Pest Megyi Hírlap, 1972. március (16. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-21 / 68. szám

1972. MÁRCIUS 21., KEDD rt.tr utetet /űrlap 5 A postás kétszer fordul Emberek, levelek, kutyák HÁROM-NÉGYSZÁZFAJTA JELVÉNY ' Az Állami Pénzverde tápiószelei jelvényüzemében évente 3—400 fajta jelvényt készítenek az asszonyok. A kitüntetések, az egyenruhagombok is a szelei dolgozók munkáját dicsérik. Nem csoda hát, hogy a most kiosztásra kerülő nyereségrésze­sedés — ötheti munkabér. Foto: Urbán PEMÜ-bemutatóterem Az ember azt hinné, min­denki örül, ha feltűnik kapu­jában a postás. Levelet kapni öröm. És vinni? Többnyire vinni is az. De nem minden­hova. Kézbesítőkkel beszélgetve derül ki, milyen nehéz munkát végeznek, mennyi apró aka­dályt kell leküzdeniük, és nem utolsósorban: lelkiismeretesség nélkül lehetetlen dolgozniuk. Zeller András például tizenöt éve hordja ki a leveleket, új­ságokat, csomagokat Szentend­re környékére. Azt mondják róla, csendes és lelkiismeretes ember, semmi baj vele, bár minden postás ilyen lenne. Zeller András kiváló emberis­merővé vált másfél évtized alatt. Harminc kilométer — Többségük rendes és be­csületes. Velém. Főként a szomszédokkal azonban sok­szor nincsenek jóban, igy ha valamelyik külterületi részre pénzt vagy ajánlott levelet viszek, és nincs senki otthon, meggyűlik a bajom, mert nincs kinél hagyni a küldeményt. Üjra ki kell mennem, az a vé­ge. Két esztendővel ezelőtt 32 kilométeres járókörzete volt, tavaly ez kettővel csökkent Kapott segédmotort, de ez in­kább csak a teher viselésére jó, sokat kell tolni. Még lábbal is nehéz leigázni a mély és ra­gadós sarat. — Az igazság az: a kinti em­berek jobban szeretik a pos­tást. És én is jobban szeretem őket Egy ideig a belvárost is jártam. Lakik ott egy asszony, aki nagyon szeret rádiózni és újságot olvasni, csak éppen fi­zetni nem akar. Egy alkalom­mal már a kapuja előtt álltam, amikor látom eltűnni öt a ház­ban. Még örültem is, hogy ott­hon találom. Csengetek. Senki. .Még egyszer csengetek. Megint senki. Szóval tudta az asszony, hogy pénzért jövök, ezért nem akart beengedni. A kutyájában bízott, feltételezte, hogy a sza­badon futkárózó állat miatt nem merek bemenni. Nagyon bosszankodtam. Ládát? Nem Az eset nem egyedi, néhány család mindenfelé hajlamos arra, hogy hónapról hónapra megpróbálja elodázni vagy ép­pen elkerülni a különböző díj­fizetéseket. Ilyenkor a postás­nak minden nyugalmát és ra- íináltságát elő kell vennie. — Sokszor nem csoda, ha nincs kedve az embernek pom­pás közérzetet és frisseséget mutatnia. Bele lehet fáradni ebbe a munkába is. Nemcsak a táska cipelésébe, a gyaloglás­ba, hanem az emberekbe is. Nagy ellenségünk például a kutya, szinte minden ház kö­rül csahol legalább egy. Mi, postások mindig jelentjük a hivatalvezetőnek, ha valamer­re harapós kutyát látunk sza­badon. De senki ne higgye, hogy az írásos felszólítás után igyekszik azokat a gazdájuk megkötni! Dehogy. Azt se higgye senki, hogy a külterü­leti házak kerítésén vagy ka­puján levélszekrény van. Nincs. Be kell menni a ház­hoz. Zeller Andrást is harapta már meg kutya. Az esetet rész­letesen, elmeséli, bőven kitérve az ebek lélektanára. S mind­ennek a postaláda lenne a kulcsa! Sok házhoz tartozik kert, a kerítéstől az épület aj­tajáig hetven, sőt száz métert is meg kell tennie. Postaláda nincs. Az eső ömlik, s a ház üres. Nem örömteli feladat... A hivatalvezető is kényelmet­lenül érzi magát, ha a címzett másnap reggel haraggal ront A kertészeti területek „zsu­gorodásának” korszakát él­jük — épp a napokban hall­hattuk a rádióban a zöldség-, gyümölcsellátásban amúgy is mostoha sorban levő Borsod megyeiek jogos panaszait — kétszeres öröm tehát arról értesülni, hogy a zsámboki Petőfi Termelőszövetkezetben az idén is bővítik, fejlesz­tik a kertészetet. Már tavaly ősszel is jó­kora fóliafalut járhattunk be a szövetkezet külföldi vendégeivel, az idén pedig már valóságos „fóliaváros” fogadja a látogatót, — A múlt évi 1400 négy­zetméterről az idén 1800— 2000 négyzetméterre növeljük a fóliaterületet — újságolja Csepeli János üzemgazdász. — Itt jórészt csökkent mun­kaképességű tagjainkat foglalkoztatjuk, elsősorban korai paprikát termeszte­nek. Ugyancsak ők végzik a para­dicsompalánták nevelését, mégpedig darabbéres díja­zásért: 100n forintot kap­nak az 1 holdra szükséges palánta előállításáért. — Mennyi a szárazföldi ker­tészetük területe? — Az is megnövekszik az idén: 655 holdról 830-ra. A legnagyobb fejlesztést a zöld­borsó vetésterületében tervez­zük: 502 holdon termesztjük ebben az évben. — Hova tesznek ennyi ter­mést? — Nincs gondunk az érté­kesítéssel: szerződésre ter­meljük, a Hatvani Konzerv­gyárnak. A gyár három darab bor­sófejtő gépéhez mi is vá­sároltunk kettőt, és az öt masina közös szalagra dolgozik majd a borsó­szezonban. Ugyancsak a konzervgyár a vásárlója a paradicsomunk­nak, ezt az idén 200 holdon termesztjük. A gyár kihelye­zett hozzánk egy feldolgozó gépsort — úgynevezett lévő­be hozzá, követelve a levelet vagy valamilyen egyéb külde­ményt. Persze, nem kapta meg, mert nem volt otthon. Nem kö­telezhető az otthon ülésre. De sajnos, a postaláda felszerelé­sére sem. Napi 400 újság Végezetül két adat. A szent­endrei hivatalba havonta 110— 120 ezer példány sajtótermék érkezik, egy-egy postás napon­ta négyszáz újságot hord ki területére a leveleken kívül. Ehhez pedig kétszer kell for­dulniuk. nalat —, amellyel 15 vagon termést dolgozunk fel napon­ta. Ezt aztán a gyár tartály- kocsijai szállítják be az üzembe, további feldolgozás­ra. — Hetvenkilenc holdat tesz ki az öntözéses paprikaker­tészetünk. Felén paradicsompaprikát, felén zöldpaprikát ter­mesztünk. Végül 46 hold az uborkáé. Itt sem fenyeget bennünket a kereslet ingadozása, a piac szeszélye, mert egy részét a konzervgyárnak, másik ré­szét a MÉK-nek szállítjuk. 5. Korompai egyre jobban érez­te, hogy kezd elázni. De a nye­reségvágy hatalmába kerítette, és nem tudott felállni az asz­taltól. Mert arra gondolt, hogy ne nézzék holmiféle fickónak, aki nyerés után kilép a játsz­mából. Mind nagyobb összegek ke­rültek a bankba, és cseréltek gazdát. Korompai rendületle­nül nyert. Pedig a szesz már teljesen átjárta. Nem is any- nyira tudatosan, mint inkább beidegzett mozdulatokkal vette fel az újabb lapokat és őrjön­gő röhögéssel dobta ki: — Ez a jó, huszonegy! Este fél tízig ütötték a blat­tot. A társaság üres zsebbel hagyta el a Rézfácánt. Korompai elindult a kisváros utcáján. Hazafelé dülöngélt, és el is jutott a főtérre. Itt aztán meggondolta magát, mert eszébe jutott a reggeli jelenet. A tér csendes volt, kevesen járkáltak. Leült az egyik pád­ra és félhangosan magyarázta önmagának: — Megütöttem. Miért is ütöttem meg? Nem megyek, azért sem megyek haza. Men­jen haza az isten ... Nem ráz­nak át a parasztok. Az biztos, hogy nem ráznak át! Főleg in­gyen nem ráznak át! A maszek az jó, de a tsz az nem bőt. Azokon egy vasat sem lehet keresni. De le is minősítem a tszcs-sek dohányát. Rohadja­nak meg, kit érdekel... Le se fekszem. Fekszik az isten, az fekszik le. Majd kipihenem magam az alatt a rohadt föld alatt. De nehezen is tud az em­ber odakerülni. Rohadt világ. Még megdögleni is nehéz ... Dögöljön meg az, aki akar, én nem, biztos. Nem is olyan rossz az a Partisné Jó telivér. Az a piszkos Bakó használgatja. Az is rohadjon meg. Rohadjon meg a világ is. Szédült. Erezte, hogy túlsó­kat ivott. Lassú esti szél len­gedezett, nekitartotta homlo­kát. Ez jól esett. Ült és figyel­te a járókelőket. Egyszerre csak fáradtság és álom vett rajta erőt. Szundikálni próbált, de az elrobogó autók szüntele­nül felköltötték. „Mégis csak HAGY — Romhányban Hulladékból lágymágneses ferrit Ä lágymágneses ferritek iránti igények mennyiségi és minőségi kielégítésére Rom­hányban üzemet rendez be a Váci Híradástechnikai Anya­gok Gyára. Az osztrák szaba­dalom alapján épülő üzemben a termelés a belföldi szükség­leteken kívül exportot is le­hetővé tesz. A gyár, számítások szerint, hazai mélyhúzólemez-hulla- dékból évente 1800 tanná lágymágneses ferritet állít majd elő. Tavaly láttunk holland­ágyakat is... — Most is megvannak, még­pedig 200x70 négyzetméteres területen! Ezeket kétszere­sen hasznosítjuk: a palánta­nevelés után paprika és uborka másodvetésére. — Ezek szerint mégis lehet haszonnal gazdálkodni a ker­tészetben? — Megfelelő szakértelemmel, gépesítettséggel és termelési biztonsággal: feltétlenül! Ezt egy üzemgazdásznak elhi­heti ... haza kellene menni” — mo­tyogta. Aztán elvetette a gon­dolatot. Furcsa érzések lüktet­tek benne és most először érezte, hogy az otthon, már nem otthon többé. Valami megszakadt abban a régi kap­csolatban, ami nem olyan ré­gen még az otthonhoz, a gye­rekekhez és a feleségéhez kap­csolta. Sokáig tűnődött. Elke­seredett és felmentette magát. Vádolta és tisztázta tetteit. Olyan érzése támadt a sok gondolat nyomán, hogy menten megbolondul. Felállt a pádról. Nagyon kábult volt. Lépni pró­bált, de alig engedelmesked­tek lábai. Erőltette a menést. Sikerült. Éhséget érzett, pedig az utóbbi időben soha nem kívánta az ételt, csak megszo­kásból evett. Most nagyon éhesnek érezte magát. Valami jót evett volna. Káposztás koc­kát, sok borssal. Olyan fino­mat, amilyet a felesége szokott főzni. Vékony leveles tésztán sok káposzta... Betért a sarki büfébe és ká­posztás kockát kért. Volt. Be­letúrta a villát, szájába vette és krákogni kezdett, mert amint belefalt, szétmállott és szájpadlására ragadt. Dühösen otthagyta és kilépdelt a tal­ponállóból. Belenézett az esti fénybe és vádolva kérdezte magától: — Miért is nem megyek ha­za? Hülyeség az egész. Magdi már rég elfelejtette. Reggel óta sok idő eltelt... Igaz, tíz óra. Miért menjek ilyen ké­sőn? ... Egy ideig tanakodott, aztán mégis elindult hazafelé. Meg­lepetésére még világosság volt a konyhában. Lopakodva ment az ajtóig és a függöny melletti részen belesett. Magdi a gye­rekek cipőit pucolta. Nem lát­szott rajta jókedv, de elkesere­dettség sem. Kis ideig figyelte feleségét, aztán benyitott. Nem köszönt. Magdi úgy tett, mint­ha észre sem venné. Ez bosz- szantotta Korompait. Arra szá­mított, hogy a reggeli pofon után valami mondanivalója lesz. Újságot terített arca elé és úgy figyelte. Az asszony azonban egy cseppet sem za­vartatta magát, tovább foly­tatta munkáját. A PEMÜ ezerkétszáz gyárt­mánnyal szolgálja a népgazda­ságot. Egyre több bel- és kül­földi partner érdeklődik e ter­mékek iránt. Mind nehézkesebbé válik, hogy minden érdeklődőt a város szívétől távol eső gyárba vigyenek a termé­kek bemutatására. Ezek a tapasztalatok kész­tették a gyár vezetőit arra az elhatározásra, hogy a főváros központjában — a Kecskeméti utcában — vevőszolgálatot és A férfi nem bírta tovább a némaságot. — Megjöttem — mondta vá­laszt követelő hangon. Magdi nem reagált rá. Ko­rompai kisvártatva megismé­telte. — Mondom, megjöttem! Az asszony kivárt, s aztán megszólalt. — Tudom. Azonnal meg­ér ezt em a pálinkaszagról. Ismét kínos csend lett a konyhában. Nem tartott sokáig a csend. Korompai a vízcsaphoz lépett és felhajtott egy pohárral. Az­zal szó nélkül elment. Csillagos volt a szeptembe­ri égbolt. Számára azonban ez most semmit sem jelentett, pe­dig egykor, nem olyan régen varázslatosnak tartotta a meg­hitt, csendes, békés csillagok világát. Most részegnek vélte a csillagokat, amelyek erőt­lenül kóvályognak a messze­ségben, mintha valamennyi le akarna pottyanni a földre. Fél­ni kezdett a gondolattól. Attól tartott, hogy ráesnek a csilla­gok és agyonnyomják, mint kődarab a parányi férget. Meg­borzongott és sietősre fogta lépteit. Amíg az előbb mereng­ve tanakodott, most határozot­tan döntött: gyerünk a Jáz­minba, az hajnalig nyitva tart. Másnap délelőtt tíz óra táj­ban Bakó kocsija állt meg Ko- rompaiék előtt. Magdi nem tudta mire vélni a látogatást, hiszen náluk még soha nem járt a beváltó igazgatója. — Milyen nagy munkában van? — kedélyeskedett Bakó. — Es a férje? — Mi történt, hogy ma nem jött be? Az asszonyon átfutott a gon­dolat: hogy menti, ami ment­hető és nem mondja meg az igazságot. Azt, hogy még az este elment és nem is jött ha­za. De megriadt a hazugságtól és félt, hogy jobban elrontja a dolgot. — Nem ment dolgozni? — csodálkozott. — Akkor nem tudom, hol van. Az igazgató zavartan kérde­zősködött, amiből megtudhat­ta, hogy a családon belül ba­jok vannak, és Korompai, a mindig feddhetetlen embere, ferde utakon jár. — Ez nagyon meglep, asz- szonyom — mondta. — Nem volt tudomásom ilyesmiről. Nem is gyanítottam. Bár, azt észrevettem, hogy az utóbbi időben szórakozottabb a férje. Kis csend után Bakó megkér­dezte: — Es mióta van ez igy? bemutatótermet létesítsenek. Az új létesítményben rövide­sen megkezdik a szükséges építkezést, helyreállítást — s még az első félévben átadják a rendeltetésszerű használatnak. A PEMÜ hagyományos termékei közé tartozó mű­anyag cipősarkakhoz nagy mennyiségben gyártanak úgynevezett „flekket”, amellyel bárki, egyszerű mód­szerrel, maga végezheti a mű­anyag sarkú cipők javítását. K. Z. — Már két hónapja — mondta az asszony. — Azóta se éjjelem, se nappalom. — Látszott Magdin, ez az első al­kalom, hogy kipanaszkodhat- ja magát. S ettőlmémüeg meg­könnyebbült. Bakó úgy érezte, valami vi­gasztalót kellene mondani, de a meglepetéstől semmi olyan nem jutott eszébe, amivel eny­híteni tudta volna Korompainé keserűségét. Egyre csak azt hajtogatta: — Igen sajnálom. A férje legjobb munkatársunk volt Mindig számítani lehetett rá, és nem ismert elvégezhetetlen feladatot. Az igazgató szavai úgy ha­tottak, mintha befejezett té­nyeket közölne. Korompai egy kukoricaföld szélén ébredt. A nap'erőseb­ben tűzött, mint júliusban. Agyát satuba fogta a mámor. Felemelte fejét és körülnézett. Először maga sem akarta hin­ni, hol van. Felült és végigta­pogatta zsebeit. A pénzt min­dig jobb belső zsebében tar­totta. Az üres. A balban meg­találta igazolványait, de pénz ott sem volt. Illetve egy gyűrt tízest halászott elő nadrág­zsebéből. Megpróbált visszaemlékezni. Homályosan felidézte az éjsza­kát. Addig sikerült is végig­gondolni, hogy valamilyen tár­saságba keveredett. Arra azon­ban már nem emlékezett, há­nyán voltak. Két nő és három vagy négy férfi. Soha sem lát­ta őket azelőtt. Arra sem tu­dott válaszolni, miként került közéjük. Az azonban egyre vi­lágosabb lett előtte, hogy ki­lopták a zsebéből a pénzt Visszafeküdt hanyatt a földre. A felhőtlen tiszta eget nézte és gondolkodott. Aztán mintha szíve tájékát erős kéz szoron­gatta volna, egyszeriben han­gosan sírni kezdett. Nem tud­ta miért, csak sírt, mert úgy érezte, ez könnyebbé teszi, megtisztítja. Később összeszedte maradik erejét és felkelt. Szörnyű ne­héz volt állni. Ügy szédült, mintha most lépett volna le a rtnglispilről. Végignézett a ru­háján. Gyűrött voU és földes. A földet leverte és kiszedte a beleakaszkodott bogáncsokat, így is nagyon tépetten nézett ki, mindenesetre valamivel jobban, mint amikor föltápász- kodott. Hazaindult. A nap már de­leidre járt. Kerülő úton ment, hogy minél kevesebb emberrel találkozzon. (Folytatjuk.) Értesítjük Érd és környéke vásárlóközönségét, hogy március 21>én 11 órakor ERDEN (az új autóbuszpátyaudvaron) megnyitjuk Készruha-, Méteráru­éi Divatdru-szaküzletünket Nagy áruválasztékkal és udvarias kiszolgálással várjuk vásárlóinkat. Pest megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat (Fehér) ,FOLIAVAROS" ZSAMBOKON Zöldborsó — 500 holdon ny. é. VINCZE GYÖRGY: Út a pokolból

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom