Pest Megyi Hírlap, 1972. február (16. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-18 / 41. szám

6 ”\Mívtap 1972. FEBRUAR 18., PÉNTEK Halló Da Van, csak nem tudják A zöld táblán még az eső­ben is rikítanak a piszkos-fe­hér betűk: Örkény. Kék esőkö­penyben fiatal nő siet az út­padkán. — Elnézést. Honnan lehet a faluból telefonálni? — A postáról — válaszolja. — De az már bezárt! Ezen meglepődik. — Hát szóljanak be. Ha sür­gős, akkor még beengedik ma­gukat. De megpróbálhatják az Aranyfürt vendéglőben is. „Sok jóakaró" Már látszik az Örkényi pos­tahivatal épülete. Kicsit előbb megállunk, s megkérdezünk két arra sietőt. — A posta bizony már be­zárt. Ilyenkor már sehonnan nem lehet telefonálni. Tud­ják ... kis falu ez. Csak oldalt kellene nézniük, láthatnák a posta kerítésén a vaskos segélykérő telefont. És igaz, hogy régi, szakadozott táblán, de kiírva, hogy mi célt szolgál. Erdős Róbert, a Budapest- vidéki Postaigazgatóság táv­közlési osztályvezetője leemeli a hatalmas kagylót és megte­keri a mákdaráló hajtókarjá­hoz hasonlatos kurtáit. Az egész segélykérő telefon ková­csolt vasból készült, nem árt neki sem az ütés, sem az idő­járás. Közben egy idős postás lép ki az épületből. — Működni kell, tegnap sze­relték vissza. — Talán elromlott? — Elromlott? Dehogy ... Csak a sok jóakaró! Értik? Végül sikerül azért telefo­nálni, a dabasi főposta köz­pontja jelentkezik. A községi postahivatalok zárása után — és ez nemcsak a dabasi járás­ban van így — gyors szükség esetén a segélykérő telefonokat lehet használni, éjszakára eze­ket a körzeti központba kap­csolják. Kérdés persze, hogy ismerik-e az emberek ezt a le­hetőséget? Ötöt kell tekerni Táborfalva. Kucsmás bácsi áll a barna fakerítés előtt. — Telefonálni? Hát kérem lehet az állomásról, a TÜZÉP- ről... ötszáz méterrel arrébb kö­zépkorú nő kisgyermeket ve­zet a sáros árokparton. — A, sehonnan nem lehet. Talán annyira sürgős lenne? Már-már arra gondolunk, hátha nincs is a tanácsháza falán telefon. Szemlátomást semmit nem tudnak róla az emberek. A magányos férfit már így kérdezzük. — A tanácsról lehetne tele­fonálni? — Lehetni lehet éppen, csak nincs ott már ilyenkor senki. Letelt kérem a munkaidő. A tanácsházát park veszi kö­rül, kis zöld kertikapun lehet belépni. A telefon is ott van a falon, ujjnyi csavarokkal oda­erősítve. Kiírást, táblát viszont sehol nem látunk, pedig érde­mes lenne jelezni, felhívni a figyelmet a segélykérő tele­fonra. Kívül, a kerítésen iga­zán van elég hely. A telefon nagyszerűen működik, négy hónapja szerelték fel. A „halló Dabas” hívásra a központ jól hallhatóan jelentkezik. Hama­rosan kivágódik a kiskapu, négyéves szőke kislány rohan be. — Ötöt kell tekejni! — Azt te honnan tudod pici? — Az anyukám üzente. Az utca túloldalán, a kapu­ban, egy asszony mosolyog. Központ — a tanító bácsi Már szürkül, amikor egy tanyánál állunk meg lnárcs és Dabas között. Félig az úton, félig az udvaron gyerekek fo­ciznak. Kérdésünkre kész­ségesen válaszolnak és eliga­zításképpen elmagyarázzák, hogyan lehet a dabasi sző­lőkhöz jutni, ott van az iskola, ahonnan telefonálhatunk. A tanyaközpontban megszólítunk még egy csapat fiatalt. — A tanár úrhoz tessenek menni! — mondják egyszerre. A telefon a konyhában van, a tanító felesége az idegene­ket is szívesen fogadja. — Nem tesszük ki az udvar­ra a telefont. Jobb ez így, min­ket éjjel-nappal meg lehet ta­lálni, jönnek is gyakran, leg­többször hajnalban. Meg a csengést is jobban meghall­juk itt bent. A készülék mellett kitöltet­len távirati blankettákat lá­tok. — Táviratokat is felvesz? — Persze. Utána mindjárt kiküldőm a fiammal. És még valami. Az iskola egyik ablakában, az út felől, hatalmas telefonos plakát jel­zi, hogy az épületben távbe­szélőállomás van... Zöld fény Bementünk a dabasi fő­posta telefonközpontjába, megnézni, hová is futnak be az éjszakai segélykérések. A „műszerasztal’’ előtt ülve Bánki Istvánnét találtuk, aki már jó néhány éve itt dol­gozik. A segélykérő telefo­nokkal kapcsolatos kérdé­sünkre kicsit ingerült választ adott. Tegyük hozzá, joggal. — Sokat, nagyon sokat szó­rakoznak az emberek. Kigyul­lad a zöld fény, ez jelzi ne­kem, hogy a segélykérő hely­ről hívnak. Felveszem a kagy­lót, s vagy nem szólnak bele, vagy nagyon csúnyákat mon­danak és van, amikor ez így megy ötvenszer egymás után. Nekem pedig minden vonal­ba be kell lépnem, mert ha nem teszem, biztos, hogy az ötvenegyedik a segélykérés. Később Inárcsra mentünk, ahol egy részeg magyarázta el, honnan lehet telefonálni. A készülék működött. Ugyanez nem mondható el viszont az ácsairól. Az ottani egy ösz- szetört, rokkant fülkében bús­lakodik, segítségével bármi­lyen beszélgetést lehallgatha­tunk, csak alapvető hivatásá­nak nem tesz eleget. Esetle­ges segélykérésre alkalmat­lan. Meg kell mondani, hogy a készüléket nem rongálták meg, mindössze mikrofonhi­bás lehet, mert azt hallottuk, amint Dabas központ beszél valakivel. Megrongált telefont tehát nem találtunk. Ez nem meg­lepő, mert amíg a városokban, nagyobb településeken válo­gatás nélkül teszik tönkre az állomásokat, addig vidéken, ahol éjszakára csak egyetlen készülék tartja a kapcsolatot a „külvilággal”, nem bántják. Meg kell azonban akadályoz­ni, hogy játsszanak ezzel a te­lefonnal. El kell érni, hogy ne csak a rosszindulatú em­berek tudják a készülék hol­létét, hanem azok is, akiknek valamikor tényleg szükségük lehetne rá. Fehér Béla „Dandy-vonaí" Tasakos ruha Az egyre melegedő napsu­gáron kívül a divatbemutatók szaporodása is jelzi: közeledik a tavasz. Legújabb modelljeit mutatta be csütörtökön dél­előtt a Gundel-étteremben a Fővárosi Kézimüipari Vállalat, az állami helyiipar legnagyobb árutermelő vállalata. Az FKV divatbemutatói ar­ról nevezetesek, hogy a leg­merészebb divatvonalak fel- használásával a dolgozó nők részére hordható, elegáns ru­hákat gyártanak. Bossányi György igazgató tájékoztatója szerint modelljeik tavaly nagy sikert arattak a nemzetközi bemutatókon is, amelyeken hí­res ruházati cégekkel kellett megvívniuk. Ennek köszön­hető, hogy az idén már 270 millióért exportálhatnak női- és gyermekruhákat, valamint más rúházati cikkeket. A már­cius 16—24. közötti müncheni ruházati szakkiállításon mint­egy 40 darabos kollekcióval vesznek részt. A bemutatón látottak alap­ján elmondható, hogy válto­zatlanul divat a fekete-fehér, a sötétkék-fehér összeállítás, a színek közül a kénsárga­narancssárga párosítása, a rozsda és a levélzöld. Új a dandy-stílus. Férfias szabású kabát szoknyával vagy nad­rággal, élénk, elütő színű blúzzal. Világszerte kedvelik a nők a kötött ruhákat. Ezt az igényt elégítik ki, amikor megkezd­ték a „tasakos ruhák” gyártá­sát, amelyeket először e divat­mutatókon vonultattak fel. A tasakban előre lekötött, fél­kész ruharészek vannak, ami­ből a mellékelt szabásminta­rajz szerint otthon mindenki maga állíthatja össze a kivá­lasztott modellt. Az újítás nagy előnye, hogy a szabá­lyos konfekciómérettől eltérő testalkatúak is kedvezményes áron, elegánsan öltözködhet­nek. K. M. Megjelent a Delta A gyógyító tűszúrás, vagyis az akupunktúra ősi keleti módszerét sokfelé művelik a világban és nehezen megma­gyarázható eredménye joggal izgatja korunk emberét. Si­keres alkalmazásáról és lassan kibontakozó elméleti kutatásá­ról bőséges szovjet és nyugati tapasztalatok alapján részle­tes cikket közöl a Delta Ma­Csepeli Kavicsbányánkból azonnal szállítunk t. megrendelőinknek a megadott címre, előzetesen megtekintett, 15-40-es és 40-100-as („Kulé”) osztályozott kavicsot Megegyezés szerint Nagy-Budapest határán kívül eső címre, 40 km-es körzetben is szállítunk. vXv.’V A megrendeléseket levélben, a kővetkező címre kérjük: Kavicsbánya Vállalat Anyag- és Áruforgalmi Főosztály Budapest V., Molnár utca 53. gazin új száma. Beszámol a lap a biológia forradalmának legújabb szenzációjáról, a ví­russal végzett gén-műtétről és napirendre tűzi az önszervező automatákat, a számítógép „öntudatának” kérdését. A „szirénázó aktatáska és társai’’ címen felsorolt új, magyar biztonsági berendezések is­mertetése a krimik hangulatát idézi. A z igazgató hívatta Ábel főosztályveze­tőt. Ö jött, kopogott és leült. Az igaz­gató hátba veregette. Cigaretta. Füst. — Kérlek szépen, öregem, csak azért kér­telek, szóval, hogy belevágjak a közepébe, egy örömhírt szeretnék közölni veled. A főosztályvezető mosolyog, de leplezi. Az igazgató folytatja. — Hatnapos tanácskozáson szeretném, ha te képviselnéd a vállalatot, hiszen ... — Örülök, hogy rám gondoltál, igazán megtisztelő, de most az év végi hajrában hat nap munkakiesés... — Nyolc, mert oda Is... — Biztosíthatlak, hogy Grabulák osztály- vezető éppen úgy, mint én, képes a vállala­tot... — Nézd, nem bánom, de akit választotta­tok, küldjétek fel hozzám megbeszélésre. G rabulák osztályvezető jön. Kopog és le­ül. Cigaretta, hátbaveregetés, és mo­soly leplezve, mint fent. — Nézd öregem, bár rám gondolt először az öreg, én azonban javasoltam, említve ké­pességeidet, hogy inkább te képviseld a vál­lalatot egy nyolcnapos tanácskozáson, addig én viszem az ügyeket. Ugye, te éppen most fejezted be az esti egyetemet. Ragyogó al­kalom, hogy bizonyíts. — Igazán hálás vagyok, hogy éppen rám... — Ugyan, hagyd, semmi az egész, én csak... — ... de most, mikor szorongatnak a szál­lítási határidők, csak nem hagyhatom ma­gára az osztályt, mikor neked amúgyis oly sok felelősségteljes feladatod van, igazán nem kívánhatom, hogy efféle részletkérdé­sek vegyék el az energiádat. De majd intéz­kedem, legyél nyugodt, Gráber csoportvezető épp a megfelelő ember. — Nem bánom, de akit kiválasztottatok, küldjétek fel az öreghez eligazításra. G ráber jön, kopog, satöbbi. — A, kedves Gráber kartárs. Jó, hogy visszajött a szabadságáról, kipihente magát? — Természetesen, osztályvezető kartárs, ...pont engem...? csak nincs valami baj velem, hogy így tet­szik érdeklődni? — Baj, nevetnem keld. Épp ellenkezőleg. A fölső vezetés, de elárulhatom magának, hogy én is külön javasoltam, nyolcnapos ta­nácskozáson ön képviselje a vállalatot. Jólle­het, ezt a megtiszteltetést először nekem szánták, örül? — Hááát, hogyne! Hogyne örülnék. Ezt a váratlan megtiszteltetést... Hm ... Csak hát az anyagnorma-listát akkor úgy ki fogja el­készíteni? És mi lesz a közös prémiummal, ha én nyolc napon át ülésezek, valami mit- tudoménmilyen témáról. Nekem, osztályveze­tő kartárs, nem, ezt az én lelkiismeretem nem engedheti meg, de biztosítom, megtalá­lom a legmegfelelőbb embert. R ohonczi Benő gyakornok, be. Nincs hát­baveregetés, nincs cigaretta. Mosoly sincs. Gráber szigorú, hivatalos: — Ügy döntöttünk, hogy ön képviseli a vállalatot egy nyolcnapos értekezleten. Ve­gye megtiszteltetésnek és első próbatételnek. Most menjen az igazgató elvtárshoz, a rész­leteket ott tudja meg. R ohonczi ment. „Nyolc nap ide, vagy oda, igazán mindegy.” Kopog. Igazgató szívélyes. Cigaretta, füst. Mindent el­mond. Majd hátbaveregetés. Sok sikert. Ajtó előtt Ábel, Grabulák és Gráber elé­gedetten somolyognak. Rohonczi felhevülten tárja ki az ajtót. Boldog. — Köszönöm önöknek. Itt aztán tért ad­nak a fiatal kádereknek. Ígérem, méltó le­szek ehhez a bizalomhoz. Hétfőn indulok. — Miért, hol lesz ez a nyolcnapos tanács­kozás ? — Csak hatnapos, mert egy oda, s egy nap vissza az út. Még repülőgéppel is elég mesz- sze van Párizs! Regős István

Next

/
Oldalképek
Tartalom