Pest Megyi Hírlap, 1972. március (16. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-19 / 67. szám

PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANACS LAPJA fltvi. évfolyam, 67. szám ara i forint 1972. március 19., vasárnap HÁROM TAVASZRA EMLEKEZVE Tizenöt esztendeje bontott zászlót a KISZ Mártiremlékművet avatnak Abonyban ~ Ifjúsági nagygyűlés Szegeden és Vácott Fáklyás felvonulás Kistarcsán Közeledik március 21., a Magyar Tanács­köztársaság kikiáltásának 53. évfordulója. A forradalmi ifjúsági napok keretében — amely a három történetformáló tavasz, 1848, 1919 és 1945 emlékeit idézi — most az 1919-est ünnepük országszerte. Ez a tavasz elsősorban azért a fiatalok ünnepe, mert 15 esztendeje, 1957. március 21-én, ekkor bontott zászlót a Magyar Kommunista. Ifjúsági Szövetség. A kettős évforduló alkalmából tegnap ifjúsági nagygyűlést rendeztek Szegeden. Abonyban — mint erről tegnapi lapunkban beszámoltunk — ma avatják fel az 1919-ben mártírhalált halt kommunisták és vöröska- tanák emlékművét. Barinkai Oszkámé, a me­gyei pártbizottság titkára mond ünnepi be­szédet, majd átadják a forradalmi múltú Ahánynak Rózsa Péter szentendrei szobrász- művész alkotását. Komlón — a hagyományokhoz híven — négynapos eseménysorozattal adózik a bá­nyászváros ifjúsága Kun Béla és a Tanács- köztársaság emlékének. Dabason ma ifjúsági nagygyűlést rendeznek. Hétfőn Kistarcsán fáklyás felvonulással kezdődik az ünnepi program. Kedden, 21-én nagyszabású ifjúsági nagygyűlés' lesz Vácott, s ugyancsak kedden, ifjúsági parkot avatnak Dunakeszin. (Ez utóbbi eseményekről a 3. oldalon számolunk be.) A Magyar Kommunista If­júsági Szövetség újjászerve­zésének tizenötödik évfor­dulója alkalmából szombaton délután ifjúsági nagygyűlést rendeztek Szegeden, a Csong­Kommunista műszakok Cegléden 400-an a KÖZGÉP-n munka után ünnepség a tangazdaságban A KISZ 15. évfordulóját munkával köszöntötték szom­baton a KÖZGÉP 2. sz. — ceglédi — gyáregységének fia­taljai. A kommunista műszak alatt — a hagyományokhoz hí­ven — termelőmunkát végzett a 250 KISZ-fiatal és szabad szombaton is munkát vállaló 150 idősebb dolgozó, ugyanis a KISZ-eseken kívül a szocialista brigádvezetők is megjelentek 6 órakor a gyárban. A majd 400 résztvevő — a gyár dolgozóinak 40 százalé­ka — jelentős termelési ér­téket állított elő. Az elvégzett munkát ter­mészetesen a vállalat túlórá­ban elszámolja a KlSZ-szer- vezetnek. Mint Simon Ist­ván, a KISZ-bizottság tit­kára mondotta, 35—30 ezer forintra szá­mít a KISZ-szervezet. A kommunista műszakkal megkeresett összegnek már megvan a helye: 30 százalé­kát a KÖZGÉP sportolóinak ajánlották fel, azzal a kikö­téssel, hogy kizárólag sport- felszerelések vásárlására for­díthatják. A fennmaradó 70 százalékot pedig a KÖZGÉP hét KISZ-alapszervezete kö­zött arányosan elosztják. A Ceglédi ÁUami Tangaz­daság feldolgozó üzemében a KISZ-esek ugyancsak kom­munista műszakot tartottak szombaton. A szabad szomba­tot arra használták fel, hogy az üzem környékét rendbe te­gyék, kitakarítsák. Március végén ugyanis a feldolgozó üzemben befejeződik a munka és a KISZ-esek vállalták, hogy mindent a legna­gyobb rendben hagynak az őszi munkakezdésig. A munka után a délutáni órákban ünnepség kezdődött a feldogozó üzemben. A KISZ- szervezet tagjainak fogada­lomtételére került sor, ugyan­is ez év januárjában alakúit meg 37 fővel. Közülük 36-an most léptek be először az if­júsági szövetségbe. rád megyei tanács épületének nagytermében. A megemléke­zésen sokan ott voltak azok közül, akik 1957. tavaszán részt vettek a KISZ megyei újjáalakításában, s a mai KISZ-vezetők és az alapszer - vezetek tagjai. Ott volt a gyű­lésen Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a Központi Bi­zottság titkára, Péter János külügyminiszter, Győri Imre, a Csongrád megyei pártbi­zottság első titkára, társadal­mi, valamint közéletünk szá­mos más helyi vezetője. Szögi Béla, a KISZ Csong­rád megyei bizottságának el­ső titkára ünnepi beszédében szólt a magyar ifjúsági moz­galom történetéről, elemez­te az elmúlt tizenöt év ered­ményeit. A lelkes hangulatú nagy­gyűlésen felszólalt Komócsin Zoltán és Péter János is. Az ünnepségen Szögi Bé­la adta át a KISZ központi bizottságának kitüntetéseit a fiatalok nevelésében végzett áldozatos munkájukért több egykori KISZ-vezetőnek. A gyűlést úttörők és kisdobo­sok köszöntötték. A megyei KISZ-végrehajtóbizottság je­lenlegi tagjai az ünnepség után találkoztak azokkal, akik 1957-ben voltak a KISZ me­gyei vezetői. Tk . 1 .. Hatalmas állványokon ezerszám­TTODailZem ra ketyegnek a villanyórák'a pró­bateremben. A gödöllői árammé­rőgyárban csak pontos ellenőrzés után csomagolják a fogyasz­tásmérőket. Foto: Urbán & legnagyobb költség (3. oldal) ÖRKÉNY - 1919 (4—5. oldal) m Felsőkara ■ • • — Öröm utca (5. oldal) A szentmiklósi kántortanító (6. oldal) ANGELA DAVIS PERE Vádbeszéd március 27-én Március 27-én kezdi meg hosszas huzavona után a San José-i (Kalifornia) bíró­ság a kommunista néger pol­gárjogi harcos, Angela Davis perének tárgyalását. Az esküdtszék összeállítása pénteken fejeződött be, már csupán lényegtelen személy- cserékkel. Ezeknek során az esküdtek közé került egy 20 éves titkárnő, a pótesküdtek közé pedig egy 19 éves diák, akik a korhatár leszállítása révén kerülhettek be az es­küdtszékre. A két fiatal be­választása azonban mit sem változtat azon a baljós tényen, hogy az egyébként is fehér többségű és konzervatív be­állítottságú környezetben le­zajló tárgyaláson az ítéletet hozó 12 tagú esküdtszékben egyetlen néger sem lesz. Albert Harris, a vád kép­viselője közölte, hogy a tár­gyalás első napján mondja el a vádbeszédet és állításainak „igazolására’’ 104 tanút idézett meg. Megállapodás a ciprusi kormány és az ENSZ között A ifién egyelőre meghátrált, de a válság tovább tart PÁNDI BORSOVETOK Nicosiában csak Waldheim ENSZ-főtitkár jelentésének közzététele után vált ismere­tessé az a megoldás, amely a ciprusi kormány és az ENSZ között jött létre a szigetre importált fegyverek kérdésé­ben. Politikai megfigyelők úgy értékelik a döntést, mint ami alkalmas a jelenlegi válság egyik tényezőjének kiküszöbölésére és egyúttal nem jelent behó- dolást az athéni katonai jun­ta követelései előtt. Egyéb vonatkozásban a cip­rusi fővárosban az a nézet alakult ki, hogy bár a válság még korántsem múlt el, Ma- kariosz határozott fellépése az athéni ultimátummal szem­ben a ciprusi nép állásfogla­lásával és számos ország, el­sősorban a Szovjetunió hatá­rozott tiltakozásával párosul­va, egyelőre meghátrálásra kényszerítette a NATO ügy­nökéként fellépő athéni kor­mányt. Ciprusi részről változatla­nul elzárkóznak az elől, hogy akármilyen felvilá­gosítást adjanak a fejle­ményekről. A legújabb — szombat dél­ben elterjedt — és teljesség­gel ellenőrizhetetlen hírek szerint Grivasz tábornok, akS illegálisan érkezett Ciprusra,, szombaton elutazott a sziget- országból. Magyar delegáció utazott a szovjet szakszervezetek XV. kongresszusára Gáspár Sándornak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a SZOT főtitkárának vezetésével szombaton ma­gyar szakszervezeti küldött­ség utazott Moszkvába, a szovjet szakszervezetek már­cius 20-án kezdődő XV. kong­resszusára. A delegáció tag­jai: Baranyai Tiborné, a Tex­tilipari Dolgozók Szakszerve­zetének főtitkára. Vas János, a SZOT szervezési és káder­osztályának vezetője és Závori László, a Csepel Vas- és Fémművek Tröszt szakszer­vezeti bizottságának titkára. A küldöttséget a Ferihegyi re­pülőtéren a SZOT titkársá­gának tagjai búcsúztatták. Megjelent V. J. Pavlov, s. Szovjetunió magyarországi nagykövete is. Eltelt az év első két hónap­ja, s a Csepel Autógyár gyár­egységei összesítették eredmé­nyeiket. A motorgyáregység február végére a körülmé­nyekhez képest elég jól telje-' sítette készárutervét, 81 millió 900 ezer forint értékben. A tartalékalkatrészek gyártásá­ban azonban csak 98 száza­lékra sikerült a tervet teljesí­teni. Januártól 26-tál csökkent Itt a munkáslétszám, s a kül­ső jós belső Kooperáció sem ér­te el a kívánt szintet. A hajtóműgyáregység ne­gyedévi tervének körülbelül csak a felét teljesítette január­ban és februárban. Elsősorban a kooperáció okozta az elma­radást. Súlyos gondokat oko­zott az alkatrészszállítás rend­szertelensége is. Márciusban a fő feladat: a járműgyáregy­ség kiszolgálása, és a pótal­katrészigény kielégítése. Az alkatrészgyáregységben a február sokkai jobban sikerült januárnál, készárutervüket 102 százalékra, tartalékalkat- résztervüket 105,6 százalékra teljesítették — a két hónap együttesen azonban csak 95— 96 százalékos tervteljesítést eredményezett. Gond itt a készletek hiánya, sok alkat­részt kell egyidőben gyártani, így kapkodó, rendszertelen a munka. A jugoszláv import kötőelémek sem érkeztek meg időben, s hogy ez ne okozzon szerelési akadályt, az alkat­részgyáregység maga készíti el a szükséges alkatrészeket. A járműgyáregység jóval száz százalékon felül teljesítette tervét. Forintértékét tekintve tavaly ennek a két hónapnak az eredménye megfelelt egy negyedévnek. Pándon, az Egyetértés Tsz földjén az idén több mint száz holdon vetnek borsót. Foto: Gábor Blagoj Popov, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köz­társaság közlekedésügyi mi­nisztere, aki a napokban írta alá dr. Csanádi György közle­kedés- és postaügyi miniszter­rel a magyar—jugoszláv vas­úti határforgalom szabályozá­sáról szóló egyezményt, kül­döttsége tagjaival szombaton délután hazautazott. Budapes­ti tartózkodása során dr. Csa­nádi György miniszterrel újabb egyezményeket előké­szítő tárgyalásokat folytatott, többek között a hajók közös határellenőrzéséről a Dunán, a két ország tranzitforgalma nö­velésének lehetőségeiről, a drávai hajózás feltételeiről, a határmenti utak és hidak épí­tésének koordinálásáról, vala­mint a postaigazgatás és hír­közlés területén kívánatos együttműködésről. Dr. Gergely István mező­gazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes szombaton hazaérkezett Moszkvából. Kül­döttség élén a MÉM és a szov­jet mikrobiológiai iparok fő- igazgatósága közötti együtt­működésről tárgyalt a szovjet fővárosban. Nagy János miniszterhe­lyettes vezetésével március 16-án és 17-én magyar kül- ügymimisztériumi delegáció megbeszéléseket folytatott Brüsszelben, a belga külügy­minisztériummal, az aktuális nemzetközi kérdésekről, az európai biztonságról és a ma­gyar—belga kétoldalú kap­csolatokról. Nagy János kül­ügyminiszter-helyettesi: — dr. Réczei László, hazánk brüsz- szeli nagykövete kíséretében — fogadta Pierre Harmel bel­ga külügyminiszter. ". á k Sikerek, gondok a Csepel Autóban

Next

/
Oldalképek
Tartalom