Pest Megyi Hírlap, 1972. február (16. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-25 / 47. szám

t Munkaértekezlet a járási földhivatalban 1 A ceglédi járási földhivatal í munkaértekezletet tartott aa I elmúlt napokban. Br. Stark I László, a hivatal vezetője, tá- tjékoztatta a munkatársakat a •hivatali feladatokról, a földek nyilvántartásáról, az azzal ' kapcsolatos változásokról és átszervezésekről, a mérési munkákról és a hatósági teen­dők végzéséről. Ebben az évűén bővült a hi­vatal feladata: átvették a já­rásbíróságtól a telekkönyvi hatósági ügyintézést. A telek­könyvi munkát továbbra is a bíróság épületében végzik, ügyfeleik ott kereshetik meg az illetékeseket. A földhivatal, s?ombart kivételével, minden nap délelőtt 9—11 óráig, pén­teken pedig 8—16 óráig tart ügyfélfogadást. Tanárok hangversenye 1 Üjabb zenei eseményre ke­rül sor február 27-én, vasár­nap délután 4 órakor, a Kos­suth Művelődési Központ színháztermében: a ceglédi Erkel Ferenc Zeneiskola taná­rai adnak hangversenyt, amely egyben az If júsági bérletsoro­zat záróhangversenye is lesz. Vendégként a Magyar Rádió dalversenyének helyezettje, Szökefalvy Nagy Katalin mű­ködik közre.' A műsor után jutalmakat sorsolnak ki: érté­kes hanglemezeket és zenei tárgyú könyveket nyerhetnek a látogatók. PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XVI. ÉVFOLYAM, 47. SZÁM 1972. FEBRUÁR 25., PÉNTEK Gyenge homokon jó eredmények Gyarapodott a közös vagyon a kocséri Új Élet Tsz-ben Az elmúlt hetekben lezaj­lottak a ceglédi járás terme­lőszövetkezeteinek zárszám­adó közgyűlésed, ós ismét be­bizonyosodott, hogy a járás egyik legeredményesebben gazdálkodó termelőszövetke­zete a kocséri Uj Blet Tsz, mely 1969-ben 9 millió, 1970-ben 12 millió, 1971-ben 16 millió forint nyereséget produkált. A szövetkezet zárszámadó közgyűlésén Barhács János elnök számolt be a múlt év Elköltöztek a „mackók“ Sok segítséget kaptak a szakmunkásoktól Ráccsal zárt ajtó és figyel­meztető tájékoztatás fogadja azt, aki a Szabadság téren, a megszokott ajtón akar betérni az OTP ceglédi kirendeltségé­re. Az OTP ugyanis több hó­napra átköltözött az egykori zeneiskola épületébe, a Petőfi és az Árpád utca sarkára. Pén­teken még a régi helyiségben fogadták ügyfeleiket, szomba­ton már az újban nyitottak. Hogy tudtak ilyen gyorsan át­költözni ? — Valahogy úgy ment ez, mint abban az ismert zeneka­ri darabban, melyből hangsze­restül kereket oldanak a mu­zsikusok, s végül csak a kar- mestér marad a porondon. Az OTP-ben még az „ügyfeles ré­szen” aktákat intéztek, betét­könyvesekkel, valutaváltókkal foglalkoztak, amikor az irodis­ták már íróasztalostúl szede- lődzködtek. De a gyors, zökke­nőmentes költözés jórészt a Ceglédi Építőipari Ktsz aszta­los és lakatos részlegének kö­szönhető. Az alig tucatnyi munkásgárda példátlan igye­kezettel és megértéssel dolgo­zott, szabad -szombatját áldoz­ta fel. Négy rakodót és gépko­csit is adott a szövetkezet az OTP megsegítésére, így zökke­nőmentesen átjutott szinte az utolsó szék is az új irodahe­lyiségbe. Még a „mackók”, a takarékoskodók óriás spór- kasszái sem sínylették meg a hely változást. A hét elején még nem volt telefonja az OTP- nek. A közeli új zeneiskola sietett a segítségére, a posta pedig Ígéretet tett, hogy mi­helyt csak lehet, vonalat ad számára. A régi irodák már az Épí­tőipari Vállalat munkásaira várnak. A megállapodás sze­rint fél év múlva visszaköltöz­hetnek korszerűsített, jobb tér­kihasználásúra alakított helyi­ségeikbe az OTP-sek. munkájáról és eredményei­ről. A tsz 12 éve alakult, 5850 hold gyengte homokföl­dön gazdálkodik. Tagjainak száma 761, közölük 295 nyug­díjas és 193 alkalmazott. Gabonatermelésük kima­gaslóan jó volt: a terve­zett 124 vagon helyett 148 vagonnal takarítottak be. A nagy szárazság ellenére paradicsom-, paprika- és diny- nyettermésük is túlteljesí­tette a terveket. A paradi­csom a kocsériak hagyomá­nyos növénye, 130 holdon ter­melték, s egy holdról — a 106 mázsás országos átlaggal szemben — 279 mázsát szü­reteltek. Hat dinnyésük 72 hóidon termeit görög- és sárgadinnyét. Egyik dinnyé­sük, Szekeres Károly,, 497 ezer forint értékű dinnyét szedett le a dinnyeföldről. Fiatal szolőtelepük hol­danként 18,6 mázsa szőlőt termett. Termésük nagy részét korszerű borkombinát­jukban leszűrték. • Boraik, melyeket siófoki és kocséri kiméréseikben árusí­tanak, a múlt évben az or­szágos, a megye! és a ceglé­di borversenyeken első dí­jakat nyertek. Állattenyésztésük több mint másfél millióval halad­ta túl a tervet, 267 hízott marhát és 733 tejesbárányt ad tak el exportra. Tagjaik, kiváltképpen a nők téú foglalkoztatására melléküzemeket tartanak fenn, melyekben több csök­kent munkaképességű tag­nak is kenyérkeresetet bizto­sítanak. A melléküzemek is jelentősen növelték az Uj Élet Tsz gazdálkodásának eredményeit A kárpitos­üzem, a tervezett 11 millió forinttal szemben 18 milliós forgalmat produkált a kon­fekcióüzem a 10 milliós ter­vet 17 millió forintra teljesí­tette. A tsz 1971-ben 32 mil­lió 109 ezier forint brutto jö­vedelmet ért ei, s közös vagyonának értéke csaknem 80 millió forint­ra nőtt. Biztonsági alapra a nyere­ségből 3 és fél millió forintot tettek félre. Szépen, emelke­dett a tagok jövedelme is. A kocséri Uj Élet Tsz 1971. évi beruházásai közt a tehe­nészeti telep ós a sütőüzem építése volt a legjelentősebb. Az év folyamán 60 jól dolgo­zó tagját külföldi tanulmány­útra küldte, kétszázan belföl­di kiránduláson vettek részt K. L. Úttörő­pályázat A megyei úttörő képzőmű­vészeti pályázatra beérkezett alkotásokat, rajzokat, iparmű­vészeti és más tárgyakat tegnap értékelte a bíráló bizottság. A legjobb alkotásokból március végén vagy április elején ki­állítást rendeznek Vácott, a görög templomban. Törődjenek többet a népi hagyományokkal A népfront sok segítséget adhat A napokban tartották Ceg­léd bérceién a falugyűlést, me­lyen, a helyi társadalmi szer­vezetek képviselőin kívül, részt vett Mucsányi Józsefné, a járási pártbizottság munka­társa és Sziráki Péter, a járási hivatal titkárságának vezető­je. A négyéves munkáról Ébert József, a Hazafias Népfront községi elnöke számolt be. Elmondotta, hogy a négy­éves ciklus alatt jó kapcsolat alakult ki a népfront és a tár­sadalmi szervek között, külö­nösen a helyi tanáccsal és a szakmaközi bizottsággal. A tanácsi kapcsolatokra jellem­ző, hogy szocialista szerződés­ben rögzítették feladataikat, egymás segítését. A népfrontbizottság két tag­ja tevékenyen részt vesz a ta­nács vb-muníkájában. A szak­maközi bizottsággal közösen, több társadalmi rendezvényt szerveztek, nőnapot, öregek napját, véradást. Említésre méltók saját rendezvényeik, a réteggyűlések, baráti talál­kozók. A választások idején végzett munkát jól jellemzi, hogy a jelölőgyűléseken ezer- ötszázan vették részt és két- százhuszonkilencen szólaltak fel. A beszámoló fedett nyitott vitában elsőnek Kárpáti An­tal. a községi tanács elnöke szólalt fel. Elmondotta, hogy a népfront és a tanács együtt­működése a közös gondolko­dás és cselekvés egysége. Méltatta a népfront szerepét a falu fejlődésében. A további felszólalók a köüség közös gondjairól beszéltek, mint az óvoda és az iskola bővítésének szükségességéről, a járdaépí­tésről, a kereskedelmi hálózat fejlesztéséről. Sziráki Péter, a járási hiva­tal titkárságának vezetője el­mondotta, hogy a ceglédberce- li lakosság sok társadalmi munkát végzett, az egy sze­mélyre jutó 252 forint érték meghaladja a járási 190 fo­rintos átlagot. A község min­dig reális célok eléréséért dol­gozott, ez tükröződött a beszá­molóból és a hozzászólások­ból. Sajnálattal vette tudomá­sul, hogy a berceli fiatalok nem ápolják megfelelően a he­lyi népi hagyományokat. Azokra is felhívta a figyelmét az újonnan választandó nép­frontbizottságnak. A hozzászólásokra Fekete Antal, a községi párt titkár vá­laszolt, majd megválasztották a Hazafias Népfront községi bizottságát és elnökségét. Sza­bó Albert, az általános iskola igazgatója lett a ceglédberceli népfrontelnök. (illés) Síiért pusztulnak a csemői malacok? Rossz híreket hoznak a Csemőbcl Ceglédre járók: el­hullott sertések keserítik meg a tanyasiak életét. Nem kár­tól, hanem méregtől pusztul a jószág. Kimegy a szabadiba, eszik ezit-azt, amit talál, az­után vége, mert a jófalatok között mérgezetteket is lenyel. Hogy került a méreg a ha­tárba? Ügy, hogy a vadásztár­saság tette ki, a szőrmés és szárnyas dúvadak irtására. A panaszkodó gazdák nyitott kaput döngetnek, amikor pa­naszt tesznek az elhullott ház­táji jószág miatt. A vadásztár­saság újságban, hangoshirde­tő segítségével, veszélyt jelző feliratokkal több alkalommal is felhívta a mérgezésre a la­kosság figyelmét. Kérte őket, ne engedjék szabadba a háztá­ji jószágot, mert nem vállal­nak felelősséget azok pusztu­lásáért. Mivel ezt a csemőiek közül sokan rém vették figye­lembe, a vadásztársaság most ismét figyelmezteti a lakos­ságot a méreg veszélyességé­re. KÉZILABDA Sikeres előkészületi mérkőzések A Ceglédi Építők NB Il-es férficsapata Nagykőrösön, a Kinizsi ellen mérkőzött. Há­Gyakorló gyalogolok ÖTSZÁZ MÁZSA MÉZ Jövedelmező mellékfoglalkozás Hatvan tagot számlái a méhészeti társulás A méhészkedés Cegléden és könyékén régi eredetű, de a szakszerű méhészet alapját csak az 1950-es évek elején vetették meg, amikor a Ceg­léd és Vidéke FMSZ égisze alatt megalakult a méhészeti társulás. Elnökévé Kutasi Sán­dort, a városi tanács igazga­tási osztályvezetőjét válasz­tották meg, aki a társulást az­óta elismerésre méltó ügy­buzgalommal, nagy szakérte­lemmel, eredményesen vezeti. Megkértük, hogy nyilatkoz­zon erről a munkájáról. — Huszonkét esztendővel ezelőtt alakítottuk meg a méhészeti társulást, 60 taggal. Nemcsak mellékfoglalkozás­nak, hanem szórakozásnak tekintjük a korszerű méhész­kedést. Szaklapokból, szak­könyvekből és előadásokból igyekeztünk megtanulni min­den csínját-bínját. — Hány tagja van a társu­lásnak? — Száztízen vagyunk, és minden tagnak 10—30 kaptár méhcsaládja van. — A társulás tagjai mennyi nézet termelnek? — A múlt évben 337 mázsa méz eladására szerződtünk, de tervünket túlteljesítettük: a kívülálókkal együtt, csaknem 500 mázsa mézet adtunk el közfogyasztásra. — Milyen foglalkozásúak közül kerülnek ki a méhészek? — Van köztük iparos, tiszt­viselő, gyári munkás és szel­lemi foglalkozású is. — Jövedelmez-e a méhész­kedés? — Legtöbben szórakoztató mellékfoglalkozásként folytat­ják, de annak, aki nagyobb számú kaptárral, lelkiismere­tesen dolgozik, szép jövedel­met hoz. — Milyen költséggel jár? — Ha a kaptárok megvan­nak, évente csak a vándorolta­tás jelent nagyobb költséget. Az első akácvirágzásra több­nyire a vacsi erdőbe, a ké­sőbbi akácvirágzáshoz a nóg­rádi „méhlégelőre” szoktuk a méhecskéket elszállíttatni. — A társulást miben támo­gatja a szövetkezet? — Segíti a felszerelések be­szerzését, gondoskodik a méz értékesítéséről, ha szükséges, cukorlepényt szerez be a mé­hek etetésére. — A méregtartálmú növény­védőszerekkel való permetezé­sek okoznak-e kárt a méhek- ben? — A gyümölcsfák virágzása alatti permetezések sok méhet elpusztítanak. Nagyobb kár esetén a permetezést végző­ket kártérítésre kötelezi a bí­róság. — Van-e utánpótlás? — A társulásba jönnek fia­talok is. A Budai úti és a kap- panhalmi iskolákban méhcsa­ládokat tartanak, hogy a mé­hészkedést a felsőbb osztá­lyos tanulókkal megkedveltes­sék. — Az idén hogyan telelnek a méhecskék? — Azt még ezután lehet majd megállapítani, de, remél­jük, hogy az enyhének mu­tatkozó telet jól bírták. Kopa László Egyéni edzéstervek szerint készülnek az atléták A Ceglédi VSE atlétái 197K- ben eredményes évet zártak. A téli rövid szünet után elkez­dődött a felkészülés az idei évadira. Magyar Antal edzőtől kértünk tájékoztatást. — Edzéseink felét a sport- csarnokban, másik felét sza­badban végezzük. Versenyző­ink három csoportban, külön­féle szakcsoportban készül­nek, s egyre többen dolgoz­nak olyan egyéni edzésterv alapján, amelyet az edzők számukra külön készítettek el. Legtöbbet a középtávfu­tók, gyaloglók gyakorolnak: heti 6 alkalommal találkoz­nak, de akadnak olyanok is, akik hetente csak kétszer ed­zenek, koruktól és verseny­számuktól függően. — Jövő évi tervünk: az összes bajnoki versenyen részt szeretnénk venni, természe­tesen az eddiginél még jobb eredménnyel. A nyáron vagy Mikrobusz a pótkocsik közt HALÁLOS BALESET A 4-ES FŐÚTVONALON Szerdán délelőtt halálos ki­menetelű baleset történt Ceg- lédbercelen, a 4-es főútvona­lon. Az YB 10—58-as jelzésű, pótkocsis ZIL-teherautó, me­netirányt változtatva, össze­ütközött a Budapest felől kö­zeledő, AE 84—73 forgalmi rendszámú Skoda-mikrobusz- szal, amelyet szinte „körbe­csavart”, Az ütközés követ­keztében a mikrobusz vezető­je, a 23 éves Szőke Ferenc, a helyszínen életét vesztette. A tehergépkocsi vezetője és kí­sérője kisebb sérülést szenve­dett. A baleset okának megál­lapítása folyik. Valószínű, a felelőtlenségen és a szabály­talanságon túl az úttest nyir­kossága is' közrejátszott. A 4- es főútvonalon gyakoriak a balesetek: a körültekintő ve­zetésre, a szabályokra nem győzik elégszer felhívni a jár­művezetők figyelmét. ősszel legalább 2—3 jelentő­sebb versenyt akarunk ren­dezni Cegléden. A tárgyalások ez ügyben már folynak. — 1972-ben aranyjelvényes ifjúsági sportolóink száma előreláthatóan emelkedik majd, hiszen több fiatal, te­hetséges serdülő korú atlétánk ifjúsági korosztályba kerül, akiktől1 ott is figyelmet ér­demlő eredményeket várunk. — A szakosztályban még most is hiányoznak a felnőtt korú versenyzők. Szeretnénk, ha 8—10 felnőtt Versenyzőnk lenne. Továbbra is minden segítséget megadunk a szak­osztály sportiskolájának. Ót osztályunk van, egyenként mintegy 15-ös létszámmal. Szabó Dezső, Tajti Tibor, Né­meth Lajos, Velkey András és Csordás György testnevelő tanárok foglalkoznak velük. A szakosztályban és a sport­iskolában együttvéve több mint 100 aktív versenyzőnk van. ram harmadat játszottak. Az első két rész kiegyenlítettebb játéka után, a hajrában, ki­domborodott . az Építők na­gyobb tudása. Ceglédi Építők —Nagykőrösi Kinizsi 30:19. A Bem SE együttese Szol­nokon vesz részt teremkupán. A ceglédiek csoportjukon be­lül már sikerrel lejátszották találkozóikat. Az NB Il-es Tiszaföldvár ellen 17:17-re mérkőzött a gárda, majd Túrkeve ellen biztosan, 27:18 arányban nyert. (Előzőleg Túrkeve legyőzte Ti- szaföldvárt, így a Bem SE cso­portelsőként jutott tovább.) A Bem SE összeállítása mindkét összecsapáson: Ger- gye — Rácz, Kolossá, Unicso- vics, Podhorszky, Meggyesi, Kitti, Zalai, Herbert, Sápi, Ku­pái. . U. L. Mindazoknak a rokonainknak, ismerőseinknek, szomszédainknak, az Alkotmány Tsz vezetőségének és tagságának, akik szeretett, drá­ga jó édesapám, felejthetetlen nagyapánk, dédapám és test­vérem, Détári Mihály temetésén megjelentek, részvétükkel bána­tunkban osztoztak, sírjára koszo­rút, virágot helyeztek, ezúton mondunk hálás köszönetét, özv. Oldal Istvánná és családja. Id. Dengi Mihály és neje Mes­ter Teréz 1972. február 13-án tartották 60. házassági évfordu­lójukat. Szerető családtagjaik sok szeretettel köszöntik szüleiket. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Ház eladó Cegléd, Ság- vári Endre utca 6. sz. Eladó beköltözhető házrész, Árpád u. 29. Tury, Cegléd. ________ A Textilfeldolgozó Ktsz férfi segédmun­kást keres anyagmoz­gatónak. Jelentkezni lehet 7—16 óráig: Cegléd. Rákóczi üt 15. Két dolgozó nő ré­szére külön bejáratú szoba kiadó. X., Baj­za utca 2,______ Bo ntási anyagok, cse­rép, tégla, ajtók, ab­lakok eladók. Puskin utca 4. Kiadó 900 n.-öl kuko­ricaföld és 700 n.-öl szőlő, vagy eladó. Ér­tekezni : Mészáros Lőrinc utca 25. ______ Be költözhető 6 méte­res szoba, konyha, előszobás ház, 305 n.- öl telekkel eladó a Téglagyár mellett. Ér­tekezni Teleki utca 12/a, Sótíéknál. Bejárónőt délelőttre, előnyben. Görbe utca keresünk nyugdíjas Cegléd, 5. Nyomdásztanuló fiút felvesz a Ceglédi Nyomda. Jó állapotban levő konyhaszekrény, mély gyermekkocsi, Sim- son-Swable motor el­adó. Hold utca 3. szám. ______ Ki sipari fotelágy, két­személyes heverő sür­gősen eladó. Déli út 69. szám._____________ Modern lengyel, át- szerelhetős gyermek- kocsi sürgősen eladó. Zrínyi utca 28._______ Mo dern kombinált szo­babútor eladó. Cegléd, Szabadság tér 10. I. em. Dr. Hámori, dél­után 5-től.

Next

/
Oldalképek
Tartalom