emeleti nagyterem fa­la megrepedt, ezért csak a földszinten lehet rendezvénye­ket tartani. Pogonyi Pálné, a gazdasági felelős, rövid idő alatt fel tudja sorolni az ál­landó jellegű programokat. — Hétfőnként a tömegszer­vezetek. kedden és pénteken az országos hírű Radnóti Mik­lós Irodalmi Színpad, szerdán­ként a gyerekek, illetve este a KISZ-esek, csütörtökön a ba­lettiskolások, szombaton pedig az ifjú képzőművészek tarta­nak összejövetelt. Vasárnap szünnap van. A művelődési házon kívül tarthatunk külön­böző előadássorozatokat (ötfé­le van), tavaly három kiállí­tást rendeztünk a tanácshá­zán, s várjuk a jó időt, hogy a szabadtéri színpadunkat a fiatalok igénybe vehessék. A helyzet javulására nem sok esélyünk van, nincs pénz a ház újjáépítésére. Ha meg­kapjuk a hozzájárulást, vi­szonylag könnyű a dolgunk, a gyárak, üzemek, s a KISZ- esek már tettek különböző tár­sadalmi munkafelajánlásokat... A felajánlásokat ki kellene használni, méghozzá minél előbb. Egy ilyen városias nagyközségnek nem lehet elég az egyik nagyüzem művelődési háza. Mészáros Sándor tásos kompozícióval szolgálta mondanivalóját. Röviden. Az NDK-televizió második estje jó néhány érde­kességgel szolgált, különösen a Händel életéről készült kis- filmben és a berlini miniatű­rökben. Azt viszont nem helye­selhetjük, hogy egy naiv fogá­sokkal élő, gyenge játékfilmet léptettek elő esti főműsorrá — szívesebben fogadtunk volna helyette több jól sikerült, más tájakat, városokat is bemutató kisfilmet. Egyetlen pillanatig sem sza­bad komolyan vennünk Bor­sot. Az új sorozat előtti vissza­pillantás a múltra olyan káp­rázatos jelmezfelvonulást pro­dukált, hogy szinte történelmi maszkabálon éreztük magun­kat. Nincs értelme hát a ko­molykodó dohogásnak e far­sangi játékon — szerzők és dramaturg együttes erővel fog­ták ki a szelet az ellenérvek vitorláiból —, mert ha nem is vagyunk hajlandók népmeséi hősnek tekinteni Máté (Mat- teo) barátunkat, mert túlontúl kiagyalt ahhoz — legalább nem kell aggódnunk érte, hi­szen a szerző szándéka szerint is elpusztíthatatlan... Ma délelőtt megismétlik Cooper klasszikus indiántörté­nete, Az utolsó mohikán film- változatát. Délután (és vasár­nap) láthatjuk a régebben be­mutatott Hétköznapi történet c. háromrészes tv-filmet, mely egy parasztból lett munkás- igazgató életén keresztül a ha­talmat átvevő nemzedék sor­sát is példázza. Ismét üdvözöl­hetjük Michal urat, és képze­letben utazhatunk a bugaci kisvasúton, Este Friedrich Schiller romantikus tragédája, a Stuart Mária Katona József színházi előadását közvetítik felvételről, az éjszakai előadás­ban pedig Andrzej Wajda filmtörténeti jelentőségű re­mekműve, a Hamu és gyémánt következik a rendező életmű­sorozatában. Vasárnap jelent­kezik a márciusi Kalendárium, folytatódik a Hiúság vására, és újból törhetjük fejünket a Ki­csoda — micsoda? feladvá­nyain. Lchotay-Horváth György A magyar nyelv napja A budapesti tanítóképző in­tézetben ismét megünnepelték a magyar nyelv napját. A ren­dezvény szorosan kapcsolódik a beszédműveléshez, amely kötelező tantárgy valamennyi hallgató számára. A magyar nyelv napja alkalmából az anyanyelvről szóló írói-költői vallomásokból szólaltattak meg néhányat a szövegmondó hallgatók. A legjobb előadók könyvjutalmat kaptak. Műveltség és egészségkultúra Amikor felvetődik az a kér­dés, hogy az egészséges élet ismérvei fontosak-e az általá­nosan művelt ember számára, mindenki természetes meggyő­ződéssel állítja, igen, fontosak. Mégis nagyon lassan növekszik azoknak a tábora, akik az egészségkultúrát az emberi kultúra szerves részének te­kintik, s megértik, hogy az egészségre való nevelés egy­szerre népművelő és egészség- ügyi munka is. Meglepő ellentmondás, hogy nem ritkán a nagy kul­túrájú, művelt emberek is tá­jékozatlanok saját testüket, an­nak funkcióját, egészségüket érintő alapvető kérdésekben is. Bizonyos, hogy a korszerű egészségügyi ellátás, ezen be­lül is első helyen a megelőzés (a védőoltások, a szigorú köz­egészségügyi rendszabályok, szűrővizsgálatok) tömegeket óv meg a különböző fertőző be­tegségektől, mérgezésektől. Ugyanakkor az is bizonyos, hogy számos egyéb betegség is megelőzhető lenne, ha az em­berek megtanulnának egészsé­gesebben élni. Milliók tudják betéve a kü­lönböző sportszabályokat. Nemcsak a labdarúgásét, ha­nem például a mőkorcsolyá- zásban is nagyobb szakértők vagyunk, mint a pálya szélén topogó tucatnyi bíró. Vég nélkül lehetne sorolni, hogy formálódó társadal­munkban az élet- és munka­viszonyok állandó javulása mellett mennyire megváltozott a világ körülöttünk is meg bennünk is. Nemzedéknyi élet­idő sem kellett hozzá. A szer­veink azonban nem változtak. A gyomor befogadó képessége a jobb anyagi viszonyok kö­zött is csak alig-alig növelhe­tő, napi kalóriaszükségletünk meg — hiszen már nemcsak a munkahely, hanem a háztartás is gépesített — inkább csök­kent, mint növekedett A cárosiasodó életforma, a differenciáltabb munkahelyi követelmények más terheket, a húsz-harminc év előttitől elté­rő, bonyolultabb feladatokat rónak ránk. Ezzel újabb pana­szok, betegségek jelentkeznek, mint például a neurózis, vagy­is az az állapot, amikor az em­bernek a környezetéhez vagy az eseményekhez való alkal­mazkodó képessége fölmondja a szolgálatot. A betegség maga természetesen nem a művelt­ség függvénye, de annak felis­merése, hogy például egyes munkahelyeken javítani kell a viszonyokon, vagy a vezetők­nek a beosztottakkal való kap­csolatán, már igen. Műveltség kérdése a család- tervezés is. Mindenekelőtt az ezzel összefüggő modem fo­gamzásgátló módszerek elter­jedése a nemkívánatos terhes­ségek megelőzésében. Gyakorlati példákat is em­líthetek. Falvainkban olyan nagyarányú modern építkezés folyik nemcsak ma, de már 10 —15 év óta, amilyenre azelőtt száz évekig nem volt példa. De meg kell nézni az új redőnyös házak mögött a kukoricaszár-, ból összetákolt árnyékszéket. Az egyik Pest megyei kis­községben 572 lakást vizsgál­tunk meg néhány évvel ez­előtt. 54%-uk kétszobás, 6%-uk háromszobás volt. (Ugyanitt 1940-ben nem volt háromszo­bás lakás, kétszobás pedig alig 10%-> Ma a község lakóinak 91%-a elvégezte a 6 elemit, illetve a nyolc általánost. Analfabéta már csak az örökké vándorló cigányok közt van. (1940-ben a 12 évnél idősebb lakosság 10%-a volt írástudatlan.) A 3000 kötetes közkönyvtár mellett 11 458 szépirodalmi té­májú könyvet számoltunk meg a lakásokban, ami családon­ként átlagosan 20 kötetet je­lentett. Hét kivételével minden családnak volt rádiója, és a lakosság 40%-ának televíziója. Ugyanakkor a két mélyfúrá­sú kút kivételével valamennyi kút vize fertőzött, emberi fo­gyasztásra alkalmatlan. 178 házból (ezekben elismerték) az utcára öntik a szemetet. Az árnyékszékek 45%-a fedetlen, 17 háznál pedig semmiféle ár­nyékszék nem volt. Nem a pénz hiányzik, hanem a megfelelő szemléiéi, az egészségkultúra. Ugyanis az utolsó másfél évtizedben csak­nem 100 új házat építettek, de fürdőszobát a szigorú előírá­sok ellenére is csak 78 házban. Mi azonban csak 26 fürdőszo­bát találtunk felszerelve, hasz­nálatban. A jó anyagi helyzetben élő emberek között 193 családban (34,6%) senki sem — a gyere­kek sem — fogyaszt tejet! Vi­szont 205 családban (35,6%) szégyenkezés nélkül elismer­ték, hogy a gyerekek is kap­nak naponta alkoholt Ada­taink az 1965—1967-es évek állapotát mutatják, de újabb látogatásaink tapasztalatai sze­rint nincs számottevő változás. Mert a könyvek száma 1965 óta állítólag megduplázódott, a legelmaradottabb cigánygyere­keket is bevitték az iskolába, sőt színházi buszt is szervez­tek, mert sokan megszerették a színházat. De a házak szige­telését most is szakszerűtlenül végzik, ezért 40%-nál egy vagy több szoba fala vizes, a lakosr ság 10%-a pedig nyilvántartott reumás beteg. Ilyen a táppén­zesek 12%-a is. Nem azért hallgatom el a község nevét, mert félek, hogy megbántom őket, hiszen azzal, amit tettünk és tenni szándér kozunk, rajtuk akarunk segír teni. Nem lenne azonban igaz? ságos kipellengérezni éppen az ő egészségkultúrájukat, hiszen igen sok helyről ennél rosszabb adatokat lehetne bemutatni, Üttörőtáborban hallottam a múlt nyáron egy tréfás dalt, gyerekek énekelték a tábortűz* nél. Az egyik sora így szólt; „Nem ér ez az álét egy hajító­fát ...” Megkérdeztem egy kis­fiút, tudja-e, hogy mit énekel. Azt mondta, hogy tudja, de ez csak egy játék. Ha játék, az más. De azért jó lenne, ha mi, felnőttek az élet értékét felnőttszemmel néznénk. Dr. Bágyoni Attila Nagykőrösön is volt egyszer kutyavásár Nemcsak Budán — Nagykőrösön is volt egyszer kutya­vásár, mégpedig szá­zadunk elején. Az alföldi város polgá­rai ugyanis elhatá­rozták, hogy szobrot állítanak a múlt szá­zadban csaknem egy évtizedig ott tanár­kodé Arany János­nak. A nagy költőt idéző emléket Stróbl Alajos készítette. Müve érdekes kom­pozíció. A talapzat­ból kiemelkedő osz­lopon Arany János^ mellszobra áll. előtte pedig — csaknem életnagyságban — egy öreg gulyás ül, lábánál kutyája he­ver. A szobrász Csonka Márton kö- röstetétleni gulyásra emlékezve mintázta meg az alakot, aki­ről koszorús költőnk a városbeli tanárko­dása idején két ver­set is írt, A vén gu­lyás és A vén gulyás temetése címmel. Minden bizonnyal ezt akarta kihangsú­lyozni a mű mellék­alakjának méret­aránya Is. A vissza­emlékezések szerint a vén gulyás formája hamar kialakult, nem úgy a kutyáé. Stróbl valódi alföldi pásztorkutyát akart megmintázni, s mert nem talált megfele­lőt, kutyavásárt hir­detett Nagykőrösön. A lakosság három napon keresztül vit­te a négylábúakat a szobrászhoz, míg vé­gül is modellnek al­kalmasat talált. Ha már szó esett a vén gulyásról, érde­mes feleleveníteni a temetését, amely Arany Jánost is ver- selésre ihlette. Cson­ka Mártont különle­ges ceremóniával kí­sérték utolsó útjára, amelyről az egykori Vasárnapi Űjság 1855 februári száma is megemlékezett. A koporsót szállító fe­ketével bevont sze­keret 48 ökör húzta, s mindegyik . állat szarván gyászfátyol lebegett. A szekér előtt ment a gulya, melyet az öreg őr­zött, utána pedig, vasárnap lévén, ten­gernyi nép haladt, s a hosszú sort az egész ménes zárta — tudósított a lap. Arany János három hónappal későbben dátumazott versé­ben szintén említi s különleges kísére­tet ..., amely „ai egyszer fényes, Előt­te a gulya, utána a ménes”... A kopor­sót vivő szekeret azonban szerinte csak 36 ökör húzta. i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom