Pest Megyi Hírlap, 1972. február (16. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-24 / 46. szám
Kollektív akcióprogramok A munkásifjúság között erősödjön a KISZ befolyása A váci városi KISZ végrehajtó bizottság az elmúlt héten állította össze ez évi akció- programját, munkatervét. A terv a konkrét megmozdulásokon kívül tanácsokat, irány- mutatást ad 155 KlSZ-szerve- zetnek saját akcióprogramjuk elkészítéséhez. A legfontosabb, hogy az alapszervezetekben a jól bevált hagyományos programok mellett színes, érdekes foglalkozásokat tartsanak. Ehhez alapvetően szükséges, hogy ne egyedül az alapszervezeti titkárok állítsák össze a tervet, a javaslatokat felhasználva nyújtsanak mindenki számára érdekes programot. A városi KISZ-bizottság is készül a KISZ és a munkásőrség fennállásának 15. évfordulójának megünneplésére. Többek között akciót indítanak a dokumentumok összegyűjtésére, az anyagból kiállítást rendeznek. Az évforduló alkalmából a város KISZ-esei kommunista műszakot szerveznek. A bevétel egy részével a fizikai dolgozók gyermekeinek továbbtanulását segítik. Az idén a városi KISZ-bizottság nem szervez több ünnepi műszakot. Az a véleményük, hogy a fiataloknak a napi 8 óra munkaidő alatt kell elsősorban helytállni. A városi KISZ-bizottság fontos feladatának tekinti, hogy elsősorban a munkásifjak körében erősítse pozícióit, növelje tagjainak számát, itt tegye színvonalasabbá a KISZ- munkát. Segítséget szeretnének nyújtani a munkába lépő fiataloknak, s fontos; érdekvédelmi feladatuknak tartják, hogy a munkásfiatalok és a fiatal gyári értelmiségiek képességüknek és képesítésüknek megfelelő munkahelyen dolgozzanak! A tapasztalatok szerint az üzemekben az ifjúsági brigádok tagjai végzik a legjobb KISZ-munkát is. Ezért a KISZ-bizottság szorgalmazza további ifjúsági brigádok szervezését. A városi KISZ-hizottság segítse a fiatalok lakásgondjainak megoldását. A hagyományokhoz híven, együttműködve a városi tanáccsal, továbbra is kezdeményező szerepet vállalnak az ifjúsági lakásépítő és karbantartó szövetkezetek tervezésénél. A városi KISZ-bizottság akcióprogramját hétfőn egésznapos titkári értekezleten ismertette az alapszervezetek titkáraival, Szviatovlcy András, a megyei KISZ-bizottság ifjúmunkás felelőse pedig az alapszervezeti akcióprogramok összeállításához adott tanácsokat Marxizmusról - középfokon Tavaly négyéves oktatási tervet készítettek a. járási pártszervezetek. A következő négy évben ezerlfétszázan végzik el a marxizmus—le- ninizmus esti középiskoláját. Az 1969/78-es. tanévben ti- zenk^ osztályban 203-an, a most folyó tanévben tizenöt osztályban 326-an hallgatják az előadásokat, melyet pedagógusok, jogászok, mezőgazda- sági szakemberek tartanak. Az elmúlt esztendőben viszonylag nagy volt a lemorzsolódás. Ezt igyekezett a járási pártbizottság művelődési osztálya kiküszöbölni azzal, hogy tervszerűbbé és alaposabbá tette a jelentkezők felvételét. A jelentkezési lap kitöltése után mindenkivel megbeszélték, hogy miért jelentkezett, van-e alapképzettsége, ismeri-e az esti középiskola — nem kicsi — követelményeit? Ez lett az alapja a továbblépésnek. A tanárok már az első órán ismerték hallgatóikat, tudták, hogy az esetleges előképzettségbeli különbségek milyen pedagógiai feladatokat rónak rájuk. A járási esti középiskola hallgatói közül száznegyven- hatan tagjai a pártnak, s száznyolcvan pártonkívüli jár rendszeresen az előadásokra. A párttagok többsége fizikai munkás, s közöttük is örvendetesen sok a fiatal. A tanulmányi előmenetelt igazolták a félévi vizsgák eredményei is. A hallgatók nagy többsége jól megfelelt. (—«.) A PEST MEGY«« HÍRIAP KOiÖNKIACAS* XVI. ÉVFOLYAM, 46. SZÁM 1972. FEBRUAR 24., CSÜTÖRTÖK 50. születésnapjára készül a Forte NYOMDÁBAN A GYÁR TÖRTÉNETE A századforduló után néhány évvel a német Kodak filmgyártó cég igazgató tanácsa elhatározta, hogy Magyarországon — a konkurren- cia befolyását ellensúlyozni akarván — fotópapír gyárat épít. Az alapokat 1912-ben Vácott a mai alsóvárosban rakták le. Az építkezés nem volt zavartalan. A munkát csak az első világháború után fejezhették be. Az új fotokémiai üzem már kezdetben sem számított a legmodernebbek közé, hiszen a Kodak az elhasználódott, máshol már kiselejtezett gépeit küldte Magyarországra. Ennek ellenére a gyár néhány év után nevet, és biztos piacot szerzett Közép- Európában. A felszabadulás utáni évektől kezdve a Forte egyre dinamikusabban fejlődik, bővíti a termékek számát, javítja a minőséget. Huszonkét évvel ezelőtt 1950-ben gyártottak először filmet. Kezdetben színes pozitív, másképpen diafilmet, később rátértek a fekete-fehér és színes negatív filmek gyártására. A fő termék azonban ma is a fotópapír. A magyar fotópapír azért közkedvelt, mert kiváló tulajdonságait az európai és a trópusi klíma mellett is megtartja, minősége egyenletes. A gyár fejlődésére jellemző, hogy fotópapírból 7-szer annyi hagyja el a gyárat, mint a felszabadulás előtti legjobb évben, a filmtermelés pedig meghaladja a 800 ezer négyzetmétert. A belföldi piac mellett a legjelentősebb és legbiztosabb vásárlója a Forte-termékeinek a Szovjetunió. Csak fotópapírból több mint 3 millió négyzetmétert importálnak Magyarországról s mint a gyár igazgatóhelyettese, Merész Mátyás elmondta, további szovjet exportra is van lehetőség. De- a Forte-termékek Afrikától Indiáig, még nagyon sok országban ismertek. • Dióhéjban ennyi lenne az idén 50 éves, kezdetben 120 munkást foglalkoztató váci gyár története. A születésnapra már most lázasan készülnek a gyárban. Az ünnepséget valószínűleg április elején tartják. A gyárba ellátogat dr. Szekér Gyula nehézipari miniszter is. Már nyomdában van a vállalat 50 éves törtéhetét felelevenítő könyv, s tervezik egy képeskönyv kiadását is, amely fényképek alapján elevenítené fel az elmúlt fél évszázadot. Nem feledkeznek el a gyár régi dolgozóiról sem. Az ünnepségen adják át a szocialista munkaversenyben élenjáróknak a jutalmakat. Csulák András Vasárnap Áramszünet Vasárnap, február 27-én reggel 7 órától délután 3 óráig Iíisvácott és a város vasúton túli, deákvári részén áramszünet lesz. Elbúcsúztatták Kárpáti Pétert Szerda délután az Óbudai temető ravatalozóhelyiségében a rokonok, a kollégák és a tanítványok vettek búcsút Kárpáti Pétertől, a szobi állami zeneiskola fiatalon elhunyt igazgatójától. A hamvasztást megelőző szertartáson a Musi- ca Humana zenekar búcsúzott egykori tagjától. A pályatársak nevében Szabó Sándor, az abonyi zeneiskola igazgatója mondott búcsúbeszédet. Bacher Mihály és Kovács Dénes szonátaestje Gondatlanság és felelőtlenség Csaltak, sikkasztottak Elítélték a csomódi tsz-me!léküzem volt vezetőit Hat vádlottja volt annak a bírósági ügynek, melyben egyhetes tárgyalás után minap hozott ítéletet a járásbíróság dr. Huszty büntetőtanácsa. Az ügy szálai 1963-ra nyúlnak vissza. Ekkor hozott létre a csomádi Zöldmező Termelő- szövetkezet egy ipari melléküzemet. A gazdaság akkori elnöke, Zimmermann György, Bereczky Gergelyt bízta meg az üzem vezetésével. Két héttel később követte őt Sípos Károly, ök ketten, a melléküzem úgyszólván teljhatalmat élvező vezetői lettek. A termelőszövetkezet elnöke, főkönyvelője nem ellenőrizte munkájukat, olyannyira nem, hogy például teljesen szabad kezet adtait Bereczikynek munkaügyi sekben is. Azt bérkérdé- | gorított vett fel i töltenie, ENEKLO IFJÚSÁG Rádiófelvétel előtt Szödligeten A sződligeti iskola mellett elhaladók, hirtelen felkapják a fejüket. A megszokott gyermekzsivajból Is egyre gyakrabban hangzik ki az iskolai kórus szépeit csengő hangja. Egyszer ismert népdalok csendülnek, máskor a madrigálok finom zenei hangzatai szállnak az utcára. Az egyre szaporodó próbák okáról kérdezem a kórus vezetőjét, Porzsolt Ádám énekszakos tanárt. — Nagy izgalomban élünk. Az Éneklő Ifjúság című műsor keretében a rádió felvételt készít énekünkről Már eddig is értünk el szép eredményeket, a kulturális seregszemlék során. Többször nyertünk aranyérmet. Tavaly oklevelet kaptunk előadásunkért. Így nem ért teljesen meglepetésként a felvétel. — Mind a gyermekek, mind a! tanár részéről nagy izgalmat tapasztalok — ez a produkciónak szól csupán, vagy más oka is van, a természetes lámpalázon kívül? — Más oka is van, énnekka- runfcban jelenleg éppen á jövő építése, a következő ének- együttes kialakítása folyik. A létszám nagyobbik része jelenleg éppen az alsóbb évfolyamokból kerül ki, sőt harmadik, negyedik osztályosok is vannak szép számmal. — Mivel készültek a rádiós szereplésre? — Két népdalcsokrot állítottam össze. Ez a műfaj áll legközelebb a gyermeki lélekhez. A népdaldk csodálatos hangulatvilága, az életöröm, a vidámság, a gyermek természetes érzése, így ők ezt szeretik a legjobban. Lesz ezenkívül műsorunkon zeneileg mívesebb, az énektudást .jobban tükröző madrigál is. Hogy melyik sikerül majd jobban, azt a felvétel dönti el. —a. —ó. és azt bocsátott el szabad belátása szerint, akit akart. Ez a helyzet kínálta az alkalmat arra a visszaéléssorozatra, melyért Bereczkymek és négy vádlott-társának — Sipos időközben disszidált — felelnie^ kellett. Néhány cselekmény a hosz- szú sorozatból: Bereczky szentendrei víkendháza építéséhez igénybe vette alkalmazottainak munkáját, s egy-egy Szentendrén eltöltött napért, két szabad napot engedélyezett. Tekintettel arra, hogy ezeknek a melléküzemi munkásoknak 180 forint volt egynapi keresete, jól megfizette az „alkalmi” munkát. Máskor — Sipos- Károllyal együtt — az esztergomi iparcikküzletben vásárolt be rádiót, magnetofont stb., de a közületi számlán mindig más árut tüntetett fel Horváth Béla üzletvezető és Kiss Miklósáé eladó. Bereczky öt-ötszáz forintért használatra megvette Kővári Béla én Székely Mihály munkakönyvét s a munka- könyvekre — mintha tulajdonosaik valóban a melléküzemben dolgoznának — hosszú időn keresztül bért és jutalmakat fizetett ki. több mint százezer forint értékben. Hosszan lehetne sorolni a módokat, ahogy Berecziky mintegy 270 ezer forint jogtalan haszonra tett szert. Dr. Huszty Rezső bíró, az ítélet indoklásában hosszasan fejtegette a körülményeket, melyek lehetőve tették, hogy a csomádi Zöldmező melléküzemében mindez megtörténhetett. „A vezetés itt csak fikció volt, a vezetők hozzá nem értéséhez gondatlanság és felelőtlenség párosult. Ennek következménye, hogy Csornádon a szövetkezeti eszme vesztett hiteléből” — mondta. A Váci Járásbíróság Bereczky Gergelyt, csalás, hűtlen kezelés és közokirat-hamisítás miatt ötévi szabadság- vesztésre ítélte, melyet szibörtönben kell le- s 50 ezer forint értékig vagyonelkobzást rendelt el vele szemben. Az illegálisan külföldön tartózkodó Sípos,Károlyt 3 évi börtönre és 10 ezer forint értékű vagyonelkobzásra ítélte több- rendbeli csalás és sikkasztás miatt. Horváth Béla egy év és hat hónapot kapott, melyet börtöniben kell kitöltenie, Kiss Miklósné 8 hónapos börtönbüntetését kétévi, Kőváry Béla és Székely Mihály egyévi! börtönbüntetését háromévi próbaidőre íelfüggesztette a bíróság. A harmincezer forintot kitevő bűnügyi költségen különböző arányban megosztoznak az úgy szereplői. Az ügyész az ítéletet tudomásul vette, c vádlottak és védőik enyhítésért fellebeztek. Bányász Hédi Beethovent sokféleképpen lehet játszani, az előadóművésk vérmérséklete, formakészsége, kongenialitása szerint. így hallottunk már tragikus, érzelmes, derűs, lemondó vagy forradalmi interpretációt is. S nem mondhatjuk, hogy egyik sem volt jogos értelmezése a halhatatlan zeneköltő műveinek. Beethoven ugyanis olyan felmérhetetlenül gazdagon keverte a színeket, olyan mélységekig és magasságokig bejárta az emberi sors és érzelemvilág rejtekeit, hogy művész legyen a talpán, aki hűségesen végigjárja vele a pokol bugyrait. Bacher Mihály és Kovács Dénes hétfői koncertjükön ilyen művésznek bizonyultak! A "két kitűnő szólista évek hosszú során át csiszolódott össze kiváló hegedű-zongora szonáta-előadóvá. Nem csoda, hogy a világ hangversenydobogóin ünnepelt művészek az egyébként is nagyon hálás váci Jiözönség szívét is hamar meghódították! Ök nem törekedtek arra, hogy a beethoveni művészet egyik vagy másik színét bontsák ki: a szonátatételek mondanivalóját húzták alá előadásukkal. így voltak az estének megrendítően drámai pillanatai (A G-dúr szonáta felforrósodott zárotételében), s voltak az emberi szív mélyéből fakadó, derűt tükröző momentumai is (az a-moll szonáta rondójában). A műsor második felében felhangzó Kreutzer-szonáta megszólaltatása tette fel az estre a koronát. Itt nemcsak Kovács Dénes bravúros technikáját csodálhattuk, nemcsak Bacher Mihály zongorajátékának hajlékonyságában gyönyörködhettünk, hanem a kettejük produkciója nyomán kibontakozó egész beethoveni mélység szédítette meg a hallgatóságot,'a;? érzelmek kavargása, gazdagsága, áradása. A legmagasabb szintű előadás volt, amit eddig új hangversenytermünkbe!} élvezhettünk! Végh Ferenc Hegyközségi öregdiákok — Túl vagyunk mi is a félidőn! — újságolta Wolkóber Margit, a váci felnőttoktatás fáradhatatlan szervezője. A rövid beszélgetés során megtudjuk, hogy jól bevált az a módszer, amely szerint — a Köztársaság úti iskolában folyó oktatás mellett —, a munkahelyeken, sőt a munkásszállásokon keresik fel a nevelők az iskolakoron jóval túllevő öregdiákjaikat. A Forte változatlanul nagyon sok segítséget nyújt a felnőttek oktatásához. Helyiséget biztosít számukra, segíti a műszakbeosztások Mozgópostakocsi helyett — postabusz Irány: Budapest—Vác—Balassagyarmat Hajnal van, fél öt tájban, amikor a zöld autóbusz eléri Vác határát. Továbbgördül a néptelen Lenin úton, majd a Marx térnél balra fordul s bekanyarodik a postaépület udvarába. Néhány hét óta nem kapcsolnak postakocsit a Vác— Balassagyarmat között közlekedő személyvonatokhoz. A mozgópostakocsi megszűnt ezen a vonálön is. Helyette az országutakra terelődött a levél-, csomag- és más forgalom. Minden perc drága. A beérkező járműről fürge kezek leemelik a testes zsákokat. Éjjel vitte a vonat Salgótarjánból Budapestre: a Keleti pályaudvar melletti 72-es postahivatal dolgozói az irányított anyagot átemelik a váci postabuszra, amely a 2-es számú országúton teszi meg a 34 kilométert. — Berkenye, Nógrád, Diósjenő — olvassuk a szomszéd megye délnyugati helységeibe irányított zsákok gondosan megírt címkéit. Újabb zsákok kerülnek a kocsiba, a vezető tiszteleg s már indítja is járművét a Balassagyarmat felé vezető útra. Ugyanez a járat hozza este a nógrádi postaküldeményeket. A gépezet ismét megmozdul. Megint drága minden perc. — A váci postahivatal munkája megnövekedett a mozgó- postakocsi megszűnése óta — mondják a Marx téri központban. — Viszont jó érzés tudni, hogy nógrádi kollégáinknak nem kell minden állomáson esőben, szélben várni a sokszor késlekedő vonatot. A postabusz a szó szoros értelmében minden községben _ házhoz szállítja, a posta épületéhez viszi a küldeményeket. (P) esetleges cseréjét, érdeklődik az előmenetel, iránt, tanév végén jutalmaz. Az Izzóban és a DCM lakótelepén is találunk kihelyezett osztályokat. Wolkóber Margit- mégis a hegyközségiekre a legbüszkébb. Tizennégy felnőtt hallgató maradt együtt szeptembertől napjainkig a sejcei bányatelepen. Nehéz fizikai munkát végző emberek veszik kezükbe a tollat, hogy „János pótolja azt, amit meg nem tanult Jancsi”. Elismerés illeti, akik, a várostól hét kilométerre fekvő telepre kijönnek, hogy oktassák szorgalmas, hálás felnőtt hallgatóikat. <p.) \ bajnokot is „kiütötték“ A váci Izzó alkatrészgyárában minden évben farsangi bált rendeznek az üzem dolgozói. Az idén a bál szervezői meglepetést szereztek a vendégeknek. Vidám farsangi műsort rendeztek, melynek fő attrakciója, egy tréfás ökölvívómérkőzés volt. A nézők ezúttal kacagva figyelték az érdekes küzdelmet. Schrick Ferenc, a hajdani magyar bajnok ezúttal a „szőnyegre” került. A kiszámolás után a győztes — Káka Vilmos, az alkatrészgyár móka- mestere — hatalmas üvöltések közepette (akárcsak Clay) ugrott levegőbe és: Én vagyok a legnagyobb! Én vagyok a legszebb! — kiáltotta. A műsort tánc követte. reggelig tartó Sz. K.