Pest Megyi Hírlap, 1972. március (16. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-23 / 70. szám

\ 1972. MÁRCIUS 23., CSÜTÖRTÖK ^tJűrlap 5 Kevesebbet eszünk, többet iszunk és dohányzunk A nyárra készül Leányfalu Szoboravatás ősszel - Fásítási program - Tekercselő üzem a szolgáltató házban Hírünk a világban — többek ■ között — arról is szól, hogy az étkezésre sokat adó, sokat köl­tő ország vagyunk. A hozzánk érkező külföldi még hónapok vagy évek múltán is emlegeti a magyar konyha remekeit, s többnyire hozzáteszi: Magyar- országon az emberek enni-in- nivalóra költik a pénzüket. Ha nem is egészen igaz ez, de határozottan volt benne valami igazság — a legutóbbi időkig. Cáfolhatatlan statisz­tikák bizonyították, hogy keresetünk nagyobb részét j élelmiszerekre és élvezeti cik­kekre költöttük. Néhány év­vel ezelőtt még minden, a kiskereskedelemben és a ven­déglátóhelyeken elköltött száz forintból több mint ötvenért élelmiszert, ételt, italt, no meg cigarettát vásároltunk. Mostanában kezdünk rácá­folni régi s éppenséggel nem jó hírünkre. 1967 óta min­den évben néhány tizedszá­zalékkal eltolódik az arány: 1970-ben már csak 47,8 százalékot, tavaly pedig 47,5 százalékot képviselt az összes forgalomban az élelmiszerek és élvezeti cikkek aránya. Igaz viszont — s ez nemcsak azt bizonyítja, hogy „vigyá­zunk a vonalainkra”, hanem azt is, hogy mind többet költünk ital- és dohányárura, kávéra, teára —, hogy az élel­miszerek és élvezeti cikkek aránya az utóbbiak javára billen. 1962-ben, amikor még a forgalomnak kereken a fe­lére rúgott ez a két tétel, 35 százalékot képviseltek az élelmiszerek és 15 százalékot az élvezeti cikkek. Tavaly a 47,5 százalékon belül az élel­miszerek 31 százalék alá es­tek, az élvezeti cikkek pe­dig 17 százaléknál magasabb arányt képviseltek. Mégsem ez a jellemző az utóbbi évekre, hanem az az egyenletes — sőt időnként ug­rásszerű — fejlődés, amely a tartós fogyasztási cikkek for­galmában tapasztalható. Két­ségtelen, régi igazság, hogy kultúrált, a huszadik század utolsó harmada követelmé­nyeinek megfelelő élet csak ott lehet, ahol az emberek ta­karékoskodnak, s jövedelmük jelentős részét tartás fogyasz­tási cikkekre fordítják. Ma már a falvakban is — első­sorban a fiatalabb nemzedé­keknél — egyre fontosabb szerepet töltenek be a tech­nika vívmányai. Mind több asszony cserélte fel a teknőt mosógéppel, a kézi facsarást centrifugával, kétmillió kö­rüli azoknak a családoknak a száma, amelyeknek tagjai es­téiket a televízió mellett tölt­hetik. Sorolhatjuk tovább: a ha­gyományos, öreg bútorok ki­szorultak a falusi házakból is, modem berendezés váltja fel őket. Ahová eljutott, s ahová a legközelebbi időkben el­jut a földgáz, ott a fű­tést is a házak nagy ré­szében erre állítják át. S igény van már a fürdőszo­ba — lehetőleg fali melegítés, bojleres fürdőszoba — iránt is. A számok pedig azt bizo­nyítják, hogy az igényeket van miből kielégíteni. A Belke­reskedelmi Kutató Intézet adatai szerint 1962-ben a for­galomnak 21 százalékát je­lentették a ruházati cikkek, azóta a legtöbb család — és családtag — „felruházko- dott”, ma már csak a kinőt- tet, elhordottat kell pótolni, s az arány 17 százalékra csökkent. A vegyes iparcikkek árucsoportjának viszont — ide tartoznak az említett tar­tós fogyasztási cikkek, vala­mint a tisztasági szerek, a könyv, a játék és sportszerek is — 29 százalékról 35 szá­zalékra növekedett az ará­nya. Ezen belül az elektromos és egyéb háztartási gépek, a maradandó beruházásként vá­sárolt cikkek részesedése az 1962. évi nem egészen 7 százalékról 10 százalék fölé emelkedett. Higgadt, tárgyilagos gelés eredményei a reskedelmi Kutató Intézetben összeállított statisztikák. Nem­csak a tényeket, hanem az okokat is számításba veszik. Tény, hogy a falusi vá­sárlások aránya egyre nö­vekszik — s az okok kö­zött jelentős helyet foglal el a falusi bolthálózat korszerűsödése. ! Ismét néhány adat: 1962-ben | 30 százalék körül járt a szö- J vetkezetek aránya az egész kereskedelemben — 1971-ben már 34,2 százalékos volt ez az arány. Köztudomású, hogy az ország minden részén épül­nek az utóbbi években szö­vetkezeti áruházak, modern, minden igényt kielégítő bol­tok, ahol a vásárló mindent megtalál helyben, amiért még egy-két éve is a megyeszék­helyre vagy Budapestre kel­lett utaznia. Semmi kétség: átalakuló­ban van hírünk is a világban. Immár egyre többen is­merik az újfajta magyar falut és várost is, amely egyre korszerűbb, kultú- ráltabb, merjük kimonda­ni: városiasabb. Az évek során bekövetkezett változásokat jelző számosz­lopok nem jósolnak, hanem előre vetítik a jövőt: a fejlő­dés üteme évről évre erőtel­jesebb ... V. E. Püspökök beiktatása Veszprémben szerdán beik­tatták tisztébe a nemrégen ki­nevezett és felszentelt dr. Lé­kai László címzetes püspököt, veszprémi apostoli kormány­zót, dr. Klempa Sándor címze­tes püspököt és Kádár László veszprémi segédpüspököt. A beiktatáson részt vett dr. Ijjas József kalocsai érsek, to­vábbá a római katolikus egy­ház magyar püspöki karának több tagja. 7. Majd csak túljut a vívódá­son, és minden rendeződik. Kissé megnyugtatta önmagát, és tovább bolyongott. A virág­üzlet kirakata előtt állt meg. Az jutott eszébe, hogy bemegy, és összeválogat egy csokornyi rózsát. Vérvörösét. Olyant szo­kott vinni Magdinak. Azt sze­reti a legjobban. „Milyen szép is volt" — idézgette a múltat. — Észrevétlenül becsempészte a lakásba mindig a virágcsok­rot, és amikor Magdi megta­lálta a vázában, akkor a nya­kába ugrott. Fájt az emlék. Másra gon­dolt. Újra azon tanakodott, amit Bakó mondott. Fülében visszhangosan csengett: „Aki piál, az menjen a fal mel­lett ..., aki piál, az menjen a fal mellett..., aki piál, az... Nem volt vége a visszhangnak. Zúgott, harsogott fülébe. Ügy tűnt, hogy valaki kíséri, és azt mondogatja szüntelenül, amit reggel Bakó ismételt meg: „Aki piál, az menjen a fal mellett." — De tudok-e a fal mellett menni — kérdezte önmagától. — Hiszen ez azt jelenti, hogy bele kell nyugodni mindenbe. Vajon meg tudja-e csinálni? Képes-e máról holnapra kipu­hítani a gerincét, és angolna módjára lavírozni. De kell-e lavírozni? Hosszan meditált a sorsán. Bármit is tesz, nem lehet már a régi. A beváltában sem és otthon sem. Rá, akire mindig lehetett számítani, ma már bizalmatlanul tekintenek. És otthon? Mit mondjon Magdinak? Hogyan állhat elé­be? Tud-e olyat mondani, amit elhisz. s mit ő valóra is tud váltani? Mert hiába fogadko- zik, az semmit nem ér. Kép­Leányfalu a tavasz érkezté- re, a nyár eljövetelére minden évben felveszi a legszebb ru­háját, megmutatja a látogatói­nak minden ékességét. Az idei nyár új ékessége a nagypark­ban Somogyi Árpád Vízben- égö lány című szép szobra lett volna. A napokban levél ér­kezett a Képzőművészeti Ki­vitelező és Iparvállalattól. Eb­ben arra kérik a tanácsot, hogy járuljon hozzá a júniusi határidő szeptemberre halasz­tásához. Azt mondja dr. Szécsi Mária vb-titkár: ha hozzájáru­lunk, ha nem, ez a szobor nyá­ron már nem díszíti Leány­falut. Az idén a második szakaszt Amin a helyiek dolgoznak — az viszont meglesz. A Kerek­hegyi út — ismertebb nevén: Gyöngyvirág utca — első sza­kaszát már tavaly kiépítették, egymillió forintért. Az idén a második szakasz kerül sorra, egymillió kétszázezerért. Zöld­be, virágba szeretnék öltöz­tetni már most, tavasszal a fő­útvonal mentét, a tereket és a központi részen rendezik a Duna-partot. A virágosításban az állandó lakosokon kívül a telek- és víkendháztulajdono- sokra is szeretnének számítani, de nagy gond a kapcsolat fel­vétele velük. Az újabb utcákban számta­lan facsemetét ültetnek el. A kertbarátok körének tagjai és a nagyobb üdülők kertészei se­gítenek a tervszerű fásításban, hogy a megfelelően kiválasz­tott fafajták valóban szebbé tegyék Leányfalut. Már készülnek a Duna-part rendezési és parkosítási tervei. zeletében felötlött egy különös kép. Gyermekkorában egyszer rongyokba bugyolált, hosszú szakállú férfit látott. Kérege- tett. Hozzájuk is bekopogott. Jól emlékszik: anyja levest adott neki és tésztát. Értelmes ember volt. Másképp hálálko­dott az alamizsnáért, mint a többi kéregető. Elképzelte, hogy ő is olyan lesz, mint az a hosszú szakállú. Biztosan annak a szakállas embernek is volt valaha rendes élete. Az­tán az utak vándora lett. — Vajon velem törődik-e valaki? — ötlött fel benne ön- kéntelenül. — Vajon Magdi hazavár-e még? Riadtan és tanácstalanul la­tolgatta helyzetét. Elhatározta, hazamegy és mindent elmond Magdinak. Ugyanakkor gyen­geséget érzett ahhoz, hogy le­üljön vele szemtől szembe. „Pedig talán segítene” — vil­lant fel az a körülmény. Azon­ban egy ilyen nyílt beszélge­téshez nem érzett elegendő erőt. Ahhoz különösen nem, hogy kijelentse: megváltozik. A Rézfácán elé ért. Az előbb magában fogadkozott, hogy nem lépi át a söntés küszöbét. Most a forrongó gondolatok megállították. Tanakodott. In­nia kell, mert józanul nem bírja tovább. Korompai nézte, mereven figyelte a konyakos poharat. Kiitta és újabb féldecit kért. Vajon számára mit jelent­het a jövő? — ötlött fel benne. Mert a jelen már világos — válaszolt saját kérdésére. Bakó nyíltan megmondta: „Aki piál, az menjen a fal mellett.” S a jövő? Az még talány. — Beszélni akarok veled — mondta feleségének, amikor hazaérkezett. Magdi nem vette komolyan, mert megcsapta orrát a szesz erős szaga. Csaknem egymillió forintot költhetnek az idén a többéves munka első szakaszára. Közösen Visegráddal Minden szépség egyik előfel­tétele a tisztaság. Bármilyen hihetetlenül hangzik is, Leány­falun nincs egyetlen utcaseprő sem, hiába tudnának többet fi­zetni neki, mint akár egy ta­nácsi dolgozónak. A tavaly el­dobott papírszemét, hacsak a szél el nem vitte, az enyészet szét nem ette, ott „díszeleg” ma is. A tervek szerint az idén munkába áll — Visegráddal közösen — egy seprő- és lo­csológép. A március 10-i ta­nácsülés határozatot hozott: április 1-én kezdődik a szerve­zett szemétgyűjtés. Méghozzá újszerűén! A tanács raktárá­ban 30 ezer 100 literes mű­anyagzsák és 400 műanyagáll­vány várja a házakhoz, közte­rületekre való kiszállítását. Megvan az új teherautó, s a gépkocsivezető is. A csőáll­ványok a házaknál, a közterü­leteken állandó helyet kapnak, a zsákokat pedig — amint megteltek szeméttel — viszi az autó az északi határba, a régi téglagödörbe. A szemétgyüj- tésnek-szállításnak nagyon hi­giénikus módja ez is, egyszerű, olcsó. Egy zsák 2,50 forintba kerül, a szemétgyűjtésért pe­dig lakásonként havi 10 forin­tot kell fizetni. A zsákután­pótlásra a tanács állandó szer­ződést kötött a csanádpalotai ÁFÉSZ-szel, de a mostani mennyiség is jóidéig elég. Cseretelep, gyógyszertár A szemétgyűjtés nagy gondja ezzel megszűnik. Hozzáfoghat­nak a következőkhöz. Az ál­landó lakosok, üdülők régi kí­vánsága a gázcseretelep. Je­lenleg a palackokat egy ma­— Vajon milyen fontos dol­got akarsz? Egyáltalán van-e nekünk még olyan dolgunk, amit meg kell beszélnünk? Korompai megismételte. — Ülj le Magdi, beszélni szeretnék veled. Az asszony abbahagyta a munkáját, és leült az asztal­hoz. Korompai sokáig vizsgál­ta felesége arcát, mielőtt el­kezdte. — Tudom, hogy nem hiszel nekem. Van is rá okod. S ha most azt mondanám, hogy hol­naptól más leszek, akkor sem tudnál hinni? Magdin látszott, hogy várat­lanul érte a kérdés, hiszen gondolatban már leszámolt ezzel az élettel, és minden energiáját arra fordította, hogy a régi helyébe egy újat alakítson ki. A sorozatos csa­lódások arra ösztönözték, hogy ebben az új életben ne számoljon semmi másra, mint saját erejére. Most meglepet­ten és tanácstalanul hallgatott. Aztán mindent végiggondolva, meggyőződéssel mondta: — Nem tudsz te már más lenni. Korompait megütötte a vá­lasz. Az asszony folytatta. — Mondd, miért is lennél más? Gondolod, hogy egyik napról a másikra megálljt tudsz mondani magadnak? Ezt csak hiszed. — Értsd meg, Magdi, nekem változni kell. Most már tu­dom. Vagy nem akarsz segí­teni? — Neked is be kell látnod, hogy nem vehetem komolyan azt, amit mondasz. Ki tudja, hogy néhány féldeci nem bo- rítja-e fel a ma szépnek lát­szó elhatározásod? — Szóval nincs bizalmad? — Én szeretném, ha a régi lennél, de egy ember nem se­lyemhernyó, amelyik máról holnapra levedlik. Ezt neked is tudni kell. — Próbáljuk meg — kérte Korompai. — Próbáljuk meg — felelte Magdi. — Voltam ma Bakónál és beszéltem vele. szék fuvarozza Szentendréről, s a gázitulajdonosoknak ez nem olcsó mulatság. A tanács már kapcsolatba lépett a Du­nakanyar ÁFÉSZ-szel, a telep­nek csupán területet kell ke­resni. Helyiséget kér a Pest megyei Gyógyszertári Központ is, ha lesz, megnyílik a gyógyszertér. Mert jelenleg gyógyszertár sincs Leányfalun. Mint ahogy nincs férfifodrász, és általában nem kielégítő a szolgáltatás. Pedig szép, korszerű szolgál­tató ház van, csak abban a Szolgáltató Ktsz tekercselő üzeme működik. A dunaiharaszti gimnázium­ban tartotta ülését tegnap a Pedagógusok Szakszervezeté­nek Pest megyei bizottsága. A tanácskozáson az állam', párt­ós szakszervezeti szervek együttműködéséről számoltak be a ráckevei járás pedagógu­sai. A járási tanácsok megszű­nése óta a szakszervezetnek egyre inkább együtt kell dol­goznia a községi tanácsokkal is. A községek zömében jók a tapasztalatok, bár vannak negatív jelensé­gek is. KiskUTuLacházán, pél­dául, felszólítást kapott az igazgató, hogy csak olyan — Mit mondott? — Azt, hogy a tegnapi és a mai napot írassam szabad­ságnak, s aztán holnap men­jek dolgozni. — Ez elég szép volt tőle. — Szép. — Másról nem beszélt? — Azt mondta még, hogy a központ kifogásolja a minő­séget. — Egyebet nem mondott? — Nem. Magdi érezte, és férje ré- veteg ábrázatáról látta, hogy Bakó nem csak ennyit mon­dott. Egy hét sem telt el, revizo­rok jelentek meg a vállalat­nál. Az ilyesmi megszokott, gyakori. Amikor befejezték a vizsgálódásaikat, fél napig tárgyaltak Bakóval. — Az eset teljesen világos! — mondta a főrevizor. — Én nem érzek mulasztást — felelte Bakó. — Nem ez a fő kérdés — szólt közbe az egyik revizor. — Mi sem állítjuk, hogy a bűn- cselekmény elsődlegesen a fe­lületes ellenőrzés miatt tör­tént. Mert bűncselekményről van szó! — A többi a bíróság dolga. Bakó idegesen telefonhoz nyúlt és tárcsázott. — Rendőrkapitányság? Ké­rem a __ Fé l óra múlva Korompait az igazgatóhoz hívatták. Őri­zetbe vették. Két hónapig volt előzetes le­tartóztatásban. Annak rendjén és módján elhangzott a vád-, illetve a védőbeszéd, majd a bíró Ko- rompaihoz fordult. — A vádlott kíván-e valamit felhozni az utolsó szó jogán? Korompai maga elé meredt. Amit az ügyész elmondott, az mind igaz volt. Mást ő sem tudott mondani. A kihallgatá­sokon is közölte mindazt, amit elkövetett, semmit sem tagadott. Mit beszéljen hát most? Talán még rontana sa­ját helyzetén. Nem szólt. A bíró újra kérdezte: — Nincs valami mondani­valója? — Nincs — felelte Korompai. Fogszuvasodás ellen FLUORITA Napjaink népbetegsége a fogszuvasodás, amelynek, mint már számos kutatás be­bizonyította, egyik megelőző és gátlószere a fluor. Ez az érté­kes anyag megakadályozza az enzimképzést, azaz a különbö­ző ételmaradékok bomlását. A fluor — beépülve a fogzománc­ba, megerősíti és ellenállóvá teszi azt. Éppen ezért számos országban, már gyógyszerbe és fogkrémbe is adagolják. A ked­vező tapasztalatok hatására a Kozmetikai és Háztartásvegy­ipari Vállalat is felkészült a fluor tartalmú fogkrém gyár­tására, amelyet Fluorita néven először a BNV-n mutatnak be. arányban kapja a községitől az ellátmányt, amilyen arányban az oktatási intézmények bevé­teli tervüket teljesítik. Ugyan itt meggátolták a pedagógu­sokat, hogy saját személyes tárgyaikat bevigyék az iskolá­ba. A községi szakszervezeti bizottságokra hárul a feladat, hogy az ilyen súrlódásokat megszüntessék. Az intézmények vezetői általában kikérik a szak" szervezet véleményét a pedagógusok órabeosztásá- nál, és a túlmunkából szár­mazó jövedelmek elosztá­sánál. A házépítési kölcsönök odaítélésében is részit vesz a szakszervezet. S hogy ezt kimondta, elsöté­tedett minden. Zagyva képek peregtek előtte. Feleségét és a gyermekeket vélte látni, az­tán a pénzt, amelyet a pa­rasztok nyomtak a zsebébe, a Rézfácán pincérét, amint ügye­sen balanszíroz egy tálcát, tele konyakospohárral. Megizzadt. A bíróság ítélethozatalra vonult vissza. A fegyőr észrevette, hogy Korompai arca megváltozott. Egy pohár vizet adott neki. — Igya, rendbe jön tőle — mondta. Korompai mohón nyelte a vizet. Ettől némileg észhez tért. Annyi ereje azonban nem volt, hogy hátraforduljon és szembenézzen a hallgatóság­gal. Amikor bevezették a tár­gyalásra, akkor körülnézett, de feleségét nem látta. Tehát nem jött el. Ez fájt legjobban. Pedig úgy érezte, most lenne számára mondanivaló. Az utolsó szó jogán hozzá szere­tett volna beszélni. A pohár víztől kapott annyi erőt, hogy bocsánatot kérjen Magditól és megmondja: bármeddig is kell, várjon rá, és vigyázzon a gyerekekre. Mert ő, amikor szabadulni fog, mindent más­képpen akar csinálni. De kinek beszélje most ezt el? Talán olyan is lenne, aki kinevetné, és azt mondaná: „Ni csak, a farkasból bárány!” Pedig ő komolyan gondol min­dent. Így még soha nem ráz­ták meg. Nem megalázás volt ez, hanem az ügyész is, védő is mintha összebeszéltek vol­na, azt mondták: „Ember, itt az ideje, térj észhez, s ha bün­tetésed letelik, szedd össze ma­gad.” Vajon hány évet kapok — ötlött fel Korompaiban. Vála­szolni azonban már nem tu­dott saját kérdésére, mert a bíróság bevonult. A bíró szavai úgy kopogtak, mint nyári zivatarban a jég­eső. Korompai csak akkor esz­mélt fel, amikor a bíró utasí­totta a fegyőrt. — A foglyot vezesse el. (Folytatjuk.) mérle­Belke­VINCZE GYÖRGY: Út a pokolból Deregán Gábor HASZNOS EGYÜTTMŰKÖDÉS Ülést tartott a Pedagógusok Szakszervezetének Pest megyei bizottsága

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom