Pest Megyi Hírlap, 1972. március (16. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-16 / 64. szám

1972. MÁRCIUS 16., CSÜTÖRTÖK “‘‘kJtir 5 Tanulmány a „bányarémről” Este a kollégiumban Kezdők és végzők Kedvezmény a cukorrépa­termesztőknek Mázsánként 15 forinttal többet kapnak idén a cukor­répáért a termelők, akik az el­múlt évben kifogásolták: nem eléggé jövedelmező a fontos cukorgyári alapanyag ter­mesztése. A MÉM-ben tar­tott keddi tanácskozáson be­jelentették, hogy március 10-ig az elmúlt évinél tíz százalékkal nagyobb termő- területre szerződtek a mező- gazdasági nagyüzemek. Ez azonban még mindig 5 ezer­rel kevesebb az előirányzott 84 ezer hektárnál, ezért most újabb kedvezmények igyekez­nek ösztönözni a termelő­ket. A Nemzeti Bank a me­zőgazdasági nagyüzemek ré­szére további, nagyobb ösz- szegű gépvásárlási hiteleket biztosít. Más pénzügyi intéz­kedések lehetővé teszik, hogy a gazdaságok bizonyos ese­tekben további összegeket tart­hassanak vissza bérezésre a cukorrépa-termesztés bevéte­léből. Megkértük Török Gézát, az Építési és Városfejlesztési Mi­nisztérium lakás- és kommu­nális főosztályának vezetőjét, adjon tájékoztatást házgyá­raink építéséről, s arról, hogy mit érnek, mit „tudnak” a meglevők. — Az ország hét házgyá­rának évi kapacitása 13 500 lakás. A három fővárosi házgyár, amelynek a 43-as számú Épí­tőipari Vállalat a gazdája, egymaga évente 7000 lakás Hazai és külföldi szakmai körökben egyaránt nagy ér­deklődésre számot tartó könyv jelent meg a „bányarémről”. „A széngáz és kitörésének leküzdése” című, több mint háromszáz oldalas mű a gáz­kitörés témakörének eddigi legteljesebb hazai feldolgozá­sa. Szerzője dr. Szirtes Lajos bányamérnök, a műszaki tu­dományok kandidátusa, a me­Az utóbbi évek legrango­sabb cipőbörzájét rendezte meg szerdán a Savaria Cipő­gyár Szombathelyen, az Isis Szálló különtermében. A bör­zén az ország cipőnagykeres­kedelmi vállalatait képviselő szakembereknek mintegy 160, őszre és télre szánt modellt mutattak be, köztük a sok színben, különböző formák­ban, japán gyártmányú, úgy­nevezett „lélegző” műbőrből készült női cipőket. Ebből egyelőre mintegy 30 ezer pá­rat adnak a kereskedelem­lakás helyett évente 27 600 la­kást bocsátanak ki házgyárak. A korszerű építési technoló­giát bevezető, addigra szám szerint 11 házgyárunk azon­ban valóban csak akkor ol­csó, ha teljes kapacitással üze­mel, ha a létrehozásukkal egy időben meggyorsul a házgyári építkezésekhez kapcsolódó közműépítés, útépítés előkészí­tő munkálata — fejezte be nyilatkozatát Török Géza. K. É. cseki szénbányák kutatási osz­tályának vezetője, aki több évtizede munkálkodik a bá­nyászokat veszélyeztető ter­mészeti erők leküzdésén. A könyv összegezi a mecseki szénmedecében végzett eddigi kutatómunka eredményeit, azt a féltucat eljárást, amelyek körültekintő alkalmazásával ma már nagymértékben csök­kenteni tudják a veszélyt. nek. A börzén egyébként kü­lönösen a gyermekcipőkből, iskolacipőkből volt nagy a választék. A Gödöllői Agrártudományi Egyetem hallgatóinak 77—78 százaléka, összesen 1074 fiatal él az egyetemi város kollé­giumában, háromágyas, min­den kényelemmel ellátott szo­bákban. A kérdés, amely kí­váncsivá tett: vajon mivel töltik estéiket, szabad idejüket a kollégium lakói? Azt már az igazgatói irodában megtudtuk, hogy szakkörök, színes, válto­zatos programok, rendezvé­nyek várják naponta az ér­deklődőket. így egyszerű lett volna, ha ellátogatunk egy- egy szakköri foglalkozásra, vagy a klubba és ott beszél­getünk a fiatalokkal. Sokkal jobban érdekeltek bennünket azok, akiket az esti órákban a szobájukban találunk, ők ho­vannak lányok. Az elsőévese­ket egyáltalán nem lehet le­csalni, hétköznap úgy ötvenen lehetünk, vasárnap sokkal többen. Novemberben alakí­tottuk meg a klubot, az egye­tem épületében. Egyelőre magnó zene van, de ez nem elég vonzó. A másodéves lá­nyokat, a csoporttársainkat, néha-néha rá tudjuk beszélni, hogy jöjjenek át velünk. Fél­nek ezek a lányok, csak azt nem tudom, hogy mitől. Vajon az elsőéves fiúk is olyan bátortalanok, mint a lá­nyok? Heffter Tibor ma este a testedzés mellett döntött. — Súlyzózni fogok a tornaterem­ben, rámfér egy kis mozgás. Aztán? Bemegyek Gödöllőre moziba. Délutánonként lova­golok, itt kezdtem, most is­merkedem ezzel a sporttal. Gálos István, Schott József idejük nagy részét a kollégiu­mi rádió mellett töltik. Szíve­sen hallgatják a jó zenét, s ebből nincs is hiány, különö­sen mióta a stúdió közvále- ménykutatást tartott. A sza­vazatok nagy része a köny- nyűzenének jutott. A klubba persze ők sem járnak: — Nincs ott egyetlen lány sem, s ha egy-egy véletlenül lejön, azzal úgysem lehet táncolná, mert percenként lekérik — mondja. A nevelő A lányok nevelőtanára Keszthelyi Kamillóné. ő is ér­zi az elsőéves lányok problé­máját, zárkózottságuk, vlsz- szahúzódásuk okait keresi. — A magyarázat kétoldalú: egyrészt most ismerkednek az egyetemmel, és egy kicsit meg­ijedtek a rengeteg tanulniva- lótól, másrészt úgy érzik, ha kilépnek a szobából, reflek­torfénybe kerülnek, sok szem­pár, sok-sok fiú figyeli őket; 150 lány lakik a kollégiumban és több mint 900 fiú... Árokszállási Éva KARD KOVÁCSOK Kihaló szakma művelője Zágon Rezső kardkovács. Res­taurál színházaknak, készít tőröket, kardokat. A szép és ro­mantikus szakma a családban azért nem hal ki, mert a mester fia, Rudolf folytatja apja munkáját. Mit érnek, mit „tudnak” a házgyárak? „Lélegző” műbőrből Cipőbörze Szombathelyen VINCZE GYÖRGY: Út a pokolból elemeinek kibocsátására képes, a többit a győri, a szegedi, a debreceni és a miskolci gyár termeli. Házgyárak nélkül ma már nem lehetne a lakáskér­dés megoldását kormányprog­rammá tenni Magyarországon. Amellett ugyanis, hogy így gyorsabban és több lakás épül, még rendkívül sok élőmunkát, valamint nagy mennyiségű építő-falazó anyagot is megta­karítanak. A házgyári beruhá­zásokból tehát nyugodtan le­vonhatjuk a falazóanyag gyár­tásának költségeit. Ez pedig, ha meggondoljuk, hogy egy- egy lakáshoz átlag 8000 tégla szükséges, nem is olyan kevés. Az első házgyárunk, a bu­dapesti Szentendrei úti, most ötéves. Ez alatt 12 000 lakás elemed hagyták el a gyárat. De a ház­gyárak iránti megnövekedett igénynek nemcsak a lakásépít­kezés növekedése volt az oka, hanem a munkaerőhiány is. Az építőipar össztermelése olyan nagy mértékben megnőtt hazánkban, hogy a legtöbb élőmunkát lefoglaló lakásépí­tés eddigi módján feltétlenül változtatni kellett. A régi, tég­lát téglára rakó hagyományos technológiával egy-egy lakás „átfutási” ideje 14—16 nap volt, a házgyári elemekből épült lakótelepeken egy-egy lakásé már csak 2,2 nap. Épülő otthonaink előrelát­hatólag 50—60 évig áll­nak majd, s az a célszerű, ha megalkotá­sukkor az adott kor lehető­ségeit messzemenően kihasz­náljuk. Még itt van előttünk figyelmeztetőül a rossz példa: számunkra nehéz örökség a sok komfort nélküli, sikátorok közé szorított lakás, amely már a maga idejében is anakronisztikus volt, ma pedig felújítani sem érdemes ezeket. Kormányunk éppen ezért a negyedik ötéves tervben újabb házgyárak építését irányozta elő. Budapesten kerül átadásra a 4-es számú Kelenföldi Ház­gyár, s megkezdi üzemelését Veszprém, Kecskemét és Szombathely új házgyára is. 1975-ben már a jelenlegi 13 500 3. — Szervusz — mondta szé­les jókedvvel, és saját hangjá­tól megbátorodott. — Mi az, te is bejössz a Fá­cánba? — Hm. Miért na? — vála­szolta kis zavarral, de egyre bátrabban fejtegetni kezdte: — Miért ne, öregem?! Én sem fülledhetek meg az otthon ülésben. Bedohosodik az em­ber. — Okosan beszélsz, mit iszol? — Ezt most én kérdezem .., — Bort, öregem, bort! De igyunk azt, amit te akarsz. — Akkor konyakot. Az a leg­jobb. Ittak jócskán és szertartáso­san. Megszámlálhatatlan fól- decis pohár hevert az asztalon. — Tudod, más az élet, ha az ember nem zárja be magát a szobájába. Ennek mától vége — és a nyomaték kedvéért egy poharat a cserépkályhához csa­pott Korompai. Különös erőt érzett magában. Mintha izmai megduzzadtak volna. Ügy vél­te, a hétfejű sárkánnyal is megbirkózna most. — Kocsis saját életfilozófiáját fejtegette. — Nem is értem, hogyan tudtál eddig otthon, az asszony mellett ülni... Nem élet az, nem az. Magamról tudom. Le­soványodik attól az ember. Le teljesen. A szüntelen gondtól olyan lesz az ember, mint az agyonhajszolt gebe. Meg az egész élet... Tudod, milyen ez az élet? Olyan, mint a hold. Sárgán, erőtlenül süt, és aztán elfogy. Mi lesz belőlünk? Sem­mi sem. Semmi sem lesz az emberből. Porból lettél, porrá leszel... Ezt mondja majd el a kopasz páter, aztán kész. Ezért kucorogni, spórolgatni egy életen át, hát mi az, ha nem rothadás? Nem élet! Az asztalra csapott, és el­hallgatott. A hatást figyelte Korompai arcán. Korompai rá­gyújtott. Mélyeket slukkolt, és a szája szélére ragadt dohány­törmeléket köpködte. — Igaz. Szemét a világ. Ma vége lesz. Ma vége szakad an­nak, ami volt. Nem lehet úgy élni, mint a hernyó, hogy egy­re összébb húzódzkodjon. Ösz- szébb és összébb, és végül le- vedli a bőrét is. Amikor kimondta ezeket, reccsenést érzett fejében. Va­lami megszakadt. Szűknek érezte ruháját, cipőjét. Szere­tett volna kibújni belőle. A szesz feltóditotta fejébe a vért, és önmagán csodálkozott, mert mindig békés ember volt, de most szeretett volna vereked­ni. Akkorát verekedni, hogy folyjon a vér. — De kifordítom én a Bakó belét egyszer, az biztos! Meg­játssza az igazgatót, a szemét. Közben szűri a levet a Partis- nével. Tudod, melyik az? Az a telivér asszony. Akinek az ura tébécés. Munka után ők még dolgoznak. Gondolhatod, mi­lyen munka az. Akkor tünte­tik el a nyomokat. Firnejszes csibész. Arra tud vigyázni, hogy le ne bukjon. Aztán ha kisimították a papírokon a napi csalásokat, akkor „túlórá­zik” a telivérrel. Azt mondják, fehérmájú. Az isten se győzné kielégíteni. A szomszéd asztalhoz ültek, és halkabbra fogta a szót Ko­rompai. — Érted, minősítgetik a pa­rasztok, dohányát összevissza. Alig akad másodosztályú. De ezt csak neked mondom. Szó­val, minősítgetnek, s amennyit lehet, zsebrevágnak ... — Te meg elég félnótás vagy — szólt közbe Kocsis. — Szó­val úgy értem, hogy becsületes hülye vagy. Élni tudni kell, ko­mám. Korompai most szörnyű nagy utálatot érzett az egész világ iránt. Kocsis tránt is. „Elvetemedett állat” — gon­dolta róla. S hogy feszültségét levezesse, a pincérhez kiáltott. — Halló, még egyszer ugyan­azt. Űjabb konyakospoharak ke­rültek az asztalra. — Ezeket a romokat tüntes­se el — szólt Korompai a pin­cérnek, és az üres poharakra mutatott. — Fél nyolc — mondta Ko­csis. — Most nyit a Jázmin. Menjünk át. Valami nyanyát összeszedhetünk. Korompai egyetértett vele, és fizetett. Kocsis kiment a vécére. Ko­rompai a zsebébe nyúlt. Ujjal remegtek, óvatosan kitapintott három darabot a pénzcsomó közül. A Jázminban éjjel kettőig it­tak. Kocsis egy nővel eltűnt. Korompai egyedül indult ha­za. Erre még emlékezett, több­re nem. Reggel fél hétkor az asszony rázta fel. Bódult volt, és pocsékul fájt a feje. — Hol voltál az éjjel? — kér­dezte a felesége. Korompait feldühítette ez az egyenes, követelő hang. Nem válaszolt, csak feküdt az ágyon. — Azt kérdeztem — ismé­telte az asszony —■, hol voltál? — Az istennél! — vágta rá Korompai. Nem kérdezett többet a fe­lesége. Kiment a konyhába, és a gyerekekkel foglalatoskodott. A férfi felkelt, s ahogy volt, alsónadrágban, az egyik szék­ben megkapaszkodott. Agyon- vertnek érezte magát. Mintha kalapban összerázták volna a történteket, olyan zagyván ke- veregtek gondolatai. Egy pilla­natig a parasztot látta, aki a pénzcsomót a zsebébe nyom­ta. Aztán az igazgatója, majd Kocsis és a sok féldecis po­hár jelent meg. Félelem és gyengeség fogta el. Visszabo­torkált az ágyig és újra le­feküdt. Lába zsibbadni kez­dett. A zsibbadás végigvándo­rolt testében, egészen válláig. Egy kis ideig merengett, az­tán nyílott a szobaajtó. A fe­lesége jött. — Ma nem akarsz felkelni? — kérdezte parancsolóan, de hangja tele volt félelemmel. — Megyek — válaszolta Ko­rompai. Többet nem szólt. Minden erejét összegyűjtötte és felkelt. Mechanikusan öl­tözködni kezdett. Szeméből kimosta a fáradtságot. Kissé megkönnyebbült. Gondolatban viaskodott magával. A tükörbe nézett és szédülés fogta el. — Miért nem szólsz egy szót sem? — kérdezte az asszony. — Mit beszéljek! — és hang­jától felbátorodva méregbe gu­rult. — Különben is, ha nem fekszem le a tyúkokkal, akkor összedől a világ?! Korompainé nem tudta mire vélni ezt a durva választ. Nem szokott a férje ilyen hang­nemben beszélni. Aggódni kezdett. Valami baj történt. Valaki talán bántotta... — Mi bajod van? — szólt megértőén. — Mi, az isten! Az a baj! Talán azt akarod, hogy vall­ják szerelmet? Az asszony sírni kezdett. Ko­rompai megdöbbent, és csak most kezdte felfogni mámor­tól elcsigázott agyával mind­azt, ami történt, és történik. Azonban valami csökönyös rátartiság nem engedte, hogy nyíltan szembenézzen önma­gával. Inkább nem beszélt. Csak amikor indult hazulról, akkor engedte lejjebb a hang­ját. — Nem kell mindjárt az egekben járni, ha az ember ki­marad. — Cinkosan fe'eségére pillantott. Tekintetük találko­zott, de nyomban el is nézett, mert röntgeneztek az asszony szemei. — Ezen vegyél magadnak valamit! — Pénzcsomót dobott a konyhaasztalra, majd mi­előtt felesége még kérdezhe­tett volna, betette maga mö­gött az ajtót és elsietett. Korompainé a sok pénzt nézte. Százasok és tízesek voltak. Félve kisimította gyürtségüket, és összeszámolta: ezernégyszázhúsz forint volt. Nézte a pénzt, és nem tudta, mit csináljon. Egész testében belefogódzott a remegés. Rosz- szat sejtett. Megfogta a pénz- köteget és a konyhaszekrény fiókjába tette. Egyébként nem itt tartották pénzüket, ha­nem a szobai kombinált szek­rényben, a fehérneműk alatt. Ezt a pénzt azonban nem tet­te oda. Valami sugallta azt, hogy ezt a pénzt nem szabad a többivel összekeverni. A kí­váncsisága és a félelme nem, hagyta nyugodni. A délutánt várta, hogy végre kiszedje férjéből, miféle pénzt hozott. Reggel, mikorra Korompai beért a telepre, egész jó han­gulata lett. Elmúlt a nyo­masztó érzése, ami tegnap fogvatartotta. Már tele volt a telep udvara megrakott sze­kerekkel. — Hát akkor kezdhetjük — mondta az igazgató kedélye­sen. Korompai most valahogy szimpatikusnak találta Ba­kót és visszamosolygott rá. — Hallom, jól érezte ma­gát tegnap a Fácánban — mondta cseppet sem számon- kérően az igazgató. Mégis olyan megjegyzésként hatott, hogy „szóval, nyugi, nyugi, jó jó lesz csendben meghúzni magad, mert te sem vagy an­gyal”. Korompai azonban nem tö­rődött az iróniával. Válto­zatlanul mosolygott. — Jól éreztem magam. A Kocsis Fricivel akadtam ösz- sze. Mérges is volt az asz- szony. de nem penészedhet meg az ember az otthonülés­ben. — Helyes! Ez férfias — ne­vetett az igazgató. — De gye­rünk, kezdjük az átvételt, mert ma erős napunk lesz. Arra azonban vigyázzanak, nehogy a paraszt becsapjon bárkit, mert néztem a tegnapi do­hányt, elég sok a kettes az egyes minőségben. (Folytatjuk) t 1 gyan élnek a kollégiumban biztosított szórakozási lehető­séggel? A lányok Juhász Ibolya negyedéves hallgató egyedül volt otthon. Egyik kollégának gépelt, szí­vességből. — Semmiféle szakkörnek nem vagyok tagja. A filmklub­ba eljárok rendszeresen. A színházlátogatást szeretem a legjobban, amikor csoporto­san Pestre megyünk. Józsa Éva már ötödéves. — Ma este évfolyamgyűlés­re megyek, a ballagás részle­teit beszéljük meg. Tegnap? Tévét néztem. Egyébként ko­sárlabdázni járok. A rendez- vénvek? Nem is tudom. Mos­tanában nem volt semmiféle rendezvény. Az elsőéves lányok egyik szobájában mindhárom lakót megtaláljuk, Koltai Zsófiát, Kollár Teréziát és Kovács Zsuzsannát. Ök még csak most ismerkednek az egyetemi élet­tel, bár Koltai Zsófia hamar feltalálta magát, a Csárdás táncegyüttesnek a tagja. He­tente háromszor vannak pró­bák, szabad ideje nagy részét lekötik. Zsuzsa most akar be­lépni az énekkarba, szobatár­sai biztatják. Amikor beko­pogtunk a szobába, szólt a rá­dió, Teri az ágyon feküdt és olvasott, ö az örök otthonülő, nem jár sehova. Még az Illés- koncertre sem akart elmenni. A kérdésre, hogy, miért nem, nincs határozott válasza. A fiúk A fiúk közül először a má­sodéves Nagy Vendelt kér­deztük. — Ma esite próbálni me­gyek, népi táncos vagyok. Nyolc óra után pedig a klub­ban leszek. Járok a filmklub­ba, az egyetemi moziba, hét­végéken pedig általában Pes­ten vagyok. A klubban? Alig

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom