Pest Megyi Hírlap, 1972. március (16. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-31 / 77. szám
PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! XVI. ÉVFOLYAM, 77. SZÁM ÁRA 80 FILLÉR 1972. MÁRCIUS 31., PÉNTEK Folytatja munkáját a mezőgazdasági szövetkezetek II. országos kongresszusa Fehér Lajos, dr. Dimény Imre és Faluvégi Lajos felszólalása Az Országház kongresszusi termében csütörtökön reggel folytatódott a mezőgazdasági szövetkezetek II. kongresszusa. Az elnökségben helyet foglalt Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke; valamint Fehér Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese, Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára, Nyers Rezső, az MSZMP Központi Bizottságának. titkára, az MSZMP Politikai Bizottságá- tak tagjai; továbbá a kormány több tagja, a TOT elnökségének tagjai, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának, a szövetkezeti testvérszövetségeknek a vezetői, több termelőszövetkezeti veterán, közéleti személyiség. Potyondi Ottó, a mandátumvizsgáló bizottság elnöke terjesztette a kongresszus elé a bizottság jelentését. Eszerint a kongresszuson mind a 442 küldött megjelent. Az adatok szerint a küldötteknek 78,4 százaléka férfi, s 21,6 százaléka nő. A nap folyamán felszólalt a többi között dr. Molnár Frigyes, a SZÖVOSZ elnöke, aki a testvérszövetség nevében üdvözölte a kongresszust. Dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezés- ügyi, valamint Faluvégi Lajos pénzügyminiszter a kongresz- szus fórumán elismeréssel szólt a termelőszövetkezetek fejlődéséről, egyben reflektált a vitában elhangzottakra. Pest megyei küldött is szót kapott csütörtökön: Szeniczey Lajosné, a kiskunlacházi Űj Barázda .Termelőszövetkezet elnöke beszélt a Budapest környéki szövetkezetek helyzetéről. (Fehér Lajos szerdai beszédét, a két miniszter, valamint a Pest megyei küldött felszólalását lapunk 2. oldalán kivonatosan ismertetjük.) A kongresszus ma folytatja munkáját. KITÜNTETÉSEK A NÉPHADSEREGNÉL A katonai és politikai kiképzés színvonalának emelésében, a néphadsereg harckészültségének fejlesztésében, beosztásukban több éven át végzett kiemelkedő munkájuk elismeréseként — hazánk fel- szabadulásának 27. évfordulója alkalmából — az Elnöki Tanács a Vörös Csillag Érdemrenddel tüntette ki néphadseregünk hét főtisztjét. A Kiváló Szolgálatért Érdemrendet 33-an kapták meg, a honvédelmi miniszter 15 alezredest ezredessé léptetett elő. Ezenkívül számosán megkapták a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany, ezüst, illetve bronz fokozatát, valamint többen a Honvédelmi Érdemérmet. A kitüntetéseket és az előléptetéseket Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter csütörtökön nyújtotta át a Magyar Néphadsereg Központi Klubjának nyári helyiségében rendezett ünnepségen. Az ünnepi eseményen jelen volt Borbándi János, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője, részt vettek a Honvédelmi Minisztérium katonai tanácsának tagjai, valamint a néphadsereg tábornoki és parancsnoki karának több tagja. Ugyancsak ott volt I. V. Tutarinov vezér- ezredes, a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erői parancsnokságának magyarországi képviselője. Német húsvét Csütörtökön már lényegesen több nyugat-berlini lakos kereste fel a Német Demokratikus Köztársaságot, mint az előző napon. Az NDK illetékes szervei azonban alaposan felkészültek a mostaninál is nyilván jóval erősebb pénteki és vasárnapi forgalomra is, úgyhogy a határátlépő helyeken a látogatók továbbra is minden zökkenő nélkül, gyorsan átestek a szükséges formaságokon. Ugyancsak súrlódás- mentes Volt az ellenőrzés az NSZK és a Nyugat-Berlin közötti tranzit átkelőhelyeknél i's. A nyugat-berlini lapok is egyöntetűen elismerik, hogy az NDK hatóságai rendkívül nagyvonalúan végzik munkájukat. „A nyugat-berliniek ítélete egyértelműen pozitív a gyors és barátságos útlevél- vizsgálatról és az esetenként előforduló vámellenőrzésről” — írja a szociáldemokrata Telegraf. ÜNNEPSÉG A MEGYEHÁZÁN Tegnap délben ünnepséget rendeztek a Pest megyei Tanács székházában. Dr. Mondók Pál, _a megyei tanács elnöke köszöntötte azokat a tanácsi dolgozókat, akiket a Népköz- társaság Elnöki Tanácsa hazánk felszabadulásának 27. évfordulója alkalmából kitünKÖZÉLET Nemes Dezsőnek, a Politikai Bizottság tagjának vezetésével csütörtökön a Finn Kommunista Párt meghívására Helsinkibe utazott az MSZMP KB küldöttsége. A küldöttség tagja Sándor József, a KB tagja. A finn kommunisták XIV. kongresszusán résztvevő küldöttséget Németh Károly, a Politikai Bizottság tagja, a budapesti pártbizottság első titkára búcsúztatta a Ferihegyi repülőtéren. A magyar—NDK tudomá- hyos-műszaki tárgyalások jegyzőkönyvét a Parlament flelegációs termében dr. Ajtai Miklós és dr. Herbert Weiz miniszterelnök-helyettesek írták alá. A hazánkban tartózkodó NDK-delegációt fogadta Aczél György, az* MSZMP PB tagja, a KB titkára és Fehér Lajos, a Bb tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese. Dr. Herbert Weiz tegnap elutazott Budapestről. Óvári Miklós, az MSZMP Központi Bizottságának titkára kétnapos látogatást tett Hajdú- Bihar megyében. Ellátogatott a debreceni Atommagkutató Intézetbe, a Medicor Művek debreceni üzemébe és a megyei lap szerkesztőségébe. A program csütörtökön a Hortobágyon tett látogatással fejeződött be. Dr. Szekér Gyula nehézipari miniszter* csütörtökön konzultációt tartott a Magyar Újságírók Szövetségének székházában. A központi, vidéki és üzemi lapok munkatársainak kérdéseire válaszolva a nehézipar fejlesztési koncepcióiról és időszerű problémáiról adott tájékoztatást. Sarlós István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, a Népszabadság fő- szerkesztője, Ilku Pál művelődésügyi miniszter, Fejér megye országgyűlési képviselője részt vett a Hazafias Népfront Fejér megyei küldöttértekezletén. tetett. A Munka Érdemrend arany fokozatát egy, a Munka Érdemrend ezüst fokozatát hat, a Munka Érdemrend bronz fokozatát pedig nyolc tanácsi dolgozó kapta meg. (Nevüket, valamint az összes megyei kormánykitüntetett nevét holnapi lapszámunkban közöljük.) A Tanácsi munkáért kitüntetés arany fokozatát ketten: Bartha Antal, Százhalombatta tanácselnöke és dr. Bán- falvy Barnabás, a megyei tanács tervosztályának vezetője, ezüst fokozatát szintén ketten vették át: dr. Lukács Ferenc, a Váci Városi Tanács elnöke és dr. Vida Gyula, a Váci Járási Hivatal elnöke. A kitüntetettek nevében Készt József, a Nagykátai Járási Hivatal elnöke mondott köszönetét. A megye lakossága látja eredményeinket és érti gondjainkat Tanácskozóit a Hazafias Népfront Pest megyei küldöttértekezlete Újjáválasztották a megyei népfrontbizottSágot és elnökséget Csala László elnöki megnyitóját mondja. A képen balról jobbra: S. Hegedűs László, Csal a László, Cservenka Ferencné, Darvas József, dr. Mondok Pál. Tegnap Budapesten, az MSZMP Pest megyei Bizottságának székházában tanácskozott a Hazafias Népfront Pest megyei küldöttértekezlete. A tanácskozás elnökségében foglalt helyet Cservenka Ferencné, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Pest megyei Pártbizottság első titkára, Darvas József Kossuth- díjas író, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának alelnöke, dr. Mondok Pál, a Pest megyei Tanács elnöke, dr. Dobi Ferenc, a Szakszervezetek Pest megyei Tanácsának vezető titkára, S. Hegedűs László országgyűlési képviselő, a Hazafias Népfront Pest megyei Bizottságának titkára, Juhász Róbert, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának osztály- vezetője, Csala László, a Hazafias Népfront Pest megyei Bizottságának elnöke, Kalmár Sándorné, a gödöllői GANZ Árammérő Gyár munkása, dr. Monori Balázsné váci vezető . óvónő. Csala László elnöki megnyitójában köszöntötte a községi és városi népfrontbizottságok megjelent 235 küldöttjét, a meghívott vendégeket, • majd utalt arra, hogy a megyei küldöttértekezlet aktív politikai légkörben ül össze. Közéletünk fokozódó aktivitásáról adtak tanúságot a februári falugyűlések, városi nagygyűlések — mondotta. ,— A gyűlések légköre, hangja, az elhangzott viták bebizonyították, hogy Pest megye lakossága helyesli pártunk, kormányunk politikáját és hajlandó azt segíteni. Ezután Bodor Tibor színművész, a Madách Színház tagja tolmácsolta Petőfi Sándor: A nemzetgyűléshez, valamint Váci Mihály: Még nem elég című versét. A továbbiakban S. Hegedűs László, a Hazafias Népfront Pest megyei Bizottságának titkára fűzött kiegészítést a Pest megyéi népfrontmozgalom 4 éves munkájáról, a népfrontválasztások tapasztalatairól, a főbb mozgalmi ■ feladatokról előzőleg írásban előterjesztett beszámoló j ához. Az írásos beszámoló értékelte a 175 községi, 6 városi és 9 járási népfrontbizottság testületi munkáját, majd részletesen szólott a Pest megyei népfrontmozgalom alkotmány- jogi, községpolitikai, művelődéspolitikai és béke-barátsági tevékenységéről. A népfrontmunka politikai tartalmát elemezve jelentős hangsúlyt kapott a szocialista demokrácia és a szocialista hazafiság erősítéséért végzett munka. S. Hegedűs László beszéde — Szocializmust építő hazánkban megyénk gazdasági és társadalmi eredményei tiszteletre méltóak — mondotta S. Hegedűs László. — Büszkék vagyunk rá, hogy a gazdasági fejlődésben megyénk ipara az élvonalban halad, mezőgazdaságunk fejlődése töretlen és meggyorsult városaink, községeink kommunális fejlődése is. — Eredményeink mellett gondjaink is jelentősek. Gondunk például, hogy a fejlődés ütemét tekintve jelentős eltérések vannak a megye belső ipari és külső peremkerületei között. Ez az eltérés bizonyos mértékig a lakosság alapvető ellátásában is megmutatkozik. Másik nagy gondunk a főváros körüli falvak növekedésével kapcsolatos. A gyors fejlődés, a budapesti munkahely,1 az átlagosnál magasabb népszaporulat számos ellátási nehézséget okoz, és különösén súlyos a helyzet az oktatási, egészségügyi és kulturális ellátottságban. — A megye lakossága egyetért a párt politikájával és támogatja azt — mondotta S. Hegedűs László. — Becsületesen dolgozik munkahelyén és mind nagyobb számban vesz részt a közéletben. Látja eredményéinket és érti gondjaink forrását. A falugyűléseken, városi nagygyűléseken elhangzott fejlesztési javaslatok mértéktartóak és a lakosság kész azok megvalósításában közreműködni. A felszólalók többsége a lakóhelyet érintő kérdésekkel foglalkozott. A felszólalások értékét növelte, hogy a résztvevők jelentős felajánlásokat tettek. Egyének, szövetkezetek, üzemek, szocialista brigádok, KISZ-szervezetek a legkülönbözőbb formákban — pénz, szakmunka, társadalmi munka, fuvarozás — ajánlották fel segítségüket. A népfront Pest megyei titkára a továbbiakban a helyi népfrontbizottságok eredményes tevékenységéről beszélt. — A népfrontmozgalom ott, és akkor bontakozott ki erőteljesen — mondotta —, ahol és amikor a párt helyi szervei, a helyi tanácsok a konkrét napi gyakorlati feladatokban is igényelték a népfront, a terület lakosságának közreműködését, s ahol megteremtették a segítségnyújtás feltételeit. * — Megyei bizottságunk az MSZMP Pest megyei Bizottságától mindenkor megkapta a munkához nélkülözhetetlen bizalmat, az elvtársi biztatást, a tanácsokat és a segítő bírálatot is. A megyei népfrontmozgalom képviseletében köszönjük a támogatást. — A népfront és a tanácsok együttműködéséről a következőket mondotta S. Hegedűs László: — Az elmúlt négy év alatt sokat fejlődött együttműködésünk a megyei tanáccsal, a városi és a községi tanácsokkal. Úgy érezzük, sikerült megközelítenünk azt a politikai feladatot, amelyet a párt X. kongresszusa és a tanácstörvény úgy határozott meg, hogy a népfront a tanácsok politikai tömegbázisa. Mi ezt a gyakorlatban úgy fogtuk fel, hogy ez nemcsak a lakosság informálását és a feladatok végrehajtására való mozgósítását jelenti, hanem ezzel párhuzamosan és nem kisebb mértékben, a lakosság tényleges bekapcsolását a tervek kialakításába, a fejlődés irányának meghatározásába. Mindez, a tapasztalatok szerint erősíti és eredményesebbé teszi a tanácsi munkát, nem gyengíti, .hanem erősíti a szocialista államhatalmat. Arra kell törekednünk, hogy az ilyen jellegű együttműködés az egész megyében általános gyakorlattá váljon. " A továbbiakban az előadó a különböző társadalmi szervezetek és a népfront együttműködéséről beszélt. — Kapcsolataink a szakszervezetekkel hagyományosak. A Szakszervezetek Pest megyei Tanácsa és a Hazafias Népfront Pest megyei Bizottsága különösen az utóbbi két évben kiszélesítette együttműködését, s azt írásba is foglalta. Mi úgy fogjuk fel ezt a kérdést, hogy a szakszervezetek, mint a munkásosztály érdekvédelmi szervei, nem lehetnek közömbösek környezetük és elsősorban a lakóhely élete, fejlesztése iránt. Célszerű és hasznos, hogy a szakszervezetek és a népfrontbizottságok a terület lakosságát általában érintő kérdésekben' közös álláspontot alakítsanak ki, működjenek minél szorosabban együtt. — Szűkebb pátriánk, megyénk, társadalma szempontjából is nagy. jelentőségű az ifjúság helyzetének, fizikai és szellemi fejlődésének alakulása. A fejlődést szolgálta a KISZ-szel (Folytatás a 3. oldalon.)