Pest Megyi Hírlap, 1972. február (16. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-15 / 38. szám

( A párimimka előterében: az alapszervezetek interjú a beszámoló taggyűlések tapasztalatairól Ebben az évben valósul meg először a párt módosított szer­vezeti szabályzatának az az előírása, hogy a pártvezetősé­geknek évenként egyszer be kell számolniuk tevékenysé­gükről. Ennek nyomán decem­berben és januárban Vácott és a járásiban minden pártalap- Szervezetben beszámoló tag­gyűléseket tartottak. Máté Imrétől, a városi párt­bizottság PTO-vezetőjétől ér­deklődtünk a taggyűlések ta­pasztalatairól. — A kongresszus által meg­határozott feladatok végrehaj­tása hasznos tapasztalatot adott. Egyrészt a pártmunka előtérbe állította az alapszer­vezeteket — a pártéletnek e fontos láncszemeit —, más­részt az alapszervezeteken be­lül egészséges pezsgést hozott az egy év alatt elvégzett mun­kának, a kommunisták maga­tartásának, helytállásának az értékelése. — Mit mutat a taggyűlé­sek statisztikája? — A 77 váci alapszervezet­hez 2817 tag tartozik. A tag­gyűlésen megjelent párttagsá­gunk 83 százaléka. A távol- maradottak többsége vagy be­tegség miatt nem jöhetett, vagy — idősebb elvtársak — felmentést kapott a részvétel alól. A pártalapszervezetek nagy gondot fordítottak az elő­készületekre. A több műsza­kos üzemeknél csere útján tet­ték lehetővé a megjelenést. Figyelmet fordítottak arra, hogy rendezett, kultúrált kö­rülmények között tarthassák meg a taggyűléseket — Mi volt a beszámolók témája? — A beszámolók számos té­makörre kiterjedtek: a párt szervezeti életére, a pártépí­tésre, a pártt vezető szerepére, az ideológiai munkára stb. A fonógyári I-es alapszervezet vezetősége a párt szervezeti és cselekvési egységét gátló té­nyezőként vetette fel azok megtartását, aklilk a pártren- dezvényekről távolmaradnak. Pozitívnak tartották a beszá­molók, hogy a tavalyi tagfel­vételek során erősödött a párt munkásjellege. Legjobb e té­ren az arány az Izzóban, a Kötöttárugyárban, a fonógyár­ban és a bélésárugyárban. — Milyen volt a taggyű­lések hangulata? — Egyetlen számot mondok: 525 hozzászólás hangzott el. Ez is igazolja, hogy a párttag­ság aktívan vett részt a tag­gyűléseken, élt a pártdemok­rácia által biztosított jogával. A hozzászólások őszinték és kritikusak voltak. 130 hozzá­szóló érintette a pártalapszer­vezetek tagfelvételi munkáját. A hajógyári és a híradástech­nikai alaipszsrvezetekben kifo­gásolták, hagy a tagnevelési tervben szereplők egyes ese­tekben nem kapnak konkrét társadalmi megbízatást. — Mit tettek még szóvá? — Több alapszervezetben a felszólalók a pártmegbízatá­sok egyenlő elosztását kíván­ták. Igénylik ma már a ve­zetőségtől, hogy mindenki a képességének megfelelő társa­dalmi megbízatást kapjon. Sok szó esett a nők és az if­júság helyzetéről szóló párt- határozatok végrehajtásáról. Fegyelmezettek a felszólalók: gondot kell a jövőben fordí­tani a gazdasági középkáderek politikai képzésére. A DCM- ben azt kértek, hogy a gazda­sági vezetés javítsa meg az információs tevékenységet. — Hogyan foglalná össze a taggyűlések munkáját? — Mind az alapszervezetek, mind a csúcsvezetőségek tag­gyűlései azt igazolták, hogy a választások óta a legtöbb alap- szervezetben — színvonalában is, tartalmi vonatkozásban is — javult a pártmunka. A ta­pasztalatok egyben felhívták a figyelmet azokra a teendőkre, illetve azokra a területekre, ahol a pártvezetöség-válasz- tások óta nem értek el kielé­gítő előrehaladást. Ez egyben megszabja a jövő feladatait is. P. R. A kórház szarkája Pár lépés a határ? Nem sikerült a disszidálási kísérlet A 22 éves Szászkó János a váci kórház segédmunkása volt. Munkahelyén rövid idő alatt ötször lopott, egyik munkatársa leejtett egy 100 forintost, ő rálépett s később zsebrevágta a pénzt, elvitt egy pár bakancsot; a portás kabát­zsebéből kiemelt 70 forintot; az öltözőben eltulajdonított egy karórát; végül a mosoda öltözőjéből elvitt 300 forintot. Eljárás indult ellene, beidéz­tek a rendőrségre, s miután nem jelent meg, körözést bo­csátottak ki kézrekerítésére. Szászkó érezte, hogy gyülekez­nek feje fölött a viharfelhők. Elhatározta, hogy disszidál. Budapestre utazott. A Nyugati pályaudvar közelében levő tej­vendéglőben összehozta őt a sors Bubori Kiss Gergely kecs­keméti MÁV viUanyszerelővel. Beszélgetés közben az új­donsült váci ismerős elmondta, hogy szándékában áll a Du­nántúlra utazni, s Beremend környékén átlépni a határt. Bubori Kiss arról beszélt, hogy szülei disszidáltak, az USA- ban élnek s ő is szívesen csat­lakozik az országból távozó­hoz. Átmentek Budára, s a Déli pályaudvar pénztáránál akar­tak jegyet váltani, amikor egy rendőr igazolásra szólította fel az izgatottan viselkedő fiatalembereket. Átadták sze­mélyazonossági igazolványu­kat, majd — egy óvatlan pil­lanatban — „leléceltek”. Rohanás a Nyugatiba. Irány Vác, majd Diósjenő, azzal a céllal, hogy onnan pár lépés a határ, s ha Jugoszlávia felé nem sikerült, Csehszlovákia irányába megkísérlik a disz- szidálást. A jegy nélkül utazókat le­szállították a szerelvényről. Nem volt náluk igazolvány. Rendőr is előkerült s egyikük bevallotta, hogy tulajdonkép­pen mi is a szándékuk. A bíróság Szászkó Jánost öt rendbeli lopás és tiltott ha­tárátlépés kísérlete miatt két­évi szabadságvesztésre ítélte s egyben újabb két évre eltiltot­ta a közügyek gyakorlásától. Bubori Kiss Gergely bünteté­se: egyévi szabadságvesztés és egyévi közügyektől való eltil­tás. Az első ítélet jogerős. A másodrendű vádlott enyhí­tésért fellebbezett. (P.) A PEST MEGYEI HÍRIAP KOiÖNKIACÁSA XVI. ÉVFOLYAM, 38. SZÄM 1972. FEBRUAR 15., KEDD A HUSZADIK Egyenletes fejlődés, biztos alapok ZÁRSZÁMADÁS A VÁCI KOSSUTH TSZ-BEN Egy év munkáját értékelik e napokban a mezőgazdasági termelőszövetkezetek. Észak- Pest megye közös gazdaságai­nak fele megtartotta már számvetését, és mérlegelte a múlt év eredményeit, hibáit. Szombaton volt — fennállá­sa óta a huszadik — zárszám­adó közgyűlése a Kossuth Ter­melőszövetkezetnek. Majdnem szűk lett a deákvári ÁBC-ét- terem, amikor Sápi Imre elnök beszámolóját tartotta a kétszáz termelőszövetkezeti tag s a meghívott vendégek előtt, akik között megjelent Balogh László, a járási pártbizottság, Tari Kálmán a városi tanács és dr. Nánássi György a terü­leti szövetség képviseletében. Nem egy ezerholdas terme­lőszövetkezet — mint a Kos­suth Tsz —, de egy nagygaz­daság is büszke lehetne azok­ra az eredményekre, amelyek az elnöki beszámolóban el­hangzottak. A nem éppen ked­vező időjárás ellenére a tag­ság szorgalmát hűen tükrözi az igen eredményes növény- termesztés, ahol kenyérgabonából a terve­zett 27,7 mázsával szem­ben 32,1 mázsát takarítot­tak be hektáronként. Rekordtermésnek számít a 34 mázsás sörárpa terméseredmé­nye is — kereken 150 százalé­kos teljesítmény. Az ilyen eredményes nö­vénytermesztés következtében lehetett csak a másik üzem­ág, az állattenyésztés hoza­mait is olyan fokra emelni, hogy a tehenészet egy állatra eső 3422 literes hozama — ma már országosan is kiemelke­dő. Ez a törzstenyészet már hat éve túlteljesíti tervét, bi­zonyítva a tagság és a vezetők szakértelmét. — Az egyenletes fejlődés mellett nyugodtan beszélhe­tünk a hibákról is — hangzott el a beszámolóban. Valóban — a beszámoló őszinte, tárgyilagos volt. Nem hallgatták el azt sem, hogy a közös vagyon vé­delme és megbecsülése még nem mindenki szív­ügye, de a gépesítés teljes­sé tételében, a tökéletes munkaszervezésben is van elég tennivaló. Olvasóink írják: Új üzlet — új szellem Előre köszönnek a vevőnek Mindig öröm, ha városunk­ban feltűnik valami olyan je­lenség, ami a kétkedőket meg­győzi arról, hogy vannak még... Neonbetűk hirdetik az El­hurcoltak terén az új élelmi­szerboltot. Szép is, dúsan ra­kott polcokkal és udvarias ki­szolgáló személyzettel rendel­kezik. Ebben a boltban nem­csak fogadják a belépő vevő köszönését, hanem — uram bocsa — előre köszönnek. Kedvesen, barátságosan és fe­lettébb udvariasan. Nem lé­zeng ott egyetlen vevő sem, keresve a kívánt árut. Menten mellette terem egy eladó, aki segíti a választásban, taná­csot ad, ha éppen az nincs, amit a vevő keres. A bolit vezetője, Balatoni Ti­bor, fiatalember. Ékesen bizo­nyítja, hogy jó kereskedőnek születni kell, nemcsak a gya­korlat teszi a régieket példa­mutató eladóvá. Véleménye szerint minden kereskedelmi dolgozónak kötelező az agyon­csépelt mondást; „az üzletek a vevők kiszolgálására van­nak” — saját életében meg­valósítani. A kereskedelmi el­adó azért kapja a fizetését, hogy a követelményeknek megfelelően álljon szolgálatá­ra a vásárlónak. Bár még nem alakult ki tel­jesen ennek az üzletnek a jel­lege — hiszen nem egyszerű élelmiszerboltnak szánták — már lehet látni, hogy a DÉL- KER Vállalat ki fogja elégíte­ni a különleges igényeket is. Ha ilyen marad a szellem és az áruellátottság, akkor a vállalatnak hamar megtérül a 3 milliós beruházása, Vác pe­dig gazdagabb lesz egy jó vá­sárlóhellyel. A. B. A talajerő-gazdálkodás és táp­anyag-visszapótlás sem kielé­gítő annak ellenére, hogy a műtrágyázást tápanyag-vizs­gálat előzi meg, és tátblánként recept szerint juttatják a ta­lajba ... A beszámolót hallgatva — a tagokat néztem. Azokat az öre­geket, akiket már másfél évti­zede is láttam a Kossuth zár­számadásain. Azokat, akik an­nak idején nem ilyen eredmé­nyekről hallottak beszámolni, mint a mai. Azokat, akik ak­koriban 15—20 forintos mun­kaegységet érő sovány borí­tékjaikat vették át. A Kossuth Tsz fiataljait néztem, akik gazdái lettek a 25,5 milliót érő közös vagyon­nak, ami két év alatt két és fél millióval gyarapodott. Ezek a számok azt igazolják, hogy a Kossuth Tsz jó úton halad. Olyan úton, amelyen eredmé­nyei évek óta javulnak, és ma mór tagságának és dolgozóinak becsületes megélhetést bizto­sít. A beszámoló és hozzászólá­sok után a tagság megszavaz­ta a gépjavító műhely dolgo­zóinak a szocialista brigád cí­met, majd felcsattant a taps, amikor Kiss István bácsinak — aki az' állattenyésztésben dolgozik — átadták a mező- gazdaság kiváló dolgozója ki­tüntetést. Csankó Lajos AZ EGÉSZSÉGES ÉLETMÓDRÓL A FEK-BEN Február 17-én, csütörtökön délután 4 órakor a fegyveres erők váci klubjában dr. Nagy István tart előadást „A gyer­mekek egészséges életmódja, a dohányzás ártalmai” címmel, az egészségügyi szakkör tag­jainak. BEMUTATÓ A PEDAGÓGUS- KLUBBAN Február 16-án, szerdán dél* után 5 órakor a váci járási pedagógusklubban Lehőcze János mesterszakács, a Fehér Galamb Étterem konyhafőnö­ke az új konyhatechnológiáról tart gyakorlati bemutatóval egybekötött előadást. Sorsolás — meghívókra. A Váci Dunai Sporthorgász Egye­sület február 20-án, vasár­nap délelőtt 9 órakor tartja évi közgyűlését az építők mű­velődési házának mozitermé­ben. Ladányi Imre elnöki megnyitója után Laczkó Jenő ismerteti a múlt év eredmé­nyeit. A közgyűlésen részt ve­vők között értékes horgász­botokat és horgászkönyveket sorsolnak ki — a meghívók alapján. Négv falugyűlésen Felelősséggel — gondjainkról Vasárnap a járás négy köz­ségében tartottak falugyűlést. KISMAROS lakói délelőtt az ifjúsági klub­ban találkoztak. A Hazafias Népfront községi titkárának beszámolója után számos hoz­zászóló foglalkozott a vasúti átjáró kérdésével. Mint isme­retes, a vasút villamosításával megszüntettek egy átjárót, s ezért a község lakóinak egy része nagy kerülőt kénytelen tenni. Többen szorgalmazták a fűtőolaj-ellátás folyamatos biztosítását és — a szomszé­dos községekkel összefogva — a rendszeres szemétszállítást. A Hazafias Népfront községi bizottságának elnökévé Rab Ferencet, titkárává Koch Já­nost választották, a járási bi­zottság kismarosi tagja Pol- dauf Medárd és Koch János lett, a megyei konferencián Poldauf Medárd vesz részt. KEMENCÉN is szép számmal összejöttek a falubeliek. Igaz, a község la­kossága az elmúlt négy évben is bebizonyította, hogy szíve­sen dolgozik a lakóhelye szé­pítéséért. Ez a szándék ma­gyarázza azt is, hogy négy év alatt 5200 méter hosszú járdát építettek a községben — tár­sadalmi munkában. Sokan részt vettek a művelődési ház bővítésében is. Négy évvel ez­előtt még azért emeltek szót, hogy önálló körzeti orvosa le­gyen a falunak. Ma már nem­csak körzeti orvosuk, hanem fogorvosuk is van, s a követ­kező évek feladata — a IV. ötéves tervben szerepel — a fogorvosi > lakás és rendelő megépítése. Többen panaszolták, hogy nagyon sárosak az utcák. Az egyik felszólaló, Varga István, az erdőgazdaság munkása, azt javasolta, hogy fokozatosan, évenként egy-egy utcát a köz­ség lakóinak segítségével te­gyenek rendbe. Idősebb Bed- ros János, a faipari ktsz elnö­ke felajánlotta, hogy a szövet­kezet felerészben társadalmi munkában vállalja a községi ravatalozó villamosítását. A kemenceiek a HNF közsé­gi elnökének ifj. Bedros Já­nost, titkárának Majer Gyulát választották meg. A járási bi­zottságba a titkárt, a megyei konferenciára id. Bedros Já­nost delegálták. MÁRIANOSZTRÁN száznál többen hallgatták meg a HNF elmúlt négy évi tevé­kenységéről szóló beszámolót. A nosztraiak szeretik pátriá­jukat, ezt bizonyította a sok, átgondolt hozzászólás. S ha nehezményezték a Szob—Má- rianosztra—Kóspallag közötti KPM-út rendkívül rossz álla­potát, egy-egy híd folytonos- sági hiányait, a község ivóvíz­ellátásának gondjait — ..joggal tehették, hiszen ebben a nem nagy lélekszámú községben az elmúlt négy évben 1 millió fo­rintnyi társadalmi munkát vé­geztek. A HNF községi bizottságá­nak elnöke Teperics Jánosné, titkára Tóth Tibor lett. A já­rási bizottságban az elnök, a megyei konferencián a titkár képviseli a nosztraiakat. PÜSPÖKSZILÁGYON a nemzetiszínű zászlókkal fel­díszített pártházban rendezték a falugyűlést. A helyiség szűk­nek bizonyult. Megteltek a széksorok, a falak mellett és az előcsarnokban is álltak ér­deklődők. A felszólalók itt is a község gondjairól beszéltek. Arról, hogy elkészült ugyan szép kultúrházuk, de sajnos, egyelőre fűthetetlen. A na­gyobb községi rendezvénye­ket most sem lehet ott tarta­ni. Mások arról panaszkod­tak, hogy a falu utcáin leg­több helyütt már van járda, az utcák viszont nagyon sárosak. A legsürgősebb tennivaló sze­rintük: a község útjainák rend­behozása. Kiss Mihály tanács­elnök-helyettes elmondta, hogy a vácdukai regionális víz­műben legkésőbb 1975-ig be­kapcsolják a községet. Gáspár Gyuláné, a HNF járási bizott­ságának alelnöke, községi ve­zető óvónő arról a bizalomról beszélt, ami a hozzászólások­ban megnyilvánult. Ígérte, hogy a Hazafias Népfront köz­ségi bizottsága a jövőben is messzemenően igyekszik szol­gálni a falu érdekeit. Ezután a falugyűlés megvá­lasztotta a községi bizottság tisztségviselőit. Az elnök Kon­dor Endre erdőmérnök, a tit­kár Tajthy Gábor lett. A já­rási bizottságban és a megyei konferencián Kondor Endre vesz részt B. H. SPORT Birkózás A járási bajnokság eredményei Szombaton a dunakeszi sportcsarnokban rendezték a váci járás idei ifjúsági és fel­nőtt egyéni kötött- és szabad­fogású birkozóbainokságát. Antal János, a járási szak- szövetség elnöke megnyitójá­ban örömmel üdvözölte az ed­digi legszínvonalasabb verseny részvevőit, a járás három egye­sületének a versenyzőit. Eredmények Szabadfogás, ifjúságik: 52 kg: 1. Polgár (Dunakeszi Vas­utas), 2. Kovács (Váci Dózsa). 56 kg: 1. Bergman (Dunakeszi 201. ITSK), 2. Solti (Váci Dó­zsa). 60 kg: 1. Kovács (Duna­keszi 201. ITSK), 2. Kitta (Du­nakeszi 201. ITSK). 65 kg: 1. Balogh (Dunakeszi Vasutas), 2. Varga (Dunakeszi 201. ITSK). 7C kg: 1. Rekker (Váci Dózsa), 2. Szimcsák (Dunakeszi 201. ITSK). 75 kg: 1. Józsi (Váci Dózsa), 2. Szlanák (Dunakeszi Vasutas). Felnőttek: 57 kg: 1. Polgár (Dunakeszi Vasutas), 2. Halász (Dunakeszi Vasutas). 62. kg: 1. Veres (Váci Dózsa), 2. Láng (Dunakeszi Vasutas). 68 kg: 1. Németh (Váci Dózsa), 2. Feny­vesi (Dunakeszi Vasutas). 74 kg: 1. Dóka (Dunakeszi Vas­utas), 2. Nagy (Vádi Dózsa). 82 kg: 1. Aranyosi (Váci Dózsa), 2. Jakab (Dunakeszi Vasutas). Nehézsúly: 1. Láng (Dunakeszi Vasutas), 2. Horváth (Váci Dó­zsa). Köttötfogás. Felnőttek: 57 kg: 1. Müller (Dunakeszi Vas­utas), 2. Pintér (Váci Dózsa). 62. kg: 1. Zomborka (Váci Dó­zsa), 2. Orbány (Dunakeszi Vasutas). 68 kg: 1. Berta (Váci Dózsa), 2. Zsezseván (Dunake­szi 201. ITSK). 74 kg: 1. Dóka (Dunakeszi Vasutas), 2. Farkas (Váci Dózsa). 90 kg: 1. Kramm (Dunakeszi Vasutas), 2. dr. Steiner (Váci Dózsa). A felnőttek összesített pont­versenyének végeredménye: 1. Dunakeszi Vasutas 43 pont, 2. Váci Dózsa 33 pont, 3. Duna­keszi ITSK 6 pont. Az ifjúságiak összesített pontversenyének végeredmé­nye: 1. Dunakeszi ITSK 22 pont, 2. Váci Dózsa 21 pont, 3. Dunakeszi Vasutas 13 pont. Fufurenda János, a Váci Dózsa edzője a Dunakeszi Vasutast klubközi mérkőzésre hívta meg Vácra. F. S.

Next

/
Oldalképek
Tartalom